Mennyi a jó fizetés?

Mennyi a jó fizetés?

Az ideális bérszínvonalról egy nagyon egyszerű szempontot állítottam fel, azt gondolom, hogy akkor lesz jó világ, amikor egy köztudottan alulfizetett munkából élő is el tud menni 2 hétre nyaralni, családostul. Pl. egy közalkalmazott, vagy egy takarító is.

Én a „mindenkori” létminimumhoz viszonyítom a megajánlott fizetések színvonalát. A számok nem hazudnak.

2015-ben nettó 88.619 Ft volt egy felnőttnek, egy két felnőttből és két gyerekből álló családnak pedig nettó 256.995 Ft. A létminimum összegét addig a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) számolta ki, de 2015-ben módszertani okokra hivatkozva megszüntették a létminimumszámítást. Azóta a Policy Agenda kutatócég vette magára a feladatot, hogy megállapítsa a létminimum összegét, ill. az EU is számol egyfajta létminimumot, de ember legyen a talpán, aki felkutatja ezeket még a gugli barátunk segítségével is. Tekintve, hogy a létminimum összege nem csökkenhetett, nem lett olcsóbb a lét, a 2015-ös összeggel sem hibás számolni. Elborzasztóbb lenne ugyan a 2018-assal, de példámhoz a régi, pontos, hivatalos szám is jó. Úgy is sokkoló.

A nettó minimálbérek így alakulnak:

A kötelező bruttó minimálbér 2018. január 1-től havibér esetén 138.000 forint, kedvezmények igénybe vétele nélkül nettó: 91.770 Ft (létminimum + 3.151 forint).

2018. bruttó hetibér 31.730 forint, napibér alkalmazása esetén 6.350 forint, órabér alkalmazása esetén 794 forint.

2018. január 1-jétől az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege 7.320 forintra változott, azaz 1 napi nettó minimálbér nem fedezi.

Garantált bérminimum (szakmunkásoknak is)

Szintén 2018. január 1-től havibér esetén bruttó 180.500 forint, kedvezmények igénybe vétele nélkül nettó: 120.032 Ft. Hetibér 41.500 forint, napibér alkalmazása esetén 8.300 forint, órabér alkalmazása esetén 1.038 forint.

Ezek a számok az ajánlott fizetésekhez is adhatnak iránymutatás: mi lesz az az összeg, amikor már elégedett lesz a munkavállaló? Nem a létminimum közelében lesz az összeg!

Hozzáteszem, a létminimum összegének számításakor azzal nem számoltak, hogy esetleg lakáshiteled, vagy más hiteled is van, nem számoltak beruházási célú kiadásokkal sem (pl. fűtéskorszerűsítés, amivel költséget csökkenthetne a fogyasztó). Számolgathatunk jobbra-balra, de amikor azt látom, hogy elájulnak sokan a bruttó 400 ezres kiskereskedelmi lánc által megadott bérajánlattól, és a média is azt sugallja, hogy hűde megemelkedtek a bérek, akkor én még két dolgot látok: az nettó 266 ezer forint, ami nem rossz, de lássuk be: ennek az átlagnak kellene lenni, nem a „magasnak”. És persze ebben benne van a kemény fizikai munka, a műszakos munkarend, a hétvégi munka, ami nem átlagos, mégis kb. átlaggal van megfizetve.

Az álláshirdetésekben jelennek már meg néhol bérajánlatok (nem vagyok róla meggyőződve, hogy ez jó, de ha ez a trend, ehhez kell alkalmazkodni), siralmas összegekkel. Néha, mikor erről beszélgetek emberekkel, egészen elképesztő véleményeket hallok, hogy „csak egy takarítónő”, meg „nekem diplomám van”. Erős hozzáállásbeli váltás kell itt is: csakmert neki diplomája van, annak az értékét ne az adja, hogy ő éppen nem éhezik, míg a diploma nélküli igen, és ő azzal lett „jobb”, hogy másnak rosszabb. A munka értékét mindig saját magához kell mérni: ha a takarítónő nincs megfizetve, akkor majd máshol takarít (nagy a kereslet takarítókra), és akkor a cégtulaj maga foghatja meg a felmosófát, majd rájön, hogy ez bizony kemény fizikai munka. Jött is az érv, az ő óradíjával nem fog takarítani, pedig neki nem derogál egyébként, de az nagyon drága lenne. No, akkor matek. Egy rendesen megfizetett takarítónő még mindig nem az ő óradíjáért takarít, tehát mindenképpen megéri. A matek kijött ugyan, de ő még mindig ott tartott, hogy „csak egy takarítónő”, nem élhet jól a munkájából, mert hogy néz az ki… Normálisan? Társadalmilag igazságosan? A munkából kényelmes megélhetéssel mi is a baj?

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Ha személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból vagy ingyenes online önéletrajz-konzultációért írj nekem! További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!

# # #

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz chrisred hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    @Batárka:
    (Állami)Tanárként meglehet keresni amúgy a nettó 300k-t, csak éppen kell hozzá egy rakás pótlék meg képesítés, és akkor is ez a felső szint kb. igazgató helyettesi kategória.

  2. jobangel
    mondta:

    @Batárka: versenyszférában lehet ennyit kapni, mostmár elég sokféle munkával. Tanárként akkor van esélyed, ha valamilyen szakterületre könnyen át tudsz nyergelni. Ha nyelvtanár vagy, vagy informatika, matek a területed most, akkor könnyebb, de egyébként sem esélytelen. Nem kevés tanárt láttam így váltani, jónéhányat segítettem is.

  3. Batárka
    mondta:

    Sziasztok. Hol és mivel kerestek ilyen 300 nettókat? Én 30 éves tanárként 180 at kapok mindennel együtt. Szeretnék váltani, de nehéz.

  4. jobangel
    mondta:

    @kw3v865: a cafeteria és egyéb juttatásokkal megy ez még feljebb. Kérdés, hogy olyan szakterületen vagy-e ahol értelmezhető a projektbónusz, forgalmi jutalék stb. mert akkor azt is kérhetsz, kapsz, és a nettó 300-at veheted alapnak. Ugyanakkor, ha a náluk szokásos alá mentél nagyon, felajánlják majd az ő átlagukat, mert a bérfeszültséget komoly cégek nem szeretik. Az meg nekik nem üzlet, hogy most kihasználják a tájékozatlanságodat, dolgoztatnak olcsón, fél év múlva meg elmész az iparági átlagért máshová. Szóval ne aggódj, ki fog ez alakulni.

  5. kw3v865
    mondta:

    Sziasztok!

    A következő helyzetben vagyok: nem keresek új munkahelyet, de kaptam egy állásajánlatot (LinkedIn-en kerestek meg), bár van munkahelyem, ami tetszik is, szakmailag van fejlődési lehetőség (fizetésileg nem túlságosan jó, viszont majdnem pályakezdő vagyok, kb. 1 éves munkatapasztalattal, és 5 hónapja kezdtem a mostani cégnél), nem tervezek váltani, de ha jön egy jó ajánlat, akkor miért ne…
    Szóval LinkedIn-en kerestek meg, cég nevét nem közölték, kértek önéletrajzot és bérigényt. El is küldtem a CV-met, és kérdeztem hol lenne a munka? Azt válaszolták Bp., erre megköszöntem a lehetőséget (vidéki nagyvárosban élek, Bp.-re nem szívesen mennék egyelőre). Ma csörög a telefonom, és a HR-es csaj mondja, hogy a lakóhelyemen is van irodájuk ott is dolgozhatnék, kérte a bérigényt is. Röviden bemutatta a céget (nem ismertem korábban, de elég komoly, nagy cég, azóta már alaposan utánanéztem). Akkor hirtelen mondtam nettó 300-as bérigényt (cafateria nélkül). Jelenleg keresek 200-at, tehát a 300 már komoly előrelépés lenne szerintem. Elvileg hamarosan keresnek, újabb telefonos interjú lesz. Szerintetek nagyon keveset mondtam? Viszonylag speciális szakterület, nem is sejtettem, hogy valaha is kifejezetten ilyen munkakörre megkeresnek majd, nagyon jól passzol a korábbi munkatapasztalataimhoz, és most is ilyen projektben dolgozok.)
    Szerintetek mennyire gond, hogy alacsonyabb bérigényt mondtam? Esetleg nem vesznek komolyan? Most, hogy utánanéztem, elég komoly cég ez…

  6. FlybyWire
    mondta:

    @kukatr: szuper ügyes vagy, hogy egyetlen pontot kiragadtál, mivel tudod hogy az összes többiben bukod a hasonlítást 🙂
    Instant fejsimi!

  7. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    @kukatr:
    Hat jah a szegenyeknek nem…

  8. kukatr
    mondta:

    @FlybyWire: Mint ahogy az is tény, hogy egy AA+-nál rosszabb besorolású épület nem „fostalicska lyuk”.

  9. FlybyWire
    mondta:

    @Könnyen elkaptuk, uram!: M25 mellett.. 😀
    Szerintem add fel, nem fogsz találni az itthonival összemérhetőt (100+ nm, 5-6 éves, fél órára a központtól, 500+ nm kert, 3 háló, AA+) nemhogy 1500, de 2500 körül sem.
    A tények makacs dolgok.

  10. FlybyWire
    mondta:

    @Könnyen elkaptuk, uram!: olvastam, és reagáltam is rá.
    Nem kell ám minden elhinni, főleg az indexnek nem.
    Nyugi bele, hogy közük nincs az elérhető bérekhez azoknak a számoknak, amiket ők nagy általánosságban puffogtatnak.

  11. Névtelen
    mondta:

    @FlybyWire: tehát mindenki hazudik, a gyermekeim is, csak te nem.
    Amúgy ezt írtad:”da: 500 ezer HUF-nyi GBP-ért egy fostalicska lukat kapsz még a Tube legvégétől kijjebb eső vidéken is.
    Enni meg közlekedni nem szoktál, minden más megy a bankba.

    Mindjárt hozzáér a pucér segged a hideg falhoz, és „

    Amit linkeltem, nem fostalicska luk, pláne nem a tube végén…

  12. FlybyWire
    mondta:

    Egyébként meg felmész a linkedin-re, és pályázol 1-2 szakmába vágó pozícióra, most már elég soknál rá szabad kérdezni a fizetési sávra, normális cégek nem szoktak ezen problémázni, főleg ha a HR nem magyarországon van.
    Meg fogsz lepődni.
    Na persze, feltéve hogy diplomás melót keresel.

  13. FlybyWire
    mondta:

    Egyébként meg felmész a linkedin-re, és pályázol 1-2 szakmába vágó pozícióra, most már elég soknál rá szabad kérdezni a fizetési sávra, normális cégek nem szoktak ezen problémázni, főleg ha a HR nem magyarországon van.
    Meg fogsz lepődni.
    Na persze, feltéve hogy diplomás melót keresel.

  14. FlybyWire
    mondta:

    @Könnyen elkaptuk, uram!: Egyébként indexes cikkek statisztikai adatai… ahol beszerzési VEZETŐnek *bruttó* 667-es átlagot írni 🙂 nyilván a 3 fős Hórukk Bt nevű határmenti cégek „beszerzési vezetőjének” (Pista) állam felé bevallott bruttó 180 ezre is bele van kalkulálva…
    Hát én meg sok-sok éve nem láttam még egészen pici (TL) szintű beszerzési vezetőt 1 milla bruttó alatt multinál…

  15. FlybyWire
    mondta:

    @Könnyen elkaptuk, uram!: milyen új szempont?
    A kiinduló mondatom: nettó 500e HUF-ért csak igénytelen helyet kapsz.
    Igaz, nem írtam oda, hogy igényes kutyaólat is, valóban, na de tényleg, belinkelsz 1500-ért egy egyszobás garzont? 😀
    Linkelj még párat, lécci 🙂

  16. FlybyWire
    mondta:

    @Könnyen elkaptuk, uram!: te figyi, a magyar fizukról azt hiszel, amit akarsz, nekem meg megvannak a cégem E3 és E2 fizetés sávjai, ahol a még nem manager pozíció (E2) fizetési sávja jelenleg éves bruttó 11 és 14,5 millió között mozog 🙂

    Osztás megy még? 🙂
    És az interjúkon a 30 év körüli business analysteket 700 bruttóért örömmel kapkodjuk össze.
    Nemrég a Bosch-nál volt a szakmámban egy sima logisztikai TL pozíció, egy régi HR-es ismerősem utánajárt, és 850-900 bruttó volt a fizetési sáv ami elérhető.

    Nagyon, NAGYON le vagy maradva, de ez így van jól, legalább nem jössz haza, így mi itt még több hely közül válogathatunk még magasabb fizukért 😉

  17. Névtelen
    mondta:

    @FlybyWire: már megint egy újabb szempont?

  18. Névtelen
    mondta:

    @FlybyWire: Abban nincs vita, hogy Anglia élhetetlen mondjuk Hollandiához képest.
    De már megint olyan érvet hoztál fel, ami nem volt a téma.
    Amit belinkeltem, az pont egy egyszintes ház, hogy ne nyikorogjon a padló. Nincs rossz helyen, semmiképp sem valami külvárosban.

  19. FlybyWire
    mondta:

    @Könnyen elkaptuk, uram!: 😀 😀 😀 Ez 40 nm barátom, megnézed egyáltalán 😀
    Fexem a röhögéstől 😀

  20. Névtelen
    mondta:

    @FlybyWire: az index címlapján ott vannak az átlagkeresetek. Nem téged igazol. Az IBM , Bosch, stb bérekről pedig első kézből vannak információim.
    Nem tudsz megvezetni…

  21. FlybyWire
    mondta:

    @Könnyen elkaptuk, uram!: 13 évvel ezelőtt mentem ki Írországba, akkor nettó 2200€-ért havonta, egy sima mezei irodista pozícióba. Itthon akkor hasonlóra nettó 150-180 ezret lehetett kapni, úgyhogy az akkor HUF/EUR árfolyammal (~250) számolva az egy jó 3,5-ös szorzó volt, ami a dupla megélhetési költség mellett is vonzó volt.
    Ma a mostani pozíciómban Írországban nagyjából a dupláját kapnám nominálisan, UK-ben még ennyit se. Miközben a lakhatás még úgy is több, mint a duplája, hogy a fentebb vázolt életszínvonalbeli eltérést nem veszem figyelembe, hanem megelégszem egy feleakkora, zsebkendőnyi kertes, nyikorgó, zajos, szeles, penészes szar angliai tákolmányban lakással is.

    De csak UK ilyen szar ár/érték arányú, már Írország is jobb, de Skandinávia/Svájc/Finnország meg egy rakat hely van még ami még mindig jobbak, mint otthon.
    Anglia viszont érthetetlen számomra, tök logikus hogy a lengyelek is tűznek haza.

  22. FlybyWire
    mondta:

    @Könnyen elkaptuk, uram!: nettó 400-at 5 éve kerestem, egy vidéki (0,6-os szorzó Bp-i álláshoz képest) multinál friss TL pozícióban.

  23. FlybyWire
    mondta:

    @Könnyen elkaptuk, uram!: „Jó lenne, ha elmagyaráznád, hogy a sok magyar miért nem költözik haza, ha ugyanolyan jól megélhetne. A lengyelek például azt teszik…”

    Azok nem jönnek haza, akik 1) nincsenek tisztában, mekkorát nőttek a bérek az elmúlt 1-2 évben (csak 2017-ben 13% (!)), és 2) akiknek tényleg nincs itthon is eladható tudásuk – nem feltétlenül alacsony képzettségűek, hanem inkább itthon nem gyakori iparágban képzettek (pl. SCM nem annyira gyakori itthon).

  24. FlybyWire
    mondta:

    @Könnyen elkaptuk, uram!: „Jó lenne, ha nem forgatnád ki a szavaimat, hogy neked legyen igazad.”

    Akkor fussunk neki újra:

    @Könnyen elkaptuk, uram!: „Belehazudod a nagyvilágba, hogy 500 ezer forintért nincs Londonban albérlet”

    Ezt írtam: „Londonban nettó 500e HUF-ból jó igénytelen szar helyen lakhatsz.”
    Majd rögtön elsőre igazoltam is egy linkkel.

    Ki hazudik?”

    ” Tudom, hogy nettó 400 ezer forintot nem keresel meg a Bosch-ban, az IBM-ben, a Leiernél, az Unilevernél, az Audinál.”

    El kell hogy keserítselek (de lehet, hogy ez inkább jó hír?), A Boschnál és az Audinál, de szerintem az IBM-nél is már simán irodai átlagkereset a nettó 400 huf. Unilevernél esélyes, hogy nem, de ezek az FMCG pipere izék amúgy is szar helyek. Azt a Leier nevűt nem ismerem.

    Szóval szerintem téged meglepne, hogy amikor a cégemnél interjúztatunk 4-5 éves tapasztalatot feltételező, mérnöki diplomát nem is igénylő pozícióra, akkor örülünk az olyan jelöltnek, aki bruttó 800 alatt kér.

  25. Névtelen
    mondta:

    @FlybyWire: alapvetően nem az volt a kérdés, hol, milyen a házak minősége. Alapvetően hamis, ha egy budapesti kiemelkedő fizetést összevetsz az angol átlagkeresettel. Tudom, hogy nettó 400 ezer forintot nem keresel meg a Bosch-ban, az IBM-ben, a Leiernél, az Unilevernél, az Audinál.
    Tudom, hogy egy rendőr Angliában 36 ezret keres havonta.
    Tudom, hogy egy kezdő mérnök 3500-at.

    Tehát jó lenne, ha a vita feltételeit nem változtatnád menet közben. Jó lenne, ha nem kötnél bele olyanba, amit nem állítottam.
    Jó lenne, ha nem forgatnád ki a szavaimat, hogy neked legyen igazad.
    Jó lenne, ha elmagyaráznád, hogy a sok magyar miért nem költözik haza, ha ugyanolyan jól megélhetne. A lengyelek például azt teszik…

  26. FlybyWire
    mondta:

    @Könnyen elkaptuk, uram!: „Belehazudod a nagyvilágba, hogy 500 ezer forintért nincs Londonban albérlet”

    Ezt írtam: „Londonban nettó 500e HUF-ból jó igénytelen szar helyen lakhatsz.”
    Majd rögtön elsőre igazoltam is egy linkkel.

    Ki hazudik?

  27. FlybyWire
    mondta:

    @lecsós: „Tehát nem egyszerű az élet pl. Angliában sem, Európa többi része simán rájuk vert.”

    Pontosan, már az íreknél is sokkal magasabbak a fizetések (nyilván, a GDP/per fő majdnem duplája a britnek, még a válság után is).
    Nem értem ezt a nagy anglia mániát, oda pont nem az életszínvonal-növekedés miatt megy az ember, vagy ha amiatt, akkor keserűen csalódik.

  28. FlybyWire
    mondta:

    @lecsós: „Pl. UK átlagfizetés: nők: Ł 25 199 (net.kb.Ł 20 000)” – az éves szinte 7,4 misi nettó.
    Ennél bónusz is beleszámítva már én is többet keresek évente, úgyhogy valahol jó hír, hogy itthon is meg lehet keresni nem vezetői szinten egy angliai női átlagfizut.
    Lássuk be, ettől még 10 éve igen nagyon messze álltunk.

  29. FlybyWire
    mondta:

    @lecsós: nagyon jó összehasonlítás.
    Egy csomó tételt lehagynak az emberek. Pl. a gyerekek oktatása. Nekünk az 5 éves magánoviba jár, havi 60k, ami a család teljes bevételének kb. 6,5%-a. UK-ben a havi nettó mondjuk 1,5m HUF-nak megfelelő ~4200 font 7%-a: 270 GBP. Hát nem tudom, ezért milyen elhelyezést kap, de hogy nem olyat mint itthon a 60 ezerért, abban biztos vagyok.
    Aztán ahogy nő a gyerek, az olló még jobban szétnyílik, ez is garantált.

    Sok mindenkit elvakít a magas(nak tűnő) nettő, miközben már itthon is meg lehet keresni még beosztottként is nettó 5-600 ezret, amihez képest az itteni lakás és albérlet-árak még az utóbbi évek őrült növekedése mellett is álomszerűek, ha a nyugati arányokhoz hasonlítjuk. Na ilyen az oktatás is.

  30. FlybyWire
    mondta:

    @Könnyen elkaptuk, uram!: ja, és hát angliában nem egy szar minőségű épület van, hanem az összes az (papír falak, no szigetelés, nyikorog, beázik, penészes, fostalicska. Az új építésűek is, pláne. (3 és fél évet nyomtam le a szomszéd szigeten, nem érdemes cáfolgatni, anglia tök ugyanaz a fos.)
    A kertek vicc méretűek, de mindegy is, mert amúgy sem teremne meg semmilyen gyümölcs soha 🙂

    De bisssztos nagyon jó ott 🙂

  31. FlybyWire
    mondta:

    @Könnyen elkaptuk, uram!: ez volt az egyetlen, amit megnyitottam, és kettőnk közül te hazudozol 🙂
    Én csak leírtam, hogy itthon sokkal jobb életszínvonalad lehet, mint amilyenről kint valaha is álmodoznál. Gondolom, ez fáj annyira, hogy trágárkodsz 🙂
    A feleségem fizetését mi is 1:1 félretehetnénk, ha azt akarnánk, de inkább utazunk, szórakozunk, és csak egy része megy tarcsiba. Az enyém egyedül bőven elég kaja+lakhatás+2 kocsi stb.-re.
    Pedig még csak vezető se vagyok.

    Itthon is könnyedén lehet boldogulni, ha kicsit és értelmes és élelmes az ember – még legálisan is.
    Az életszínvonal meg… de erről már írtam 🙂

  32. lecsós
    mondta:

    @csárlszbrunzol: Hogy mi a minimum? Erre a válasz roppant egyszerű. A család megélhetése, amibe beletartozik:
    A: A család helyváltoztatása B:Lakhatás + rezsi C: Kommunikáció D: évi kétszeri nyaralás a családnak, minimum 2 x 2 hét E: Gyermeknevelés F: Család szórakozás G:Családi vagyoni befektetése H: Család megtakarítása. Ez most olyan 1,5 millának kellene lennie nettóban havonta egy normális élethez az ország bármely részén, egy négytagú család számára. Tehát az átlag nettó segédmunkás – nem betanított munkás – bére minimum nettó 750 000 Ft-nak kellene lennie + infláció. Ez faék egyszerű. Öljük egymást gombokért, mert besz…k a maszlagot 30 éve.

    Egy idehelyezett mérnök – multik előszeretettel hoznak ide pl. Indiából mérnököt, mert company policy – nem szólal meg a fővárosban nettó 3500 EUR alatt havonta. + ingyen óvoda, ingyen lakás, ingyen rezsi, ingyen iskola a kölköknek, + személyes juttatási csomag + ingyen kommunikáció + melóhely biztosítva az asszonynak is + kiküldetési prémium + stb. Hanzi, meg Joe fizetéséról ne beszéljünk, akit idehelyeztek a végekre, hogy ránézzenek a rabszolgákra. Ez egy másik világ 🙂 🙂

    Ilyen formában egy magyar háztartás európai mércével mérve mélyszegény. Mutatom miért: Pl. UK átlagfizetés: nők: Ł 25 199 (net.kb.Ł 20 000) , férfiak: Ł 30 537 (net. kb.Ł 23 700)

    http://www.monster.co.uk/career-advice/article/uk-average-salary-graphs

    Ezek bruttó bérek, azért el lehet belőle duzzogni, a kérdés az, hogy ez ott mire elég. Ha a gyerek magániskolája évente 40K, akkor nem valami sokra. – Tegyük hozzá, ha bérli a családi házat, akkor kapásból elkölt bérleti díjra havi Ł 1300 + rezsit, – évi 15 600 csak a bérlet rezsi nélkül – ez azt jelenti, hogy egy fizetés + a férj fizetésének minimum 25 %-a lakkhatás. És csak ezek után a többi. Tehát nem egyszerű az élet pl. Angliában sem, Európa többi része simán rájuk vert.

  33. Névtelen
    mondta:

    @FlybyWire: Egyébként én nem Londonban lakok. Itt 850-1000 font között tudsz bérelni egy normális házat.
    Viszont a család összes költsége két autóval kijön az én fizetésemből, az asszonyét megspóroljuk.

  34. Névtelen
    mondta:

    @FlybyWire: mekkora egy f.sz vagy!
    Belehazudod a nagyvilágba, hogy 500 ezer forintért nincs Londonban albérlet, aztán mikor cáfolom, újabb érveket hozol fel, hogy de íme, neked sikerült kiválasztani a 20 ezerből egy szart, meg különben is te neked nagyobb van!
    Na, menj vissza a homokozóba.

  35. Balfredo Alfredo
    mondta:

    @diszkriminans:

    „Egyébként való igaz, hogy egyszerűbb arról írni, hogy mi a rossz az oktatásban, mint alternatívát adni.”
    Szintén nem tudom megítélni, hogy mi a rossz, csak a mérésre van tippem:
    Nézzük meg, hogy arányaiban hányan dőlnek be a dihidrogén-monoxidról írásnak.
    Nézzük meg, hogy arányaiban hányan tiltakoznak az arab számok bevezetése ellen.
    stb, stb.

  36. Balfredo Alfredo
    mondta:

    @diszkriminans:

    „Egyébként való igaz, hogy egyszerűbb arról írni, hogy mi a rossz az oktatásban, mint alternatívát adni.”
    Szintén nem tudom megítélni, hogy mi a rossz, csak a mérésre van tippem:
    Nézzük meg, hogy arányaiban hányan dőlnek be a dihidrogén-monoxidról írásnak.
    Nézzük meg, hogy arányaiban hányan tiltakoznak az arab számok bevezetése ellen.
    stb, stb.

  37. FlybyWire
    mondta:

    @Könnyen elkaptuk, uram!: nézegetem.
    1600 fontért ez egy ócska szar lyuk nekem: http://www.onthemarket.com/details/2970594/
    110 nm-es garázsos kertes házban (600 nm) lakunk a belvárostól 15 percre (dugóban 35-40 max) a kertvárosban, havi 600 EUR-ért.
    6 éve épült, A+ osztályú, vastag falak hungarocell szigetelés (hogy is állnak ezzel az angolok, mesélj :)), a rezsi 50e ft körül max/ hó, nyáron 30.

    Itthon ugyan csak asszonnyal ketten együtt keresünk nettó 1 misi körül, de ezt a színvonalat Londonban vagy környékén ti a büdös életben nem fogjátok még csak közelíteni sem (én sem tudnám, nyilván).

  38. kukatr
    mondta:

    @FlybyWire: Zone 2-ben béreltem szobát 820 fontért, mely nem a legolcsóbb lyuk volt a környéken.

  39. Névtelen
    mondta:

    @FlybyWire: Bateson street 2 hálószobás kertes ház 1200 font?
    A Belvedere szélén, közel a London City Airporthoz? Nem annyira külterület…

  40. Névtelen
    mondta:

    @midnightcoder2: nem kell szégyenkezni. Azt írtam, ez nem a poroszos oktatás eredménye.
    A szövegértés nem az erősséged? Hogy érettségiztél le?
    Egy bizonyos szintnél nem jutsz feljebb. Ugyanis preferálják a saját országbelit.
    Már megint a szövegértés…az nem válasz, hogy az ottani sem jut feljebb.
    Hollandia, Anglia tipikus példa.
    Ja, odaát alig van migri….mi az a cirka 5millió?
    Ugyan mit értenek ők a muszlimokhoz, hisz nincs több 2.4 milliónál?
    Ja, hogy a török? Hisz mi többet tudunk a vallásháborúkról, mint a nyugat! Azért van, hogy az Alföldön mindenki muszlim! A török kényszerítette ránk! Ja, mégse. Az a törökfürdő volt…Kimondottan toleráns volt.
    Bezzeg a katolikusok meg a protestánsok.

    k.

  41. lobaszopiatej
    mondta:

    @midnightcoder2: ” Mert a nem aljanép nem ugyanabban az oktatási rendszerben vett részt ?”

    A külföldi álláspiac tágabb.
    Oda mehetnek ahol jól fizetett igény van, még úgy is ha be kell tanulniuk vagy nem tart örökké (idővel megint odébb kell menni).
    De, nem keresnek annyit mint egy helybéli (és/vagy bevállalnak még valami hátrányt, pl ideiglenes szerződést).

  42. VT Man
    mondta:

    @FlybyWire:
    „500 ezer HUF-nyi GBP-ért egy fostalicska lukat kapsz még a Tube legvégétől kijjebb eső vidéken is.”

    Ez rohadtul nem igaz, 800-1000 fonttól már vannak garzonlakások, persze nem 1/2-es zónában, inkább 3/4.

    800 font az 270 ezer Ft körül van.

  43. Meridian74
    mondta:

    @szamarhegy: a számolgatásod nagyon helyes… havi 70 ezer alá nem tudtam szorítani magamat. pedig nagyon kéne, mert meló nélkül vagyok és a tartalékaiamt élem fel.

  44. Pöff
    mondta:

    @Meridian74:
    Bazdmeg mekkora ötletet adtál

    Telifossuk az apró hirdetéseket átlag+100-200eFt-os hirdetésekkel
    A cég HR-esek meg kénytelen lesznek emelni
    egyébként Budapesten már a netto 400-as mérnöki fizetés is lassan ritkaság számba megy
    Sajnos vidéken netto 250-300 körül és már az is „jó”

    Viszont azért nagyobb városokban jobb cégeknél simán meg van a netto 350-370 is

  45. Névtelen
    mondta:

    @protézisesh:
    Anno voltak tervek a magánbiztosításra, épp a kedvenceid torpedóztak meg. Nagyon ciki a piacgazdaság pártit beadni egy kommunista párt híveként.

  46. masada
    mondta:

    @Irbisz: mennyi hülye van itt 😉 pl. te

  47. FlybyWire
    mondta:

    @masada: 500 ezer HUF-nyi GBP-ért egy fostalicska lukat kapsz még a Tube legvégétől kijjebb eső vidéken is.
    Enni meg közlekedni nem szoktál, minden más megy a bankba.

    Mindjárt hozzáér a pucér segged a hideg falhoz, és felébredsz 🙂

  48. Irbisz
    mondta:

    @masada: hazudsz, de még azt is rosszul.
    mivel forintban egymillió Londonban egyáltalán nem sok pénz, csak itthon, abból ugyan nem raksz félre 500 000-et sosem, csak ha tömegszálláson laksz ingyen és minden pennyt a fogadhoz versz és lejárt szavatosságú fast food kajákat zabálsz. Főleg h. ketten vagytok állítólag. Ilyen faszságot kint sosem élt embereknek tudsz csak (talán) beadni – vagy azoknak akik pakisztániakkal mosogatnak versenyt …

  49. Kondom Keselyű
    mondta:

    @bontottcsirke: es akkor meg a surgoessigrol nem is beszeltunk.
    A honved korhazban a nem eletmento beavatkozasokra 4-12 oras varakozasi ido van a surgossegin. Az emberek orditanak,elajulnak a fajdalomtol, de olyan kevesen vannak,hogy aki nincs kozvetlen eletveszelyben, az vihet magaval kajat legalabb ketszeri etkezesre. Ha a fajdalomtol mar ulni sem tud,akkor talan kitolnak neki egy agyat a folyosora.

  50. geegee
    mondta:

    @geegee: És ha még annyiért sem találnék, akkor még nagyobbat emelnék, vagy egyszerűen becsuknám a boltot. Ennyi.Mint ahogy csuktam is be már boltot, egyéni vállalkozást.
    Akkoriban volt egy kiváló cikkcím, talán pont az idnexen, valami olyasmi volt hogy „Magának cége van Magyarországon?Ön teljesen meghülyült?!?”
    😀

  51. csárlszbrunzol
    mondta:

    @chrisred: +1, elegáns válasz! :O

  52. csárlszbrunzol
    mondta:

    @Laptop7712: tehát a családnak elég havonta kétszer enni? Étteremben? Meztelenül? 🙂
    Viccet félretéve: ez csak a Te listád, a Te szempontod. Más meg másképp gondolja, máshová teszia hangsúlyokat. Az egyéb körülmények is nagyon meg tudják variálni a képletet. Szerintem nem lehet egyértelműen minimumot mondani, mert
    a) egyénenként eltér
    b) ki szerint minimum az a bizonyos minimum, ki mondja meg?
    A nyugdíjas, aki már szórakozásra sem akar költeni? Vagy a fiatal, aki másra se? A középkorú, aki a „hátán viszi” az országot, neveli a gyerekeit? A fiatal, aki még most fog családalapításba?

  53. geegee
    mondta:

    @protézisesh: Én most arról beszélek, hogy a nudli, molyfing stb méretű béremelkedéseket is „elszálló”, meg hasonló kifejezésekkel illetik.És hogy ez nem kicsit megtévesztő lehet…
    Ha nekem cégem lenne, nyilván én is annyit adnék, mint a piac más részvevői, de nem neveznék semmi ilyesmit „bődületes” bérnövekedésnek…
    Illetve, ha nem találnék annyiért ember, amennyit elsőre gondoltam, akkor igenis bért emelnék, mert máshogy nem lehet a dolgot megoldani.

  54. csárlszbrunzol
    mondta:

    @jobangel: „Kb. mindenki arra vágyik, ami szerinted scifi, de ennél is nagyobb baj, hogy azok szerint is scifi, akik vágynak rá.”
    Láttuk, hogy a jó kis szociban is milyen jó volt. Senki nem vágyott többre, mint a másik… 🙂
    Ja, nem! Bizony, hogy amikor megvolt „minden”, akkor nem akartak különbésget az emberek. Nem is volt. Valójában meg mégis mindenki többre vágyott, mint amit az átlag elért. És ez a mai napig is ugyanígy van, de mitől is változna, mikor az ember ugyanaz maradt, aki volt.

  55. bontottcsirke
    mondta:

    @protézisesh: én is magánrendelésre járok, de ha a mentő bevisz,akkor a putriba visz be engem is meg téged is. Remélem ezt is sikerült összeadni, mint a járulékaidat. Tehát mindketten ugyanarra a szarra költünk. Fogorvoshoz én sem a hentesekhez megyek, de a lakástűzhöz nem a luxusmentő fog kijönni, hanem olyan, ami van és olyan helyre visznek, ami nyitva van., Majd ott lehet kamillázni meg kapitalizmusozni, Ott majd meglátod mennyi az annyi. Kedvenc vezetődet ha éri valami(vagy a családtagjait) akkor egy speckó helyre mennek, te meg a dögkútba.

  56. bontottcsirke
    mondta:

    @Berelhetoreklamfelulet: Ha összekúrod magad autóval, ugyanaz a mentő visz be, ugyanarra a helyre, sötétke

  57. VT Man
    mondta:

    @midnightcoder2:
    „Nálunk volt török, tatár, Trianon, vannak a nem túl sikeresen integrált romák elég nagy arányban”

    Hat pont ez az: ha egy parszazezres ciganysagot nem tudtunk integralni (pontosabban: ok se nagyon akarnak, tesznek erte), akkor a meg nyelveket se beszelo afrikaiakat, arabokat hogyan tudnank?

  58. Kondom Keselyű
    mondta:

    Erdemes vallalkozoi szemmel is nezni. egy 4-500 ezer forintos berterhet melyik alkalmazott tud kitermelni ?
    nyilvan sok helyen a tobbszoroset is,de pl egy kiskozertben,kocsmaban,sot meg sok nagy ceg ugyintezojekent is lhetetlen.

  59. masada
    mondta:

    @FlybyWire: Dehogy kis butuska! A City-ben elek egy franko lakasban a felesegemmel. Rugaszkodj el a varosi legendaktol es kukkancs ki a nagyvilagba :DDD en mindenfelere koltok es igy is ennyi marad 🙂 ja nem beszelve a felesegem fizeteserol 🙂

  60. @FlybyWire: Szövegértés…. azt írtam, hogy nem vagyunk Balkán, félúton vagyunk a Balkán és ‘a Nyugat’ között. Amúgy meg itt vagyok. És még amúgyabb a véleményem az általam tapasztalt dolgokon szokott alapulni, nem azon, hogy hol születtem.

  61. FlybyWire
    mondta:

    @masada: Londonban nettó 500e HUF-ból jó igénytelen szar helyen lakhatsz.
    Én nettó 200ból egy csodálatos kertes házban élek az agglomerációban, és ha nem költenék folyton extra dolgokra, annit tudnék félretenni, mint te.
    Mindezt úgy, hogy barátok, család a közelben 🙂

  62. FlybyWire
    mondta:

    @werinter: „Pl.: ha jön a hír, hogy már 310 ezer a bruttó átlagbér, akkor számoljunk annak a nettójával, 206 ezer Ft-al. Ez lesz a valóságos bruttó átlagbér”

    Ilyen hülyeséget hogy lehet kitalálni?

    Ahol én dolgozom, ott a kezdő fizuk vannak nettó 150 körül, de ez gyakornoki szint, E18 vagy mi.
    E2 a legmagasabb, még nem vezetői árszint, és itt bizony már éves szinten 15-16 misik ficcenhetnek be bruttó.

    Aztán e fölött van még 5 szakértői és 6 vezetői szint 😀 De ezekről inkább nem írnék, a nyugalom megzavarását nem szeretném.

  63. @masada: És ennek ellenére arra van szükséged, hogy magyar blogokra járjál észjátszani? Szerencsétlen….

  64. FlybyWire
    mondta:

    @Nancsibacsi: „Ha a takarítónő többet keresne, az csak úgy lehetne, ha én keresnék kevesebbet.”

    Mert a tulajnak a profit, meg az államnak a brutális sarc az JÁR. Ezt akarod mondani? :/

  65. FlybyWire
    mondta:

    @ekat: Én éltem pár évet nyugaton, és nettó tudatlanságból és előítéletből balkánoznak minket.
    Ne köpködj haza.

  66. FlybyWire
    mondta:

    @baggins21: éves bruttó 10 milla már tűrhető.

  67. FlybyWire
    mondta:

    Családtagonként nettó 200ezer/hó már élhető élet lenne mindenkinek.

  68. midnightcoder2
    mondta:

    @Könnyen elkaptuk, uram!: „ez nem a poroszos oktatás dicsősége. Nem azért vesznek fel, mert többet tudsz a magyar történelemről. Munkaerőhiány.”

    Nos, mivel multinál dolgozom, van alkalmam találkozni jó pár emberrel és ezek szellemi termékeivel. Azok alapján amiket én tapasztaltam, nem igazán van okunk szégyenkezni.

    „De egy szintnél magasabbra akkor sem jutsz fel.”
    Egy bizonyos szintnél a helyiek többsége sem jut feljebb.

    „Ja, és mégegy. A migráncshiszti odaát nem tombol ennyire. Lásd London polgármesterét, avagy az új angol belügyminisztert.”

    Odaát még alig van migri. De Afrikában 2050-re 1.3 milliárddal többen lesznek, és ez csak Afrika.
    Náluk nincs igazán történelmi tapasztalat a multikulti árnyoldalaival kapcsolatban. Nálunk volt török, tatár, Trianon, vannak a nem túl sikeresen integrált romák elég nagy arányban, míg ott kb. arról szólt az elmúlt pár 100 évben a multikulti, hogy a néger szolga behozta az öt órai teat.

  69. pippa2011
    mondta:

    @Berelhetoreklamfelulet: Hűdenagyot fogsz egyszer koppanni. Majd sírhatsz naphosszat.

  70. protézisesh
    mondta:

    @geegee: oké, ha a te céged lenne, fizetnél 300.000et, ha 220szal is a konkurrencia felett lennél?

  71. geegee
    mondta:

    rohadjon meg a bloghu-s blogmotor…Oda is kéne néhány valódi ítés, de úgy látszik őket is elérte a minőségi munkaerőhiány…
    🙁

  72. protézisesh
    mondta:

    @bontottcsirke: forditsuk meg: az en fizetesembol havi 100.000 nagysagrendben vonnak tb jarulekot, kb a minimalberbol vont osszeg tizszereset. Miert is kellene nekem ugyanazt a szar ellatast kapnom, mint neked, ha en 10x annyit fizetek erte? Ezert lenne jo ha lenne itthon is valodi egeszsegBIZTOSITAS, amivel meg tudnam venni a jobb ellatast (ahogy az automra is kothetek full cascot, vagy kockaztathatok, hogy ugyse torom ossze).
    A gond az, hogy a jelenleg altalam fizetett tb jarulek osszege messze magasabb, a szolgaltatas meg messze alacsonyabb, mint amit a belga biztositonal fizettem, amikor expat voltam.
    Es lehet itt orbanisztanozni, de ez a problema 1945 ota folyamatosan fennall, se a coclizmusban, se a rendszervaltas ota barmikor nem volt olyn helyzet, hogy alacsony biztositasi dijak mellett, jol fizetett es motivalt apolok-orvosok lattak volna el korszeru korhazakban. (Mondjuk ez NyEuropaban sem altalanos, barmit is hazudozik ossze az ellenzeki media)

  73. geegee
    mondta:

    Igen, nem kicsit röhejes, mikor a gazdasági hírekben, főleg az index és bandája médiafelületein (napi.hu, profession, stb, bulvároldalak…) az „elszálló” meg „döbbenetes” béremelkedésekről ugatnak, aztán a cikkre kattintva kiderül, hogy vérkomoly 8-10-15%-okról van szó.Fh@$zom, ez úgy kellene kezdődjön, hogy ötven!% (direkt írtam betűvel…) és akkor talán, esetleg, hátha otthon maradna a magyar munkaerő és nem tántorogna ki külföldre.Amíg otthon ilyen viccesek ezek a számok, marad a kivándorlás.És nem, sajnos nem lehet mindenki ítés, meg szülész-nőgyógyász, amivel otthon is lehet keresni (találni…)

  74. geegee
    mondta:

    Igen, nem kicsit röhejes, mikor a gazdasági hírekben, főleg az index és bandája médiafelületein (napi.hu, profession, stb, bulvároldalak…) az „elszálló” meg „döbbenetes” béremelkedésekről ugatnak, aztán a cikkre kattintva kiderül, hogy vérkomoly 8-10-15%-okról van szó.Fh@$zom, ez úgy kellene kezdődjön, hogy ötven!% (direkt írtam betűvel…) és akkor talán, esetleg, hátha otthon maradna a magyar munkaerő és nem tántorogna ki külföldre.Amíg otthon ilyen viccesek ezek a számok, marad a kivándorlás.És nem, sajnos nem lehet mindenki ítés, meg szülész-nőgyógyász, amivel otthon is lehet keresni (találni…)

  75. protézisesh
    mondta:

    @jobangel: a 16 eves tankotelezettseg pont arra jo, hogy a 16 evesen is csak alt isk 7. Osztalyig eljutott kolompar vinetu ne nyomassza tovabb a vele egy padban ulo 13 eveseket.

    Ha valaki akar csak egy szakmunkaskepzobe is beiratkozik, azzal mar kihuzza 17-ig, gimivel 18-19ig. De ha valaki nem tud tanulni – mert mondjuk melyszegeny es szult a 13 eves csaja, vagy a 35 eves anyja egy kilencediket (ne rohogj, Borsodban ez a valosag!) – akkor hadd menjen munkat vallalni, penzt keresni. Igy 16 evesen mar kereshet 47000 ft-ot arok-kapirgalassal, vagy 91000 ft-ot valami betanitott szalagmunkaval (mert ennyi a netto minimalber ma Mo-on).

    Akinek van penze es akarata, az most sem hagyja abba az iskolat 16 evesen, akinek meg abba KELL hagynia, azt csak szivatná a megemelt tankoteles korhatar. Akkor is, ha ez Budáról hihetetlennek tunik…

  76. A nép fia
    mondta:

    Anno az USA-ban kérdezték, hogy mennyit kerestem Magyarországon.
    Mondom, úgy 400 dollárt.
    Hetente?
    Mondom, havonta.
    Ne már, az nem létezik! Még hetinek is karcsú.

  77. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    @bontottcsirke:
    A kapitalizmusban mindenki olyan orvosi ellátást kap, amilyet érdemel, így ez max neked lesz gond…

  78. martineden
    mondta:

    @Berelhetoreklamfelulet: ,,Legközelebb googlez utána, mielőtt idehánysz egy ekkora oltári faszságot..”mi van fideszdroid, ennyire telt?Cafold meg amit irtam, kocsog,M.orszagon 82%teher rakodik a netto berre, mig nyugaton 15-20%.(pl Hollandia, Uk)

  79. bontottcsirke
    mondta:

    @Berelhetoreklamfelulet: Remélem ez a fajta szociális érzékenység fog majd apont agyadban járni, amikor a százezres nővérnek nem nevezhető, másra már nem alkalmas leszarógépek fogják alattad kicserélni az ágytálat elméletben.

  80. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    @bontottcsirke:
    Tőlem sírhatsz naphosszat, amit leírtam az a kapitalizmus definíciója, hogy neked ez tetszik-e vagy sem kutyát sem érdekel, mindenki annyit kap amennyit ér. Aki keveset ér az – logika alapján – keveset kap, aki többet az többet…

  81. masada
    mondta:

    Mi ez a debilség? Londonban netto 1 millio forintot keresek, annak felét félrerakom. Erre valaki képes Magyarországon aki nem Orbán uncsi?

  82. bontottcsirke
    mondta:

    @Berelhetoreklamfelulet: Az biztos. Meg az is hogy remélhetőleg a saját nagyképű fajtáddal húzzátok magatokat egész nap, mint a kis monodrámámban az imént a két öntelt köcsög.

  83. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    @bontottcsirke:
    Indiában meg 50$, na? Hülye példákkal lehet dobálózni, csak nincs értelme…
    (Egyébként a magyar minimálbér a világon nincs a topban, de bőven az átlag felett van.)

    Piac gazdaságban a minimálbérnek nincs jelentősége. Tervgazdálkodásban van, piacgazdálkodásban viszont a piac árazza be. Ha minimál bért kapsz, az azt jelenti, hogy egy senki vagy, és örülj, hogy van egyáltalán munkád, mert nem érsz szart se amúgy, vagy legalábbis a munka amit végzel, bár ha nem találsz mást, akkor te is…

  84. protézisesh
    mondta:
  85. Névtelen
    mondta:

    @Berelhetoreklamfelulet:
    Kezdjük azzal, hogy a profession-ös hirdetések fele közvetítő céges, egy szabványhirdetés mögött több cég ajánlata lehet, és ugyanaz a szabvanyhirdetés folyton fent van, mert mindig keres valamelyik cég munkaerőt. De a nagy multik hirdetései is folyamatosan fent vannak, mert nem egy pozíció van mögötte, folyamatosan interjúztatnak. Attól még lehet a válasz nem, ha az önéletrajzod alapján nem talalnak megfelelő jelöltnek.

  86. Névtelen
    mondta:

    @midnightcoder2:
    Az ottani átlagnál kicsit értelmesebb is felvenné a versenyt az itthoni átlaggal.

  87. Névtelen
    mondta:

    @bontottcsirke:
    Pont múltkor állapítottam meg, hogy akármilyen alkesz lennék, a pia annyira olcsó a fizetésemhez képest, hogy egyszerűen nincs az a máj, ami bírná a terhelést középkategóriás piával. Ellenben egy 1+2 szobás panelt olyan varosban, ahol van 50 km-es körzetben nem csókos munkahely is, 10+ év gyűjtögetés után tudnánk megvenni az asszonnyal. Szóval a lakhatást érzem legnagyobb korlátnak.

  88. #szájbergyerek#
    mondta:

    Ok. Ennyi a minimálbér. Az baj.
    Valaki a 2-2,5x annyit adna. Az is baj? Szerintem nem, igazából ennek kellene a minimálnak lennie.
    A jó fizetés meg annak is két- háromszorosa.

  89. Névtelen
    mondta:

    @Kondom Keselyű:
    Nem a bérből gondolom, mert lehet keresni senior fejlesztőt is 210 bruttóért, legfeljebb nem talalnak megfelelő balekot, hanem rákerestem a cégre és elolvastam a leírást. Ez sima helpdeskes, minimális technikai tudás ajánlott.

  90. Mérges 1234
    mondta:

    Nettó 550üet kapok heti 35 órára nem vagyok elégedett.

  91. jobangel
    mondta:

    @Berelhetoreklamfelulet: Ez a kamu hirdetéses dolog régen arra ment ki, hogy lássák a versenytársak, mennyire megy a cégnek, folyamatosan bővülnek. Most ez visszájára fordul, aki sokat hirdet, arról azt fogják gondolni, hogy kapacitáshiányban vergődik 🙂

  92. maxval bircaman szeredőci szürke proletár
    mondta:

    @Beáta Juhász:

    Mo. félperiféria, OLaszo. magállam, az összehasonlítás értelmetlen.

  93. jobangel
    mondta:

    @hordalek: Én írtam egy ilyet: jobangel.blog.hu/2013/09/06/a_poroszos_oktatas_es_az_allaskeresesi_nehezsegek_osszefuggesei

    A valaha volt legtöbbet lájkolt, kommentelt, linkelt cikkem. Ezek mellett még megemlíteném általánosan az oktatás kritikájaként a tankönyvek minőségét, a semmmire sem jó „tudás” átadását (pl. mi az a feladat a mostani érettségiken, amit a való életben valaha is használni tud a gyerkőc?), a vallási irányultság erőltetését, a túlterhelt gyerekeket (egész napos iskola, mi?), a kifejezetten gyenge minőségű nyelvoktatást, a 16 éves korig tartó tankötelezettséget (felemelném 20 évre, ha rajtam múlna).

  94. bontottcsirke
    mondta:

    @Berelhetoreklamfelulet: De nem érted, hogy Ausztriában ez egy ezres euróban? Abból IS önmagában meg lehet élni. 90-ből mit akarsz? Mi az, hogy mellé többet? Megtoldod egy negyvenessel? És?

  95. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    @Beáta Juhász:
    A minimál bér nem azt hivatott elérni, hogy jól élj.

    A minimál bér csak egy törvényi eszköz, hogy a hülye embereket ne verjék át nagyon.

    Nem a minimál bér feladata olyan bért adni neked amiből megtudsz élni, külföldön sem azért fizetnek többet (lol van ahol nem is létezik minimál bér).
    TE neked kell kiharcolnod hogy elég bért kapj. Mondjuk nyilván ha szart se érsz, akkor csak minimált kapsz, de hát akkor ezt érdemled, így jártál…

  96. Beáta Juhász
    mondta:

    Havi 300-400 ezer lenne az ideális.A jelenlegi minimálbér ami netto 91 ezer mire elég? 4 db csekket fizetek ki belőle.1 db lakbér,1 db internet-telefon,1 db gázszámla? 1 db villanyszámla.
    Ezen felül van még vízdíj,szemétdíj,jelzáloghitel,az iskolában ebédbefizetés,különóra a gyereknek,utazási költségek,benzin…Nyaralást felejtsd el!
    Miről beszélünk?! Nyáron voltunk Olaszországban ismerősöknél,akik 50 éve kint élnek,ott egy nyugdíjas nyugdíja 1500 euro,és szinte ugyanolyan árak vannak,mint itthon.Boldogan élnek,utazgatnak,nem halnak éhen a nyugdíjból,úgy mint itthon egy aktív dolgozó .

  97. Kondom Keselyű
    mondta:

    @diszkriminans:
    azert a droid kifejezes eros,de teny es valo, hogy maxiumum valami egyszerubb support helpdesk melo lehet ahol 200 alatt van a netto.

  98. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    @martineden:
    Téged sem az eszedért tartanak úgy látom.
    Legközelebb googlez utána, mielőtt idehánysz egy ekkora oltári faszságot…

  99. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    @Meridian74:
    A kamu hirdetéses dolog true. A professionon sok kamu hirdetés van, amit évek óta minden héten újra meg újra feldobnak, de ha jelentkezel rájuk, akkor „sajnos most nem téged választottunk” /újra feldobja a hirdetést.

    Kérdés, hogy csak azért dobálja-e fel, hogy legyen munkája a hr-esnek, vagy csak az elvárásaik vannak az egekben a semmire?(amiket persze a hirdetésben nem ír le)
    Jah vagy csak piackutatást végeznek meg önéletrajzot gyűjtenek…

  100. Névtelen
    mondta:

    @midnightcoder2: ez nem a poroszos oktatás dicsősége. Nem azért vesznek fel, mert többet tudsz a magyar történelemről. Munkaerőhiány. De egy szintnél magasabbra akkor sem jutsz fel.
    Ja, és mégegy. A migráncshiszti odaát nem tombol ennyire. Lásd London polgármesterét, avagy az új angol belügyminisztert.

  101. midnightcoder2
    mondta:

    @chrisred: Hiába vagy tehetséges, ha nincs olyan munkahely ahol ezt használni tudnád. A legprofibb programozó is csak a hideg vízre valót tudja megkeresni ha vidéki céghez megy el dolgozni – a vidék alatt persze kb. olyan városokat kell érteni mint Miskolc, Szeged, Debrecen. De ha normális helyet keresel akkor Pesten kell körbenézni – vagy pár határral nyugatabbra. Ez nem oktatási kérdés, hanem gazdasági környezet kérdése.

  102. midnightcoder2
    mondta:

    @lobaszopiatej: Mert a nem aljanép nem ugyanabban az oktatási rendszerben vett részt ?

  103. Névtelen
    mondta:

    @telkoe: Fordnak bejött. Mert nagyot álmodni. Sőt, még házakat is épített a dolgozóinak.

  104. chrisred
    mondta:

    Még a kilencvenes években besxélgettem olyan nyugatiakkal, akik idegen nyelvet tanítottak a munkanélküliek számára. Teljesen meg voltak döbbenve azon, hogy a képzéseken résztvevők, vagyis az elhelyezkedni képtelen emberek nyilvánvalóan intelligensebbek, műveltebbek, képzettebbek, mint azok a középkáderek, akik ezeknek a képzéseknek a szervezését irányították. Akkor kellett elmagyaráznom, hogy a poroszos nevelésben mekkora hátrányt jelent az önálló gondolkodás.

  105. bontottcsirke
    mondta:

    Képzeletbeli beszélgetés butapesten, a kis szemétdomb tetején, valamint a községi postával szembeni közterület. Szereplők Vizy-Klermann Patrik és Újházy Egon projectmanagerek, Béla és Sanyi fűkaszás valamint operátor. Szín;online vállalti communication interface/füves terület.

    Patrik: LOL, Egon mennyit mondtál, mennyi a junior hr-recreation manager pozi kezdője?

    Egon: bruttó 4 kiló a gyakornoki, de az elég sovány.

    Patrik: Ja bakker, én is veszem az új leafet most a kafetériból, tököm tankol megint.
    E: tényleg a Kővágóörsi házat kész?

    P: Jaja, de vettünk még egyet Szigligeten. Ott csak én vagyok meg az aktuális, nehogy már asszony bejöjjön nekem ha élvezek.

    E: hihih

    Split reality

    Béla: Sanya, hogy van ez a multi el-e lehet-e menni oda-e még? Mer csak ez a szar aranyfácánt tudom megvenni ennyiért aszt innák má valami normálisat is ha telne rá-

    Sanyi: Bejössz, elmodod a portán mi van, egész napos oktatás, adnak védőruhát meg ilyen szarokat, de mink nem hordjuk én leszarom érted,úgyis cigizek. De a nettó százötven két hétvégével megvan.

    Béla: akkó abból megveszem öcsém dízel passzáttyát, azt a szar szűrőt kiütötték belőle, meg itt a kúton jó is az anyag bele.

    Sanyi&Béla: na ja bazeg hihihi…..

  106. chrisred
    mondta:

    @midnightcoder2: Vagyis az oktatási rendszerünk átalakításával elérhetnénk, hogy ezek az emberek, akik nyilvánvalóan tehetségesek, ne csak máshol, hanem itthon is érvényesülni tudjanak. Ugyanis a poroszos nevelés teremti meg nálunk a közeget, ami elfojtja a tehetségüket.

  107. lobaszopiatej
    mondta:

    @midnightcoder2: ” kimegy a sok hülye magyar aki a szar poroszos magyar oktatási rendszerben vett részt, „

    Nem az aljanép megy ki (sajnos).

  108. káposzta
    mondta:

    @protézisesh: Rosszul emlékszel a 38%-ra. Nézz utána a 2010-es szja %-oknak, vagy nézz meg egy 2010-es bérkalkulátort az átlag- és a medián bérrel.

  109. midnightcoder2
    mondta:

    @szamarhegy: Tudod, az az érdekes, hogy kimegy a sok hülye magyar aki a szar poroszos magyar oktatási rendszerben vett részt, általában kb. egy szál gatyában, kapcsolatok nélkül, aztán valahogy mégiscsak fel tudja venni a versenyt azokkal a helyiekkel akiknek van tőkéjük, kapcsolataik, és tökéletes a nyelvtudásuk amit te sok 100 óra nyelvtanulás után sem fogsz tudni elmondani magadról.

  110. szamarhegy
    mondta:

    @bontottcsirke: Mármint, hogy megerősíteném, amit írtál…

  111. szamarhegy
    mondta:

    @bontottcsirke: Ja, a magyarok 50-60%-a 400-500 Euro-t is alig keres, ebből kell:
    -saját magad szűk rezsijét, az étkezést (ha nem figyelsz oda, napi 2ezer Ft. simán elmegy..), a telefont, internetet (10-15ezer), lakás rezsit (közös ktg. villany, víz,gáz, csatorna, szemétszálítás, stb. ez is megvan min. 20-25ezer), tömegközlekedést (havi 12ezer, ha saját autó, akkor még a minimál Suzuki is havi 30-40ezer), ruházat (évente 1 cipő, nadrág, ing, alsónemű, stb. évi 40ezer), kozmetikai szerekek (fogkrém, tusfürdő, havi 3-4ezer). Mindig van eseti kiadás, valami elromlik , cserélni kell, ki kell hívni a mestert, ez kb. évi 15e.
    Egészségügyi kiadásod (saját, begyullad a fogad, munkaalkamassági ktg., hozzátartozó miatt kell valamit fizetni, vitaminok, esetleg gyógyszerek, pl. allergia ellen, évi 20e).
    Most inkább 90ezer környékén járok, és csak a minimál minimálját számoltam.
    Erre jönnek rá az ember saját bővített ‘újratermelésének’ a költségei, hogy szinten maradhasson:
    -felnőtt oktatás, OKJ 2 év kb. 3-400ezer, főiskola, egyetem, félévente 300ezer, nyelvtanulás havi 30ezer
    -lakáshelyzet, albérlet havi 100ezer, vagy 15 milliós lakás részletei (már ha örököltél önrészre valót…)
    -sportolás, némi társasági élet, kultúra, havi 15-20e. alatt aligha
    -nyugdíj előtakarékosság, vagy legalább egy lakástakarék szerződés, havi 20ezer

    +család, gyerek(ek)

    Ha feladtad az életed és folyamatos amortizáció (fizikai, szellemi, munkaerőpiaci érték) is megfelel, saját, hitelmentes ingatlanod van, nem leszel beteg, a nyugdíj se érdekes, akkor éppen elég a 4-500 Euro, ha viszont még nem adtad fel, akkor 800-1000 Euro környékén kell keresned és akkor erre jön még a gyerek…

  112. szamarhegy
    mondta:

    @megvagyhadnagy: Nem, nem így van, több középosztálybeli ismerősöm költözött el családostól, mindenük megvolt, mindkét szülőnek jó állás, szép otthon.
    Legjobb barátom hasonló egzisztenciális alapokon most tervezi a költözést, hogy a gyerekeik ne egy ilyen Soros/migráns propaganda világban nőjjenek fel, illetve a 14-16 éves gyerekek forszírozzák ezt leginkább, úgy hogy otthon nincs Orbánozás, Gyurcsányozás, amit manapaság politizálás alatt értenek az emberek.
    Én középkorú felnőttként jövőre megyek ki külföldre, 50% egzisztenciális, 50% közéleti, társadalmi, értékrendi okok miatt.

  113. bontottcsirke
    mondta:

    @Who111: Erre írtam előző bejegyzésem. Persze a fővárosban oké a nettó háromszáz, de nem is kell borschod-ukrajna-birkapörkölt felsőre menni, hogy a felét kapd. Már Bicskén is ennek jó ha a felét megkapod, mint akárki.

  114. bontottcsirke
    mondta:

    A magyar fizetések elég jók, feltéve ha nincs hobbid nem utazol nincs autód és nincs gyereked meg a decathlonból öltözködsz, akkor szombatonként akár egy Pilsner Urquell-t is megengedhetsz magadnak. Na egye fene kettőt. Ja és a legfontosabb; nincs hiteled.

  115. Névtelen
    mondta:

    @Meridian74:
    De miért állsz szóba ilyen tróger cégekkel? Az első, amit említesz, az nem igazán IT-s munka amúgy, inkább L1 support droid munka, viszont multinál alsó hangon dupláját fizetnék ugyanezért, igaz ott angolul kellene tudni..

  116. VT Man
    mondta:

    @Meridian74:
    „Apám azt mondja, soksok kamuállást csak meghirdetnek, hogy az látszódjon, mekkora munkaerőhiány van, és ezért zsetont kapnak az államtól”

    Hol lehet erre pénzt igényelni?
    Mert akkor meghirdetek 10 kamu álláshelyet, és felmarkolom a lóvét!

  117. Meridian74
    mondta:

    @Who111: „Olvasom az álláshirdetéseket: Érdi cég raktárvezetőt keres. Juttatás, nettó 160e Ft.”

    Tudod mi a vicc? Engem IT-s munkával kerestek meg, bruttó 210ezres fizuval. !!!
    Mondom is a cég nevét… QuadroByte Zrt. Budapesten. Azt hittem rosszul hallok. A munka, amit végezni kellett volna, azért netto 210-et adnak, normális helyen.
    Amúgy egy barátom dolgozott ott, és elmondta mire számítsak. 3 hónapig leszek alkalmazva, próbaidő után elküldenek. Mondom, LOL, és ez mire jó? És van erre szabad ember?
    Másik cég, EZ-IT kft. Hosztingos munka, több műszakban. 3-ik fordulóban a tulaj(?) face-to-face megkérdezte, hogy a brutto 220ezres fizuból (erre jön a műszakpótlék, plusz bónusz / jutalom, amikkel együtt kábé nettó 185-195 lett volna a fizu) mennyit akarok zsebbe és mennyit lejelentve? Ezt így szépen nyíltan, semmi kerülgetés, egyenesen nekem szegezve a kérdést. A bónuszt (jutalom) eleve borítékban kapod. Hmmm… és ezekre nem csap le a NAV? Gondolom, csókos haver van a NAV-nál és így védettséget élveznek.

    Aztán van olyan álláshirdetés, pl amire egy évvel korábban jelentkeztem. Semmi reakció visszajelzés. És még most is hirdetik. Nem akárhol. Monster, Profession-pont-hu. Ahol állítólag k*rva drága egy-egy hirdetés… ehhez képest sok-sok hirdetést látok folyamatosan futni, úgy hogy még csak „kösz, de nem rád gondoltunk”-at reagálnának… Apám azt mondja, soksok kamuállást csak meghirdetnek, hogy az látszódjon, mekkora munkaerőhiány van, és ezért zsetont kapnak az államtól (mivel hogy új munkahely teremtődik ezáltal… amit persze szépen beleszámítanak a Fidesz 10 év alatt 1 millió új munkahelyet hozunk létre-be…)

  118. Meridian74
    mondta:

    @mh1973: a múltkor a határátkelő blogon egy svédisztánban dolgozó elemezte ki a saját középszínvonalú bérét, ami épphogy belelógott a harmadik, legmagasabb adósávba. Na neki 54%-os volt az összelvonás. Szóval, a magasabb bérűeknek még több, mint 54%.

  119. Who111
    mondta:

    Szerintem nettó 400e a normális fizetés. Ez 1200 – 1300 eurónak felel meg. Segédmunkás fizetés. Olvasom az álláshirdetéseket: Érdi cég raktárvezetőt keres. Juttatás, nettó 160e Ft. Menjenek a fenébe! A pofátlanságnak is van határa. Biatorbágyon hasonló állás nettó 300e. Az is kevés. Ennyi pénzért el lehet menni dolgozni, de felelősséget vállalni nem szabad! Én úgy látom, hogy a munkaerő hiány egy nagy átverés! Cég nincsen, ahol lehetne dolgozni! Olyan HR-esek dolgoznak, hogy: helyesírás kettes, fogalmazás egyes, szövegértelmezés (önéletrajz) egyes. Vagy egyszerűen derogál elolvasni bármit. Én jelenleg csoportvezető vagyok, és teljesen mindegy hová jelentkezem, csak és kizárólag csoportvezetői pozícióra hívnak be, holott az önéletrajzomban egy csomó más is szerepel és mindig figyelek, hogy csak olyan pozira küldjek papírt, amit el is tudnék végezni. Úgy hogy be is fejeztem az álláskeresést.

  120. chrisred
    mondta:

    @Meridian74: Oké, ehhez számoljuk hozzá, hogy a svédek milyen állami szolgáltatásokhoz jutnak hozzá alanyi jogon.

  121. mh1973
    mondta:

    @Meridian74: tapasztalatból mondom svédben jóval kevesebb, mint itthon, ráadásul 3 sáv is van! 😉

  122. agarik
    mondta:

    @VT Man: Először is nem házaspárra számolunk, hanem egyedülállóra. Az együttélésig ugyanis el kell jutni először.
    Hozzátéve hogy vannak akik egyáltalán nem házasodhatnak össze.

    Egyébként ha többen vagy a lakbér még mindig per fő, a rezsi gondolom valamennyit morzsolódik – DE ERRE NEM LEHET SZÁMÍTANI. A létminimumot alapjáratra számoljuk, az pedig egy egyedülálló fő, Budapesten, albérletben (mert nincs mindenkinek otthon elfekvőben 30-32 millája egy incifinci kis lakásra).

  123. Névtelen
    mondta:

    @hordalek:
    Igazából hamarosan indítani fogok egy blogot, lehet nem ezzel a nicknévvel, akkor írni fogok erről. Kommentben azért nem teszem, mert anno már speciális részterületén írtam egy fórumon, erre egybites módon félresöpörték azok a legnagyobb szajúak, akik kérték, hogy fejtsem ki.

    Egyébként való igaz, hogy egyszerűbb arról írni, hogy mi a rossz az oktatásban, mint alternatívát adni. A PISA teszten viszont nem azért szereplünk rosszul, mert valami hiányzik, azt a Fidesz oktatáspolitikusai is jól tudják, hogy a mostani iránnyal tovább sűlyedünk, csak szerintük nem a PISA a mérvadó, ők más értékek, elvek szerint képzelik el az oktatást, na ez az ami miatt inkáb menekülnénk.

  124. martineden
    mondta:

    @Meridian74: Koszi.Meg is nezem, mar reg lattam.

  125. martineden
    mondta:

    @Meridian74: Nem tom, h a nemeteknel mennyi, de ketlem, a hollandoknal ugyanis 15-20%.A sved az egy kulon vilag, de ott valamivel tobb es jobb a szocialis ellatas, mint M.orszagon.

  126. Meridian74
    mondta:

    @martineden: Németeknél pont ugyan ennyi vagy még ennél is több. A svédeknél meg még több. Az angolok kivételek ebből a szempontból. Múltkor néztem a svédek béreit és elvonásait, ott az jött ki, hogy amíg a magyarnál 45% az elvonás, a svédeknél 54%. A németeknél 51%

  127. Meridian74
    mondta:

    @martineden: „Charli Chaplinnak volt is egy jo filmje errol, de mar nem emlekszem a cimere. „

    nekem megvan 🙂 Nagyon jó kis film az. Modern Idők. (1936-os film)

  128. martineden
    mondta:

    @élveteg: Tehat kezhez kap 650 euronyi forintot. 50 km-el odebb kb 2000-et, de minimum 1600-at.

  129. lobaszopiatej
    mondta:

    Ilyen kommunizmusban bentragadt oktatással ennyi is marad a fizu.
    Még több tesiórát, hittant meg magyartöri agyatlan magoló-órát!

  130. martineden
    mondta:

    @Meridian74: Ugye, hogy ugye.Magyarorszagon kozel 85, azaz 82% rakodik ra a berekre, a rothado nyugaton pedig 15-20%.Azert lenyeges a kulonbseg.

  131. Meridian74
    mondta:

    @Meridian74: opps ezt benézetm, mert nem 15-20 font az össze befizetés, hanem 1,5-2 font. Úgy valóban 15-20% az arány, nem 100%.

  132. élveteg
    mondta:

    @martineden:

    Modern idők

  133. Meridian74
    mondta:

    @martineden: „Magyarorszagon pedig kozel 85% fizet a ber utan, „

    Baromság. Nézd már meg itt pl. Írj be egy bruttó 300K HUF fizetést. mennyi lesz az összköltésge a munkáltatónak? 363K HUF. A nettó meg 199,5K lesz. Azaz 45% az összelvonás, nem 85%.
    ha fordítva nézzük, azaz 199,5K és az összes befizetés az állam felé, 163,5K arányát nézükl, az 82%.
    De ez esetben az angliai nettó 10font vs 20font-10font=10 aránya: 100%.

  134. martineden
    mondta:

    @Meridian74: ,,ezért aztán olyan magasra emelte a melósai bérét, hogy nem volt érdemes elcsábítani azokat. Ugyanakkor még így is szép haszonnal termeltetett velük,”…bizony, hiszen kitalalta es bevezette a szallagrendszert, a melos pedig ugy dolgozott mint egy gep. Charli Chaplinnak volt is egy jo filmje errol, de mar nem emlekszem a cimere.

  135. martineden
    mondta:

    @protézisesh: En ezt elhiszem

  136. martineden
    mondta:

    @protézisesh: En ezt elhiszem

  137. martineden
    mondta:

    @protézisesh: Tudom, h csokkentettek valamennyivel, ugyanakkor mind a 3 kormanyrakeruleskor elsok kozt emeltek a minimalbert (ami a melos szempontjabol jo dolog addig amig sok a munkanelkuli) persze nem ezert tettek, hanem x %-ot csokkentettek, a megemelt minimalber utan viszont megis joval tobb lett a jarulek, ami az allamhoz kerult.Masreszt a munkaado altal fizetett egeszsegugyi jarulekot atnevezte szocialis hozzajarulasnak, hogy meg veletlenul se lehessen kovetelni erte semmit.Gyakorlatilag a jonepet elkabitotta, a vallalkozokat meg megszivatta.

  138. Meridian74
    mondta:

    @chrisred: ” Már Ford is azért emelt fizetést a munkásainak, hogy legyen, aki megveszi a T-modellt”

    Hát nem egészen. Hanem azért emelte a béreket meg, mert megunta azt hogy a konkurrencia állandóan elcsalogatta a munkaerőit… ezért aztán olyan magasra emelte a melósai bérét, hogy nem volt érdemes elcsábítani azokat. Ugyanakkor még így is szép haszonnal termeltetett velük, mert bármely áru árát ha megnézed, abból a munkabér 3-5% csupán. A többi másra megy el. Anyagár, innováció, szállítás és a kereskedő haszna.
    Az új Iphone X a legjobb példa erre. A Foxconn-os összerakó melós bére abban az árban csupán 1,2%.

  139. Kondom Keselyű
    mondta:

    @élveteg: targijogsival par kilometerrel odebb mar 2k+ eurot kapsz.
    mondjuk oda kell 1 kis nemet nyelvtudas.

  140. élveteg
    mondta:

    Mennyi a jó fizetés ? ez egy itteni győri álláshrdetás Szerintem ez nem rossz

    Bruttó bér: 360 000 Ft

    Céges

    Tulajdonságok
    Helység:
    Győr

    Kategória:
    Értékesítés / kereskedelem
    Tapasztalat:
    >5 év tapasztalat

    Foglalkoztatás jellege:
    Teljes munkaidő
    Elvárt végzettség:
    középiskola

    Szükséges nyelvtudás:
    nem igényel
    Munkakör megnevezése:
    Raktáros

    Cégnév:
    Cement Center KKT
    Leírás
    Győri kereskedelmi egységbe targoncavezetői engedéllyel rendelkező raktáros munkatársat keresünk, azonnali kezdéssel, kiemelt bérezéssel.
    Feladás dátuma: május 8. 16:23.

    allas.jofogas.hu/gyor_moson_sopron/Targonca_kezelot_keresunk_79370439.htm

  141. Kondom Keselyű
    mondta:

    @protézisesh: nyilvan nem a gyori tesco penztarosanak lesz 9 m2es furdoszobaja.

  142. chrisred
    mondta:

    @protézisesh: Meg minden héten két balek, aki kifizeti.

  143. protézisesh
    mondta:

    @Kondom Keselyű: ja, mert ebben a városban senki nem dolgozik, innét mindenki átjár ausztriába tányért mosni meg szőlőt metszeni… Oh, wait…

  144. protézisesh
    mondta:

    @Kondom Keselyű: ja, mert ebben a városban senki nem dolgozik, innét mindenki átjár ausztriába tányért mosni meg szőlőt metszeni… Oh, wait…

  145. chrisred
    mondta:

    @telkoe: Mondjuk úgy, fingod sincs, hogy a tömegtermelés és az ehhez társuló fogyasztás miben járult hozzá az amerikai középosztály kialakulásához. Meg láthatóan ahhoz sem, hogy nem az egy darab terméken szereplő, hanem adott időegység alatt forgalmazott termékből származó profit alapozza meg a nyereséget. De attól még nyugodtan vághatod magad a profi üzletember pózába.

  146. Kondom Keselyű
    mondta:

    @protézisesh
    gondolom,az osztrak fizukbol ott meg tudjak fizetni ezt is

  147. protézisesh
    mondta:

    @Kondom Keselyű: Győrben ráadásul annyira ez a helyzet, hogy hat-nyolc hónapos előrejelzések vannak bármilyen Belsőépítészeti munkára, legyen szó Burkolás ról meleg Burkolás ról festésről vagy belső villanyszerelő munkákról. Az a szakember, akinek szép a munkája ilyen határidőkre tud vállalni. Tehát ez a realitás, és akinek van egy kis szépérzéke az ilyen kétkezi munkákkal is folyamatosan el tudja magát tartani. Lehet hogy ez az hét Váci Ó csak két három évig fog tartani, de akkor majd három év múlva mást kell nézni helyette. Ez egy olyan világ, hogy nem abból a szakmából fogunk nyugdíjba menni, amit kitanultunk elsőre…

  148. protézisesh
    mondta:

    @mh1973: Melyik városban?

  149. protézisesh
    mondta:

    @Kondom Keselyű: 9 m² padló, körbe a falak mennyezetig + 1 Geberit elfalazott vécé megépítése ittunkból + annak is aki csempézése. Összesen három nap munka egy ajzat kiegyenlítés kettő csempézés három fugázás. Az ajzat kiegyenlítés és a fugázás fél fél nap (sem) volt a többi meg ennyi. És Győrben ilyen árak vannak lehet vele vitatkozni de ennél csak drágább ajánlatot adott bárki más is. Aki nem hiszi járjon utána.

  150. protézisesh
    mondta:

    @martineden: Gyorsan tegyük hozzá, hogy az Orbán előtt időszakokban még ennél is sokkal többet vontak el. Ne felejtsd el hogy az Orbán kormányok csökkentették a munkaadó járulékokat is, meg a személyi jövedelem adót és 38%rol 15 %-ra. Úgyhogy ezért az elvonási ez mértékét legkevésbé az Orbán kormányt lehet szidni. Vagy azért szidod, mert nem tudja egyik napról a másikra nullára vinni a munkaadó járulékokat?

  151. protézisesh
    mondta:

    @diszkriminans: olvasd vissza magad, mert belekeveredtél, nem is kicsit.

  152. Kondom Keselyű
    mondta:

    @hordalek: mitol ?
    – ha egy tanar nem fele annyit keres majd ,mint egy arufeltolto
    – ha az it oktas nem windows 95on es 486os gepeken fog folyni
    – ha tankkonyvek tartalma ugyanugy frissul,ahogy am ultiknal az oktatasi anyagok,nem 50 evente
    – ha a tanarok kepzese es szamonkerese hasonlo lesz a multik kozepvezetoinel
    sorolhatnank,de nyilvan ez a 23. szazad itthon.

  153. hordalek
    mondta:

    @diszkriminans: Én szívesen látnék egy ilyen posztot. Hogy egy kvázi laikus mit ért azon, hogy itthon szar az oktatás, és külföldön meg miért jó. Divat lett balról fikázni az oktatást, de soha senki semmilyen konkrétumot nem mondott, hogy majd mitől fognak a gyerekeink előrébb végezni a Pisa teszten.

  154. Kondom Keselyű
    mondta:

    @mh1973: nekem a felujitasra (burkolas,vakolas,ytongfal,gipszkarton es meg sorolni is sok egyeb) a komuves kb. 80-100 munkaorara kert 300-at. eleg eros a 9 m2 csempe 100k -ert 😀

  155. Corvus69
    mondta:

    Szopjàtok orban faszàt ha mar megszavaztátok csóró kis gecik talàn ad 10000 böskeutalvanyt.

  156. martineden
    mondta:

    @lecsós: ,,Amúgy a nettó bért nyugodtan szorozd fel 2.03 -al, és megkapod, mennyibe kerül a cégnek az alkalmazott.” …hat ugy meg szomorubb, de hat kell ennyi sarc, mibol fizetnek a meszarosokat. A parasztrol meg talan ismered ezt az igaz mondast…,,ha csak egy arasz, ravasz a paraszt”

  157. Névtelen
    mondta:

    @Kondom Keselyű: Jelen pillanatban több a meló, mint a melós, tehát aki akar, az annyit dolgozik, amennyit bír és gyakorlatilag annyit kér, amit nem szégyell…

  158. Névtelen
    mondta:

    @diszkriminans: Ja… másik oldalon pedig szinte az összes KKV-nál amire be van jelentve a dolgozó meg amit valójában a tatyóba kap, az köszönöőviszonyban sincs egymással.

  159. mh1973
    mondta:

    @protézisesh: ne viccelj, nálunk 2 srac 1.5 hétig rakta, fürdőkádat is körbeburkoltak, teljes fürdő, wc, előszoba és konyha, vmint apróbb kőműves munkát is elvégeztek és kaptak 190-et…

  160. mh1973
    mondta:

    @protézisesh: ne viccelj, nálunk 2 srac 1.5 hétig rakta, fürdőkádat is körbeburkoltak, teljes fürdő, wc, előszoba és konyha, vmint apróbb kőműves munkát is elvégeztek és kaptak 190-et…

  161. mh1973
    mondta:

    @protézisesh: ne viccelj, nálunk 2 srac 1.5 hétig rakta, fürdőkádat is körbeburkoltak, teljes fürdő, wc, előszoba és konyha, vmint apróbb kőműves munkát is elvégeztek és kaptak 190-et…

  162. VT Man
    mondta:

    @agarik:
    „A létminimum 200,000 HUF NETTÓ. Ebből 100,000-t elvisz az albérlet (lakbér + rezsi), és akkor nagyon szar helyen laksz.”

    Tehat van egy hazaspar, keresnek 200 + 200 = 400 ezer Forintot, es abbol elmegy alberlet+rezsire 200 ezer? Szar helyen?

  163. Névtelen
    mondta:

    @protézisesh:
    Mi köze a mélyszegénységnek abudapesti éjszakai élethez?

  164. VT Man
    mondta:

    @protézisesh:
    „Amig viszont egy rendes SZAKMÁVAL (burkolo, villanyszerelo, stb) magyarorszagon is meg lehet keresni havi netto felmilliot, addig egyszeruen nem ertem a nyavalygast…”

    En ertem.

    Sok embernek konnyebb nyavajogni, hogy „jajj 48 ezer kozmunkas alamizsna”, mint valoban dolgozni (pl. burkolo).

  165. Névtelen
    mondta:

    @protézisesh:
    A nyugat-európai proli a nyugat-európai árak mellett is jobban él, mint a magyar proli, és ez igaz mérnök-mérnök összevetésben is. Egyszerűen nem csak nominálisan erősebb a gazdaságuk. Ennek persze nem sok köze van az aktuálpolitikához.

  166. VT Man
    mondta:

    @Nancsibacsi:
    „Na persze, aztán ha a gumis beragasztja a defetes kereket az autódon, és azt mondja hogy anyagköltség 1200Ft,munkadíj 38800Ft, összesen 40eFt, akkor meg majd infarktust kapsz itt nekem…”

    Jelzem, hogy par eve ezt Irorszagban 20 EURoert csinaltak meg (defektet), szoval lehet itt vetitetni a kommenteloknek, hogy jajj a defektjavitas majd Magyarorszagon 40000 Ft lesz, csak epp nincs realitasa.

    20 EUR az kb. 6000 Ft, nem 40 000.

  167. Kondom Keselyű
    mondta:

    @protézisesh: ugye te sem gondolod komolyan,hogy itthon barki kepes evente 100 darab olyan melotcsempes melot felhajtani, aminek darabja 100ezer forintot hoz. mondjuk mar a budapesti ejszakai eletnel lehetett erezni,hogy valami nincs rendben a fejedben 😀

  168. Névtelen
    mondta:

    @protézisesh:
    A jelen elméleti létminimuma pontosan emiatt magasabb még zéró inflációnál is.

  169. Névtelen
    mondta:

    @protézisesh:
    De akkor épp ugyanazt mondod, mint én. Ezek szerint te is hülye vagy?

  170. protézisesh
    mondta:

    @Kondom Keselyű: a kaja minosegenek meg semmi koze ehhez a sztorihoz, ne keverd bele. A köleskása meg a zsirszalonna idején az volt az “étel”, ma meg az ipari tömegtermelés eredménye. Régen se evett mindenki libamájat bélszínsteakkel, ahogy most se tudja mindenki megfizetni a biokaját. De sokkal kevesebben éheznek, mint akár csak 15-20 évvel ezelőtt. Ettél te már zsiros kenyeret/cukros kenyeret/üres kenyeret, mert más nem volt otthon? (Ha igen, akkor te koleszos voltál…)

  171. protézisesh
    mondta:

    @diszkriminans: “a forgotokenek koltsee van” igen b+, de ha MA ki kellene fizetnem berkent, az dragabb, mintha csak decemberben kell kifizetnem. Akkor is, ha a sajat penzem (es addig berakhatnam bankba kamatozni) meg akkor is, ha forgohitelt kellene ra felvennem, aminek meg kamatkoltsege lenne. Az egyik esetben kiesett bevetelt, a masik esetben pedig plusz kiadast jelent, ha a penz ma kell es nem decemberben. Vagyis a penz ma tobbet er, mint decemberben.

    Mondom en, hogy hulyekkel van tele ez az orszag…

  172. protézisesh
    mondta:

    @lecsós: a nyomorgasnal nem az szamit, hogy az osztrak melos ki tudja e fizetni az 50eurot egy hajvagasert, hanem az, hoy te amte fizudbol le tudod e vagatni a hajad? Es ha igy nezed, mukodik. Sot, az az arszonvonal, amivel itt Gyorben szembesulok, alig ter el a nyugat europaitol, tehat a magyar (gyori) fizetesekkel is meg lehet venni a nemet aru tejet-kenyeret, de még az etterem is belefer neha. A wizzair is ugyanannyiert visz mindannyiunkat, meg gondolom, a budapesti ejszakai elet is attol a “7millio nyomorgotol” hangos, ugye?
    Nyugateuropai mercevel merve 7millio szegeny, a vilagmercet nezve meg 7milliardnal gazdagabb az orszag lakossaga. Csakhogy mindketto irrelevans (ha megertesz ilyen bonyolult szavakat). Es a londolni tanyermoso ugyanolyan utolso proli, mint amilyen luzer volt itthon. Uyanugy valami nyomorult lyukat berel, 10evss autoval jar es sovarogva nezi a “gazdagokat”, mint ahogy itthon tette. Amig viszont egy rendes SZAKMÁVAL (burkolo, villanyszerelo, stb) magyarorszagon is meg lehet keresni havi netto felmilliot, addig egyszeruen nem ertem a nyavalygast… (3×3 m furdoszoba csempezese anyag nelkul, csak a munkadij persze szamla nelkul 96000 volt ITTHON a legolcsobb ajanlat. Egy max 2,5 napos munkaert. Amibol hetente meg tud csinalni kettot, vagyis havi 800.000 nettot osszehoz csemperakással. Nem agysebeszettel, nem diplomaval, nem csokos allassal, nem kozbeszerzessel, nem meszaroslorinccel. Kell hozza kb 20eft erteku szerszam (csempevago, spakli, ilyesmi), meg némi turelem, hogy elsore jol sikeruljon. Es ez csak egy pelda-szakma, szamtalan ilyen van. Ugyhogy aki sir, az maganak koszonheti a nyomorusagat.

  173. Kondom Keselyű
    mondta:

    @protézisesh:
    a helyzet nem ugyanaz,mint regen,hanem rosszabb. a mai fizetesbol mar kajara sem futja,csak a kajanak csufolt vegyszerekre. a valod kajat mai bionak nevezik ,es havi 150 ezer alatt nem jon ki az etkezesed, ha mellozod az ipari hulladekokat.

  174. Névtelen
    mondta:

    @protézisesh:
    A múltbeli létminimumot?

  175. Névtelen
    mondta:

    @protézisesh:
    Nem azért, mert kamatozik. Épp fordítva, a legtöbb vállalat részben hitelből, azon belül rövid lejáratú hitelből is finanszírozza magát, a forgótőkének költsége van.

  176. Névtelen
    mondta:

    @abcdefghijklmm:
    Ha a garantált bérminimumosokat is belevesszük, akkor kétlem, mert akkor eleve benne van a közszféra fele (diplomásokat is beleértve), az összes falusi és kisvárosi kisbolt, az összes kelet-magyarországi és dél-dunántúli raktár vagy üzem, amelyik csak egy műszakban alkalmaz munkásokat (tehát nincs műszakpótlék), a vidéki mekik a csak nappal dolgozóknak (Budapesten kapnak 200 bruttót – ha nem hiszed nézd meg a Borároson, és franchize, tehát eltérő bérpolitikája van az éttermeknek – 180 a garantált bérminimum).

  177. lecsós
    mondta:

    @protézisesh: Persze csak ez nem abból következik, hogy a pénz többet ér ma, mint holnap. Ez egy általános tervezési elv a multinál, és/vagy anyavállalt- lányvállat viszonylatban. Ha be..szik valami, és kőne menni a központba pénzért kunyerálni, aztat mondják, hogy oldjátok meg, megvan az éves bérkeret, oszt jóvan.
    Csak most benézett a ló az ablakon, mert nyista ember… baj van. Közgazdaságtani alaptétel? Lo…szt ez pont nem az, köze nincs hozzá, csak errefelé így adják elő.

  178. protézisesh
    mondta:

    @kewcheg: az osztrak 13-14 havi bernek semmi koze az utolereshez. Kozgazdasagi alaptetel, hogy a penz MA tobbet ér mint a penz holnap. A ceg igyis-ugyis ÉVES bérkoltseggel tervez. Csak a havi fizud 20%át visszatartja juliusig, a masik fel ev 20%at meg decemberig. Addig a cegnek kamatozik. Sőt, ha ev kozben felmondasz, ennyit megsporolt.
    Az a baj veletek, hogy a legelemibb (nemhogy kozgazdasagi alapok, de) a jozan paraszti esz is hianyzik beloletek, aztan pofazzatok itt a hulyesegeket.

  179. lecsós
    mondta:

    @protézisesh: Dehogynem, nyomorgunk. Van az országban minimum 7 millió ember, aki nyugati mércével mérve mélyszegény. Ennyi.

  180. lecsós
    mondta:

    @diszkriminans: Ebben tökéletesen igazad van. Kb. egy év alatt jössz rá arra, hogy milyen helyzetbe kerültél, és mit takar az, hogy teljesítmény. Abban az esetben, hogyha mondjuk tiniként cseppensz bele a történetbe.
    A BME nem rossz egyetem, világviszonylatban semmi gond vele. Az óvodától az egyetemig egy gond van a magyar oktatási rendszerrel: meggyűlöltetik veled a saját tehetségedet. Nem arra koncentrál az iskolarendszer, hogy miben vagy jó, és azt erősítené, hanem alapból arra koncentrál, hogy ne lógj ki az általa elvárt normából. Olyan mint a belehugyozós medence a városi strandon, elvagyunk benne. Zéró elhivatottság, nulla szenvedély, lo…sz egészséges kockázat vállalás. Ezért szoktam elküldeni a Hr-es lánykákat a termelésre, találkozzon élő emberekkel, és problémákkal.

  181. protézisesh
    mondta:

    @jobangel: tedd hozza, hogy a rendszervaltas ota ELŐSZÖR ELÉRTE a minimalber a letminimumot. Ugyanis ha visszalapozol, korabban a KSH hivatalos letminimuma MAGASABB volt mint a netto minimalber. Szoval annyira nem nyomorgunk (meg talan nem is az aktualis rezsimet kellene szidni, hanem az elozo balos garniturakat…)

  182. protézisesh
    mondta:

    @HellsAngel: tegyuk hozza, hogy a diplomas azert ÉR tobbet, mint a takaritono, mert a takineni du2kor eldobja a seprut es masnap reggelig nem is kell ra gondolnia. Ha valamit elb@sz, semmi nem tortenik. A diplomas (ha nem
    az ilyen kamubolcsesz ceudiplomakrol beszelunk) felelosseggel dolgozik, sokaig tartott betanitani, ha elbassza nem tudok azonnal mast a helyere allitani, sot, jelentos anyagi kar/emberhalal lehet a hibainak a kovetkezmenye. EZT tukrozi a magasabb diplomas bér…
    Az meg szinten tarsadalmi kerdes, hogy 200 evvel az ipari forradalom uan vajon miert kell napi 10-13 orat toltenunk a megelhetesert valo robotolassal (a munkaba jaras idejet is beleszamolva)? Most az aktualis duma, hogy majd a robotok elveszik a munkankat, de 200eve a ludditak mintha valaminhasonlot emlegettek volna a szovoszekek miatt. Aztan ma is a lakossag kb ugyanakkora aránya dolgozik, a napi munkaideje se kevesebb es nyaralni ugyanugy nem jut el, mint az 1800-as evekben. Szoval valamit kibaszott rosszul csinalunk…

  183. Névtelen
    mondta:

    @diszkriminans: Velük nem függ össze, de gyanítom, hogy ők a kisebbség.

  184. Névtelen
    mondta:

    @lecsós:
    Azért csinálja meg negyed gőzzel, mert ott nem képletesen az ostorral csapnak, és akkor majd teljesítesz módszerrel motiválnak. Szinte mindenki, aki poroszos oktatáshoz szokott, azt látja meg először, hogy nem szívatják, tehá gagyi, alacsony színvonalú a nyugati/északi oktatás. Holott ez a poroszos mércéje a nem poroszos oktatási rendszernek. A világ legjobb egyetemei sem buktatási rátában verik a BME-t.

  185. lecsós
    mondta:

    @martineden: Ügyes vagy, hogy parasztokról beszélsz, nagyon ügyes vagy, van benned egy kis felsőbbrendűségi tudat, nincs ezzel semmi gond.
    Nem kellene beszélgetni a balos politikusokkal, hogy mit k…tak el 1994-1998 között? Amúgy a nettó bért nyugodtan szorozd fel 2.03 -al, és megkapod, mennyibe kerül a cégnek az alkalmazott.

  186. martineden
    mondta:

    @diszkriminans: Azert tud tobbet fizetni a nyugati vallalkozo, mert 0 oras szerzodessel, ha ad 10 euro orabert (netto), akkor 1,5-2 euro terhet fizet az allam fele,azaz 15-20%-ot, Magyarorszagon pedig kozel 85% fizet a ber utan, es mohobbak a vallalkozok es a parsztok is, tobb hasznot szeretnenek.Ugyhogy mind az allam, mind a vallalkozo, (a parasztrol nem is beszelve,annal eszerebb allatfaj ugyanis nincs)tobbet huz le az alkalmazottrol, mint nyugaton. Ez viszont egyre mukodeskeptelenebb lesz, mert aki kicsit is eletre valo, elhuz oda, ahol jobban megbecsulik.

  187. Visceroid
    mondta:

    „Mennyi a jó fizetés?”

    Ez a napokban nagyon nagy kérdés lesz, ugyanis jön a 320-330-as Euró!

  188. telkoe
    mondta:

    @chrisred: Ezert csinalsz magadbol bohocot, ha tenykent adod vissza Ford onfenyezeset. De elnezem neked, mert tenyleg viccces ahogy felsobbrendu halado ertelmiseg pozaba vagod magad.

  189. Kondom Keselyű
    mondta:

    a berekkel az a gond,hogy az egesz orszag egy szarkupac. ha egy takaritono 4-500 at keres, akkor a nyugdijak is 3-400 korul lesznek, az allami intezmenyekben 5-600 ezer korul lesz az atlagifzu, amihez nem 3-4% os ,hanem 30-40-es gdp emelkedese kellene. ne almodozzunk, 15-20 even belul meg szlovenia utolerese is eselytelen.

  190. chrisred
    mondta:

    @telkoe: Sajnálatos módon mások szövegeinek értelmezésénél a saját bölcsességedre vagy utalva.

  191. Kondom Keselyű
    mondta:

    a takaritons resz kicsit santit. munkaeropiacon is a kerslet-kinalat dominal. kemeny a melo,viszont a minimalis elvarast sokkal tobben tudjak teljesiteni,mint egy buszsofor,vagy egy agysebesz eseten.ezert is alacsonyabb a beruk, mert meg mindig tulkinalat van beloluk.

  192. telkoe
    mondta:

    @chrisred: Nekem erosen azt mutatja, hogy megintcsak belezavarodtal a bolcsessegedbe.

  193. chrisred
    mondta:

    @telkoe: Valami azt súgja, hogy egyáltalán nem értetted azt, amit írtam.

  194. chrisred
    mondta:

    @Berelhetoreklamfelulet: Dehát ez nem érdem kérdése, hanem egy helyzet, amiből ki-ki a lehető legjobbat próbálja kihozni, maga és a családja érdekében. Te persze nyugodtan lemondhatsz ezekről az erőfeszítésekről, abból kiindulva, hogy akkor is jobb lesz a helyzeted, mint egy etiópnak.

  195. Névtelen
    mondta:

    @megvagyhadnagy:
    Ha akarod, megírom, mert jó ideje érdekel a téma, de nem komment formájában. Szóval szerinted lenne rá igény ezt körbejárni cikkekben?

  196. telkoe
    mondta:

    @LebensraumamOsten: Tisztaban vagyok vele hogy mivel a vigasztalja magat a bufe ruhatar hulyegyerekkepzokbol kiszedult felsobbrendu ertelmiseg, jokat is szoktam rohogni az ilyen bohocokon.

    @chrisred: Szoval igazabol nem is ok vettek, hanem elkoltottek minden masra, de utana a penz varazslatosan osszeallt es a vegen csakis Ford autora koltottek. Ezzel nem jart Ford tul jol, mert idealis esetben a megemelkedett berkoltseggel egyenlo merteku arbevetelnovekedest ert el.

  197. agarik
    mondta:

    A létminimum számításánál azzal nem számolnak hogy LAKSZ VALAHOL.
    Nem „vacak” a pénz amit adnak, hanem egyszerűen nem elég. Nem lehet hozzá alkalmazkodni, mert egyszerűen nem elég.

    A létminimum 200,000 HUF NETTÓ. Ebből 100,000-t elvisz az albérlet (lakbér + rezsi), és akkor nagyon szar helyen laksz.
    Rájön 10,000 a bérletből, mert valahogy munkába kell jutni.
    Rájön a kaja, ami KSH szerint kb. 30,000 per hó per fő (ha kell pontosan kiszámolom).
    Aztán kell még ruha, gyógyszer, szemüveg, mosószer, tisztálkodás, bútor és egyéb felszerelés pl. tányér (használódik ugye, le kell vetíteni egy évre a költséget). Meg a gyerek, mert az iskola sajnos még kötelező, és egyre többe kerül, hiába mondják hogy ingyenes. Meg még 2 hétre nyaralni is államilag elő van írva hogy el kell menni. Ja, és internet, mert anélkül nem lehet élni. És telefon (nem kell pánikolni, még mindig 3,000/év a költsége, plusz maga a telefon).
    És akkor nem bánnám ha maradna valami még szórakozásra is.

  198. megvagyhadnagy
    mondta:

    @diszkriminans: Szuper. Akkor végre egy tájékozott, hozzáértő ember, aki körüljárta a témát, mind az itthoni, mind a külföldi oktatás milyenségéről rendelkezik ismeretekkel. Mert ugye rendelkezik, ha csakis emiatt menne el az országból. Hiszen ismeretek nélkül az ember nem hoz meg ilyen döntést. Szóval? Mit kellene itthon változtatni? Mi a rossz itthon és mi a jobb a külföldi oktatásban? Konkérumokat kérek, mert az nekem nem elég, hogy „rossz”, meg hogy nehéz a táska, meg hogy korán kell kelni, ne adj’ Isten rossz a menza.

  199. Névtelen
    mondta:

    @laci_52:
    Ha adott a lakhatás, mert az van valahonnan, akkor igaz, de ha azért is fizetni kell, akkor már kétséges. Attól fügv persze hol, csak ugye az ingatlanárakba a környék munkalehetőségei is be vannak árazva.

  200. lecsós
    mondta:

    @diszkriminans: Nygaton sem jobb a suli, hidd el nekem. Csak a magyar gyerek röhög rajta, mert negyed gőzzel megcsinálja, és nem marad hülye.

  201. maxval bircaman szeredőci szürke proletár
    mondta:

    @chrisred:

    S ez hogy jön ide?

  202. Névtelen
    mondta:

    @abcdefghijklmm:
    Ez mennyiben függ össze azokkal, akik tényleg minimálbéresek?

  203. laci_52
    mondta:

    Röviden: megélhetés-ügyben sokat javult a helyzet az utóbbi években. 200 ezer nettóból normálisan meg lehet élni és ma már a többség kap ennyit.

  204. Névtelen
    mondta:

    @megvagyhadnagy:
    Épp az oktatás miatt készülünk kimenni, már magam is nagyon frusztrált voltam miatta gyerekkoromban, az asszony is, csak ő mashogy, azóta sokat valtozott a világ, az oktatás nem hogs követte volna, hanem visszafelé indult, így a szakadék még nagyobb lett, a mi gyerekünket még sokkal durvábban érintené.

  205. lecsós
    mondta:

    @LebensraumamOsten: Kézded meg a közgazdász profot az egyetemen, hogy mire basz..a el az idejét az elmúlt 30 évben, továbbá kérdezd meg a politikusokat, akik 1995-ig lerendezték a módszerváltást, ebben a formában – „bosztont”, meg „nyevjorkot” akartak csinálni budapestbúl, sok szolgáltatással, nulla gyárakkal -, hogy hogyan is nézett ki a játéknak a vállaltgazdaságtani háttere. Ku…ra nem tudják a választ. Mancika, a MSZMP tag személyzetis lett a multinak a Hr-ese, oszt jóvan. Innen indultunk, most meg nézegetjük, hogy jé, hát eztet így hogy.

  206. Névtelen
    mondta:

    @Balfredo Alfredo:

    „Gyurcsány: A magyarok átlagosan 62500 forintot keresnek, 150 ezerből meg lehet élni, az államot nem érdekli, honnan szerzik a maradékot…””

    Viccnek nem rossz, de k*rvára érdekelnie kellene a magyar államot, hogy hogyan lehet, hogy minimálbéren vagy egyáltalán be nem jelentett embereknek háza, autója, motorja van.
    Miből?

    Nem is egyet ismerek ilyent személyesen.

  207. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    @chrisred:
    Az ilyen hozzád hasonlók megérdemelték volna, hogy Etiópiába vagy Brazíliába szülessenek, azt akkor megtanultál volna, hogy becsüljék meg azt, amijük van.
    De sajnos a sors nem volt igazságos, itt…

  208. lecsós
    mondta:

    @werinter: Nézd, Günter, a kisfőnök, akki Deutschlandból küldenek ide, havi 4000- 7000 eur nettó alatt meg sem szólal. Kap még a két kölök ingyen alapítványi sulit, ingyen lakást rezsivel, ingyen kocsit az asszonynak is, meg inygen nyaralást, meg mindent, amit a vállalti juttatási csomag tartalmaz arra a pozícióra.
    Ilyent kap az az indiai mérnök is, akit a company policy miatt ide tesznek a végekre. Ebből balhé is van.
    most az a gond, hogy szerintük a „magyar doridok” nem akarnak melózni 2000 eur-ért, csak annyiért, mint Günter, balhé van.
    Egy képzett mérnök, pl. az élelmiszeriparban simán megkeresheti a 140 000 EUR-t nettóban / év, külföldön. (Amúgy ezekre az állásokra sem találnak melóst, hiába a fejvadász, aki kapja a csákó nettó bérének 25- 100 %-át egy évig minimum, több ok miatt).
    Nagyon kányás a rendszer, nincs lokális munkaerőpiac, 300 km távolság meg lof….sz.

  209. megvagyhadnagy
    mondta:

    @jobangel: Az emberek 99 százaléka csakis a pénzért megy ki. Vagyis inkább a magasabb életszínvonalért. És a maradék 1 százalék sem az oktatás miatt megy ki.

  210. Tenkes Kapitánya
    mondta:

    @jobangel: ja
    ezt hívják demagógiának

  211. chrisred
    mondta:

    @Berelhetoreklamfelulet: Mit érdekel engem Amerika, európai polgár vagyok.

  212. chrisred
    mondta:

    @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Hogy is szólt a vicc a pártállami agitproposról? „Elvtársak, a kommunizmus már a világ egyharmadán győzedelmeskedett. De nem állunk meg, nemsokára a világ egynegyedén, sőt, az egyötödén is kommunizmus lesz!”

  213. LebensraumamOsten
    mondta:

    @telkoe: Hát, azért ő mégis többet ér nálad, aki írni-olvasni alig tudsz.
    Ő éveken át tanult végig éjszakákon keresztül keményen amíg te bulizva elbasztad az összes pénzed és másnap a munkahelyeden aludtad kis a részegséged, bízva abban, nem veszik észre és nem tesznek lapátra. Neki van/volt egy jövőképe, hogy mit kezdjen magával, neked sose volt és nem is lesz.
    Ő képes kérni magának idegen nyelven egy sört Spanyolban,vagy Görögben, te meg kalimpálsz mint egy fáról épp leszállt orangután és csodálkozol, miért nem ért meg senki.
    Ő ki tud számolni bonyolultabb dolgokat is és nem basszák át a bankban, vagy akár egy adásvételi szerződésben. Téged ez sem ment meg, mert ha ügyvédet fogadsz az is átkúr, mert látja milyen hülye birka vagy akit lehet lejmolni.
    Kezded már érteni a különbséget?

  214. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    @chrisred:
    Igen? Szépen leírtad Amerikát, mert ott is az emberek nagy része fizetéstől fizetésig él…

    Jah, hogy a tv-ben nem ezt mutatják? Ki kéne nyitni a szemeket…

  215. Névtelen
    mondta:

    @Armatúra:
    Portfolión volt cikk, hogy nem találnak eperszedésre napszámost a ternelők. Ausztriában 3-szor annyit kapnak, ezért elmennek oda. A bibi az egésszel ott van, hogy az eper ugyanannyiba kerül ott is, illetve EU-s piacon impirtálják, exportálják is. Tehát elvileg ugyanazon adórendszer, ugyanolyan hatékony módszerek, támogatások mellett ki kellene tudni itthon fizetni az osztrák órabért, de 2-szeressel sem mennének, hisz az utazás idő, pénz, fáradság. Tehát a probléma valahol ezekkel a termelőkkel vagy az allammal van.

  216. Névtelen
    mondta:

    @maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
    Ha a világhoz relatív nézed, akkor inkabb nyertese, csak nem akkora nyertese, mint mondjuk Németország.

  217. maxval bircaman szeredőci szürke proletár
    mondta:

    @chrisred:

    S ezt kell folytatni. Erősek vagyunk, sokan vagyunk.

  218. mh1973
    mondta:

    Egy négytagú család 350e nettó alatt csak éldegél és gondosan odafigyel minden kiadásra, 500e felett már tud félrerakni, tervezni és házat venni vagy új autót, de csak apránként! Ez alatt csak nyomorgás és spórolás van, előrelépés nélkül.

  219. werinter
    mondta:

    Nem is igazán a bérekkel van a probléma, hanem az arányokkal. Tehát egy bizonyos „szint” után olyan mértékben megugranak a fizetések, amit szerintem semmi nem indokolna. És ez nem is a legfelsőbb vezetői szint hanem jóval alatta. Magyarán az egyszeri munkás vagy annak a főnöke, esetleg még a fölöttük lévő vezető irreálisan alacsony bérekért dolgozik, míg az utána következő szinteken már elképesztő fizetések vannak.
    A hírekben megjelenő (propagandisztikus jellegű) béreket meg nem szabad komolyan venni. A bruttó fizetések – amelyek megjelennek a különböző cikkekben – nettóját kell bruttónak venni és kijön a reális bérszínvonal. Pl.: ha jön a hír, hogy már 310 ezer a bruttó átlagbér, akkor számoljunk annak a nettójával, 206 ezer Ft-al. Ez lesz a valóságos bruttó átlagbér.

  220. chrisred
    mondta:

    @telkoe: Igazából nem közvetlenül a gyári munkások vették meg a T-modellt, hanem elköltötték a fizetésüket, amiből más vállalkozóknál bevétel keletkezett, és az ott dolgozóknak jutott pénze olyan termékre, amit addig nem engedhettek meg maguknak. Ez egy láncszerűen egymáshoz kapcsolódó elemekből álló folyamat.

  221. chrisred
    mondta:

    @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Az ország nem a jelenlegi, hanem a XX. század második felében fennállt geopolitikai helyzet áldozata, amikor sikerrel álltunk szemben a nyugattal. Egy darabig…

  222. Laptop7712
    mondta:

    @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Mittudomén, majd kiderül 🙂 🙂 🙂

  223. maxval bircaman szeredőci szürke proletár
    mondta:

    @Laptop7712:

    S kit érdekel egy nagytőkés? A jó Mészárosban, hogy csökkenti a nyugati tőke életterét.

  224. Laptop7712
    mondta:

    @Nancsibacsi: Annyi az, mi ezzel a gond? 10 éve szakszervizben az óradíj + anyag kijött 10 000 Ft-ra + AFA. Ugyanez Józsinál 4500 Ft.
    Olyan kapitalizmust építettünk fel a 30 év alatt, ahol nem érdemes csinálni semmit, mert csak rábaszhatsz. Már a multik is kapkodják a fejüket, mert nincs meg a fix profit a telepített végszereldében, és silányodik a minőség. Balhé lesz, hidd el nekem.

  225. Laptop7712
    mondta:

    @Armatúra: Az egész vállalkozói lét itthon egy duális szerkezetre épül. A nyugati multi, az otthoni excel tábláit használja, ezt finanszírozza meg az anyacég. Mariska nem kaphatja meg a nettó 1340 EUR-t mert aztat mondja a manager, nincs meg rá a bértömeg.
    De k…ara nagy a gond. Nincs melós, az aldi előre menekült, és azt mondja, itt is van nettó 1340 eur, nettó, oszt jóvan. Kihozza csoport szinten okkásra a nyereséget.

    Az KKV-k közül azok nyernek, akik vagy nagyon kicsik, vagy azok, akik jól gondolkoznak a „juttatási csomagról”.
    Az egész bankrendszer, az egész fas…got ami a kkv-k köré épült az elmúlt 30 évben, alapjaiból kellene újragondolni. Főleg a bankokat nyakon….szni, hogy hitelezzék a KKV-t pont úgy, olyan termékkel, mint nyugaton.
    De ilyen nincs, nem baj lesz más, és másképp. Egyszerű dolgok ezek, mint a faék.

  226. Nancsibacsi
    mondta:

    @Laptop7712: Na persze, aztán ha a gumis beragasztja a defetes kereket az autódon, és azt mondja hogy anyagköltség 1200Ft,munkadíj 38800Ft, összesen 40eFt, akkor meg majd infarktust kapsz itt nekem…

  227. Nancsibacsi
    mondta:

    Ha a takarítónő többet keresne, az csak úgy lehetne, ha én keresnék kevesebbet. Jó ez a rendszer így ahogy van: egy melóért annyit fizetnek, amennyiért találnak embert rá. Ha többe kerülne a bér, mint a termelt jóság, akkor meg azt a munkát nem végzik el.
    Eccerű mint a fizika, és működik – nem kell ebbe belenyúlkálni. Aldi pénztárosok is milyen béremelést kaptak, amikor nem volt ember aki kinyissa a boltot, ugye? Takarító is kapni fog béremelést, amikor nem lesz ember aki felmossa a folyosót. Addig nem.

  228. Armatúra
    mondta:

    @Laptop7712:Ez a munkáltatónak a jelenlegi adórendszerben -de a régiben se lényegesen más- 750 ezer Ft. bérköltséget jelent. Hááát? Nem tudom, hogy egy átlag magyar kis vagy közepes vállalkozó mikor tudja majd ezt vállalni. és akkor még az ennél nagyobb szakmunkás bért nem említem.

  229. Laptop7712
    mondta:

    @maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
    Lőzinc a leggazdagabb magyar. Na most viktorunk azt üzeni, hogy hátrább az agarakkal, és részt kell vállalni a felzárkózásból. Ennek ez az üzenete. he nem, nem lesz melós az SSC-ben.

    @VT Man: 13 font alatt nagyon nem akarnak balfaszkodni londonországban sem, mert drága az élet. Nagyon 8.30 alatt nem akarnak melózni sehol a népek alap melóhelyeken, 40 óra / hét minimális szerződéses óraszám mellett. De így sincs melós. Ebből Londonban 2080 nettó következik havonta (40x4x13) 1328 meg máshol (40×8.30×4) Angol meg ezért a lóvéért se nagyon kel fel. Miről beszélünk? nettó 425 000 Ft-ból Londonban, meg Uk-ban máshol nem tudsz saját bérlet lakásba költözni. Ez van, meg az, hogy nagy Pesten 150 000 Ft + rezsi az albérlet. Szerencsétlen barom fiatal meg azt gondolja, hogy nem rabszolga. Pedig nagyon is. Hr-es legyen a talpán aki tudja motiválni.

  230. telkoe
    mondta:

    @chrisred: Perpill pedig az ervenyesul az alulfizetett munkaeronel. A megemelem a fizetest es abbol majd megveszik a termekemet szep mese.

  231. Armatúra
    mondta:

    Nem szeretem a statisztikai játékokat. Egy társadalmi rétegnek van egy bizonyos életformája, ígénye. Már ez is kicsit összemosó, de valamelyest működik Ha megvan a célcsoport, akkor egy hozzá illeszkedő fogyasztói kosárhoz való viszony megadja az időbeli változást nagyjából. Különböző célcsoportokat nehéz összehasonlítani.

  232. VT Man
    mondta:

    @Laptop7712:
    „A nettó minimálbérnek el kell érnie a 1350 EUR + infláció forintösszeget a betanított munkás szintjén”

    Haha.
    Netto 425 ezer Forint???

    Angliaban a minimalber netto 394 ezer Forint. Tehat te tobbet szeretnel?

  233. maxval bircaman szeredőci szürke proletár
    mondta:

    @chrisred:

    Ez oké. Csak van egy gond: a jelenlegi geopolitikai helyzetnek az ország a vesztese, s sose lesz az ország abban a helyzet, mint egy győztes nyugati állam.

    Aki nyugati szintet akar, az álmokat kerget.

    Ami reális: enyhe javulás. Ehhez helyes politika kell, azaz ellenállás a nyugattal szemben, függetlenségi harc, a rablóbefektetők szarvának letörpése, bivalyerős állam.

  234. Laptop7712
    mondta:

    A fizetésnek elégnek kell lennie a következőkre:
    – A család lakhatására
    – A család rezsijére
    – A család év kétszeri kéthetes nyaralására
    – A család gyermekeinek felnevelésére
    – A család helyváltoztatásának biztosítására
    – Havi kétszeri étteremre
    – Megtakarítás célú felhalmozásra
    – Család szórakozására

    Tehát az élet ugyanannyiba kerül itthon, mint Nyugaton. A nettó minimálbérnek el kell érnie a 1350 EUR + infláció forintösszeget a betanított munkás szintjén. ha nem lesz felzárkózás a bérekben, a fluktuáció eléri a 65-70 %-ot, ami totálisan kezelhetetlen lesz, és a rendszerek kvázi diszfunkcionálisak lesznek, és jöhet a „change manager” és belebukik, ahogy kell.

  235. VT Man
    mondta:

    Az angliai atlagfizetes netto 660 ezer Ft, hazaspar eseten ugye ketszer ennyi a csaladi netto bevetel.

    Ebbol azert lejon az helyi varosi ado (30-40 ezer Forint), de az nem veszes.
    Lakni is kell valahol, az Londonban 300-500 ezer Ft-tol indul, ha lakas, videken kevesebb, akar feleannyi.

    Hogy ez alapjan mennyi lenne egy jo magyar fizetes? Talan netto 250-350 ezer Ft/fo, ha ezt egy hazaspar mindket tagja tudja hozni?
    Bar abbol meg nem konnyu megvenni ugyanazt az autot, ugyanannyiert, mint nyugaton.

  236. @jobangel: Én pl. itt vagyok, mert a férjem nem akar elmenni, és ő nekem a legfontosabb, de amúgy már nem lennék. 🙂 És nem anyagiak miatt, itt sincs problémánk, hanem mert normális országban, igényes és nem szakadt környezetben, normális, nyugodt, igényes és toleráns emberek között szeretnék élni.
    És kérem csak olyan állítsa azt, hogy mindez itthon is megvan, aki – hozzám hasonlóan – már élt pár évet külföldön. Minden cikizés nélkül mondom, aki csak itthon élt, az nem érti, mert nem értheti, hogy miért Balkánoznak minket. (Merthogy tényleg nem vagyunk az; valahol félúton vagyunk talán köztük és ‘a Nyugat’ között. És igen, pl. az osztrákok bizonyos szempontból igen bunkók tudnak lenni, de ez a szálka meg a gerenda tipiklus esete.)

  237. kewcheg
    mondta:

    Többek között ezért is van Ausztriában meg normálisabb helyeken 13.-14.havi pénz, mert egész egyszerűen az ottani bérekkel is csak így „éri utól magát” a dolgozó./A fent mondott nyaralásra vagy karácsonyozásra szükség van rá./Ez itthon felsővezetői meg ehhez hasonló körökben megoldott a bónusszal, ahol még egyszer leesik az egykként is magas éves fizetés, vagy a politikus is ezért lop, hogy utolérje magát mert a havi egy mihály se elég jó ahhoz hogy minden legyen ami kell….Szóal jobbágynak lenni semmilyen korban nem volt jó..

  238. kewcheg
    mondta:

    Plusz tegyem hozzá, hogy a lidl vagy hol a faxba kínált 400 e. bruttoból havonta nagy foghoz veregetéssel félretett kb. 20-30 ezer „megtakarítás” azonnal romba dől, ha befigyel egy közig. bírság, egy betegség vagy egy eszköz váratlan elromlása.Megy a kukába többhónap kuporgatása, aztán kezdődhet az újabb…

  239. chrisred
    mondta:

    @telkoe: A tisztán kereslet-kínálat alapú megközelítés tojásra talán alkalmazható, de munkaerőre vonatkoztatva elég primitív módszer. Már Ford is azért emelt fizetést a munkásainak, hogy legyen, aki megveszi a T-modellt.

  240. telkoe
    mondta:

    Kereslet – kinalat, pl nemeteknel: http://www.welt.de/wirtschaft/article176092576/Helpling-Preise-fuer-Putzkraefte-zuletzt-um-35-Prozent-gestiegen.html
    A „nekem diplomam van” erveles meg tipikusan a genderszociologia-kommunikacio szak atbukdacsolt ertelmiseg utolso megsemmisito erve szokott lenni….

    @HellsAngel: Ez a cikk erosen epitkezik olyan butasagokbol, amik mar a marxizmus joelvtarsaknak tanfolyamon is kinosak lennenek.

  241. chrisred
    mondta:

    @HellsAngel: Szerintem a felsorolt példák olyan helyzetekre vonatkoznak, ahol a fizetés emelése nem változtat az életkörülményeken, például a mezőgazdasági idénymunkásoknál. Az nem olyan, munka, amivel valaki egzisztenciát tud teremteni magának, csupán a a túléléshez elegendő.

  242. chrisred
    mondta:

    @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Csak egy magyar aktív munkavállalót nem az foglalkoztatja, hogy Bangladeshben milyen színvonalon élnek az emberek, hanem hogy biztos egzisztenciát tudjon teremteni a családjának. Magyarországon az átlagpolgár hónapról hónapra él, a fizetését úgy osztja be, hogy kihúzza a következőig, és fizetni tudja a rezsit.

  243. baggins21
    mondta:

    És akkor a cikk címére reagálva, most akkor tulajdonképpen mennyi a jó fizetés?

  244. maxval bircaman szeredőci szürke proletár
    mondta:

    @jobangel:

    Mi ezzel a gond? Mo. így is a világátlag felett él.

    A szupergazdagok életszínvonala nem érhető el lopás nélkül.

  245. jobangel
    mondta:

    @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: messzire vezet, de nem mindenki a pénz miatt menekül innen. Az az elsődleges tényező, utána jön az, hogy van-e olyan oktatás, egészségügy, gazdasági környezet, amiben biztonságban érzi magát. Ha nincs, akkor menekülni fog. Mondjuk az egy nagyon beteg társadalom, ahol a 8 órás minimálbér a létminimum szintjén van.

  246. maxval bircaman szeredőci szürke proletár
    mondta:

    @Online Távmunkás:

    Nyomor és kilátástalanság most sincs. Aki kitámtorog, egyszerűen szupergazdag szeretne lenni.

  247. Online Távmunkás
    mondta:

    @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Másfélszer ekkora fizetésnél tényleg kevesebben mennének ki a nyomor és a kilátástalanság elől menekülve, de akkor is lenne kivándorló…

  248. Balfredo Alfredo
    mondta:

    Van egy szakállas vicc, ami elég tömören és pesszimistán fejezi ki a múlt, jelen (és jövő) hazai bérviszonyait:
    „Bush büszkén mondja német és magyar kollégájának, hogy az amerikai emberek havonta átlagban 3118 dollárt keresnek. 2000-ből meg lehet élni, az államot pedig nem érdekli, mire költik a maradékot.
    Merkel: a németek 2311 eurót keresnek, 1800-ból meg lehet élni, az államot nem érdekli, mire költik a maradékot.
    Gyurcsány: A magyarok átlagosan 62500 forintot keresnek, 150 ezerből meg lehet élni, az államot nem érdekli, honnan szerzik a maradékot…”
    (vicc.eu/index.php?kat=18&pg=7)

    Természetesen lehet filozofálni az ideális bérszínvonalról, meg arról, hogy mennyit érsz és mennyit adnak érted 🙁
    A filozófia tévútját pont az mutatja, hogy ezen a viccen évek és évtizedek óta lehet nevetni, max. a politikusok nevét kell cserélgetni benne.

  249. jobangel
    mondta:

    @HellsAngel: Ez jó kis fejtegetés, bár az említett írást nem olvastam. A fizetésemelésnek is megvannak a veszélyei természetesen, de az elszegényített tömegek meg egy idő után kaszát egyenesítenek, rögtönítélő bíróság után lőnek a diktátorra stb. Kb. mindenki arra vágyik, ami szerinted scifi, de ennél is nagyobb baj, hogy azok szerint is scifi, akik vágynak rá. Pedig vannak a világnak olyan részei, ahol elég jól működnek ezek (pl. hasonlíts össze egy Svájcban takarító munkás és egy Magyarországon takarító munkás életszínvonalát).

  250. jobangel
    mondta:

    @IT Knight: És annyit kapsz, amennyit kialkudsz magadnak, ezt se hagyd ki. Kb. ezért is írtam ezt a posztot, hogy nem kéne hasraesni a hűdenagynak kikiáltott fizetéstől, ha az a létminimum kétszeresét sem éri el…

  251. IT Knight
    mondta:

    Annyit érsz, amennyit adnak érted. A diplomádat a hajadra kenheted, ha az a fajta tudás nem kell. A takarító meg szintén nézhet, ha automatizálják a munkáját.

    Szerencsére én megtehetem, hogy a havi 1 millió alatti ajánlatokat körberöhögöm 😀

  252. HellsAngel
    mondta:

    A heten olvastam az „On the Phenomenon of Bullshit Jobs” nevu gondolatebreszto irast, ugyhogy ezzel a kerdessel szemben en most borulato vagyok. (Meg akkor is, ha ez az iras meg hozzam kepest is extrem modon balos, igy aztan nem tudom egeszen komolyan venni.) „The ruling class has figured out that a happy and productive population with free time on their hands is a mortal danger (think of what started to happen when this even began to be approximated in the ’60s).”

    Problemak:
    – Az elszegenyites es fuggove tetel a politika alapveto eszkoze az embertomegek kezelhetove tetelere.
    – Ugyanigy a „diplomas keressen tobbet”-ben is az van valahol, hogy a diplomas a takarito felett akar allni, es ez nem valosul meg, ha a fizeteseben nincs kulonbseg. Es ugyanebben benne van a privilegiumok elvesztesetol valo felelem is, ami mindig egy nagyon eros visszahuzo ero. Ha valamit mindenki megtehet, ami jar mindenkinek, az nem az en privilegiumom tobbe, ergo azt en elveszitem. Ha a takaritonak is van annyi penze, mint nekem, ott fog lakni, ahol en, ugyanoda fogunk jarni a boltba, stb., elveszik a presztizsem.
    – A fizetesi szint novelesevel a munkasok ontudatosabba es rosszabbul termelove valnak, ez a hires taxisofor paradoxon, hogy esoben mindenki taxiba akar ulni, megis eltunnek a taxik az utakrol. A magyarazat valami olyasmi, hogy a soforok pillanatok alatt megkeresik a napi beveteluk, aztan hazamennek pihenni, es nezik a tevet. De a legenda szerint a hollandiai kapitalizmus hajnalan tenyleg kiprobaltak, hogy a mezogazdasagi munkasoknak elkezdtek novelni az oraberet, aztan elhulve tapasztaltak, hogy nemhogy gyorsabban dolgoztak volna, hanem nehany ora utan leleptek es egesz este a kocsmaban ucsorogtek. Szoval a fizetesek emelesenek is megvannak a maga veszelyei.
    – Lehet mondani, hogy a jelenlegi bernovekedes egy jo tendencia, szerintem ez csak az inga lengese. A kapitalizmusban a ber csupan a felek alkupoziciojanak fuggvenye, elvileg sem fugg semmi mastol, nehany extrem feltetelt leszamitva, pl. hogy ha nem tudsz enni a fizetesedbol, akkor ehen halsz es nem tudsz dolgozni, vagy ha a ceg tul sokat fizet, akkor belerokkan. Tehat hogy most valakinek idoszakosan jo az alkupozicioja, vagy azert, mert a szakmaja hianyszakma, vagy mert mar mindenki elment kulfoldre, attol maga meg a rendszer nem lesz jo, az emberek gondolkodasa nem javul meg. Majd fordul a tendencia megint, es ugyanott leszunk, ahonnan elindultunk.
    – A „tarsadalmi szolidaritas” es a „balossag” jelenleg szitokszavak, legalabbis nalunk, de a vilag nagyobb reszeben a kozhangulat ebben az „ostromlott varos” allapotban rogzult. (Ahol a tulelesem mulik azon, hogy beverem az orrod, ha megszolalsz, es nem adok neked abbol a darab lohusbol, ami nelkul ehen halnek.) Szerintem jelenleg arra gondolni, hogy az emberek majd jofejek lesznek egymashoz, hat ez kb. sci-fi, ezzel kampanyolni most igen bator dolog.

  253. maxval bircaman szeredőci szürke proletár
    mondta:

    Nagyjéból 500 ezer Ft átlag bruttó kellene Mo-on ahhoz, hogy senkinek se érje meg nyugatra kitántorogni.