Hogyan lesz igazán hatékony az önéletrajzod?
A hatékony önéletrajznak egyetlen ismérve van: olyan állásinterjúra hívnak általa, ami téged is érdekel, és az az állás, amiről tárgyaltok, jól megfelelne neked. Az önéletrajznak ennyi a dolga: állásinterjúra hívnak általa. Ebben a szemléletben kell megírni.
Jönnek időnként hozzám álláskeresők csini sablonból összerakott, nagyon jónak tűnő önéletrajzzal, ami a tapasztalatok alapján nem működik. Nem olyan pozícióra hívják, mint elképzelte, nem olyan iparágba. Ez sokszor a toborzók hibája is, de az önéletrajzok ugyanúgy „bűnösek”. A probléma fokozódik akkor, amikor HR-es jön tanácsot kérni, mert az egyébként általa jól ismert HR-szempontok alapján összerakott önéletrajza nem működik. Mert hiába HR-es az álláskereső, a HR-es és álláskeresői szempontok különbözőek.
Főleg HR-eseknél tényleg probléma, hogy úgy érzik, ők aztán látnak a pályán, egyértelmű számukra, hogyan kell önéletrajzot írni. Kívülről tényleg úgy látszik, ki tudják szolgálni egy HR-es igényeit simán. Egy dolgot felejtenek el: most őket kell kiválasztani, nem ők választanak. Teljes más szempontokat kell az önéletrajzírásban bevetni. Szinte kifejezetten hátrány az álláskeresésben, ha valaki HR-esként keres állást.
A HR-es álláskeresők mellett az összes többi szakmára is igaz, hogy kiválasztani az embert a tudása, tapasztalata alapján lehet. Tehát, ezeket kell leírni. Ez is kézenfekvőnek tűnik, de amikor ilyet látok az önéletrajzokban, hogy
- Projekt koordinátor, Naaagy Kft., 2008-2017
- Részvétel projektek menedzselésében, közreműködés ügyfelek kezelésében
- Jelentések készítése
- Részvétel tárgyalásokon
- Nyilvántartások vezetése, adminisztráció
akkor már látszik: ezt nem fogja megvenni senki. Ebből még az sem derül ki, milyen szakterületen dolgozik… Itt egy toborzó be is zárja az önéletrajzot, nyitja ki a következőt. Én Jobangel vagyok, teht kicsit még sportolok rajta, kiguglizom, hogy a Naaagy Kft. egy kereskedő cég, 140 ezer termékkel. A CV-t nem teszem félre, végigolvasva kiderül, emberünk közgazdász. Továbbra sem tudom, milyen tapasztalatai vannak, és mivel töltötte az elmúlt 10 évet a munkájában. Ha toborzó lennék, akkor ötletem sem lenne, mihez is kezdhetnék ezzel az emberrel, melyik nyitott pozíciómra lenne jó. Ilyenkor jön jól az, hogy én nem toborzó, nem HR-es vagyok, hanem sales-es. Én eladni akarom a „terméket” – azaz állást találni az álláskeresőknek. Sőt, azt is akarom, hogy a munkáltató állásajánlata is egy „termék” legyen, amit az álláskereső, mint neki tetszőt, kiválaszthat.
Tehát, az önéletrajzot át kell alakítani (Ingyenesen letölthető önéletrajzmintáim itt.) „Részvétel, közreműködés” helyett konkrétan le kell írni, miről szólt a projekt, mit csináltál az adott feladatkörben, a cég melyik osztályán, divíziójában, kik voltak az ügyfelek (iparág, cégméret, a cég mely vezetőivel tárgyaltál stb.) Ezt az angolszász szakzsargon „task-based” szemléletnek hívja, és manapság már ezt is kevésnek tartja. Már nálunk is ki kell egészíteni a tapasztalati leírásokat konkrét eredményekkel, sikerekkel – ez a result-based szemlélet – , de az USA-ban már olyan önéletrajzminták jelennek meg, ami csak result-based szemlélettel van megírva. Magyarországon ez még nagyképűsködésnek tűnhet, ezért maradj a kevert stratégiánál. Ellenben az énmárkaépítést itt is aktívan csinálni kell. Az a fontos az önéletrajzodban, hogy Te mit csináltál, Te mit tettél hozzá pl. ahhoz a projekthez (nem résztvettél benne, hanem te csináltad pl. a szakértők kapacitásának tervezését, vagy a minőségbiztosítást vagy… ) Milyen jelentéseket készítettél, milyen rendszereken, mire használtad őket, vagy kinek adtad le őket, és ők mire használták? Ezzel azt mutatod meg, hogy érted is, amit csináltál, nemcsak nyomogattad a „Generate report” gombot, mert azt tanították meg. Mit értél el, milyen sikereid voltak? Ha lehet, számadatokat, százalékos adatokat is érdemes megadni (a titoktartási kötelezettségeidet szem előtt tartva!)
Az önéletrajz hatékonyságát nemcsak ezzel lehet növelni. Ment nemrég egy fura csevegés HR-esek között, hogy most akkor kell-e a lakcím az önéletrajzba, vagy nem. Az én hozzáállásom jól ismert, semmit sem írunk be, ami diszkriminációra ad okot, tehát ezt sem. De hogy megkönnyítsük az adatbázisokat használó toborzók dolgát – ezzel a magunkét is-, azt beírhatjuk, milyen földrajzi területeken vállalnánk munkát. Város(ok), megye, kerület. Mert ez valós információ, és az álláskeresői céljaidat szolgálja, amíg a lakcím csak előítéleteket táplál („biztos felmond, ha közelebb is talál munkát” – komolyan gondolnak ilyet HR-esek :/ ) vagy feltételezéseket szül („ennyit biztos nem akar utazni hozzánk, fel sem hívom” – az fel sem merül benne, hogy az álláskereső maga akar dönteni arról, hogy mennyit utazna egy állásért). Ehhez képest van álláskeresőm, aki úgy gondolja, oda költözik, ahol állást kap. Békéscsaba is oké neki, Győr is. Ő ezt írta be a tanácsomra, nem a lakcímét.
Sok önéletrajz majdnem tökéletes, még akár a fenti szempontokat is hozza. Elolvasom, majd magam elé mormogom a kérdés: értem én ezt mind, de mit akarhat ő, mint álláskereső, mint szakember? Mi a célja? Mi tenné elégedetté a munkájában? Mert azt nem írta le…
A kis összefoglaló az önéletrajz elején erre is jó: pl. pénzügyi és kontrolleri feladatokat keresel. Vagy vezetői pozíciót. Vagy … Ezzel még tud valamit kezdeni egy toborzó is, HR-es is, a „meglévő tudásomat szeretném kamatoztatni” azzal meg nem tud mit kezdeni. Mert ha írtál ilyen összefoglalót (itt írtam róla, hogyan lehet jól megírni) a személyes adatok után, akkor sem tudom még, hogy mi a meglévő tudásod, és mit jelent számodra a kamatoztatás. Jó eséllyel semmit, csak benne volt egy sablonban, és úgy érezted, nincs jobb ötleted. Pedig a saját gondolataid mindig értékesebb, mint egy sablon.
Persze efféle józan észt tisztelő – ezáltal eretneknek tűnő – tanácsom a toborzóknak is van: légyszi, amikor felhívsz egy álláskeresőt egy állásportálról letöltött CV alapján, ne azt kérdezd, hol lakik, hanem azt, hogy hol akar dolgozni. Mert az a racionális.
# # #
Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg, hátha ezzel te is segítesz másoknak!
Ha személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból vagy ingyenes online önéletrajz-konzultációért írj nekem!
# # #
jobangel
mondta:@Meridian74: Ráadásul kemény, baleset- és fertőzésveszélyes fizikai munka, egyértelműen meg kell fizetni. De mikor küldtem nekik kolbászkészítő munkára szlovákiai magyart, „kolbásztöltő mester” végzettséggel, nem vették fel, mert nincs szakirányú végzettsége (nem hentes volt). Mert Magyarországon nincs ilyen szakma, hogy kolbásztöltő, ezért alkalmatlan kolbásztöltőnek egy olyan, akinek más országból van, és csak az az alkalmas, akinek rokon szakterületen van végzettsége. Itt is meg lehet kérdezni, hogy a kedves döntéshozók hová tették a józan eszüket.
Meridian74
mondta:index.hu/gazdasag/2018/03/06/feszult_a_berhelyzet_a_husiparban/
„Ráadásul az áruházláncok elszipkázzák a munkaerőt a húsiparból, amely eleve munkaerőhiánnyal küszködik. Szakértői becslések szerint kétezer ember is hiányozhat az ágazatból, ami a munkavállalók mintegy 20 százaléka”
Kétezer ember? Aha. Szóval itt is megy az olcsójánosok keresése, csak éppen Jánosok kihaltak, vagy elmentek nyugatra.
Rá kellene jönni, közmunkás bérszínvonalért senki nem vállalja már el a munkát. Mindenki élni akar, legalább egy normál szinten. Van bőven munkaerő, csak pénzt is kérnek a tudásukért, munkájukért.
Meridian74
mondta:@Berelhetoreklamfelulet: most voltam a MNHH-nál… tesztet töltöttem meg beszélgetés is volt. Láttam rajtuk, hogy tetszettem neki, szakmai tudás területén. Aztán szóba került a fizu is, de még csak futólag. Kiderült, közalkalmazotti viszonyról lenne szó, és így közalkalmazotti bértábla. Igen, az a bértábla, amit vagy 10 éve kutya sem piszkált meg, és emiatt éppenséggel tüntetni is akarnak a közszolgák. Amúgy tisztában vannak a problémával, puhatolóztak mennyiért vállalnám el a melót, pedig én úgy vélem nekik sokkal naprakészebb infóiknak kellene lenni ezen a területen, hogy ténylegesen használható informatikust már 280bruttó alatt lasszóval sem tudnak fogni… a bértábla meg mutat valami 150-160ezret (ha jól tudom)… bruttóban… (még a szakképzett bérminimumot sem éri el.)
Berelhetoreklamfelulet
mondta:@Meridian74:
Én is megkaptam a sablon „nem téged választottunk” dumát annak ellenére, hogy „nagyon jó” lett a tesztem.
És lám csodát, ennek már 3honapja, de az adott pozíció még mindig üres…
Semmi meglepő nincs ebben. Egy jó szakember megkéri az árát, és sok helyen olcsó embert keresnek, így nem csoda, ha hiába kitűnő a teszted, és hiába megfelelsz a pozícióra, ha ők egy alamizsnáért a világot megváltó programozót keresnek, akkor nem fognak felvenni.
Nyilván azt nem fogják megmondani, hogy zsugorik megadni (az amúgy átlagos) fizetési igényedet.
Jah persze, utána meg siránkoznak a médiába, hogy hát 25000 hiányzó informatikus van…
SalesTalents
mondta:„Az önéletrajznak ennyi a dolga: állásinterjúra hívnak általa.”
Egy jó önéletrajz duplán értékes egy értékesítési szakember esetében. Ez ugyanis az első olyan állomás, ahol el kell adnia magát. Ha jól sikerül akkor meghívják/behívják és készülhet a következő „tárgyalásra”/értékesítési szituációra, vagyis az interjúra.
IT Knight
mondta:szerintem a hr (es foleg az oneletrajz) tipikusan olyan dolog, amirol nem eri meg blogolni, mert mindenki ert hozza (mint a focihoz es a politikahoz), es az emberek meg vannak gyozodve, hogy csak az o velemenyuk a kiraly:
1 kell fenykep az oneletrajzra vagy tilos?
2 legyenek nyilvanosak a fizetesek vagy ne?
3 doc vagy pdf?
4 legyen summary az onletrajz elejen?
…
jobangel
mondta:@dr utcai arcos: Igen, van, hogy inkább rákínálnak arra, amit a jelölt kér, mert maguknál akarják tudni – pl. inkább, mint a versenytársnál. Természetesen ezt le kell írni, komoly helyeken van „offer letter”, ami minden részletet tartalmaz, amiben megalkudtatok, fizetés, bónuszok, munkaidő, elvárások – én már kaptam olyan offer lettert, amiben minden szép volt, úgy volt, ahogy megállapodtunk – abban, amit én kapok. Csak valahogy a target lett kétszer annyi, mint amiről állásinterjún szó volt – az változott, amit tőlem várnak, hát köszi. Inkább passzoltam.
dr utcai arcos
mondta:@jobangel: Kicsit fura ez az egész. Én azt látom, hogy ha valaki reálisan lövi be a képességeit, azt általában értékelik. Ha visszamegyek hárommal, az első helyen kb a középértéket adták meg a tól-ig, bár amikor az első „newjoiner” ivászaton előkerültek a fizetések, kicsit én is ők is meglepődtek, hogy majdnem azonos pozícióban én 40-50 ezerrel többet kaptam. A második helyen a tól-ig tetejét kaptam, a főnök kijelentette, náluk ennyit minden új belépő megkap, nem akar bérvillongást. A mostanin rendesen alálőttem mondjuk, itt a tól-ig fölött rámkínáltak még 50 ezret :). Bár bevallom, akkor még fogalmam sem volt mit kell csinálni, csak láttam, hogy a feltételeknek nagyjából megfelelek :), de meg is köszörültem a torkom, hogy ok, és ezt az összeget lehetne írásban is?
jobangel
mondta:@Meridian74: Esetleg meg lehet kérdezni, hogy mi döntött, miben volt jobb az a másik. És akkor néha olyanokat mondanak (ha őszinték), hogy nem tudod, kinek kínos igazán, nekik vagy neked. Az utolsó körben a szimpátia is jelentős (néha nem baj, ha egy vadbarom vezetőnek nem vagyunk szimpatikusak), néha az dönt, hogy az a másik kevesebbet kért, és neki igenis tétel bruttó 5 ezer forint.
PeniValdes
mondta:@Meridian74: aztán amikor nem számitasz rá,akkor tiéd lesz
Meridian74
mondta:Mint mondtam, sok esetben (10-ből 5 esetben) behívnak állásinterjúkra. Ma is kaptam egy 3 hét utáni várakozás utáni szokásos sablon szöveget, miszerint, nem engem választottak.
„Köszönjük, hogy jelentkezésével megtisztelte a cégünket. Sajnálattal közöljük, hogy a meghirdetett pozícióra ezúttal mást választottunk.
Tájékoztatjuk továbbá, hogy ellenkező kérés kivételével – pályázatát adatbankunkban megőrizzük, és amennyiben szakmai hátterének megfelelő munkatársat keresünk, feltétlenül értesíteni fogjuk.
További sikereket kívánunk szakmai pályafutásához.”
Pedig ebben a helyben már nagyon bíztam. A beszélgetés során felmérték hogy szakmailag nagyon jó vagyok, a részlegvezető hozott egy tesztfeladatsort, amit végül úgy adott oda, hogy őt már meggyőztem, és igazából méltatlannak tartja ezt velem kitöltetni, de én készségesen mondtam, megnézem én azt szívesen, ha van még pár perc.
Odaadta, felolvastam a feladatot kérdéseit, majd rögtön szóban ad-hoc válaszoltam is rá azonnal, az összes kérdésre (10-val 12 kérdés volt, IT-s jellegűek). Elégedetten bólogatott, én meg ezek után örömmel búcsúztam el, várva majd a visszajelzést a döntésről (3 héten belül)… és tessék. Ma a fenti levél jött. És nem először.
jobangel
mondta:@Meridian74: Ha körülnézel az önéletrajzmintáim között (itt a blog jobb oldali sávjában), akkor látod, hogy mindkét helyzetre, az előrelépési vágyakra és a pályaújrakezdésre is vannak mintáim. Ingyen letölthetően. Darabja 4-6 óra munkával készült általam. Szívesen 🙂
kukatr
mondta:@Meridian74: Lebullshitezed a bejegyzést, mert nem a te problémádról szól. Ez a buta és önző mentalitás gondolom az interjúkon is süt rólad, nem csoda, hogy nem kapod meg álmaid munkáját…
pippa2011
mondta:@Meridian74: Ez a blog nem a „csak” alkalmazottaknak szól, bár lehet belőle tanulni.
A kitartás és a kemény munka mindig meghozza a gyümölcsét, de szinte sosem azonnal váltható be a piacon. Sokszor a következő utáni, utáni munkában tudod kamatoztatni. Én akkor végeztem el egy OKJ-s felsőfokú szakképesítést, amikor munkanélküli voltam. Csak a pénz miatt és hogy ne üljek otthon. Azóta is ezt mondom be végzettségnek, mert jól hangzik, de soha nem dolgoztam és nem is fogok ebben a szakmában.
Türelem!
Meridian74
mondta:Sztem ez így bullshit. És az mit csináljon, aki csak alkalmazott volt, de szeretne előrébb lépni? És nem voltak hangzatos projektmunkái, csak húzta az igát, mint egy barom, és ezt látva egyre több igát kapott a nyakába, de semmi több? Ellátta a feladatát, de szeretne magasabb szintű munkát végezni, elvégez egy kétéves OKJ-s képzést, plusz egyéb azt kiegészítő tanfolyást és bár behívják állásinterjúkra, de vagy 3-5 éves tapasztalatokat várnak el (junior állások esetén), vagy kevesebb fizut (értsd: gombokat) ajánlanak fel, mint úgy egyébként előtte keresett?
agarik
mondta:Akkor, ha olyannak a kezébe adod, aki „haver”.
Azaz csöppet sem számít milyen az önéletrajzod.
dr utcai arcos
mondta:@Irbisz: Miért ne lehetne task based leírás a linkedin-en?? Azt és annyit írsz be akit akarsz. Egyik barátomnak egy profi segített kipofozni, amikor megláttam az első kérdés, ami kiszakadt belőlem az a nebasz…ezt te raktad össze ?? :DDDD
dr utcai arcos
mondta:Kicsit emberhiánnyal küzdünk, feladtunk pár hirdetést.No, az egyikre nekünk is beütött egy HR vonalról pénzügyi vonalra átváltani szándékozó jelentkező. Hááááááááát…….Mondjuk azt, hogy érdekes volt az önéletrajza.
Bambano
mondta:@Irbisz: hagyod a fenébe.
jobangel
mondta:@Irbisz: Hű, ez nagyon jó kérdés. Ha szabad, témajavaslatnak veszem, és kifejtem egy posztban 🙂
Irbisz
mondta:És mi a teendő, ha a cég nem is kér mást, mint a pályázó linkedin profilját?
Azt mégsem lehet az épp aktuális pályázathoz „igazitani” és állandóan változtatni.
És ezt azért kérdem, mert ott szerintem nem annyira jellemző még a task-based leírás sem.
Bambano
mondta:„A probléma fokozódik akkor, amikor HR-es jön tanácsot kérni, mert az egyébként általa jól ismert HR-szempontok alapján összerakott önéletrajza nem működik.”: kösz, atom mód feldobtad a napom :)))))) akasztják a hóhééééért :))
ez kiválóan mutatja, hogy a hr-esek sem tudják (legfőképpen ők nem tudják), hogy milyennek kellene lennie a cv-nek. és ha belefutnak egy másik hr-esbe, aki másképp nem tudja, akkor pech van.