Hogyan éld túl a munkahelyi bántalmazást? – Mobbing I.

Hogyan éld túl a munkahelyi bántalmazást? – Mobbing I.

Többször kérték már, hogy írjak a munkahelyi folyamatos verbális és lelki agresszióról, az angolul mobbingnak nevezett jelenségről. Erről azért nem könnyű nekem írni, mert nincs előremutató megközelítése a munkavállaló -nekem álláskereső – számára, ha már kialakult a cég közösségében. A megoldását minden esetben csak a menekülésben, álláskeresésben látom.

Leginkább azért, mert egy mobbing-áldozatból ugyanabban a környezetben sosem lesz megbecsült kolléga. Az üldözői sosem fognak másként tekinteni rá.

A téma kutatása közben olvastam extrém külföldi esetet, amikor a mobbingoló csoport főnöke lett az előbb kiutált stréber, de hiába. Pár hónap után mégis neki kellett mennie a cégtől, mert vezetőként sem tudott úrrá lenni a problémán. Megkérdőjelezték a döntéseit, megkerülték, a döntése ellenére másképp cselekedtek, és ennek hiába lett negatív eredménye, számonkéréskor megmagyarázták, hogy a főnöké még rosszabb út lett volna, csak minimalizálták a károkat.

HR-es cikkek többnyire azt javasolják az áldozatnak, hogy forduljon a HR-osztályhoz, forduljon a főnökéhez, próbálja tisztázni a kollégákkal a helyzetet. Ezek sosem vezetnek eredményre a hozzám érkezett beszámolók szerint…

A HR-es tehetetlen, esetleg tud rendelni valamilyen szervezetfejlesztési kurzust erre szakosodott cégtől, tud beszélni a közvetlen vezetővel, hogy figyeljen. A közvetlen vezetőhöz fordulás a mobbingoló közösségben egyből mószerolás, árulkodás, egy vezetői figyelmeztetés pedig olaj a tűzre az áldozat szempontjából. A kollégákkal tisztázni a helyzetet szintén lehetetlen: az áldozat nyilván nem ért szót velük. Vagy álszent „jaj, dehogy, rosszul érzed, mi becsülünk” stb. válasz érkezik, és nem változik semmi, vagy nyílt veszekedés lesz, az üldözők kihasználják a helyzetet egy újabb stresszelésre, de persze az áldozat lesz a „provokátor”, „mindig vele van a baj”, „addig sem tudtunk dolgozni, míg ő panaszkodott”.

Az áldozatok számára marad az álláskeresés: ha engem keresnek meg és megírják, hogy esetükben az elviselhetetlen környezet az állásváltás motivációja, próbálok segíteni. A szokásos CV-motlevélíráson túl abban, hogy szinte rendszeresen kifejezik lelkiismeret-furdalásukat is: ők most készülnek rútul elhagyni a céget… Én meg közlöm, hogy szerintem most készülnek megelőzni a stresszből adódó betegségeiket, és ez jó. A cégek pedig majd megoldják a saját problémájukat, amit az ő távozásuk jelent, nekik azzal nincs dolguk.

Álláskereséskor a mobbing áldozata számára a legfontosabb, hogy legközelebb ne történjen ez vele. Mobbing áldozata gyakorlatilag bárki lehet, mégis vannak jellemző áldozati személyiségjegyek: aki nem tudja megvédeni magát, akinek nem elég jó a kommunikációs képessége, akinek nincs humorérzéke és nem tudja viccel elütni a neki szánt sértést, ill. akit jól fel lehet húzni bármivel, remek áldozat az üldözői számára. A legártatlanabb szokásaikért is lehet piszkálni bárkit, egyik jelöltem legfőbb „bűne” az volt, hogy vegetáriánus, ebből eredt minden probléma. Érzékenyen vett minden erre utaló megjegyzést, mindig megpróbálta megmagyarázni, hogy egészségi okokból választotta ezt, mindig szabadkozott, majd felidegesítette magát minden erre irányuló megjegyzésen. Már a beszámolói alapján sem csoda, hogy rászálltak. A legkülönfélébb szívatásokat találták ki, a szakmai munkájába is belekötöttek, ő pedig egyre rosszabbul érezte magát. Megbeszéltem vele, hogy a következő helyen abból, hogy vegetáriánus, nem csinál problémát, nem magyarázkodik. Ha majd kérdezik, közli, hogy ő ilyeneket szeret enni, és kész. Még elrontott néhány állásinterjút, amin panaszkodott az előző helyére, hogy őt ezért bántották, majd nagy nehezen taktikát váltott, és rájött, hogy probléma akkor lesz valamiből, ha ő is úgy kezeli. (Jó példa erre a világ legrondább hölgyének története is) Emellett tudni kell, hogy mindenkivel azt tesznek meg, amit lehet. Ha vki megvédi magát, mert kellő önbecsülése van, vissza tud vágni, tudja ignorálni a sértéseket, nem „kényelmes” áldozatnak, keresnek helyette mást. Az üldözőket a behódoló, megalázkodó viselkedés erősíti meg abban, hogy jól választottak áldozatot.

Amit a vezető mindig megtehet a mobbing ellen, a működő szervezet kialakítása és karbantartása. A közös értékrend alapjainak lefektetése pl. sokat segít: tolerancia, egymás segítése lehet követelmény. A mérhető munkákra legyenek célszámok. Aki ezeket nem tudja elfogadni a munkavállalók közül, ki fog hullani a közösségből, de ez nem is baj: aki marad, az hatékonyan fog tudni együttműködni. És itt a téma kulcsa: a mobbing nemcsak az áldozatról szól, hanem a teljes cégről. De erről majd a következő posztban írok egy kicsit…

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz Szelid sunmalac hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. jobangel
    mondta:

    @Noras: Elméletileg lehetséges erre tesztet gyártani, gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Sokan kínálnak (pszichológusok szerencsére) egyedi teszteket kiválasztásokra, ellenben ők is hozott anyagból dolgoznak. Rákérdeznek a céges körülményekre, és kapnak valamilyen választ, amihez igazítják a tesztet, ami azt mérné, jelöltünk be tud-e majd illeszkedni. Azonban a tesztkészítést indító interjúnál vérzik el a dolog, lévén egy vezető sem fogja azt mondani, hogy „én kérem mobbingolok, imádom stresszben tartani a kollégákat, örülök, ha félnek tőlem stb.” Azt fogja mondani, hogy ő kemény, de igazságos, csak a teljesítmény számít, blabla… Innentől a teszt esélytelen.

    Ahogy már régóta tudjuk, az alapvetően normális embereket a rájuk osztott szerep befolyásolja valamilyen irányban (aggresszor vagy áldozat). Azaz nem a jelöltet kell mérni, mert ő jó eséllyel normális, hanem a céget, amibe bekerül. Zimbardo szerint maga a hierarchia léte hozza elő az áldozat vagy aggresszor viselkedést az emberből, azaz a hierarchia minősége a döntő. Cégen belül persze nem vizsgálták ennyire átfogóan, de tapasztalati úton azért belátható, hogy igaza van. Jófej vezető mellett a stresszes munka is jobban elviselhető, aggresszor vezető/kollégák mellett a kevésbé stresszes munka is elviselhetetlenné válhat.

  2. Noras
    mondta:

    @jobangel:
    @Joosep: Ugy gondolnam, vannak tesztek, amik arra iranyulnak, amik az ilyen jellegu viselkedest, termeszetet vagy szemelyiseget felderitsek.
    Elkepzelheto, hogy jobangel vagy a tobbiek tud ilyenekrol. En sajnos nem, de szivesen megneznem.

  3. jobangel
    mondta:

    @Joosep: igen, még a panaszkodás is gyanús… Ide sajnos a főnöki emberismeret is kevés, de az is jó meglátás, hogy a mobbingnak teret adó cégben a főnök maga is mobber-természetű.

  4. Joosep (törölt)
    mondta:

    Egyébként nem munkahely, hanem iskola, és nem pusztán lelki terror, de a legjobb film a témában:

    http://www.youtube.com/watch?v=_m0SsOKtpz8

  5. Joosep (törölt)
    mondta:

    @Bachelor9:
    Pl. simán előfordulhat, hogy az egyik agresszor megy oda a főnökhöz, hogy az áldozat nem hagyja őt békén, ez egy „zseniális” húzás a részéről, hiszen így számára legrosszabb esetben is azt fogja gondolni a főnök, hogy kettőre áll a vásár.

    Sőt, én azt mondom, hogy a legritkább esetben fordul az áldozat a főnökhöz, mert egyrészt az önbecsülése a béka feneke alá kerül (hiába próbálja beadni magának, hogy ő okos, szép, és az agresszor irigykedik, tudja, valahol belül mégis magát érzi szarnak, az igazság meg egyébként egyik sem), másrészt tudja, hogy ha szól a főnöknek, akkor az további támadási felületet biztosít, mert ő lesz az ügyeletes stréber. Szóval én úgy gondolom, hogy 10-ből 9 esetben az agresszor lesz az, stratégiai okokból, vagy mert annyira elfajult a dolog, hogy már az áldozat sértette meg őt, aki a főnökhöz fordul „segítségért”.

    Ezzel együtt azt mondom, hogy egy jó főnöknek jó emberismerőnek kellene lennie, és átlátnia ezeket a dolgokat, lehetőleg előre megelőzni. Viszont eleve több esély van arra, hogy a fő mobberekből lesznek főnökök, hiszen ők azok, akik a leghatékonyabban tudják érvényesíteni az érdekeiket.

  6. Bachelor9
    mondta:

    @jobangel: ertelek. Az utolso 2 mondatodra reagalva: Azonban ha az aldozat odafordul a fonokehez, hogy tanacsot, segitseget ker, mert ugy erzi, a tekintelyet assak ala, vagy a johirevel jatszanak ( mar akar zaklatas, ragalmazas es becsuletsertes kategoriait illeti, amivel pedig a jog is foglalkozik!) , akkor ott ugy gondolom egyertelmu, ki az aldozat
    A ” mobber” altalaban gyujti a kovetoit, ” szolgait”, bizalmukba ferkozik az altal, hogy szemelyes infokat oszt meg veluk masokrol, a legujabb pletykakrol, stb. A ” nyalas” oda vissza tortenik.
    Mindegy, a lenyeg, hogy a fonoknek csirajaban kellene elfojtania, hogy elszabaduljanak hasonlo indulatok. Elitelni az ilyesfajta viselkedest, ha igaz, ha nem.

  7. jobangel
    mondta:

    @Bachelor9: A testvéred is átélte a szokásost 🙁 Az összes beszámoló hasonló, hogy nem tudja miért, a helyét félti az illető, vagy szebb-jobb-okosabb akit kipécézett. A miértekre egy egész tudományág épült, ugye a pszichológia dolga kutatni, hogy miért viselkedünk úgy, ahogy. Felületesen nézve mondhatjuk, hogy a környezet nagyban hozzájárul, hogy a normális emberekből is aggresszor vagy áldozat lesz-e – lsd. Zimbardo-féle börtönkísérlet.
    De ha nem ennyire szélsőséges aggressziót vizsgálunk, lehet az áldozat-üldöző-megmentő drámaháromszögben keresni a miértekre a választ. Ez a 3 szerep képes keveredni, néha egy mondaton belül is tud valaki áldozat és üldöző lenni. Klasszikus példa: „én majd túlórázok, menj csak haza, hagyj itt engem a sok munkával nyugodtan” — ebből állapítsa meg, ha tudja egy külső szemlélő (a főnök), hogy épp az áldozatot vagy az üldözőt hallotta-e… Hát ezért nem egyszerű a főnökök dolga sem mobbing témában.

  8. Bachelor9
    mondta:

    @jobangel: erdekes ez a kerkasztal beszelgetes tema felvetes. Nekem sajnos a testveremmel tortentek hasonlo dolgok. A lenyeg, a tesom a mai napig nem tudja, mi volt a kivalto ok, miert szalltak ra eleinte. A munkajat tokeletesen elvegezte, a fonok elismerte. De megprobaltak belekotni a „Nok”. Megprobaltak lejaratni mindenhol, es egy ido utan a fonok is eszrevette ezt. O ugy probalta orvosolni, hogy a vezerrel es a tesommal igy edes harmasban leult az irodaban, hogy akkor „beszeljetek meg” jott a fikazas, hogy ezt csinaltad es azt csinaltad, de az okra, hogy Miert teszi ezt, mi valtotta ki az ellenszenvet, soha nem kerult szoba. Azt kellett volna tisztazni, de ezt eroszakkal, hogy „uljetek le itt elottem, s beszeljetek ki, mig en hatradolok” nem lehet. Sot, nagy a gyanu ra a tobbiektol, hogy az illeto „holgy” feltekeny volt tobb teruleten is a tesveremre. Azt pedig, hogy valaki csinosabb, okosabb, stb. nem szivesen vallja be senki, nem csak masnak, hanem meg maganak sem.
    Es ez, valoban eleg ovodas, iskolas mentalitas, amit egy munkahelyen sem lenne szabad tamogatni! Egy munkahely azert munkahely, mert ott az emberek dolgoznak, amiert penzt kapnak cserebe. Az nem egy olyan hely, ahol tarsadalmi eletet elnek az emberek. Ha megis, azt tegyek a szunetben, ebed idoben vagy munkan kivul, es ne a munka rovasara.

    Es ami megszomorubb, hogy Mindig az huzza a rovidebbet, akit kipeceznek a mobbingra. Mindig nekik nem hisznek. Miert lehet ez? En ugy gondolom, akik mobbingolnak azok olyan tipusu emberek, akik sokmindenkivel kijonnek, jokedelyuek, baratsagosak, sok esetben a nyalisok. Eppen ezert szeretnek es akarnak nekik hinni az emberek.
    Szomoru, hogy egy olyan vilagban elunk, ahol mindenki a masiknak hisz, nem pedig a sajat tapasztalatainak. Masok altal itelik meg embertarsukat, ahelyett, hogy vennek a faradtsagot es megismernek.

    Az pedig meg szomorubb, hogy ha valaki eszleli ezeket a rendellenessegeket a vallalatnal, nem mer kiallni vagy megvedeni az aldozatot. Meg a fonok sem…

  9. belekotyogok
    mondta:

    @jobangel: Alkalmatlan volt a változásra, így a feladatra is. Tulajdonképpen csak azért írtam le a sztorit, mert az ő oldaláról bőven terror volt, viszont sem szándékosság, sem tudatosság nem volt benne részünkről. Egyszerűen csak reagáltunk az ő viselkedésére. Szerintem sok hasonló helyzetnek ez az oka: egy beilleszkedni nem tudó és akaró ember belekerül egy csapatba, esetleg még magára is teszi az áldozatvagyok táblát, és kész a helyzet.

    Persze ezzel nem az áldozatokat akarom vádolni, hogy ők tehetnek róla, de észrevétlenül bele lehet csúszni csúnya helyzetekbe.
    Főnökünk akkor egy gyenge, konfliktuskerülő, alkalmatlan ember volt, mondjuk ezt ő is tudta magáról, ennél komolyabb helyzeteket sem kezelt, ebben a helyzetben meg egyértelműen és szemellenzősen minket hibáztatott.

  10. ==T==
    mondta:

    @jobangel: Köszönöm a villámgyors választ:)

  11. jobangel
    mondta:

    @==T==: irodai-értelmiségi állásnál nem foghatsz mellé öltönnyel, nyakkendővel (fizikai munkásként nem lenne jó ötlet).

    A nyakkendőkötés elkezdett kimenni a divatból, tehát ha elhagyod, az sem katasztrófa, az öltöny sem kell feltétlenül, hogy sötét legyen. Bár a tanácsadóknak szokták azt javasolni, nézzenek úgy ki, hogy bármikor el tudjanak menni egy temetésre is. Én személy szerint azt gondolom, hogy nyakkendő állásinterjúra legyen, mégiscsak „alkalom” a mindennapokhoz képest.

  12. ==T==
    mondta:

    Kedves Jobangel!

    Lenne egy OFF kérdésem.

    Téma: hogyan öltözködjük az állásinterjúra.

    A kérdésem az, hogy irodai/értelmiségi állásnál:

    – mindig öltöny/nyakkendő

    vagy a pozíciótól/várható fizetéstől/cég nagyságától függően elég egy

    – sötét zakó/sötét nadrág/ nyakkendő

    – sötét zakó/sötét nadrág/ing?

    ?

  13. ]{udarauszkasz
    mondta:

    Hogyan eld tul a munkanelkuliseget, amikor eloszor az onbecsulesedet veszited el, aztan utana nem tudsz telefonalni, majd futeni, nincs mit enni, vegul a hazadat viszi a bank.
    Nekem mar van erre egy valaszom. Sehogy. Mar azt is eldontottem, melyik fonokom szemebe nezve fogom felvagni az ereimet.

  14. ]{udarauszkasz
    mondta:

    Hogyn eld tul… Ehhez eloszor munkahelyet kene talalni.

  15. jobangel
    mondta:

    @belekotyogok: Tanulságos történet 🙁 Elsőre az jutott eszembe, hogy talán alkalmatlan, de mint írtad, máshol meg nem volt az. Aztán az jutott eszembe, hogy miért nem tudott erről a főnök, miért nem volt egy kerekasztal munkaidő után kötelező jelleggel, ahol körbebeszélhettétek volna a problémákat, komolyabb helyeken erre szakértő mediátort is hívnak (aki végzett pszichológus minimum). Őt ennyiből látva a magánjellegű bajai juttatták alacsony önértékelésig, teljes érdektelenségig, ti már csak arra reagáltatok, amit ő tett magával, majd ezáltal veletek. Bonyolult dolog a szervezetfejlesztés, nem véletlenül pszichológusok csinálják. Itt erre lett volna szükség, ill. a szakembernek biztos lettek volna ötletei, ha tényleg ez az ember kellett ebbe a csapatba. Egyébként meg a problémák elején kellett volna négyszemközt a főnöknek elbeszélgetni vele, majd ha nincs változás, megválni tőle.

  16. belekotyogok
    mondta:

    Hát nem tudom…
    Persze, van ilyen, hogy mobbing…
    Arra van valami kifejezés, amikor a fordítottja van? Mi kaptunk egy áthelyezett kollegát, akit korábban jó fejnek tartottunk (távoli munkakapcsolatban), majd bekerülve a csapatba nem volt hajlandó felvenni a fonalat. Azaz: nem volt képes elsajátítani a munkahelyre vonatkozó alapszabályokat (csak sóhajtozva hivatkozott arra, hogy a másik helyen máshogy volt, meg hogy ő már öreg – 40+ – ehhez meg egyébként is), alap dolgokkal nem volt tisztában, egyszerű feladatokat sem lehetett rábízni, cserébe rácsodálkozott olyan dolgokra, amiket elvileg úgy kellett volna csinálnia az előző helyen is stb stb. Többször szóltunk neki, szépen, türelmesen, újra mutogattunk mindent, de egyszer elszakad mindenkinél a cérna. Ráadásul mindezt tetézte, hogy a személyisége sem volt az, ami miatt nagyvonalúan elnézel dolgokat: magát csődtömegnek állította be, nem vett részt semmi beszélgetésben, még abban sem, ami a munkára vonatkozott volna, cserébe ha néha megnyilvánult valami személyeset, az többnyire pikírt, gúnyos megjegyzés volt a humor jegyében (ami a többi kollegával működik is, hisz ismerjük egymást, tudjuk, hogy meddig mehetünk el megbántás nélkül), amihez viszont nem volt elég szoros a viszony. A munkához való hozzáállása a vállvonogatás volt, semmiféle nyitottságot és aktivitást nem mutatott („hát hisz ti úgyis jobban tudjátok”). Meg még egy csomó minden.
    Szólni nem lehetett neki, mert érzékeny volt, bár nyilván jeleztük a problémákat, de vállvonogatás, vagy bőgés volt a vége. Így egy idő után már csak kármentettünk utána, bár azért akadt egy-egy könnyes kifakadás.
    Szeretett családi okokra hivatkozni késés esetén, simán intézte a privát ügyeit munkaidőben, a munka rovására, mindenhez kelletlen arcot vágott és negatívkodott.

    Mi 3 évig tűrtünk, aztán egy durva kiborulás után felmondott – nyilván az ő szemszögéből mi voltunk a szemét agresszorok, akik folyamatosan mindenért piszkálták és semmibe vették. Mivel az előző helyen a közös főnökünkkel dolgozott együtt, ezért feltehetően ment a panaszkodás ezerrel évekig, hogy mi milyenek vagyunk. Ezt onnan gondoljuk, hogy amikor felmondott, akkor egyrészt nem tettük zsebre, amit kaptunk. Másrészt a főnöknek azért elkerekedett a szeme, amikor mi is beszámoltunk arról, hogy konkrétan mi (egy olyan feladat el nem végzése, ami „nyomtass ki egy oldalt, amin bizonyos karakterek vannak”-szintű volt) vezetett a végső vitához és milyen problémák is halmozódtak az évek során. Az alap gyengeségeivel a főnök is tisztában volt, de ő nem dolgozott közvetlenül vele, mi más helyzetben dolgoztunk együtt.

    Utólag értékelve: az alapprobléma az ő hozzáállása (nem is akart részt venni semmiben, ezt többször meg is mondta, az elején is) és a magáról alkotott negatív véleménye, illetve annak kisugárzása (ránk, a munkára, a világra)volt. Tipikus pygmalion-effektus: kitette magára a rúgj belém táblát és sajnos egy idő után bele is rúgtunk. (Azért azt tisztázzuk, hogy szívatás, ilyesmi nem volt, sem rosszindulat, egyszerűen csak úgy bántunk vele, amit és ahogy ő gondolt magáról – öreg és hülye.)

    Persze mi is követtünk el hibákat, nem mondom, hogy nem alakulhatott volna jobban és máshogy.

  17. Void Bunkoid
    mondta:

    Ó, mindent lehet változtatni úgy, hogy működjön 🙂 mindig az Emlékmás agymosós jelenete jut az eszembe 🙂

    „-…mert ő lesz Hauser nője!
    – Szétrúgom a tökét!
    – Nono, hercegnőm….majd beállítjuk. Rendes lesz, szófogadó és tisztelettudó…ahogy egy nőhöz illik.
    (Melina Cohaagen arcába köp)”

  18. jobangel
    mondta:

    @Void Bunkoid: Ez meg ugye jogilag áll gyenge lábakon… Addig tetszett, hogy „eleve szabályt hozni házirendben…”, mert azt lehet, de nem mobbing-ellenesnek hívják, hanem etikai kódexnek, viselkedési kódexnek stb. Aláírja a munkaszerződéssel együtt, majd ha nem tartja be, repül, és akkor jogilag is oké.

  19. Void Bunkoid
    mondta:

    @jobangel: a másik módszer, ami sokkal de sokkal hatásosabb lenne bármilyen osztályfőnöki intőnél meg kirúgásnál ilyen mobbingolók letörésére, az az, hogy eleve szabályt hozni a házirendbe, hogy bármilyen kiderülő, bizonyított mobbingnál – és ilyen irodista munkahelyeknél főleg nagyvárosokban bizony a fizuk lényegesen jobbak az imént következőnél 😀 – az abban résztvevő agresszor kollégák munkaszerződése AUTOMATIKUSAN minimálbéresre módosul. Ha meg nem írja alá az új szerződést, akkor azt munkavállalói felmondásként lehet bevezetni.

  20. Szelid sunmalac
    mondta:

    @jobangel: Nem ez a kerdes, hanem hogy ki hajitana ki barkit is. A legtobb ilyen helyen a vezeto tobbnyire inkompetens, nyalassal es/vagy kapcsolatok reven kerult pozicioba, mindenfele vagy csak igen sekelyes szakmai illetve emberismeretekkel.

  21. jobangel
    mondta:

    @Void Bunkoid: na jó, de ki tanulna a precedensből, ha mindenkit kihajítasz?

  22. Void Bunkoid
    mondta:

    @jobangel: viszont elég durva precedensértéke lenne, egy ilyen döntés után senki nem merne nem hivatalos, házirendi eljárás keretén kívül cseszekedni semmiféle kollégával.

  23. Róóbert
    mondta:

    Óóó, erről én is mesélhetnék. Multinál a főnökkel történt túl egyenes kommunikáció „f: ezt nem lehet megoldani, ez egy multi, ne a céget akard megváltoztatni. én: márpedig ezt ne jelentsük ki, amíg nem próbáltuk meg, különben előbb vagy utóbb ránk dől az egész”, valamint a „f: ez nem a mi felelősségünk, külföldről menedzselik; én: viszont az ügyfelek rajtunk verik majd el a port, nem mutogathatunk másra” miatti óvodás besértődés eredménye, hogy nagyon látványosan nem szól hozzám. Ezt levágják a többiek is, ezért láthatóan ők sem mernek már lepacsizni velem. Kaptam hirtelen egy vicces targetet (ÁFÁ-nak se lenne rossz) de nincs tisztázva, mi a bázisszám, és mi számít pontosan bele, pontosan milyen időszakokra nézzük. Közben az eszköztáramat is jelentősen megnyirbálták: egyértelmű, hogy mire megy ki a játék.

    Mivel nem kedvelem a játszmákat, ezért nem veszem fel a dolgot. Inkább szarok bele az egészbe, kapom a kis fizetésem, amíg ki nem jelentik sajnálkozva, hogy „nem sikerült a számokat elérnem, sajnos elválnak útjaink”

    Igazán sajnálom, hogy most nem teszek semmit, hogy a világ jobb hely legyen, megpróbáltam széllel szemben, de nem jött be. Úgyhogy most csak engedem magam sodródni az árral.

    Ui: most azzal szívunk, hogy éppen ránk dőlni készül az egész, amit 3 hónappal ezelőtt talán még megakadályozhattunk volna. Ha egyáltalán megpróbáljuk.

  24. Blogtudós
    mondta:

    Bár rövidre szabott lett a poszt, a legfontosabb dolgok benne vannak.
    A kérdés természetesen az, hogy TÉNYLEG a kipécézettnek kell-e távozni.
    Hekhekhekhekkinen tapintott rá a lényegére: amilyen a cég, olyan a csapata. Ha ráérnek, akkor nincs munka. Akkor nincs bevétel.
    De a marok nyitva. A „főnök” meg vagy egy tipikus tirpák („Kit érdekel? Kinézek az ablakon és egy munkanélküli megy el alatta…) vagy „beleszékelős”. Tapasztalatom szerint a magyar cégvezetők durván 60-65%-a góré, akinek esze ágában sincs (még haszon reményében sem) esetleg rászabott vezetéstechnikát elsajátítani. Elvégre tanulni az iskolában kell, ez meg munkahely!
    Amúgy – szemben a poszt írójával – nekem az a véleményem, hogy lenne/van megoldás. A megtámadottnak is és a cégnek is, hogy „szétcsapjon” (ha akar). „A fej mindig kéznél van” (ez egy tréningem címe is)
    Jómagam többek között éppen ilyen problémát orvosolni kívánó tréningekkel (is) foglalkozom, valamint ismerek egy csapatot, akik biofizikai méréssel a főbb biológiai és mentális stresszorokat gyorsdetektálják. Ez utóbbi inkább a cégnek lenne fontos, mivel személyre szóló információkat nem adnak ki, csak csoportok profilját. Inkább management eszköz (már ahol annak lehet nevezni a főnököt/főnök tulajt és a hasonlókat).
    Egyenként foglalkozva az egyénekkel amúgy nekem is sokkal könnyebb a várható legeredményesebb megoldásra rávezetnem az emberemet, ha egy ilyen stresszor gyorsprofillal érkezik.
    Csak érdekességként: ennek a profilnak köszönhetően – más kontextus kapcsán – elég sok „agresszorba” is „betekinthettem”. És ez tesz optimistává a probléma megoldásával kapcsolatban. Azt látom – a poszt írójával teljesen egyetértve -, hogy a hagyományos „megbeszélős”, kommunikációs flikflakkos instantmegoldások nem igazán működnek. A megélés és a gondolat szintjéig kell eljutni. Ehhez viszont a hagyományos kommunikatív módszerek egyre kevesebbek, mert az emberek amit lehet elfednek és „leviselkednek”. Ezért praktikus kiindulási alap egy modern digitális technika által nyújtott, emberi befolyást nélkülöző gyorstájékoztató. (NEM ÜDVÖZÍTŐ MEGOLDÁS! KIINDULÁS!)
    Csak egy kicsit suta és közhelyszerű, de nekem működő mottóval érzékeltetném: ha egy probléma adott feltételek között megoldhatatlan, változtasd meg a feltételeket.
    Kicsit vulgáris, de az észbeszédnél egyszerűbben érthetővé teszi egy vicc ennek a lényegét: a férfiasságát növelni akaró férfi és az aranyhal helyett kifogott 3 kívánság teljesítő cápa esetére gondolok;)))

  25. Szelid sunmalac
    mondta:

    Nagyon egyszeru a megoldas. Nem kell vegetarianusokat emberek koze ereszteni.

  26. jobangel
    mondta:

    @Void Bunkoid: ebben a megoldásban nekem pont az nem tetszik, hogy túl sok ártatlan áldozata van. Bár ártatlan áldozatból egy is sok.

  27. Void Bunkoid
    mondta:

    @Void Bunkoid: és nem kell mondani, hogy az egész részleg kitevésekor az esetleges ártatlanok/kívülállók ellenszeve is az áldozatra zúdulhat, nem. A legtöbb helyen, ahol ilyen történik, nagyon is jól tudják, hogy kik a kiállhatatlan emberek, és őket kell utálni. Ha tudnának felnőtt módon viselkedni, akkor nem történne ilyen.

  28. Void Bunkoid
    mondta:

    A legrosszabb ezekben az esetekben, hogy – akárcsak az iskolai b*szogatások esetén, amikor egy kisebb klikk elkezd valakit csesztetni, és annál netán elszakad a húr és veszekszik egy kört az agresszorral vagy agresszorokkal, akkor TERMÉSZETESEN a mindent tudó, ilyenkor csendben lapító, vagy „éééén, méghogy ééén, nem is értem” jellegű sajnálkozó támadókat kivéve gyakorlatilag mindenki számára – a főnökök, mobbingban nem résztvevők, mediátorok, bárki számára a szerencsétlen áldozat fog egy ideggyenge, hisztérikus, nemcsapatjátékos, nem kívánatos személlyé válni.

    Miközben lehet, hogy már hónapok óta kapja az olyan alázást, aminek már a negyedénél a most az áldozatot elítélő hűvös népek 80 százaléka nemhogy felháborodott volna, de már rég kivágta volna a kötekedő(ket) a csukott ablakon keresztül a nyolcadikról.

    Én – akármennyire is rondán hangzik, de ha én ilyen vezető lennék, ELEVE már annyi előszűrés-lópikula van minden ilyen cégnél, hogy bolondokat csak nem vesznek föl – amint ilyen esetet látnék vagy jelentenének, AUTOMATIKUSAN az ilyn összezördülés „csendesebbik” felét tekinteném alapból bűnösnek, és eleve úgy vizsgálnék ki mindent, VALAMINT amint a leghalványabb bizonyíték előkerül csoportos mobbingra, a továbbiakat megelőzendő azonnal beidézném a piszkoskezűt, és közölném vele, hogy most vagy feldobja a mobbingolós kollégáit, és akkor csak ő lesz rendkívüli munkáltatói felmondással kib*szva, a többiek „csak” írásbeli fegyelmizve, vagy a megtámadott ember kivételével az egész részlegét/csoportját kirúgom mánjelleggel a picsába, és onnantól kezdve már nem egy ember fogja gyűlölni őt, hanem mondjuk húsz. És mehet panaszra a sóhivatalba.

    Nem kell félni, a legtöbb mobbing nem kreatív munkahelyeken történik, bármilyen melóra egyből lenne háromszor annyi ember igazából…

  29. Cs.M.
    mondta:

    Nosza nekem is volt hasonló szitum a volt munkahelyemen. Én is sokat gondolkodtam hogyan lehetne ezt megoldani. Eleve ott kezdődik a dolog, hogy félelmetes hogy felnőtt emberek felelős pozíciókban, úgy viselkednek mint az óvodások, akár egyénileg, akár csoportosan. Félelmetes setétek tudnak lenni az emberek. Értem én hogy stressz, meg nyomás, de sokszor volt hogy nem volt ilyennek nyoma sem, de akkor emg az unalom vagy bánat tudja mi miatt ment a szívatás. De ha nekem bármi bajom van, bebújok egy szekrénybe, és megvárom míg elmúlik, de máson nem verem le, mert van bennem annyi intelligencia, hogy tudom hogy ha rugdosnak, az lévén a másik is emberi lényezet, valszeg neki is ugyanúgy fáj. Azt meg pláne nem értem, hogy az idióta főnökök miért nem félnek attól, hogy egyszer valakinél tényleg elszakad a cérna a megalázásoktól és jól bebasz nekik egyet a szemük alá?

  30. doggfather
    mondta:

    thank god ilyesmiben még sosem volt részem.

  31. jobangel
    mondta:

    @hekhekhekhekkinen: Erről fog szólni a következő cikk. Persze nem a leépítés a megoldás, mert attól nem lesz jobb a cég, se belül, se a piaci megítélés szerint.

  32. hekhekhekhekkinen
    mondta:

    Nem olyan bonyolult dolog ez, leépítéssel simán kezelhető.
    Ugyanis ahol ilyesmire van idő, ott létszámfelesleg van.

  33. Hujber Tünde
    mondta:

    Az utolsó mondatoddal nagyon egyet értek: a mobbing a cégről is szól, nem csak az áldozatról…

  34. Noras
    mondta:

    Aztaaa! Erremár régen vártam! 🙂 még el sem olvastam, de már írok. 🙂