Egy tisztességtelen állásinterjú-kérdés: mikor akar gyereket?

Egy tisztességtelen állásinterjú-kérdés: mikor akar gyereket?

womanjobinterview.jpgA második álláskereső suli is jól sikerült, ezúton küldöm köszönetem a Jól-Lét Alapítványnak és a résztvevőknek.

A jólsikerültség alatt azt is értem, hogy őszintén el merték mondani a résztvevők az álláskeresési problémáikat – és nők lévén – ez többnyire a címbeli kérdés körül forgott. Nőként magam is sokszor belefutottam ebbe az állásinterjú-kérdésbe, egyre inkább abban a bizonyos korban benne járó, önérzetes nőként pedig többnyire olyan választ adtam, hogy sosem lett belőle állás. Nem tanácsolom bárkinek, hogy véget vessen a beszélgetésnek a kérdés hallatán azonnal, mert akkor nem lesz állás belőle. Nemzetközi szinten is arról cikkeznek erről a kérdésről, hogy ha lehet, ne konfrontálódj, és mindenhol a téma szakmai mederbe terelését tartják a jó megoldásnak. Van pár taktika, amivel talán még visszafordítható az interjúztató igénye az intim döntéseinkben kutakodásra. Íme:

Szakmai érvek a magánélet helyett

A kérdésre válaszul elmondhatod, hogy ezen most nem gondolkodsz, az állástalálásra koncentrálsz, azért is örülsz, hogy itt lehetsz, mert nagyon értesz ehhez a szakterülethez, és hű, de lelkes vagy. Érvelj magad mellett szakmai vonalon, esetleg azzal, hogy közel laksz, ha tényleg, lám, neked ez minden szempontból az ideális hely lenne, és ők is jól járnának veled. Ezeket a témákat fejtegesd jó hosszan, hátha talál valami rákérdeznivalót benne az interjúztató, és elterelődik a szó a gyerekkérdésről.

Ha nem enged, és tovább erősködik, akkor te se engedj. Továbbra is mondd, hogy te most ezen nem gondolkodsz, és adhatsz neki újabb témát, pl. „Gondolom, azért kérdezi ezt, hogy a hosszútávú terveimről tájékozódjon, és úgy gondolom, hogy hosszútávon is el tudnám látni ezt a feladatot, mert…” és vissza szakmai érvekre.

Őrizd meg a méltóságod!

Ha ez sem jön be, akkor már „csak” a méltóságodért kell küzdened, látható, hogy ebből úgysem lesz állás. Tehát, mondd meg kerekperec, hogy ez nem az a téma, amiről állásinterjún beszélni szeretnél. Mert ha válaszolsz valahogy, és őszintén előadod a terveidet – x fő gyereket akarok, nem akarok gyereket, egyedül akarok élni, leszbikus vagyok, csak a párommal akarok élni stb. – akkor sem biztos, hogy megkapod az állást, hogy „betaláltál” az interjúztató elvárásaiba. Volt már a „praxisomban” olyan, aki arról számolt be, hogy azt mondta, egyáltalán nem akar gyereket. Az interjúztató felállt, hogy ő így nem tárgyal állásról, egy nő akarjon gyereket! Na, nem mintha lehetnének ilyen jellegű elvárásai bárkinek is egy idegen nővel szemben. És gondolom, ha azt mondta volna, hogy pl. 2 gyereket akar 6 éven belül, akkor azért nem veszi fel…És ne higgyük, hogy csak férfi interjúztatók tesznek fel ilyen témában kérdéseket, sőt. Egy másik történet szerint 4 középkorú nő faggatta egyszer a jelöltet gyermekvállalási terveiről, aki udvariasan hárított. Később felhívták, hogy nem őt választották, mert „nem volt elég nyitott”.

Esetleg lehet pimaszkodni, de csak akkor, ha sokadjára sem tudtad visszaterelni a szót a szakmai témára a magánéletedről, és feladtad magadban ezt az állást:

——————-

– Mikorra tervezi a gyerekvállalást?

– Miután úgy tűnik, szakmailag megfelelő vagyok az eddigi beszélgetésünk alapján, pontosan milyen választ kell adnom, hogy megkapjam ezt az állást?

——————-

Ehhez hasonló választ ki is próbáltam, és azért tudom, hogy sikeres lehetett volna, mert „ezüstérmes” lettem. De a kérdező értetlen (bamba) nézése ma is nevetésre késztet 🙂 Erre végre elkezdett arról beszélni, mik az elképzelései az új kollégával kapcsolatban: hogy álljon mindig készen a sürgős feladatokra, ami kicsit túlmutatott a 8 órás munkavégzésen – így újabb negatívumokat árult el. Nyilván azért így válaszoltam, mert a kérdésfelvetésből látszott: itt nekem nem terem babér, de legalább tárgyalástechnikai gyakorlatnak jó lesz. Nem tévedtem, természetesen az aranyérmet, azaz az állást egy férfiember vitte el. Nem kétlem, hogy szakmailag megfelelt ő is, de hát mégiscsak férfi, ami biztosan sokkal jobb. Vagy annak tűnt, hiszen pár hónap múlva mégis engem hívtak, és el kellett gondolkodnom, hogyan is tárgyalnék állásról ilyen helyzetben, ezek után. Hogy mire jutottam, itt írtam meg.

Nem lehet gyereked? Semmi köze hozzá!

Csábító lenne azt válaszolni, hogy nem lehet gyereked, hátha ezzel lezárható a téma. De erre semmi szükség! Ha ez igaz, akkor semmi köze hozzá, nem gondolhatjuk, hogy a saját vagy párod egészségügyi problémái bárkire is tartozna rajtatok és az orvosaitokon kívül. Ha mindez nem igaz, akkor meg miért érzed azt, hogy hazudnod kellene a legbensőbb magánügyedről? Beszélned sem kell róla, ha nem akarsz. Tehát ezt se válaszd semmiképp. Egészségügyi állapotod témakörébe belemenni egy vadidegennel állásinterjún pont annyira megalázó, mint a gyerekvállalási tervekbe.

Ahol ez a kérdés felmerül állásinterjún, az a cég milyenségét erősen jellemzi. Mindegy, hogyan tálalja a kérdést, azzal a magánéletedben vájkál, amit nem kell megengedned. Ha már állás nem lesz az interjúból, legalább emelt fővel, méltóságodat, önérzetedet megőrizve távozz.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz egysmás hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. ökofalu designer2
    mondta:

    @Szubrina: Nem mindenki akar éhen dögleni mint te, ellenben neked köszönhetően elestek egy jó tipptől. Nem vezetek én senkit sehova. Itt legalábbis.

    Ez a téma kimerült. Írj a másik blogba ha böfögnivalód van.

  2. Szubrina
    mondta:

    @ökofalu designer2: Mindenki megérdemli, hogy hazudozzon, ja öregem, te aztán nem a barlangba vissza vezeted a népet, á dehogy.
    Én csak örülök, ha nem írod le a marhaságaidat, jobb így a világnak.

  3. ökofalu designer2
    mondta:

    @Szubrina: Nem is rólad beszéltem, hanem azokról a nőkről akik megérdemlik és hasznát vennék!

  4. Szubrina
    mondta:

    @ökofalu designer2: Nem érdekelnek a sundám-bundám megoldások. Becsület, tisztesség, őszinteség a jelszavaim! Jobb is, ha nem írod le.

  5. ökofalu designer2
    mondta:

    @Szubrina: Ne is törődj vele hogy megfogalmaztam egy jól használható fél perces megoldást a bejegyzésben felvetett problémára, amit utána a hülye fajtád miatt töröltem, pedig ki tudja hány nő vehette volna hasznát és most a sötét, sértődött semmirekellő fajtád miatt kell nélkülözniük, mert te minden alap, tény és észérv hiányában is inkább sértegetsz. Remélem az ő köszönetükre is ilyen stílusban reagálsz majd. Idióta.

  6. Szubrina
    mondta:

    @ökofalu designer2: Igen saját, sok hozzád hasonló sötét emberrel találkoztam már életem során, amikor bevették mindegyiknek világított a szájában, pedig fekete volt.

  7. ökofalu designer2
    mondta:

    @Szubrina: Saját tapasztalat? NE! magadból indulj ki, köszi.

  8. Szubrina
    mondta:

    @ökofalu designer2: Elég, ha beveszel egy negrót a szádba és már is világos lesz.

  9. ökofalu designer2
    mondta:

    Hú, egyébként most leírtam, mi a megoldás egy ilyen kérdésre, de rájöttem, hogy nem akarok én a mocskos femiknek segíteni, azok a nők pedig akik megérdemelnék a segítséget, köszönjék szubringyónak.

  10. ökofalu designer2
    mondta:

    @Szubrina: „csak sajnos ezt én látom egyedül a világon, senki más.”

    LOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLL

    Lemegyek a boltba, veszek egy reflektort, ezt a sötétséget másképp nem bírom ki.

  11. Laptop7712
    mondta:

    Szépen, finoman, de nagyon határozottan el kell küldeni az egész csapatot oda, ahová valóban valóak, amikor felteszik ezt a kérdést. Nem ártana a hazai hr szakmának egy kis továbbképzés. Még mindig azt hiszik szerencsétlenek, hogy 1995-ben vannak. Lassan lecseréli őket a valóság. Kezd a toborzók számára megroppanni a business as usual., sok megbízó kezd feltenni kínos kérdéseket egy-egy szerződéskötés alkalmával. Sokan mondják azt, hogy 450 nettó alatt nem mennek el melózni. Még meg sem száradt a tinta a Bsc diplomáján, vagy az értettségijén. Igaza van! Pár év, és szép új világ fog ránk köszönteni. Lassan át kellene írni az xls táblákat a head officeokban, mert lassan az autógyárból + havi 30e nettóért elmegy a szalag mellől Szlovákiába, vagy Lengyelországba.
    Azt hiszem, a mai toborzók, meg hr-esek képtelenek felfogni azt, hogy nincs regionális piac. Nemzetközi piac van, és kész.
    El lehet kezdeni ismerkedni vele, ha nem sikerül megtanulni, akkor ez a szakma megérett a kiüresedésre.

  12. Irbisz
    mondta:

    Na ma nemetoran pont a felveteli elbeszelgetesek elökerültek, es eredeti nemet szövegben az all, hogy a nem feltehetö/megengedhetö (unzulässige) kerdesek eseten a palyazonak nem kell (müssen) igazat mondania.
    Tovabba adjon kerülö v. diplomatikus valaszt, esetleg egy kegyes (veszhelyzeti) hazugsagot (Notlüge) mondjon, ahelyett hogy megmondana kerek-perec, ehhez semmi köze vagy ez törvenyellenes kerdes.

  13. Irbisz
    mondta:

    @Bambano:
    „az én álláspontom az volt, amit leírtam, hogyha hazudik, nem veszem fel. ha megfelelő módon igazat mond, felveszem“
    1. Nem tudhatod ki hazudik vagy sem, legfeljebb prekoncepcioid lehetnek. Kiveve azt a par szazalekot, akin nagyon meglatszik 🙂
    2. Arra sem valaszoltal, mi van azzal, aki nem tudja erre a kerdesre a valaszt, az mit tegyen? Mondjon egy hatarozott „nem tudom“-ot? Nem tünik tul jo valasznak.

    „ akkor gondold már át, miért is én meg a hozzám hasonlók kényszerítik rá a hazudozásra a nőket? ha mindenki úgy viselkedne, mint én, nem lenne hazudozás, mert az jelentené a versenyhátrányt, nem a terhesség.“
    ??? Mar bocs, de szerintem mar teljesen elfelejtetted honnan indult a vita.
    Amit irsz, az csak arra a (kis szamossagu) alesetre vonatkozik, amikor valaki egyenesen megmondja neked, hogy semmi közöd hozza. Ez ugyanis nem igazmondas, hanem a kerdesed direkt elutasitasa a tereles es kikerüles helyett.
    Ha igazat mond hogy tervez gyereket, vagy nem tervez de jöhet, akkor hozzaallasodat tekintve azonnal bukta az allast –azaz kontraproduktiv az igazmondas.

    „de ez akkor is két különböző terület, a munkahelynek nincs köze ahhoz, hogy szülni akar, akkor ne az viselje a terheit. ha én munkaadó vagyok, tőlem nem várhatják el a társadalompolitikai célok finanszírozását.“
    De, elvarhatjak. Ugyanis en is mondhatnam, tölem miert varja el az allam, hogy mindenfele ingyenelö, ertekteremtö munkat sosem vegzö milliokat az en adombol tartanak el, illetve magat a pazarlo, szarul dolgozo allamot (es az abban dolgozokat) is az en penzemböl tartjak el. Miert nem gondoskodik mindenki magarol? Azok a terhek amiket kifogasolsz ugyanis nem masok, mint amit en is kifogasolhatnek az egyen vonatkozasaban az adorendszert tekintve…

    Az miert nem merül fel benned, hogy csak olyasmit kerdezz, ami rad tartozik, es törvenyes? Mert ilyen a magyarosch virtus v. kreativitas/ügyeskedes?

  14. pippa2011
    mondta:

    @Szubrina: Sokan még ennél is kevesebbért dolgoznak, személyes rekordom: 35 000, tb nélkül.De az a kérdés: meddig hajlandóak. Persze kell a pénz és azonnal, de az ilyen munkahelyen már a próbaidő alatt el kell kezdeni keresni azt, ahol többet fizetnek.
    Ez átlagosan 1,5 évig is eltart, de nem szabad ott ragadni hosszú évekig.
    A változás nem csak nagy léptékben, egyszerre következhet be.
    Mindenki hozzá tudja tenni az ő kis lépését a saját életében.
    A magyar emberek nem érzik úgy, hogy befolyásuk lenne a jövőjükre. De ez „csak” egy lelkiállapot. Lehet rajta változtatni.
    Ki mert már menet közben, 1-2 év után fizetésemelést kérni?
    Egy, azaz 1 embert ismerek, aki blöffölt, és kapott emelést, pedig nem volt semmilyen másik ajánlat.
    De nem is kell blöff, elég, ha tudjuk, hogy megérdemeljük.
    Ha kiröhögnek, magukra vessenek: kezdődhet a keresés, jöhet a magasabb lépcsőfok.
    Rengeteg embert ismerek, aki a jég hátán is megélne, szinte bármit szívesen rábíznék, mégsem mer saját vállalkozást indítani (és az ötszörösét keresni). Miért? Van az a székely vicc, amiben a kutya vonyít, mert ráült a szögre, de ne nem megy arrébb, mert annyira még nem fáj neki…

  15. jobangel
    mondta:

    @Bambano: A példád teljes butaság, aki „már nem dolgozik” a 39. héten, az már vagy a szülési szabadságát tölti (ha jól tudom, kiírt szülés előtt 2-3 héttel veszi ki), vagy táppénzen van, mint veszélyeztetett terhes. Tehát nincs munkavégzésre kötelezve, még akkor sem, ha munkaviszonyban van.

    Abban egyetértünk, hogy a gyerekvállalás terheit nem a munkáltatóra kellene tolnia az államnak, hanem magának az államnak kellene állnia. Hogy ez miért nincs így? Mert a munkáltatók a könnyebb utat választották: a női munkaerőt, mint kockázatosabb tényezőt olcsóbban lehet megkapni a munkaerőpiacon, tehát ez így valójában nekik tökéletesen megfelel. Na de akkor mire a sírás, hogy kockázatos egy női munkavállaló?

  16. Szubrina
    mondta:

    @egysmás: Hát ez az, mert egy mesterkélt világba vagyok belekényszerítve, konkrétan ki se lehet vonulni ebből a taposómalomból, mert egyből elővesznek a hatóságok.

  17. egysmás
    mondta:

    @Szubrina: Te sem csak enni akarsz, hanem itt koptatod az Internetet, ahelyett, hogy a „Felkelő Napot köszönti a sas” című jógagyakorlatot végeznéd.
    Magyarul, igazából az van, hogy szerinted is csak másoknak kellene csak a kajával törődni.

    Amúgy, a túlélés statisztikája: búvóhely nélkül egy nap; víz nélkül egy hét; kaja nélkül egy hónap a túlélés valószínűsége.

  18. Szubrina
    mondta:

    @egysmás: Én úgy tekintek a gazdasági szakemberekre, mint az ezo tévés műsorvezetőkre, teljesen felesleges dolgokat csinálnak.
    Mi abban a fejlődés, hogy az emberek életét tönkre tették a bürökráciával, környezetszennyezéssel?
    Az emberek egyre csak boldogtalanabbak, amikor egy dologról lenne szó, az élethez zabálni kell, így hát meg kell termelni a zabát, minden más felesleges, pl. kocsik, bagó, repülő, minden.
    csak sajnos ezt én látom egyedül a világon, senki más.

  19. Szubrina
    mondta:

    @egysmás: Mire én elérem a 65-öt 85 lesz a nyugdíjkorhatár. Nem leszek soha nyugdíjas ezt már kamaszkorom óta tudom, értelme se sok lesz, mivel a magyar munkaerőpiacon két lehetőségem van bejelentenek minimálbérre, vagy nem jelentenek be egyáltalán, ja nem még lehetek munkanélküli is, nem állományban.(mint statisztika javító). Mivel egészségesen táplálkozok ezek a betegségek, amikről beszéltél a büdös életben soha nem érnek utol, úgy néz ki 120 évig fogok élni, tehát erre kell berendezkednem és szerencsére vannak lehetőségek, csak nem a munkaerőpiacon.:D

  20. egysmás
    mondta:

    @Szubrina: Szerinted nem vicces, hogy gazdasági szakemberek a valóságtól elrugaszkodottnak tartanak egy egy egyszerűen megvalósítható igényt?

    Szerintem meg alapjövedelmet kellene biztosítani mindenkinek, abból a hatékonyságból, amit a gépek használata jelent.
    Már, hogy szemléletet kell váltani, mert a termelés és szolgáltatás nagy részét nem emberek csinálják, mégis az emberektől akar az állam adót szedni.

  21. Szubrina
    mondta:

    @egysmás: Ez nem vicces, hanem véresen komoly. Szerintem az lenne helyénvaló, ha létezne kollektív tudat és az emberek összetartanának, most azonnal mindenki letenné a munkát és sztrájkba lépne, amíg nem kap az utolsó sutyerák putto se 150 rugót.

    Én a béreket a belefektetett energia alapján számolnám ki, ki milyen intenzitással végzi a feladatát. Pl. irodai dolgozók egész nap neteznek, kávéznak, cigiznek, ebédelnek, aztán 4-kor hazarohannak. Több helyen is dolgoztam, nem irodistaként, ahol láttam, hogy megy ez, egy főiskola adminisztrációs részlegén pl. lejöttek órákat dumcsizni a büfébe, mert jaj hagyni kell nyárra is valami munkát…
    Pl. a diplomások milyen jogon kapnak több pénzt, azért mert a keményen dolgozók kifizették az iskolájukat, amíg ők még 4-5 évig here-veréztek az egyetemen?

  22. egysmás
    mondta:

    @Szubrina: miért lennék gerinctelen?,
    Ha a nemdohányzó vegák sokáig élnek, akkor azok is lógni fognak az állam csöcsén, húzzák a nyugdíjukat, majd ahelyett, hogy szépen csendben meghalnának az élettartamuk végén, nekik is mindenféle betegségeik lesznek, jelesül, magas vérnyomás, izületi kopás, rák, vese- es májműködési zavarok, demencia (ami mellesleg több emberrel is kitolás), stb.
    A végső szaldó igazából rosszabb, mint egy dohányos esetén.

    De ez abból a szempontból, hogy egy önérzetes antiniotinistát nem szabad felvenni egy olyan munkahelyre, ahol többen bagóznak, vagy közvetlen kapcsolat van az ügyfelekkel, fenn áll.

  23. Szubrina
    mondta:

    @egysmás: Akkor gondolom egy gerinctelen, dohányossal van dolgom, aki húst hússal eszik és hamarosan állambácsi csöcsén fog lógni, ha csak nem már azt teszi, mármint tudod, cukorbetegség, magsavérnyomás, szívproblémák, májproblémák, hasnyálmirigy gyulladás és társai…milyen jó kis munkaerő lehetsz…

  24. egysmás
    mondta:

    @Szubrina: Amikor humorizálok, az ilyen: Olvastam egy cikket, amiben mindenféle közgazdászok kiakadva azon rinyálnak, hogy a frissen érettségizettek mennyire el vannak rugaszkodva a valóságtól, hogy háromszázezer forintos fizetést akarnak.

    Kérdem én, mi a baj ezzel? Londonban, a feketemosóban ez az alapbér.

  25. egysmás
    mondta:

    @Szubrina: Nem, ezt így látom.
    Egy önérzetes nemdohányzó kiállhatatlan. Főleg, ha vegetáriánus is mellé.

  26. Szubrina
    mondta:

    @pippa2011: Jó, de léci ezt a bérekre is vonatkoztassuk rá mondjuk 150e nettó/hó alatt, senki ne vállaljon munkát kis hazánkban! Amíg valaki hajlandó 70-80 ezrekért is dolgozni (az ország 2/3-a) addig nem is fognak többet fizetni a munkáltatók, pedig tudnának.

  27. Szubrina
    mondta:

    @Irbisz: Teljesen azonosulni tudok a véleményeddel. Köszönet!

  28. Szubrina
    mondta:

    @egysmás: Most akkor humorizálni próbálsz?

  29. Szubrina
    mondta:

    @CoolKoon: Khm…volt ebből gondja a Lidlinek, ugyan is sárga karszallagot kellett viselnie a menstruáló munkatársnőknek, hogy ezzel jelezzék, miért járnak ki többször WC-re, mint a többi kolléganő marha nagy botrány is volt ebből.

    Visszatérve az előző kérdésedre, én nem akarom, hogy ők vájkáljanak a magánéletemben, ők szépen maradjanak meg a törvényi keretek között, azonban, hogy ÉN mit írok magamról a saját önéletrajzomba, az teljesen az én döntésem.

  30. Szubrina
    mondta:

    @jobangel: Ez azért vicces, mert én gyermektelenként kapom a pofámba, hogy miattam nem lesz nyugdíjam se nekem se másnak, mert nem vagyok hajlandó szülni, ha meg szülök én vagyok a főrohadék, ha nem a híd alá akarok szülni, hanem mondjuk szeretnék gyest, gyedet kapni, majd visszatérni a melóhelyemre. Nonszensz komolyan mondom…a munkáltatók voltak valaha gyerekek, dolgozó szülőkkel, anyákkal???

  31. egysmás
    mondta:

    @Szubrina: Igazad van! Nincs rosszabb egy önérzetes antidohányosnál.

  32. Szubrina
    mondta:

    @CoolKoon: Egy ember nem csak szakma, hanem ember, emberi tulajdonságokkal és én éppen előnyt próbálok ezekből kovácsolni, pl. lehet valaki qrva jó szakmailag, ha minden órában 10percig kint bagzik, aztán bejön bagószagú ruhában a kollégák, ügyfelek, vevők, vendégek közé…hát nemtom, engem ezek zavarnak, fészen nem vagyok fent, szóval az alapján engem tuti frankón ne ítéljenek meg, mert szerintem a fész egy fostenger és kerülöm azokat az arcokat, akik ott regelve vannak és ott élik a mindennapjaikat, mert az gáz.

  33. Bambano
    mondta:

    @Irbisz: „de erre te es a hozzad hasonloan gondolkodok kenyszeritik ra.”: az én álláspontom az volt, amit leírtam, hogyha hazudik, nem veszem fel. ha megfelelő módon igazat mond, felveszem. akkor gondold már át, miért is én meg a hozzám hasonlók kényszerítik rá a hazudozásra a nőket? ha mindenki úgy viselkedne, mint én, nem lenne hazudozás, mert az jelentené a versenyhátrányt, nem a terhesség.

    @jobangel: „Az Egyenlő bánásmódról szóló törvényt kifejezetten sérti,”: rendben van, sérti. akkor írják át. ugyanis ez a fajta hozzáállás meg a józan észt sérti.

    a példa kedvéért vegyünk két nőt, az egyik a hivatalos orvosi igazolás szerint 15. hetes terhes és folyamatosan dolgozik, a másik a 39. hétben van és már nem dolgozik. az egyszerűség kedvéért korlátozzuk a vizsgálódás idejét egy hétre. mindkettő terhes, mindkettő nő, így az egyenlő bánásmód törvény szerint egyenlőek. azon a héten egyformán teljesítettek a munkahelyükön? és ha igen, miért nem? esetleg amelyik még dolgozik, az elvégezte a másik munkáját is?

    és miért mondjuk erre a két nőre, hogy egyforma munkaerők? minden józan ész szerint nézve nem egyformák, tehát ezt forszírozni tévedés.

    következmény: ki kellene hajítani a francba az összes ilyen ál-pc kijelentést, elfogadni, hogy az emberek nem egyformák és megteremteni a kereteit annak, hogy mindenki a maga érdemei szerint legyen honorálva.

    amíg nem látjuk be, hogy a természet rendje ellen szembemenni mekkora marhaság, addig soha nem lesz megoldva senkinek a problémája sem. és még mielőtt mindenféle álliberális marhaságokkal kezdenétek rohamozni, ezzel a kijelentésemmel nem mondtam semmi negatívat sem a nőkről.

    negatív akkor lennék, ha előírnám neki, hogy szüljön. de nem írom elő, ez az ő döntése. ha dolgozni akar, dolgozzon. ha szülni akar, szüljön. de ez akkor is két különböző terület, a munkahelynek nincs köze ahhoz, hogy szülni akar, akkor ne az viselje a terheit. ha én munkaadó vagyok, tőlem nem várhatják el a társadalompolitikai célok finanszírozását.

  34. egysmás
    mondta:

    @jobangel: „Ha egy férfitól nem lehet megkérdezni, mikor akar szülni, akkor egy nőtől sem. Logikus.”

    Meg lehet kérdezni egy férfitól is…

  35. jobangel
    mondta:

    @pippa2011: Az Y generáció meg fogja hozni a változást, legalábbis remélem. Öröm látni a sok panaszkodó munkáltatót, hogy jön a 25 éves, fősuliról épp kiszabadult „gyerek”, és kétszer annyit kér, mint amit ő keres! A pofátlan! Hát ő is végigjárta a szamárlétrát, hát mit képzel ez?! Jókat mosolygok ilyenkor, és levezetem, miért téved. Mert nem az a normális, hogy ha neki rossz volt, és nehéz volt, akkor másnak is az legyen. Mert nem az a normális, hogy azért fizetünk valakit alul, mert mi alul vagyunk fizetve. Ez utóbbit különösen sokat kell magyarázni: ő is kérjen többet, ne azon háborogjon, hogy más mer többet kérni.

  36. pippa2011
    mondta:

    Siralmas, ahogy az emberek (munkavállalók)egymást húzzák le: csak nem gondolod, hogy többet érdemelsz?!, csak nem gondolod, hogy egy fikarcnyit is alkalmazkodik hozzád a munkahelyed?!, csak nem gondolod, hogy a szülés tabu téma?! DE IGEN, GONDOLOM! TEGYETEK ÍGY TI IS! KÜLÖNBEN NEM VÁLTOZIK SEMMI!
    A külső okokra marha könnyű mindent ráfogni. A gazdasági helyzet, a kormány, a törvény, a valóság. Pedig először a saját fejünkben kellene rendet rakni.

  37. jobangel
    mondta:

    @Bambano: Az Egyenlő bánásmódról szóló törvényt kifejezetten sérti, még akkor is, ha ezt te tagadod. Ha egy férfitól nem lehet megkérdezni, mikor akar szülni, akkor egy nőtől sem. Logikus. De a törvény ezügyben totál egyértelmű:
    ——————-
    2003. évi CXXV. törvény
    az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról

    8. § Közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt

    a) neme,

    b) faji hovatartozása,

    c) bőrszíne,

    d) nemzetisége,

    e) nemzetiséghez való tartozása,

    f) anyanyelve,

    g) fogyatékossága,

    h) egészségi állapota,

    i) vallási vagy világnézeti meggyőződése,

    j) politikai vagy más véleménye,

    k) családi állapota,

    l) anyasága (terhessége) vagy apasága,
    .
    .
    .
    miatt részesül kedvezőtlenebb bánásmódban, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben levő személy vagy csoport részesül, részesült vagy részesülne.
    ——————-

    Az Mt-t is sérti, miszerint:

    10. § (1) A munkavállalótól csak olyan nyilatkozat megtétele vagy adat közlése kérhető, amely személyiségi jogát nem sérti, és a munkaviszony létesítése, teljesítése vagy megszűnése szempontjából lényeges. A munkavállalóval szemben csak olyan alkalmassági vizsgálat alkalmazható, amelyet munkaviszonyra vonatkozó szabály ír elő, vagy amely munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott jog gyakorlása, kötelezettség teljesítése érdekében szükséges.

    A gyerekvállalási tervei a munkaviszony szempontjából nem lényegesek ugye…

  38. Irbisz
    mondta:

    @Bambano: mar elsöre is megertettem, te viszont a valaszt nem.

    mit is irtal?
    „ha választanom kellene, hogy egy egyenes kérdésre terelős mellébeszélős vagy hasonló választ adó nőt vegyek fel, vagy egy olyat, aki normális hangnemben közli, hogy semmi közöm hozzá, el tudnám dönteni, hogy kit vegyek fel.

    biztosan nem a terelőst venném fel, mert az máskor is mellé fog beszélni. amelyik meg megmondja szemtől szembe, annak lehet, hogy konfliktuskezeléshez is van érzéke.”

    mit is valaszoltam?
    „Masreszt ez a kerdes azert teljesen rossz (a törvenytelensegen tul), mert mivel mindenki tudja, hogy a gyerekvallalasi hajlandosag kinyilvanitasa egyertelmü versenyhatrany, ezert a legjobb strategia (a kerdes visszautasitasan tul, ami a legtöbb helyen szinten az allas elvesztesevel jar), ha azt mondja nem tervez a következö 5-6-8 evben.
    Valakik tenyleg nem is terveznek, meg ezen az idötavon tul sem, azaz igazat mondanak, valakik igen, de ök jatekelmeletileg akkor jarnak a legjobban, ha a provokativ/törvenytelen kerdesre nem mondanak igazat (es el sem terelik a temat, vissza sem utasitjak a kerdest).”

    ha nem erted, akkor egyszerübben is leirom:
    1. Valaki nem akar gyereket, sem a következö 5 evben, sem kesöbb, azaz azt mondja egyenesen a szemedbe nezve, nem tervezek gyereket. Te vagy hiszel neki vagy nem, holott igazat szolt 🙂
    2. Valaki nem akar gyereket, sem a következö 5 evben, sem kesöbb, de elutasitja (utalja) az ilyen inkorrekt, törvenyellenes munkaadoi magatartast, es valamilyen formaban megmondja hogy semmi közöd hozza. Te megiteled valahogy, esetleg pozitivan, csodaszep, gratulalalok, de a felveteliztetök 99%-nal elassa magat- azaz hülyeseg ezt az egyebkent korrekt valaszt adni (ha kell a melo, vagy raszorul az ember).
    3. Valaki akar-e gyereket, es ezt megmondja, ugrik az allas (par feher holloszamba menö eset kivetelevel), na sokra ment az egyenessegevel es a korrektsegevel az inkorrekt es törvenyellenes kerdes feltevöjevel szemben.
    4. Valaki akar-e gyereket, de terel, visszautasitja a kerdest, akkor jönnek a 2. pontban ecsetelt következmenyek :(, azaz egyertelmüen jobb egy hatarozott es eltökelt nemet mondani.
    5. Valaki akar-e gyereket, de tudja mivel jar a 3-4. strategia, igy egyböl azt valasztja ami esszerü, azt mondja hogy nem. Ugyan nem mondott igazat, de a több törvenyt megszegö felveteliztetövel szemben meg igy is jokora erkölcsi elönyben van (több törveny tudatos megszegese vs. törvenytelen kerdesre adott hamis valasz).

    Ezek csak alapesetek, de teljesen egyertelmü, hogy aki nem engedheti meg a korrekt es törvenyes valaszt maganak mert kenyszerhelyzetben van, annak mi az optimalis megoldas- de erre te es a hozzad hasonloan gondolkodok kenyszeritik ra.

    Aztan olyan esetben mi a teendö, ha valaki nem akar gyereket, sem a következö 5 evben, sem kesöbb, de megis lesz neki 2 ev mulva, mert teszem azt meglett a nagy Ö, netan meggyogyitottak a gyerekszülest addig megakadalyozo betegseget, megvilagosodott es atertekeli korabbi ertekrendjet stb? ekkor hogy iteled el/meg? Hisz igazat mondott neked, de megis jön a baba, es ott all a ceg az „elkepesztö” veszteseggel?

    Vagy mi a helyes viselkedes, ha fogalma sincs, akar-e gyereket a következö 5-6 evben? Ha ezt mondja, akkor azt gondolod, micsoda egy hatarozatlan p.a, meg ezt sem tudja?? Kell a fenenek az ilyen.
    Ha azt mondja nem akar, akkor vagy hiszel neki vagy nem (1. pont), ha azt mondja semmi közöd hozza, akkor lasd 2. pont, minden negativ következmenyevel együtt.
    Azaz megint csak legjobb strategia melyen a szemedbe nezni es egy hatarozott nemet mondani.

    Egyetertesre meg sosem fogunk jutni, mert ugyan en lojalis es elkötelezett (hu de nagy szavak :)) munkavallalonak tartom magam aki a ceg erdeket szem elött tartja, tudom mi a tulajdonosi szemlelet, raadasul meg szeretem is a munkam, de nem gondolom hogy azert elek hogy termeljek es dolgozzak, hanem azert dolgozom, mert kell a megelhetesehez.
    Te meg ezt forditva latod, elsö a munka es a munkahely erdeke, minden ennek van alarendelve, az egyen maganelete, a csalad szamodra sokadlagos, irrelevans szempont.
    Na ilyen elterö latasmoddal nyilvan sosem jutunk dülöre.
    apropo, mi a velemenyed a munka-maganelet egyensulyanak kerdeseröl? ez is csak amolyan Nyugatrol bejött, a munkaadok profitabilitasat veszelyeztetö uri huncutsag?

    „az egyenlő bánásmódról szóló törvényt aligha sértheti, mivel pasiknál nem merül fel ez a körülmény.”
    A törvenyt nem ismerem, de epp azert serti, mert csak az egyik nemnel merül fel ez problemakent. Azaz teljesen logikus, meg hetköznapi jozan esszel is …

    ” másrészt ha sérti a törvényt, akkor írják át.”
    Na erröl a hozzaallasrol beszelek, neked a munkahely erdeke mindenek felett all, szamodra az emberek csak cserelhetö alkatreszek, akik csak azon vannak hogy tehetnek keresztbe a munkaadonak.

  39. Bambano
    mondta:

    @jobangel: az egyenlő bánásmódról szóló törvényt aligha sértheti, mivel pasiknál nem merül fel ez a körülmény. másrészt ha sérti a törvényt, akkor írják át. legyen benne az, hogyha társadalmi érdek a gyermekvállalás, akkor a társadalom fizessen érte, ne a munkahely.

    az infotörvényt biztosan rá lehet húzni, ugyanis az egészséggel kapcsolatos adatok kiemelten bizalmasnak minősülnek, ilyet a munkaadó a munkavállaló engedélye nélkül nem kezelhet, vagyis meg sem kérdezheti.

    elég sajnálatos, ha a jogszabály szembe megy a józan ésszel.

  40. jobangel
    mondta:

    @Bambano: az egyenlő bánásmódról szóló törvényt és a Munka Törvénykönyvét sérti. Lehet, h az infotörvényt is rá lehet húzni. Az egy jó dolog, h ez a kérdés törvényileg tilos, már csak be kell tartani a törvényt.

  41. Bambano
    mondta:

    @Irbisz: oké, akkor csináljuk azt, hogy harmadjára is elolvasod a hozzászólásomat, és végre azt érted ki belőle, ami oda van írva. amennyiben sikerült helyesen megválaszolni a kérdést, hogy a hozzászólásom szerint kinek a konfliktuskezelését lehet így tesztelni, akkor folytassuk.

    „Es meg igy is 2 szinttel moralisan a kerdest feltevö felett allnak – mar ha valakit erdekel egyaltalan a moralis resze a dolognak …” és a morál olyankor hol van, amikor cégekre jelentős anyagi terhet rónak alaptalanul? az is mekkora hülyeség volt már, hogy amikor visszajön 3 év után a kismama, ki kell adni az összegyűlt szabadságát, mintha nem szabadságon lett volna három évig a cég szemszögéből nézve…

    a legudvariasabb, amit erről az egész történetről mondani tudok, hogy újraszabályozásra szorul.

  42. Irbisz
    mondta:

    @Bambano: Az infotörvenyt biztos többet olvastad mint en, de hogy a konfliktus,- nehez helyzetek kezelese temakörben ki a jobb, na ott ne fogadj magadra.
    Masreszt ez a kerdes azert teljesen rossz (a törvenytelensegen tul), mert mivel mindenki tudja, hogy a gyerekvallalasi hajlandosag kinyilvanitasa egyertelmü versenyhatrany, ezert a legjobb strategia (a kerdes visszautasitasan tul, ami a legtöbb helyen szinten az allas elvesztesevel jar), ha azt mondja nem tervez a következö 5-6-8 evben.
    Valakik tenyleg nem is terveznek, meg ezen az idötavon tul sem, azaz igazat mondanak, valakik igen, de ök jatekelmeletileg akkor jarnak a legjobban, ha a provokativ/törvenytelen kerdesre nem mondanak igazat (es el sem terelik a temat, vissza sem utasitjak a kerdest).
    Es meg igy is 2 szinttel moralisan a kerdest feltevö felett allnak – mar ha valakit erdekel egyaltalan a moralis resze a dolognak …

  43. Bambano
    mondta:

    @jobangel: egyébként meg valószínűnek tartom, hogyha kicsit megkapirgálnánk a törvényeket, akkor kiderülne, hogy max. az infotörvényt sérti, más törvényeket meg kifejezetten nem. szóval megint egy eset, amikor hiba volt jogászokat törvényalkotás közelébe engedni.

    @Irbisz: ennél szerintem sokkal szomorúbb, hogy ketten sem értettetek meg egy egyszerű hozzászólást. ugyanis abban a hsz-ben sehol nem volt olyan, hogy ne tudnám, törvényes-e egy kérdés vagy sem. nem csak azért lehet feltenni egy kérdést, hogy megtudjam a választ, hanem azért is, hogy lássam a rá adott reakciót. nagyon sok olyan állás van, ahol fel kell készülni vagy fel kell készíteni a dolgozót arra, hogy törvénytelen próbálkozások és/vagy balhék is lesznek. szolgáltatóknál a konfliktuskezelési képesség fontos.

    ha fogadnod kellene, hogy olvastam-e az infotörvényt, nyugodtan tegyél rá egészen nagy összeget, mert biztosan többet olvastam mostanában, mint ti. viszont azt, hogy a törvény tönkremenéssel fenyeget kisebb cégeket, szemétségnek tartom.

  44. jobangel
    mondta:

    @Irbisz: Lehetséges, de ettől még szomorúbb. Munkáltató bárki lehet, nem kell hozzá semmilyen alapismeret? Meg ugye a törvény nemtudása nem mentesít a felelősség alól.

  45. Irbisz
    mondta:

    @jobangel:
    tenyleg, nem lehetseges hogy sok interjuztato (HR-es es szakma vezetö egyarant), egyaltalan nem is tudja, hogy a kerdes törvenyellenes?
    jopar hozzaszolast olvasva (jo pelda a bambano is), illetve a kerdes elterjedtseget latva, szerintem nagyon sokan nem is tudjak h. a kerdes elvileg fel sem tehetö.

  46. Irbisz
    mondta:

    @Bambano:
    csak epp nem a te hozzaallasod az elterjedt, uis. ha nem tünt volna fel, epp arröl szol az egesz bejegyzes, hogy aki egyenes es megmondja h. ez maganügy, az az esetek 99%-ban elasta magat.

  47. jobangel
    mondta:

    @Bambano: ha magadtól nem tudod, hogy semmi közöd hozzá és törvénytelen a kérdés, akkor már nem kell törekedni arra, hogy megfeleljen neked. Ilyen helyen nem kell állást vállalni.

  48. _droid_
    mondta:

    @nagybalfasz: ujabb indok arra, miert nem mondok nettot.

  49. Bambano
    mondta:

    ha választanom kellene, hogy egy egyenes kérdésre terelős mellébeszélős vagy hasonló választ adó nőt vegyek fel, vagy egy olyat, aki normális hangnemben közli, hogy semmi közöm hozzá, el tudnám dönteni, hogy kit vegyek fel.

    biztosan nem a terelőst venném fel, mert az máskor is mellé fog beszélni. amelyik meg megmondja szemtől szembe, annak lehet, hogy konfliktuskezeléshez is van érzéke.

    a kérdés körüli alapprobléma egyébként a szokásos: tisztelt kormányunk mással akarja ezt is megfizettetni, ahelyett, hogy a kormány fizetné. teljesen felesleges kerülgetni a forró kását: a családok zömében a nő gondozza a kisgyereket, így ő nem olyan jó munkaerő a cégnek. viszont a társadalomnak meg az. tehát a társadalomnak kellene helytállni ilyenkor, a társadalom pedig erre a kormányt választja. a kormány meg sunnyog.

  50. Irbisz
    mondta:

    Tenyleg, milyen adatbazisok vannak összekötve, hogy meg tudja azt allapitani a blogmotor, hogy 2 Facebook-os ismerösöm kedveli a blogot?
    Az itteni azonositom, emailcimem ugyanis teljesen mas, mint az ottani.

  51. Névtelen
    mondta:

    @jobangel:
    Mindenki azt gondolja, hogy a jól fizető munkákhoz kell protekció, pedig vidéken a minimálbéres állásokra mindig kell, ugyanis ezek azok, ahová általában nem kell képzettség, így sokkal nagyobb a túljelentkezés, mint egy annál többet fizető, képzettséget igénylő állásokra.

    Mikor vidéken (vidéki „nagyváros”, de sokkal rosszabb, mint Szeged) munkát kerestem, és úgy tűnt, nem találok szakmai munkát, kínomban mindenhová beadtam. Volt egy minimálbéres, gyártósori jellegű meló (de kis cég lehetett és csak 1 embert kerestek), a válaszlevelet, hogy nem engem választottak, úgy küldték el, hogy láttam az összes címzett címét. Kb. 1500 főt jelentett ez. Végül szakmai munkát találtam, a minimálbér 3-szorosáért, és az ottani főnököm későbbi elmondása szerint 27-en jelentkeztek, és ebből akadtak olyanok is, akik annyiért nem vállalták.

    Az első típusú állások 95%-át nyilván meg sem hirdetik, mert nem speciális, bárki tud ajánlani valakit az ismertségében.

  52. jobangel
    mondta:

    @Irbisz: Ezek még a jobban fizető nagyvárosok. Az igazán rossz a kis falvak helyzete, ahová odatelepül egy-két üzem, és minimálbérért szinte bármilyen pozira mennek emberek. Az én lakhelyemen két ilyen üzem van, mostmár azért elkezdtek felfelé licitálni, mert hegesztő, CNC-s és egyéb területekre egyre kevésbé találnak embert. A női, irodai munkák persze még mindig rosszul fizetnek, ill. oda bekerülni csak ismerős által lehet. Ez az igazi tragédia, rosszul fizető munkát is csak ismerőssel találni…

  53. Irbisz
    mondta:

    @nagybalfasz:
    Ez a berkülnbseg erthetö, ugyanazon ceg ugyanolyan pozicioiban dolgozo munkatarsainal jelentös fizetesbeli különbseg van otthon is, attol függöen, hol dolgozik valaki, Bp-en vagy mondjuk Debrecenben v. Szegeden.

  54. CoolKoon
    mondta:

    @jobangel: Amióta az OPNI-t/Lipótot bezárták, nem annyira egyszerű ez 🙂 Arról nem is beszélve, hogy ha nem közveszélyes, akkor a kutya se ugat utána. Az ilyeneket nem érdekli, hogy a munkavállalót otthoni munka során is ellenőrizni lehet, és ha látszik, hogy lazsál, akkor megvonni tőle ezt a lehetőséget. Az ilyeneknek valami miatt (a főnöküknek való megfelelési vágyból vagy csak simán idióta beidegződésből) az a kényszerképzete, hogy az illetőnek muszáj ott ülnie az irodában napi 8 órában. És sajnos észérvekkel az ilyeneket sokszor lehetetlen meggyőzni.

  55. Névtelen
    mondta:

    @BircaHang Média:
    Ha a saját érdekek védelme alatt protekcionista gazdaságpolitikát értesz, akkor nem megoldás, mert az tovább rontja a versenyképességünket. Nekünk az lenne az érdekünk, hogy saját nagy és innovatív cégeink nőjenek fel, azonban ha az állam védi, támogatja ezeket, akkor nem fog megtörténni. A legjobb (egyelőre nem legnagyobb) magyar cégek (pl. Graphisoft, Prezi, LogMeIn) nem állami csöcsökön fejlődnek.

  56. BircaHang Média
    mondta:

    @nagybalfasz:

    Azaz a megoldás a saját érdekek védelme.

  57. Névtelen
    mondta:

    @nagybalfasz: Utolsó mondatomban a nem a tőke előtt véletlenül maradt bent.

  58. Névtelen
    mondta:

    @BircaHang Média:
    Az idegen kéz hoz is pénzt, hiszen az alapvetően exportra termelő multik piaca kint van, béreket adókat meg itthon fizetnek, még akkor is, ha a transzferárakkal trükkjznek, és nem mutatnak ki itthon nyereséget.

    Ha meg nekiállunk ez alapján kategorizálni, hogy jó multi, rossz multi, akkor más országok is nekiállhatnak, akár a kevés magyar multit elzavarva az országukból, akár kikényszerítve, hogy a nálunk exportra termelő multik inkább otthon termeljenek. Ha ebbe az irányba megyünk, akkor még jobban leszakadunk, mivel a know-how és más erőforrások java náluk, és nem nálunk van. Az európai szabad piac meg összességében is növeli a hatékonyságot, hiszen nem a tőke, a munkaerő és az áru oda vándorol, ahol hatékonyabban felhasználható.

  59. CoolKoon
    mondta:

    @BircaHang Média: Érdekes, a te álláspontod általában mintha feltűnően egybeesne a Fideszével.

    Az mind szomorú, hogy jaj, a gonosz multik kiviszik a pénzt, csakhogy közben a multik befizetik az alkalmazottak után az ÖSSZES járulékot meg adót, rendesen bejelentik őket, és úgy általában igyekeznek betartani az ÖSSZES olyan törvényt, amit a hazai munkáltatók nem. A hazai cégek meg ügyeskednek, maffiáskodnak, aljaskodnak (az alkalmazottaikkal is, pl. fent részletezett kérdéseket tesznek fel interjún), állami apanázsra ácsingóznak, és mindezzel csak azt bizonyítják, hogy az üzleti modelljük (meg úgy általában a teljes céges struktúrájuk is) teljességgel életképtelen. Hogy még a hazai versenyben se képesek helyt állni a konkurenciával szemben (sokszor azokkal szemben se, akik esetleg nem ügyeskednek olyan aljasan, mint ők), nemhogy külföldön. Van egy-két kimondottan ügyes cég (pl. a Richter Gedeon, akit ugye a rohadt nácik agyonlőttek, mint egy kutyát, vagy a Prezi), de egy-két fecske nem csinál nyarat. Mégis hogy akarod megakadályozni a külföldi tőke előretörését, ha a hazai cégek annyira idióták, hogy (pl. az alkalmazottakkal való aljaskodással) maguk alatt vágják a fát?

  60. Névtelen
    mondta:

    @BircaHang Média:
    Ez csak nominálisan vagy a tényleges helyzetet nem elég alaposan elemezve lehet jelenthető ki, amúgy nem igaz.

    Pl. eleve bizonyos színvonal alatti épület nem tekinthető lakóingatlannak Magyarországon, ami a fejlődő világban bőven az. A fejlődő világ szegényei kimennek a piacra seftelni, Magyarországon egyéni vállalkozói és a minimum járulékok megfizetése nélkül alig van lehetőség kis volumenű üzleti tevékenységre. A minimálbér szintén korlátozza a lehetőségeket, hiszen van ahol annál olcsóbban is elvállalnák a munkákat. Éa ugye az élelmiszer árak is mások, Magyarországon kell egy embernek havi 20 ezer, hogy ne haljon éhen és legalább középtávon ne jöjjön elő hiánybetegség, ez van olyan ország, ahol fele annyi sincs.

    Ha Angliában havi 500 fontot keresnél, akkor ugyanúgy éheznél, mint az itthon 47 ezret kereső vagy az afrikai, aki napi 1,5 dollárt keres.

  61. Sir Galahad
    mondta:

    @CoolKoon: Félreértettél. csak arra hoztam példákat, hogy nem minden munkát lehet távmunkában, otthonról végezni.

  62. Névtelen
    mondta:

    @BircaHang Média:
    Ez nagyjából csak Budapestre igaz, hogy magas az életszínvonal (talán még a nyugati határszél, de az már messze nem ugyanaz a kategória).

    Másrészt ez megint nem periféria-központ kérdése. Amelyik cégnél nyugati munkakultúra van, azok a félperifériákon, perifériákon is ugyanúgy emberségesek, csak a fizetések mások. Nyilván akadnak persze kivételek is.

  63. jobangel
    mondta:

    @BircaHang Média: az a gádorosi nyomorsoriakat nem vigasztalja, hogy Ugandában is éheznek. Attól ők még fáznak télen.

  64. jobangel
    mondta:

    @BircaHang Média: hát ez az. Ezért nincs magas életszínvonal, sőt nyomor van (a létminimum magasabb összeg, mint a minimálbér…). Pl. Békésben más munkát se nagyon tudsz keresni, mert egész egyszerűen nincs munkahely.

  65. BircaHang Média
    mondta:

    @jobangel:

    Ha az embernek kell a munka, nem válogat. Ha meg nem kényszerül rá, akkor eleve nem kerül ilyen dilemmába.

    Magam is dolgoztam már olyan helyen, ahol már az interjú sem tetszett, s első naptól utáltam a munkát. De mivel vagyonom szűkös, kénytelen voltam ott maradni, mert kellett a munkabér. Az, hogy közben állandóan kerestem új munkát az nyilvánvaló, de mivel hosszú ideig nem találtam mást, végül ott ragadtam 11 hónapra.

  66. BircaHang Média
    mondta:

    @jobangel:

    Nemzetközi összehasonlításban Mo. a világátlag másfélszeresén van. Ami Mo-n nyomornak látszik, az szegényebb helyeken tisztes alsó-középosztálybeli lét.

  67. BircaHang Média
    mondta:

    @CoolKoon:

    A magyar szélsőjobb és általában a magyar nacionalizmus ott hibázza el az egészet, hogy meglátja a problémát, de a megoldása rosszabb a problémánál.

    Mindkét oldal gyanakvással szemlél, amikor elmondom álláspontomat. Az egyik oldalnak az álláspontom kripto-liberális, a másiknak meg bolsevik-fasiszta.

    Ugyanis itt nem a meglévő idegen tőke ellen kell harcolni, ez öngyilkosság és abszurd is. Valójában a bejövő tőke még jót is tesz! A gond strukturális: az, hogy a gazdaság idegen kézben van. Mert egyébként egy 20-30 %-os idegen tulajdonarány kifejezetten pozitívum. A gond az, hogy a magyar GDP-ben az idegen kéz elviszi a pénz zömét, ez pedig abszurdum, ez gyarmati igazgatás valójában.

  68. jobangel
    mondta:

    @BircaHang Média: Ezzel a magas életszínvonallal vitatkoznék… Az ország kétharmada nyomornegyed, ami kihat pl. arra, mer-e nemet mondani a posztbeli kérdésre, meri-e otthagyni az interjúztatót. A többség sajnos nem meri.

  69. BircaHang Média
    mondta:

    @nagybalfasz:

    Ez így igaz, de magam sem mondtam mást.

    Ez gazdaságpolitikai kérdés: centrum – periféria. Mo. azért jó hely viszonylagosan, mert a félperiféria része. Ha nem nyugat-európai szemmel nézed Mo-ot, meglátod: Mo. valójában egy magas életszínvonalú állam.

  70. jobangel
    mondta:

    @CoolKoon: Nem is kell látszania a terhességnek, a munkavállaló általában bejelenti, ha másért nem, a felmondási védelemért. És amíg egy „normál” munkavállaló a felmondását bejelenti, és van 30 nap mást találni a helyére, terhesnél ez több hónap lehet. Tehát még inkább nem értem a hisztinek ezt a részét. A költségvonzata már érdekesebb.

  71. jobangel
    mondta:

    @CoolKoon: A paranoiára pszichológus/pszichiáter a megoldás. A többiért meg ki lehet rúgni teljes joggal, ha megtörténik. Az információszivárogtatás akár Btk-s tétel is lehet. Az pedig könnyen megállapítható, hogy a munka el van-e végezve 🙂

  72. CoolKoon
    mondta:

    @Sir Galahad: És akkor mi van? Az óvodában meg a boltokban ezek szerint az összes nőre úgy kell tekinteni mint egy leprásra, aki bármelyik pillanatban „hátba döfheti” a munkáltatót azzal, hogy gömbölyödni kezd a hasa? Esetleg a munkáltató emiatt azt is ellenőrizze, hogy minden női alkalmazottjának „megjött”-e? Már nem azért, de elég gyorsan látszani kezd a terhesség ahhoz, hogy az adott cég időben lépjen (pl. keressen a helyére arra a két évre valaki mást).

  73. CoolKoon
    mondta:

    @jobangel: Azt nem lehet, mert a munkáltató paranoiás, és úgy gondolja, hogy az illető otthon egy percet se dolgozna, meg biztos piál, füvezik, a konkurenciának infót szivárogtat, dőzsöl stb. Ez pedig egy kicsit összefügg azzal, hogy ugyanezek mintha csak a munkában töltött időt figyelnék, nem azt, hogy a kiadott feladatok el vannak-e végezve vagy sem. Sajnos ez egy ilyen rendszer.

  74. Sir Galahad
    mondta:

    @jobangel: Ja, bocs, kifelejtettem: a munkák egy töredéke valóban irodai, de mondjuk a bolti eladó vagy az óvónő nehezen tudná otthonról ellátni a feladatát. Szóval nem csak a költségek miatt kérdés ez.

  75. Sir Galahad
    mondta:

    @jobangel: Lehet arról álmodozni, hogy de jó lenne, ha így meg úgy volna, de szerintem érdemesebb a realitásokról beszélni. A realitás pedig ha tetszik, ha nem, az, hogy – még egyszer mondom – valóban jogszabályba ütközik a kérdés, de a jelenlegi helyzetben a munkaadó részéről teljesen logikus és életszerű.

  76. Névtelen
    mondta:

    @BircaHang Média:
    Igen, de ugye te beszéltél arról, hogy azért jó az anyavállalatnál, mert a „gyarmatokról” viszik a lóvét. Pedig a gyarmatokon is sokkal jobb ezeknél a cégeknél, mint ugyanott a helyi cégeknél.

    A bérek meg ugyan arányaiban is jobbak a gazdagabb országokban, de azért alapvetően az ország drágasága határozza meg. Nem vagyok benne biztos, hogy sokkal rosszabbul élnénk, mint a londoni munkatársak.

  77. CoolKoon
    mondta:

    @BircaHang Média: Ez sajnos abból következik, hogy a magyar nem lett egy világhódító nemzet. Ugye Magyarország mint nagyhatalom Moháccsal megszűnt, viszont még a Habsburg birodalom is egyre súlytalanabb lett a 20. század elejére (nem voltak gyarmataik, fejlettségében is óriási regionális különbségek voltak stb.). Aztán jött Trianon (ami lényegében -precedenst teremtve- megmutatta, hogy bármilyen alantas csürhe kaphat egy darabka földet, ha elég kitartóan ágál cinikus és rövidlátó nyugati hatalmaknál), és ezzel végleg eldőlt, hogy itt mindenkinek másokhoz kell alkalmazkodnia (még az ostoba tótoknak is, akik valójában nem is kaptak saját államot, meg a még sokkal ostobább románoknak is, hiába kapták meg Erdélyt ingyen). Jó, szerinted geopolitikai börtönketrec, viszont ebben a felfogásban csak börtön és börtön között tudsz választani. Vagy azt választod, amelyikben dobálnak koncot néha neked is (sőt, lehet benne saját tévéd, rádiót, számítógéped, mindened), vagy azt, ahol lényegében semmit se kapsz (sőt, amid volt, még azt is elveszik), viszont minden nap összerugdosnak, és minden smasszer rohadék, akin látszik, hogy utálja a munkáját, magát, és a rabokat is. Természetesen mind a két (geopolitikai) börtönben nagyjából egyforma agymosás folyik, viszont mégis valószínűbb, hogy az utóbbiból az előbbibe fognak szökdösni a rabok, nem fordítva.

  78. Irbisz
    mondta:

    @jobangel:
    „Ill. a munkáltatókat is lehetne kicsit tanítani, hogy a XXI. században már van net, van mobiltelefon, van VPN, az irodai munkák jórészéhez sem kell az irodában lenni. És mivel az irodabérlet drága, a távmunka meg jó, még meg is érné nekik. De nem. A munkáltatók jórészének az az igénye, hogy _lássa_ a munkavállalót, hogy az ül a gép előtt, és lapátolja a biteket. Hogy ezt az igényt kiszolgálni mennyibe kerül, azt nyilván nem számolja ki.”

    hamarabb fog megszünni a gyerekvallalasra iranyulo kerdes, mint hogy ezt szeleskörüen fogjak a cegek alkalmazni. Meg ahol az anyacegnel külföldön altalanos is a home office, annak a hazai leanyvallalatanal hu de nagy kegy, nagy adminisztracioval nyilvantartjak, külön engedelyeztetesi eljarasrend van. Az allamnal, ahol meg a feltetelek sincsenek meg, ott meg vegkepp a jövö zeneje ez.

  79. Névtelen
    mondta:

    @_droid_:
    Khmmm, azért befolyásolják az adózást nem is kevés cégnél, megmondom, hogy 300 nettó, aztán mikor fel akarnak venni, akkor jön, hogy bruttó 200, aztán a többi zsebbe úgy, hogy a nettó plusz fekete kiadja a 300-at…

  80. jobangel
    mondta:

    @bkkzol: Még mindig jobb, mint megalázkodva nőgyógyászati státuszról beszélni vadidegeneknek.

  81. BircaHang Média
    mondta:

    @nagybalfasz:

    Ez így igaz. Munkahelyként az idegen multi a legjobb, de ez nem is vitás.

  82. Névtelen
    mondta:

    @BircaHang Média:
    A különbség nem csak ebben nyilvánul meg. Ahol dolgozom multinál, a magyar leánynál vannak India után a legalacsonyabb bérek (amelyek hazai viszonylatban magasnak mondhatóak), és nagyságrendekkel korrektebbek a feltételek, körülmények, mint a magyar tulajdonú cégeknél. 100%-ban tiszta bejelentés, túlórázás nincs elvárva, normális munkakörnyezet, stb., stb. A bármilyen értelemben vett kisebbségek diszkriminációja nonszensz kategória lenne itt.

  83. jobangel
    mondta:

    @Sir Galahad: a kérdés hiába logikus, ha törvénytelen. Azonfelül ha lenne némi törekvés a cégekben, akkor rendesen meg lehetne ezt szervezni + lehetne lobbizni olyan jogszabályokért, amik nem tolják a munkáltatóra a gyerekvállalás költségeit (szerintem ezt az államnak kellene állnia, de naiv vagyok). Sőt, nőként is szívesen lobbiznék olyan jogszabályokért, amik nem úgy segítik a nők munkaerőpiaci létét, hogy végül sehol sem kapnak munkát. Ill. a munkáltatókat is lehetne kicsit tanítani, hogy a XXI. században már van net, van mobiltelefon, van VPN, az irodai munkák jórészéhez sem kell az irodában lenni. És mivel az irodabérlet drága, a távmunka meg jó, még meg is érné nekik. De nem. A munkáltatók jórészének az az igénye, hogy _lássa_ a munkavállalót, hogy az ül a gép előtt, és lapátolja a biteket. Hogy ezt az igényt kiszolgálni mennyibe kerül, azt nyilván nem számolja ki.

  84. Sir Galahad
    mondta:

    @jobangel: Most komolyan: ha neked lenne egy komoly vállalkozásod, nagy ívben tennél rá, hogy egy fontos munkakörbe alkalmazandó emberre számíthatsz-e hosszú távon, vagy nem? Értem, hogy az álláskereső érdeke itt más, mint a cégvezetőé, azt is, hogy a jogszabály az előbbi oldalán áll, de ettől még szerintem teljesen logikus a kérdés, és nem rossz szándék vagy ártani akarás van mögötte, hanem a cég érdekeinek védelme. Szerintem maga az álláskereső is belátná ezt, ha az asztal másik oldalán ülne.

  85. jobangel
    mondta:

    @BircaHang Média: Az összes pozitív diszkriminációs törekvés kontraproduktív. Pl. a lombikkezelés alatt álló nőket is felmondási védelem illeti meg. Így a 35 fölötti gyerektelen nők esélyeit is elég rendesen sikerült csökkenteni. És hogy miért vannak mégis ilyen intézkedések? Mert a politikusok ezzel mondhatják el magukról, hogy hű, milyen sokat tettek a nők munkaerőpiaci helyzetének javítására…

  86. BircaHang Média
    mondta:

    @CoolKoon:

    Az alapvető tényező a geopolitikai börtönketrec, melyben vagyunk. Persze beszélhetünk közben arról is, hogy az egyik fogolytársunk trágár alak, ez is fontos, meg arról is, hogy az egyik börtönőr kifejezetten szimpatikus fazon, de ez nem a lényeg.

  87. BircaHang Média
    mondta:

    @felirat:

    Érdemes, de ésszel. A rossz harc az ellenkezőjét éri el. Lásd: fokozott védelem kismamáknak. Az eredmény: ha kismama vagy, semmi esélyed állást kapnod.

  88. _droid_
    mondta:

    a netto berigenyt en se ertettem sosem. az adozasomat ok nem tudjak befolyasolni (engem meg a munkaltatoi terhek nem erdekelnek), ezert rogzitjuk a bruttot. es nekem ne csomagozzanak, a havi beremet lefixaljuk, aztan ha van cafeteria, eves bonusz, ceges mikulas, ablak melleti asztal stb, azzal kedvet csinalhatnak, de az nem a berigenyem es pont.

  89. Eltévelyedés
    mondta:

    Ez a nettó bérigény komoly? Bárki is úgy megy állásinterjúra, hogy kiszámolta a kiadásait, rátesz 10% vésztartalékot, és akkor puff, annyit akar keresni?
    Nononono… Tudni kell mennyit érek a piacon, és ha az hatzázezer, akkor annyi. Nem érdekel, hogy én meg tudok élni 60-100-200 ezerből is, ha 600-at érek, akkor nem kérek kevesebbet. Lehet, talán, esetleg, szeretnék valami nagyobbat venni. Vagy fürdeni benne, mint Dagobert bácsi.
    Ha meg nem birom kiszámolni a bruttóból mennyi lesz az adó, nem is való nekem az a komolyabb munka, de akkor meg úgyis annyi a fizu, amennyit adnak, nem amennyit szeretnél.

  90. jobangel
    mondta:

    @bkkzol: az nem az ő hibájuk, hogy „könyvelési tétellé” váltak. Azt sem hibaként tartanám számon, hogy merészeltek teherbe esni. Bizony, a magánélet előbbrevaló a munkahelynél.

  91. Wandál
    mondta:

    Feleségem két gyerek (nincs két év köztük) után ment felmondani a cégéhez, ahol közölte vele a pénzügyes, hogy 3 és fél hónap szabadsága halmozódott fel TGYÁS/GYED/TGYÁS/GYED/GYES alatt, tehát a munaadónak kb 1MFt-ba kerül az, hogy nem a gyerekszülés előtt, hanem utána lép ki… Szerintem érthető egy kisvállakozásnál, ha nem akar egy ilyenbe belefutni…

    w

  92. felirat
    mondta:

    @BircaHang Média: A harmadik világ és Kelet-Európa ezt miért hagyja?

  93. felirat
    mondta:

    @BircaHang Média: „Lehet ez ellen 100 jogszabályt hozni, akkor se lesz más.”
    Az nem azt jelenti, hogy nem érdemes ellene semmit sem tenni.

  94. BircaHang Média
    mondta:

    @bkkzol:

    A mésik oldal táblája: „sajnos nem Önre esett a választásunk, de továbbra is nyilvántartjuk Önt adatbézisunkban”.

  95. BircaHang Média
    mondta:

    @CoolKoon:

    Nyilván vannak más tényezők is, de érdemes az alapvetőkre összpontosítani.

  96. BircaHang Média
    mondta:

    @Punxsutawney Mormota:

    Több a fizetés. Amit a nagytőke elvesz a harmadik világból és Kelet-Európából, annak egy kis részét odaadja a nyugtai proletároknak. Taktika.

  97. bkkzol
    mondta:

    Jo a kep a „maganugy” tablaval. A masik oldalrol is keszul kep? „hazamehet”!

  98. bkkzol
    mondta:

    Ugye a munkavallalok mind gancsnelkuli, nyilt lapokkal jatszo emberek??! Ezert van az, hogy az egyik „dolgozo” 2 honap a masik 5 honap utan kozolte „vegre sikerult” teherbe esett. Azonnal fel is vettek az „erintehetelen szent tehen” statuszt.
    Evekig konyvelesi tetelle valtak.

  99. obluda
    mondta:

    @Lángharcos: Jaja, a cseden/gyeden/gyesen levők helyettesítése nem egyenlő az új státusz létesítésével. Persze ha a fenntartó nagyon szegény / spór, akkor hagyhatja betöltetlenül a helyet, de ennek nem a státuszhoz, hanem a béren való spóroláshoz van köze. Vagy ahhoz, hogy égen-földön nem talál olyan embert, aki adott feltételekkel vállalná a melót.

    A legtöbb helyen azt szokták csinálni, amit te is írtál. De bele lehet futni csapdahelyzetbe így is. Ha olyan embert veszel fel (vagy kénytelen vagy felvenni más jelentkező híján) a gyeses helyére, akinek a bére több, mint a státuszra betervezett, azt azért általában igen rossz szemmel nézi a fenntartó. Például ezért tökjó, ha a munkáltató nem pár hónappal a szülés előtt értesül a tervezett gyerekről, hanem korábban: mert akkor ennek megfelelően tud tervezni a költségvetésben.

  100. Online Távmunkás
    mondta:

    @Bikli néni: Azt ugye tudod, hogy a multitasking az emberek 95%-ánál alacsony hatásfokú munkavégzést jelent, miközben azt gondolják, hogy hatékonyan végzik a munkájukat? Ez persze nem jelenti azt, hogy a gyereket otthon nevelő anyák nem fejlesztik olyan képességeiket is, amiket hasznosítani tudnak a munkába visszatérve.

    @Lángharcos: Szerencsés helyzetben vagy, ha nincs évek óta létszámstop. Én több különböző helyről is azt hallottam (minisztérium, állami intézmény, oktatás), hogy olyan szinten nem vehetnek fel új embert, hogy a 6 hónapos felmondási idő alatt a munkahelyére be nem járó kolléga munkáját a többieknek kell szétosztani egymás között, a rákos beteg és táppénzen lévő kolléga helyettesítésére se vesznek fel senkit, mert állományban van, stb.

  101. Online Távmunkás
    mondta:

    @jobangel: Egyetlen egyszer mondtam nettót az állásinterjún, aztán harcolhattam a rendes bruttóért, mert szokásosan gyenge képességekkel rendelkező bérszámfejtő elszámolta a bruttót: a többsávos SZJA-rendszerben hiába adtam meg az addigi bruttó fizumat, az év addigi részére nullának számolta és kisebb adókulccsal bruttósította a nettót… Az persze eszébe se jutott, hogy így már a második évben is kisebb lett volna a nettóm…
    A matekozást meg úgyse úszod meg, anélkül nem tudsz összehasonlítani különböző fizetéseket eltérő cafetéria kerettel és esetleg céges autóval, ingyenes mobilhasználattal, céges üdülőhasználattal, kondibérlettel, stb.

  102. Szzzz
    mondta:

    @jobangel: mese habbal…

    Ha csak úgy nem, hogy te tényleg akkor király vagy, hogy te simán úgy tárgyalsz az állásinterjúdon, ahogy neked kényelmes. Ha úgy van kedve, megmondod a bérigényedet, tizenhatos számrendszerben, mongol tugrikban , és persze nettóban természetesen. A csíra munkáltató meg számolja ki, ha azt akarja, hogy megtiszteld őket, ha nem tetszik, megmaradhatnak szaros kis fagylaltosbódénak, és nem farasz belőlük fél év alatt google szintű vállalatot. Mert úgy világos minden…

  103. montebajkos
    mondta:

    „Egy tisztességtelen állásinterjú-kérdés: mikor akar gyereket?”

    Ha nalunk akar dolgozni, akkor jogunk van tudni, kivel, mikor hanyszor akar kefelni, mert nem veszunk fol mindenfele rosssz ribancot, csak a jokat.

  104. egysmás
    mondta:

    @Szzzz: A szarkazmust sem ismered fel.
    Így messziről nem tűnsz egy elmebajnoknak!

  105. Bikli néni
    mondta:

    Ja, még valami. A jelenlegi munkahelyemre úgy vettek fel, hogy tudták, egyedülálló anya vagyok. De ez azt is jelenti, hogy nem váltogatom a helyemet, mint más az alsóneműjét, és nem lépek le belátható időn belül szülni. Amúgy az anyáknak tényleg jobban megy a multitasking, azokban az években, amíg „lábat lógatnak otthon az adófizetők pénzén”, ebbe kiválóan beletanulnak.

  106. Szzzz
    mondta:

    @egysmás:
    értő olvasás neked nem nagyon megy, úgy látom

  107. egysmás
    mondta:

    @Szzzz: Hát, ha neked egy dugulás komolytalan dolog, akkor nincs miről beszélni…

  108. jobangel
    mondta:

    @Szzzz: Vagy ha hülyének néztek, pont nem érdekelt 🙂 Az elmúlt 20 évnyi munkatapasztalatom alatt soha nem mondtam bruttót, mert semmi értelme. A munkáltatónak lehet, hogy kényelmesebb, de én úgy tárgyalok állásról, ahogy nekem kényelmes. Semmi értelme bruttóról beszélgetni mindaddig, amíg a teljes csomagot meg nem ismerjük. Fogalmam sincs hány interjún voltam eddig az elmúlt 20 évben, nem számoltam, az átlagos álláskeresőnél biztos többön. Más meg filmklubba jár, különbözőek vagyunk 🙂

  109. Bikli néni
    mondta:

    Húszas éveim második felében állásinterjún voltam. A kérdező (nem hr-es, hanem szakmai vezető) megkérdezte, mik az ötéves terveim. Nyilvánvaló volt, mire kíváncsi, de kitérő választ adtam – szerettem volna ugyan gyereket, de nyilván nem pont akkor. De nem érte be ennyivel, rákérdezett, hány gyereket szeretnék. Vettem egy nagy levegőt, és közöltem, hogy kettőt.
    Megkaptam az állást.

  110. Szzzz
    mondta:

    @jobangel: Nem én mint, intejúzó mondok intervallumot, hanem nekik a cégnek van beállítva, hogy mennyit szánnak rá. Én bruttó bért mondok, és mindenki más is.
    Tehát akkor tényleg szerinted az lenne a menet, hogy megadom azt, hogy kérek nettó száz forintot, és akkor felsorolok minden adózás szempontjából releváns további paramétert, majd kimatekozzuk, hogy akkor mennyi is a valós bérigény, ami őket érdekelne? Vagy ezt már így a CV-be is így kéne beírni? Vagy mégis hogy?
    a lényeg, hogy MINDIG BRUTTÓT MONDUNK ÁLLÁSINTERJÚN.
    Főleg a bónuszok, meg esetleg a cégautó, az meg jellemzően egy bértárgyaláson merül fel, és nem a munkavállaló határozza meg, hogy x bónuszt kérek. Persze lehet, hogy egy igazgatóanűcsi pozícióban de, de ugye most megint nem erről van szó.
    Cégautó az vagy van, ha kell a munkavégzéshez, meg olyan a cég. Vagy ha amúgy nincs, akkor esetleg a bértárgyaláson lehet bepróbálkozni, hogy amúgy neked jól jönne egy autó, és matekozgassunk már egy kicsit, hogy esetleg nem-e lehetne-e, hogy akkor a munkabér inkább egy kicsit emígy, és inkább cégautó a segg alá amúgy.

    Így már különösen érdekes, hogy mennyi sok interjún voltál te magad, és azok mindegyike valami különleges hópihe munkáltatónál volt, ahol a nettó bért kérdezték, vagy nem néztek hülyének, hogy te azt mondod…

  111. jobangel
    mondta:

    @Szzzz: Igen, matekoznak, már ahol értelmesek. Pl. nekem nem adnak beiskolázási utalványt cafeteriában, mert nekem az nem kell. Más meg örül neki, vele úgy számolnak. Nekem nem kell cégautó, megint másnak meg alapigény, el sem fogadja az állást, ha nem adnak. Azok a cégek és pozik, ahol személyre szabott juttatási csomagok vannak, mindig matekoznak, egyesével. Évente ráadásul, előírt teljesítménymutatókhoz rendelt bónuszokkal, jutattásokkal, ütemezésekkel. Komoly helyeken így megy. Ilyen helyeken van tárgyalási lehetősége az álláskeresőnek, munkavállalónak, itt kell tudni nagyon jól kérdezni, és tudni azt is, mit hogyan kell megkérdezni. Meg még ismerni egy-két dolgot, hogy ne vállaljon be teljesíthetetlen kvótákat pl.

  112. jobangel
    mondta:

    @Szzzz: Ki tudja, de akkor is nettót mondunk állásinterjún, mert nettóból élünk. Meg pszichikailag is jobb, de ez már álláskeresői állásinterjús trükk. Aztán olyan is van, hogy nem nettó bérigényt mondunk, hanem éves csomagot nevezünk meg, benne bónuszokkal, cégautóval, stb. Pozíciótól, cégtől, állástól függ.
    Meg nem mondunk intervallumot a bérigényre, bármennyire is ezt írja a „szakirodalom”, olyan írókkal, akik még életükben nem jártak állásinterjún 🙂

  113. Szzzz
    mondta:

    @jobangel: Te most tényleg csak viccelsz. ugye?
    Ha van valahol egy pozíció, ott meg van határozva, hogy tól-ig kábé mekkora bérköltség van rá beállítva. Bruttó. (Illetve szuperbruttó)
    Nemtudom, lehet, hogy felszolgáló, meg benzinkutas pozícióba speciálisan mennek a dolgok, pl te leadsz havi ötvenezret, és a jatt a tiéd, meg minimálbér bejelentve, jóesetben… de ugye itt most nem erről van szó, hanem igazi munkahelyekről? igaz?
    Vagy hogy gondolod, bemondom a nettót, (meg mindenki) és ők nekiállnak matekozni? kiszámolják, hogy sajnos nem nyert, mert ők inkább a háromgyerekes versenyzőt veszik fel, mert nekik az kétszázezer forinttal kevesebbe van?
    Ilyen tényleg van bárhol?

    (És nekem kicsit soknak tűnik az a sokszáz állásinterjú, és sok tucat munkahely, amikbe részed volt blogos a sztorik szerint összesen…)

  114. Szzzz
    mondta:

    @egysmás: Igen, a duguláselhárító is a nettó „bérigényét” momdja be nekem, amikor kicsőgörényezi a mosogató szennyvízcsövét, átnyálazza a retkes kis ujjaival a gyűrött ezreseket, majd elteszi kantárosgatyájának az első zsebébe. És valószínűleg nem is tudja, hogy hogyan kell kitölteni egy számlát, mert még sosem csinált ilyet… Ja van ilyen. Csak elvileg itt most nem ilyen komolytalan dologról van szó…
    Ha valaki tudja a nettó zsetonigényét, az ki tudja számolni a bruttóját is, mert miden épkézláb helyen azzal számolnak…

  115. qwertzu
    mondta:

    @jobangel: Ez nonszensz. Gondolom Németországban és Franciaországban se nettó igényhez és családhoz számolják a bérmegállapodást.

    Amúgy a munkáltató csak számolgasson gyerek nélkül, a munkavállaló meg majd intézi a NAVval amit kell.

  116. jobangel
    mondta:

    @Szzzz: A posztíró én lennék ugye, nyilvános Linkedin profillal, lehet tudni, mikor hol dolgoztam, hónapra lebontva. Igen, sok állásinterjúra jártam, néha kíváncsiságból, néha mert éppen tényleg állást kerestem. Sőt, sokszor én kerestem kollégát, ott meg interjúztattam. Van némi tapasztalatom, álláskeresői oldalról több, mint munkáltatóiról, ezért aztán írogatom ezt a blogot néhány éve… Nem értem a felvetésed azon részét tehát, ami mindezt ezt firtatja (jobbra fent van egy bemutatkozás link…) És igen, nekem is feltettek ilyen kérdéseket, mert nem hitték, hogy megtehetem, hogy felállok. Nőnek lenni az én szakterületemen szokatlan volt akkoriban, mikor még „benne voltam a korban”, bár egyre többen vagyunk szerencsére nőként ezen a területen. A munkáltatóknak az sem esett még le, hogy néhány területen már nem ők diktálnak, még mindig előjön ez a kérdés, ennek ellenére… És hónapokig kergetik az új kollégát, mire egy végre nem küldi el őket a búsba a kérdésükkel. De még mindig sokan vannak, főleg fiatalok, akik nem mernek ellent mondani.

    Nettó bér: mindenhol azt érdemes mondani, amit haza szeretnél vinni, ez tök normális. Az adókörnyezet teljesen mindegy, hogy változik, neked akkor is lesz villanyszámlád, tudod, mennyiből tudsz megélni. Ha törvényesen játszanak a munkáltatók, cafeteriával, egyéb béren kívüli juttatásokkal tudnak olyan csomagot összerakni, ami neked is tetszik, nettóban is stimmel, adó szempontjából is jó mindenkinek – anélkül, hogy törvénybe ütközne. Namost, ha a nettó bérigényed x Ft, nem mindegy, hogy ezt úgy kéred, hogy 1-2-3 gyereked van, vagy éppen nincs gyereked. Példa: bruttó 300 ezer, az nettó 224500 ha két gyereked van, nettó 295500 ha 3 gyereked van, és nettó 199500, ha nincs gyereked. Majdnem nettó 100 a különbség ugyanarra bruttóra egy gyerektelen és egy 3 gyerekes között.

  117. CoolKoon
    mondta:

    @defender3: De ezek szerint mégis elmentél oda dolgozni……….Nekem mondjuk ilyesmivel nem lenne gondom: (sajnos) már az arcomról lerí, ha valaki NAGYON rossz kérdést tett fel nekem, szinte válaszolnom se kell…..

  118. CoolKoon
    mondta:

    @BircaHang Média: Izé, munkáltatók, na.

  119. CoolKoon
    mondta:

    @Szzzz: Miért, olyat nem lehet, hogy az illető -jobb dolga híján- hónapokig esetleg hetente 3-4 (vagy még több) állásinterjún is részt vett, amíg valahova fel nem vették? Én se vagyok 70 éves (sőt, még a fele se), de mégis tudnék mesélni egy csomós állásinterjús sztorit (szerencsére ilyen aljas kérdéseket nálam sose feszegettek).

  120. CoolKoon
    mondta:

    @BircaHang Média: Igen, Nyugaton kifinomultabb módszerekkel rohadékok a multik, aljasok a politikusok és finnyásak a munkavállalók. Mégis, az ő módszereiktől valahogy ritkábban nyílik ki az embernek a bicska a zsebében, mivel nem feltétlenül éreztetik minden pillanatban, hogy mekkora rohadékok, és mégis megtehetnek bármit. Bécsben a kopasz kigyúrt faszkalap BMW-jét is simán elviszik, bárhol parkol vele (Pesten ehhez képest inkább a troli nem jár, ha úgy barkol a sötét barma). Ha pedig az oligarcha gondol egyet és négyemeletes villa helyett mondjuk ötemeleteset épít, akkor az ötödik emeletet bizony vele is visszabontatják (vagy visszabontják helyette, a költségeket meg ráterhelik). Ez az, ami mucsapusztán sose lesz, mert itt minden sötét bunkó azt hiszi, hogy neki bármit lehet, ha kormányközeli haverjai vannak (vagy ő maga kormányközeli, vagy simán csak gengszterkinézete van). Kár, hogy te sajnálatos módon csak a „kizsákmányolást” és a „peremvidékek elnyomását” látod bennük…..

  121. qwertzu
    mondta:

    @jobangel: ?

    Bemondom a netto igényt, a munkáltató kikalkulálja a bruttót, a bevallást meg beadom a NAVhoz én.

  122. egysmás
    mondta:

    @Szzzz: A nettó bérigény az, aminek hangzik.

    Van, akit nem érdekel a kormány adópolitikája, neki x összeg kell.
    Bele a kezébe.
    Akkor is, ha kitalálják hogy 33% az SZJA. Meg akkor is, ha azt találják ki, hogy 0%.

  123. CoolKoon
    mondta:

    @Szubrina: És a FB-profilodat, meg mondjuk a nemi identitásodat is beleírod az önéletrajzba? Azt hittem, hogy SZAKMAI önéletrajznak hívják a cuccot, ergo semmi magánélettel kapcsolatos dolognak nincs ott helye. És különben is, tényleg arra hajtasz, hogy ilyesmi alapján ítéljenek meg mondjuk a szakmai dolgok helyett?

  124. Punxsutawney Mormota
    mondta:

    @jobangel: Sőt, egy pár éve már nyugodtan kihagyhatja az ember a konkrét korát is a CV-ből. Legújabban meg fényképet sem mellékelnek a CV mellé, hogy ezzel is csökkentsék az előítélet lehetőségét.

  125. v2peti
    mondta:

    Mit szólnának egy ilyen válaszhoz?

    Interjúztató: -Mikor szeretne gyereket?
    Álláskereső hölgy: -2019. március 27-én este 22 óra 15 perckor fog nekem a férjem gyermeket nemzeni.

  126. Szzzz
    mondta:

    @jobangel:
    Mióta kérdezik a nettó bérigényt? Ez valami vicc?

    Amúgy véigigolvastam pár bejegyzést, és valami nem kerek az egészben. Kb minden bejegyzésben van három-négy példa, hogy a poszt toló hol volt felvételizni, és ott miféle köcsögölés volt, és hogy milyen keményen megmutatta, és jól jött ki, vagy legalább volt nagy tanulság, meg hogy amikor x y helyen dolgozott…
    Ha összeszámolom, akkor kijön, hogy a poszt író, 3 hetente jár állásinterjúra, és másfél havonta új munkahelye van, (ahol mindig maximálisan helyt áll) már amennyiben legalább hetven éves, mert máskülönben még ennél is sűrűbben…

    És az egészben van egy meseszerű önellentmondás: Aki megteheti, hogy jól feláll az intejúról, amikor ilyen pofátlan kérdések jönnénekk, annak eleve nem is tesznek fel ilyen kérdéseket, mert nem a teszkóba megy pékárú mozgató menedzser asszisztensnek… Meg eleve, tényleg, mi ez a nettó bér? Hol van ilyen? Hát bazmeg ahol „nettó bérigény” kérdés van ott eleve úgy szól a kérdés, hogy akor végülis mennyit szeretnél zsebbe, merthogy bejelenteni, meg járulékot fizetni nem mi szeretnénk, tehát ott eleve nem nagyon játszik a családi adókedvezmény, mert ott nem dolgozó vagy, hanem csicska, és eleve ilyen álláskeresős blogot nem is érdemes nézegetned, ez nem neked szól, hiszen tök mindegy, milyen betűtípússal, milyen körmönfonttan fogalmazod meg, hogy pk vagy, és mindegy, hogy mit csinálsz az interjún, nem tárgyalás van, hanem neked diktálnak, kuss, kell vagy nem kell, van helyetted még száz másik, és mehetsz a híd alá

  127. Punxsutawney Mormota
    mondta:

    @BircaHang Média: Ja, kiborítóak. Pl. a munkaidő végeztével automatikusan blokkolják a belső kommunikátort, a céges emaileket és kötelező kikapcsolni a céges telefont. Ha túlorázni akarsz, mert úgy érzed, hogy el vagy maradva a munkáddal, akkor arra engedélyt kell kérned a főnöködtől. Kiborító egy társaság. Az éves tengerentúli jutalomutak business classon meg egyenesen gyomorforgató elnyomás szimbolumává váltak a cégénél.

  128. BircaHang Média
    mondta:

    @Punxsutawney Mormota:

    Mert ott kifinomultabb módszerekkel nyomják el a proletárokat.

  129. defender3
    mondta:

    Férfiként állásinterjún megkérdezte a volt főnököm, hogy van e barátnőm. Mikor mondtam, hogy nincs azt kérdezte, hogy mi lesz ha az ország túlfeléről lesz majd. Szóval férfival is megeshetnek ilyen kérdések.
    Azóta már nem ott dolgozok és az egyik legjobb érzés, hogy nem kell olyan munkahelyen lennem.

  130. jobangel
    mondta:

    @Punxsutawney Mormota: igen, ez a normális. Nálunk mrg azt, hogy van-e gyereke, teljes kóindulat mellett is meg kell kérdezni, hogy ha bemondja a nettó bérigényét, abból ki tudja számolni a cég a bruttót, mert a családi adókedvezmény miatt nem egyértelmű.

  131. Punxsutawney Mormota
    mondta:

    @BircaHang Média: Ez a kérdés fel sem merül Lajtán túli cégeknél. A nejem már hosszú évek óta ilyen cégeknek dolgozik, soha meg nem kérdezték tőle, hogy van-e gyereke?

  132. Szubrina
    mondta:

    Szerintem azért vicces, hogy megkérdezik ezt a munkaadók, hiszen ebben már eleve benne rejlik a válasz, ami nagy valószínűséggel hazúgság lesz. Pl. hogy „á még évekig nem szeretnék, inkább a karrieremre koncentrálok bláblá.” Azért az a ritkábbik eset, ha azért dobják ki az állásinterjú alanyt, mert mi az, hogy egy nő nem akar szülni.
    Szerintem mindenki azt mondja, nem aztán meg később még is teherbe esik.
    Egyébként nem sok választásuk van a munkáltatóknak, mert valakinek vagy már van gyerek vagy majd lesz…nem tudom miben reménykednek, azért ritka, aki nem akar.
    Én pl. bele szoktam írni az önéletrajzomba, hogy nem dohányzom és gyerekem sincs és nem is tervezem. Hát ha előnyt kovácsolhatok ezekből a dolgokból. Jól tudjuk, ha ott van valaki előtt egy paksaméta önéletrajz nem árt, ha valaki kitűnik valamivel a többi közül.

  133. Névtelen
    mondta:

    @Lángharcos: „Egy-egy ember több kismamán is végigmehet munkája során.”

    Már akinek ilyen hajlamai vannak, meg nyilván ha igények is vannak…

  134. Lángharcos
    mondta:

    @Online Távmunkás: „Állami szférában a legdurvább a szülés miatt hiányzó kolléganő, amikor a helyére nem vehetnek fel senkit, mert nem engedélyezett az újabb státusz…”

    Ez fura, nálunk úgy működik, hogy vesznek fel embereket a távollevő kismamák helyére, minden pozíció addig tart, amíg a kismama távolléte szól. Egy-egy ember több kismamán is végigmehet munkája során.

    Ha pedig van üresedés, akkor a hosszú ideje korlátozott szerződésben levők közül valaki bekerül véglegesre.

  135. Burgermeister
    mondta:

    @nagybalfasz: Teljesen igazad van!!

  136. Burgermeister
    mondta:

    Azt kell mondani hogy soha. Indok? Ez egy beteg világ, kiszámíthatalan…blablabla.

  137. Névtelen
    mondta:

    Megmondom, hogy miért nem kellene ezen a témán lovagolni. Ha valaki úgy gondolja, hogy gyereket akar vállalni, akkor menjen haza és szüljön, ne akarjon dolgozni (már csak azért is, mert munkaidőben nem illik szülni, ha meg megvárjuk a munkaidő végét, akkor az a gyerek túl lesz hordva, aztán magunk között szólva, tippelni sem kell, hogy hova fog szavazni, nyilván a kétharmadosokra). Csak azt ne várja el, hogy közben az adófizetők pénzén éljen, a munkahelyén meg más végezze el helyette a munkát. A gyermekvállalás nem kötelező. Ha valakinek mégsem tetszik ez a rendszer, akkor legközelebb ne szavazzon olyan maffia pártra, amely megrövidíti a jogait. Már így is eleve gusztustalan, hogy az adófizetők pénzéből fizetnek mindenféle családi potlékot a parasztoknak, miközben a tisztességes emberek nyugdíját ellopták.

  138. Online Távmunkás
    mondta:

    @jobangel: Igen, mehet férfi is, de elég ritka, pedig manapság a fiatal párok felétől ezt hallom, de végül mégis szinte mindig a nő marad otthon a gyerekkel…

  139. Névtelen
    mondta:

    @CoolKoon:
    Ott a pont.

  140. BircaHang Média
    mondta:

    @vajdasagi:

    A kérdés rendszerhiba, nem oldható meg egyéni jótékonysággal.

  141. egysmás
    mondta:

    Meg kell mondani, hogy éppen ovulálsz és hogy tetszik a szeme színe…

  142. CoolKoon
    mondta:

    Igaz, hogy férfi vagyok, de akkor se értem a hozzászólók nagyrészét. Mi az, hogy rá van szorulva az állásra, érthető a munkáltató aggodalma meg hasonlók? Egy ilyen kérdés pont annyira SKHTP kategória, mint az illető FB-fiókja nevének a feszegetése, vagy az, ha neadjisten rákérdeznének arra a jelöltnél, hogy meleg-e. Olyan cégnél, ahol ilyesmi eléggé fontos szempont ahhoz, hogy megkérdezzék (annak ellenére, hogy tudják, hogy törvénytelen), nem szabad dolgozni. Ugyanis ez jelzés a baromarcúnak, hogy hajlandó vagy lemenni kutyába, és bármit megcsinálsz neki. És mivel egy pszichopata baromállat, ezt villámgyorsan ki is fogja használni (mivel ezzel az illető lényegében elárulja neki, hogy kényszerhelyzetben van).
    Nem engedheted meg magadnak azt, hogy felállj, és azonnal elköszönj tőlük (aztán minden ismerősödnek elmondd, hogy ne menjen oda dolgozni, mert rákérdeznek a szülésre), mert szükséged van a melóra? Még ha meg is kapod az állást, készülj fel arra, hogy nagyon szar életed lesz a cégnél, mert már az elején tudattad velük, hogy mindent megtehetnek veled (ugyanez vonatkozik a FB-profilra való rákérdezésre is egyébként). Ha gondolod, vállald, csak aztán ne sírj, ha meg is kapod azt, ami már az elején is szinte borítékolható volt (minimum egy rohadék főnököt)….

  143. Névtelen
    mondta:

    @Sir Galahad:
    Komoly cégnél nincs nem csereszabatos munkaerő, max. a betanulás ideje változhat, de attól, hogy valami magas szintű ismereteket igényel, még nem lesz nem csereszabatos. Ahol nélkülözhetetlen emberek vannak, az a cég valamit rosszul csinál.

  144. vajdasagi
    mondta:

    @BircaHang Média: Lehet, hogy többször fog hiányozni, de én mégis – csak azért is – előnyben részesítem az ilyen jelentkezőket. Ez is a társadalmi felelősségvállalás egy formája. És több okból is megéri:
    a) az ilyenek nagyon hálás munkatársak, jó szövetségesek
    b) jól is érzem magam, mert emberségesen jártam el.

    De Birca ezt honnan is értené. Hiszen minden politikai blogon megjelenik, és mindenhol számomra ellenszenves véleménye van. A nemzetünk ellensége ő. Itt sincs ez másként.

  145. Névtelen
    mondta:

    Feleségemmel még úgy 10 évig nem tervezünk gyereket, de ha ezt a kérdést tennék fel állásinterjún, akkor megmondaná, hogy a magánéletéhez semmi közük, és innentől kezdve ő nem szeretne oda menni dolgozni, amit jól is tenne, mert az ilyen cégnél a céges kultúra is olyan lehet. Mondom ezt úgy, hogy amúgy szerintem se jók a törvények, a 3 év gyest és az addig halmozódó szabadságot nem kellene engedni.

  146. CoolKoon
    mondta:

    @Sir Galahad: Szóval érthető/logikus, hogy a munkáltatók felteszik ezt a (gusztustalan) kérdést, mégis inkább azt mondod, hogy hagyja faképnél a céget? Nem ezt hívják kognitív disszonanciának véletlenül? :p

  147. Ann1294
    mondta:

    Eddig ketszer tettek fel ezt a kerdes nekem.
    Egyszer azt valaszoltam (egesz friss diplomasan), hogy meg fejlodni akarok a szakmamban, tanulni, nem aktualis a tema jelenleg. Egesz buszke voltam a kitero valaszra, nem firtattak.
    Masodszor nagyon beegtem. elrontottam a valaszt. Ez mar a huszas evek vege. Azt habogtam, hogy meg ferjnel sem vagyok, nem aktualis a tema. Erre a cegvezeto visszaszolt, hogy tudom-e, hogy a terhesseghez nem kell hazassag. Na itt elpirultam es innentol mar kabare volt az interju. A vicc, hogy felvettek volna, de nem valasztottam ezt a ceget, foleg mas okokbol, de ez … azota sem felejtem.

  148. Netuddki.
    mondta:

    – Mikorra tervezi a gyerekvállalást?
    – Amikor találok egy megfelelő nőt, köcsög.

  149. Van ennél durvább is: kolléganővel esett meg: kb. 5 éve volt már a cégnél, amikor férjhez ment és fél év után amikor megtudta hogy terhes – korrekten – bejelentette a főnöknek hogy gyereket vár, de természetesen ameddig el tudja látni a feladatát (irodai asztali munka), addig természetesen marad és a gyerek születése után is vissza fog jönni

    Erre az „újmagyar” orrvérzésig fideszes főnök azt válaszolt, hogy jól gondolja meg hogy megtartja-e a gyereket, mert ha elmegy szülni, ide nem fog visszajönni..

    Erre a kolléganő elment orvoshoz és hozott egy igazolást 2 nap múlva, hogy veszélyeztetett terhes és viszlát, a helyettesítést oldjad meg ahogy akarod…

    Mondjuk rá két évre a cég kirúgta ezt a főnököt és a pereputtyával mehetett haza egy dél-keleti szomszéd országba 🙂

  150. Szelid sunmalac
    mondta:

    Pedig a valasz egyszeru: Miert? teherbe akar ejteni? Most, vagy raer kesobb is?

  151. Péterr Nagyy
    mondta:

    Én voltam olyan állásinterjún, ahol az össze eddigi betegségemre, műtétemre, drog és alkohol fogyasztásomra, sőt még a vallásomra is rákérdeztek egy kérdőíven. Szerencsére nem ezen múlt az állás, mert olyan keveset akartak fizetni, hogy úgyse mentem volna oda. Persze nagyon kiakadtam a kérdőíven és eljövetkor azért megmondtam nekik, hogy ilyen kérdéseket nincs joguk feltenni.

  152. Irbisz
    mondta:

    @Terézágyú:
    Feljebb egyebkent az elsö hsz-ban irtam is, hogy ez erkölcsileg nem kifogastalan megoldas- viszont ilyen szituacioban jogos lehet.

  153. Irbisz
    mondta:

    @Terézágyú:
    Igen. Nyilvan nem erdemes, es nem is illik allasinterjun hazudni, de ha a masik fel nem tisztesseges (törvenytelen kerdest tesz fel), akkor vagy felallsz es elköszönsz, vagy ha kenyszerhelyzetben vagy akkor te is jatszol a jatekszabalyai szerint (es atvered).
    De ez meröben elmeleti velemeny reszemröl, nem vagyok erintett.

  154. jobangel
    mondta:

    @inebhedj – szerintem: én azt gondolom, legyen az a nő döntése, akar-e dolgozni vagy inkább háztartásbeli lenne. És bárhogy dönt, legyen lehetősége azt megvalósítani. Ha tanulmányai, munkatapasztalatai alapján képes egy állást betölteni, ne legyen ennek akadálya az, hogy élete egy szakaszában gyerekeket szülni is képes.

  155. jobangel
    mondta:

    @Sir Galahad: Azért tisztességtelen, mert az álláskereső magánéletében vájkál. Az álláskereső amúgy is kényszerben érzi magát, belemegy az őszinte válasszal a saját megalázásába. És persze törvénytelen is, de ez végképp nem szokta zavarni a kérdezőket.

  156. Terézágyú
    mondta:

    @Irbisz:
    „de szerintem nyugodtan lehet vetiteni/hazudni a törvenytelen kerdest feltevö munkaltatonak”

    Ezzel azt akarod mondani, hogy ha a kérdés nem volna törvénytelen, akkor nem lenne szabad hazudni rá – de mivel törvénytelen, ezért nyugodt szívvel tehetjük?…

  157. Irbisz
    mondta:

    @Sir Galahad:
    mivel törvenytelen, kicsit furcsa a kerdesed, hogy miert lenne ez mar tisztessegtelen …
    mert az oke, hogy a kormany meg a sajat maga altal hozott törvenyeket sem tartja be, es gyorsan hoz egy ujat ha meg azt is kell modositani, de ne legyen mar ez tarsadalmi norma 🙁

  158. Irbisz
    mondta:

    „Szakmai érvek a magánélet helyett“ cimü resz tetszett a tartalmaval együtt, de ha ez nem elegendö es kell az allas (bizony vannak kenyszerhelyzetek, nem mindenki engedheti meg maganak az önerzeskedest), akkor meg ha erkölcsileg nem is kifogastalan megoldas, de szerintem nyugodtan lehet vetiteni/hazudni a törvenytelen kerdest feltevö munkaltatonak, es azt mondani: ne aggodjon/aggodjanak, a következö 6-8 evben ez nem aktualis, mert, es ekkor jöhet valami blabla magyarazat.
    Mivel eleve (nagyon) keves ceg tud a mai valtozo környezetben 3-5 even tul realisan tervezni, ezert ez böven olyan idötav ami megnyugtato, masreszt ha eppen ezen mulik az allas, es valaki ra van szorulva, akkor egy diszkriminativ, törvenytelen kerdesfeltevessel szemben ez megengedhetö, es valahol tan jogos viselkedes is.

  159. KDNP a selejtek gyűjtőhelye
    mondta:

    Férfi:

    Most azonnal kisnaccsága, vetkőzzön.

    Nő:

    Segííítsééééég, szexuális zaklatás.

    Oszt elköszönni, ahol ez szempont az bele fog kötni másba is.

  160. Sir Galahad
    mondta:

    Miért tisztességtelen a kérdés? Ha nem csereszabatos munkáról (pl. gyári betanított) van szó, teljesen logikus, hogy a munkáltató szeretné tudni, hosszú távon is számíthat-e az illető munkájára. Tartok tőle, akármeddig kapnak is kitérő, vagy a dolog törvénytelen mivoltára emlékeztető válaszokat, sosem fognak felhagyni vele, mert egyszerűen ez ellentétben állna a racionális érdekükkel. Egyébként ilyen helyzetben szerintem ott kell hagyni az állásinterjút, és keresni egy másik munkát, céget, ahol ez esetleg nem szempont.

  161. inebhedj - szerintem
    mondta:

    Bár elmések a tippek a kérdező sarokba szorításáról, vagy az amúgy teljesen jogos faképnél hagyásról, ennél nem többek (ne feledjük el, hogy a munkáltató szempontjából szintén jogos a kérdés, tehát egy „mindenkinek igaza van a saját nézőpontjából, csak éppen az érdekek ellenkeznek” helyzetet elemzünk), a kérdező sarokba szorítása soha nem fogja azt eredményezni, hogy a munkáltató magába szállván felveszi a delikvenst, és egy életre szóló, gyümölcsöző, szinte baráti munkakapcsolat lesz az eredmény (ellenkezőleg: nem lesz állás), a faképnél hagyásos módszerhez pedig nagyon komoly tartalék kell, amivel nyugdíjig kihúzzuk (gyerekestül), vagy pedig férj/pár, akinek jövedelme elegendő a család emberi méltósághoz megfelelő fenntartásához.

    És igen, az utóbbi lesz a megoldás, sajnos a feminizmus (amúgy gyakran jogos) harcai a nők szabadságáért a nők szabadságának felszámolását eredményezték (elindultunk, mentünk, megérkeztünk, nem ott voltunk), ez a helyzet akkor szűnik meg, ha nőnek nem lesz muszáj dolgoznia a család fenntartásának érdekében, ugyanis a férje/párja a jövedelméből ezt meg tudja oldani. Másképp fogalmazva, majd ha a nők jogai nem azt jelentik a gyakorlatban, hogy proletárok lehetnek (akik pénzért végeznek el feladatokat).

    Alternatívaként adott még a körültekintő, megfontolt, érett és européer párválasztás is, ha politikai, gazdasági vagy média celebbe sikerült szeretnünk, s így ő lészen gyermekünk apja, jelentősen csökkennek a megélhetési versenyhátrányok (szerencsére ezekben az esetekben a világnézeti, stb szempontok soha nem játszanak szerepet, így nem merülnek fel akadályként sem).

  162. Terézágyú
    mondta:

    @dalitgasztroblog:
    „És egy férfinál mi a garancia, hogy nem megy el két év múlva? „

    És egy nőnél mi a garancia? 🙂

  163. Terézágyú
    mondta:

    Aztat meg szabad kérdezni, hogy „Szokott ön fokhagymát majszolgatni napközben?”…

  164. room_101
    mondta:

    Hozni kéne egy olyan törvényt, hogy ha bizonyíthatóan (hangfelvétel) akár csak célozgatva is ilyent kérdeznek, akkor 3 év letöltendő alapesetben. Visszaesőként 5.

  165. OkoskaTo:rp
    mondta:

    Egy lehetséges válasz:
    „Az ön főnöke vajon tudja, hogy ön törvénysértő kérdéseket tesz fel az interjún? Az egész cégükre milyen mértékben jellemző a jogszabályok figyelmen kívül hagyása?”

    (Egyébként meg mint munkaadó pontosan tisztában vagyok a gyermekérett korú nők alkalmazása körüli szívásokkal. Amiknek nagy részét épp a magát családbarátnak, keresztényinek hazudó kormány jogszabályai okozzák.)

  166. jobangel
    mondta:

    @dalitgasztroblog: Az a megoldás, ha mindenki nemet mond. Ismerek toborzó céget, aki nem hajlandó feketés-szürkés és diszkrimantív állásokra keresést vállalni, és ezt mind a jelölteknek, mind az ügyfeleknek el is mondják.

    Ha te, mint HR-es elmondod huszadjára is, hogy ezt a kérdést törvénytelen feltenni, akkor előbb-utóbb megértik.

    Ha a jelöltek is folyton csak így válaszolgatnának, leszoknak róla egy idő után a kérdezők is.

  167. dalitgasztroblog
    mondta:

    Egyszerűen borzasztó ez a kérdés. Folyamatosan fel vagyok háborodva rajta. És a munkáltatók, vezetők rá akarnak venni, mint HR-est, tanácsadót, hogy kérdezzem meg, Ja, nem is csak kérdezzem, mert tudjam meg, mert úgy sem hiszik el. És akkor nem kell fiatal, mert szülni, fog, 30-as mert kisgyereke van, és 40-es, 50-es, mert öreg.
    Nem tudom, hogyan lehetne hatni rájuk, bár a válaszaid jók, csak nem biztos, hogy így lesz állás. Pedig a gyerekes nők nagyon jó munkaerők, lojálisak, és megszokták, hogy több dolgot csináljanak egyszerre. És egy férfinál mi a garancia, hogy nem megy el két év múlva?

  168. jobangel
    mondta:

    @Eltévelyedés: Igen, ez is jó lenne. Sajnos sokan nem tehetik meg, hogy így reagáljanak.
    A cégek meg felismerhetnék végre, hogy embereket alkalmaznak, nem robotokat. Az embereknek meg van családjuk pl.

  169. Eltévelyedés
    mondta:

    Biztosan akarsz olyan cégnél dolgozni, ahol a fenti kérdésre a válasz szempont? Gyűlülni fogod a munkaidő minden percét, ha már most meglapulsz az interjún.

    Egyszerűen meg kell mondani: Természetesen nincs kizárva a következő 5-8 évben gyerek, a cég hogyan segiti, hogy a szülők a gyermek mellett is a maximumot tudják nyújtani?

    Seooooogy? Azt hiszem nem egy ligában játszunk, sok sikert, viszlát!

  170. Showmiller
    mondta:

    Pedog szerintem egy kisgyerekes nővel tök sokat nyerhet egy cég: ujallastakarok.blog.hu/2016/02/05/_kis_gyerekes_nok_a_munkaeropiacon

  171. jobangel
    mondta:

    @BircaHang Média: amelyik ráér? Amelyiknek van céges laptopja, és otthonról is tud dolgozni?

  172. jobangel
    mondta:

    @Online Távmunkás: Pont ezért kell leszoktatni róla őket. És persze ne feledjük, hogy férfi is mehet gyedre, gyesre.

  173. Online Távmunkás
    mondta:

    Az a helyzet, hogy a munkáltatók minimum 90%-a megkérdezi ezt. Aki nem kérdezi, az is aggódik a téma miatt.
    Állami szférában a legdurvább a szülés miatt hiányzó kolléganő, amikor a helyére nem vehetnek fel senkit, mert nem engedélyezett az újabb státusz…

  174. BircaHang Média
    mondta:

    @jobangel:

    Ha a gyerek beteg, melyik szülő marad vele otthon? Mi a tipped? 🙂

  175. jobangel
    mondta:

    @BircaHang Média: ez egy nagyon alacsony szintű munkáltatási kultúra, ami törvényileg is igazolt sajnos. Amíg a munkaadóknak plusz kiadás a nő gyerekvállalása, így lesz.

    Azzal nem értek egyet, hogy egy gyerekes férfi kevesebbet hiányozna, ők is járnak szülői értekezletre, ha beteg a gyerek, a jobbak segítenek az asszonynak legalább orvoshoz vinni. És ez a normális, de a munkaadók még mindig ott tartanak, hogy 8 órát kell dolgozni, nem ott, hogy az a fontos, hogy minden határidőre kész legyen.

  176. BircaHang Média
    mondta:

    A gyakorlat más.

    A munkahely nem véletlenül nem szereti a fiatal nőket:
    – szülni fog szinte biztosan, mert ez a normális minden nőnél,
    – ha már van gyereke, többet fog hiányozni a munkából, mint az ugyanabban a pozícióban lévő férfi.

    Lehet ez ellen 100 jogszabályt hozni, akkor se lesz más.