Miért akarja elhagyni a jelenlegi munkahelyét?

munkahelyváltás

Miért akarja elhagyni a jelenlegi munkahelyét?

Kínos állásinterjúkérdésként említik az álláskereső ügyfeleim ezt, amire külön felkészítést kérnek tőlem. Már a címbeli módon feltett kérdés is manipulatív, lelkiismeretfurdalást ébresztene, de ne hagyd magad.

Itt szabad igazán őszintének lenni – és diplomatikusnak is kell lenni egyben. A kérdésre úgy kell tekinteni, hogy a célja az, hogy megtudják, mivel tudnak téged ott tartani, milyen elvárásaid vannak egy cégnél, mit nem kapsz meg, ami miatt akár váltani is hajlandó vagy. Nem kell mentegetőzni, magyarázkodni, manapság már nem udvariatlan dolog állást váltani. A félelem a régi világ beidegződéséből ered, hogy aki felmond a munkahelyén, az nem akar dolgozni, és hát mit képzel…. Ez kb. 50 éve nem releváns – mégis sokakban ott a gátlás, és akkor erről állásinterjún beszélni fesztelenül, ahol a karrierünk újabb lépése dől el… értem, hogy nem tűnik könnyűnek. Mégis, itt az ideje letenni ezeket a félelmeket.

Szabad elmondani, ha rosszul érzed magad a cégnél, ha valami nem felel meg, hiszen, ha minden jó lenne, nem váltanál. De semmiképp se legyen sárdobálás, átkozódás!

Ki a hülye? – Empatikus álláskereső kerestetik!

Van itt egy faktor, amiről talán még sosem írtam. Mindenki empatikus toborzót/interjúztatót szeretne, aki érti és megérti az ő problémáit, jóindulattal viszonyul hozzá. Visszafelé a legritkább esetben (sem) látom, hogy az álláskereső mutatna némi empátiát vagy legalább (meg)értést a kiválasztók felé. (A valós folyamatok ismerete sokat segít ebben, lásd itt és itt)

Az álláskeresőnek sürgős, más az „időszámítása”, mint egy munkáltatónak. Egy egyén bármikor bármit el tud dönteni, de a bevétel nagyon tud hiányozni. Egy szervezetben ezerféle folyamatot kell kiszolgálnia a toborzónak is, egy kis cégben a tulajdonosnak komoly kockázatokat kell mérlegelnie minden egyes új kollégával.

A munkáltatónak is sürgős, ha keresnek valakit, de mindenféle akadályok vannak. Pl. hogy várnak egy projekt elindulására, amire kell majd az ember. Az értékesítő (sales) majd megszakad, hogy meglegyen az a bizonyos szerződés, de amíg nincs meg, mindenki vár. Csak ő pörög, és segíteni sem tud neki senki. És/vagy, évvégén, év elején folyik az év lezárása, a jövő év tervezése, és sokféle terület vár mindenféle információra cégen kívülről és belülről, hogy összeálljon a terv. Ezért hosszabbak az átfutási idők.

Év végén sem volt könnyebb, akkor mindenki az üzleti évet akarta lezárni, a lehető legtöbb árbevételt hozva, vagy azt támogatva, hogy mások tudják hozni. Ez a napi munkában az elsődleges. Aztán vannak multik, akiknek az üzleti éve nem egyezik a naptári évvel, ők évet zárnak épp októberben, vagy május végén vagy ahogy épp az anyavállalat meghatározta. De nap végére már nincs idő tovább csinálni, a kollégákat nem illik munkaidő után zargatni. Érdemes észben tartani, hogy a kiválasztók is emberek. Oké, dolgozzon, az a munkája, hogy törődjön a jelöltekkel. Dolgozik. Jó cégben napi 8 órát, önszorgalomból, lelkiismeretből vagy kényszerből akár többet is. Na de akarsz te olyan cégben dolgozni, ahol túlórákkal oldható meg csak a működés? Ahol az a standard, hogy mindenki erőn felül kell, hogy teljesítsen, és minden azonnal kell? Na ugye.

CV maker jobangel

Hogyan (ne) használd az önéletrajzgyártó online eszközöket? – Canva, Europass és társai

Néha már azt érzem, hogy régimódi vagyok, mert nekem a szövegszerkesztővel áttekinthetőre szerkesztett CV a komfortos, de az új idők mellett nem mehetek el szótlanul, mert a világ bizony fejlődik. És legkevésbé sem az én ízlésem számít egy önéletrajznál – még csak nem is azé, akiről az önéletrajz szól. Vannak módszerek, szokványok, amik működnek, és ezeket látszólag támogató eszközök, ingyenes, online, PDF-ben letölthető szép CV-t adnak, még akár okostelefonról is jól használhatók (pl. Canva, és további CV-builderek).

Most jön a döbbenet: ezek célja a szép, látványos, standard CV előállításának segítése, ill. az összehasonlíthatóság megteremtése. Ez utóbbi ugye pont nem jó az álláskeresőknek, ezért aztán Europasst csak akkor írunk, ha kifejezetten azt kérik, és nagyon akarjuk azt az állást. A Europass elemi utálata helyett inkább a többi „lehetőséggel” folytatom.

Pofon

Néha egy pofon, pont az ami: egy pofon – semmi több. Néha szimbólummá is válhat. Számomra most nem az agresszió szimbóluma – hanem a közvélekedés ártó hatásának szimbóluma.

Igen, Will Smith pofonjáról értekeznék, illetve áttételesen a cégen belüli agresszióról, a.k.a. mobbing. (a lentiek megértéséhez javaslom egy korábbi írásom: a mobbing anatómiájáról)

A viszhangja ennek a pofonnak azért érdekes számomra jobangeli nézetből is, mert durván összecseng azzal, amit egy felszínre került mobbingnál lehet hallani, amikor mentegetik az agresszort. Igen, mentegetik. Az agresszort. És fontos megnézni, mi lesz az áldozattal.

A szereposztás az én nézőpontomból:

  • Agresszor: Chris Rock
  • Áldozat: Jada Pinkett Smith
  • “Rendőr”: Will Smith

Alapvetésként elfogadom, hogy spontán jelenet volt, mert számomra is annak tűnt a testbeszédből, ill. profi testbeszéd-szakértők is ugyanerre a következtetésre jutottak.

Hanem az egyéni nézetek, nézőpontok már sokkoltak, Facebookon, Linkedinen egyaránt.

Adva vagyon egy ízléstelen vicc, ami nem baráti társaságban, hanem szó szerint ország-világ nyilvánossága előtt elkövetett sértés egy beteg nő kárára (az alopécia komoly immunproblémákra utalhat). Az áldozat jelen van, lehet figyelni a reakcióit, de esélye sincs megvédeni magát ebben a helyzetben. Mások szeme láttára és tétlensége mellett történik az egész. Ismerős? Tisztára mint egy munkahelyi mobbing, nem?

Alternatív nőnap – nőtől, nőknek és férfiaknak, nem NŐI nézőpontból

Egyre több női szakmai szerveződést találok szerte a neten, IT-s nők, cégvezető nők, gimis lányokat technológiai kurzusokra szervező csoportok stb. Ezek remek kezdeményezések, tapsikolósan lájkolok is minden ilyen Linkedin poszt alatt. Mert ezek nők számára is jobb szakmai jövő – karrier – felé vezetnek. Olvashatjuk Forbes és társainál, hogy egyes technológiai multik élén is nők állnak már, minő előrelépés, na ugye… – nyilván inkább USA-ban, esetleg Nyugat-Európában, de még mindig sejthetünk üvegsziklát* ilyenkor a karrier hátterében, rosszindulattal lehet őket akár kvótanőként is emlegetni.

Egy tréningcég és néhány coach a Facebookon női vezetőknek hirdet külön kurzusokat. Szerencsére nők a trénerek, így a hitelesség majdnem rendben, kicsit azért mégis előhozta belőlem a dühödt angyalt. A tanfolyam tematikája pláne, pl. ilyen fejezete is van, hogy önbizalomépítés… Teljesen jók lennének ezek a női szakmai szerveződések, de kevés is: ezek a támogatások már csak azokon segítenek, akik valahogy olyan pozícióba jutottak, ahol lehet arról beszélni, hogy nők+szakmai mélység, nők+vezetés, mint szakma. Emellett rengeteg nő dolgozik úgy, hogy számukra egy ilyen pozíció elérhetetlen, és ennek sok oka van, lentebb kifejtek párat.

Lehet-e 100% home office, és ha igen, akkor miért nem?

A provokatív cím egyben a véleményem is, némi pontosítást azért adnék: vannak munkák, főleg szoftverfejlesztés és szakmai környezete kapcsán, ahol működhet a 100% home office, ill. ahogy a világ fantáziájában él, a tengerpartról laptopon dolgozó freelancerek világa. A valóság ennél kicsit összetettebb.

Karrierváltók, figyelem! – Elrettentő példák karrierváltó álláskeresőktől

Egy régi tévéműsor jutott eszembe: tehetségkutató, sztárjelöltek meghallgatását vezetik neves előadók. Az egyikük feszegeti a motivációt, a tehetséges jelöltke közli, hogy ő is olyan sok pénzt akar keresni, mint az őt vizsgáztató sztár. Sztárunk kiakadt, de mégiscsak tévéműsor, tehát visszafojtja dühét és őszinte: oké, azt lehet, de tudod-e, hogy hogy megy ez? Tehetség kell, de azért önmagában nem fizetnek. Először van a meló, utána jön a pénz. Szóval, dolgozni akarsz-e sok pénzért? Jelöltke nézett bambán, nem is lett sztár sosem.

Na, hát így lesz ez a karrierváltással, szakirányváltással is, ha készületlen vagy. A tehetséged valószínűleg megvan. Nem tűnik nehéznek átülni az asztal másik oldalára, salesből beszerzőnek, toborzóból HR-esnek, adminisztrátorból manuális tesztelőnek stb., egyesek azt hiszik, kisujjból megoldják. Az önbizalom fontos, de ez így konkrétan mégis az újonnan választott szakirány lenézése. A Dunning-Kruger hatás élőbeni ábrázolása: amikor annyira nem tudsz, hogy azt sem tudod, mit nem tudsz. Ilyenkor még a tehetség sem látszik ki a tudatlanság mögül.

Legalább annyi felkészülési munkát tegyél bele egy karrier- vagy szakirányváltásba, hogy értsd, hová pályázol. Legalább a tankönyvet, de legalább a tankönyv tartalomjegyzékét olvasd már át annak a szakterületnek, amire jelentkezel, esetleg a wikipedia cikkét! Főleg, ha bruttó milliós fizetési igényt adsz meg, legalább szókincsed legyen már a szakmához, legalább magyarul, ha már angolul nincs 🙂

Valentin-nap alkalmából: szerelem a munkahelyen

A karrierek körüli fejtegetéseim és a Valentin-napi téma közös halmaza a munkahelyi románcok lennének, de bocs, nem erről írok. Mert szerintem egy szerelmi kapcsolat akkor is magánügy, ha munkahelyi, és minden cégnél van erre policy, amivel nekem nincs dolgom.

Más jut eszembe a munkahely és a szerelmesek napja kapcsán, mint emberek szerelmi viszonyaiban illetéktelenkedni. A szenvedély, lelkesedés, jóérzések, élmények és a munka/munkahely viszonya. A kötődést nem említem, alább majd elmondom, miért nem.

A szakmaszeretet és a közvélekedés – szabad-e szeretni a munkánkat?

Sok negatív gondolatot kell itt átfordítani:

– Volt álláskereső, aki azt a tanácsot kapta, hogy ne lelkesedjen túlságosan az állásinterjún, mert akkor kevesebbet fognak fizetni. Jaj. Miért hitte el, hogy a lelkesedés negatív értékkel bír egy munkáltatónál?

– Évtizedekig úgy szocializálódtak “kisemberek”, hogy aki munkát végez, minimum hős, mártír, áldozatot hoz. Ebben a nézetben az a munka, ahol kínlódás van. Ők meg is tesznek mindent, hogy más is kínlódjon:

Mi van a csúcs fölött? – Prémium szintű álláskeresés

Kevesen érzik magukénak a top szakértők és top menedzserek dilemmáit, de akik igen, azok vergődnek bennük rendesen. Mindenki másnak tanulság: egy C-szintű vezető vagy szakértő szakmai élete és karriermenedzsmentje sem stresszmentes, sőt.

Coach, pszichológus segítségét szerencsére magától értetődő természetességgel kérik, a munkaerőpiaci, iparági ismereteik kiterjedtek és alaposak. Az iparág természetesnek veszi, hogy ott vannak, ahol, meghatározó alakjai az iparági történéseknek. Pont ez akadályozza őket karriertémában. Jól megbeszélik a segítőikkel, hogy változás kellene, aztán maradnak, ahol vannak, inkább más célokat keresnek, mint karrierváltás. Mert szakmai körökben szinte senkiben sem mernek megbízni karrierváltás, állásváltás témában, és emellett klasszikus módon esélyük sincs álláskeresést, karrierváltást indítani. Ez már pont elég probléma ahhoz, hogy ne maradhasson így. Tudja, hogy mit kellene tennie, de nem tudja rászánni magát, hogy megtegye. Ő, aki mindig mindent megold – kivéve ezt.

Évek óta sikeresek, de jönnek a változások évről-évre, nyirbálják a jogköreit, belefeszítik újabb elvárásokba, és lassan belefáradtak ezek kezelésébe. Lehet, hogy 10+ vagy csak 2-3 éve vannak egy helyen, de már sok konfliktus elsimítottak, sok válságot megoldottak, és – bizony szereztek ellenségeket is. Vagy csak ők hiszik, hogy ellenségeik egyes emberek. Mindegy is, akadálynak elég az ilyen hiedelem is, nem kell, hogy valóság legyen. Akik olyan pozíciókról dönthetnek, amikbe ők megfelelőek, azok jó eséllyel ismerik őket. Iparági hír, sajtóhír lenne az ő mozgásuk, és már a váltási szándék gyanúja is kompromittálhatja őket, akár a cégeket is, ahol épp vannak. Ebből ők arra a következtetésre jutnak, hogy ha ilyet elkezdenek, a kocka el van vetve, nincs visszaút. Tehát el sem merik kezdeni.

Innen szép állást váltani… Alább leginkább vezetőkről beszélek, de mindez igaz top specialistákra is. Közös ismérvük, hogy prémium fejvadászok közül is csak néhány meri megszólítani őket. Azok között is lehet már olyan, aki egyszer, évekkel ezelőtt megtette, nem járt sikerrel, ezért már nem próbálkozik. A specialistáról azt gondolják, hogy megfizethetetlenül drága, a vezetőről meg azt, hogy úgysem mozdulna onnan, ahol van. És nem kiálthatja világgá, hogy deeee, mozdulnék, szabadítsatok kiiiii! Szóval, innen szép…

Nem kell mindig megoldás! – gondolatok rákról, munkáról, túlélésről

A klasszikus mame szerint néha magát a problémát is élvezhetnénk, nem kell mindig mindent megoldani 🙂 Néha meg csak el kell fogadnunk, hogy nem lehet mindent megoldani, kb. matekból a „nincs megoldás” megoldású egyenleteknél ezt az üzenetet jól kiemelném.

Komolyabb/komorabb vizekre evezve egy személyes példával jönnék:

  1. A héten jutottam el 5 éves túlélésemhez egy rákból.
  2. 25 éve mérnökök között, megoldásokat fejlesztő-értékesítő-szolgáltató területeken dolgozom.

A két dolog úgy függ össze, hogy