Gerilla-önéletrajz… eddig bírtam

Gerilla-önéletrajz… eddig bírtam

gerilla.jpgSokan kérdezték már, mit gondolok róla (mármint a gerilla-önéletrajzról), és mivel gőzöm sem volt arról, hogy egy „fennálló hatalom ellen küzdő nem reguláris harcos” (idézet a kislexikon.hu-ról), milyen önéletrajzot tud írni, gondoltam, feliratkozom a hírlevélre az oldalon – amit szándékosan nem linkelek – hogy tanuljak.

Azt vártam volna, hogy gerilla-marketinges módszereket ültet át az önéletrajzírásba, bár az egyébként élénknek mondott fantáziám sem támogatott igazán abban, hogy ezt elképzeljem a gyakorlatban. De persze az én fantáziám nem lehet alapérték, miért is ne engednék teret egy másfajta szemléletnek. Legyünk toleránsak, nyitottak, empatikusak, ha mindenkinek ezt tanácsolom, jómagam sem lehetek másmilyen. Adtam egy esélyt az ötletnek.Naponta kaptam a hírleveleket, és olvastam szorgalmasan, hiszen minden „lecke” végén meg lettem fenyegetve, hogy ez ám csak most, csak nekem, csak 10 napig elérhető, biza’. Letöltöttem, elmentettem, újraolvastam, elemeztem, és pár lapos, mindenhol elhangzó ötleten túl nem tudtam mást felfedezni benne. Türelmem határtalan, olvastam hát továbbra is szorgalmasan, várván a gerillázási ötleteket, elvégre arról szerettem volna írni, és ha ez sikerült volna, most happy story-t fogalmaznék, és bőszen linkelgetném jelen cikk témaadóját.

Nnna, ma betelt a pohár, ezért gazdagodott tombolás rovatom újabb bejegyzéssel. A legfelháborítóbb, hogy valaki olyanoktól kér pénzt, akik feltehetőleg most nincsenek túl jó anyagi helyzetben, de kellően kétségbeesettek. Ez szerintem megbocsáthatatlan, erre nincs mentség.

A „mű” ingyenesen elérhető része tipikus marketing-hablaty, középszerű tanácsokkal. Pl. hogy ha új beruházásról olvasol az újságban, és állást keresel, jelentkezz oda is. Ezt a pusztítóan újszerű és gerillás gondolatot alig néhány ezer karakternyi cikkben adja át.

Volt egy másik értelmetlen javaslata, ami persze HR-ellenes uszításra épült. Szerinte ugyanis a HR-t meg kell kerülni, és egyből a szakmai vezetőhöz jelentkezni. Mert ugye az úgy működik, hogy jön egy álláskereső, és cég ISO 9001-be, és egyéb szabványokba öntött, milliókért, évek alatt kidolgoztatott és auditált folyamatait megváltoztatja, csakmert valaki épp gerillázik. Ez utóbbi tanácsot persze saját sanyarú tapasztalatával marketingeli, de kérdem én, hogy aki ilyen vérprofi álláskeresésben, mint ő, hogyan bukhat meg a HR-nél? Úgy, hogy egy kókler.

Meglepő új trendként említi, hogy közösségi oldalakon is lehet állást keresni. Ezen is csak ő lepődik meg, így 2012-ben…

De majd mutat ő neked olyan netes álláskereső módszereket is, hogy az állásportálok közelébe se kelljen menned, mert onnan úgyis sok jelentkező érkezik. (Vö. cipőt is pékségben próbálj venni, mert ott nem kell méreteket bogarásznod: egyikből sincs. Rengeteg időt spórolhatsz így a cipővásárláson!)

Javasolja, hogy ne beszélj pénzről, ha a fizetési igényedet kérdezik (ez kinek lenne jó, és mi a célja egy ilyen tanáccsal???)

Ugyanitt 6000 Ft értékű tanulmányt is kapnék ajándékba, ha megrendelném a „dobozos” megoldást, 17990 Ft-ért, benne 19 db motlev minta, és 19 db CV minta (netről több tízezer darabot tölthetsz le, ingyen). De ő így is tök olcsó ám, mert motlev- és önéletrajz-írással is megbízhatnám, majd’ 50 rugóért (49990 Ft). Itt már randán káromkodom, lévén egy jól szabott motlev egy hirdetésre szól, azaz minden jelentkezésért legombolná ezt a pénzt. Vagy csak egyért, de az semmit sem ér, mert nem lesz testreszabott. De ő biztosan olyan szakértő önéletrajzilag, hogy megoldja a jelentkezést testreszabás nélkül is. Nem mellesleg egy valamirevaló tanulmányt százezrekért, milliókért érdemes mérni, 6000-ért egy fogadóórát sem adnak komoly tanácsadók. Ja, és persze az ajánlatok nem érnek véget, angolul is lehet ám pályázatot írni, tudtad-e? Ő ezt – az előbbieket kiegészítendő – még 4 rugóért lesablonozta Neked. Szószedet, motlev-minták meg minden (ezt is kb. néhány órányi copy-paste meló lehetett összerakni).

Alapvetően semmi olyat nem ad, amit bárki más ingyen ne adna a neten a témában. Semmilyen különleges ötlete, forradalmi megoldása nincs, hülyeség viszont bőven van, már az ingyenes anyagban is. Ezt sem rónám fel önmagában, elvégre sok idétlen cikket lehet találni. A különbség csak annyi, hogy ő pénzt kér érte.

Szépen kérek mindenkit, NE adjon pénzt ilyesmikért. Nem lesz állásod attól, ha kiadsz egy zsák pénzt valami irományért, még akkor sem, ha azt „önéletrajz-szakértő” (muhaha) írta.

Ha pedig tényleg „gerillázni” akarsz, azaz kevésbé elterjedt módszerekkel állást keresni, íme néhány ötlet, ingyen, mert én nem kérek pénzt álláskeresőtől álláskeresési tippekért:

  • Csinálj honlapot magadról, szakmai tudásodról, letölthető önéletrajzzal, Facebook megosztási lehetőséggel, bemutatkozó videóval, amit a videómegosztókra is feltölthetsz.
  • Blogolj az álláskeresésedről, hátha az ott mutatott hozzáállásod tetszik meg valakinek.
  • Nézd ki magadnak azokat a cégeket, ahol szakmailag szükség lehet rád, és küldj nekik mailt, még akkor is, ha éppen nem hirdetnek állást.

És ne feledd: Állásod csakis attól lesz, ha böngészed a hirdetéseket, pályázol, megkérdezed az ismerőseidet, céltudatos vagy.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Írj te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. Baráth András
    mondta:

    Tisztelt „JobAngel”!

    Baráth András vagyok, a Gerilla Önéletrajz szerzője, s egyben a kiadványt megjelentető Sikergarancia Kft. ügyvezetője.

    Meglepve olvastam a fenti bejegyzést, mely számomra és a Sikergarancia Kft. számára sajnos több szempontból is sérelmes, a rám nézve egyébként sértő állítások pedig nem felelnek meg a valóságnak.

    Mivel alapvetően az értelmes kommunikáció és a békés konfliktuskezelés híve vagyok, szeretném megismertetni veled a Gerilla Önéletrajz hátterét. Felajánlom tehát, s egyben kérem is, hogy valamikor a közeljövőben egy személyes találkozó keretében beszéljük át kölcsönös aggályainkat! Bízom benne, hogy ha feltárom előtted az általad jelenleg még nem ismert részleteket és tevékenységem eddigi eredményeit, meg tudlak győzni arról, hogy az általam nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatban megfogalmazódott kétségeid alaptalanok!

    Egy privát üzenetben küldtem el a kezdeményezésemmel és kérésemmel kapcsolatos részleteket.

    Előre is köszönöm a korrekt hozzáállásod!

    Üdvözlettel:

    Baráth András

  2. JobbanTudom
    mondta:

    Nem nehéz azért rákeresni 🙂 Akkor azok a referenciák kamuk szerinted, amiket ír?

  3. Allaskereso
    mondta:

    Én is feliratkoztam annak idején. Az elején még szimpatikus is volt a dolog, de aztán – tényleg, ahogy írod – se füle, se farka nem volt a dolognak. Pénzt kiadni meg abszolút nem volt lehetőségem. Akkor már jobban jár az ember, ha megkér egy valódi szakmabelit (HR-est, személyzetist stb.), hogy tekintse át, mi hiányzik az önéletrajzából vagy minek nem kellene benne lennie.

    A végén már rettentően idegesített, mert brutál mennyiségű hírlevelet kaptam.

    Egyébként én úgy látom, hogy akkor már előbb számít a mennyiség, mint a minőség, mert lehet tökéletes és világraszólóan gyönyörűséges önéletrajzom, ha három helyre küldöm el, és egyiknél sem olvassák el, mert annyi másik jelentkező van.

  4. Nadiposzi (törölt)
    mondta:

    Ó, hát ez az…
    Egy ismerősömmel összefutva ajánlott valami hasonló szart, amit ő megvett, és hogy a link, na de írjam be a gugliba hogy, és milyen fasza. Csak 15 ezer, de tuti megéri, blabla. Bőszen bólogattam, és eldöntöttem, hogy leszarom. Jól tettem.