Szerző: jobangel

Részmunkaidő: tényleg jó megoldás?

A részmunkaidőre, mint kisgyerekes anyák által egyértelműen vágyott dologra hivatkoznak cikkek és munkaerőpiacot érintő szakemberek, politikusok, politikusnők, munkáltatók és lassan már a közvélekedés is. Kisgyerekes nőnek részmunkaidő kell, pont. Még akkor is, ha az esetleg mégsem jó az érintetteknek?

Kezdem úgy érezni, hogy ez az erőltetés egyre rosszabb irányba visz. Elfele a rugalmasságtól, bebetonozva a munkaidő-alapú hozzáállást a munkavégzéshez.
A napi gyakorlat többszörösen megmutatja, hogy jóval kevesebbszer jó megoldás a részmunkaidő a munkavállalónak, mint hinnénk. Nem teljesen elvetendő, de nem is válasz mindenre. Fontos lenne, hogy értsük: munkáltatók azért alkalmaznak munkavállalókat, hogy azok feladatokat oldjanak meg, és nem azért, hogy egy bizonyos időtartamban egy helyen tartsák őket…

Lehetőség magas fizetésre: teljesítményértékelés TÉRben és időben

A TÉR most egy helyes kis új(?) fogalom, egyre több helyen jelenik meg, a teljesítményértékelés rövidítéseként. És ha az álláskereső meghallja, hogy jutalék, bónusz, mozgóbér, teljesítményarányos fizetés, nem a lehetőséget látja, hanem szorongás fogja el. Értem, hogy a többségnek nagyon törékeny az egzisztenciája, ezért folyamatosan biztos jövedelemre van szüksége. Innentől a teljesítményt jutalmazó javadalmi struktúrák (sokféle van ám, nemcsak sima jutalékos!) el is veszítették a versenyt az alacsony havi fixszel szemben. Így nem fog nőni a bérszínvonal, tehát a fizetőképes kereslet sem bármely piacon, tehát az egész társadalom veszített.

Pedig a teljesítményértékelés jó dolog. Sok tényező miatt is jó, a munkavállalónak is.

 

A félelmeket ismerem,

Pénzért, mi másért? Beszéljünk a fizetésekről!

A munkabér, fizetés, jövedelem erősen tabu téma, mégis, a „pénzért” részt a munka, álláskeresés, karrier során ki kell tárgyalni, főleg olyan emberekkel, akikkel akkor találkozunk először, és lehet, hogy soha többé nem is fogunk (fejvadász, aki nem téged visz tovább, HR-es, szakmai vezető, aki nem téged választ majd).

Kínosnak érezzük azt mondani, hogy nem a világbéke, meg a világrengető szakmai elhivatottságunkért szeretnénk dolgozni, hanem pénzért, megélhetésért. Nyilván a többség leginkább ezért. Az már csak az én – meg még pár megszállott jobbító – nézete, hogy jó lenne, ha ebben mindenki jól lenne a pénzen túl is, mert ott kezdődik az igazi elhivatottság, amikor már a pénz nem motiváló, simán csak egyenes következménye a jól elvégzett feladatoknak, és élhet a hivatásának. Elvégre nem véletlenül lett belőle könyvelő, és nem állatorvos; informatikus és nem asztalos; ápoló, és nem logisztikus. Mert valami vonzotta ebben, amikor belekezdett, vagy erre a szakterületre sodródva itt maradt, mert komfortos lett benne. Még akkor is, ha fizetnek ezért neki.

Vagy, még akkor sem.

Erős felindulásból elkövetett felmondás

Fel lehet annyira bosszantani egy munkavállalót, hogy – látszólag – a józan ésszel szembemenve, sértődötten felmond, és még azt sem tudja, mi lesz holnap, de hogy itt többé nem fog dolgozni, abban biztos, semmi másban. A kollégák döbbenten nézik, „ilyet nem szabad”, „hát mi lesz vele?” „válságban másik állást találni?”. A főnöke vagy olajat önt a tűzre azzal, hogy saját sérelmének állítja be az esetet, vagy megpróbálja csitítani, hogy gondolja át stb… Emberünk nem gondolja át többé, döntött. Néha tisztább eltörni egy tányért, mint elmosogatni. És nincs az a bocsánatkérés, amitől újra tányér lesz a törmelékből.

Elszóltam magam a bevezetőben, írtam volt, hogy „látszólag”. Merthogy ilyen esetek után párszor már jött hozzám a hirtelen felmondást elkövetett munkavállaló, azzal, hogy „hülyeséget csináltam”. Nem dolgom megítélni ezt, de dolgom emberünk további karrierjét segíteni, ezért jött ugye… Fel kell mérnem, mi is történt, de csak egy álláspontot ismerek, az övét (vaaagy, már láttam attól a cégtől kilépőt közelről, akár többet is, de ezt persze nem mondhatom el neki). Rutinból is tudom, ilyen szimpla történet ritkán van, mint ahogy felvázoltam. Általában egy folyamat vége, egy utolsó csepp a pohárban, amikor már minden mindegy, de azt úgy ott tovább nem… Kivétel nőknél, ahol nincs mindig folyamat, mert néha egy hirtelen felbátorodó szexuális zaklató miatt menekül így.

Itt a felmentés, hogy bármi is történt, az menekülés volt. Mentette a lelkiismeretét, az önérzetét, a szakmai jóhírét, a lelki nyugalmát. Tehát nem ment szembe a józan ésszel. A megfelelési kényszerrel, az elvárásokkal, a „munka hőse” és az áldozati szereppel szembe ment. De ez nem baj.

Innen lehet építkezni.

Önéletrajz egy döntéshozónak címezve – testreszabás a gyakorlatban

Ahogy az állásinterjúk sokáig csak betanult kérdezz-felelek színjátékként „működtek”, azzal a rendkívül fontos információval töltve az időt, hogy emberünk miért lenne könyvespolc, ha bútor lenne, az önéletrajzok sem fejlődtek azzá, ami az alapfunkciójuk lenne: hogy tájékoztassa a leendő munkáltatót. A legtöbb önéletrajzból nem tudjuk meg, hogy mit is nyernénk az adott jelentkezővel, és milyen is az adott álláskereső személyisége, motivációi, mit is tud valójában.

Az álláshirdetések sablonosan keresnek pl. olyan értékesítőt, aki „ügyfelekkel való kapcsolattartást” és „új ügyfelek felkutatását”, sőt „ügyféligények felmérését” kellene, hogy csináljon. Milyen specifikus, ugye?

Ezek után az álláskeresőknek mondták, hogy az állásra kell szabni az önéletrajzot, ő pont csinált ilyet, tehát ezt a 3 lózungot szépen beleírja. Meg még rajta kívül 50 másik jelentkező is így tesz. Jól „elhivataloskodja”, mert az komolynak hat (nem). A toborzó kezében pedig ott lesz 51 db önéletrajz,

Tanulás a felhőből – a jövő tanulási stratégiái

Most egy újabb előadásomat mesélem el, amit szintén egy gimnáziumi meghívásra követtem el, múlt héten. Az volt a feladat, hogy valami innovatív dolgot mutassak be gimnazistáknak, ami a hivatalos munkám mentén fontos, és hivatalos „sapkámban” jelentem meg – márminthogy a Zoom előtt, mert a biztonság a legfontosabb.
Lazán kapcsolódik ez az álláskereséshez, de a karrierhez kicsit jobban, ezért kap itt is helyet. Tanulás nélkül ezek sem fognak menni. Összemosódik ilyenkor minden, ami vagyok: IT értékesítő, IT tanulás/tanítás felelőse, + jobangel.

Lehet tudni rólam, hogy nálam nincsenek éles határok ebben, így jár az, aki meggyőződésből dolgozik a munkahelyén is, társadalmi munkában is 😊 Fontos nekem: az oktatás-tanulás, az ebből épülő karrierek, másik oldalon a technológiák lenyűgöznek, imádom látni a technológia gyors fejlődését. Így már nem is olyan nehéz. A fenét nem, ha gyerekek a célközönség, akkor a felelősség megsokszorozódik.

Multicégnél akarsz dolgozni? Ez vár rád álláskeresőként…

Nem újdonság, hogy állást keresni nehéz, hiszen idő, pénz, energia, súlyos lelki teher. De külön sokkoló sokaknak, hogy jól szervezett cégeknél is káoszosnak tűnik az állástalálás.

A folyamataiknak ezer hibája van, de egyetlen jó biztos van bennük: hogy léteznek. Mármint a folyamataik. Egyszer valahogy be lesz fejezve, lesz egy lezárása végre. Hogy min lehet javítani, és min nem, azt próbálom most valahogy felgöngyölíteni. Valahogy… nem hangzik egzakt és tudományos megoldásnak, pláne nem racionálisnak, vagy gyakorlatiasnak, de azt hiszem, itt a „mindegy, csak valamit javítsunk már” elve is érvényesülhet, a jó öreg AS szabvánnyal (Ahogy Sikerül). Aki multis környezetben dolgozik, érteni fogja a multis hablatyot, amit alább olvashat. Nem az elborzasztás a célom, hanem a felkészítés.

Őszintén a motivációról és a motivációs levélről

Tapasztalataim szerint a legnagyobb para az álláspályázatírásban a motivációs levél. Az álláskeresők néha inkább kihagyják az álláshirdetést, ami ilyet kér, persze különböző módon megideologizálva a megmagyarázhatatlant: „legyen elég az önéletrajz”, „úgysem olvassák”, „semmi értelme”, „úgyis mindenki ugyanazt írja”.

Ezek és hasonló társaik mind azért rossz mondások, mert általuk nyugodtan hagynak ott lehetőségeket emberek. Ráadásul nem is szűrik a leendő munkáltatót, így lesznek rossz hangulatú állásinterjúk részesei, és így nem lesz olyan állásuk, ami nekik jó. Nyilván, aki megfelelő álláspályázatot ad be, annak lesz esélye. A képen látható levél nem épp a megfelelő, régi városi legendaként terjed, de még akár igazi is lehet. Az elkeseredettség érthető, bár motivációnak nem lehet “eladni”, lehet írni olyan levelet, amiben a kiválasztók érzelmeire is hatunk.

Itt keresendő a motivációs levél értelme: egyfajta szűrő. Ahol komolyan veszik, és kérik, ott racionális okok mentén teszik. Igen, ez egy szűrő, mégpedig igen jól szűr az álláskeresők között. Érdemes átvennünk álláskeresőként, hogy hogyan, pár pontban összeszedtem. Tekintve, hogy egyedi munka minden motivációs levél, motivációs levél sablonokkal továbbra sem szolgálhatok.

„Valami adminisztrációs munkát keresnék” – GYED/GYES visszatérők figyelmébe!

Lehetőleg home officeban, részmunkaidőben, és azért fizessen is rendesen.

A legtöbb GYES/GYEDről visszatérő ilyen jellegű munkát keres, ami sajnos többszörösen is téves stratégia. Amikor megkérdezem, miért ezt keresi, az okoknak egy része egyértelmű és érthető csak – de az is téves következtetésen alapul. A legfontosabb üzenetem mára: NE “valami adminisztrációs munkát” keress.

Miért gondolják, hogy a home office+részmunkaidő+rendes fizetés az pont az adminisztrációból lesz? Mert azt el tudják képzelni home office-ban, részmunkaidőben… a rendes fizetés meg olyan álom, ami sokaknál a fizetési igénye körüli beszélgetésben szertefoszlik.

ranglétre

Ranglétra másképp

A régi értelemben vett ranglétramászás leginkább idő kérdése volt, aki sokat volt egy helyen, előbb-utóbb feljebblépett. Manapság sokszor az állásinterjún tisztázzák, hogy nincs feljebblépési lehetőség, ez a pozíció tölthető be évekre, kell vagy nem? (Ez kegyetlen, de legalább korrekt a munkáltató részéről.)

Hol lehet előrelépni?