Beszóltak nekem az állásinterjún!

Az álláspályázatra küldött visszajelzésekkel foglalkoztam az előző két posztban (itt és itt), de felmerült az is, milyen visszajelzéseket érdemes adni az állásinterjúkon. Tekintve – hogy néha tévesen – az álláskeresők egyik-másik visszajelzést sértésnek, támadásnak veszik, hasznos lenne tisztázni, mikor „jogos” megsértődni, és mikor inkább elgondolkodni, mit is akarhatott a megjegyzéssel a másik fél – lehet, hogy csak ügyetlen volt, lehet, hogy oka volt a megfogalmazásának. Ez a hozzáállás sokat segíthet abban, hogy ne törj össze egy „beszólástól”, hanem úgy kezeld le, hogy sikeres állásinterjú kerekedjen ki a végére.

Teljesen jogos a felháborodás a magánéletet firtató kérdésekre, megjegyzésekre. Ezeket mindenki vérmérséklete szerint reagálja le, tudatában annak, hogy a rosszul megválasztott hangnem ahhoz vezet, hogy ez az állást nem kapja meg. A határozott, magad mellett megfelelő érveket soroló válasz talán meggyőzi az interjúztatót. Hogy meg akarod-e egyáltalán győzni, az is a te döntésed.

Megjelenés, öltözék: érkezett már hozzám panasz, hogy interjún kritizálták a jelölt megjelenését, beszóltak a testsúlyára, rondának nevezték. Ezek a sima bunkóság kategóriába tartoznak, úgy is kell reagálni rá (cikkem a megalázó helyzetekről itt)

Megjegyzéseket szoktak tenni az interjúztatók fizetési igényre is. Közvetítőknél időnként elhangzik, hogy „itt más nagyságrendről van szó”, „nem ilyen összegre gondoltunk” stb. Ez nem kritika, ez alku! Vissza kell kérdezni, mégis milyen nagyságrendről beszéltek? A választ hallva eldöntheted, akarod-e vagy sem az állást. Figyelem! Időnként magasabb összegre gondol a közvetítő, mint te, azaz járhatsz jobban is, mint hitted. Mert ő ismeri az ügyfél költségkeretét, te pedig lehet, hogy nem dolgoztál még olyan cégnél, ahol rendesen megfizettek. Ha lefelé alkudozik, akkor pedig mondhatsz nemet is, de azt is okosan: ennyiért te ezt nem vállalod, de emennyiért már igen, mert… Vagy vállalod ennyiért, de hat órás munkaviszonyban, ha az megfelel, mert…

Főleg közvetlenül munkáltatónál tárgyalva szokott reflexből „hű, ez nem kevés” vagy hasonló válasz érkezni. Ilyenkor sem megsértődni kell, hanem érvelni: ilyenolyan tapasztalataid, tanulmányaid, profi hozzáállásod szerinted ér ennyit. És visszakérdezni: ők milyen juttatási csomagra gondoltak? Akkor majd mondanak valamit, és vagy megtaláljátok a közös pontot, vagy nem.

Ha megkérdőjelezik a szakirányú tapasztalataidat, az sem biztos, hogy rosszat jelent, ne ess pánikba emiatt! Valamiért ott vagy az állásinterjún, látták a CV-dből is, milyen tapasztalataid vannak, akkor most vajon miért ne felelnél meg nekik? Pl. kis céges tapasztalataid után az első nagycéges állásnál kifogásolhatja az interjúztató, hogy szerinte nem tudod kellő rutinnal a nagy cégek eljárásrendjeit kezelni. Érvelhetsz válaszul, hogy hát miért ne tudnád, a szabályokat ismered és betartod, ha kis cég, ha nagy, ha versenyszféra, ha közszféra. Vagy felmerül, nem is csináltál eddig hasonló feladatokat: pont ilyet nem, de mégis nagy a hasonlóság mert… (ugyanazt a tudásanyagot, készséget igényli, és ki kell fejteni, mit pontosan, ami neked meg is van)

A hiányos tudásanyag: általában ezen sértődik meg a legtöbb jelölt: nem tartották elegendőnek a szaktudását és/vagy nyelvtudását, és ezt azonnal közölték vele. Ilyenkor érdemes átgondolni az önéletrajzban írtakat: tényleg tudod azt, amit állítasz magadról? Vagy esetleg ők értettek félre valamit? Az ilyen kritikán azért sem érdemes megsértődni, mert a kifogásolt pontok gyorsan javíthatók: nyelvtudást, szaktudást lehet folyamatosan fejleszteni, de a sértődött álláskereső dacos hozzáállását már nem lehet az interjúztatók emlékeiből kitörölni. Ha megérted, elfogadod a kritikát, tanulsz belőle, a jövőbeli lehetőségeidet nem teszed tönkre.

A közvetítőtől származó kritikákról, „beszólásokról” általában elmondható, hogy segítő szándék van mögötte. A jelöltek mindig fontosak nekik, elvégre ők a „termék”, amit el lehet adni, ha nem éppen a szóban forgó pozícióhoz, akkor majd később, egy másikhoz. Nem érdekük sértegetni tehát az álláskeresőket. A munkáltatók többsége is érti, miért kell a jelöltekkel jól bánni: ha nem ők veszik fel, talán egy üzleti partner, talán egy beszállító, talán egy megrendelő. Kerülhetnek még egy tárgyalóasztalnál szemben egymással, nem jó ötlet fölöslegesen ellenséget szerezni.