Elvárás: jó kommunikációs készség

Elvárás: jó kommunikációs készség

Álláshirdetések tucatjai kérik a kitűnő kommunikációs készséget, néha úgy érzem, hogy csak divatból, mert a hirdetők sem tudják pontosan megfogalmazni, mit is értenek ezalatt.

Emellett a legtöbb álláspályázatban benne van hogy „kitűnő kommunikációs készséggel rendelkezem”, mivel a legtöbb sablon tartalmazza ezt az univerzális mondatot. Majd jön a jelölt állásinterjúra, és nemhogy nem kommunikál jól, de kifejezetten rosszul adja elő magát. Persze a cégek sincsenek a helyzet magaslatán (erről majd külön megemlékezem egy következő posztban), ha kommunikációról van szó, így a két fél elbeszél egymás mellett.

Jól ábrázolja ezt az alábbi kis párbeszéd:

–  Kérhetek egy szelet kenyeret?
–  Kérhetsz.
–  Adnál?
–  Adnék.
–  És adsz is végre?
–  Ha kérsz, adok.
–  Kérhetek?
– …

A beszélgetést egy kissé pihentagyú ismerősöm követte el kollégiumi szobatársával. Arra próbált rávilágítani társának, hogy konkrétan mondja már meg végre, mit akar, mert ha a másik félre bízza a találgatást, nem biztos, hogy célt ér. A jó kommunikációs készség egyszerűen arról szól, hogy megfelelő stílusban, világosan képesek vagyunk közölni, amit akarunk, és meghalljuk, megértjük a közlésünkre adott válaszokat.

Ez a hiba figyelhető meg időnként a HR és a jelöltek közti kommunikációban. Egyik fél sem tudja megfelelően kommunikálni az elvárásait, céljait, feltenni a kérdéseit. Tipikus hiba álláskeresői oldalról, mikor a motivációs levélbe beírják, hogy „olyan munkahelyet keresek, ahol kamatoztathatom képességem, tudásom” vagy hasonlót (ezúton „üdvözlöm” eme idétlen sablon megalkotóját). És mégis, milyen az az „olyan”? Támogatják a tanulást, saját képzéseik vannak, segítik a szakmai fejlődést, egyre nehezedő feladatokat bíznak a munkavállalóra? Vagy?

Tipikus hiba HR-es részről, ha megkérdezik, „miért jelentkezett hozzánk?” Pl. azért, mert ti meghirdetettek egy állást. De ha azt kérdezné, hogy miért gondolja a jelölt, hogy jó erre az állásra, miben érzi erősnek magát, akkor talán lehet egy információdús kommunikációt kezdeményezni.

Állásjelentkezésnél nem működik, hogy célozgatunk, sugallni próbálunk dolgokat, és várjuk, hogy a másik fél kitalálja, mit szeretnénk. Az egyenes, udvarias kommunikáció működik.

Ha a jelölt jól kommunikál

A jelöltek kommunikációs készségeit legelőször a motivációs levéllel lehet felmérni, mert ez az első anyag, ami a hirdető kezébe kerül róla. Jól érvel-e maga mellett, megértette-e miről szól a hirdetés (persze ennek feltétele egy értelmes hirdetés). Erőltetett, furcsa körmondatokban fogalmaz-e, vagy világosan, érthetően. Milyen megszólítást használ, milyen aláírást? Van-e közlendője, vagy csak letudta valami sablonból a motivációs levelet? Az állításait alátámasztja-e példákkal? Interjún képes-e megválaszolni azt a kérdést, miért akar boltos/üzletkötő/asszisztens lenni? (mert eddig is ezt csinálta, ezt tanulta, a szüleitől ezt látta, szereti csinálni) Az idétlen kérdéseknél jól kivágja magát, vagy felháborodik, zavarba jön?

Hogy mindenkinek jól menjen: A kommunikációs készség elemei

1. Gondolatok
A motivációs levél írásánál örök kérdés a jelöltektől, hogy „de hát mit írjak?”. Azt, amit magadról, a megpályázott állásról, és ezek kapcsolatáról gondolsz. Nem is a gondolatok szoktak hiányozni, hanem a merészség, hogy ezeket le is merje írni a jelölt. Magát kell dicsérnie? Érvelnie kell maga mellett? Igen, de kedvenc gumicsontom, hogy a poroszos oktatás, amiben felnőttünk, kiölte belőlük ezt, és valamilyen félreértelmezett szerénység folytán nem mernek pozitívan nyilatkozni magukról emberek. Igenis meg kell írni, hogy nagyon értünk az adott témához, azért pályáztuk meg az állást, mert már ilyenolyan eredményeink vannak ezen a területen, vagy kezdőként azért, mert ez nagyon megfelelne a karakterünknek, hiszen mindazt tudjuk, ami az álláshoz kell, sőt…

2. Beszéd
A gondolatok szóbeli kifejezése. Ehhez céltudatosság kell, önismeret, önbecsülés, mert gyakori, hogy a jelöltnek vannak értékes közlendői, de valamiért elbátortalanodik, nem meri elmondani ezeket, inkább a jónak hitt sablonokba kapaszkodik, megpróbálja kitalálni, mit várnak tőle. Ez egyenes út a kudarchoz. Vegyük észre, hogy nem a kérdezőnek kell megfelelni, hanem a saját gondolatainkat elmondani. Így biztosíthatjuk, hogy nekünk megfelelő környezetbe kerülünk. Ha valakinek nem szimpatikus, amit, ahogy gondolunk, mondunk, akkor abból később is konfliktus lesz. Emellett a megfelelő szavak használatához olvasottság szükséges, a közlés megfelelő idejének megtalálásához figyelem.

3. Figyelem + a hallgatás képessége
A legtöbb jelöltből ez hiányzik! Szinte minden interjú úgy kezdődik, hogy az interjúztató ismerteti a céget (a leendő munkáltatót, és ha közvetítő, akkor a saját közvetítő cégét is). Az itt elhangzottakra érdemes nagyon figyelni, esetleg a végén visszakérdezni egy-két dologra. Komoly hiba, hogy ha jelöltünk felkészült az interjúra, és elmondja jól, amit eltervezett, felteszi kérdéseit,de a válaszokra nem figyel. Saját magának árt, ha az interjúztatónak nem hagy elég terepet, akkor is, ha kényszeresen beszélni akar. Ne kezdjen el csak azért beszélni, mert mondandója befejeztével az interjúztató továbbra is figyelő, hallgató pozícióban marad (ócska trükk, de használják). Ilyenkor bírni kell a csendet, jelezvén, nincs több mondandód a témáról.

4. Testbeszéd
Erről akár könyvnyi terjedelemben is lehetne írni, röviden csak ismételni tudom magam. Ne pózolj, ne erőlködj, légy természetes. Akkor a testbeszéded is azt fogja üzenni, amit a szavaid.

———–

A kevésbé jól kommunikáló jelölteknek az a jó hírem, hogy a megfelelő kommunikáció tanulható. Fel lehet előre készülni kérdésekkel, ill. az állásinterjú-kérdések nagyrésze is ismert, a válaszokat előre át kell gondolni. Értelmes kiválasztásnál „belefér” egy ügyetlenül kommunikáló jelölt, ha kiderül róla, hogy egyébként a szakmájában jó, és a csapattal sem lesz baja. Legfeljebb majd továbbképzésre küldik, vmilyen kommunikációs tréningre – valahogy így működik a jó HR egy jó cégnél.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz Bambano hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. HUNlac
    mondta:

    @jobangel: Gratulálok!:)

  2. jobangel
    mondta:

    @nickM: A mai poszt Hr-portal címlapos lett, sok HR-es olvasta 🙂 És igen, én is optimista vagyok, ezért írogatok 🙂

  3. nickM
    mondta:

    @Bachelor9: Igazad van. Ugyanakkor ami számomra a legnagyobb probléma a motivációs levéllel kapcsolatban, az a következő poszt témája. Nyilván, ha meg kell írni, akkor meg kell írni és punktum, minden munkakörben van olyan feladat, ami nem a munkavállaló kedvence, de el kell végezni. (Azért egy kicsit reménykedem abban, hogy HR-esek is olvassák a blogot és egy-kettő hajlandó elgondolkodni az általa alkalmazott módszerek hatékonyságáról. Undok módon optimista vagyok, szóval így talán – apró lépésekkel, de – közelebb kerülünk egy mindenki számára megfelelőbb és nem mellesleg hatékonyabb szemléletmódhoz.)

  4. Circus
    mondta:

    @jobangel: hát én nem ugyanezt tapasztalom, de ezen nem veszünk össze… 🙂

  5. jobangel
    mondta:

    @Circus: Versenyszférában egyre kevésbé foglalkoznak a papírral. A tapasztalat lett a fontos, mert nincs pénz/idő kinevelni az embert, ezért kész ember kell. Azt tapasztalom az álláskeresőkkel, hogy minél specifikusabb a munkatapasztalati leírás, annál hatékonyabb lett a CV. Amíg régen elég volt az „általános titkársági feladatok”, ma már részletezni kell, hogy mik voltak azok, különben nem jön válasz. Sales-eknél sem nézik a csillivilli oxfordi diplomát vagy MBA-t, hanem azt kérdezik, milyen piacon, milyen ügyfélkörben, milyen targettel dolgozott a jelölt, és azt a targetet teljesítette-e (referenciaellenőrzés).

  6. Circus
    mondta:

    @jobangel:
    „tehetség, tudás kell, papír nem feltétlenül.”
    Ezt most nem gondolod komolyan, pont feljebb/lejjebb írtad, hogy a takarítóknak is van OKJ képzés, plusz szinte minden álláshirdetésben főiskola/egyetem kell, ott is, ahol nem lenne értelme – és (részben) pont ezt nyüstölöm én is, itt is: ha nincs meg a végzettséged, ma kutyát nem érdekel a tapasztalatod!

  7. jobangel
    mondta:

    @Bachelor9: Hát bizony nem. Mikor szétszedtem azt az állásportálos motlevél-mintát abban a bizonyos cikkemben (ami ebbe a posztba van linkelve), olyan visszajelzéseket kaptam, hogy a hrportal.hu HR-es közönsége is ledöbbent: hogy hát innen szedik szegény jelöltek azt a sok borzalmat, amit ők kapnak?
    Néhány állásportál meg írt nekem, hogy ugye nem az ő oldalukon találtam, de ha mégis, küldjem a linket, hogy törölhessék…

  8. Bachelor9
    mondta:

    @TBit: @jobangel: Annyit azert meg elmondanek, hogy beutottem a keresobe a motivacios level peldakat. Olyan oldalakon emlitik, mint az BM recruitment, ELTE s mas egyetelemk. Tehat akkor ezeket az oldalakat Eva jol leszarvashibazta es el is kuldte Ide, az olvasoknak. Ezek szerint az egyetem oldala, a recruitment center ajanlata nem elfogadhato.
    Bye.

  9. jobangel
    mondta:

    @Bachelor9: Van olyan, hogy valakit érdekel egy téma, beteszi a kérdést kommentbe, vagy ír egy levelet, hogy erről mit gondolok, így többször előfordult már, hogy ilyen témákat vettem fel posztként. Az olvasóknak írok, de te egy vagy közülük, ne beszélj mindannyiuk nevében. Az, hogy nem tartod használhatónak, amit írok, arról nem tehetek. Vega étteremben sincs marhapörkölt, mert mindenkit nem lehet kiszolgálni, mindenki ízlésének nem lehet megfelelni.
    Ha magadra szabott választ akarsz, akkor írni kell nekem privátban. Akkor pont a te helyzetedre, környezetedre kapod a választ, de lehet, hogy felidesítene téged az is, mert néha inkább kérdezek, sokat, mert úgy derül ki, hol van az az előny a jelöltben, amit keresünk.

    És azért van a bemutatkozásban név, arc, cég, pozíció, hogy mindenki tudja: nem egy HR-esnek ír, totál mással foglalkozom, nincs befolyásom a munkaerőpiacra, azaz nem kockáztat azzal, ha az anyaga nem túl jó jelenleg. (nem vezethetnék ilyen blogot céges vagy közvetítős HR-esként, mert okozhatna ütközést a munkaerőpiacon).

  10. jobangel
    mondta:

    @TBit: Hová küldted??? 2 hónapos levél nem áll nálam, legalábbis nem tudok róla, és a spamet is nézegetem rendszeresen, hátha valami odatéved, aminek nem ott a helye.

  11. Bachelor9
    mondta:

    @jobangel: Mar maskor is megjegyeztem, ne nekem irj, hanem a tobbi olvasodnak. En csak szerettem voolna latni azt, hogy te hogyan gondolod azt, konkretan es profin, amit elmeletben leirsz. Mert gyakorlatban nem tudjuk elkepzelni, s latod, nem en vagyok az egyetlen, aki hasonlokat gondol, le is irja neked. Egyszeruen oszintek vagyunk. Ennyi. S tenyleg, de tenyleg szeretnenk megerteni azt, amit foglalmazol, mert ez igy nagyon kodos es nem egyertelmu.
    Masreszrol, ne nekem irj, ne nekem valaszolj. Hanem a tobbi olvasodnak, azoknak, akiknek igazi problemajuk van, akik mondjuk nem irnak privatot, mert nem akarnak kitarulkozni, vagy azoknak, akik irnak, de nem jon valasz. Mar jeleztem, hogy allitasod szerint tele vagy munkaval es olyanokkal, akik neked irnak tanacsert. De, gyakolratilag exkuzalod magad, hogy nem valaszolsz, mert nincs idod, nincs kedved. Itt viszont eleg gyakran vagy jelen, azert, hogy vedekezhess. Tenyleg, annyi idot beleoltel mar a vedekezesbe es a hogyan mutassuk meg a NEM-et, hogy valojaban mar peldat is mutathattal volna.
    Elnezest kerek toled, hogy oszinten es komolyan szerettelek volna tisztelni es magasztalni teged azert, amiert elkezdtem a blogodat olvasni anno. Bevallom, tetszett. De sajnos csak ismetlest latok, gyakorlati es erdemi segitseget nem. Miert olyan bun ez?

  12. @jobangel: sajnalom. Nem ertettem a falaszod. Kommunikacio…
    Amugy elkuldtem masfelet, de 2 honapja nem jott valasz, se oda se facebookon.

  13. jobangel
    mondta:

    @TBit: Mint írtam, ezt így nem. Az elsőt is csak azért csináltam meg, mert az nem vett el sok időt. Ezt ha elküldöd privátban, CV-vel esetleg álláshirdetéssel(személyes adatok nem kellenek természetesen), feldolgozom rendesen. De azon dolgoznom 40-50 percet, hogy legyen egy általánosan használhatatlan cuccod, nincs értelme.

  14. jobangel
    mondta:

    @Bachelor9: Tudod, nem szoktam így fogalmazni, de sok szépet most nem gondolok. Ingyen, hobbiból, misszionáriusként ezzel foglalkozom, a szabadidőmben. Te meg idejössz, számonkérsz, és hisztizel, hogy írjak Neked, mert te azt szeretnéd. Sajnálom, de nem akarlak kiszolgálni.

    Ha éttermem lenne, és vendég lennél, javasolnám a szembenlévő éttermet neked.

  15. jobangel
    mondta:

    @Bachelor9: Keressen fel Marcsi és az utazási irodás is, és segítek nekik.

  16. Bachelor9
    mondta:

    @jobangel: Engem tenyleg nem erdekel az, hoyg mit javasolsz vagy mas az IT szektoron belul. Ott van az utazasi irodas vagy a hobbi munkaugyis.
    „Hogy mit keressen magában? Valamiért vonzza őt az adott dolog, miért vonzza? Valamiért azt az álláshirdetést pályázná meg, miért? „
    Leirtam, azert, mert szeret utazni, mas kulturakat megismerni. TE miert szeretsz utazni? Mert szereted a repulos kajat? Vagy azert mert szereted a nemzetkozi eteleket, az epiteszetet. De ezt nem lehet beleirni a motlevelbe/cv-be.
    Itt egy hirdetes. Ott van Marcsi, imad utazni, utalja a munkajat vagy barmi oknal fogva ezt szeretne csinalni. Es tudja, hogy kepes lesz eladni az utat, mert ismer egy rakas orszagot -de akar nem is kell ismernie, megtanulja hol mi jo es miert. Vagy, mint utas, tudja, milyen a jo szolgaltatas. Tehat ilyen szempontbol van idegenforgalmi tapasztalata.
    Es akkor ez all a hirdetesben, amit kimasoltam:
    A xxx Kft. azonnali kezdéssel keres XYZ-i irodájába idegenforgalmi tapasztalattal rendelkező értékesítő munkatársat. Elvárások: helyfoglalási rendszerek, angol és-, vagy német nyelv középfokú ismerete. Előny: IATA vizsga, repülőjegy értékesítési gyakorlat. A szakmai önéletrajzokat kérjük blabla@bla.hu
    Namost, a renszer kezeleset megtanulhatja, ahogy Marcsi megtanulta az SAP-t korabban, vagy a Word-ot, vagy barmit. Angol megy, repjegyet meg vett mar online 100 alkalommal, es irodaban is.

  17. jobangel
    mondta:

    @Bachelor9: Még egyszer elmondanám, hogy nem HR-es szakember vagyok, és ez a blog nem HR-blog, hanem álláskeresős blog. Hogy a HR-esek is olvassák, és hr témák is előkerülnek, az a téma természetéből adódik, és az álláskeresőknek is jó, ha ismerik a HR-es döntési szempontokat, belesnek egy pár pillanatra a szakmába. A HR-eseknek meg jól jön az álláskeresős látásmód, a mai posztom pl. ezért született.

    Hogy mi az a valami? Ami abban az adott emberben megvan, és nem tudok rá általános receptet adni, mert nincs olyan.

    Hogy mit keressen magában? Valamiért vonzza őt az adott dolog, miért vonzza? Valamiért azt az álláshirdetést pályázná meg, miért? Valamiért informatikus lettél, azon belül szakosodtál valamerre, miért arra? Nem tudom helyetted leírni, hogy pl. „SAN szervizmérnökként ilyenolyan rendszerekkel dolgoztam, ilyenolyan ügyfélkörben…” Ezt neked kell tudnod, ill. egy konkrét álláshirdetést kell ahhoz látnom, hogy tudjam, egyáltalán fontos-e az, hogy mit és hol. Mert lehet, hogy nem, de ez az álláshirdetésből derül ki.

  18. Bachelor9
    mondta:

    @TBit: Figyelj, majd en valaszolok neked. //a FB-on is azt kapjak az olvasok, hogy fustol a CVs valaszok alatt a keze.
    Szerintem jo!

  19. Bachelor9
    mondta:

    @jobangel: Ez nagyon jo, hogy leirod. Ismet. Tok jo meg minden.
    Sajnos ugyan az a bajom vele, hogy megint es megint csak azt irod le -es hidd el, probalom pozitivan meglatni benned azt a VMIT-, hogy mit NE. Ebbol nem lesz jo poszt, mert megint nem irod le az ellenpeldat. Hatha megis jo utazasszervezo lesz valakibol, de akkor mi az a valami… ? TE, mint Szakember, erre biztosan ra tudnal vilagitani. Azt, hogy mikre kell a CV es motlevel ironak keresnie magaban. Mi a modszer?? Mert en hiaba vagyok IT-s, azon belul sok mindent nem tudok reszletezni es palyat se akarok modositani.

  20. jobangel
    mondta:

    @Bachelor9:
    3 mondatban sehogy, mert a motlevél nem 3 mondat 🙂 Ha valaki megszerette az adott területet, akkor valószínűleg minden módon utánaolvasott, így a témában az olvasottsága az egyik legkomolyabb érv. Vagy más oka volt rá, hogy megszerette, akkor azt kell írni, pl. a gyakorlatát. És akkor még van a szakmai alkalmasság, ami nem egyenlő a tudással.
    Engem pl. hiába kerestek meg HR-es állásokkal a jobangel blog nyomán, azt kellett válaszolnom, hogy totálisan alkalmatlan lennék céges HR-es feladatokra: az összes jelölttel teljes gőzzel foglalkoznék, nem dobnám félre a rossz CV-t sem, megpróbálnám megkeresni benne a lehetőséget, hátha. Pályázatuk alapján alkalmatlan jelöltek menedzselése nem céges HR-es feladat, talán közvetítői HR-es lehetne, de ott sincs idő erre. Ezért maradt hobbi. Az autodidakta nem feltétlenül jó munkavállaló a szeretett témájában.

    Tehát az autodidakták önéletrajza, motlevele is a szakmai tudásra épül. Simán a „szeretném ezt” nem elég: tehetség, tudás kell, papír nem feltétlenül. Pl. az utazási irodába gyenge érv a „szeretek utazni”, mert az nem tehetség és nem tudás, és a munkáltató nem tudja hasznosítani az ő utazásszeretetét. Ráadásul általában ott pont bent kell ülni az irodában, és kiszolgálni az ügyfelet, intézni a foglalásokat, tárgyalni a szállodákkal stb. De ha nincs szakirányú végzettsége (pl. idegenforgalmi) akkor legalább egy releváns nyelvtudása legyen (pl. szlovén utakra specializálódott irodába szlovén nyelvtudással jelentkezni esélyes végzettség nélkül is). Ahhoz, hogy bármely esetre jó motlevelet lehessen írni, látni kell az ember CV-jét, ha nem elég pontos, rendbetenni, és az álláshirdetést is látni kell, utána lehet motlevelet írni. Ezek nélkül nem lesz jó.

    Basszus, ebből akár egy poszt is lehetett volna… 🙂

  21. jobangel
    mondta:

    @Circus: Igen, itt a nézetkülönbség oka. Nyilván kétkezi munkásoknál sok más szempont van, de azt hiába írom meg a neten, ha nem neten jelentkezik állásokra, mi több, nem is netezik, mert nem futja rá 🙁

    Bár írtunk már 8 általánost végzett takarítónőnek motlevelet, sajnos nem tudom, mi lett a vége, mennyire lett sikeres. Ott két érvünk volt, az egyik, hogy megbízható, mert előtte is elég komoly helyeken takarított, ill. hogy tud vállalni 3 műszakot, mert az volt a tapasztalata, mindenhol ez a fontos. De ugye mostmár takarítani is csak OKJ-s képzettséggel lehet 🙁
    Abban igazad van, hogy pl. kőműves segédmunkás vagy asztalos tanuló is hiába ír motlevelet, de oda nem is kérnek álláspályázati anyagot, oda másképp kell jelentkezni.

    Ellenben, ha mégis írnak valamilyen anyagot a kétkezi munkások, az jó lehet a munkaügyi központok, állásközvetítők adatbázisába. Onnantól pont az érvényes rájuk, mint a netező, középfokú és fölötte lévő végzettséggel rendelkezőkkel.

  22. @jobangel: ok, mindegy csak jojjon 🙂

  23. Bachelor9
    mondta:

    @jobangel: 2014.01.19. 21:45:57
    Az elozomben leirtak szerint te hogyan fogalmaznad meg ezt 3 mondatban (hr-es tema)? Mert tenyleg vannak olyan emberek, akik csupan csak azert szeretnenek valamivel foglalkozni, mert megszerettek azt a teruletet -ie. munkaugy, vagy.. pl. azert akar utazasi irodaban dolgozni, mert imad utazni. Ettol meg nem biztos, hogy jol fogja tudni ertekesiteni az iroda utjait, de azert irja le, hogy szeretek utazni, ezert ezzel szeretnek komolyabban foglalkozni, hivatasszeruen. //1. nem egyedi -ki nem szeret utazni? Ki kell tunni -Te irtad. 2. Ezt eleg egyszeruen irtam le, de ha a munkaban ki akarom magam fejezni korrekten, akkor azt is meg kell mutatni, hogy tudok fogalmazni es nem eleg a csupan egyszeru, ugymond utcai megfogalmazas, amit emlitettel.

  24. Bachelor9
    mondta:

    @Bambano: 🙂 akkor viszont nem latom, miert van annyi munkalehetoseg HR-eseknek, es miert kell hozza szakmai vegzettseg es tapasztalat. Ha pl. Marcsi jelentkezik ra, mert o mar tett hasonlot csak kicsiben, mondjuk a valodi HR-es segitsegevel az osztalay reszere valasztott ki tagokat, akkor miert ne jelentkezhetne ilyen allasra? O tuti nem fogja fikazni a motivacios leveleket. Illetve, lehet, hogy csupan annyira bejott neki ez a „szakma”, hogy komolyabban szeretne vele foglalkozni s ezt meg is indokolja a leveleben, akkor gyakorlatilag nincs is eselye, mert o nem csinalt ilyet korabban.

  25. Bachelor9
    mondta:

    @jobangel: Motlevel..kisero level. Ez mar ott megbukott, hogy nem lehet egyforma, csak az alairas. Mert a szamod ugyan az, 100%-ban.
    A megszoltitasra pedig lehet alternativakat irni, altalaban Tisztelt Holgyem/Uram, Tisztelt Job Angel, Kedves Eva.. Sok variacio nem lehet, raadasula a tisztelt Holgyem/Uram is elcsepelt mar, ahogyan a To Whom It May Concern szoveg is, ugyhogy valakinek meg ezek nem jonnek be es ezert nem fogja tovabb olvasni.
    Az, hogy hol talalt a hirdetesre is lehet „sablon”, beillesztendo sablon. Az elkoszones is lehet sablon, ahol elmondod annyira kiraly vagy osszessegeben, hogy ebbol meg a te ceged is kaszalhat, ugyhogy hivj fel idopontert. Lent a szamom, csá.
    Elkoszones sablon, s nyilvan nem viszont hallasra.

    Ez pontosan igy van, legalabb egy valamiben egyet ertunk: mindenkinek ugy sem jo, amit irsz. Latom ez annyira megtetszett neked, hogy egybol indult egy uj mini tema. Viszont, meg igy sem vagyunk kozelebb ahhoz, hogy Neked mi a jo. Azt viszont mar tudjuk, mi Nem. 🙂

  26. Circus
    mondta:

    @jobangel: oké, megvan, mi a nézetkülönbségünk lényege.

    Ha csak az internetképes, számítógéphasználatot és kapcsolódó készségeket alkalmazó, felhasználó ‘szakmákat’ nézzük, akkor teljesen igazad van, ebben maradéktalanul egyetértünk, valószínűleg, mert mindketten itt mozgunk. Nekünk ez nem jelent, nem jelenthet gondot.

    Viszont vannak kétkezi munkások (építőipar, de akár szalag melletti gyári munkák), csak arra alkalmas illetve az csak ilyen munkakörben magukat megtaláló emberek, ezen belül is a középkorúak és felfelé. Náluk nem természetes – legjobb szakember a világon, de azt se tudja, hol kell a gépet bekapcsolni, nemhogy internetezni.

    Értem én, hogy az internet (számítógépes tudás) már alap, mint az elektromosság, de _még_ nem, és nagy hiba lenne _mindenhová_ begyömöszölni és mindenre ráerőszakolni.

  27. jobangel
    mondta:

    @Circus: Én is értem a szempontjaidat, de a „hogyan add el magad” nem olyan kritikus probléma, mint hisszük. Tényleg a legegyszerűbb módon le kell írni, azt, ami van, amit gondol vki az adott állásról. A magukat jól eladó, de egyébként nem jó munkaerők sokszor nem jutnak el a próbaidő végéig. Nem elég, ha csak az öneladás megy, muszáj, hogy legyen teljesítmény is. Akinél van, de nem tudja jól megmutatni, annak van esélye, ha elég merész, hogy a saját szavaival megírjon egy levelet. Az a fájdalmas, hogy ez merészségnek tűnik, és a sablonok meg biztonságosnak az álláskeresők szemében.

  28. Circus
    mondta:

    @jobangel: részben tapasztalat (nálam is, amúgy), részben ‘szájhagyomány’, hogy a hr olyan, mint az ingatlanközvetítés (meg a foci) – mindenki ért hozzá.

    Ismerek olyan hr vezetőt, aki nem ezt tanulta, de az egyik legjobb lett elismerten, és ismerek olyat, aki fontosnak tartotta megjegyezni a cég bemutatásakor, hogy övé a hármas számú autó, és játszotta a nagyvárosi nagyképűt vidéken (én is pösti vagyok, így röhögtem rajta), mindenféle főiskolai háttérrel. Sajnos én is sokkal többet tudnék mesélni, mint szerettem volna…

  29. Circus
    mondta:

    @HellsAngel: azt hiszem, félreértettél (plusz nem ismersz 🙂 ).

    Nem a pici csavarsággal van a bajom, hanem az eljárással.

    Általánosságban az, hogy ilyen mélységekben gazsulálni kell egy akármilyen egyszerűáltalános irodai munkáért, amiért ráadásul alig fizetnek (lásd minimálbér kontra létminimum), másrészről meg az a gondom, hogy alapdolgokat kell bizonygatni (ha dolgozol valahol, akkor odateszed magad, főleg, ha kell a munkahely) és szóban kell mesélni, nem pedig bizonyítani, hogy mit tudok.

    @jobangel: értem, amit mondasz, részben egyet is értek vele, de, mint írtam, az emberek dolgozni akarnak. Neked az a munkád, hogy segítesz embereknek, akiknek at a munkájuk, ami. Ez az egész folyamat (rendszer) arra van kihegyezve, hogy hogyan add el magad, nem arra, hogy milyen jó/értékes munkaerő vagy igazándiból.

  30. jobangel
    mondta:

    @Bambano: „a hr-esek zöme nem szakmabeli” — ezt mire alapozod?

  31. Bambano
    mondta:

    @Bachelor9: a hr-esek zöme nem szakmabeli. úgy értem, nincs köze a hr-hez. a maradék, akinek van valami hr-es végzettsége, az sem egyformát tanult. ezt súlyosbítja még a melyik nap milyen lábbal kelt fel tényező.

    így azt megjósolni, hogy adott napon, adott állásra adott hr-esnek beadott pályázatodat hogyan kellene megírni, lehetetlen. következmény: bármiféle tanács csak pletyka, jótanácsnak aligha nevezhető.

  32. jobangel
    mondta:

    @Bambano: a motlevélben benne van egy csomó személyes dolog is, amit nem lehet példaként használni. A motlevél egyedi írás, nem pedig valami sablonok személyre szabásából kijött félsablon. Ismétlem : egyedi, azaz sohasem lesz ugyanolyan, ugyanannak a jelöltnek két megpályázott állására sem lesz egyforma, kivéve az aláírást.

    @Bachelor: a fentiek miatt nincs olyan, hogy általánosan, mindig, minden esetre mindenkinek „helyes”. Olyan van, amiben te felismerted azt, amit te helyesnek tartasz.

  33. Bachelor9
    mondta:

    @Bambano: @nickM
    A lenyeget tekintve egyetertunk.
    Vagyunk egy paran, attol eltekintve, hogy kell-e vagy sem a motlevel. Nekem nem kell.. 🙂
    Viszont azzal semmit nem oldunk meg, ha azt elemezgetjuk,hogy mi ertelme. Mellesleg, eleg ha nem motivacios levelnek hivjuk -mert alig talalni ilyen kiirast -hanem kisorolevelnek, legalabb is itt MO-n. Valamit csak be kell irni a levelbe. De itt csak azt tudhatjuk meg, hogy mit NE irjunk bele.
    Google-re fel, olvasok, el innek :):)

    Szeretek blogokat, s kozelebbrol szakmai fejlodessel kapcsolatos temakat olvasgatni. Talaltam egy olyan jo cikket, ahol az iro szakmai egoizmus es irigyseg nelkul le is irta nem csak azt, hogy mit NE, hanem azt is, hogy mi a HELYES tett abban a temaban.

  34. jobangel
    mondta:

    @TBit: Szívesen. A másik nem lesz így feldolgozva.

  35. jobangel
    mondta:

    @Circus: Nem rendszerhiba, nem nevetséges. Szerintem baromi jó, hogy őszintén előadta a problémáját, dolgozott egy jó CV-n és motlevelen, és ebből állása lett. Hogy az állás minimálbéres, az sem baj, mert arrafelé ez a karrierje csúcsa is lehet egy átlagembernek. A leszakadt régió a rendszerhiba, a minimálbéres álomállások már „csak” okozat.

  36. Bambano
    mondta:

    hehe, most olvasom, hogy új hr igazgatója van a microsoft magyarországnak. a press release-hez írtak pár sort a szakmai múltjából, nyilván a motivációs leveléből kimásolva 😛

    öregem, ekkorákat én se szoktam linkelni…

  37. Bambano
    mondta:

    @nickM: a motivációs levél eredeti feladata az volt, hogy azoknál a nagy cégeknél, ahol már van postabontó, ott a kisasszonynak megmondja, hogy a pakk többi részét hova kell küldeni házon belül.

    A posztban emlegetett kommunikációhoz annyit: én tudok pontosan, precízen kommunikálni, mivel a diplomám több, mint fele matematikusi és ott megtanítják az ilyet. Ettől az átlag ember, akivel beszélek, úgy érzi, egy elefántcsorda gázolta le. Na, akkor érdemes? hint: nem.

    És itt nem arról van szó, (a példaszöveg stílusát anyám botra beszélésnek nevezi), hogy direkt nem veszem észre a szövegbe bújtatott udvariassági formulákat, hanem ilyen apróságokról, hogy nekem megy az implikáció, SŐT! az implikáció tagadása is, és hasonlók.

  38. Bambano
    mondta:

    @jobangel: „Azért nem rakok fel egy „tuti” kísérőlevelet, mert olyan nincs, hogy _egy_ tuti kísérőlevél.”: ez így csak mérsékelten igaz.
    Mert ha felrakod a kísérőlevél mellé a környezetet is, amiben elsütötték, akkor már van jó kísérőlevél és ha összedrótozod a posztban, hogy az álláshirdetés melyik pontjára hogyan reflektált az adott kísérőlevélben, akkor még lehet, hogy tanulni is tudna belőle az olvasó.

  39. HellsAngel
    mondta:

    @Circus: Nem tudom, megis mit szeretnel, mindenkinek toljak a segge ala az allast? Az, hogy nem fizetnek erte sokat, attol meg becsulettel, odafigyelve kell vegezni azt a munkat, es aki eleve ugy all hozza, hogy ez zsenant, az nekem pl. sokkal visszataszitobb, mint amikor valaki igenis kepes megfogni a lapat veget. Akinek az megalazo, hogy kvazi egy nagy rendszer pici csavarja lesz es igen is, neki kell idomulnia masokhoz, az megis, melyik vilagban el? Mi a siker, ha nem az, ha valami olyasmit tudsz csinalni, ami masoknak segit es az eletuket jobba teszi?

  40. Circus
    mondta:

    @jobangel:

    Írtunk már olyan motlevelet, ami egy minimálbéres adminisztrátori állásra jelentkezés volt Békés megyei faluban, és amiben az volt, hogy jelöltünk 4 éve munkanélküli, neki megfelel a minimálbéres adminisztrátori munka, és minden vágya, hogy végre dolgozzon, biztosak lehetnek benne, hogy mindent megtesz. Szakmailag alkalmas, nézzék meg a CV-jét, mindent tud, amit kell, és látni fogják, hogy belerázódik gyorsan. Felvették, és mikor megkérdezte, miért, azt mondták, azért mert a többi jelöltön nem látszott, hogy akar még minimálbérért is dolgozni, ami pedig ott nem is rossz ajánlat egy ilyen munkáért, hiszen még utazni sem kell.”

    Még véletlenül sem beszólni akarnék, főleg nem Neked, de hogy egy minimálbéres adminisztrátori munkához is motlev kell, ez nevetséges, azt pedig, hogy üveggyöngyökért megalázkodva kvázi könyörögni kell, az meg felháborító. Én spec nem lennék rá büszke, hogy ilyet ‘sikerült’… Erre mondtam, hogy nem beszólni akarok, ez alapvető rendszerhiba.

  41. nickM
    mondta:

    @jobangel: Bocsáss meg, de az állások 90-95%-a esetén dehogynem. Igen vidám napjuk lenne a HR-eseknek, ha azt írnám, hogy „legfőbb motivációm, hogy nem akarok éhenhalni, szóval mindegy milyen a cég, csak adjatok munkát, de főleg fizetést!” 🙂
    Igenis elvárás a munkakörre szabott, az ahhoz szükséges képességeket/készségeket/gyakorlatot hangsúlyozó CV és ML (és ha sikeresen tippeled meg, hogy mit szeretnének olvasni/hallani akkor van esélyed egy interjúra). Nevezhetjük ezt bárminek, de „Mit rózsának hívunk…” ugyebár; a lényegen nem változtat (és ez az én olvasatomban „kamuzás”, akkor is, ha természetesen valós adatokat tartalmaz).

  42. @jobangel: kosz. Es a masik?

  43. jobangel
    mondta:

    @jobangel: Upsz, mármint azt nem feltételezem, hogy tanulmányokat akarnak támogatni, nem azt, hogy te nem vagy jó tanuló. Bocsánat, 16 órája vagyok gép előtt, így már nem kommunikálok jól én sem 🙂

  44. jobangel
    mondta:

    @TBit: Akkor íme. Ha mégis sértő, kitörlöm.
    Ez egy privát levélben nyilván CV-vel, álláshirdetéssel összekötve értelmesebb lenne, de így is mutat talán valamit:
    ——————————————————–
    >>>Ezúton szeretnék pályázni a honlapjukon meghirdetetett
    >>>Pr-12345 hivatkozási számú „xxx” pozícióra.
    OK. De mi az, hogy “szeretnék”. Most épp kegyetlenül pályázol…

    >>>>1997-ben végeztem az Y Főiskola angol nyelvtanári szakán. Közben >>>felsőfokú iii képesítést szereztem 1996-ban.
    Ezek miért jók a hirdetőnek? Hogyan kapcsolódik az álláshoz. Mi az, amit, mint nyelvtanár nagyon tudsz (pl. nyelvtudás?) és nekik kell. Mi az, amit a képesítéseddel hozzá tudnál tenni a meghirdetett munkához, amitől téged kell választaniuk, és nem mást? Ha ezek az erős pontjaid, írd meg, mert ennyi a CV-ből is kiderül (de oda nem írhatod be, hogy hogyan passzol ez hozzájuk, mert ott csak felsorolásnyi lehetőség van — erre jó a motlevél).

    >>>Az első munkahelyemen yyy pozícióban dolgoztam a cég megszűnéséig,
    >>>majd zzz területen helyezkedtem el.
    Miket csináltál ott, ami nekik is kellhet yyy-ként? Milyen feladataid voltak ott, amik épp az ő álláshirdetésükben is szerepel, tehát azt tudod mutatni, hogy tapasztalt vagy benne?

    >>>Bár meg vagyok elégedve jelenlegi feladataimmal, a nyelvtudásomat
    >>>sajnos nem tudom használni.
    Szarvashiba 1. Nem fontos nekik, mi bajod a jelenlegi feladataiddal, minek panaszkodsz egy vadidegennek? Nyelvtanárként feltételezem, hogy valamilyen nyelvet jól használó állást pályázol, oda pont nem előny, hogy nem használtad a nyelvet.

    >>>A jövőben olyan munkahelyen szeretnék dolgozni, ahol támogatják iii
    >>>tanulmányaimat és hasznosíthatom angol nyelvismeretemet.
    Szarvashiba 2. Ez nekik miért jó? Feltételezem, nekik kell egy jó angolos, és kész, örülnek, hogy hasznosítanád a nyelvtudásod. A tanulmányaid támogatása jó eséllyel nem szerepel a hirdetésben, ezt majd esetleg állásinterjún. De emiatt nem jutsz el oda. Ha esetleg jelezték a hirdetésben, hogy tanulmányokat támogatnak (na ezért kell a hirdetést is látnom a motlevélhez), akkor meg tudniuk kellene, milyen tanulmányokra gondoltál, és miért lesz jó nekik, ha ezt támogatják neked? Pl. mert világéletedben mindig kitűnő voltál, a te tanulmányaidba érdemes fektetni. Ez utóbbit én nem feltételezem, így vmi ilyesmi lenne jó: “Fontos számomra, hogy nyelvtudásomat aktívan használhassam a munkám során, és álláshirdetésük alapján erre lehetőséget biztosít az “xxx” pozíció, ezért keltette fel érdeklődésemet.”

    >>>Zzzi munkatársként bebizonyosodott, hogy nagyon jó a kommunikációs >>>készségem,

    Látva a fentieket, nem bizonyosodott be… Erről szól a poszt: nem baj, ha nem megy olyan jól a kommunikáció, de akkor ne írd be, hogy megy.

    >>> számos vállalattal régóta sikeres és eredményes kapcsolatot
    >>>tudok fenntartani, elégedettek az ügyfelek, akik forgalmát
    >>>bonyolítom.
    Ez jó, de még jobb lenne, ha tudnánk, kik az ügyfelek. Mármint cégméret, vagy szektor, vagy iparág, vagy valami, ami azt mutatja, hol vagy jó a kapcsolattartásban. Mert van aki nagyvállalat C-szintű vezetőivel tud jól kapcsolatban lenni, van aki meg kkv-k sóher tulajaival. Van, aki 50-es beszerző hölgyeket tud elbűvölni a rendkívül udvarias kommunikációjával, és bármit eladni nekik, van aki a szakmai tudásával nyűgözi le az ügyfelet.

    >>>Remélem, a fentiek felkeltették érdeklődését, és személyesen is
    >>>találkozhatunk a jövőben!
    Személyes találkozót kell kérni, de érvekkel: “remélem, fentiek, a kiemelkedő nyelvtudásom és ….. meggyőzőek, és egy személyes találkozón is bemutatkozhatok Önöknek”.

  45. jobangel
    mondta:

    @TBit: Az egyik oka, hogy miért ne legyen ilyesmi mindenhol a neved alatt? Miért kéne spórolni a karakterrel. A CV-be benne van az az eredményed is 1 sorban, ami nem feltétlenül fontos számukra, csak azt mutatja, hogy régebbi helyeiden is eredményes voltál. A motlevélben meg jól kifejtve 4-5-10 sorban az, ami nagyon is fontos lehet nekik.

  46. @jobangel: milyen szarvashibak? Szetszedheted, nem zavar.

  47. @jobangel: ertem. Ezen kivul az „eredmeny” temarol mit gondolsz? Nem latom az okot, hogy itt is, ott is megjelenitsuk ugyan azt.

  48. jobangel
    mondta:

    @Circus: A „kikozmetikázott” pont olyan kamu, mint a többi kamu. A jó motlevél meg nem kamu, és nem kozmetikáz.

  49. jobangel
    mondta:

    @TBit: hát ezt nem tudja a gugli :))

    1. Annyit szoktak, hogy „mellékelem önéletrajzom”. Jobb esetben elérhetőséget és pozíciómegnevezést azért írnak bele.

    2.A legprofibb, ha az e-mailtörzsbe 2-3 mondat megy arról, hogy miért akarod az állást, a motlevél meg külön melléklet, és a CV-k nyelvek szerint szintén külön-külön fájlcsatolmány.

  50. jobangel
    mondta:

    @TBit: Ezt is szétszedném picit, de kiindulásnak nem rossz.

  51. jobangel
    mondta:

    @TBit: Ööö, nem rossz, de vannak benne szarvashibák is…

  52. Tisztelt Hölgyem/Uram!
    Ezúton szeretnék pályázni a honlapjukon meghirdetetett Pr-12345 hivatkozási számú „xxx” pozícióra.
    1997-ben végeztem az Y Főiskola angol nyelvtanári szakán. Közben felsőfokú iii képesítést szereztem 1996-ban. Az első munkahelyemen yyy pozícióban dolgoztam a cég megszűnéséig, majd zzz területen helyezkedtem el. Bár meg vagyok elégedve jelenlegi feladataimmal, a nyelvtudásomat sajnos nem tudom használni. A jövőben olyan munkahelyen szeretnék dolgozni, ahol támogatják iii tanulmányaimat és hasznosíthatom angol nyelvismeretemet.
    Zzzi munkatársként bebizonyosodott, hogy nagyon jó a kommunikációs készségem, számos vállalattal régóta sikeres és eredményes kapcsolatot tudok fenntartani, elégedettek az ügyfelek, akik forgalmát bonyolítom.
    Remélem, a fentiek felkeltették érdeklődését, és személyesen is találkozhatunk a jövőben! Kapcsolatfelvétel céljából elérhető vagyok a 80/123-4567-es mobilszámon.
    Bela

  53. Mit szolnal ehhez a 2 szoveghez jobangel? Beirom ide, mert elfoglalt vagy priviben irni.
    ——

    Szakmai pályafutásom során betöltött munkaköreimben szerzett, széleskörű tapasztalatom és tudásom a pályázati felhívásukban leírt elvárásoknak megfelelő, és biztos alapot jelent a magas színvonalú eredményes munkavégzéshez.

    Az elmúlt 10 év folyamán xxx vezetői munkakörökben sok olyan tapasztalatot szereztem, melyeket a felsorolt feladatok megoldása során jól hasznosíthatok, és ezzel hozzájárulhatok ceguk sikeres működéséhez.

    • Több éves tapasztalatom van a xxx es yyy kialakításában és megvalósításában, valamint ttt alkalmazásában melyet vállalati és osztály szinten is eredményesen használtam.

    • A xxx munka során használt rendszerek, módszerek, eszközök (pl. Bla bla) fejlesztésében, valamint újak kialakításában, bevezetésében és működtetésében is nagy tapasztalatot szereztem.

    • A zzz es 123 munkám kiemelt feladatai közé tartozott, melyben mindig személyesen is részt vettem, hiszen a szervezet folyamatosan nőtt – a teljes létszám duplázódott, ezen belul x-et hoztunk létre 120 mérnökkel 5 év alatt, nem Budapesten.

    • Jelentősek tapasztalataim a vvv módszerek alkalmazásában, a sss mérésben.

    Szeretek csapatban dolgozni a közös célok eléréséért. Munkaköreimben kisebb (4-6 fős) és nagyobb (10-15 fős) csapatokat is vezettem. Természetesen önálló munkavégzésre is képes vagyok, meghozva a szükséges önálló döntéseket és végrehajtva azokat.

    Nagyon jó kommunikációs és vezetői képességű, rugalmas és dinamikus, terhelhető, kitartó és elkötelezett embernek tartom magam, aki magával tudja ragadni kollégáit.

    Remélem, lehetőséget kapok a személyes találkozásra Önökkel. Várom visszajelzését a további lépésekkel kapcsolatban.

  54. Engem mindezek alapjan erdekelne a velemenyetek! Mindenkie…
    A munkaltato nem irja ki feltetelnek, hogy kell motivacios level.
    1. Ok, akkor nem kell irni…elkuldod a CV-det, s mit irsz az e- mail testbe?
    2. Megis irsz motivacios levelet, de azt a./ az emailbe illeszted b./ a leveltorzsbe ?

    Ezen kivul ha valaki leirja a CV-be az eredmenyeit (evi x millio Ft-ot sporoltam, ezt a konferenciat szerveztem es x embernek), en ugy gondolom, mar nem kellene a motivacios levelbe/email torzsbe beleirni. Ha nem tetszene a level olvasonak valami, meg sem nyitja majd a csatolmanyt, ahol akar erdekes eredmenyeket lathat.

    Bocs, de ezekre a kerdesekre a gugli nem tud valaszolni 😉

  55. Circus
    mondta:

    @Haloperidol: ott ez a szakmai alap, tehát ez már egy kvázi (illetve nem is annyira kvázi) szakmai felvételi teszt. Teljesen rendben van.

    Viszont például lehet egy introvertált, emberekkel rosszban lévő és normálisan kommunikálni képtelen valaki. Simán alkalmas.

  56. Haloperidol
    mondta:

    A hugom egy forditoceg francia nyelvu agazatvezetoje.
    Mivel nem olyan gyakori az olyan ember, aki jol tud franciaul ES forditani is kepes, szinte folyamatosan keresnek uj forditokat (most is szukseguk lenne pl uj emberekre).
    A ceges honlapjukon egy egyszeru urlapot kitoltve jelentkezni is lehet probaforditasra, es ha bevalik az illeto, alkalmazzak – sajnos nagyon keves megfelelo ember van.
    Pl. mondta, hogy a legtobb jelentkezoknel mar egy level megirasanal, a megszolitasnal is problema van, a helyesirasrol nem is beszelve. Sok ember pedig meg van sertodve, es „nyelvtannacinak” gondolja a ceget azert, mert csak olyan embereket akarnak alkalmazni, akiknek jo a helyesirasuk.
    Egyszeruen csak plusz munkat ad a lektornak a rengeteg helyesirasi hiba javitasa – szoval, akirol latjak, hogy remenytelen, azzal mar nem is nagyon targyalnak tovabb.
    A hugom azt mondta, hogy altalaban mar arrol a 3 soros bemuatkozo levelrol, amit valaki begepel a weboldal megfelelo mezojebe, lehet tudni, hogy erdemes-e vele veszodni, vagy nem.

  57. Circus
    mondta:

    @jobangel: „nem kamuzunk”
    mi a különbség a ‘kikozmetikázott’ és ‘telekamuzott’ ML között?
    Neked ez még kozmetika, nekem már kamu…
    Szubjektivitás… 🙂

  58. Circus
    mondta:

    @jobangel:
    a motlevvel kapcsolatban az alábbi érveim vannak:
    1, már írtam, az esetek egyre nagyobb százalékában csak és kizárólag a feltételeknek eleget tevő jelölteket nézik. Lehet, hogy 1-2 dolog ebből nálad nem stimmel, de helyett van más hasznos tapasztalat vagy releváns képesség, az átlag HR-es már ki is szórt. Akármilyen szép motleveled van, és akármennyire is jó lennél a pozícióra a szakmai felettesnek – odáig el se jutsz.
    2, nemrég volt szó a 30mp-ről, sőt, talán te 20mp-t is említettél. Nem hiszem, hogy ha ennél többet nem fordítanak első körben bárkire is, akkor normálisan lehetne bárki adatait is értelmezni (CV+ML), max átfutni.
    3, sajnos túlkínálat van munkaerőből, itt is felmerült, hogy hiába vagy tökéletesen alkalmas CV és ML alapján, ha van még ilyenből esetleg öt… és ebből egy valakinek a valakije… és
    4, aki tartósan munkát keres nem egy helyre küldi el az önéletrajzát, hanem elég sok helyre (még, ha meg is válogatja). Mindenhová, ahová kérik, hadd ne kelljen újrafogalmazni egy ML-t akár naponta többször. Van, ahol az egyik dolog számít, máshol az pont nem, de valami más igen… Ráadásul:
    5, pont affelé megy a munkakereső börze, hogy minél jobban lehessen tipizálni a jelentkezőket. Hiába küld valaki CV-t, ML-t, az álláskereső lap is saját űrlapokat kér kitölteni, és egyre több cég is direkt esetben kér hasonlót. Tehát saját CV, ML, aztán kezdheti újra, és jó eséllyel nem ő lesz a befutó. Oké, hogy keresőként jobb dolga sincs az embernek, de ennél talán mégis. Kicsit olyan érzésem van, hogy egy halom munkát áttolnak a keresőkre, ami egyébként a közvetítő vagy HR-es (egyik) feladata lenne.

    Jelenlegi állás szerint CV-t kell írnod, esetleg még egy nyelven, motivációs levelet, referenciá(ka)t beszerezni, különböző pszichológiai teszteket írni, többször is, interjúkra járni többször is több körben, adatbázisokba bekerülni, folyamatosan beszélni arról, ami egyébként részben le van írva az írásbeli anyagokban és az esetek 95%-ban odáig már nem jutsz el, hogy duma helyett bizonyíts, mert sokszor ez sem elég.
    Frusztráló.

    Azt nem kellene elfelejteni, hogy az emberek nagy része nem profi álláskereső, sőt, biztos, hogy nem az akar lenni, hanem van egy szakma, hivatás, akármi, amiben el akar helyezkedni, amiből meg akar élni és pénzt keresni vele. Ahhoz ért. Ehelyett az van, hogy ‘adja el magát’. Eladni is egy szakma, egy másik – amit nem véletlenül nem szeretnek sokan (de ez most OFF itt).

    @nickM: mintha magamat hallanám.
    +1

  59. jobangel
    mondta:

    @nickM: Motivációs levélben nem kamuzunk, az igazsággal fogunk kitűnni. Meg állásinterjún is.

    Állásinterjún amire ebből a szempontból érdemes figyelni, a felelőtlen ígéretek: pl. mikor a sales vezető a sales jelöltnek arról beszél, hogy majd milyen fejlesztés lesz kész mindjárt (miközben ez a fejl. vezető kompetenciája), és az milyen tuti termék lesz… A nemlétező jövőt árulja majd a nyomorult sales? Vagy rendszermérnöknél, inf. ig. interjúztató elmeséli, hogy a sales majd eladja a projektet és akkor sok munka lesz. Ha a sales nem adja el, akkor meg kirúgják a mérnököt, akit erre felvettek, próbaidőben. Vagy mikor fejvadász ígéri, hogy most ugyan alacsony a fizuígéret, de a cég majd fél év múlva ad fizetésemelést, mert úgy szokták. Még szerencse, hogy ők sem tudnak kommunikálni, így egy ilyen ígéret alapját simán lehet csekkolni két kérdéssel később.

  60. nickM
    mondta:

    @jobangel: Ja, nagy tippelő vagyok, már csak lottószelvényt kellene venni. 🙂 (Bocsánat ha sértő volt, de mentalitásra/témákra jóindulatú fejvadásznak tippeltelek, ha még nem vagy az, gondolkozz el a vállalkozáson. 😉 )
    „Hogy ki mondja” – sajnos tapasztalataim alapján itthon gyakran előfordul, hogy pont annak nem hisznek, aki tudja miről beszél, hiszen ő „csak egy szaki, még diplomája sincs, hogyan is érhetne fel hozzánk”…
    A kamuzó interjúztatók kiszűrésére sokkal hatékonyabb módszer, ha interjú előtt az ember felkészül kicsit a cégből, meg van némi emberismerete. 😉 A témához visszatérve: HA a megfelelően kamuzott motivációs levéllel bejutsz az interjúra. 🙁

  61. jobangel
    mondta:

    @nickM: De találgatni kenyered? 🙂 Én meg úgy gondolom, hogy azt is nézni kell ki mondja, amit. Hogy hiteles-e. Állásinterjún is jó ez a hozzáállás, jól ki lehet szűrni vele a kamuzó interjúztatókat.

  62. nickM
    mondta:

    @jobangel: A bemutatkozást már olvastam, értem is, bár néhol kicsit homályos, a cikkeket nem olvastam, nem kenyerem nyomozni a bloggazda után, bocs. Az egyik népszerűtlenebb alapelvem a „ne azt nézd, hogy ki mondja, hanem azt, hogy mit mond”.

  63. jobangel
    mondta:

    @nickM: Kérve kérlek, ne találgassatok már, ott a bemutatkozásom az oldalsávban, a belinkelt újságcikk rólam, hogy ki vagyok, névvel, arccal, cégnévvel, pozícióval. Linkedinen szintén megtalálható vagyok, az már majdnem a CVm is egyben. Azért van ez így, hogy ne áruljak zsákbamacskát, hogy tudhassa mindenki, kinek fog írni, ha ír…

  64. jobangel
    mondta:

    @Circus: A másik témádra: szerintem nem szokatlan, hogy a raktárvezető (vagy a helyettese) is pakol, a diploma már furább, ezt egy OKJ-s raktáros is megoldja. De szűrőnek is jó, akinek derogál a pakolás, az nem jelentkezik.

  65. nickM
    mondta:

    @Bachelor9: 🙂 A nálunk az itt, Magyarországon van.
    Ha jól értelmezem, akkor nem HR-es, hanem fejvadász, szóval igenis tudhatja. Azért nem vetnék rá követ, mert nem ad „tuti” receptet arra, amire nem lehet. Másrészt a „hogyan ne” is segítség lehet, ha az ember képes arra, hogy kritikusan újraolvassa az általa megírt motivációs levelet.

  66. jobangel
    mondta:

    @Circus: Fura, hogy többen is későbbi körökre teszi a motlevél jelentőségét, miközben az álláspályázati anyag első látásra lesz először döntési faktor.
    A végső döntésnél előkerülhet ugyan újra, de ott már csak az általuk állásinterjún megismert embert hasonlítják össze a motlevben leírttal. Itt pl. kiderülhet, hogy nem is ő maga írta a motlevélet, mert másképp fogalmaz, vagy a motlevél oké lenne, de állásinterjún mást mondott/mutatott.

    Amire én használom a jelöltekkel a motlevelet, az az, hogy elsőre meggyőzze az olvasókat, őt érdemes állásinterjúra behívni, mert általában itt akad el a legtöbb álláskereső. Küldi a CV-t, és nem hívják. A CV is túl általános, túl szerény, motlevél nincs, mert „nem kértek”.

    Nem baj, ha nem kérik, igenis küldeni kell, mert a jelöltnek az a jó, ha sok infót tud megadni magáról. Kérdeztem sok kiválasztót, van, aki először a CV-t nyitja, van, aki a motlevelet, ha van. Ettől is függ a siker: ha a motlevél oké, nyitja a CV-t. Ha a motlevél nem jó, mert pl. az origos vagy profession.hu-s sablon, akkor nincs tovább. Ha a CVt-t nyitja először, és van motlevél is, egy érdekes CV-t még érdekesebbé tesz. Mindenképpen támogatja annyira egymást a két anyag, hogy érdemes legyen megírni mindkettőt.

    Ha csak CV van, akkor nyitja azt, és eldönti belőle jó-e a jelölt, mert nincs további lehetősége infót szerezni.

    Írtunk már olyan motlevelet, ami egy minimálbéres adminisztrátori állásra jelentkezés volt Békés megyei faluban, és amiben az volt, hogy jelöltünk 4 éve munkanélküli, neki megfelel a minimálbéres adminisztrátori munka, és minden vágya, hogy végre dolgozzon, biztosak lehetnek benne, hogy mindent megtesz. Szakmailag alkalmas, nézzék meg a CV-jét, mindent tud, amit kell, és látni fogják, hogy belerázódik gyorsan. Felvették, és mikor megkérdezte, miért, azt mondták, azért mert a többi jelöltön nem látszott, hogy akar még minimálbérért is dolgozni, ami pedig ott nem is rossz ajánlat egy ilyen munkáért, hiszen még utazni sem kell.

  67. nickM
    mondta:

    @jobangel:
    De bántom, pontosan azért (is), amit leírtál.
    „Persze, ebben a stratégiában benne van az is, hogy ahol nem akarnak fejlődő embert, mert betanított munkás kell, és kész, oda őt nem fogják felvenni. Ezért fontos már az elején eldönteni: mit akarsz egyáltalán az adott állásban majd?”
    A legtöbb munkavállaló nem tudja előre kitalálni, hogy az adott cégnek mire van szüksége – és ezt az általánosságokkal operáló hirdetésekből gyakorlatilag lehetetlen is megállapítani, ellenben a számláit fizetnie kell, első körben ezért van szüksége az állásra. Ráadásul az ember – és az élet – már csak olyan, hogy változhatnak a céljai, akár egyik pillanatról a másikra. Elképzelhető, hogy miután megismerte a céget úgy dönt, hogy a jelenlegi poziciójával elégedett, nem akar feljebb lépni, ellenben a hobbijában kiteljesedhet. Ettől nem lesz rosszabb munkaerő (sőt!), de honnan tudná ezt előre megmondani?
    „Ezért fontos már az elején eldönteni: mit akarsz egyáltalán az adott állásban majd?”
    Nem tudhatod. Ráadásul: aki nem akar az adott állásban semmiféle pluszt (szalagmunka és kész, a „kiteljesedést” majd megoldja a magánéletében) az mit írjon a motivációs levélben?
    A legnagyobb problémám az vele, hogy – bizonyos szint alatt – értelmetlen, csak arra szolgál, hogy bizonyítsa a munkaadónak, hogy a jelentkező eléggé rászorul/elkeseredett/stb. ahhoz, hogy „tüzes karikákon ugráljon át” egy állásért. Ráadásul hála a „nagyszerű” paneleknek/mintáknak eléggé hiteltelen. (Pl. hiába írom le, hogy nekem a felmerülő problémák megoldása önmagában motiváció, a kutya sem hiszi el, pedig így van.)
    Kicsit az az érzésem, hogy mind a munkaadó mind a munkavállaló oldaláról az a „nyerő” aki a legjobban hantázik. A gyakorlatban pedig ez azt jelenti, hogy egyik fél sem lesz elégedett a végeredménnyel; ez semmiképpen sem hatékony. Mindkettő rengeteg erőforrást pazarol arra, hogy olyan szerződést kössön, ami egyiknek sem jó.

  68. Circus
    mondta:

    @jobangel: oké, de szerintem ennek szerintem második körtől lenne igazán értelme – ha a CV alapján amúgy sem felel meg mert pl. ha nem számít a tizensok év _releváns szakirányú_ tapasztalata mert nincs _akármilyen_ felsőfokú végzettsége, akkor úgy sem fogják tovább nézegetni akármilyen hiperszuper motlevele van. Jó, ha rendszeresen levelezgetni kell, akkor lehet, ez érdekes 🙂

    Ha az első szűrőn továbbment, akkor lehetne ezzel szűkíteni a kört. Én persze nem értek hozzá hivatalból, csak a józan munkásparasztértelmiségi agyam ezt súgja 🙂
    ____

    MÁS, de részben akár ide is tartozhat:

    Másik tárgyköri blogban már feldobtam a hét eleji találatot, ahol egy jónevű sportmárka raktátába kerestek raktárvezető-helyettest, felsőfokú végzettséggel, a feladatkörök első sorában fel volt tüntetve a ki/betárolásban való aktív fizikai részvétel…? 🙂 Diplomás rakodómunkásokat keresnek vajon, vagy utóbbira már nem adnak pénzt, dolgozzon a (kis)főnök alapon, vagy ez már a mai világ idiotizmusának a csúcsa?
    Véleményed?

  69. jobangel
    mondta:

    @Circus: A motivációs levél értelme az, hogy amit a CV elvártan vázlatpontos szerkesztése miatt nem tudsz elmondani, de releváns és fontos lenne, tudd elmondani a motivációs levélben.

    Pl. az angol felsőfok, a CV-ben ennyi. A motlevélben meg leírhatod, hogy nagyon megy az angol kommunikáció, mert 8 évig expat főnököd volt, és vele angolul kommunikáltál. Vagy leírhatod, hogy imádod a szakterületedet, mert… Meg egy csomó mindent, aminek a CV nem ad teret, de szerinted melletted szól az adott állásnál. Miért váltottál szakterületet 40 évesen, vagy miért csinálod 25 éve ugyanazt egyre magasabb szinten. Hogyan fejlődtél az évek alatt, hol tartasz ma.
    Nem nyűg, hanem lehetőség.

  70. Circus
    mondta:

    @jobangel: hadd kérdjem már meg itt is, hamár szóba került:
    Mi értelme van a motivációs levélnek?

    A szakmai tudásról beszél részben az önéletrajz, részben, szerencsés esetben, az illető jó híre, az emberi tulajdonságokat pedig levélen keresztül nem lehet még csak kitalálni sem (személytelenség, sablonosság miatt). Ha jól tudja reklámozni/eladni magát, az maximum értékesítői pozícióknál releváns igazán, azzal pedig mindenkinek tisztában kellene lennie pont a HR-nél is, hogy a leírások nagy része erősen szubjektív kampány, nem feltétlenül az igazat tartalmazza.
    Mi a motivációm? A kifizetendő csekkek, a gyermekem/családom és a saját életem.

    Amúgy pont tegnap volt szerencsém a ‘Miért éppen hozzánk akarna jönni dolgozni?’ kérdésre a ‘Miért ne?’ kérdéssel válaszolni kapásból, de utána a kérdező kibontotta a kérdést, én meg a választ :).

  71. jobangel
    mondta:

    @jobangel: Folyt.
    Sok olvasónak viszont azt írom, hogy a CV-je egyáltalán nem rossz, némi csiszolást ugyan javaslok, de anélkül sem lett volna reménytelen. Hogy miért nem talál vele állást x ideje? Mert olyan a gazdasági helyzet 🙁
    Innentől muszáj, hogy kitartó legyen, határozott, ahogy a könyvek írják.

  72. jobangel
    mondta:

    @Job Way: Igen, az a jó, amivel eljutsz állásinterjúra 🙂

    Komolyra fordítva, ami elég informatív ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődést, pl. mert pont az van benne, amit az álláshirdetés alapján keresnek. A szubjektumok is nagyjából ismerhetők, az áttekinthető, könnyen olvasható, vázlatpontos CV hatékonyabb lesz, mint a novellás, ömlesztett. Aztán, ha úgymond tökéletes CV-t írtál, még nem garancia az állásra, mert vannak preferenciák, amiket vagy nem mondanak el, vagy nem szabad elmondani (pl. nem lehet csinosabb a jelölt, mint a főnök felesége. Ill. volt, hogy küldte az olvasóm a CV-t, álláshirdetést, szerintem mi vele a baj, mert nem vették fel. Ránézésre erősen úgy tűnt, az lehetett vele a baj, hogy vidéki).

    De ha most 100 CV-ből rá kellene böknöm a tökéletesre, nem tudnék, mert tényleg szubjektív.

  73. Zewadeluxe
    mondta:

    @Job Way: Like! 😀
    Egyetértek. Ha lenne megfelelő sablon, trükk a tökéletes önéletrajzra vagy motivációs levélre, akkor az is hamar értelmét vesztené, mert boldog-boldogtalan azt küldözgetné mindenhová.
    Egyébként azért sem árt ha egyediek vagyunk, mert így találhat ránk az a cég aki (veszi a fáradtságot elolvassa az anyagunkat) ahová való a személyiségünk és a valós tudásunk. Meg lehet írni egy frankó motivációs levelet csupa szép és jó rizsával,de ha alkalmaznak, akkor úgyis kiderül az igazság.

  74. Job Way
    mondta:

    Akkor felteszem én a kérdést!
    Meg tudja mondani valaki, hogy milyen a jó CV vagy a jó motivációs levél?
    Nos, van aki meg tudja mondani…
    Sajnos 1 éve gyakorló álláskereső vagyok. Nagyon sok „szakmai” anyagot elolvastam, jó nevű magyar és külföldi szakirodalmat is, kíváncsian elemezgettem különböző „gerillamarketinges” eszközökkel élő, szerintem vakításokat, voltam karrier tanácsadónál is.
    Minden anyagban van pár közös pont, légy kitartó, szakmai, cv-d legyen max. 2 oldal stb. Ezek azok a dolgok, amelyeket egy bulvárújság cikkéből is megtudhatunk, de egyik sem ad egzakt választ, sőt sokszor ellentétes tanácsokat adnak, ezzel csak még bizonytalanná téve az amúgy is megviselt álláskeresőt.
    És hogy ki tudja megmondani, hogy milyen az ideális önéletrajz és motivációs levél? Minden az előbb említett forrás azt mondja magáról, hogy majd én… Szerintem nem, inkább aki elolvassa, kinek beadod, legyen az HR-es, szakmai vezető, ügyvezető, hiszen emberek és van szubjektív véleményük. Így ez egy lutri ilyen formában.
    Nekünk az a feladatunk, hogy magunkat adjuk, törekedjünk hogy anyagunk tükrözze a személyiségünket, elszántságunkat, szakmaiságunkat.
    Persze mankók jól jönnek, cv „vázak” vagy motivációs levél draftok. Az utóbbinál szerintem (ahogy az ált. iskolában tanultuk), csak a bevezetés és a befejezés részben érdemes „puskázni”, a tárgyalás legyél Te magad.
    Erre jók lehetnek az előbb említett itinerek, jó kapaszkodót adnak, magabiztosabbá tehetik az embert.

    De ha valaki van, aki mégis tudja a kommentem elején feltett kérdésre az egzakt választ, ne tartsa magában:)

  75. jobangel
    mondta:

    @Bachelor9: Miért olyan nehéz megérteni, hogy én nem fogok sablonokat írni? A helyes példamondat nem létező fogalom. Mert vagy az illetőre/állásra van szabva, vagy példamondat. A kettő együtt nem megy. Ha itt nem találod meg, amit szeretnél, sajnálom. Ellenben nem adom fel az alapelvemet, miszerint minden álláspályázat legyen egyedi. Ez hiteltelen lenne. Ezernyi motivációs levél sablont lehet letölteni, ezekről elmondtam, hogy használhatatlan, nem vezet eredményre. Ha mégis sablont keresel, nálam nem találsz, tehát rossz helyen jársz.

  76. Bachelor9
    mondta:

    @jobangel: Igen, megint csak magad ismetelted. Leirtad ujra, hogy milyen vacak az, amit a palyazok 70%-a ir, vagyis az olvasoide is. Es megint csak azt irod, miert NEM jo.
    Sanda gyanum, hogy mar nem is fog sor kerulni arra, hogy legalabb 1-2 helyes peldamondattal hitelesitsd magad. Mert a „halovannyal” mi sem erjuk be, ugyhogy az olvasoid is visszadobjak az anyagod: IRD UJRA.
    Tehetsz javaslatot, hogy pl. Hogyan kezdje az olvasod a mondatot, hgyan fejezze be. pelda pelda pelda.

  77. Bachelor9
    mondta:

    @zephyr: @nickM: 🙂 Igen, nem latjuk maskent a dolgot. Azt viszont az olvasok, a kozonseg, a blog eletben tartoi megkaptak: menjetek a google-ra, mert tolem figyiszt kaptok. Elmondom neked, mit ne csinalj, osztani tudom az eszt, de tanitani, peldat mutatni mar nem. Ja, kell egy hivatkozas a google-re? 🙂

    Igen, azt irja Jobangel a bemutatkozasban, hogy nem aktiv HR-es, majd egy kesobbi valaszomra is azt reagalj, nem HR-es. Majd, picit kesobb pedig: „Nálunk meg többdiplomások nem merik leírni, hogy értenek ahhoz, amit 10 éve csinálnak.” Hol van az a nalunk? Es ha nem dolgozik HR-eskent, akkor honnan tudja, hogy „Nalunk” ki milyen motlevelet, CV-t kuld?

  78. Zewadeluxe
    mondta:

    Saját tapasztalatom szerint, ahol kérnek motivációs levelet, ott nem az első körben fog döntő tényezővé válni. Hanem amikor már pár ember maradt a végére. Az Ő motivációs leveleiket ilyenkor előszedik és több szempontból is megvizsgálják (fogalmazási készség, lényeglátás, helyesírás, tervek, célok…)
    A szomorú valóság az, hogy valaki idáig eljusson, sokszor több száz ilyen motivációs levelet is meg kell(ene) szerkesztenie. Hogy ez mennyi időt jelent egy álláskereső számára, belegondolni is rossz, de ha nem vesszük a fáradtságot akkor sajnos, még inkább lekorlátozzuk a lehetőségeinket.

  79. jobangel
    mondta:

    @nickM: Ne bántsd a motivációs levelet, az egy jó eszköz, mert pont arra való, hogy mesélj magadról, amire a vázlatpontos CV-ben kevesebb lehetőséged van. Az, hogy vmi barom egyszer a „cover letter”-t motivációs levélnek fordította a rendszerváltás hajnalán, amikor a káderalapú kiválasztás elkezdett kikopni, már nem visszafordítható, de azért ez egy sima kísérőlevél, és a motiváció csak egy eleme ennek, van még sok más is.

    Egyetértek, a motivációt teremtse meg a cég, ha már felvette a munkavállalót. Addig viszont, amíg jelölt, a cégnek azt kell látnia, hogy az adott emberbe érdemes energiát fektetni: nemcsak motivált, de motiválható is (ez utóbbit még sosem kérte hirdetés, pedig több értelme lenne). Ezt egy szalagmunkásnál is lehet kommunikálni: most ez van, ezt az állást szeretné, mert szüksége van jövedelemre, de szívesen fejlődik, tanul, ez és ez a terve, így ez a cég nagyon jó lenne neki, mert a terveibe vág(ha tényleg így van).
    Szalagmunkást később is talál majd a cég, ha pedig egy belső emberből képez ki egy másik pozícióra valakit, az jobb, mint kívülről hozni és úgy képezni. Persze, ebben a stratégiában benne van az is, hogy ahol nem akarnak fejlődő embert, mert betanított munkás kell, és kész, oda őt nem fogják felvenni. Ezért fontos már az elején eldönteni: mit akarsz egyáltalán az adott állásban majd?

  80. nickM
    mondta:

    @zephyr: Kb. innentől „Akkor te miert nem mutattad meg nekunk, milyen a tuti?” úgy nagyjából az összes többi. Józan paraszti ésszel belátható, hogy nincs „univerzális tuti”, függ a jelentkező személyiségétől, a megpályázott állástól és még sok más tényezőtől. A letölthető motivációs levél sablonok pont azért nem jók, mert sablonok, így elég fölösleges előállítani +1 „tuti” sablont, ugyanúgy nem fog működni.
    Másrészt a motivációs levélről az a véleményem, hogy elfelejteni, eltörölni, lerombolni, beszántani, helyét sóval bevetni de sürgősen. Jelenlegi formájában az ég világon semmire sem jó, csak arra, hogy a HR kiszórja a pályázatod, mint „nincs meg minden kötelező kellék”. Azoknál az állásoknál ahol ennek jelentősége van, úgyis teljes pályázati anyagot kérnek, a többinél meg ugyan minek? (De őszintén, mi az értelme pl. egy takanéni/ügyfélszolgálatos/stb. esetén???)
    +1 gondolat: a motivált munkaerő „előállítása” bizony a cég érdeke és feladata…

  81. zephyr
    mondta:

    @nickM: A többi részével egyetértek. (Hogy mit kellene fejleszteni.)

  82. zephyr
    mondta:

    @nickM: ? Mármint most melyik rész tűnt kötekedésnek?

  83. jobangel
    mondta:

    @Deepblue Noir: Miért ne lenne nyerő? Gondolom, nem sales vagy ügyfélszolgálatos vagy, ahol meggyőzni kell embereket, valószínűleg nem is politikus 🙂 Csak ne írd be a CV-be, hogy „jó kommunikációs készség”.

  84. Deepblue Noir (törölt)
    mondta:

    mivel az emberek többségét nem szeretem, kommunikálni sem szeretek velük, max. írásban, ahol azt tapasztaltam, még iskolázott emberek is rengeteg érvelési/szövegértési hibát követnek el, ezért írásban sem gyakran vitatkozom már, legtöbbször rájuk hagyom.
    ez vajon nyerő?

  85. nickM
    mondta:

    @zephyr: ööö… nekem inkább kötekedésnek tűnt, de ilyen ez a fránya kommunikáció.
    Valójában – véleményem szerint – a céges és menedzsment kultúrát kellene fejleszteni első sorban.

  86. jobangel
    mondta:

    @zephyr: Megkérdezted 🙂

    A tanárnak mailben, CV-t látva el tudom mondani, mit írjon, hogy kitűnjön. Tanári állásra jelentkezve mást, mint pályaváltóként. Ez utóbbi esetre általános érvek szoktak lenni, hogy megtalálja a hangot többféle korosztállyal, tud motiválni, hosszútávú fejlődésre figyelni, szak szerint a reálosokra lehet mondani, hogy racionálisan értékelnek eredményeket, a humán tárgyasokra, hogy széles látókörűek, nyitottak. De mivel ezeket minden tanár elmondhatja magáról, megintcsak visszajutottunk oda, hogy mi kellhet a megpályázott álláshoz, és miben lehet ő maga kiemelkedő.

  87. zephyr
    mondta:

    @jobangel: „Igazad van, ha egy állásra sok a jelentkező, akkor egyet fognak felvenni, akármit is teszünk. De az az egy legalább te legyél, ha már úgy alakult, hogy állást keresel. Ehhez ismerni kell a döntési folyamatot, azt is, hogy mit kell csinálni, ha nincs olyan. Ezekre mindre van stratégia, és ez nem HR-tudomány, hanem álláskereső-tudomány.”

    Úgy érted, ismernem kéne a cég belső felvételi szabályait és folyamatait, amelyhez jelentkezek?

    Megkérdezhetem, hogy az elmúlt 5 évben hányszor váltottál munkahelyet? Csak nem agykutatófizikusbiológuskémikus vagy, amiből egy van egész Magyarországon, így aztán konkurencia sincs, és mindenhol két kézzel kapkodnak utánad? Avagy mit tanácsolnál annak szakközépiskolát/egyetemet végzett embernek (mondjuk tanári állásra pályázót), aki nem tűnik úgy ki a plebsből, mint a Cernt ösztöndíjjal megjárt kutatóatomfizikus?

  88. jobangel
    mondta:

    @zephyr: Igen, sok múlik a pályázati anyagon, a motlevélen is, és ez gyakorlati tapasztalat többszáz esetből, tehát nem gondolom, hanem tudom, hogy sok esetben működik. Nem, nem vagyok HR-es, de lassan 10 éve segítek másoknak önéletrajzban, motlevélben (ez az egyik hobbim), és néha a munkámnak is része volt a kiválasztás, de nem HR-esként.
    Akik engem keresnek meg, azok többnyire el is mondják, mik a gátló tényezőik, ez pl. benne van a posztban. Üzenet: „más is küzd ezzel, nem vagy egyedül, nem szégyen”.
    Igazad van, ha egy állásra sok a jelentkező, akkor egyet fognak felvenni, akármit is teszünk. De az az egy legalább te legyél, ha már úgy alakult, hogy állást keresel. Ehhez ismerni kell a döntési folyamatot, azt is, hogy mit kell csinálni, ha nincs olyan. Ezekre mindre van stratégia, és ez nem HR-tudomány, hanem álláskereső-tudomány.

    A mit ne részekről: nem lehet elégszer leírni, hiába tartod triviálisnak, nem az. Döbbenet, hogy a CV-k 70%-a kiszórható egy admin állásban azért, mert az álláspályazati anyag nem jó (nem írja le, hogy ért ahhoz, amire jelentkezett). Döbbenet, de még vannak olyan álláspályázati anyagok, amiben a jelentkező elgépelte a mobilszámát, így nem tudják felhívni, hiába lenne alkalmas. A küldött e-mailre egy hét után válaszol, és megmagyarázza, hogy hát azért nem érték el, mert elgépelte a számot, bocs, de arra nem ad választ (pedig kérdezik), hogy a felajánlott időpontokból melyik lenne jó neki egy interjúra, ha esetleg egyik sem, akkor javasoljon ő egyet.
    Ha vkit felhívnak egy állásajánlattal, akkor ne vágja le a telefont, mondja el udvariasan, hogy nem aktuális, de köszöni, hogy rágondoltak. Mert ha levágja, többet nem gondolnak rá, még akkor sem, ha neki már aktuális lenne.
    Ezek pl. azok a kommunikációs bakik, amiket el lehet követni. A másik pedig a tanácstalanság, ami ellen egy nagyon alap leírással próbáltam rávezetni mindenkit: merje leírni, mit akar, hogyan akarja, mihez ért. Mert ha nem írja le, nem fognak találgatni. Pl. ne írja le a munkatapasztalatokhoz, hogy „stb.” mert az nem jelent semmit. De erről meg már volt poszt, minek ismételjem magam 🙂

  89. jobangel
    mondta:

    @szbszig: Ha óvatosan tapogatózol, akkor az 5. körös interjúban derül ki, hogy más nagyságrendet képzeltél el te fizetésként, és mást ők. Az sem jó, tehát érdemesebb nyíltan beszélni, akkor nem rabolja a két fél egymás idejét.

  90. zephyr
    mondta:

    @nickM: Bachelor azt már megtette (mármint az értékelést) 😉
    Amúgy meg… a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve…
    No mindegy. Én is csak okoskodok és kritizálok itt, de azt már nem tudnám megmondani, hogy akkor MIT KELLENE VALÓJÁBAN csinálni… 🙂

  91. nickM
    mondta:

    @zephyr:
    Első lépésként értékeld, hogy legalább jót akar. 🙂
    A probléma ennél szerintem összetettebb; első körben elég nehéz motivációs levelet írni arra, hogy „asszisztens, terhelhető, stressztűrő, csapatjátékos, stb.”. Ellenben ennél konkrétabban a HR-es sem tudja megfogalmazni, mert legnagyobb részük nem tud kérdezni. Cserébe az az 1-10% aki tud, nos ő a kerékkötő, mert a menedzser/vezető sem igazán tudja megfogalmazni, hogy mit is szeretne a jövendőbeli munkatárstól – és ne is zaklassák ezzel, legyen olyan, amilyet megálmodott és punktum. A gyökere talán ott van, hogy az egyes területek vezetői nem látják át, hogy mi zajlik „alattuk”, nincsenek tisztában a munkafolyamatokkal és azzal, hogy azok hogy épülnek egymásra. A probléma másik fele, hogy rengeteg olyan vezető van, aki kiváló lenne – másik területen. Számtalan ügyfélszolgálati vezetővel találkoztam, aki salesnek remek, de ügyfélszolgálatra alkalmatlan; ám mivel „nagydumás” elintézte magának az előléptetést.
    Magyarán míg a kiválasztási struktúra XX-XXI. századi, a kommunikációs struktúra leragadt a XIX. században. Kb. 50 év és kinövünk belőle, addig meg „good luck” és „never give up”.

  92. szbszig
    mondta:

    Most nem azért, de egy állásinterjú szerintem a legkevésbé szól arról, hogy nyíltan, világosan közöljük, mit akarunk. A legtöbb esetben az óvatos tapogatózás meg ködösítés megy végig, és ezt mindkét oldalra értem. Felfedni a lapjaidat a legelején általában nem nyerő stratégia.

  93. zephyr
    mondta:

    Huh, olvasom itt a kommenteket, konkrétan Bachelorét, hiszen ő fűzött ehhez több megjegyzést. Mintha a falnak beszélnél. 🙂
    Tulajdonképpen miről szól ez a bejegyzés? Kinek és mit akarsz dzsobéndzsöl mondani? Mi az, amit újdonságként fogalmaztál meg, és eddig még senki nem tudott róla? Mivel segítetted itt az álláskeresőket? Továbbá honnan tudod, hogy ki és mit ír magáról a motivációs levelekben, ha nem vagy HR-es? (Nem merik leírni magukról, hogy…) Minek írsz egy teljes posztot általánosságokról, amiről már százezermillióan írtak? Szerinted tényleg a motivációs levélen múlik a dolog? 🙂
    Eszem megáll, komolyan.
    Tényleg azt látjuk, halljuk, olvassuk lépten nyomon, hogy „az emberek nem tudják, mit akarnak/nem tudnak ezt/nem tudnak azt/nem tudják, mivel akarnak foglalkozni/nem így kéne/nem úgy kéne”. Az a pár ember, akinek jól megy, elmondja, hogy ő bezzeg odatette magát, mikor kellett, keményen gürizett, hát ezért lett neki ennyi, a többi meg lúzer, aki nem csinál semmit.
    Én azt látom, hogy nincsenek lehetőségek. Ha van egy állás, és arra van 10 pályázó, és lesz rá 10 überkirály motivációs levél, akkor is csak egy embert fognak felvenni. És ennyi. Az amerikait meg felveszik szarabb motivációs levéllel is, mert ott van elég munka. És nem azért (ó, ugyan), mert ő királyabb motivációs levelet írt/okosabb lenne, mint a magyar. 🙂 Egyszerű ez, mint az egyszeregy.

  94. jobangel
    mondta:

    @TilosazA (wannabe mafla zsiráf): Azért érzed erőltetettnek, mert nálunk ez a hozzáállás (sajnos). Egy USA-beli pályakezdő gond nélkül zeng magáról dicshimnuszt, és nem lesz gondja az álláskereséssel sem, ha csak ezen múlik. Nálunk meg többdiplomások nem merik leírni, hogy értenek ahhoz, amit 10 éve csinálnak. Az interjúra behívás nem 30 másodperc alatt dől el, a CV első értékelése kb. tényleg ennyi (írtam róla itt: jobangel.blog.hu/2012/07/19/20_masodperc_951 )

  95. TilosazA (UK)
    mondta:

    Azért érdekes ez, mert mindenhol azt lehet olvasni, hogy a HR-esek kb. 30 másodperc alatt döntik el, hogy behívnak-e egy interjúra, mert ennyi jut egy önéletrajz átnézésre. És ebbe még belefér a motivációs levél elolvasása is? Miért kell akkor ezzel ennyit szenvedni? Nekem kicsit eröltetettnek tűnik, írjunk reklámot magunkról… Persze biztos megvan az oka, csak még nem látom egyelőre, hogy mi az. 🙂

  96. jobangel
    mondta:

    @Bachelor9: Cikkezni sajnos a „mit ne” vonalon hatékonyabb, mert a hibák azonosak, a megoldások viszont egyéniek. Amennyire lehet, példákat is próbálok, de pl. egy artistaképzőt végzett bohóc és egy rágcsálókra specializálódott biológus számára egyszerre nem tudok konkrét példát írni. A leghatékonyabb javaslatom ugye mindig az, hogy küldjön nekem egy e-mailt, így közvetlenül az ő problémáira tudok reagálni, személyreszabottan és nyíltan.

  97. Bachelor9
    mondta:

    @jobangel: Lehet, hogy nem fogalmaztam meg tisztan, de konyv nem a motivacios level irashoz kell, hanem a kommunikaciohoz. Ahhoz,hogy mondjuk az elet mas teruleten is boldoguljon a szerencsetlen.

    Ismet. En nem sablont kertem, hanem peldakat. Nem magamnak, hanem a kozonsegednek. Te is erre hivatkozol, es igy hiteles. Mondj peldat! Ha rossz opeldat irsz, irj jot is. Olyan, mint a gyerekneveles. Nem azt kell megtanulnia a gyereknek sem, hogy mit NE csinaljon, hanem azt hogy mit es hogyan tegye, helyesen. Nem azt mondod neki, hogy ne kanalazd a fejedre az etelt, hanem azt, hogy a szadba rakd, ugy kell enni.
    Sajnalom, az erveid nem tunnek elfogadhatonak.

    Ha meg a temahoz annyi hozzafuznivalod is van, hogy mindenki hasznalja a google-t !duh!(es elofeltetelezed, hogy ok is jolbeszelnek angolul,mint te vagy en),akkor irj errol egy kulon hozzaszolast, azzal tenyleg segitesz. Nekik. De ha a google segit nekunk megmutatni, mit tegyunk helyesen, akkor mi ertelme van neked hinni es Teged olvasni ?

  98. jobangel
    mondta:

    @Bachelor9: könyvet azért nem ajánlok, mert nem tudok jó szívvel ajánlani, mert abból nem lesz motlevél, mint írtam. A magam részéről napi 2-3 órát olvasok álláskeresős publikációkat nemzetközi oldalakon (mire nem jó az utazási idő a vonaton :))) Ezzel a tudással tudok segíteni kis túlzással bárkinek motlevelet írni. Ha már template-ket vagy valami kész motivációs levelet akarnál tanulni, akkor azt javaslom, hogy írd be a google-be, hogy „cover letter for” + a hivatásod és olvass el 50 db ilyet. Utána már meg tudod írni a sajátod is, ill. te is tudod, mik azok a frázisok, amit halálra untál bennük, azokat kerüld.

    Egy tévedést eloszlatnék, nem vagyok HR-es (lsd. bemutatkozás oldalt) Ill. még egyet: nem vagyok mérges az olvasókra, jelöltekre, miért is lennék? Álláskeresést nem tanítanak iskolában, honnan is tudnák. Arra a rendszerre vagyok mérges, ami nem tanította meg őket elég bátornak lenni a saját gondolataik kifejezésére.

    Szóval nem, továbbra sem lesz konkrét motlevél minta általam publikálva, mert nem az a célom, hogy a sablonjaimat használják a jelöltek, és mert nem hiszek benne, hogy bármilyen sablonnal könnyű eredményt elérni.

  99. Bachelor9
    mondta:

    @jobangel: Koszonom valaszod.
    Sejtettem, hogy hasonloakat fogsz irni. 🙂 En ugy latom, hogy te tisztaban vagy azzal, milyen kommunikaciot elosegito konyvek leteznek -mert te ezt tanultad, s utaltal is ra: uzleti kommunikacios szakirodalom. Nyilvan nem az ertekesitesi reszleg szaknyelvere es kommunikacios teruletere utaltal, ezert ugy gondolom, ha ajanlasz 3 konyvet, azzal tenyleg segitettel az olvasoidnak a fejlodesben. Ha nem tudja, mit keressen, akkor hogy keressen?

    A motlevelet illetoen biztos vagyok benne, hogy leultek sokan es atgondoltak, mit akarnak irni, mit tartanak fontosnak. Biztos nem annyit irtak, hogy nalatok akarok dolgozni, kuldom az oneletrajzomat, nezzetek meg legyszi. Ezzel stresszelnek mindenkit mindenhol: nem jo a motivacios level. Biztos vagyok benne, hogy leulnek megfogalmazni: „vajon mi a fenet akarnak latni,roviden, tomoren”, raadasul ne tunjon fel ez meg egyszer a CV-ben, mert az idetlen..

    Neked sem kellene nagyon megeroltetned magad, ha peldat -vagyis jo peldat- szeretnel mutatni, hiszen ezt csinalod minden nap. Emelj ki egyet, egy nem halovanyat! Vagy egy reszletet, ami nem halovany!

    Ha egy motlevel csak a szemely lelkesedeset kell, hogy mutassa es azokat az infokat, amiket leirtal, akkor Neked nem kell konkret allas es CV. Vagy eleg a te munkakorod,legyen munkaugyis/HR-es. Azt tuti nem fogja lekoppintani senki, mert TI mar tudtok motivacios levelet irni. Ha nem jo, akkor legyen sales assistant/administrator, pincer, team leader akar hol, munkaugyi asszisztens, vevoszolgalati kepviselo. Te irtad, nem bonyolult, viszont ne irjanak sablonokat az emberek. Tehat megis bonyolult!! mert felhozod a temat ujra es ujra: „a helyeset meg mindig nem tudjak ezek az bena emberekmegfogalmazni, holott mar errol blogolok miota, leirtam itt es itt, szetpukkadok a duhtol es mergem kifejezesere meg kulonbozo jelzokkel is illetem az olvasoimat neha”. Vagy akkor megsem megy at az uzeneted? Te sem jol kommunikalod, mit kellene irni?

    A fenti poziciokhoz pedig fejbol is ki lehet pattintani azt, hogy milyen skillek szuksegesek, nem kell hozza hirdetes. Munkahelyet is ki lehet talalni (Z. Kft, H. Bt), ahogy eredmenyeket is, ha ezt te mindenkeppen reszleteznéd mar a motivacios levelben. Ne ird meg mas helyett, senki nem ezt kerte. De legalabb nehany Helyesen megfogalmazott, jol kommunikalt (es megint: nem halovany) mondattal tamaszd mar ala mondandodat.
    Mert ez igy tenyleg olyan, mint amit te iral:
    1. „…Ha a jelölt jól kommunikál: -akkor- … Az állításait alátámasztja-e példákkal?”
    2. „… nem működik, hogy célozgatunk, sugallni próbálunk dolgokat, és várjuk, hogy a másik fél kitalálja, mit szeretnénk. Az egyenes, udvarias kommunikáció működik.”

  100. jobangel
    mondta:

    @Bachelor9: Azért nem rakok fel egy „tuti” kísérőlevelet, mert olyan nincs, hogy _egy_ tuti kísérőlevél. Mindenkinek más, mindenkinek egyéni, és minden egyéni kísérőlevél minden álláshirdetésre még egyszer rászabandó, az lesz a tuti, ha illeszkedik az egyéniségéhez és az álláshirdetéshez is.
    Nem lehet megúszni egy letöltéssel, meg kell tanulni levelet írni, másképp nem fog menni. Ha bárki egyéniben felkeres, hogy gondjai vannak a motlevél-írással, akkor a CV-jét elnézve esetleg még az álláshirdetést hozzánézve tudok tippeket, ötleteket, vázlatot adni a motleveléhez. De a szóhasználatát, a mondatszerkesztését nem tudom leutánozni, ezért neki kell megírnia. Meg azért is, mert nem fogok más helyett motivációs leveleket írni. Segítséget ajánlok: nem halat adok, halászni tanítok.

    Kommunikációra rengeteg könyv van, az álláskeresés témáját leginkább az üzleti kommunikációs szakirodalom tárgyalja, de a valóságtól ezek is messze vannak. Ezért könyvet sem ajánlanék, mert pont annyit érnek, mint a motivációs levél sablonok. Nincs olyan, hogy elolvasol 5 könyvet, és tudsz motivációs levelet írni. Ha van célod a levéllel, van mondanivalód, akkor meg fogod tudni írni.

    Szerintem az egész kommunikációs kérdés túl van lihegve, nem rakétatudomány ez. Mint a posztbeli példában: mondd meg világosan, hogy akarsz egy szelet kenyeret, és akkor kapni fogsz.

    Ezért írtam a fenti 4 pontot, mert ez a kiindulási alapja mindennek, motlevélnél az első kettő az értelmezhető:
    1. legyen mit mondanod – le kell ülni, és végiggondolni, hogy mit mondanál annak a hirdetőnek, aki az állást meghirdette
    2. tudd, hogyan mondd el: szókincs, kifejezési készség, ami csakis sok olvasással fejleszthető, udvariasság, határozottság, ami viszont személyiségfüggő.

  101. Bachelor9
    mondta:

    Szia! 🙂

    Ez egy nagyon jo tema. Ajanlhatnal esetleg egy konyvet, hogy hogyan fejezzuk ki pontosan azt, amit kozolni akarunk.(azt irtad te is, hogy a kommunikacio tanulhato. Hogyan?)
    Ami a kiserolevelet illeti, olvastam a temadat. Valojaban te segiteni szerettel volna az olvasoknak azzal, hogy leirod a hibakat. Ez tenyleg nagyra ertekelendo! Koszonjuk.
    Viszont azt pedig Te nem kommunikaltad, hogy Mit irjanak. 100 olyan blog,bejegyzes van, ahol leirjak konkretan mit ne tegyenek, de nem mutatjak meg konkretan az ellenkezojet.
    Minositetted az iromanyt, peldakat is irtal mit NE irjanak, de az ellenkezojere nem nagyon tettel egyertelmu javaslatot sem (az egyik helyen megis megadtal egy lehetoseget, de sajat magad allitod, hogy ez a megoldas is halovany.)Akkor te miert nem mutattad meg nekunk, milyen a tuti? Ha te nem irod le a helyes modszert, modot, csak egy halovanyat, akkor az ugy akar hiteltelennek is tunhet.
    En is tudom, miert nem jo az allamvezetesunk, le is irhatnam, meg is magyarazhatnam tobb forumon, hogy ezert es azert. Viszont ez meg nem jelenti azt, hogy tudom is, mit kellene helyesen tennem.

    Valojaban miert nem raksz fel egy tuti kiserolevelet? Ez igy mar kezd olyan misztikumma valni, mint Columbo felesege.