A kézzel írott önéletrajz

A kézzel írott önéletrajz

Ugyan nem vagyok nagy barátja ennek a formának, mégis nagyon sokan ezzel a keresőkifejezéssel találnak erre a blogra (20%), ami azt jelzi, sokan találkoznak ilyen igénnyel. Csináltam hát egy mintát, hátha segít, illetve összeszedtem pár speciális, kézzel írt önéletrajzra vonatkozó tudnivalót az alábbiakban.

Alapvetően még mindig azt tanácsolom, hogy ha teheted, hagyd az ilyen állást. De lehet, hogy nem teheted meg, hogy válogatsz a lehetőségek közül, ezt is megértem. Sőt, én magam is szenvedtem ilyen CV-k írásával, ezért van benne némi tapasztalatom. „Halmozottan hátrányos helyzetűnek” is minősülök a témában borzalmasan ronda kézírással, gyorsírói múlttal, rehabilitált kézzel, balkezesekre jellemző össze nem kötött betűkkel, optimistákra jellemző, felfelé haladó sorokkal, kalandorokra jellemző sűrű írással 🙂 Na ennyit a grafológiáról, ez még viccnek is rossz…

A másik, ami miatt utálom, hogy relatíve drága. Postázni, borítékot venni, papírt venni. Egy ilyen álláspályázat több mint 100 forintba kerül, 10 pályázat több mint 1000 Ft, mennyi is a munkanélküli segély??? Abból nem túl könnyű ezreseket költeni ilyesmikre. Valószínűleg a kézzel írt önéletrajzok kérői ezt sem gondolják végig. Az empátia teljes hiánya.

A munkáltatói szempont is érdekes, a kézzel írt CV-t jóval nehezebb elolvasni, fénymásolni, papíralapon kell tárolgatni, ebből a szempontból is költségesebb. Ha pedig tényleg íráselemzésnek akarja alávetni, akkor sokkal jobb nem megkapni az általa kínált állást, mint vele dolgozni.

Na, kidühöngtem magam, nézzük, mit érdemes tudni a kézzel írt CV-kről.

A kinézete

Amit eddig az önéletrajzokról írtam régebbi posztokban, az mind igaz a kézzel írt verzióra is. Legyen testreszabott, legyen rendezett, szépen megformázott. Margókat oldalt, alul-felül tartva írjuk ezt is. Sorvezetőt használni kötelező (nem kell a „gyári”, papírboltban kapható, főleg, hogy túl nagy a sorköze, és ezzel túlságosan nagy betűk írására ösztönöz. Magad is gyárthatsz ilyet, A4-es papír, vonalzó és golyóstoll kell hozzá, semmi más. A vonalak 1,3-1,5 cm-re legyenek egymástól, így szép szellős lesz a CV-képe, a függőleges margókat is húzd be, és nagyon szigorúan tartsd is be!).

A szerkesztettsége, kinézete a kézzel írottnak is olyan legyen, mint a szövegszerkesztővel készültnek. Nyilván kézírással a nagyobb betűk miatt hosszabb is lesz a CV, akár 2-3 oldal is, ez nem gond. A papíron az elhelyezett szöveg pozicionálására figyelj, erre kellenek a margók.

Evidensnek tűnik, de a teljesség kedvéért megemlítendő, hogy a papír ne legyen kávé- vagy zsírfoltos, csakis a teljesen tiszta papír a megfelelő.

A szöveget végig ugyanazzal a tollal írd. Nem jó, a felénél kifogy, és egy másikkal folytatod. Ajánlom a kerámiahegyű tollakat, szép vékonyan fognak, nem folynak.

Ha valamit alá szeretnél húzni, akkor azt vonalzóval tedd. Vigyázz, ilyenkor a golyóstoll hegyén összegyűlik a tinta, és a vonalzóval szét is kenheted. Ne legyen ilyen. Itt a vastagítást, mint kiemelési formát nem tudod használni, ezzel is számolj. Kifejezetten ne használj több színű tollat, vagy kiemelőfilcet! A betűméreteket sem érdemes változtatni, írásban ez nem mutat jól. Marad az aláhúzás…

A bekezdésekkel itt is tudsz játszani, pont úgy, mint a szövegszerkesztett formánál.

Ha vázlatpontokat írsz, akkor kötőjellel emeld ki az egyes pontokat, ha még egy szimbólumra van szükséged, akkor hullámos kötőjel legyen a másik. A golyóstollal rajzolt pontocskák az általános iskolai feketepontokat idézik, tehát nem jó erre.

A legszebb gyöngybetűiddel írd meg, a piszkozatot másolva. Ne legyen áthúzás, főleg ne az általános iskolában erőltetett zárójelbe tett tévesztés (aki ennek a megoldásnak a tanítását erőltette, azzal különös kegyetlenséggel bánnék el…)

Ugyancsak fontos, hogy egy „nekifutásban” írd meg az egészet, mert ha félbehagyod, már fél óra elteltével is másmilyen lesz az írásképed, és ez látszik.

Oldalszámozni is érdemes, mert itt könnyebb összekeverni az oldalakat. Be kell szerezned egy tűzőgépet is, hogy összetűzve küldd el (ajánlom a „százas boltokat”, az ott kapható gyatra minőségű tűzőgép pont elég arra, hogy pár CV oldalt összetűzz vele, minek is költenél komolyabb darabra).

A papírnak csak az egyik oldalára írj, ha mindkét oldalát teleírod, durva lesz a tapintása, hullámos lesz, nehezen olvasható.

A papír minőségével lehet egy kicsit „dobni” a pályázat egyediségén. Természetesen az egyszerű A4-es fehér nyomtatópapír is jó, de ha van kedved, pénzed, vegyél pasztell színűt, vízjelest. (legjobb a bézs szín, rózsaszín tilos, pasztellkék határeset, pasztellzöld is jó lehet). Antikolt, merített papír szintén lehet. A sorvezetőzést viszont ez kizárja, lévén nem látszik át, tehát ha nem csodaszép, egyenes vonalú az írásképed, akkor inkább ne.

A tartalma

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy írnod kell egy piszkozatot. Tartalmát az álláshirdetésre szabva, ahogy már ezt régebben leírtam. Ebből látod, hogy kb. milyen hosszú lesz. Látod, hogy a betűid méretével hogyan érdemes a sorokat törni.

Helyesírásra, elválasztásra kifejezetten figyelj.

A végén írj dátumot, és írd alá! Ez gépi verziónál nem szoktuk, kézzel írva viszont kötelező!

Ezek után valahogy így fog kinézni a CV-d:

 cv-template-kezzel.jpg

 

A csomagolása

A lapokat tűzd össze, helyezd el egy átlátszó, színtelen műanyag irattartóban (ilyenben, genoterm néven fut hivatalosan). Ha írtál motivációs levelet, az legyen az első oldal.

Ezután az egészet tedd egy A4-es méretű borítékba, és a borítékot címezd meg. A feladó helyére a neved, és az esetleges álláspályázati hivatkozási szám kerüljön. Ha az nincs, akkor az állást nevezd meg, amire beadod, így:

 

felado.jpg

 

Ne vegyél kisebb borítékot, ne hajtsd össze, mert nem szép, nem elegáns, eleve gyűrötten kerül az olvasóhoz. Genoterm azért kell, hogy ha postaládába kerül, akkor ott egy esővel beázhat. Ez megvédi, csak a boríték megy tönkre. Máris előnyöd van azzal szemben, aki nem tette bele ilyenbe, mert az övét biztosan nem fogják óvatosan kibontani, megszárogatni, lepréselni, és úgy adni az olvasó kezébe…

Ezek után add fel postán, ha azt kérik, vagy vidd be személyesen, ha épp az van a hirdetésben.

Mindezzel megadtuk a módját egy kézzel írt jelentkezésnek is, remélhetőleg értékelik is ezt.

Sikeres munkát!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Írj te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük