Aki mer, az nyer – csodák pedig vannak!

Aki mer, az nyer – csodák pedig vannak!

Valentin-nap alkalmából ma minden úszik a rózsaszín boldogságban, én is pár happy sztorival szolgálnék ezalkalomból. Azért persze nekem mindenről az álláskeresés jut eszembe, ezért most is álláskeresős iromány került ki a billentyűzetemből.

Az álláskeresést sokan reaktív tevékenységként végzik, azaz a többség böngészi a hirdetéseket, és ha talál megfelelőt, jelentkezik. Ez jó, de néha nem elég hatékony. Pl. ha nem hirdetnek a leendő munkáltatók, mert drága, mert bíznak benne, hogy a környezetükben majd találnak valakit (ismerős ismerősét), vagy ajánlanak nekik valakit. Ezért néha a reaktív keresés mellett érdemes proaktívnak is lenni, elébe menni a dolgoknak.
Pár sikersztori következik.


Az alábbi reménykeltő példák igaz történetek alapján íródtak.

Első esettanulmány – traktorista a fővárosban

Vegyünk a fővárosban egy céget, akinek tevékenysége folytán középfokú mezőgazdasági szakemberek kellenek. Esélye sincs. Nem flangálnak a fővárosban mezőgazdasági gépészek, növénytermesztő gépészek, nem is képeznek ilyeneket errefelé. Mit tehet? Hirdet és reménykedik. Nincs megfelelő jelentkező. Vidéki szakirányú középiskolából próbál végzős diákokat csábítani az iskolai folyosóra kitett hirdetéssel. Az állásra több tanár jelentkezik, diák egy sem. De neki nem tanárok kellenek, hanem gyakorló gépészek.
Ezzel egyidőben vegyünk a fővárosban szerencsét próbálni szándékozó vidéki srácot, mezőgazdasági végzettséggel, aki a megszűnt vidéki mezőgazdasági szövetkezet volt alkalmazottjaként bármit elvállalna, hogy legyen jövedelme. Emberünk nézegeti a hirdetéseket, nem talál szakmájába vágót, így egy autómosóban helyezkedik el. Elégedetlen, de legalább van jövedelme. Érzi, hogy többre hivatott autómosásnál, a szakmáját is szereti, így elégedetlenségében elkezdi járni a környező cégeket, nincs-e valahol munkalehetőség számára.
A történet két szereplője találkozott, azóta eltelt 12 év, emberünk ma is a cég oszlopos tagja, elégedett alkalmazottja.

Második esettanulmány – egy eltévedés következményei

Elkeseredett fiatal lányka küldözgeti az önéletrajzait, adminisztrációs állásokra. Egyszer végre felhívják, menjen interjúra. A címet megjegyzi, izgalmában mégis a megadott utca 12-es házszáma helyett a 21-esbe érkezik. Irodának iroda, nem tűnt fel neki a tévedés. A recepciósnál bejelentkezve döbbent rá, hogy valami nem stimmel, nem ismertek olyan nevű urat, akihez érkezett. Mit tett volna a többség a lányka helyében? Pánikszerűen elrohan. De a lányka súlyos bakija feletti szégyenkezés helyett elmondta a recepciósnak, hogy egyébként állást keres, ilyenolyan pozícióra lenne alkalmas. Nohát, épp keresnek valakit itt is, hasonló munkára! A recepciós lelkes, a leendő főnököt is előkerítette rögvest, íme egy jelölt, beszéljen vele. Mást már meg sem hallgattak, a lány megkapta az állást.

Harmadik esettanulmány – Vidéki kislány nagy szerencséje

Magyarország legszegényebb vidékén egy frissen végzett lányka állást keres. Érettségi után kéttannyelvű titkárnőképzőt végzett a fővárosban, angoltudás, protokollismeretek és mindenféle menedzsmenttudomány, jogi, pénzügyi ismeretek alapjai. A fővárosban végzés után nem maradhatott, mert jövedelme nem volt, a sulira is a nagymamától kapta a pénzt: ez volt az érettségi ajándék. De a helyi gyárban a jogász titkárnőt keresett, ez neki való. Állásinterjúig el is jutott, úgy érezte, sikerült is, csak egy hiányossága volt: a felsőfokú angoltudás mellett németül is kellett volna tudnia. Így mást vettek fel. Kész, vége, ilyen lehetőség ebben a városban csak egyszer adódik, harag, gyűlölet, mindenféle érzést megélt, amiket az előző posztban kiveséztem. Ezzel persze nem lehet előrejutni, és az önállóságot csak vágyta, így tovább böngészte a helyi újságot. Nicsak, asszisztens keresnek angoltudással. Akkoriban még se e-mail, se mobiltelefon, sőt, vezetékes sem, így postára adott egy önéletrajzot, majd pár nap múlva az egyik fülkéből telefonált, hogy megkapták-e a küldeményét. Meg, majd értesítik. Puff neki, ebből sem lesz semmi. Másnap távirat érkezik: menjen interjúra. Az állásinterjún kellően beszédes, állásinterjúi protokollokat nem ismerve felettébb őszinte, magát adja. Nem is kecsegtették sokkal, ez egy 8 hónapos projekt (mi az a projekt???), utána vége. Végülis 8 hónap olyan távoli, és addig is lesz állása, neki ez nem akadály, ezt is megmondta őszintén. Megkapta az állást! A helyi projektnek vége lett, a cég felszámolta a telephelyet, ám a fővárosi központban lett újabb állása a lánykának, költözött, miért is maradt volna? Még sok boldog évet töltött a cégnél. Egyszer még azt is meg merte kérdezni a főnökétől, hogy miért kapta meg az állást? Mert egyedül ő nem akadt fenn azon, hogy csak 8 hónapról szólt az ajánlat. Az összes jelentkező megfelelt volna a tudása alapján, ez az egy tényező döntött.

Tanulságok

Fenti sztorik álláskeresőiben több közös vonás van: nem pánikoltak a jelen, sikertelennek tűnő helyzetükön, volt kellő önbizalmuk, tudatában voltak annak, hogy milyen állásra termettek. Persze szerencséjük is volt, de vajon megtörtént volna velük mindez, ha nem tesznek semmit, nem indulnak el, beletörődnek rossz sorukba?

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz lukrécia79 hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. lukrécia79
    mondta:

    Jó, hogy olvasni lehet pozitív példákról is, erőt adnak nehéz helyzetekben. Ilyenkor elgondolkodom azon, hogy valójában velem is történtek hasonló jó dolgok a kudarcok mellett, és inkább a sikerekre kell összpontosítani.