Ki kell-e rúgni a részeg riportert?

Ki kell-e rúgni a részeg riportert?

benczepeter.jpgAz internet tele van Bencze Péter, a részeg riporter esetével, annak ezernyi véleményezésével. Én sem maradok ki 🙂

Szóval, ezt az ifjoncot elküldték tudósítani a Bajai Halfőző Fesztiválra, ahol még a tévés bejelentkezése előtt találkozhatott pár vendégszerető főzőcskézővel és az ő házi pálinkáikkal. Az itókák hatékonysága megkérdőjelezhetetlen, valószínűleg a nagy meleg is rásegített a hatásra. Emberünk a munkáltatója szemében hibázott, ez is megkérdőjelezhetetlen.

Mit érdemes tenni ilyenkor vezetőként? Olvashatjuk, hogy felfüggesztik, meg még nem döntöttek a sorsáról. Mintha legalábbis valami hatalmas bűnt követett volna el, amit hosszan kell fontolgatni, ítélkezni róla, pálcát törni felette.

Pedig a tette következményeinek ismeretében nem történt katasztrófa: a nézők jól szórakoztak, a kínos pillanatok után már vidám perceket szerzett sok nézőnek, a karótnyelt kormányzati tévés hangulatot fűszerezte. Részegen ugyan, és ez az egyetlen hiba. De mégis jól sült el.

Mit tennék én, ha a főnöke lennék? Semmiképp sem rúgnám ki. Megígértetném vele, hogy az alkoholt munkaidőben kerüli a jövőben. A népszerűségét viszont kihasználnám: küldeném fesztiválokra tudósítani, minőségi helyszíni riportokat kérnék tőle. Miért tennék így? Mert a hibája nem okozott komoly károkat,  a „bűnismétlés” esélye minimális, és ha bizalmat kap (nem még egy esélyt, hanem töretlen bizalmat), akkor biztos, hogy egy igyekvő, értékes kollégát nyernék. Őszintén remélem, hogy megtarthatja az állását.

Te mit teszel, ha hibázik egy beosztottad?

—-

UPDATE:

büntetésként 3 hónapra letiltották a képernyőről

Tehát összehozták a lost-lost szituációt: népszerűsége csúcsán letiltják a képernyőről, amiből így senkinek sem lesz haszna…

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz ATS hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. Beer Monster
    mondta:

    @Irbisz: Mért kéne nulltolerancia. Egy sör után bárki tud kereket cserélni.

  2. Irbisz
    mondta:

    @1100011: Mondd, te tenyleg ilyen hülye vagy, hogy ennyi magyarazat utan sem ment at azon a dionyi agyadon, hogy vannak szakmak ahol nulltolarencia KELL, semmi ketseg, masutt meg kb. erdektelen, de legalabbis max figyelmeztetest er.

  3. 1100011
    mondta:

    @Irbisz:
    Remélem, egyszer majd egy részeg autószerelő cserél kereket az autódon, aki elfelejti meghúzni a csavarokat.
    Akkor majd megérted, miért vagy seggfej.

  4. @Bambano: „a köztévében pedig igenis tartani kellene a színvonalat”
    Ez jó poén volt!

  5. Bambano
    mondta:

    azért azt nem ártana figyelembe venni, hogy hiba és hiba között is van különbség.
    dolgozol rendesen, jó szándékkal, jó hozzáállással, és becsúszik egy hiba. ezt korrigálni kell.
    de piálni nem lehet csak úgy, „becsúszósan”, piálni csak előre megfontolt szándékkal tevőlegesen lehet. az első felest még józanul, felelőssége teljes tudatában dobta be.

    a köztévében pedig igenis tartani kellene a színvonalat. mondjuk nem ezt, ami most van…

    anno egy régi munkahelyemen odakerült egy új alkalmazott. nem értették, hogy állítólagos jó képességei mellett miért váltott sűrűn munkahelyet. azután mikor az íróasztal fiókban megtalálták a flaskát, megértették. őt is addig pátyolgatták, meg türelmeskedtek vele, hogy sem motivációt nem teremtettek nála a piálás befejezésére, sem segítséget nem kapott, hogy a legnagyobb vezetői ellenőrzés közepén hozta a „csúcsformáját”. Másnap már nem dolgozott ott.

  6. Mate12345
    mondta:

    @Indriq: hagyd a példákat. Ne égesd magad, amíg nem látod az egyes szakmák felelősségi köre közti különbséget.

  7. Beer Monster
    mondta:

    Nem kell kirúgni, ahogy a szalmonellás pudingot készítő szakácsot se, vagy a móri bírót, a szerelvényt gyorshajtással kisiklasztó mozdonyvezetőt, vagy a postást, aki nem kézbesíti az ajánlott levelet, és emiatt elvesztesz egy közbeszerzést vagy a gyermekelhelyezési pert.

    Senkit, aki hibázik, hiszen nem állnak sorban jó képességű, tisztességes, munkára váró emberek. Vagy mégis?

  8. Punxsutawney Mormota
    mondta:

    @Brett Shaw: Igen, és ez az „elfelejtettem bekötni” különösen vicces, mert már 99-ben vásárolt Seat Cordobám is idegesítően vonyított, ha 5 másodperccel az indulás után nem volt bekötve a biztonsági öv.

  9. Irbisz
    mondta:

    @1100011:
    Nem mindegy mi a munkahely te szerencsetlen, valahol nem gond, nem is kell szankcionalni. Söt sajnos lattam mar olyat hogy veszelyes üzemben sem rugtak ki a reszeg kollegat, csak hazaküldtek, meg ejnyebejnye hogy utolso alkalom, talan megrovas is volt, erre nem emlekszem.
    Es nem a szocializmusban, mindössze 10 eve, nagynevü ipari multinal, ahol mertek es jelentettek minden letezö HSE mutatot, es 400 emberre 2,5 munkavedelmis volt …
    szoval hogy a te kemenyvonalas egybites fejedben mi van az egy dolog, a masik meg az hogy mi a valosag

  10. Irbisz
    mondta:

    @Indriq:
    „okés, lássunk másik példát. Gyerekeid kedvenc tanára saturészegen állít be az órára. Szinte biztos, hogy senkinek nem fogja az életét veszélyeztetni. Vállvonás után hagynád tovább tanítani? „

    Jo pelda, mert a kelletenel többen ismernek ilyen tanart, es a tapasztalat az, sok eset kell hogy ezert kirugjanak valakit, hacsak nem csinal valami nagyon botranyosat, vallalhatatlant, netan valami elitgimnazium nagy erdekervenyesitö kepesseggel rendelkezö szülöi ki nem harcoljak h. megis rugjak ki egy eset utan.

  11. Névtelen
    mondta:

    @Indriq: Ha tudnám hogy a kortárs művelődéstörténet tanár minden óra előtt joe-t teker, tuti hogy felvenném a tárgyat!

  12. 1100011
    mondta:

    @Irbisz:
    De te láthatóan még úgy sem, baromka.
    Amúgy meg tök mindegy, munkahely az munkahely, akár vadászpilóta, akár segédtakarító, ne menjen oda részegen, még ha a hozzád hasonló agyatlan faszkalapok szerint tök mindegy is.

  13. jobangel
    mondta:

    @Indriq: Az öcsém tanárával előfordult. Magánéleti problémái voltak, bement részegen. Aztán elkerült terápiára, a diákoknak pedig – kamaszok lévén – elmagyarázták, hogy vannak emberek életében hullámvölgyek. Tanulságos eset volt, de jobb lett volna, ha nem történik meg, ez igaz. A másik egy közkeletű példa, aki a Dunaújvárosi Főiskolára járt, ismer „Deter” történetét. Valójában azt akarta az így hívott tanár felírni a táblára, hogy determináns, de félúton legyőzte az ital… A fia is ott tanított, ő már megörökölte a „kis Deter” nevet.

  14. @wirth6: o dehogynem. Az elso oszinte hibanal strigula, a masodiknal strigula, a harmadiknal bunti, a negyediktol pedig elkezdik emelni a buntetesi tetelt. Igy az oszinte hiba megussza, a szar ember meg egyre tobbet fizet, amig meg nem tanulja. Egyszeru, nem?

  15. Online Távmunkás
    mondta:

    A legtöbb helyen azért kell azonnal kirúgni a részeg munkatársat, mert baleset érheti vagy anyagi kárt okozhat. Mivel a propagandatévéknek se színvonala, se hírneve, így nem tud kárt okozni ez a szerencsétlen se…

  16. Indriq
    mondta:

    @Pan Modry: jahhh, ha alkoholprobléma, és ha drog?
    És ha a srác betépve csinálta volna riportot? vagy ha a tanár előtte szívja el a spanglit?

  17. Pan Modry
    mondta:

    @Indriq:
    Ha valakinek alkoholproblemaja van nem kirugni kell, hanem terapiaval vagy mashogy segiteni neki. Miert ne tanithatna tovabb ha egyebkent jo tanar? En biztos elleneznem a kirugasat vagy felfuggeszteset emiatt.

  18. Circus
    mondta:

    @Janossz: ebben igen, vonalas vagyok, de azt is megindokoltam, miért.

    Vezetőjeként az én fejemmel is játszik, azt nem tolerálom. Igaz, én sok olyan helyen dolgoztam, és voltam pl munka- és tűzvédelmi felelős, ahol némi ‘vidámság’ simán sérülést, akár végzeteset is okozhat. Döntsd el, hogy ha ‘elengedem’ dorgálással, és az illető maradandó károsodást, halált okoz vagy szenved el, akkor az számít-e, hogy én mekkora vonalas vagyok. Ugyanakkor, a jó szívem miatt én meg mehetek a bíróságra miatta, rossz esetben csúnya vége lesz a dolognak.

    Na, ezt nem.
    A _saját érdekében_ sem.
    Ezt kellene felfogni…

    Nyilván, itt a srác nem életveszélyt okozott, és most vonatkoztassunk el a közmédia jelenlegi állapotától politikai síkon. A bemondó/műsorvezető a csatorna arca arra a pár percre. Ha bevidámodva működik, akkor esetleg a szponzorok/hirdetők jó része elfordul. Ez talán többet kellene számítson, minthogy néhány fiatal buliarc jó poénak tartja a csiccsentett műsorvezetést.

    Az én kocsmámban még én sem állnék részegen a pult mögött (bár nekem lenne hozzá jogom tán egyedül), mert egyrészt visszatetsző, másrészt rossz példát mutatnék az alkalmazottaknak.

    És mégegy, nagyon fontos érvem van: itt pont sokszor írjuk jogosan, hogy a munkahelynek semmi köze ahhoz, hogy mit csinálok a magánéletemben, munkaidőn kívül (amíg nem ártok neki, nyilván). Ennek a másik fele viszont az, hogy te se hozdd be a magánéletedet a munkahelyre – így sem!

    Az pedig, hogy B. Marcsiak és másoknak meg elnézték, az pedig következetlenség (‘vonalasság’ hiánya? 😉 ), ami az egyik legnagyobb hiba egy munkahely/vezető részéről.

  19. Indriq
    mondta:

    @Irbisz: okés, lássunk másik példát. Gyerekeid kedvenc tanára saturészegen állít be az órára. Szinte biztos, hogy senkinek nem fogja az életét veszélyeztetni. Vállvonás után hagynád tovább tanítani?

  20. SziZo
    mondta:

    @Pan Modry: Nem a rokkant parkolókkal van bajom, hanem a nem azonosítható (és egyes területeken következetesen nem azonosítható) rokkant parkolókkal. A fizető parklolással való visszaélésekkel.

  21. Irbisz
    mondta:

    @1100011:
    Loszart mama. Akartal egy nagyot mondani, de csak oltari nagy hülyeseg lett belöle, azt hiszem max turistakent voltal Nyugaton.

  22. Irbisz
    mondta:

    @1100011:
    „Vajon ha buszvezető lett volna, aki ilyen állapotban ül volán mögé, akkor is az lenne a blogger véleménye, hogy nem követett el semmit, ne rúgják ki?

    Nagyjából tudta a csávó, mikor kell bejelentkeznie, utána meg halálra ihatta volna magát. Munka UTÁN.”

    Ekkora idiota hasonlatot megis hogy birtal összehozni???
    jo hogy nem egy vadaszpilotaval, atomerömüvi biztonsagtechnikussal vetetted össze …
    ezt a hasonlatodat megforditva viszont mi jönne ki? Ha egy takaritoval, kömüvessel veted össze, akkor mi lenne a konzekvencia: a kutyat nem erdekli, nincs hirertek, es nyilvan következmeny sem.

  23. Irbisz
    mondta:

    @Melchi Zadok:
    „ha a „cukifaktortól” eltekintünk, egyértelműen repülnie kell. tegyétek fel magatoknak a kérdést, a ti munkahelyeteken milyen retorzió lenne hasonló esetben?”

    Ez nem veszelyes üzem, ahol masok v. a sajat eletet veszelyeztetni, vagy különösen nagy üzleti kart okozhat a viselkedesevel, szoval az munkahelytöl függ, mit kell kell/lehet tenni ilyen esetben.
    Nekem aranytalan bünettesnek tünik egy tv-riportert egy, a pia miatt az atlagosnal lazabbra sikerült bejelentkezes miatt kirugni (föleg hogy egy laza, kötetlen helyszinről jelentkezett be), de nem lep meg mennyien partoljak ezt, ez ugyanolyan ostobasag es a kadarista mult emleke, ami a közlekedesi szabalyserteseket irrealis büntetesekkel „honororalja”, es 30 000 Ft-tol kezdödik a bünti, mig a nemeteknel ez a hatar 2o euro …

  24. wirth6
    mondta:

    @ATS: A probléma az, hogy a kettő között nem tudsz különbséget tenni. Mert ha megkérdezed a notórius szar embert, ő is azt fogja mondani, hogy csak őszinte hibát vétett.

  25. Pan Modry
    mondta:

    @SziZo:
    Ha mesz a belvarosba akkor huzz a melygarazsba! Ha nem vagy rokkant siman kijossz, bemesz. Nem hoborogni hanem gondolkodni kell kisoreg!

  26. Pan Modry
    mondta:

    @1100011:
    Akkor nyomjunj qrga gyorsan gy kis kockazatelemzest.
    1. Ittas buszvezeto: kinyirja a busz utasait, plusz masokat
    2. Ittas riporter: semmi, max elesik es lesz gy bub a fejen

    Ha szerinted a ketto ugyanaz a kockazati kategoria, javaslom fogj egy kotelet es kosd fel magad!

  27. SziZo
    mondta:

    Vajon a kolléga véletlenül volt részeg? (ha az volt)
    Nem lehet, hogy vírus marketing? Ennyit mikor beszéltünk M1 műsorról?

    Egy hasonló esetben egy jófej munkatársat megbeszélném a geget, a 3 hónap letiltás alatt, pedig megoldanám a „kompenzációt”

    Mondom úgy, hogy nálunk az alkohol vagy bármilyen tudatmódosító azonnali, automatikus szerződésbontással jár

  28. SziZo
    mondta:

    @Romanes eunt domus: Pár hete muszáj volt a belvárosban parkolnom. Az összes szabad parkolóhely rokkant volt, nem volt felfestve, a tábla következetesen a járda felé nézett. („sóderos parkoló” lett a megoldás)
    Miután elég nagy területet bejártam a nehezen azonosítható rokkant parkolót nem kivételnek, hanem szabálynak látom. Igen vannak területek, ahol nem így van, de ott általában van szabad parkolóhely is

  29. 1100011
    mondta:

    @Szelid sunmalac:
    Nem muszáj itt élned.

  30. 1100011
    mondta:

    @Pan Modry:
    Ja, lehet, hogy egy buszvezető is csak egszer vezet részegen, és megy a vonat elé a busszal.

    Vagy volt ez a pár hónappal ezelőtti diákbuszos baleset, ott pl. talán nem is ivott a buszvezető, mégis hónapok óta baszogatják. Bíróságon.
    Pedig hát neki is jár még egy esély, nem?

    Ja, az olaszok is baszogatják, pedig az már Nyugat.

  31. Nazareus
    mondta:

    @Romanes eunt domus: Egyébként meg nem értem. Ha nem tetszik a müsor stilusa, nem kell nézni. Majd akkor elgondolkodnak rajta, hogy mit csinálnak rosszul, ha nem nézi senki öket. Ha viszont a egymás szapulását nézik vagy épp a bikinis idöjárásjelzö hölgyet (hol is volt? Brazilia talán?), akkor azt kell képernyöre tenni.
    Miért kell pápábbnak lenni a pápánál? Miért kell _megmondani_ felülröl, hogy „Márpedig ezt NE nézzétek, mert nem illendö”. Majd az emberek eldöntik, hogy tetszik-e.

  32. Névtelen
    mondta:

    @Alick: \,,/

  33. Nazareus
    mondta:

    @Romanes eunt domus: És még sehol se vagyunk a japánokhoz képest :))

  34. Alick
    mondta:

    @je suis chauve: Ez is jó! 🙂

  35. 1100011
    mondta:

    @Pan Modry:
    Ezért nyugaton is kirúgnák. Bárhol.

  36. 1100011
    mondta:

    Vajon ha buszvezető lett volna, aki ilyen állapotban ül volán mögé, akkor is az lenne a blogger véleménye, hogy nem követett el semmit, ne rúgják ki?

    Nagyjából tudta a csávó, mikor kell bejelentkeznie, utána meg halálra ihatta volna magát. Munka UTÁN.

  37. Névtelen
    mondta:

    @Alick: én bélyeget nyalatnék velük és utána megmondanám, ha hazudnak, akkor a kamerából előbújik egy sárkány és széttépi őket

  38. Alick
    mondta:

    Szerintem a médiamunkában be kéne vezetni az indító snapszot. Nemcsak a riporterek laza kommunikációjának elősegítéséhez, de pl. politikai kerekasztal vagy riport esetében az összes résztvevőnél, riportalanynál is.
    A merev hazudozás helyett így jöhetnének a kedélyes, őszinte beszólások. Sokkal szórakoztatóbb lenne és persze a tévéműsorok jelenlegi színvonalán úgyse tudna már rontani.
    🙂

  39. FayRodisz
    mondta:

    Miért kéne kirúgni? Fel kell venni még három tajtrészeg köcsögöt, a fideszes színvonalat tartani kell.

  40. nick papagiorgo
    mondta:

    Itt jegyezném meg, hogy évekkel ezelőtt volt egy olyan eset, hogy egy ker.tv-ben (vagy RTL vagy TV2) egy éjfél körüli adásban a riporter nem kapott képet.
    Úgy nézett ki (tévénéző szemével), hogy a fickó áll, néz bele a kamerába, és annyit mond hogy „na mi van? Mi van? Kurva jó”

    A fickó egy évig (!) nem volt képernyőn ezért az egy kijelentéséért.
    Utána mondta el, hogy ez volt a büntetése.

  41. Romanes eunt domus
    mondta:

    @Nazareus: Igaz, mindent a nézettségért. A jópofa gyerek piáljon nyugodtan, a jó csaj bemondó üljön a stúdióban bikiniben (este 10 után anélkül), a meghívott vendégek ne kerteljenek, szidják egymás kurva anyját, akár bunyózhatnak is. Meg is érkeztünk a RTL Klub képviselte, legalja műsorstruktúrához Faszpörgetős VV-celebbel, megállás nélkül egymással üvöltöző ÉNB-„sztárokkal” és a többi igazán színvonalas műsorral. Mert hát a nézettség, az kell igazán, főleg egy közszolgálati csatornán 😀

  42. Brett Shaw
    mondta:

    @Bambano:

    Akkor hogy fordulhat elő, hogy nem fizettem bírságot több mint egy éve? Nem tartom be a törvényt?

    Hangzatos kijelentés volt, de a valóság ezzel szemben annyi, hogy természetesen szerepel, mint ‘várható’ bevétel, alapul véve nyilván sokféle statisztikát. Miért ne szerepelne? Talán nem várható bevétel?

  43. Kládek Tibi (törölt)
    mondta:

    @MaxVal BircaMan HJCD .: Tessik mondani, egy közszógálati tévének mi a lúfasz köze lenne a fideszhez vagy liberálizmushoz döntésileg vagy kirúgásilag? Vagy úgy egyátalán a politikáhuz? Csak azé kirdem mer nem a naccságos Orbán Úrunk tartya el a tévét hanem a civilek, vagyis minden állampógárnak az adója meg járuléka folik be oda. Ahhoz mög a fidesznek löhet előjoga? Nem löhet a kutyaúristenit

  44. Fuxos (ex bömis)
    mondta:

    @Pan Modry: „ha ilyen vaskalapos faszfej vagy, normális ember nem fog neked dolgozni.”

    Nekem csak normális és felelősségteljes emberek dolgoznak…..és nem kevés tisztelet övez….pl. azért is mert az elvek és abból levezetett szabályok mindenkire vonatkozna. Tőled valószínűleg igen gyorsan megválnék.

  45. Meta Flóra
    mondta:

    Nem gondolom, hogy kapásból ki kellene rúgni, de azért népi hőst sem kellene belőle csinálni, merthogy nem is az. Senkit sem akarok megbántani, de szerintem részegen dolgozni csak egy bizonyos szubkultúrában menő, és alapvetően nem az. Ami a marketing szempontot illeti: a srác nem volt vicces, csak az állapota. Ha őt küldenék és józanul az összes fesztiválra ezentúl, valószínűleg hamar elmúlna ez a ‘népszerűség’. 15 perces hírnév ez. Véleményem szerint a főnökei éppen azt tették, amit tenniük kellett. 🙂

  46. Indriq
    mondta:

    @Nazareus: bezzeg amikor a valóvilág, éjjel-nappal budapest hozza a nézettséget, akkor az tré műsor proliknak.
    HA csak a nézettséget nézzük, akkor egy szál ****ban tudósíthatott volna, és az összes nyanya azt stírölte volna. De azért legyen valami határ, főleg közTVnél, ahol nem kéne elsődleges szempontnak lennie a nézettségnek.

  47. Pan Modry
    mondta:

    @Fuxos (ex bömis):

    ez nem egy veszelyes munkakor, huszonevesen volt ra pelda hogy total masnaposan mentem be dolgozni, vagy csak kuldtem egy sms-t a fonokomnek hogy kicsit masnapos vagyok es csak kesobb jovok be…

    …a munkam mindig el lett vegezve, en is jol ereztem magam hogy a melohely miatt nem kellett lemondanom par kocsmazast, bulit stb…

    ezt a legtobben ugyis kinovik, a legtobb munkahely nem egy hadsereg, ha ilyen vaskalapos faszfej vagy, normalis ember nem fog neked dolgozni.

  48. Nazareus
    mondta:

    @Serrin: Az döntsék el a nézök meg a társaság… ne mi.

  49. pause
    mondta:

    a kerdesre valaszolva:igen.

  50. Serrin
    mondta:

    @Nazareus: Ez semmiképp sem előny. Mindegy, úgyis kirúgják.

  51. Nazareus
    mondta:

    @Serrin: Miért kellene szigorúbbnak lenni? Kit érdekel? Ha hátránya van miatta a társaságnak, akkor igen. De amig nö a nézettség, addig hajrá!

  52. Nazareus
    mondta:

    @n@Romanes eunt domus: És miért baj az, ha az összes riporter ezt csinálja? Amig nö a nézettség, csinálják csak! Söt, az is teljesen jogos, ha szelektál a vezetöség: Te ihatsz, mert jópofa vagy és nö a TE esetedben a nézettség, TE meg nem ihatsz, mert miattad csökken.

  53. Fuxos (ex bömis)
    mondta:

    Rendkívüli felmondással azonnal elküldeni. Itt nincs mérlegelési lehetőség. A munkahelyi piálás nem játék….még az Ő esetében sem.

  54. A helyszínen meg kellett volna lincselni a stábbal együtt. A főnökének is le kéne mondania, sőt az egész adót betiltani, kirúgni. Megkeresni azokat akik itallal kínálták és sittre vágni minimum 20 évre. Lenne itt rend!

  55. Serrin
    mondta:

    @Nazareus: Egy riporter ne jelentkezzen be részegen, ennyiben még szigorúbbnak is kéne lennie.
    Majd 1-2 hónap múlva csöndesen rúgják ki, csak megvárják, amíg elmúlik a botrány.

  56. Nazareus
    mondta:

    @Serrin: Miért nem? Kedvenc kocsmárosom gyakran fogyaszt saját portékájából… senkit nem zavar.

  57. nick papagiorgo
    mondta:

    @ATS:
    egy csomó dolgot nem tudunk:
    – ott volt-e az illető főnöke és látta-e mi történik
    – mit láttak a stábtagok, látták-e, hogy a koma nem képernyőképes
    – tudtak-e szólni bárkinek is (pl. ha a stábból a riporter volt a „főnök”, akkor ez egyértelműen az ő felelőssége stb)
    – volt-e a riporter munkaköri leírásában olyan, hogy nem ihat (0 alkohol), vagy sem. Pl. volt itt egy példa Borbás Marcsival, aki iszogat a műsoraiban, tehát nála biztos nincs ilyen kikötés

    stb.

    Ennyi adat fényében, ami rendelkezésünkre áll, igen nehéz objektíven ítélni. Mindazonáltal, én úgy érzem, hogy egy igazságos/köztes döntés született, nem is rúgták ki, de mégis megbüntették valahogyan. Tegyük hozzá, ő maga is elismerte, hogy hibázott.

  58. Bambano
    mondta:

    @Brett Shaw: ma magyarországon azért fizetsz bírságot, mert a költségvetési törvényben szerepel, mint bevétel. a törvényt pedig végre kell hajtani.

  59. superfrog
    mondta:

    Hát én bizony nevelő célzattal adnék neki egy fegyelmit +3 hónapra felfüggeszteném a munkából (fizu is nuku arra a 3 hónapra) mint főnök. Következő alkalommal meg lapát azonnal.(nyilván ha 27 év múlva van a következő alkalom, akkor kitalálnék vmit.) De most olyan nagy dolog nem történt, pénzét megkapja oszt jónapot……..

  60. Serrin
    mondta:

    @MaxVal BircaMan HJCD: Ettől még nincs különbség. Ittasan nem dolgozunk.

  61. @Romanes eunt domus: Igazad van, hibák sorozata volt, de ezzel a lendülettel a stábot is büntethetnék, mert egyik se jelezte, hogy részeg az ember és csináljunk valamit, mert ez így gáz.

    De vonatkoztassunk el ettől az esettől. Azt mond meg nekem kérlek, hogy a legtöbb magyar miért akar azonnal vért látni? Miért az az első rekció a túlnyomó többségnek, hogy ítélkezzen és csípőből büntessen? Miért nem az, hogy utánajárjon a körülményeknek és segíteni próbáljon?

  62. MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
    mondta:

    @Serrin:

    Más műfaj a riporter, nem szokványos munkahely.

  63. Brett Shaw
    mondta:

    @ATS:

    Nem vagyok naprakész a baleseti statisztikákkal, de nem is érdekel, főleg nem párba állítva a beszedett bírsággal, MERT A BÍRSÁGOT NEM azért fizeted, hogy megválts bármilyen szolgáltatást ebben az esetben. A bírság visszatart és elrettent, tárgyi tévedés azt gondolni, hogy megveszel általa valamit mégha áttételesen is.

    Értettem a ‘taníts, ne büntess’ gondolatmenetet, csak bizonyos esetekben egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy a végtelenségig próbáld meg az átlagos ostoba belátását megnyerni, hogy jobb lesz neki, ha megtanulja.

    Nem vagyok tévedhetetlen, sokszor hibázom, de SOHA nem vinnyogok egy benézett sebességkorlátozás után a csekk miatt. És bár el sem tudom képzelni azt, hogy hogy tudnám elfelejteni bekötni magam, akkor sem vinnyognék.

    Miért nem azt írtad le, hogy milyen pofátlanság 60k-ra büntetni azt, aki VÉLETLENÜL áthajt egy TILOS jelzést adó vasúti átjárón??

  64. Szelid sunmalac
    mondta:

    Na meegyszer az egybites zsebiktatroknak: nem csak kovetkezmenyeknlkuliseg es azonnali kirugas van. Ez a baj veletek baszom alassan, hogy minden fekete meg feher. Ebben a kurva orszagban elvileg cak angyalok, meg tomeggyilkos-gyereeroszakolos-mocsadekok vannak, semmi egyeb. Elmentek a picsaba a hulyeegeitekkel! Figyelmeztetesrol, mgrovasrol, intesrol hallotatok mar? Nem mi? Anyatok ego vasat dugott a seggetekbe ha nem zsbekendobe tusszentettel, mi? Na, akkor annak hazudozzal feketen-feheren. A tokom tele van ezzel a neppel

  65. nick papagiorgo
    mondta:

    @Pan Modry:
    elnézést nem értem, miért vagyok én egy gyermekeit (pardon kölkeit)felpofozó, frusztrált seggfej? 🙂

    Az nyilvánvaló, hogy a srácnak kellemetlen, és nem ismétlődő dolog. Ezért is mondtam, hogy nem kell emiatt kirúgni.
    De úgy se lehet viselkedni, hogy „sebaj, hát milyen jó lett a vége, hogy lájkolták az emberek stb”, mert azzal a viselkedést bátorítod – adott esetben, hogy minden riporter rúgjon csak be nyugodtan, hisz senkit se büntetnek meg érte, sőt dicsérik…..

  66. Pan Modry
    mondta:

    @nick papagiorgo:

    de hisz a sracnak onmagaban kellemetlen ez a dolog szerintem, es nem egy ismetlodo dolog, nem emlekszem hogy maskor reszegen jelentkezett volna be…

    de persze te legyel egy buntetes centrikus primitiv fasz, gondolom a kolkeidet is minden miatt azonnal felpofozod, vagy mashogy bunteted hogy felnottkorukra ugyanolyan frusztralt seggfejek legenek mint amilyen te vagy!

  67. szemétpasi
    mondta:

    @párisi köz: A magyar közösségi média egyik leglátogatottabb oldala Tibi atya FB-ja amin napi szinten 5-10 piálós poén kerül fel. A legnézettebb magyar YT videók is az alkohol körül csoportosulnak. Ezzel lehet nem egyetérteni, meg magas lóról elítélni és egy jót „maifiatalozni”, de attól még tény.

    Mellesleg szokj le arról hogy olyan mondatokat adsz más szájába amit nem írtak, mert így senki nem fog komolyan venni. Csak egy vagdalkozó b*romnak tűnsz.

    A közmédia legnagyobb problémája, hogy igazából kutyát nem érdekli. (a fő célcsoportból, de a teljes lakosságot tekintve se igazán). Nincsenek arcok, főleg nem szimpatikusak. Ebből a srácból akár lehetett volna az is, ha ügyesek és felépítik a dolgot. Amúgy nem vagyok a kormány híve mielőtt megtámadnál ezzel is, csak szimplán érdekes a szitu.

    Amúgy nem sajnálom a srácot, barom aki berúg munka közben.

  68. Romanes eunt domus
    mondta:

    @ATS: Ne csináljunk már úgy, mintha ez egy apró botlás lett volna. Ez nem egy hiba volt, hanem hibák sorozata. Ott kezdődik, hogy nem iszunk munkaidőben. De ha már iszik, akkor mondjuk mértékkel, pláne úgy, hogy állítólag gyógyszert szedett. De ha már az sem sikerült, akkor szóljon valakinek, hogy srácok, bocsi, ezt a riportot nem tudom vállalni.

    A videó vicces volt, és utólag tényleg jól sült el, viszont a büntetés teljesen jogos, különben innentől kezdve az összes riporter megtehetné, hogy betonrészegen jelentkezik be, mert „a Bencze Petinek is lehetett, és amúgy is, milyen vicces volt”

  69. @Brett Shaw: Nem vagyok napra kész a baleseti statisztikákkal, de nagyobb összeget mernék fogadni arra, hogy a be nem kötés miatti lebénult és általad fizetett TB-ből élő emberek száma elenyészően kevés, míg az ehhez köthető birságok száma viszont kimagaslóan sok, így talán lehet mégsem a balesetmegelőzés a cél, hanem inkább hivatkozási alap a pénzbehajtásra.

    De nem is volt az eredeti mondanivalóm lényege és mivel azt nem sikerült megértened másodikra sem, nem is vitázom veled tovább, értelmetlen.

    Te valószínüleg tévedhetetlen vagy és sosem hibázol, meghajlok nagyságod előtt és némán távozom.

  70. nick papagiorgo
    mondta:

    @Janossz:
    megjegyezném, Borbás Marcsika műsora nem élő egyenesben megy.
    Ha Marcsika elaljasodik, akkor simán kivágják. Van egy főszerkesztője, az dönti el, mi mehet adásba és mi nem.

    Ha élő egyenesben bekapcsolnak, akkor azt várják el, hogy a riporter „tévéképes”.
    Ha nem, hanem annyit tud, hogy „hőőő….hőőő….” mindezt a földön fetrengve, akkor az az ő felelőssége, nem a szerkesztőjéé.
    (tudom, a koma nem fetrengett, csak érzékeltetni akartam).

    Ez a különbség.

  71. nick papagiorgo
    mondta:

    Ezt lehet marketingesként nézni, meg lehet főnökként.

    Jobangel átment marketingesbe, amikor ilyeneket írkál, hogy „összehozták a lost-lost szituációt”.
    Lássuk be, most akkor mi legyen? Minden (vagy majdnem minden) riporter jelentkezzen be részegen, mert az „vicces”, növeli a népszerűséget stb. stb? Ez most egy tolerálható, mitöbb becsülendő dolog, vagy hogy képzeljük ezt el? Minél részegebb, annál jobb?
    Aki „vicces” részeg embereket akar nézegetni, az nézze a Valóvilágot meg a többi csodát, ott naponta többször is előadják ezt (meg még ilyenebbeket) magukat embernek illetve játékosnak nevező egyedek. Nem kellene ezt még (pláne a közmédiának) felvenni, erőltetni stb.

    Főnökként: kirúgni nem szükséges (kárt nem okozott, veszély nem állt fenn), de pl. tőlem egy fegyelmit vagy legalábbis komolyabb fejmosást azért kapna. Ahogy láttam ez is történt vele amúgy – nem rúgták ki, letiltották 3 hónapra, elég büntetés ez neki. Nem értem, mi az ügy ebben.

  72. Janossz
    mondta:

    @Circus: Elég vonalas vagy…Pedig hát láttuk már Fazéktáji Szent Borbás Marcsikát is közel ilyen állapotban. Neki elnézték.

  73. Frady Endre
    mondta:

    Egyik részegen műsort vezet, másik meg begyógyszerezve országot… 😉

  74. sas70
    mondta:

    Nem veszélyes üzemben dolgozott a riporter, bár az ilyen fesztiválok, elég veszélyes helyek a pálinka, bor és kurva erős halászlevek tekintetében!
    A főnöke helyében adtam volna neki egy fegyelmit és szerintem az is pont elég lett volna. Mert a munkahelyen nem iszunk és piásan nem jelenünk meg.

  75. Brett Shaw
    mondta:

    @ATS:

    Megtanítottak arra, hogy kösd be magad különben szerencsés esetben csak megdöglesz egy blőd balesetben, amit karcolás nélkül túlélhettél volna. Megtanítottak LEGKÉSŐBB akkor, amikor megszerezted a jogosítványodat, de életszerűen már kicsi gyermek korodtól kezdve a szüleid.

    Erre te: itt rinyálsz, hogy ne legyen következménye a ‘hibádnak’. Lófaszt. Ha a hibádnak van súlya, legyen a következményeknek is. El sem tudom képzelni ezt az ‘elfelejtettem’ bekapcsolni az övet. Néha magamon röhögök, mert akkor is bekapcsolom, amikor az udvarról beállok a garázsba. Teljesen automatikus, pont mint felvenni a cipőt reggel és ugyanilyen elemi is. Aki erre nem képes 100ból százszor az vajon képes lesz 100 ból százszor felismerni a kurva STOP táblát?

  76. Janossz
    mondta:

    Épp pénteken beszéltük, hogy az se normális, aki ezt a rendezvényt júliusban tartja. 35 fokban, egy árnyék nélküli kőtengerben több száz tüzet rakni….Április, vagy október lenne a normális ideje ennek.
    Készséggel elhiszem, hogy egy-két kupicától ilyen állapotba került a gyerek.
    Egy alapos fejmosás után hagynám dolgozni tovább.

  77. Bambano
    mondta:

    „Mert a hibája nem okozott komoly károkat,”: valójában csak azokon a területeken mondhatjuk, hogy nem okozott komoly károkat, ami látszik. azt, hogy házon belül a morállal mi lesz, nem tudhatjuk.

    az alapprobléma az, hogyha volt a közelmúltban hasonló eset nem előtérben szereplő emberrel, és azt kirúgták, ezt a riportert meg nem, abból baj lehet.

  78. @Romanes eunt domus: Igen, pontosan az jön, amit megjósoltál. Nem kevés példa van rá, hogy a hatóságok tudják pontosan, hogy nem, vagy nehezen észrevehető a jelölés és pont ezért nem is törik magukat, hogy kijavítsák, mert kell a pénz.
    Parkolás dettó.

    És nem a notórikus szar emberekről beszélek, akik mindenki felett érzik magukat és szarnak a szabályokra, hanem azokról, akik őszinte hibát vétettek.

  79. @Brett Shaw: Pont úgy, ahogy bármi mást, amit napi 100szor megteszel. Mert ember vagy és mert hibázol és mert mindenki hibázik.

    Ha van/lesz egyszer gyereked, próbáld ki, hogy minden botlásáért jól felpofozod és meg fogod látni, miután felnőtt rettegésben, hogy milyen hasznos eleme lesz a társadalomnak.

    Tanítani kell, nem pedig büntetni barátom.

  80. Romanes eunt domus
    mondta:

    @ATS: A rokkant parkoló azért 50 000, mert a sok barom, akiknek derogál 30-40 métert gyalogolni, oda teszi le a járgányt, mert hát „csak egy percre ugrom be”. Ki van táblázva és/vagy fel van festve.
    (tudom, most jön a link, hogy valahol egyszer nem volt észrevehető, és jött a bünti, ez a 0,1%)
    A biztonsági övet bekötni meg mindig az első dolog kell (kéne), hogy legyen, mikor autóba ül az ember.

  81. Circus
    mondta:

    @párisi köz: +1

    Az egyik eset, ahol az amúgy liberális hozzáállásom majdnem mindenhez kivételt talál: ittasan, vagy egyéb ‘dolgoktól’ bódult állapotban nem. Semmilyen körülmények közett SEM. Zéró tolerancia.

    Van egy szempont, amit még nem láttam felbukkanni itt:
    Munkahelyi vezetőjeként baleset- és egyéb védelmileg is felelős vagyok a beosztottjaimért és tetteikért. ÉN nem tartom ILYESMI miatt a hátam senkiért, főleg, ha elég durva dolog történik a büntetőjogi felelősséghez is.

    Mindeninek meg kellene tanulnia a felelősséget vállalnia a tetteiért.

  82. Világít a torony
    mondta:

    Mindegy mit tesznek. Láttunk már segg részeg főhadügyért egyenes adásban, megnézhettük már egy részeg képviselő botladozásait a parlamenti széksorok között. Azok semmit nem kaptak. Valakinek mégis csak bűnhődnie kell.

  83. Brett Shaw
    mondta:

    @ATS:

    Hogy az anyámba lehet elfelejteni bekötni magad? Hogy a picsába?

    Elfelejtetted bekötni magad koccansz egyet, aztán a karcolások helyett az életed végéig tolószékben rohadsz az én TB-m terhére. Inkább ne 10k legyen, hanem 100, ha van olyan idióta, aki ‘elfelejti’ bekötni magát annak ellenére, hogy semmibe nem kerül és semmi nem szól ellene.

  84. Brett Shaw
    mondta:

    A videó marha vicces volt, jót nevettem rajta. Ezentúl: a srácnak egy 15 másodperces bejelentkezést kellett volna összehoznia, mint a nap csúcspontja. Sikerült? Nem. Hulla részeg volt, alig bírt beszélni. Értem én, hogy vidék, meg pálinka, meg minden, de én simán a kezébe adtam volna a rendkívüli felmondását. Vagy állandóan fesztiválokra küldtem volna és már reggel felkonferáltam volna, hogy Ő megy! 🙂

  85. Pan Modry
    mondta:

    Annyira utalom azt a buntetni, buntetni, bunetni dolgot…

    azert van ennyi kibaszott frusztralt ember mert az egesz tarsadalmat a szabalyok-buntetes tengelyen kepzelik el…

    ez a foszer magasabb nezettseget hozott ezzel az akcioval mint kb. a forma1 es a foci vb kivetelevel barmi…

    …egy normalis uzletember ebbol elonyt csinal, nem pedig kirugja…

    a sok segg buntetesparti, frusztralt frocsogo, nulla kreativitassal rendelkezo commentek jol emlekeztetnek arra hogy miert szarabb dolgozni Magyarorszagon mint Nyugaton…

  86. Melchi Zadok
    mondta:

    ha a „cukifaktortól” eltekintünk, egyértelműen repülnie kell. tegyétek fel magatoknak a kérdést, a ti munkahelyeteken milyen retorzió lenne hasonló esetben?

  87. Indriq
    mondta:

    Tuti nem tartanám meg (legalábbis hosszútávon), nem látom melyik mozzanat volt véletlen vagy elkerülhetetlen. A story szerint gyógyszerre ivott. Tudta, hogy gyógyszert szed, tudta, hogy a piában van alkohol, ezt saját maga összerakta. Szinte biztos, hogy benne van a munkaszerződésében, hogy a munkaadója jó hírnevét nem csorbíthatja, mindig megfelelően kell viselkednie.

  88. Ezért utálom ezt a tetves országot, azonnal mindent, mindenért büntetni, kirekeszteni, eltiltani, elégetni…

    Elfelejtetted bekötni magad? 10.000 te szemétláda!
    Nem vetted észre rokkant parkólót? 50.000 te mocsok!
    Lejárt a parkolás? 6000!

    Mindig csak a fenyegetőzés, a büntetés rőgtön, fegyelmezünk, mint egy katolikus iskolában és még érezze is szarul magát az ember, mert hát hogy mer hibázni a hibátlanok országában???

  89. 1349973572759
    mondta:

    Ha liberális, akkor ki kell rúgni, és ez úgyis kiderülhet. Több végzettsége van mint másnak, vagy szabadságszerető, de csak a pénzért riporterkedik, akkor ki kell rúgni.

    Ha simán alkoholista, de fideszes, akkor maradhat.

  90. Szelid sunmalac
    mondta:

    Jonnek itt a vereshabosszajuk hogy azonnal kirugni a picsaba. Csakhogy ahol benne van a szabalyzatban, hogy Tilos, ott Sem rugjak ki fetetlen elsore. Kap eloszor egymegrovast, talan szoban, aztan irasban es UTANA rujgak ki.
    Elsore csak es kizarolag ha balesetet vagy tetemes kart okoz.

  91. DominoFX
    mondta:

    1. baklövés: megeshet bárkivel
    2. ugyanolyan baklövés: tendencia
    3. ugyanolyan baklövés: köszönjük az eddigi munkádat, holnap már nem kell bejönnöd.

    Ha súlyosak a következmények, akkor a másodiknál, vagy akár az elsőnél is el lehet küldeni. Itt nem voltak súlyosak, sőt kifejezetten pozitív volt a vélemények többsége. Remélem, marad. Jobangelnek igaza van.

  92. párisi köz
    mondta:

    @szemétpasi: jó dolgokat kihozni ebből megfelelő vezetői hozzáállással?! Sok fiatalnak szimpatikus egy ilyen riporter?!

    Atyég, hol élsz?

    Komolyan úgy gondolod, hogy követendő példaként állítanád bármelyik fiatal munkavállaló elé, dolgozzon az bárhol is? Egy ápoló, egy kőműves, egy színész, egy buszvezető, egy közgazdasági elemző elé?!

    A megfelelő vezetői hozzáállás az, hogy elküldöm a francba a cég környékéről, végkielégítés és minden egyéb nélkül.

    Valamint el nem hanyagolható apróság, hogy ezek a „fiatalok számára szimpatikus” riporterek fejenként és havonta 320.000-480.000 forint között keresnek az állami tévénél. Még mielőtt megsajnálnátok szegényt.

  93. Munkahelyeken elég konzekvensen tiltják az alkoholt, elsősorban a balesetveszély miatt.
    Erről itt nem lehet szó, viszont marad a kérdés, a mérce egyenlő vagy többes…?

  94. párisi köz
    mondta:

    @jobangel: Nem akarok pálcát törni senki fölött, és fröcsögni sem ezen a poszton. De ha te egy korrekt munkahelyi vezető vagy, akkor milyen alapon nézed el az egyiknek, hogy részegen dolgozott, sőt, bátorítod, hogy hajrá, dolgozz szépen, de ígérd meg, hogy többet nem iszol munka közben? És a következő részeg beosztottadnak milyen alapon fogod azt mondani, hogy ki vagy rúgva? Ennek a nevesincs kölyöknek az lett volna a szerencséje, hogy halászléfőző versenyről tudósított és nem a G20-ak hamburgi csúcsáról? Ugyan már!
    Ilyen esetben nem lehet méricskélni, hogy csak kicsit volt piás, atomrészeg volt, vagy elhányta magát munka közben. Mert a lényeg az, hogy munka közben volt ilyen állapotban.
    És bocs, de a munkahelyi morálhoz hozzátartozik az, hogy sem az egyik, sem a másik munkatárs nem dolgozhat részegen. Se tévéképernyőn, se gyárban, se boltban, se kocsmában.

    Mellesleg a csávónak négy beszédhibája van, szóval nyilván sokféle pályára alkalmas lenne, de tévériporternek a legkevésbé sem.

  95. jobangel
    mondta:

    @szemétpasi: Én azt gondolom, ha neki most megbocsátottak volna, abból a kollégák is azt szűrik le, hogy jó itt dolgozni, megbocsátó, jófej, segítő környezetben. Talán kicsit kisebb lett volna az általános frusztráció is. Most vonatkoztassunk el attól, hogy ez a rossz hírű köztévé, később nyugodtan mondhatja, hogy „fiatal voltam és nem volt szakmai tapasztalatom, örültem, hogy valahol szakmai munkát kaptam”.

  96. szemétpasi
    mondta:

    Szerintem MOST nem fogják kirúgni, mert túlságosan felkapta a közösségi média a csávót. Majd amikor már 2 hónap múlva senki sem emlékszik a dologra valami mondvacsinált indokkal kiteszik szűrét.

    Amúgy ez egy igen érdekes probléma. Biztos, hogy benne van a szabályzatban, hogy munkaidőben nem lehet ittas. Nyilván el lehet térni a szabályzattól, csak nem érdemes mert munkahelyi feszkót szül, tuti jó pár kolléga felróná, hogy neki miért lehet nekik meg miért nem.
    Ugyanakkor ebből egész jó dolgokat is ki lehetne hozni megfelelő vezetői hozzállással, sok fiatalnak szimpatikus egy ilyen riporter.

  97. Serrin
    mondta:

    Sok munkahelyen rögtön megtennék, pedig nem is nyilvánosan kell szerepelni.

  98. MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
    mondta:

    Mindez a belső szabályzattól függ.