Felmondott a beosztottad? Felmondtál a cégednél? Hol hibáztatok?

Felmondott a beosztottad? Felmondtál a cégednél? Hol hibáztatok?

employee-leaving1.jpgSikeres álláskeresők számolnak be nekem sokszor nemcsak az új állásról, hanem a felmondásuk körülményeiről is. Ennek persze sok munkáltatói tanulsága akad, mégis inkább a munkavállalói tanulságokkal foglalkoznék most. Régóta foglalkoztat a kérdés, hogy hol is romlik el egy munkakapcsolat. Felveszünk egy új kollégát, nyitottak vagyunk, segítjük, érdeklődünk iránta. Ő meg lelkes, tanulja a folyamatokat, ápolja a kapcsolatokat, rendbehozza az elődei hibáit akár. Majd hosszabb-rövidebb idő múlva elkezdik utálni egymást. Lusta a beosztott, hülye a főnök, rossz a cégnél a hangulat. Mi történt? Párkapcsolati tanácsadók szokták mondani, hogy naponta dolgozni kell a párkapcsolaton. Mindenféle terapeuták helyre is tudják tenni a félrement kapcsolatokat egy jó drága terápiával, de a cégnél ez is veszett fejsze nyele. A hivatásos csapatépítők eljutottak arra a szintre, amikor több kárt csinálnak, mint hasznot a programjaikkal.

De vissza a fősodorba, szóval munkavállalói felmondás.

business-jumper.jpgEgyik esetben egy ismerősömet elhívta egy régi kollégája egy új cégbe. Ment. Felmondott hát, ahogy kell, korrekten közölte, leírta. A főnökével együtt mentek a munkáltatói jogokat gyakorló nagyobbacska főnökhöz közölni a hírt. Aki hüledezett.

– De hát miért?
  – Több pénz, előrelépési lehetőség, szakmai fejlődés, érdekesebb munka.
  – Miért nem szóltál, hogy ez hiányzik? Hát mi is tudtunk volna adni ilyesmiket. Mi is a végzettséged?

Gondolom, most többen felsikítottatok, a párbeszéd utolsó mondatát olvasva, pedig ez így történt. Ha a főnökember azt sem tudja, ki dolgozik neki és mit, akkor hogyan is volt ápolva az a kapcsolat? Ellenben felmerül a munkavállaló felé is pár kérdés. Tájékozódtál, kérdezted, kaphatsz-e ilyesmiket? Igen, még fizetésemelést is lehet kérni (a konkrét beosztott egyébként próbálkozott, de a közvetlen főnöke lerázta – a nagyobbacska meg nem is tudott róla, hogy voltak ilyen próbákozások).

A másik eset valahol még rosszabb. Adott egy lelkes fiatal, első komoly munkahelye volt. Sokévig tanult, hogy ezt a szakmát űzhesse, szűk is a szakterület, örült, hogy bekerült a céghez. Dolgozott lelkesen, tanult, és nem jutott előbbre. Mi több, kezdőként csak az aljamunka jutott neki, és persze kezdő fizetés. Évek múlva sem változott a helyzet, de közben látott a cégnél sok olyasmit, amit nem akart volna látni. Megmaradt kezdőnek. A szakma partriarchális, tekintélyelvű emberekkel van tele, nem is számít igazán a szakmaiság, aki erősebb, annak van igaza szakmailag is. Innováció vagy bármilyen újítás esélytelen. Ez így nem elfogadható számára.

Felmondott, új karrierbe kezdett, a szakmát is elhagyva, pedig erre gyerekkorától készült. Most viszont másra vágyik, és úgy érzi, melléválasztott, elrontotta az életét a szakmával, amire egy évtizedet áldozott. Szerencsére talált mást, így most nem vergődés és kudarc a sorsa, hanem remény. A felmondásakor a főnöke elképedt: hogy ilyen esetek vannak az ő cégénél? Ő azt hitte, hogy az ő cégénél jó dolgozni, és hogy szeretik ezt a céget a kollégák, és jó a hangulat. Hogy ő ezekről a problémákról, mint szexizmus, tekintélyelvűség, szakmai fejlődés szabotálása, fiatalok csicskáztatása nem is tudott… Hát miért nem szólt? (mert aki erős, annak van igaza itt, ez önmagában lehetetlenné teszi a visszajelzést… Mit gondolhat itt egy junior? Hogy ugyan ki hinne egy ilyen helyen neki, ha a „már 30 éve” ember mást állít?)

Igen, itt a beosztottra lett tolva a felelősség. Ő a hibás, miért nem szólt. Ahelyett, hogy a főnök gondolkodott volna: hogyan szerezhetett volna erről tudomást? Mit tett azért, hogy ilyen ne legyen? Miből gondolta egyáltalán, hogy az ő cége jó munkahely? A történet attól igazán szomorú, hogy itt mindenki vesztes, igazi lose-lose helyzet: a munkavállaló, aki csalódott a szakmában, és nem a szakterület miatt, hanem az azt képviselők miatt pályaelhagyó lett. Vesztett a társadalom, ami az ifjonc szakmai képzésére fordította az adóját, mégsem lett szakembere. És vesztett a cég is, drágán kereshet új szakembert. Vajon ezeket a veszteségeket hány főnök, cégtulajdonos látja, amikor egy ilyen fojtó légkört megteremt?

—-

A két történet közös eleme a „miért nem szólt?” Beszélgetek most épp egy másik problémás munkahely dolgozóival. Ők szólnak. Hiába. Lerázzák őket, nem hiszik, hogy ezen problémák megoldása hatékonyabb munkát, és végső soron nagyobb profitot jelentene. Nekik pedig még nem késő, még nem mondtak fel. Mit tehetnek?

A szakszervezetek erre lettek kitalálva, de ismerve a helyzetet ezügyben, ezt én sem gondolom komolyan. (Bocsánat.) A hiba, amit most elkövetnek, hogy egyesével, informálisan szólnak. Így nem látszik a probléma nagysága, nem problémának tűnik, hanem egyéni nyafogásnak. Mit tanácsolnék nekik? Szedjék össze közösen, mit kérnek, és amit kérnek, az hogyan segíti elő a cég hatékonyságát? (pl. nem mondanak fel a dolgozók, nem kell újakat keresni, betanítani sok pénzért, nem lesz kieső forgalom…) Szervezzenek akár munkahelyen kívül találkozót a főnökkel, mondják el, magyarázzák el neki. Győzzék meg, hogy ezek kellenek. Kérdezzék meg, mit tud ebből támogatni? Egyezzenek meg, hogy erre a beszélgetésre hivatkozva ezeket a javaslatokat elküldik írásban is (e-mailben). Nem követelésként, javaslatként.

Utána ne hagyják magukat. Kérdezzék háromnaponta, hetente, hogy helló főni, léptél-e tovább? Nekünk kell-e továbbmenni? Végül meg lehet fogni a főni kezét, és vinni a nagyfőnihez…

Ha a dolgozó nem mondja meg, mit akar, és arra vár, hogy majd a munkáltató megkérdezi, sosem jutunk előbbre. A fenti történetek tanulsága az is, hogy: szólj, ha bajod van! Megpróbálhatja persze a munkáltató maga megkérdezni, hol lehet javítani. De kétlem, hogy kap annyi bizalmat, amennyivel ez jól sül el. Ezt ők is tudják, ezért nem is kérdezik. El kell kezdeni építeni ezt a bizalmat – menőn fogalmazva ez az employer branding. A munkavállaló is tegyen egy lépést: mondja el, ha baja van!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Írj te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. Ladislav
    mondta:

    Köszönöm válaszod.
    Nálam annyival volt más a helyzet, hogy amit a korábbi tapasztalataimból tudtam, valamint azokat a dolgokat, amiket megtanultam, plusz amiket rámhárítottak, mert nem volt kedve a „régieknek” megcsinálni, azokat elvégeztem rendesen, vagyis nem unatkoztam, de, ha a kollégáimra hagyatkozok, akkor még ennyi rálátásom sem lett volna a dolgokra. A volt főnököm pedig elég nagy spanja volt a kollégáimnak, ezért minimum kétséges lett volna az, ha jelzem ezt neki.
    ” vezetgettem a felmondási kalendár nevű file-omat” :)))
    Én ezt az itthoni gépemen egy párszor megírtam hétvégente, hogy majd most, aztán vártam, hogy hátha valami változik, mert ugye szólni nem szóltam semmit. 🙂
    Most már mindegy, holnap reggel kezdek egy másik cégnél.
    Jó pihenést és gyermeknevelést!

  2. Eltévelyedés
    mondta:

    @Ladislav: Ez szó szerint így volt nálam is, amikor az legutóbbi helyemre kerültem, nagyon híres, nagy presztízsű cég, akkor az első 2.5 hónapban nem volt betanítás, mert évvégi hajtás van, nem érünk rá. Itt vannak ezek a prezikék, olvasgassam. Jó. Év elején a főnököm azt mondta, hogy tőle tudjam meg először, ő más poziba megy, még gondolkoznak ki legyen az új főnököm. Ez még két hónapos semmittevést jelentett, habár gyakran kérdeztem, hogy akkor most mi lesz velem?
    Mikor meglett az új főnököm, aki kedves volt, csak egy hónapból 3 hetet utaznia kellett, egy perce se volt rám, meg már különben is öt hónapja ott vagyok, nyilván vágok már mindent. Hát, nem.

    Az idő pedig ellenem dolgozott, ideje soha senkinek nem volt elmagyarázni a dolgokat, sokimdenre rájöttem magamtól, de sokminden teljesen más volt az életben, mint papíron, azt pedig sokszor kérdésre sem osztották meg velem. Ha viszont melót kaptam, akkor az elvárás az volt, mint egy 5 éve ott levő törzstagtól, hogy félszavakból megértsem a folyamatot, tudjam kit kell keresni probléma esetén, és jósoljam meg, milyen más probléma fog felmerülni. Minden kapcsolatok alapján dőlt el, amit velem nehéz kiépíteni, hiszen minden tegnapra kellett, senki nem ért rá elmagyarázni hogy kellene csinálni.

    Eljött a pont, amikor tudtam, ennél a cégnél nekem lőttek, már „régi kollega” lettem, mindent tudnom kell, de sokmindent nem tudok, és, ennek folyományaként, nem is rajtam keresztül megy semmi, így mégannyira pályaszélre kerültem. Hiába jeleztem, hogy ez van, a főnökömnek továbbra is én voltam az utolsó utáni gondja, nyilván a tréningem nem segíti a gyilkos kvóták megugrásában.
    Fél évet ültem egy csendes sarokban, munkamentesen, vezetgettem a felmondási kalendár nevű file-omat, hogy lehet maximalizálni a kifizetést, mielőtt eljövök, magánéletben úgyis épp volt jobb dolgom(születő gyerek), akkor fizessen csak a cég, kiélvezem a stresszmentes életet.

  3. Bambano
    mondta:

    egyszer dolgoztam egy nagy cégnél, ahol nagyon trendik meg okosak akartak lenni, ezért csináltak 360 fokos felmérést a cégen belül.
    bejött a hr-es hozzám is felmérni, mondta, hogy meséljek.
    én elmeséltem neki, de nem csak úgy durcásan, hanem rendesen, szakirodalmi hivatkozásokkal. a negyedik mondattól már nem mert jegyzetelni.

  4. okleveles naiv
    mondta:

    Marhaság, fél éven keresztül szóltam mindenért a főnökeimnek az elszámolatlan túlórától kezdve a türhő főnökhelyettes elleni panaszig (amit a nagyfőnök nem volt hajlandó rögzíteni, pedig már sok embert elüldözött az amúgy munkaerőhiánnyal küzdő cégtől). A kollégák még rám voltak mérgesek, h legalább szabadnapban megkaptam a túlórákat, amiket ők maguknak be sem írtak, a felmondásomkor a nagyfőnök hízelgett, h bármikor boldogan visszavárnak, neki tervei voltak velem – ja, hogy a helyettesével már nem mert konfrontálódni vezető létére? így járt, találtam jobbat, ő meg dédelgesse a bunkót, aztán majd csodálkozik, amikor az átlépi őt.
    Úgy tűnik, h még nem tart ott a munkaerőhiány, h számítson a (jól dolgozó) dolgozó véleménye.

  5. Lakle
    mondta:

    Erről nekem az jut eszembe, amikor egy nő folyton hisztizik meg nyavalyog a pasijának, aztán amikor szakít vele a fickó csak bámul, hogy miért nem szólt, hogy baja van…
    Egyébként, én 2x szóltam melóhelyen mindkétszer még én voltam lebaszva, hogy hogyan merészelem megkérdőjelezni ennek a csodás munkahelynek működését.

  6. jobangel
    mondta:

    @Thomas Dantes: Az utolsó rész pont gyári munkásokról szól. Nekik elég nehéz állást váltani, mégis inkább felmondanak, ahelyett, hogy elmondanák, mitől lenne jobb nekik. Nem nehéz belátni menedzseraggyal sem, hogy ha a munkásoknak kényelmesebb a munkájuk, akkor hatékonyabb is, és az a cégnek is jó. De ez akár a hiperek pénztárosaira is értelmezhető.

  7. takineni
    mondta:

    @ogli dzsí: egyszer már belefutottam, jobban rá fogok nézni, köszi!

  8. ogli dzsí
    mondta:

    @takineni: ‘Legtutibb az lenne, ha hitelesen meg lehetne nevezni a cégeket az interneten, akikre munkáltatói oldalról sok és jogos panasz van.’

    glassdoor.com – én minden melókeresés előtt használom /nyilván csak multi vonalon van elég adat/

  9. takineni
    mondta:

    Nekem sem sikerült még olyan helyen dolgoznom, ahol érdemes lenne akármiért is szólni.
    Igazából az a helyzet amivel találkozik az ember, az nem véletlenül van úgy ahogy évek óta, az többeknek jó és érdeke is, mint akiknek nem.

    Legtutibb az lenne, ha hitelesen meg lehetne nevezni a cégeket az interneten, akikre munkáltatói oldalról sok és jogos panasz van.

    Szerintem megérett az idő az internet nyilvánosságával és anonimitásának kombinációjával kitalálni vmit, ami egyes egyedül a beosztottakat meg nem becsülő cégeknek nem jó, másoknak: a munkavállalóknak, és azokat megbecsülő cégeknek pedig jó.

    Lehet elég lenne annyi, hogy a tb könyvek adatai alapján, lenne egy nyilvános adatbázis az interneten persze törvényes támogatással, hogy x időszakban hányan mentek el és melyik cégektől.
    Tudom légből kapott, de nagyon itt van már az ideje, hogy ezen a nem fair kiszolgáltatott állapoton lehessen változtatni.

  10. Pan Modry
    mondta:

    Ennek mar egy jo ideje, menedzserkent dolgoztam egy nem is olyan kicsi magyar cegnel, (elotte hasonlo beosztasban voltam egy multinal), elvileg azzal a cellal vettek fel hogy a sufni hozzaallas helyett a reszleg kezdjen egy mukodni mint egy vallalat es nem mint egy nagyra nott kismanufaktura.
    Mondanom sem kell, szinte az osszes ujitast megfurta a vezerigazgato – aki amugy a kozvetlen fonokom volt – egyszeruen imadta a mikromemedzselest, a valodi fonoki feladatok helyett minden szarral foglalkozott, aztan ha nem ugy ment valami hisztizett.
    Se elotte, se utana nem toltam annyi online warcraftot, persze munkaidoben, aztan egy ev utan felmondtam a picsaba es a fonokom nem ertette miert. A valtas nagyon bejott… …bar azota nem sokat gamerkedek mar.

  11. Szóltam a fônöknek, hogy a „kötelezô zenehallgatás” és az azt túlordító kollégák eléggé zavaróak, ha koncentrálni kell a feladatomra.
    Megoldotta: letiltotta a zenét.
    Viszont az ötletelô meetingek ettôl függetlenül ugyanúgy a hátam mögött történtek szintén fennhangon – miközben a tárgyaló üresen tátongott.
    Tehát a fônök agyáig csak az jutott el, hogy zene = rossz.

  12. Hehe64
    mondta:

    Kedves drága cikkíró.
    Egy tipikus/átlagos mai magyar KKV. alkalmazottjaként általában kettő dolgot tehet a munkavállaló.
    1. Felmond, ha fejlődni szeretne/nagyobb fizetést szeretne stb.
    2. Felveti a problémáit/javaslatait a munkahelyi vezetőnek/tulajdonosnak,(KKV. vonalon ezek általában átfedik egymást) ekkor őt rúgják ki azonnal, mert ne már hogy a nyúl vigye a puskát, és az alkalmazott bármit jobban/másképp lásson mint a főnöke, akinek szakmai emberi kompetenciája ezzel „kétségbe van vonva”. (Ez ugyanis az általános hozzáállás KKV. körökben.)

  13. BiG74 Bodri
    mondta:

    Hát, nekem még nem sikerült olyan helyen dolgoznom, ahol érdemes volt szólni. Maximum más számára sikerül a gesztenyét kikaparni.

  14. Ladislav
    mondta:

    Ez hosszabb lett, mint gondoltam :)))

  15. Ladislav
    mondta:

    Ez kissé hosszú lesz, de az eset érzékeltetéséhez a legfontosabbakat leírom.
    Pár éve felvettek egy céghez. Az akkori vezető (már elment a vállalattól), aki felvett az adott területre, azt mondta, hogy egyenrangú fél leszek azon a területen, aminek a részleteit majd a kollégáim elmagyarázzák, ami kb. 3 hónap lesz. Az első napomon,amikor odakerültem a kollégáim azt mondták, mivel dolgoztam hasonló területen, hogy amit megtudok oldani azt csináljam, mert sok a meló. Azt a néhány feladatot hiba nélkül elláttam, amit kevés kérdéssel el tudtam végezni és ez így ment hónapokig, úgy, hogy többször jeleztem, hogy itt vagyok, van egy kis időm, mutassák mit kell még tudnom, de sokszor eredménytelenül. A vezetőség közben folyamatosan olyan feladatokról kérdezgetett, amelyekről még fogalmam sem volt. Azt a választ adtam, amit a 2 közvetlen, egy területen lévő kollégám is mondogatott, hogy „most sok a munka,ezért nincs idő rá”,”majd folyamatában”, ami pár hónap múlva már egyre cikibb volt. Az egyik kollégám még azt is mondta, hogy ő „nem szeretné, ha ugyanannyi lenne a fizetésem, mint neki, mert ő már régebben van itt, és ő többet tett le az asztalra”. A mondat utolsó felével egyetértek, az első részének pedig az a lényege, hogy inkább nem tanítanak be normálisan, csak annyira, hogy ne vádolhassák őket semmivel. Persze, immel-ámmal egy kicsit átadtak a „tudásukból”, de a betanítástól ez távol állt. Általában azokat a feladatokat végeztem, ami nem volt annyira népszerű. Sokszor azért siettem egy feladat elvégzésével, hogy utána legyen időm kérdezni és más folyamaokra rálátni, de ez rendszerint nem jött össze. Eközben minden információt egymás között, négyszemközt, megbeszéltek. Igen, de amikor valaki szabadságon, vagy táppénzen volt, akkor ugye 2 emberre hárult a feladat, amibe nem gondoltak bele, és ahhoz, hogy rendesen elvégezzem a feladatom, normális betanítás kellene,mert kevesebb emberre ugyanaz a munkamennyiség jutott. Végülis megoldottuk ketten, de sokkal egyszerűbb lett volna, ha nem a mélyvízben ismerkedek meg a feladatommal, amikor, ha hibázok, akkor ugrott a prémiumom is. De szerencsére erre nem került sor. Volt, amikor mindketten hiányoztak, és ezt egyedül csak úgy tudtam megoldani, hogy volt egy rendes kisfőnök, aki, ha kérdésem volt segített, ezért innen-onnan összekapartam az információkat úgy, hogy ne hibázzak, ezért a prémiumomból se tudjon a vezetőség levonni. A napok úgy teltek, ha én nem szóltam hozzájuk, akkor ők nem szóltak hozzám, csak a legszükségesebb esetben. Elbeszélgettek egymással, a főnököket követték, gazsuláltak nekik, stb. De az idő múlásával, szép lassan a vezetőség sem kérdezett tőlem semmit. Gondolom elkönyveltek úgy, hogy még mindig nem tudtam jónéhány folyamathoz hozzászólni, valamint időm sem volt kedélyesen elbeszélgetni velük, ellentétben a két kollégámmal.A 2 kollégám elérte, amit akart. Úgy gondolom, nem vagyok antiszociális ember, mert más részlegekről folyamatosan jöttek hozzám az emberek pár szót váltani. Többen átlátták a helyzetet úgy, hogy soha, senkinek nem mondtam semmit, csak látták, hogy elvégzem a feladataimat és folyamatosan van mit csinálnom és az egymás közötti viszony elég rideg, konkurenciájuknak éreznek, nem pedig kollégának, munkatársnak. Az információcsere a legszükségsebbekre korlátozódott.
    Már egy idő után eléggé ki volt velük a hócipőm, ezért a váltáson gondolkoztam. Közben az asszony mondta, hogy beszéljek valamelyik főnökkel. Kivel? Mindegyikkel nagyon-nagyon jó viszonyban vannak, legalábbis keményen..,hogy is mondjam „hízelegtek” nekik. Úgy gondoltam,ha a vezetők tennének is valamit az ügy érdekében – az addigi tapasztalataim alapján erre kevés esélyt láttam – az egyébként sem közeli kapcsolatunk tovább romlott volna. Szóljak nekik, hogy nem ez lett megbeszélve, az akkor már csak volt vezetőnkkel?
    Úgy döntöttem, ha ebből szakmai fejlődés már nem lesz és olyan munkahelyen pedig nem igazán tudok dolgozni, ahol nincs egy viszonylag korrekt viszony (nekem ez fontos), akkor inkább kilépek, mert nem látok esélyt a szituáció normális rendezésére.
    Egy volt kollégám hívott egy másik céghez többször, amikor még itt dolgoztam, többször is, amikor üresedés volt náluk, hogy menjek át hozzájuk. A felmondási idő miatt erre nem volt lehetőség. Mégis erre alapozva és gyűjtve kiléptem.
    Azóta természetesen nem ment el senki, úgyhogy pályázok többfele is 🙂 Habár most bizonytalan helyzetben vagyok, de nem szeretnék még egyszer ilyen helyzetbe kerülni és nem bántam meg, hogy megtettem.

  16. Girhes
    mondta:

    Szóltam, amikor a beosztottam hibát követett el. Nem először, nem másodszor, századszor. Szóltam, amikor áskálódni kezdett ellenem. Tényszerűen cáfoltam a hazugságait, ahányszor csak kellett. Sokszor kellett.

    Mégis én mondtam fel, mert a nagyfőnök belemondta az arcomba, hogy a beosztottamban bíznak, mert már száz éve ott van a vállalatnál, én meg csak most jöttem, mit akarok változtatgatni, jóvanazúgy, ahogy volt.

    Eljöttem, aztán később visszahallottam, mire mentek a nagy bizalommal. Legszebb öröm a káröröm, örvendtem is eléggé.

  17. conchita wurst
    mondta:

    ugye nem szopkodjuk be a fonok KAMUjat h hat eddig is volt itt erdekes jol fizeto munka csak hat veletlenul a szarul fizetett uncsi munkat kaptad mer nem szoltal

    ugyan mar baszki ez most komoly?

  18. Thomas Dantes
    mondta:

    Azt utálom minden ilyen szövegben ,hogy soha nem az átlag dolgozónak szólnak. Ja persze ha menedzserek világában így van ez. De egy gyári munkás? Egy bolti eladó? Egy nehéz fizikai munkás?

    Ilyeneket mondana, hogy jaj hát több fizetés megbecsülés meg az szar az szar…a válasz a főnöktől: ha nem tetszik elmehetsz. Kuss és dolgozz. Vicc az egész.

    Na persze, akik ilyen cikkeket írnak, szarnak ők a kis emberekre. Mit számítanak úgy is tanulatlan balfékek, ennyire futotta nekik, kit érdekelnek?

  19. arabok balrol
    mondta:

    @jobangel: tobbet kap, ergo ha vodor akkor is megerte

    masreszt mire az ember felmond baromira utalja a regi helyet, ergo minek segitene akar feedbackkel

    en az utso honapokban tobbnyire mindent megteszek h egy ugyfeluk se maradjon, de en agressziv mocsok vk, az azonban nem varhato el h segitsen vki ott ahol epp felmondott, hisz azert mondott fel mert utalja oket

  20. kukatr
    mondta:

    @jobangel: Az, hogy valaki nem jár utána rendszeres időközönként problémái feldolgozásának, nem jelenti azt, hogy sosem szólna.

  21. jobangel
    mondta:

    @kukatr: Pont az lenne a lényeg, hogy felmondással pont nem ért el semmit… Mert nem lett semmi jobb, de legalább a váltás kockázatát is magára veszi, és még azon is dolgozni kell, hogy jobb legyen az új helyen, ne csöbörből vödörbe… Pedig többnyire vödör lesz az új hely, mert ott sem szól a bajairól. Ezt az attitűdöt kellene megváltoztatni.

  22. kukatr
    mondta:

    Ahol heti rendszerességgel kell nyaggatni a vezetést, hogy foglalkozzanak egy problémával, ott legfeljebb felmondással lehet valamit is elérni.