Karrierváltás és motiváció – ne legyen nagy ügy!

Karrierváltás és motiváció – ne legyen nagy ügy!

Nézem Jamie Oliver műsorát, menzákat akar megreformálni, egészséges étrendet készíteni ott, és ehhez tiniket toboroz szakácsnak. Minden jelentkezővel elbeszélget, „te miért akarnál szakács lenni?” És ömlik a szó belőlük, egyikük túlsúlyos, így tanulna meg végre lefogyni a sok hülye diéta után, másikuk akar végre valami értelmeset csinálni az életében, mert már megjárta a javítót, a harmadiknak a szülei mentek tönkre az egészségtelen étkezésbe, más fiatalokat óvna attól, hogy korán veszítsék el így a szüleiket. Mindegyiküknek fontos volt, hogy többen egyenek egészséges ételeket, és mindenkinek más miatt. Semmi állásinterjús alakoskodás, egyik oldalon sem! Ismétlem, szakácsok. Azaz nem valami fehérgalléros, menedzseri állás, ahol szinte kötelező motiváltnak lenni. Hanem komoly fizikai munka. Mégis rajonganak érte, hogy ezt csinálhatják, és tudják miért. Motiváltak, a szó eredeti értelmében! És a vezetőjük is, ami valahol a kezdete az egész motivációs dolognak.

Vannak ambícióik, céljaik vele. Mi több, tizenévesen választanak, határozottan. Mert hagyják őket választani, és mert ha melléválasztottak, akkor majd váltanak, kitanulnak mást, nem nagy ügy. Arrafelé legalábbis.

Nálunk két akadálya van a motiváció megtalálásának és a karrierváltásnak: a már említett, belénknevelt gátlás, hogy magunkról beszéljünk, és hogy a többség valahogy belesodródott a munkájába, munkakörébe, szakmájába, nem választotta, nem rajongott a feladatért. Csinálta, mert ez jött, mert a szülei is ezt csinálták, vagy mert erre volt lehetőség a nagy munkanélküliségben régebben. Vagy mert a szülei nem ezt csinálták, és neki azért kellett mást csinálni, mert a szülei így akartak vele jót tenni – hogy nem a saját életformájukat örökítik rá. Általában ilyenkor arról is le kell beszélnem az álláskeresőt, hogy a szüleire nehezteljen emiatt. Az már nem segít, nem is biztos, hogy a szülők megérdemlik a neheztelést, de legfőképp: neki magára kell gondolnia. És jaj, azt fogják mondani, hogy önző… Már megint, jön, hogy „mit gondolnak mások?”

Ha talál a jelenlegi, amúgy nemszeretem munkában valami örömöt, megszerette egy részét, akkor tanácsadóként örülök, mert ebből még lehet nagyon jó dolgokat kihozni. Ha van egy részfeladat, amit kifejezetten imád, az első lépés megnézni: van-e olyan munkakör az álláspiacon, amiben csak ezt kell csinálni?Ha utálja a munkája minden percét, akkor karrierváltás kell 35-40-50 évesen akár. Ami azzal jár sokszor, hogy még egy kicsit – de akár években mérhetően – el kell viselni a nemszeretem munkát, hogy azáltal megteremtse az anyagi hátterét annak, amit meg kell tanulni. De utána nyugdíjig még sok jó éve lesz. Óvatosan tanácsolgatom a karrierváltást, de támogatom is.

Itt jön a következő akadály: miért is azt választja most, amit? Miért tetszene neki? Ez a motiváció. Igen, de megint jönnek a kétségek: jó leszek-e ebben? Igen, jó leszel, mert ezt te választottad, és tudod, miért választottad. És ha nem választottál jól, akkor az a te felelősséged lesz, ami mégiscsak félelmetes lehetőség. Sokan ezért sem mernek karriert váltani: ha utálja a munkáját, mert belekényszerült, akkor áldozat, és ártatlan benne. De ha ő választ rosszul, akkor felelős a saját sorsáért, és csak magát hibáztathatja, ami nem kellemes. Mennyivel egyszerűbb lenne úgy gondolni rá, hogy nem nagy ügy. Igenis szabadjon hibázni, és legyen lehetőség kijavítani a hibát. Ha tudnák, hogy ezt lehet, nem félnének a kudarctól, felelősségtől sem.

Ez utóbbit viszont társadalmi szinten kellene helyretenni: aki melléválasztott, legyen esélye újra dönteni, újra választani egy szakmát, szakterületet. Ne nézzünk rosszallóan a 40-50 éves pályaújrakezdőkre! A „pályakezdők jelentkezését várjuk” ne legyen egyenlő az életkori diszkriminációval! Ne akadjunk ki, ha megfogalmazza a motivációit, ha a pozitív tulajdonságaival érvel! És ezzel eljutunk egy angol tini önbizalmi és motivációs tudatosságára 35-40-50 évesen…

Írj te is!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. jobangel
    mondta:

    @Treff Bubi: Lehet még mindig beosztottként karriert váltani, de a vállalkozás most talán több rugalmasságot ad. A COVID meghozta, hogy a munkavállalói lét bizonytalanabb, mint a vállalkozói néhány esetben, ez is egy érdekes következmény…

  2. Treff Bubi
    mondta:

    Jó régi bejegyzés, de talán ezért is érdemes lenne megint foglalkozni a témával. Most, 2020-ban én azt tapasztalom (sejtem, mert konkrét és világos kommunikáció nincs a munkaadók részéről) hogy karrierváltás kizárólag vállalkozóként jöhet szóba. A cégek kizárólag a tökéletes jelölteket nézik meg, egy idősebb, újdonságok iránt érdeklődő és tanulni vágyó jelentkezővel senki nem hajlandó kockázatot vállalni.

  3. bandirepublic
    mondta:

    engedjétek meg, hogy megosszam az én történetemet. most vagyok 43 éves és nem az első karrierváltásomra készülök. valószínűleg nem is az utolsóra…
    kocsolom.blog.hu/2018/04/08/ban_andras_ki_az

  4. MAXVAL bircaman közíró
    mondta:

    Életemnek nem alapeleme a munka, így lazán kezelem mindezt.

    Egyedül a kevés munka és a nagy fizetés motivál. Igyekszem ezek elérhető maximális kombionációját elérni. Ha van jobb ajánlat, felmondok. Karriert nem váltok, mivel nem is építek karriert.