Az irreális fizetési elvárásokról

Álláskeresőként az alábbiakból kifogáskezelést építhetsz, amikor a fizetési igényed közlésére „húdesok” reakció érkezik. Akkor is, ha azok nonverbális reakciók!

———-

Panaszkodnak a kollégákat kereső cégek, hogy irreálisak a fizetési elvárások az álláskeresőktől, és nem tudják, mi legyen. Ha csak alacsonyabb fizetési igényű juniorokat, karrierváltókat vesznek fel, sokat kell tanítani, elviszi a szakértői kapacitást a tanítgatás. Ha drága szakértőt vesznek fel, és nem válik be… Ezen könnyű segíteni, a beváláshoz kell egy jó cég, akinél jó dolgozni, ill. olyan új kollégát kell választani, aki a reális szakmai és munkamorálbeli elvárások mentén felel meg. A toborzás ilyetén finomságait, miszerint ezt hogyan kell, most nem érintem, most az irreális fizetési elvárások felé vezetném cikkecském fonalát.

Mitől irreális az álláskereső fizetési igénye?

Aaaaz soook – mondja a kétségbeesett cégvezető, vezető, HR-es, aki új kollégát keres. Oké, miért sok, érdeklődöm őszintén, és mert nem vagyok álláskereső náluk, velem erről őszintén beszélnek. Emellett vannak olyan okok is, amiket csak a munkavállalói oldalról lehet látni. Pozitív példa, amikor a célcsoportot gyűjtő Facebook oldalra kitette az álláshirdetését a munkáltató azzal, hogy szerinte ez egy jó pozíció, jó ajánlat, miért nem jelentkezik senki? Mert pl. túl sokféle feladat volt, ami túl sok szakterület ismeretét kívánta meg, és ahhoz bizony kevés volt a megajánlott összeg. Újragondoltak több dolgot a visszajelzések hatására, ezért jó dolog a párbeszéd…

Nehogymár!

Ezzel a reakcióvaló még álláskeresőként szembesülve igen érdekes párbeszédet hoztam össze. A fizetési igényemet hallva a nemkedves cégvezető foghegyről visszakérdezett, hogy „és miért akar olyan sokat keresni, mi?” E választékosan megfogalmazott kérdésére – látván, hogy nem lesz ebből együttműködés – csak azt válaszoltam, hogy „mert megszoktam”.

A másik emlékezetes esetben, „nehogymár nettó X százezer legyen egy takarító bére” – csattant fel egy cégvezető, és voltunk olyan viszonyban, hogy őszintén válaszoltam neki. Ha annyit kér mindenki, és nem akarod kifizetni, akkor majd magad mosol fel, tologatod a porszívót… a te óradíjad mellett számold ki, mennyibe kerül ez. Vagy veszel robotporszívót, vagy megtenderezteted takarítási vállalkozásokkal a feladatot – igen, ezek is költséget jelentenek. Esetleg újragondolhatod, hogy minden érted dolgozó ember munkáját megbecsülöd, mert majd meglátod, mennyit ér egy takarító, ha nincs takarítás…

A „nehogymár” azt jelenti, hogy a munkáltató nem ismeri/nem ismeri el az értékét az adott munkának. Itt nincs miről beszélni tovább, de vannak ennél sokkal inkább fontos felvetések.

Az ott lévő kollégákhoz képest sok

A már meglévő, évek óta ott dolgozó kollégák sem keresnek annyit, mint amennyit az álláskereső kér. Itt bérrendezést kell csinálni, esetleg kidobálni/máshová allokálni olyan feladatokat, amik a meglévő szakemberek szakértői kapacitásait pazarolják.  Azaz, munkakörtervezés is kell, és egy erős átnézése a végzett feladatoknak. Lehet, hogy digitalizáció, vagy kiszervezés a megoldás? Esetleg vannak teljes mértékben felesleges feladatok? Mindenképp változtatni kell, ha ez az indok felmerül a „miért is sok” kérdésre.

Ennyit nem tud kitermelni a cég

Az új kolléga költségét plusz még hasznot is kellene termelni… Nos, ez bizony komoly matek, elrettentő példaként láttam olyan jutalékmodellt, ahol a sales akkor kapott volna jutalékot – ill. bármilyen jövedelmet – ha már a saját bekerülési költségét kitermelte a cégnek. Nemet is mondott erre a remek ajánlatra mindenki, ezért kezdtünk el dolgozni azon, hogyan is kellene kinézni egy értékesítőnek tett állásajánlat kompenzációs fejezetének. (jutalékos koncepciókra pár konkrét modell itt) Meg hát egy kicsit a hozzáálláson változtatni, mert ha a cégvezető nem vállal kockázatot, és a munkavállalótól elvárja az aránytalanul nagy kockázatvállalást, az nem szép.

Érdemes azonosítani a kiszervezhető feladatokat, vagy olyan embert annyi időre felvenni rájuk, amennyire kell. Nem szeretem a részmunkaidőt munkavállalói oldalról nagy általánosságban, de be kell látnom, hogy lehet létjogosultsága. És sok munkavállaló pont erre vágyik, tehát meg kell ajánlani már az álláshirdetésben. Feladathoz keressünk embert, ne pozícióhoz. Máris csökkentek a költségek. Itt is kell némi munkakör-újratervezés, mert az úgy a munkavállalónak nem üzlet, hogy részmunkaidős szerződéssel teljes munkaidőben lapátolja az ügyeket.

A cégműködésen nyilván változtatni kell, ha nincs elég profit. Ez messzire vezet, de ha állásinterjúzol épp, akkor tudsz pár olyan tippet adni jelöltként, miért éri meg neked sokat fizetni, hogyan fogsz a cégműködéshez úgy hozzáadni, hogy megérje téged alkalmazni.

Mellément az álláshirdetés

Gyakori oka az irreális fizetési igényeknek, hogy alul- vagy felülpozicionálják a feladatot. Az álláskeresői igények pedig úgy alakulnak ki, hogy megnézik az elvárásokat az álláshirdetésben, megpróbálják azt adni, ami ott fel van sorolva. Az elvárást, az „előnyt jelent”-et, és még valami pluszt is, amitől ő lesz a Kiválasztott. Azaz a reális fizetési igényekért sokat tehet a munkáltató, ha a valós elvárásait írja be. Csakmert jól hangzik, nem biztos, hogy kell 2-3 diploma, 2 nyelv felsőfokú ismerete az adott munkakörhöz. A „kérjük, mert jó az, ha van” magas fizetési igényeket eredményez. Miközben az „elég jó” kolléga lelkes, lojális lesz, és elégedett is azzal a fizetéssel, ami valóban reális.

Horrible dictu – nem kell a repetitív feladatkörre, operatív pozícióra diploma… Ne aggasson a kedves munkáltató hangzatos manager titulusokat a pozícióra, ha az egy betanított adminisztráció – van, aki pont ezt keresi, és ilyenben fog nagyon jól dolgozni. Vagy, gyakori hiba, hogy azzal próbálja a cég színvonalát mutatni, hogy még a portás is diplomás. Pedig alacsonyabb végzettséggel is képes lehet ellátni pl. postázói, csomagkezelési feladatokat egy jelölt, egy házipénztárosnak sem kell könyvelői végzettség…

Nem ér annyit a tudása, amennyit kér

Bizony, van az úgy, hogy valóban rosszul méri fel az álláskereső, mennyit ér az, amit kínál (nem ő maga ér annyit, fontos különbség!) Nincs túl sok eszköze, mert a salary guide-ok, ismerősi kör és a Facebook csoportok, ill. a gazdasági bulvársajtó mind mást mondanak. Ezért hajlamos valaki túl sokat kérni, ami valóban lehet irreális.

Ekkor nincs más hátra, meg kell mondani neki, hogy a piacon ezt a tudást mennyiért lehet eladni – azaz, reális ajánlatot lehet tenni, ha egyébként el tudnánk képzelni vele a közös munkát. Ha mindenhol ugyanazt a nagyságrendű, az elképzeléseitől messze lévő ajánlatot kapja, akkor talán újragondolja, és segítettünk.

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Egyetértesz? Vitatkoznál? Hozzáfűznél valamit? Várom szeretettel a kommented!

Ha neked is személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, pályaorientációban, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból, vagy nézd meg hogyan tudok segíteni egy vezetői portfólióval eligazodni az álláskeresés útvesztőiben! További információkért látogasd meg Facebook-oldalam, vagy kövesd a #jobangel -t a Linkedinen!

# # #