Segítség álláshirdetésre jelentkezésben

Segítség álláshirdetésre jelentkezésben

Ezzel a programmal konkrét álláshirdetésekre jelentkezünk, közösen. Ott leszek melletted, segítek, megmutatom, milyen szemlélettel, milyen  szempontok szerint lehetsz sikeres az álláspályázataiddal. Az álláspályázat egyetlen céljára koncentrálunk:

A program tematikája:

  1. Alap önéletrajz átnézése,
  2. Karriercéljaid, motivációd átbeszélése mellett kitaláljuk azt is, ezeket hogyan kommunikáld,
  3. Ha vannak gyengeségeid, arra kommunikációs stratégia kitalálása,
  4. Mindezekről jegyzeteket készítünk.
  5. Megfelelő álláshirdetés(ek) kiválasztása az interneten, vagy ha már megtaláltad a konkrét álláshirdetés, azt pályázzuk meg.A fentebb kitalált kommunikációs elemeket itt már használni is fogjuk.
  6. A jelentkezés konkrét megírása: az álláshirdetés közös elemzése után az önéletrajz testreszabása, motivációs levél írása, ezek elküldése, ha szükséges, kísérőlevéllel.
  7. Elküldött anyagok mentése, és bejegyzés az álláskereső füzetbe
  8. Majd visszalépünk a 5-ös pontra, és kezdjük elölről, egy következő hirdetéssel….

A program időtartama: min. 1 óra, Skype-on is elérhető

A program ára: Személyesen: 10.000 Ft/óra (áfamentes), Skype: 10.000 Ft/60 perc (áfamentes)

megrendelem

Eredmények:

Kialakult kommunikációs stratégiával, pontos célokkal folytathatod az álláskeresést. Tárgyi tudást kapsz arról, hogyan kell egy álláshirdetést értékelni, hogyan kell pályázni akkor, ha valami kétséges: ha nincs meg minden általuk elvárt tulajdonságod, de mégis alkalmasnak tartod magad az állásra, ha nem tudod pontosan, kik is hirdettek, de mindenképpen érdekes számodra. Vagy ha nagyon is tudod, és minden vágyad az adott cég adott állása, akkor biztos lehetsz benne: megtettél mindent, amit az álláspályázatban meg lehetett tenni érte.

Kapsz egy álláskereső füzet mintát, amit folytathatsz, kiegészíthetsz saját szempontjaid szerint, illetve természetesen megkapod az elmentett állásjelentkezéseid teljes anyagát (pendrive-on, e-mailben).

Megerősítést, önbizalmat kapsz a jövőre nézve: megkeressük, mi való neked, miben vagy jó, hogyan mondd ezt el az álláspályázatban.

Megrendelés menete:

  1. Küldj egy megrendelő e-mailt ide kattintva
  2. Válaszd ki a kívánt konzultációs programot, add meg számlázási adataidat (név, számlázási cím)
  3. A számlát PDF-ben fogod megkapni, átutalással vagy OTP-ben pénztári befizetéssel egyenlítheted ki.
  4. A számla kiegyenlítése után egyeztetünk időpontot a személyes találkozóra e-mailben vagy telefonon.

Mivel készülj?

Küldj nekem önéletrajzot legkésőbb a találkozó előtti napon, ill. ha van olyan álláshirdetés, amit kifejezetten szeretnél megpályázni, annak linkjét is. Így gyorsabban fogunk tudni haladni, és több álláshirdetést tudunk együtt megpályázni.