Nem lehet mindig a könnyű elég! – Foglalkozzunk a generalistákkal!

Nem lehet mindig a könnyű elég! – Foglalkozzunk a generalistákkal!

A specialisták és a vezetők mellett a generalisták csoportja az a 3. csoport, amibe gyakorlatilag bárki besorolható, aki nem specialista és nem vezető. És még van pár jellemzője.

Védangyali minőségemben ez az az álláskeresői csoport, akikkel sokat kell foglalkoznom, és kellene foglalkoznia HR-eseknek, toborzóknak is. Én a nagy angyalszárnycsapkodásban csak a problémáikat látom, ill. olyan közös jellemzőket, amiket a toborzóknak, HR-eseknek érdemes lenne komolyan venni. Pl. amikor a motivációkat feszegetik, el kellene fogadniuk a bizonytalanságot, és támogatni a hajlandóságot. Az ambíció hiányát nem kritikával illetni, hanem megteremteni az ambíciót. Megbecsülni őket – kezdve az állásinterjútól, ill. a beadott álláspályázatuktól.

Ők adminisztrátorok, ügyfélszolgálatosok, helpdeskesek, stb. A generalisták, akik biztosítják a cégek napi működését, nélkülük megáll szinte minden. A „kis csavarok” a gépezetben, ami összetartja az egészet. Az idézőjel nem véletlen:

tilos alábecsülni a szerepüket, meg kell becsülni a munkájukat. A cégek egy része ebben (is) hibázik. Azt gondolják, adminisztrálni mindenki tud, gyártósor mellé bárki jó, úgyis minden automatizálva van, így nem kell gondolkodni képes ember, jó egy droid is. Kényszerűségből sok munkavállaló inkább vállalja a droid szerepét, minthogy küzdjön egy olyan munkáért, ahol kreatív lehet. Ez komoly károkat okoz a teljes társadalomnak: kizárólag végrehajtásra kárhoztatott emberektől nem jön innováció.

A generalista

Ők azok, akiket valóban tönkre tudott tenni a poroszos oktatás. Akik végrehajtói szerepben vannak cégeknél, kirázza őket a hideg a karrier szótól, csak rosszat tapasztaltak a munkában. A munka szükséges rossz, áldozat, amit meg kell hozni a megélhetéséért. A munkát szeretni elképzelhetetlen. Rossz főnök, értelmetlen feladatok, bizonytalan állás, beletörődés, csakhogy megtartsa a munkáját. Csendben jegyzem meg, hogy nem reprezentatív mintám szerint kkv és közszféra dolgozóknál jellemző ez leginkább.

Önbizalom híján hiába van diplomája, recepciós állást keres. Mert olyat már csinált. Nem hiszi el, hogy képes többre (lojalitás vs. Stockholm-szindróma) A karrier az olyan törtetős, csúnya dolog, nőknél pláne nem illik, jó kislány princípiumosan háttérben marad egy férfi mögött. Igen, jóval több nő van a generalisták között, mint férfi.

Mi a segítség számukra?

Szerencsére az új munkaerőpiaci helyzetben a home office lehetőség, és nem vezetői kegy többé. És jól felfogott gazdasági érdek. Munkaerőhiány is lett, így az eddigi adminisztrátorok, végrehajtó szerepben lévők könnyebben elfogadják, hogy mégiscsak értenek ők valamihez nagyon.

Igyekszem is meggyőzni őket, amikor „valamilyen adminisztráció munkát keresek”-kel jönnek, hogy inkább legyenek valaminek a specialistái, ott kisebb az álláskeresői verseny, többet is fizetnek, szabadabb élet is vár rájuk – hatékonyabb lesz az álláskeresés, ha képes beleállni ebbe a szerepbe. Így lesz pl. mindenes asszisztensből autóflotta-kezelő, mert ezt a feladatát szerette a legjobban az egész titkárságosdiból. Raktárosból belső pályázattal marketingvezető, mert nála jobban senki sem ismerte a termékeket és mert marketingből írta a szakdolgozatát. Nehéz elfogadtatnom ezt, így a többség biztonsági játékot játszik: azért keresgél más generalista pozíciót is. Két önéletrajzot írunk, két felfogásban. Majd azt látja, hogy többször hívják specialista pozícióba, mint generalistának…

…itt jönnek az akadályok

  • Megretten: Hogy ő karriert építsen? Az fujj, olyat a törtetők tesznek! Ő aranyos, barátságos! Segítek neki elfogadni azt, hogy a karrier az szakmai előmenetelt jelent, ami szakmai fejlődést és érdemi tevékenységet ad neki. Nem kell törtetni, sőt ha része lehet a stratégiai gondolkodásban, vagy egy speciális szerepet tölt be a cégnél, akkor azzal segíteni tud másoknak. A személyiségét, a lelki igényeit így jobban tudja szolgálni. Mert lehet hozzá ideje és döntési jogköre, befolyása.
  • Nincs elég önbizalma ahhoz, hogy kiemelt szerepben legyen, nem hiszi el, hogy amit tud egy adott témában, az egyedi érték. A szakmai önbizalom mindig probléma… A tudása megvan, de a poroszos nevelésben megtanulta, hogy egy feljebbvalótól el kell fogadni mindent. Vitakultúrát sem gyakorolt, érveléstechnikát, tárgyalástechnikát sem, ami kellene ahhoz, hogy ha egy vezetőhöz képest más a szakmai véleménye, azt konfliktus nélkül ki tudja fejezni. Tudjon javaslatot tenni, és ha esetleg nem fogadják el a javaslatát, ne féljen legközelebb egy másik ügyben ugyanúgy javaslatokat tenni.
  • Szokatlan számára, hogy szabadabb: kimenni az irodából munkaidőben? Oké, partnerhez, ügyfélhez megy, de nem fogják keresni? Úristen, amíg tárgyalt, a telefon le volt némítva, és hívta a főnöke, és nem vette fel. Most mi lesz? Ilyen szorongások közepette kell beilleszkednie az új szerepébe, egy új cégnél.
  • Felelősség: eddig végrehajtotta a kiadott feladatokat, tökmindegy volt, hová vezetett, ő egy döntés után dolgozott a döntés végrehajtásán. A felelősség másé volt. Most meg neki kell hogy legyen hosszútávú stratégiája, rövid távú akcióterve, és tudnia kell, milyen döntésből mi lesz. Sokszor tizenéves munkatapasztalattal a hátuk mögött rettegnek ilyen szereptől, pedig régen készen állnának rá, ha mernék. Segítenek a vezetői-szervezői ismeretekről szóló tananyagok, az elmélyedés a menedzsmenttudományokban, és …. a józan paraszti ész, amitől sok felsővezető már kényszerűen elszakadt az elefántcsonttornyában. Ők majd pont az ő javaslataira tudnak támaszkodni – és saját munkám tapasztalatai alapján ezekre a top vezetőknek van is igénye. (Jó főnökeim voltak szinte mindig)

Az új élete

GYED/GYES visszatérők szembesülnek azzal, hogy a régi szakmai életvitelük nem tud tovább működni. Szerette őket a vezetőjük annak idején, mert szorgalmasan lapátolták a biteket az irodában késő este is akár, nem volt más, ami fontos. Most meg nyilván a gyerek, a család fontosabb, mint egy prezentáció csinosítása este, hogy ne holnap kelljen, amikor inkább ügyfelekkel kell kapcsolatot tartani.

Az Eisenhower-mátrixban eddig a sürgős-fontosban és a sürgős-nem fontosban pörgött, mostantól lesz feladat a nem sürgős-fontosban is (ez a stratégiai szelet). Mondhatja dolgokra, hogy nem fontos, ez a felelőssége része. Másképp kell beosztania az idejét, lehet home office-ban dolgozni, nem tud azonnal ugrani minden feladatra. A munkája része lesz, hogy másokat kérjen meg feladatok elvégzésére (delegálás) és emiatt nem kell rosszul éreznie magát – pedig fogja.

Közszférából versenyszférába, nonprofitból for-profitba váltva hasonló problémái lesznek. Előbbiben a tekintélyelvűséget felváltja a szakmaiság, kifejezetten kérni fogják a véleményét, utóbbiban megjelenik a profitorientált gazdasági megfontolás.

Ambíció

Nem lehet mindig a könnyű elég… Sokan sokszor magyarázzák meg nekem, hogy miért nem akarnak karriert építeni. Nemcsak a fentebb tárgyalt átgázolásos „érv” miatt, hanem mert a felelősség teher, hogy a feladatokat megtalálni kell, és nem készen kapja, szintén nehéz. De ha ezeket nem vállalja, akkor lemarad. Bérszínvonalban is, szakmailag is, lehetőségeiben is, ezzel a jövőbeni álláskeresését is megnehezíti. A munka hiába volt könnyű, az élet egyre nehezebb lett emiatt. Seniornak lenni tényleg lehet nehéz, ahogy régebben már írtam róla. De van, akit nem megbénít a nehézség, hanem inspirál. Ennek titka, hogy megfelelően kell nehéz feladatot választani (azaz: olyan állásod legyen, ami neked jó!)

Mindenki szeretne jó életet élni. Ebbe beletartozik a szakmai jó élet is, mert a legtöbben az időnk nagyrészét a szakmában éljük. A munka hőse áldozatszerep pedig nem jó, csak kényelmes. Ezek után az élet nem könnyebb lesz: másképp lesz nehéz. Folyamatosan figyelni, tudatosan cselekedni fárasztó, ellenben gyorsan rutinná tud válni, és akkor már „csak” érdekes. Ez megéri, minden szempontból.

Ambíciófejlesztés cégen belül

Nagyobb cégeknél már léteznek szervezett karrierprogramok, több-kevesebb sikerrel működnek is. Kisebb cégeknél, laposabb szervezetekben is lenne erre lehetőség, de ehhez HR-es szaktudás kellene – akár külső tanácsadótól „megvéve.

A cégeknek az lenne a jó, ha a szakmailag folyamatosan fejlődő kollégák egyre komolyabb ügyeket tudnának vinni, amivel növelhetnék a cég sikerét. Az ifjoncok pedig kezdetben generalistaként tanulnának, látnának szerepeket, így a szakmai utánpótlás is biztosítva lenne. Innentől már nemzetgazdasági jelentőségű a téma: nyavalygunk, hogy nincs elég szakember, vagy gondoskodunk róla, hogy ne pazaroljuk a szakértelmet.

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Személyre szabott segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierépítésedben, karrierváltásodban?  válogass tematikus szolgáltatásaimból, vagy jelentkezz be hozzám most!

További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!

# ##

 

Írj te is!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. Francois Pignon
    mondta:

    Generalista, avagy R1-es munkatárs* pozícióból rendkívül rám illenek ezek a dolgok. Most a legkevesebb, hogy annyi nyavalygás után ideírok egy köszönetet, mivel holnap beadhatom a felmondásomat. Kaptam állásajánlatot.

    Szerencse, hogy tavaly rátaláltam a blogra, mert sokat segített, hogy én sem adtam alább az igényeimből: pl. a készségeim-képességeim fölé lőjem be a mércét, ne elégedjek meg egy ugyanilyen lóti-futi állással stb.

    Nem lesz egyszerű, lélektelen-személytelen nagyvállalat mérgező légkörű üzleti egységéből kkv-ba, ahol a munkakör sok megtanulandó felelősséggel és vele 6 hónap próbaidővel jár. Alighanem vért fogok izzadni, bőven fogom még látogatni a blogot. De most van ideje annak, hogy szépen elővegyem és újraolvassam mindazt, amit az állásváltáson túli dolgokról félretettem az agyam hátsó zugába.

    Szóval maradok visszatérő vendég, a hülye becenév is marad.**
    Már ajánlottam is szűkebb körben a blogot. 🙂

    A sok véráldozattal járó hadjáratnak így vége, de még lesznek kihívások, kezdve azzal, hogy jövő héten a korrekt felmondási időt még ki kell harcolnom.

    * R1. munkatárs = „eredj ide, eredj oda”
    ** Pierre Richard jellegzetes filmjeiben a csetlő-botló karakter neve többször „François Pignon”

  2. babona
    mondta:

    Igen, már fejvadászni kell őket…:)
    Csak a leggyakrabban alkalmazott módszerekkel nem lehet…

    Generalista (egyébként mindenki, egy bizonyos életszínvonal alatt) prioritása:
    1. Jó megélhetés (elég fizus). 2. Biztos megélhetés (nem akar 3 havonta új helyet keresni). 3. Munka-magánélet egyensúly (ebbe beletartozik az alacsony munkahelyi feszültség és a kevés túlóra is).
    A többi csak sallang.
    A G. jellemzően akkor vált, ha már nagy a baj. (1,2 vagy 3 már igen rossz)

    1. jobangel
      mondta:

      A munka-magánélet egyensúlyra még nem láttam sikersztorit. Valamelyik mindig dominánsabb mindenkinél. Ami nem baj, csak egyensúlyra törekedni így hiábavalónak tűnik.

      A többivel nagyon egyetértek: az egzisztenciális biztonság fontos lenne mindenkinek, hogy megszüntessük az általános frusztrációt.

      1. babona
        mondta:

        Köszi 🙂 Továbbvive a gondolatot én mint külsős csak azt látom hogy megy a maszatolás a fizetés tényleges emelése körül: inkább a juttatási csomag (pénzre egyébként általában könnyen lefordítható/visszakereshető, gyakran elenyésző összege) meg a különböző “élmény”-ek vannak középpontban. Ez meg általában egy alacsonyabb pozícióba szerződő munkavállalót pont nem érdekel.
        Persze érthető hogy minél kisebb bérköltséggel szeretne egy cég dolgozni, de mikor a csapból is az folyik hogy nincs elég ember, aztán meg inkább jön a félképzett magyarul-németül nem tudó gombokért, akkor meg kéne nézni hogy a munkahatékonyságra ez hogy is hat, meg az ott dolgozók moráljára. Lehet hogy végső soron a drágább munkavállaló sokkal olcsóbb a cégeknek?

        1. Balfredo Alfredo
          mondta:

          Ne feledd el, hogy mndig itt és most kell olcsónak lenni. A többi nem fontos, így szükségképpen rablógazdálkodás alakul ki.

          1. babona
            mondta:

            Jah, a piacnak nincs emlékezete és a jövőbe sem lát… 🙂