Beilleszkedési problémák tartós munkanélküliség után

Beilleszkedési problémák tartós munkanélküliség után

walking-through-open-door1.jpgAz álláskeresés és toborzás kapcsán sokszor kerül elő a személyiség, hozzáállás kérdése. Sajnos nemcsak a munkához való hozzáállást nézik egyes munkáltatók… Sok HR-est, kiválasztót tömörítő közösségben gyakran hangoztatom, hogy értem, amikor egy pozitív, nyitott, lelkes személyiséget keresnek, de egy évek óta állást kereső ember nem ilyen lesz. Anyagi helyzetében megroppant, ebből következően jó eséllyel családi helyzetében sem harmonikus ember lehet tökéletes munkavállaló, de az állásinterjún mégsem egy közlékeny, sziporkázó embert fog látni. Erre persze sokan csak úgy tudnak válaszolni, hogy „de akkor is legyen olyan”… És akkor még jönnek a kifogások, hogy nehezen fog beilleszkedni, „visszaszokni” a munkába.

Álláskeresőként tehát megintcsak nekünk kell alkalmazkodni a helyzethez és marad a legegyszerűbb út, az őszinteség. Hogy ne várják el tőled a röpdöső lelkesedést, írd le a valós helyzetet. Kaptam már én is olyan motivációs levelet, amiben az volt, hogy „kérem, segítsenek”, sajnos cégszinten nem tudtunk, mert a hölgy nyelvtudása nem volt elegendő a feladathoz. Jobangelként segítettem, lényeg, hogy ha nem is ott, de máshol végre lett állása – hosszú sikertelenség után. Mégiscsak célbaért a segítségkérés, ha nem is úgy, ahogy elsőre tervezte. Sosem tudhatod, honnan jön a segítség, ezért mindent, ami lehetőségnek látszik, meg kell ragadni. Ami engem megfogott benne, az az őszintesége volt: nem jött az álláspályázatában a csapatjátékos és a többi lózunggal, leírta, hogy ilyen munkát keres, mert eddig itt és itt így meg úgy csinálta, ezért úgy érzi, el tudná végezni, bajban van, segítsünk, mellékeli önéletrajzát.

Ez a taktika – ami jóértelemben minősül taktikának – működik, annak ellenére is, hogy egy-egy beszélgetésben a kiválasztók (akik nem feltétlenül HR-esek) a szakmai álarc és a kemény, racionális gazdasági döntéseket hozó ember álcájában jönnek a „de akkor is legyen olyan” szöveggel. Ők is emberek, nagyrészük képes átgondolni, hogy hasonló helyzetben ő mennyire lenne pozitív, nyitott, barátságos személyiség egy állásinterjún.

Ha így lett állása a régóta keresőnek, azt hisszük, mindenki boldog. A kiválasztó elégedett, megvolt a napi jócselekedet, az álláskereső boldog, véget ért a kálváriája. De további gondok fognak felmerülni, ami miatt időnként a próbaidőben lesz vége a munkaviszonynak – pokoli lelki károkat okozva ezzel az amúgy is rossz állapotban lévő embernek, és csalódást, bizalmatlanságot okozva a jótékonykodó kiválasztónak. Tehát, ezekre is fel kell készülnie, mindkét félnek!

  1. Be kell látni, hogy most ez van, ezért fizetnek, de ez nem egy életre szól. Talán az állás, a munkahely maga nem az ideális, valami nem stimmel vele, de jobb, mint a semmi. Rossz környék, esetleg alacsonyabb fizetés (több, mint a 0 Ft? Na ugye.), rossz hangulat, vagy csak a te rossz, feszengő hangulatod árnyékolja be az örömöt, hogy végre van állásod. Ezt lelkileg fel kell tudni dolgozni, el kell tudni fogadni – mellette életben tartani a tudatot: lesz még jobb is. Tehát, folyamatosan dolgozni egy jobb állásért, de igenis teljes odaadással és lelkiismeretesen el kell végezni ezt a munkát is. Lesz majd jobb, ez csak egy lépés a jobb felé. Ha van olyan családtagod, barátod, akivel tudsz erről sokat beszélgetni, tedd meg. Magadban őrlődve a problémán nem fogsz jobb állást találni, talán még ezt a „valamilyet” sem tudod megtartani. Ami majdnem egyenlő lenne a katasztrófával.
  2. Érthető, ha az anyagi problémák kihatnak a munkahelyi viselkedésedre: nem mész le közös ebédre a munkatársakkal az irodaház ebédlőjébe, nem mész el a közös sörözésre, mert nem futja rá. Ez érthető, ha elmondod nekik, ők is érteni fogják. (Vagy nem, de legyen ez az ő bajuk.) Talán a kolléga épp lazacsalátát eszik a közös étkezőben, amikor te májkrémes kenyeret. Ne feszengj ezen, pont azért dolgozol, hogy jobb legyen. Ha ezeket tisztázod a kollégákkal, el is intézted, hogy nem búbánatos, barátságtalan embernek fognak tartani, nem kezdik el találgatni, miért nem veszel részt a közös lazításban, hanem értik az okát. Volt már segítettem, akinek ilyesmit vágtak a fejéhez: hogy nem akar beilleszkedni, hogy nem barátkozik. Sok problémát elkerülhetett volna, ha megmondja az igazat: erre most nem futja.

Tehát, aki nehéz helyzetben van, őszintén álljon hozzá az álláskereséshez, és magához is: ne áltasd magad azzal, hogy többéves álláskeresés után egyszercsak csoda történik. Nem fog, vagy nem úgy, ahogy várod. Másféle segítség érkezik, másféle lehetőség.

 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Írj te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. pippa2011
    mondta:

    @jobangel: Itt helye volt az őszinteségnek. Számtalan helyzet van, amikor nincs, pl. amikor titkolnom kell, hogy eredetileg bölcsész lennék, de muszáj pénzügyi vonalon mozognom, mert erre van igény. Ha őszintén elmondom, azzal megsértem őket, mert nekik ez az életük, ezt szeretik. Azért sem teregetem ki a lapjaimat, mert ha hibázom, lehet arra fogni, hogy csak kényszerből dolgozom ott, nem teljes erőbedobással.
    Egy eset, amikor őszinte voltam: diákmunka, egynapos termékbemutató. Az utcáról kellet volna hétfő reggel zuhogó őszi esőben beinvitálni az embereket, megkóstolni valamit. Csak hangosan gondolkodtam, hogy ez nem lesz egy sikeres nap, úgy érzem…A tulaj olyan ideges lett, teljesen kiesett a szerepéből. Mit érdekelte egy senki diákmunkás véleménye?! Hamar hazamentem, fizetség nélkül.
    Vagy amikor elmondtam egy félállásnál, hogy nekem egyébként van egy másik fél…Hát, mondhattam volna, mert akkor olyat választ, akinek nincs, és akkor így ezt nem fogom teljes odaadással blabla.
    …………………….És így tovább……
    Az őszinteség híve vagyok, de ha nem disztingválunk, sokszor inkább rombol. Nagyon érzékenynek kell lenni, hogy az ember a helyén tudja kezelni.

  2. jobangel
    mondta:

    @pippa2011: Az összes jellemhiba, alakoskodás stb. mind abból jön, hogy az őszinteség nem természetes. Pedig működik. Mert lehet megjátszani a nagymenőt állásinterjún, de nem lesz hiteles a hamis Rolex és a piaci öltöny – olyannal már én is találkoztam, aki nagyon el akarta adni, hogy azért nincs állása több mint egy éve, mert ő megteheti, hogy válogat, és most is csak azért jött el, mert kíváncsi, győzzem meg. Én jöttem az őszinteséggel, figyu, látszik, hogy nem teheted meg, hagyjuk ezt, mondd, mi a baj? Hátöö, izé… a Gerilla-önéletrajzos anyagból szedte, hogy így kell, és ezért a „tudásért” fizetett!!! Tényleg bajban volt, megoldottuk. De jobb lett volna azzal kezdeni, mielőtt az interjúztatót (ezesetben engem) hülyének néz és/vagy magából hülyét csinál. Akkor már jobb megmondani, hogy bajban van, segítség kell, és akkor a megoldásról is el lehet kezdeni beszélgetni.

  3. Irbisz
    mondta:

    @pippa2011:
    „Az introvertált miért is jellemhibás?! Az extrovertált meg miért nem?! „

    ez nekem is feltünt, es en sem ertettem, ez alaptulajdonsag, semmivel sem rosszabb mint az extrovertalt.

  4. pippa2011
    mondta:

    Hatalmas füleket kell növeszteni és négy szemmel kell figyelni az új munkahelyen a kollégákat. (Erről is lehetne egy könyvet írni.) A próbaidő alatt nagyjából fel lehet mérni a nyájat és meg lehet találni azt, akivel össze lehet kacsintani a hátuk mögött.
    Az őszinteség mítoszáról le lehetne már az emberiségnek akadni. Vagy legalább megtanulni, mikor van helye (nem sokszor, ez az 1. lecke).
    Az introvertált miért is jellemhibás?! Az extrovertált meg miért nem?!

  5. 15 évnyi munkavállalói és 3x hosszabb munkanélküliséggel a hátam mögött néhány dolgot hozzátennék:

    Ha jót akar magának hazudjon jókedvet hazafelé/otthon meg tombolja ki magát fejben mert ez nem fog működni. Voltam a fenti helyzetben amikor a céges sörözésre sem volt pénzünk és valóban elmondtam a főnöknek hogy gond a pénz de nem jött be. 1-2x ezt el lehet sütni de nem hónapokon át, ne adj úristen éveken át. Pedig a havi összeg, ami megmaradt kevesebb volt mint az egy alkalomra elverendő összeg. A bizalmatlanság nem oldódott a kollegákkal így magam sem vágytam elmenni illetve senkivel sem érdekel egy sörözés. Én vidéki ember vagyok felénk az alkoholfogyasztás nem a „menő” hanem a negatív életstílus része ergo ezért sem érdekel. Nem vagyok negatív sőt kimondottan vicces jó kedélyű ember vagyok de ehhez nem kell inni. Ha pedig az ember ingázik nem vágyik még egy 2-4 órás plusz ottlétre mert örül ha hazaér és nem éjfélkor ül a kocsiba hogy a jeges/havas/ködös úton kockáztassa az életét kialvatlanul a csordaszellem miatt. Mielőtt elfelejtjük a kialvatlanság a hét vége felé közeledve összeadódik így pénteken elbóbiskolva „szórakoztató” egy „fight” az M7-esen. Míg a kollegák taxival 20 perc alatt otthon vannak. A főnök a helyzetben megpróbált segíteni a hr-t presszírozva hogy kapjam meg a járó költségtérítést illetve kapjak közel annyi bért mint a hasonló pozícióban dolgozók. Ennek hatására durva feszültség keletkezett a hr és köztem illetve a kollegák sem nézték jó szemmel a felkarolást. Amikor sikkasztással vádoltak meg ott végleg eltört valami… Az első alkalommal megszabadultak tőlem. Azóta már látom hogy hasonló helyzetben a hazugság mindent megold. Sok hasonló gondolkodású ember kamuzik, megy el a céges bulikra és viseli el noha hánynia kell tőle. Gondolom ez az „igazi csapatszellem” amire a cég vágyik 🙂 Ezek a kollegák sikeresek amíg hazudnak kifelé amennyiben nem 100%-ban értenek egyet a céges belső kultúrával. Családjuk van, hiteleik amit fizetni kell és magánéletük hiszen a munkahely az munkahely a barátok, a család ettől mind fontosabb. A csapatszellemet így is fontosnak tartanám de ha azt a munkahelyen kívül kell építeni már megette a fene. Ha nincs a dolgozókban annyi tudatosság, hogy félretegyék az utálatot a munka okán halott az egész. Introvertált emberek, alakoskodók, spiclik, vámpírok (kamuból előadják hogy tanulni jöttek de valójában a maguk pecsenyéjét sütik és visszafelé nem kommunikálnak) illetve hazudozó vezetés között kell lavírozni kb 10-30%-nyi normális kollegával. Sok cégnél dolgoztam ahol a cég euró ezreket/milliókat költ a belső kommunikációra mert a dolgozók maguktól még a mellettük ülőkkel sem beszélnek még ha átesnek rajtuk akkor sem. Ha pedig nyitott vagy kommunikatív akkor „fogd be a szád” ne zavard a kollegát mert faszbúkozik vagy épp pornót néz. Ez így konkrétan elhangzott egy volt munkahelyemen. Nulla kommunikáció lett a vége a teamben mert őket ez mint munka érdekelte de elmentek a céges bulira, felfelé jópofiztak a munkájuk meg egy fabatkát sem ért. De mindig annak lesz igaza aki az első lépést teszi…a másik lépéskényszerbe kerül ami olyan mint a mágikus „mivan, mivan, mivan”. Nincs rá jó válasz. 🙂 Ami a vezetőséget és a motivációjukat vagy éppen a konfliktuskezelést illeti hát erről is lehetne egy kis könyvet írni. A céges motiváció sokszor tele van hangzatos lózungokkal aminek ugye a fele sem igaz. Nem tudom ki hiszi el főleg amikor nyilvánvaló kamu. Ez ha őszinték próbálunk lenni megmérgezi egyrészt a cég és az egyén kapcsolatát, ha pedig az ügyfélnek is ezt kell hazudni abba bele sem merek gondolni… ha őszinték vagyunk. A vezetőséget ugye nem szabad az ilyen ordas kamura emlékeztetni mert gyorsan magunk alatt vágjuk a fát. Ha pedig gyakorlatilag saját magát leplezi le akkor is időt fog kérni hogy legközelebb már elfelejtkezzünk róla és ne kelljen arról beszélni. Sosem értettem miért nem jobb tisztességesen a szemébe megmondani a delikvensnek a dolgokat. Nincs rózsaszín köd nincs felesleges elvárás így sértődés sem. Abba sosem gondol bele, hogy mi van akkor ha nem felejted el mit ígért és persze elmenekülve esze ágában sem volt betartani? Ami a kommunikációt illeti egy jó ideig állást kereső/magányos ember erős kommunikációs hajlammal bír. Sosem láttam olyan helyet ahol ezt elfogadták de tolerálták volna. Mindig kiközösítés volt a vége.

    Idősödve beláttam amit idősebb kollegák sugalmaztak. Ez meló, aminek a legfőbb mércéje, hogy amit csinálsz az „lázas tevékenységnek tűnik” vagy dolgozol, de nem látszik…. Sajna az előbbi a lényeg utóbbi nulla fontosságú főleg ha jópofizással kombinálódik. Legutóbbi helyemen a friss kollega olyan mértékű szociális seggnyalást tolt a főnöknek hogy fel kellett állnom és elmenni sétálni mert majdnem kitettem a taccsot. Visszajőve annyit mondott hogy nagyon látszott a döbbenet az arcomon de ő akarja ezt az állást és nem akar úgy járni mint én az őszinteségemmel. Ő akit én tanítottam be most hazudozással vezető én pedig már nem. 🙂