Bébi, bárhol élsz, ott te csak egy nő vagy!

Bébi, bárhol élsz, ott te csak egy nő vagy!

Mottó:Jár nekünk a boldogság (Köszönöm, Oláh Ibolya)

Ezerféleképp szétszedték már tegnap a Novák Katalin főszereplésével készült (ki)oktatófilmet, miszerint a nőknek elég kevesebbet keresni a munkájukkal, és mivel erősek vagyunk, tessünk szépen még más terheit is felvállalni. De legalább a mosógépet, porszívót, bevásárlótáskát kezelgessük, amíg egy férfi teher nélkül gyalogol felfelé a lépcsőn! A kép szerint mosolygjunk is ehhez, bárgyún, elhízva, szedettvedett, toprongy ruhában, félretaposott cipővel, loncsos hajjal… kevesebb fizetésből csak erre futja úgyis, több munka és tehervállalás mellett magunk rendbentartására nem baj, ha nem jut idő, de hát ez a sorsunk, ebben kell kiteljesedni, sőt boldognak lenni. Szerintem nem.

Abba szándékosan nem megyek bele, hogy családanya és/vagy hivatástudattól fűtött szakember legyen-e egy nő, mert azt gondolom, ez legyen mindenkinek a saját, valóban szabadon választott döntése. Úgy döntsön, ahogy neki jó!

Többet bírsz, kevesebbet kapsz, vállalj áldozatot. Sok rossz munkáltatótól is hallom ezt… Szegény álláskeresők – nemcsak nők! – meg beírják az önéletrajzukba, hogy terhelhetők, meg jó problémamegoldók, minek folytán terheket és problémákat fognak kapni, rendes munka, szakmailag megfelelő feladatok helyett.

Verseny vagy harc?

Aztán, azt mondja, ne higgyük, hogy versenyeznünk kell férfiakkal! Drága Miniszterasszony! Nem hisszük, tudjuk.
Pont azért, amit Ön is említ: hogy nekünk amúgy elég kellene, hogy legyen a kevesebb is, ugyanazért a munkáért. Miközben a kenyeret a közértben nem adják olcsóbban a nőknek, mi több, a villanyszámlát sem árazzák be úgy, hogy „nőnek lesz, legyen olcsóbb”. Tehát, a férfiakkal való versenybe pont ez a szemlélet kényszerít bele bennünket: ha ugyanannyit akarunk kapni, mint egy férfi, azért többet kell teljesíteni. Pedig a nők többsége bőven elégedett lenne az azonos munkáért azonos bért elvvel, dehogy akarnánk versenyezni, sőt harc nélkül is meglennénk.

Persze erre a férfiak is rákontráznak néha, hogy höhö, a nők is menjenek a bányába, majd meglátjuk, höhö! Én meg azt mondom, ilyen nehéz és egészségkárosító munkát férfi se végezzen, végezze inkább robot, hiszen a technológia már adott, és hogy azt nő vagy férfi programozza, tökmindegy. És lőn bányásznő, másképp. Mert nőként nekem nem a férfiakon való bosszúállás a célom, hanem az, hogy mindenki jól járjon egy-egy ügyben. A nők így szokták általában… ezért is érdemes őket alkalmazni sok-sok pozícióba, mert más szemléletet visznek. Azt sem mondom, hogy a férfiak menjenek kórházi mosodába vérrel és testnedvekkel átitatott lepedőt mosni, és közben ne gondolják, hogy jár nekik egyforma fizetés egyforma munkáért, elégedjenek meg kevesebbel. Nem bánya, de nehéz és egészségkárosító, mégsem kívánom férfiaknak (sem). Mert az emancipáció és a feminizmus nem a bosszúról és a harcról szól. Hanem az egyenlő bánásmódról (ami nem egyforma bánásmódot jelent!)

A megalázó idézőjel

Aztán ott van a kiteljesedés: elegánsan idézőjelbe teszi a „csak” családanyaságot, de ez így is megalázó. Ön is jelzi ezzel, hogy tudja, a családanyaság önmagában társadalmilag nincs megbecsülve – csakhát mintha helyeselné is… Ezért sok nő nem meri választani, ebben az egyben nem téved. És Ön is elmondja, hogy ez áldozatvállalással meg lemondással jár. Pedig ez nem természetes! Egyáltalán nem kellene csak azért lemondania az egzisztenciális biztonságáról egy nőnek, mert anya szeretne lenni! Elképesztő, hogy Ön ezzel „marketingeli” az anyaságot: nehéz, de hát mi nők úgyis bírjuk a strapát! Lehet, hogy bírnánk, csak épp nem akarjuk bírni. Nem szeretnénk, ha az életünk természetszerűleg szenvedő, tehercipelő, kiszolgáltatottságban tengődés lenne. Pedig a videóban ezt le is rajzolták nekünk, de valahogy nem vonzó roskadozni a ránk pakolt terhek alatt.

Mert a kizárólagos családanyaság választásával egy nő kockáztatja azt, hogy élete végéig anyagilag kiszolgáltatottként fog élni. Hogy mi? Hogy a 4 gyerekes nőknek van SZJA-kedvezmény? Egyáltalán nem kell SZJA-t fizetniük? Ez valóban remek ötlet, aki tud élni vele, az valóban jól jár – vagy inkább csak kicsit rosszabbul. Ön szerint hány 4 gyerekes anya talál olyan 8 órás munkahelyet, tizenévnyi munkaerőpiactól távolmaradás után ahol megfizetik rendesen (és nem kell beérnie kevesebbel, mint egy férfinak), és el is tudja tartani a 4 gyerekét egyedül akár? Beosztotti létből lehet-e ennyit keresni? Ritkán. Tudom, mert majd’ egy évtizede nők álláskeresésével foglalkozom kiemelten. Nem térek ki nagyon a részmunkaidőre, mert abból biztosan nem lehet megélni. Tehát a legtöbb boldog családanya inkább (kényszer)vállalkozó is – mert akkor legalább maga osztja be az idejét, amit 4 gyerek mellett elég rendesen meg kell tudni oldani. Mostanság olvasok a KATA-s változásokról, kicsit mintha a vállalkozó anyukák büntetésének is látszana a dolog. Na jó, nem kicsit. Ha talál egy jó ügyfelet, akinél nagyobb projektet el tud nyerni a tudásával, egyből extra adó. Tudja már, hol a helye! Oké, ez a férfi vállalkozókat is sújtja. Dehogy oké! Ettől persze a nőknek nem lett jobb, hogy a férfiaknak is rosszabb, sőt. A családon belüli erőszak melegágya az egzisztenciális bizonytalanság. A legtöbb családi veszekedés a pénz (hiánya) miatt kezdődik.

Üvegsziklák és magas lovak

Mennyire magas a ló, amiről beszélünk lefelé? Én nem vagyok családanya, Ön az, és mégis: a leereszkedő, idézőjeles csakcsaládanyás integetés és a valós empátia kicsit más.

*Üvegszikla: a nők kinevezése magasabb pozícióba gyakran egy jövőbeli magas bukási esélyre vagy egy kezdődő krízisre adott válasz. Az ismert esetekben a bukás után ezek a nők sosem kaptak újra hasonló pozíciót (az ilyen módon megbukott CEO nő többé nem lett CEO), így vagy visszavonulva, családdal foglalkozva létezhetnek tovább, esetleg interimként még hasznosíthatják a szakértelmüket, ami megint egy bizonytalanabb létet jelenthet. Legismertebb közelmúltbeli példa erre Theresa May esete.

Én tudom, milyen sz.r álláskeresőnek lenni, nőként, pl. technológiai területen, amire a szakmáim(bizonyám, van 9 db!) egy része determinál. És nem érzem, hogy magas lovon ülnék, nem is lenne helyes ilyesmit érezni. De tudja miért vagyok mégis jó helyen?

Nem kizárólag azért, mert sok munkát, sok tanulást, energiát beletettem. Az egy nőnek nem elég! Tehetség, ambíció, haha… azért sikerült, mert szerencsém volt. Rossz helyre születtem, de pont a pályakezdő korszakomban keveredett egy technológiai multi projektcsapata abba a kisvároskába, aminek utolsó utcájába, a „téeszsorra” születtem, könyvelő anya és sofőr apa gyerekeként. Nem épp a női karrier kiindulópontja, ugye? Hát ez is baj, valójában tökmindegynek kellene lennie, hová sikerült születnünk. De megsüthettem volna a tengernyi eszemet, kalandvágyamat, ismeretlen iránti kíváncsiságomat, a rengeteg energiát, amit hajlandó vagyok beletenni abba, amit csinálni szeretnék, ha az a multi akkor nem vesz fel engem, az asszisztens asszisztensének pozíciójába. És ha abban a multiban nem a svéd liberális szemlélet lett volna az elvárás a munkáltatásban, és ha nem olyan jó emberek (férfiak is!) dolgoztak volna ott, akik meglátják, hogy ennek a kiscsajnak (aki én voltam) nem egy kisváros téeszsorán a helye. Na, ezért van az, hogy ha nekem segítettek és szerencsém is volt, akkor úgy gondolom, elémegyek annak, hogy más nőknek is szerencséje legyen. Sokan vannak még mindenféle sorokon, akik – ha odaengednénk őket, és ha nem láthatlan, idézőjeles csakcsaládanyaságot várna el tőlük a társadalom, áldozatvállalással, tehercipeléssel, lemondással – hatékonyabban termelhetnék a GDP-t. Én abban fogok segíteni nekik.

Mert olyan társadalmi pozícióban vagyok, megvan ehhez a tudásom és az eszközeim – sok munkával, röpke 20 év alatt felépítettem, összegyűjtöttem. Persze jó eséllyel egy üvegsziklán álldogálok ezzel a helyes kis pakkal még így is… ahogy szinte minden nő, aki jó helyzetben van. Na, ezért sem fogadom el, hogy nekem kevesebb járjon, mint egy férfinak! Kockáztattam, tanultam, dolgoztam, mint a legtöbb nő Magyarországon (és persze férfiak is)– tehát, ami egy férfinak, az egy nőnek is járjon! Én ezt fogom képviselni továbbra is, és azt az üvegsziklát is szívesen felszámolnám.

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Egyetértesz? Vitakoznál? Hozzáfűznél valamit? Várom szeretettel a kommented!

Ha neked is személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból, vezetőként nézd meg a vezetői portfólióban rejlő lehetőségeket!  További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!

# # #

Írj te is!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. Francois Pignon
    mondta:

    Nem követem a politikát, szóval tévedhetek, de nekem más bajom van ezzel a videóval. Okosok lekopírozták a nyugati blőd PC-duma paneljeit — miközben a többek által itt már bőven, de tömören leírt magyar ugart nagyvonalúan zárójelbe tették.

    1. jobangel
      mondta:

      Igen, egészen pontosan ettől fél(t) minden nő… Nőnek lenni LMBTQI+ lett, és majdnem üldözött státusz. Az Isztambuli Egyezmény elutasítása után ez kb. várható is volt 🙁

  2. L. Cz.
    mondta:

    Engem a dolog egy másik vetülete gondolkodtat el. Volt itthon a 2009-es és a mostani válság között pár év, amit munkaerőhiánynak hívtak a hozzáértők. De még a legsúlyosabb ún. munkaerőhiányos időkben sem volt semmi értéke a nőknek, ha szóba került a gyerekvállalás. A gyerektelen, fiatal nőket csak himi-humi munkákra vették fel, mert “úgyis elmegy szülni”, a teherbe esett nőket simán kirúgták, mert “három évig otthon lesz, nehogy már fizessek is érte”, a kisgyerekeseket pedig lehetőleg fel sem vették, mert “úgyis lépten-nyomon lesz valami a gyerekkel”.
    Egyrészt a hozzáállás érthető a munkáltatók részéről. Ők nem jótékonysági intézmények, hanem a munkavállalók által megtermelt haszon egy részét osztják vissza nekik. A kisgyerekkel foglalkozó anyuka számukra nem termel hasznot, nem tudnak mit visszaosztani. Pár napja láttam egy egészen jó cikket, ami azzal foglalkozott, hogy a kormány által széltében-hosszában hirdetett családvédelmi intézkedések tulajdonképpen abból állnak, hogy megmondták, mit kell biztosítani az anyukáknak, aztán a cégek oldják meg ennek a finanszírozását. Ha ez így van, én sem tudok mást mondani, csak amit bölcs elődeimtől hallottam: más micsodájával könnyű verni a csalánt. Például lehetne olyan bölcsődéket létesíteni, ahová nem több éves a várólista, megfizethető a havi térítési díj és a gondozónők olyan fizetést kapnak, ami megfelel annak a feladatnak, hogy az égvilágon mindenre képes, energiával teli kisgyerekeket óvnak és nevelnek reggel 7-től (mikor anya beadja a kicsit munkába menet) délután 5-ig (mikor munkából-bevásárlásból hazafelé érte megy) olyan szinten, mintha a családjában nevelkedne. Ha ez megvalósulna, az anyukák hamarabb vissza tudnának menni dolgozni – csak ez bizony nagyon sokba kerül. Nem a GYED extra meg a nagymamákat gondozónővé varázsoló Nők 40 nyugdíjprogram a jó megoldás, hanem ez. Vagy az, hogy apa túlóra, maszekolás, műszakpótlék, seftelés, építkezés és egyebek nélkül, hétfőtől péntekig napi 8 órában, emberi munkatempóban dolgozva keressen annyit, hogy anya lehessen háztartásbeli és foglalkozhasson a kicsikkel. Igen, tudom, azt írtad: így gyereket vállalni kockázatos. De én úgy gondolom, hogy ha apa embernek való munkával megkeresi azt, ami eltart egy családot és munka után nem agyonhajtott roncsként esik be az ágyba, hanem van ideje a családjával is foglalkozni, az egy működőképes modell lehet.
    A másik része a dolognak viszont az, hogy ha a nők ennyire könnyen nélkülözhetőek, akkor talán mégsem volt akkora munkaerőhiány, mint amit az elmúlt pár évben lépten-nyomon hallottunk. Ha tényleg annyira nagyon kell a dolgozó, akkor a napi 4 órát vállaló anyuka is jobb, mint a semmi. De nem kell a napi 4 órát vállaló anyuka, mert van helyette más: olyan anyuka, aki 8 órát vállal (pedig csak 4-et tudna) vagy olyan, aki már eleve ott van napi 8 órában, de vállalja azt a napi plusz négyet túlórában. Akkor hol is van a munkaerőhiány? Ha tényleg lett volna ilyen, a HR részlegek kezüket-lábukat törték volna, hogy a gyerekvállalás előtt álló, kisgyereket nevelő vagy nagyobb gyereket nagy ritkán, de akkor sürgősen pátyolgató anyákat is odatereljék a munkerőpiacra nekik való megoldásokkal. Ez viszont nem történt meg.
    A kapitalizmus azok számára, akik alkalmazottként dolgoznak, egyetlen célt határoz meg: legyél értékes munkaerő! Képezd magadat, érts minél több dologhoz, légy ügyes, önálló és határozott – ebben az esetben majd egyre feljebb lépsz a ranglétrán, mert egyre kevésbé vagy pótolható. És ha egyre kevésbé vagy pótolható, egyre több dolgot engedhetsz meg magadnak, egyre nagyobb fokú szabadságot vívsz ki magadnak. A gyártósori operátor csak egyetlen dolgot tud: ott áll a szalag mellett és az előírt időn belül elvégzi az adott egyszerű műveletet. Ha erre nem képes, számára vége a világnak: jön a helyére sok ezer másikból egy, aki megcsinálja. Ha mondjuk éppen nő az illető és teherbe esik, akkor egy darabig ott fog még állni a szalag mellett, de lehet, hogy nem tudja az adott időn belül elvégezni a feladatot, mert épp dagad a lába, szédül, keményedik a hasa. Nincs kegyelem: kirúgják, mert a munkáltató számára már nem hasznos, hiszen ahhoz 100%-os szellemi-fizikai állapot kell. Ha pedig otthon van a gyerekkel, nem tud bemenni a szalag mellé, megint csak haszontalan jószág, nincs rá szükség.
    A középvezető már más tészta, ő már tud egyet s mást, nem kell feltétlenül a sor mellett állnia, az ő értéke már inkább a fejében van, ezt pedig akár otthonról is megoldja. Tehát akár lehet terhes vagy kisgyerekes anyuka is, bizonyos kötöttségekkel. Mégis, amint Horváth Márta példája is mutatta: hiába lépsz előre, hiába vagy vezető, amint nem tudsz mindig 100%-ot nyújtani a családod miatt, nincs rád szükség. Mondjuk én is ezt láttam, akárhol is dolgoztam. A felsővezetésből is simán kirúgták a kolléganőt, ha elment szülni. A szörnyű az, hogy bár azt hinné az ember, a képzett, tapasztalt ember nehezen pótolható, hipp-hopp találtak a helyére mást, aki ellátta a munkáját. Hogy milyen szinten? No, az már más kérdés, voltak érdekességek. De a végeredmény szempontjából nem számított: a cég nem hogy fennmaradt, de még növekedett is, akkor is, mikor a minden hájjal megkent, a cég működését oda-vissza ismerő, karakán 30-as évei közepén járó quality manager hölgy helyére (mert botor módon gyermeket mert vállalni) egy jó tíz évvel fiatalabb, addig csak feladatok delegálásában, Excel-táblázatok színezgetésében és főnökökkel smúzolásban élenjáró ifjú titán férfit ültettek. A számok még úgy is jöttek, hogy az új menedzser azt sem tudta, merre van az előre, csak azt, hogy kit kell ütni, hogy a KPI-ok ződbe’ legyenek.
    Az, hogy kis hazánk a hozzáadott értéket mellőző tevékenységekre állt át, az értelmesebb munkavállalók elől elvesz minden lehetőséget. Néha az az érzésem, hogy itt tényleg csak a látástól vakulásig betanított melót végző kuliknak terem babér, az ennél magasabb szinten mozgóknak semmi lehetőségük. Egy nő számára például alig van olyan munkakör, amiben úgy is tud megfelelően teljesíteni, hogy nem tud csettintésre vagy füttyentésre ugrani, mert néha a családjával is kellene törődnie – de mondjuk a férfiaknál sem nézik jó szemmel, ha nekik kell orvoshoz vinni a kicsit, mert “van anyja is annak a gyereknek”. Nagyon nem jó ez így, pedig dicsőséges pártunk és kormányunk mindig hirdeti, hogy az új beruházásoknál nem csak betaníottt melós kell ám, hanem magasabb szintű munkavállalóknak is van hely az újonnan épült üzemcsarnokokban. Csak ez sajnos nem igaz. Lehet, hogy keresik a diplomásokat, az ilyen-olyan menedzsereket meg specialistákat, de valójában az ő nagy részük is csak betanított senki, mert nagyon magas szinten is simán pótolnak ember egyik napról a másikra.

    1. babona
      mondta:

      🙂 Ez elég off lett, bár sajnos én is ezt látom. Mi a megoldás? Nyilván fentről talán egyszerűbb lenne. Volt egy oktatási előnyünk a nyugati liberálisabb oktatáshoz képest (meg persze egy csomó hátrányunk, de az előnyt fel lehet (ett volna) használni jobban is ): a “legelja” melós is nagy tárgyi tudást kapott, szakmunkásban pedig elég széleskörű ALAPismereteket; könnyen átképezhető lett bármire, önállóan hamar meg tudott tanulni egyszerű FIZIKAI munkákat- sokkal könnyebben mint egy nyugati munkás. Sajnos az idetelepülő vállalatok az olcsó, jól képezhető munkaerő miatt jöttek, nem a “jól képzett” szellemi állomány miatt
      Erre persze az éppen akkor aktuális politikai vezetés gazdasági kényszerből még rá is erősített a brutális munkahelyteremtő támogatásokkal (tudod mennyit kapott az AUD, vagy a FLEXTR itt-ott munkahelyteremtésre, 1 főre számolva? akkor is amikor “munkerőhiány” volt? ) Összeszerelő üzem lettünk, K+F meg csak alibiből, pedig agrár-biotech vonalon voltak elég jó esélyeink. Most már nincsenek meg. Kamufejlesztésekbe meg folyt némi pénz.
      ON
      Ugyanakkor láttam KKV-t ahol kifejezetten betervezték a hogy a fiatal nő esetleg kismama lesz. Bizonyos irodai munkakörökbe (pár hónapos betanulási idők voltak) simán felvették, és rendesen kezelték a GYED-GYES -időszakot is. .A cég nem roppant bele, a visszatérőket tudta foglalkoztatni, és volt munkaerő-tartalék is (nem úgy értem mint a ‘zátkosban hogy lógósokkal volt tele hanem ha hirtelen kellett munkaerő tudtak körbekérdezi; volt nem hivatalos “munkáltaltói márkájuk” meg informatív ajánlói rendszerük.). A cég bővült; a képzett munkaerő sem hiányzott, a visszatérők-elmenők a csapatot is jó értelemben véve kavargatták. Ez sem egy tündérmese, de lehet egész jól is kezelni ezt a dolgot. Csak kell egy erős cég hozzá, meg egy értelmes vezetés.

    2. jobangel
      mondta:

      Köszönöm a jó kis kifejtős kommentet!

      Meglehetősen jól érzed a dolgokat, és sajnos csak megerősíteni tudom a felsoroltakat.

      1. Igen, egy nő életében gyakorlatilag nincs olyan időpillanat, amikor ne lehetne találni a nőiségével kapcsolatban egy rendes kifogást, miért is ne vegyék fel. Ha férjezett, majd elmegy szülni, Ha incs párja, miért nincs, biztos kiállhatatlan perszóna, ha van gyereke, majd beteg lesz a gyerek, ha 40+-os, gyerektelen, akkor majd lombikozni fog, és akkor felmondási védelem lesz, 50+-osan meg simán csak “öreg”.

      2. A kedvezmények azok, amik a legtöbbet ártanak, nemcsak amiatt, amit említesz, hogy gyakorlatilag azt a cégek finanszírozzák (akik ugye munkáltatók is), hanem mert a kedvezményekkel remekül lehet konzerválni a rossz berendezkedést. Kevés a minimálbér? A nettója már a létminimum alatt van 30%-al? Gond egy szál se, az egyedülálló szülőknek adunk 2000 forinttal több családi pótlékot, ugyemilyenjófejek vagyunk… Miközben a családi pótlék több mint 100 éves történelme alatt soha senkin nem segített ebben a formában. És persze, ha mindenki tudna megfelelő jövedelmet elérni a munkájával, semmi szükség nem lenne erre. A gyerekek ellátásához való hozzájárulást meg igazán lehetne ingyenes iskolaszerekkel és egyéb hasonló juttatásokkal támogatni. Külföldiában nem is értik a gyerekjegy és hasonló “gyerekes” díjak fogalmát.

      3. Amit írsz, hogy “majd munka után a gyerekért megy az oviba”, már rég nem tud működni, mert annyira budapestközpontú minden, hogy a vidéki agglomerációban gyakorlatilag nem lehet munkát találni. Így van ez a többi nagyváros vonzáskörzetével is. A megfejtés a családi napközi, meg a munkahelyi óvoda-bölcsőde lenne, ezt meg kifejezetten ellehetetlenítették, törvényileg.

      4. A munka, mint értékteremtő tevékenység nagyon rövid ideig volt a köztudatban. A törvényi törekvésekben azt látom, hogy munka az nem lehet jó, az valami kényszer legyen, amiben nemhogy nem számít a teljesítmény, de kifjeezetten büntetendő (most épp a KATAs 3 millió utáni extra adóval…)

      5. Ami ennél szörnyűbb, hogy azért nincs igény hatékonyságra, mert az ellene megy a berendezkedésnek. Hogy fognak árkot ásni a közmunkások hetekig, ha egy géppel 2 óra hossza alatt meg lehet csinálni? Persze a hetekig tartó árokásás az hetekig tartó forgalomkorlátozással is jár, sok-sok ember életét megnehezítve. Nem számít, lényeg, hogy “munkáért segélyért” – és persze senki sem szólt, mikor ez volt a duma, hogy “munkáért munkabért, emberek!” A valakit büntetés vágya erősebb volt a józan észnél.

      Ebben a videóban most az a jó, hogy az is megrettent és elképedt rajta, aki egyébként még támogatta a “családbarát attitűdöt”. Most, hogy tudjuk, hogy _ez_ a családbarátság aktuális értelmezése, elkezdték sokan nemtámogatni.

      1. Balfredo Alfredo
        mondta:

        OFF Miért kezdenék nemtámogatni? Már régóta csak a hívők a támogatók, a hívőket meg észérvekkel meggyőzni úgysem tudod. OFF vége

        1. jobangel
          mondta:

          A hívők sem akarnak nyomort és szenvedést a saját lányaiknak. Márpedig ez az ígéret a videóban: ami a nők szerint probléma, az valójában tök természetes, és aki nem vállalja, az azért nem, mert fél a felelősségtől. Miközben sokkal felelősebb döntés előkészíteni a saját megélhetését egy nőnek egyedül is, egyedül, de gyerekkel is.

          1. Balfredo Alfredo
            mondta:

            Te találkoztál már olyan, igazi megszállott hívővel, aki még a saját nyomorát meg tudja magyarázni? Az ilyeneket nem lehet sem érvekkel, sem tényekkel meggyőzni. Valami olyasmit fog mondani, hogy minden szép és jó. Vagy ha nem minden szép és jó, akkor azért, mert annakidején vizitdíjat kellett fizetni. Na de ez már tényleg OFF.
            Ami inkább ON, az az, hogy miért alacsonyak Összeszerelőországban a fizetések?

          2. jobangel
            mondta:

            Természetesen találkoztam… A saját érdekeire rávilágítva meg lesz győzve mindenki. Mikor pl. megkérdezem, hogy mennyi volt a vizitdíj? 300 Ft. Mennyi volt a max. amit ki lehetett fizetni egy évben vizitdíjra? 6000 Ft, a 20. alkalomtól visszaigényelhető volt. Oké, és most mennyit fizetett a dokinak az ő zsebébe? 50 ezret. Kész vagyunk. Rezsicsökkentéssel hasonlót lehet játszani, csak ott már bonyibb, mert el kell magyarázni a világpiaci árat is. De mikor megkérdezem, hogy Sorosnak milyen bűnei vannak pontosan, akkor is hallgatás a válasz.

            Az alacsony fizetésekről: írtam régebben egy cikket, az volt a címe, hogy “kérj többet!”, na hát válogatott módon lettem elküldve mindenfelé, hát mit képzelek? Mindenki örül, ha munkája van! És egyébként is írják bele az álláshirdetésbe, mennyi a fizu… Beleírják, onnantól lehet éhbérért dolgozni, de sokkal kényelmesebb, mint alkudozni, saját igényeket megfogalmazni, érvelni mellette. Bónuszként ott van a jóérzés, hogy más a hibás az alacsony fizetéséért, nem ő maga.

          3. Balfredo Alfredo
            mondta:

            Sok sikert a meggyőzésükhöz!
            “akkor is hallgatás a válasz.” Persze, hiszen néhány évvel ezelőtt még azt sem tudták, hogy létezik az illető.

    3. Balfredo Alfredo
      mondta:

      Amit leírtál, az mind igaz, csak az hiányzik belőle, hogy mindez ez tudatos és szervezett tevékenység eredménye.
      Pár évtizeddel ezelőtt népszerűsíteni kezdték a multikulti munkakultúrát (természetesen a háeresek meg a kápók, akiknek ez a bűne azóta is feltáratlan maradt), mondván, hogy itt mindenkinek esélye van, belföldinek ugyanúgy mint külföldinek, meg kiművelt emberfők, meg fejlődési lehetőség. Munkavállalók egész generációját csapták be ezzel a süket dumával.
      Mi lett ebből a munkakultúrából? Összerszerelőország, Üzemcsarnokisztán, rabszolgatörvény, biorobotok!

      1. jobangel
        mondta:

        A HR-esek pont az ellenkezőjét hirdették: motiváció, szeresd a munkád, légy elhivatott. Miután elég sokan szidták a HR-eseket, a kékgalléros réteg elintézte magának, hogy a kádári éra tért vissza, légy jómunkásember, nap végén igyál egy pálesz, hogy ne lásd a nyomorod.

  3. babona
    mondta:

    “A szerencse jobb mint a tehetség” – Nem kell ehhez nőnek lenni, pár milliárd éves evolúció épült erre a tényre és férfiként is kell a szerencse egy jobb álláshoz. Ennek ellenére a posztodban sok dologgal egyetértek. Annak pedig örülök hogy legalább egyvalakinek segítettél itt 🙂

    1. jobangel
      mondta:

      Én ezt úgy tudom, hogy szerencse és tudás megfelelő aránya kell a sikerhez. A 100%-ban szerencsés idióta pont úgy sikeres lesz, mint a 100%-ban tudós balszerencsés. Ez utóbbi viszont mégsem a boldogság receptje 🙁

  4. HellsAngel
    mondta:

    Ez a kormanyzati propaganda nem a noknek szol, hanem a legsotetebb fideszes szavazo ferfiaknak, hogy erezzek, privilegiumaik nincsenek veszelyben. Szornyu, hogy ehhez Novak Katalin asszisztal. (Valoszinuleg szinten egy uvegsziklan csucsulve.)

    De itt valoszinuleg ugyanaz tortenik, mint a Mephisto c. filmben, ugy latszik, a kozepes tehetsegu emberek arra vannak predesztinalva, hogy mindenfele beteg rendszerek csatlosai legyenek.

  5. Horváth Márta
    mondta:

    Kedves Jobangel!

    Én vagyok az élő példa az üvegszikla jelenségre.
    Középvezetőként mentem el szülni,22 év után ( első gyermek) Nem mehettem vissza a helyemre dolgozni, mert határozatlan időre ki volt nevezve az én helyemre az, akit helyettes pozícióba én vettem fel közvetlenül szülés előtt.

    3 éve nem kapok munkát, sem középvezetőit, sem mást.

    1. jobangel
      mondta:

      Kedves Márta, nagyon sajnálom a helyzetét. 3 év valóban hosszú idő, ha van kedve, írjon nekem privátban is a jobangel.hu@gmail.com-ra, hátha lesz ötletem (ez a nonprofit vonalam…)

      1. Horváth Márta
        mondta:

        Kedves Jobangel! Irok privátban.