Miért olyan nehéz a home office működés egy cégvezetőnek?

Miért olyan nehéz a home office működés egy cégvezetőnek?

Most mindenki arról ír, hogy kell jól home office-t csinálni, én már leírtam korábban itt és hoztam jógyakorlatot itt… Akit akkor nem győztem meg, az most szembesül vele, hogy márpedig ez szükséges, az ő nézeteik szerint „szükséges” rossz. Olyan kkv-k vezetői érzik ezt így, akik gazdasági túléléséhez a bizalmatlanság mindig is szükséges volt – vagy legalábbis így gondolták régebben. A munkáltató-munkavállaló ellentét jellemző a cégén belül, ezért szükségesnek tartja a mikromenedzsmenetet, minden ügyet maga kezel, ha többezer forintos, akkor is, ha többszázmilliós, akkor is.

Innen kellett (volna) most 1 hétvége alatt fordítani, ami nem könnyű. Komplett szemléletváltás kell, és nekik fontos, hogy ezt tekintélyvesztés nélkül érjék el. Mit érdemes ilyenkor mérlegelni?

————–

  1. Feladatorientált hozzáállás

A munkavállalóidra azért van szükséged, mert feladatokat végeznek el, amitől megy a céged. A feladatok elvégzését továbbra is meg tudod követelni: hatékonyan, határidőre, jó minőségben kell elvégezni, mint eddig. Figyeld meg, ha nem állsz ott a monitorát lesve, akkor is el fogja végezni, jól. Lehet, hogy közben az asztalon lesz a lába, kávésbögre lesz a billentyűzete mellett, és zenét hallgat, miközben ezt te mind megtiltottad az irodában, de legyen mindegy. A feladatot el kell végezni, a piaci versenyben a hatékonyság jelenti a versenyelőnyt – most is, és ez most home office-szal fog leginkább menni.

  1. Új szerep mindenkinek

Sokkal több segítség kell a munkatársaknak is ebben a helyzetben. A kialakult helyzet rendkívüli és a munkavállalód számára a home office nem jutalom lesz így – ahogy régen mérted – hanem egy újabb pont az aggodalmai között. Eddig reggel álltál az ajtóban, és lested, ki késik, jól le is baltáztad érte. Ezért is mindent megtett, hogy beérjen időben. Most meg be sem kell mennie… Aggódik a családjáért, az idős rokonaiért, és így a munkájáért is. Muszáj éreznie, hogy fontos a munkája, és a munka halad. Legyen egy napindító közös virtuális csapatmegbeszélés, legyen egy valamilyen alkalmazásban vezetett feladatlista (akár az ingyenes Google Keep is megteszi, fapados ugyan, de ingyenes), a közös fájlok is jól kezelhetők online.

Az ügyintézői, koordinátori munkák felértékelődnek. Most figyelembe kell venni olyan tényezőket, amiket régebben nem kellett. Pl. a kolléga tud home officeban dolgozni, de bemenni még heti egy napot sem tud, mert a gyereke is otthon van. Emellett fontos a nyilvántartás mindenről, mert nem tud odaszólni a vele szemben ülőnek, hogy „ezzel hol is tartunk?”

  1. Új feladat mindenkinek

Otthoni környezetben komolyabb elmélyülést, kidolgozást igénylő munkákba is könnyebben belevágnak a kollégák, így érdemes lehet egy-egy stratégiai kérdéssel megszólítani őket. Nem kötelező feladatként, hanem „szorgalmiként”. A napi munkája most valamilyen szinten biztosan más, ha épp több ideje van, ne érezze, hogy „úristen, alig csináltam valamit, mi lesz most, ki fognak rúgni”. Itt az ideje új ötleteket begyűjteni.

  1. Bizalom

Bízhatsz-e olyan emberekben, akikben eddig nem bíztál? Bízhatsz. Eddig is dolgoztak neked, miközben lássuk be, te nem voltál túl kedves velük. Itt a szomorú alkalom, hogy megváltoztasd a kapcsolatotokat: krízis van, amiben a kölcsönös bizalom lesz az egyik kulcsa a vállalatod sikerének. Most nekik is bízniuk kell benned: tudniuk kell, hogy megéri, mert kitartasz, mert lesznek új stratégiái a cégednek, és mert nem fogsz pl. a szabadságaikkal úgy rendelkezni, ahogy az nekik nem jó. Fontos szerepe lesz a valós motiválásnak: elrettentő példát már láttam, van, aki úgy próbált home office-t bevezetni, hogy „erre a kényszerű időre” csökkenti a fizetéseket. Szerencsére lebeszélték erről a nagyszerű ötletéről.

  1. Számonkérés

Ha van online feladatlista, akkor könnyen tudod követni, hogy ki mivel hol tart. Ahol minden rendben, ott egy-egy „köszönöm” vagy hasonló elfér a feladat lezáráshoz… Ne hívogasd, ne sürgesd, határidőig meglesz, ami kell, mert ez az ő érdeke is. De tudnia kell, hogy ha nehézségei vannak a feladatban, fordulhat hozzád. És segíts is neki, készségesen.

  1. Employer branding

Bizony, az új generációnál már elvárás a home office, és most lett nálad is. El is mondhatod mindenkinek, milyen nagyszerűen megoldottad, írhatsz a tapasztalataidról. A jövőbeli munkavállalódnak az lesz a vonzó, hogy krízishelyzetre jól reagál a cég, az nem, hogy a profit a legfontosabb ilyenkor is.

————

Az egészségmegóvás most a legfontosabb. Úgy vezesd be a home office működésed, hogy a munkavállalóidat jó érzéssel töltse el, hogy a biztonság fontosabb számodra mint az azzal kapcsolatos félelmeid, hogy elveszíted a kontrollt.

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Ha neked is személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból vagy ingyenes online önéletrajz-konzultációért írj nekem! További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!

# # #

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz munkanélküli informatikus hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. Francois Pignon
    mondta:

    Ezt csak így utólag ideírom: el vannak tévedve egyesek, a ködös szemekkel csodált nyugaton, de legalábbis a csodálatos brexitland-ben is pont ugyanaz a morál, mint amit kifogásoltok a posztkádárista szutyokban. Olyan remek multihoz kerültem, amely viktoriánus elvek alapján tekint a munkaerőre és munkahatékonyságra. Dickens forog a sírjában.

    Amit írni akartam: a feleségemnél pont a home office miatt szakadt el a cérna és hagyta ott a „céget”. Kitalálták, hogy távoli eléréssel jelentkezzen be mindenki a saját munkahelyi gépébe egy teljes képernyőre ki se nagyítható hulladék programmal (mert a lényeg az ingyenesség, folyjon ki inkább a szemed a monitor előtt), szigorúan 9 és 17:30 között, mint rendes munkaidőben. Mindezt azért, hogy a főnök talpnyalója nézni tudja bentről, hogy kattintgatsz-e a monitoron. Totál Magyarisztán, ami a kontrollt meg a hozzáértést illeti.
    Az egyik kolléga erre válaszul csak telepített egy programot, ami mozgatja az egérkurzort stb., aztán bent ezt látva örülhettek, hogy dolgozik. Csak hogy ötletet adjak, ha esetleg valaki hasonló cipőben jár! 🙂

  2. jobangel
    mondta:

    @Balfredo Alfredo: Hát igen, és ez hiány még ráadásul tudatos is. Átlátható cégecskénél nem lehet hatékonyan adót optimalizálni. Így azt átláthatóság helyett láthatóság lesz: ha Mancika asztalán sok papír van, akkor Mancika sokat dolgozik. De ez kizárja a home office-t is. Meg az pénzbe is kerül, meg Mancika biztos odaadja az infókat 3 forintért a versenytársnak, ha kiviheti a cégből (ennek megfejtése pedig az lenne, hogy Mancikának adunk rendes fizetést és olyan jó cég vagyunk, hogy ne akarjon olyat csináli, amivel az állását elveszítheti)

  3. vanek ur
    mondta:

    Nálunk már 3 éve van home office lehetőség heti 1 napra. Az elején voltak vadhajtások, pl. valaki beírta a pénteket meg a következő hétfőt, aztán amikor telefonon keresték, nem vette fel, vagy közölte, hogy nincs nála a számítógép.
    Persze mindennek az alapja a vezetői elköteleződés és hozzáállás, de a mostani helyzet más. Már csak abban is, hogy nem egy-egy napra van otthon a dolgozó, és a napok nagyobb részében bent van az irodában. Szóval a hosszú távú home office más dolgokat is megkíván:
    – Eszközök. Nálunk se volt mindenkinek laptopja, aki amúgy tudna otthonról dolgozni. Ki kellett találni, ők hogy tudnak dolgozni.
    – Hálózat. Vajon a VPN szerver bírja, ha a szokásos felkapcsolódásszám és adatforgalom többszöröse jelenik meg rajta? (Nálunk is és ismerettségi körben se voltak az első napok zökkenőmentesek.)
    – Folyamatok. Megbeszélést éppen lehet tartani skypeon vagy más eszközön – már ha van és bírja a hálózat; végszükség esetén telefonon. De arra szerintem sehol sincsenek felkészülve, hogy hogy oldják meg azt, hogy vezetői aláírás kell egy csomó dologhoz.

  4. Balfredo Alfredo
    mondta:

    A home office jelelgű müködés alapvető gátja, hogy a legtöbb hazai cégnél nincsenek definiált és dokumentált folyamatok. Az, hogy mit miért és hogyan csinálnak, leginkább szájhagyomány vagy kockás füzet útján terjed. Vagy éppen csak az a folyamat, hogy mindig azt kell csinálni, amit a főnök mond. Még akkor is, ha fél órával előbb még pont az ellenkezőjét mondta.
    Ilyen körülmények között elég nehéz vagy inkább lehetetlen meghatározni, hogy egy adott feladat elvégzéséhez mennyi idő szükséges, milyen erőforrások szükségeek és a munkválalló el tudja-e érni ezen erőforrásokat, ha home officeban dolgozik.

  5. L.Cz.
    mondta:

    @jobangel: És ezt a 8 általánost végzett, de már tizensok éve a cégnél dolgozó, ezért felfelé buktatás útján kis- vagy nagyfőnöki pozícióban csücsülő tapló is tudja?
    Szerintem nem. Ő csak a „saját” (valójában 5-6 éve az „infós Petike” által készített, azóta ezerszer tákolt) Excel-táblázatát nézi meg naponta többször, amelyben – az ő szellemi képességeinek megfelelően – a sarokszámokat tartalmazó cellák magukat színezik és az ezekre fókuszáló grafikonok tengelyeinek metszéspontjai is úgy vannak beállítva, hogy a meredekség mindig jól látható legyen. Neki csak annyi marad, hogy az abszolút értékeket nézve alkalmazza a korbácsot és a kockacukrot. Pedig ha a te példádnál maradunk: napi 20 sikeres hívás alatt „pirosba’ vagyunk”, akkor is, ha egy olaszországi körutazásokat kínáló irodánál dolgozik a delikvens. Hogy őszinte legyek: azt, aki a mai helyzetben napi 1 olaszországi körutazást el tud adni akárhány sikertelen hívás mellett, én bizony megtartanám. Holott egy hónappal ezelőtt még kirúgtam azt, aki csak napi 1 olaszországi körutat értékesített.
    Ám ehhez az kell, hogy a vezető vagy főnök tudja, kik a beosztottai, mit dolgoznak, ez hogyan járul hozzá a cég (vagy személy szerint az ő) sikeréhez és milyen környezetben végzik ezt. Azt hiszem, egyetértünk abban, hogy ez a néhány, egyáltalán nem bonyolult feltétel nagyon kevés kivételes esetben áll együtt. Szívesen mondanám, hogy „ez a mostani helyzet majd megtisztulást hoz”, de nem hiszek benne. Sajnos elég régóta élek ezen a golyóbison és elég jó a memóriám: emlékszem, hogy mennyi katasztrófa, válság, háború és egyéb volt, ami után azt reméltük, hogy kis hazánk enyhén fosszagú, de legalább jó meleg közege megtisztul és egy sem jött be. Egyszerűen nem tudom, mi kellene ahhoz, hogy az évtizedek óta (legalább a ’60-as évek eleje, a Kádár-rendszer megszilárdulása) óta velünk élő rossz gazdasági modellek eltűnjenek innen és végre előrefelé induljunk, ne azt keressünk, meddig menjünk vissza, hogy ahhoz képest a mostani viszonyok is paradicsominak tűnjenek.

  6. jobangel
    mondta:

    @munkanélküli informatikus: a home office-ban végezhető munkák többnyire teljesítményre mérhetők, nem órára. Pl. SSC-s hány sikeres hívást csinált, sales mekkora bevételt hozott. Ha naponta 20 sikeres hívás kell, nem érdekel, hogy ezt 20 hívásból hozta össze, vagy 100-ból.

  7. munkanélküli informatikus
    mondta:

    @munkanélküli informatikus: Sőt, a főnökség a távolból szoftveresen mérheti/figyelheti a távmunkás számítógép használatát is, egyes szoftverek (pl Motiment) még a tényleges munkát és a pasziánszozást is képesek megkülönböztetni ugyanazon a számítógépen. És akkor lehet tisztán munkaórát fizetni a távmelósnak.

    Persze ezekhez a dolgokhoz kellene a céghez egy intelligens problémamegoldó informatikus, márpedig problémamegoldó embert nem alkalmaznak sehol, mert még jóindulatúan is veszélyt jelent a cégen belüli tolvajokra és csalókra.

  8. munkanélküli informatikus
    mondta:

    @jobangel: A legtöbb teljesítményt át lehet számítani órára, ez alól kivétel talán csak a kreatív/problémamegoldó tevékenységek. A legtöbb munkaadónál a kisfőnököket viszont nem szaktudásuk alapján választák ki, hanem az alapján, hogy hatékonyan kezeli-e a korbácsot. Ők azok, akik nem képesek eldönteni a távmunkás teljesítménye alapján, hogy az illető csak ímmel-ámmal dolgozott, vagy hajtotta magát nyolc órán keresztül, ahogy jó rabszolgához illik. Az ilyen munkaadóknak lehetne segítség egy hasonló normagyűjtemény, ami az építőiparban évtizedek óta ismert: ebben minden teljesítményhez ekvivalens munkaidő-mennyiség van megadva, ezáltal könnyű ismert teljesítményből munkaórát számolni.

  9. jobangel
    mondta:

    @munkanélküli informatikus: ezért is hibás a Munka Törvénykönyvének az a nézete, hogy a munkát csakis és kizárólag időre méri… A teljesítménybér ugyan létezik, de kellene még valami, ami az ilyen esetet kivédi a munkavállalóknál is. Ha vállalkozó vagy, feladatra szerződsz, határidő van. Ha munkavállaló vagy, ledolgozott órára szerződsz…Persze, ez is kell, hogy ne lehessen 20 órát dolgoztatni egy nap a munkavállalót, de nyilvánvaló, hogy a jelenlegi modell a 60-as években ragadt.

  10. munkanélküli informatikus
    mondta:

    Az elmúlt két évben legalább harminc olyan álláshirdetéssel találkoztam, amely munkakört lehetne távmunkában (vagy 95%-ban távmunkában) is csinálni, de kivétel nélkül mindegyikről az derült ki, hogy a munkaadó ragaszkodik ahhoz, hogy a munkavégzés a „szeme előtt” történjen.
    A munkaadók szerintem
    – vagy szeretnék a maximális hasznot kipréselni az alkalmazottakból, tehát az mihelyt végzett egy feladattal, nyomban adhasson neki egy másikat
    – vagy a szakmai hozzáértés hiánya: a főnök nem képes megállapítani az egy nap alatt elvégzett távmunka értékét, tehát nem hagyja nyugodni a gondolt, hogy a távmunkás esetleg mindössze négy óra alatt megcsinálta azt a munkát, amire ő nyolc órányi bért fizet.
    Ez a két eset voltaképpen egy és ugyanaz: a profitmaximalizáló rabszolgatartók örök dilemmája: legkevesebb étellel a legtöbb haszon kisajtolása 🙂

  11. RHalacska
    mondta:

    @jobangel: Ez konkrétan megtörtént, azzal a különbséggel, hogy a benti fileserverről törölt a távozó mindent, csak ugye volt mentés, olyan ,ódon, hogy nem lehetett onnan törölni. Most nincs….

  12. jobangel
    mondta:

    @RHalacska: Az lesz jó, amikor az egyik munkavállalója távozásakor töröl mindent, ő meg bambán mered az üres Onedrive-jára… Akkor majd jön, hogy „naugyemegmondtam, hogy hülyeség a felhő”

  13. RHalacska
    mondta:

    @jobangel: Ha hiszed, ha nem igen. Most „spórolt” az egyik cég, a felépített rendszer helyett, ami mindent megoldott nekik, távfelügyelettel, mentéssel, mail szerverrel, lecserélte a csoda Onedrive-ra, mert az jó. Ja nincs mentés, nincs support, nincs helyreállíthatóság törlés esetén, amire neik volt gazdagon példa. Összegszerűen 10.000Ft/hót spórol meg. És nem egy ilyen vezető van, aki addig, amíg nem omlik le a cég az IT miatt nem veszi észre, hogy 1 tankolás áráról van szó.

  14. jobangel
    mondta:

    @RHalacska: Havi 20.000 Ft drága? És nem kérdeztél vissza, hogy „És mennyiért tankol egy alkalommal a batár nagy autójába édes uram”? Mert akármilyen csóró is egy kkv-vezető, még egyiket sem láttam BKV-val közlekedni, de még 10 éves Suzukival sem…

  15. RHalacska
    mondta:

    Most van bajban az összes olyan cég, amelyiknél jaj az drága, mentalitás miatt nincs,vagy nem elég profi az ITs. Konkrétan az ugyfeleimnél aki egy picit is hallgatott ránk, annak megoldottuk órák alatt a home office-t. Aki nem,az most vakarózik, de ugye most rengeteg idő,és anyag kellene,ami nincs. No IT,no cég. Ez van. Most kiszelektálódik,a jaj uram,havi 20.000 Ft az adatközponti mentésére és távelérésért meg távsupppr az rengeteg pénz! Mentalitás. Halleluja!

  16. Home office = a legjobb találmány. Most fog kiderülni, mennyi felesleges iroda és iroda bérlés van. Lets get digital!

  17. midnight coder
    mondta:

    @kiskutyauto: „Amit írtatok, abból az látszik, hogy a magyar munkahely mint olyan, mint általános fogalom sacc per kábé 50-70%-os hatásfokkal megy…”

    Munkahelye válogatja. Igen, sok magyar munkahelyen ilyen a helyzet, pont azért mert a főnökök a legjobb esetben is max. az adott szakmához, illetve a helyi jogszabályokhoz értenek, de ahhoz hogy hogyan kell embereket irányítani rohadtul nem. Itt még nagyon sokáig kísérteni fog a szocializmus szelleme.
    Ez hosszú távon tisztulni fog, előbb-utóbb az alkalmatlan cégek itt is elbuknak.

    Ezzel együtt soha nem lesz a meló 100%-os hatékonyságú. És minél inkább szellemi a munka, annál kevésbé. Csavart húzogatni lehet megállás nélkül nyolc órán át – más kérdés, hogy ennek milyen hibaarány lesz a vége – de koncentrálni nem biztos. Illetve lehet, csak jó vége nem lesz.

  18. kiskutyauto
    mondta:

    Amit írtatok, abból az látszik, hogy a magyar munkahely mint olyan, mint általános fogalom sacc per kábé 50-70%-os hatásfokkal megy… Tehát mondjuk jobb morál kéne, de hát mire? Amikor fejétől bűzlik a hal ugyebár… Itt a világ boldogtalanabbik felén egyébként, megint saccper, szerintem a melósok kb 60% dolgozik olyan helyen/módon ami nem vihető haza. Itt minden low budget a melós felé, max budget income a tulajdonos felé, tehát kimaxolják az extraprofitot a dolgozók kárára, és szépen tejelnek a korrupt vezetőségnek, plusz a legtöbb külföldi multi vaskos adókedvezményeket kap…
    A magyar valóságban mindkét oldalról munkavállalói és munkaadói szinten is elsősorban morál miatt alkalmatlan az atmoszféra hogy tömeges hatékonyon, és már szabad szemmel látható home office munkahely rendszer legyen. Mi a (munkaerő)piacgazdaság óvodáskorszakában vagyunk, mostanában készülődünk az általános iskola elejére ebben… Egybéként jobb helyeken, simán van „home office” műhely, tehát a fizikai melós mechanikus akármi is haza tudja vinni, ki van alakítva (zajvédelemmel és minden egyéb előírás betartásával) egy otthoni műhelye, és ott dolgozik. Ha meggondoljuk a „maszek” autószerelők, amiből talán a legtöbb van, mind home office-ben dolgozik… Egyébként nem csak vírus hisztéria helyzetre gondoltam, hanem teljesen általánosan. A home office fogalma már a 60-as években kezdett kialakulni fejlett országokban… nem kellett hozzá vírus, csak józan és pragmatikus gondolkodás, illetve rohamos technológiai fejlődés, melyekből mi kimaradtunk, és mire bepótoltuk volna legalább részben, addigra csontig kirabolták az országot….

  19. cselaxi
    mondta:

    @efi: Nála az a lényeg, hogy a liberális szót valamilyen negatív kontextusban leírja. Ennyi, és nem több.

  20. bz249
    mondta:

    @efi: pont forditva… az excel szinezeshez nem kellenek emberek. Egy olyan robotkar, amelyik benyul valami fiszom-faszom uregbe egy auton es ott meghuz egy csavart. Na az rohadt draga. Szerencsere az emberek eleg jok az ilyen manualis feladatokban.

  21. #szájbergyerek#
    mondta:

    @kiskutyauto: „otthon nehéz fókuszáltan kitartóan dolgozni”
    Munkahelyen is. Rutinos rókák meg rájátszanak erre. Kávécska, cigike közben sztorizgatás, elnyújtott ebédszünet. Jobbaknál már értelmetlen mítingek szervezése, azokon való részvétel.
    Trendibb helyeken megfejelve mindezt punnyadásssal babzsákfotelben pléjsztéjsönnel.
    Tényleg attól lesz fókuszáltabb a munka, ha nem otthon csináljuk…
    Mesélj még kérlek!

  22. MAXVAL bircaman közíró
    mondta:

    @efi:

    A liberalizmusnál is hierarchia van, csak pénzalapú.

  23. Túlbonyolítjátok.
    Magyarországon a lényeg a hatalom fitogtatása, a középvezetői full hülye szintet az tartja életben ha üvöltözhet a beóval, ha látja a rémült pofákat amikor hirtelen belép a szobába. Ez a réteg mindent el fog követni, hogy megmaradjon a kis hatalma, és demonstráhassa a főnökség felé, hogy ő az aki a legjobb munkát végzi. Pedig általában mindent hátráltat mert semmihez sem ért. Home officeban utcára kerülne, mert nem lenne szükség rá.

  24. @kiskutyauto:
    Egy autógyártó üzemben már rég nem szabadna dolgoznia szinte egyetlen embernek sem. Ahogy a legtöbb olyan munkakörben sem, ahol fizikai melót végeznek.

  25. @MAXVAL bircaman közíró:
    Pont fordítva, fiam. A tekintényuralmi, konzervatív, hierarchikus felfogás kapja a csapást ezzel, és a liberális, szabadabb, egyénibb munkavégzés nyer teret.

  26. #szájbergyerek#
    mondta:

    Szerintem szemléletváltást fog hozni a koronavírus utáni időszámítás „home office” tekintetében is.

    Tudom, most jönnek az okosok, hogy a buszvezető, kőműves, szalagdolgozó stb. nem tud otthonról dolgozni.

    Sajnos azok sem, akik tudnának. Ennek pedig egyik oka a posztban említett bizalmatlanság, ill. a munkaszervezés.

    A cégeknek elemi érdeke lesz, hogy a következő ilyen esetnél már ki tudják szervezni otthonra a munkákat ahol csak lehet.
    A pánik miatt mindezt tegnapelőttre és lehetőleg ingyen. Majd rájönnek, hogy ez sem fog menni. Aztán számolnak, hogy mi a kevésbé rossz: költeni IT infrastruktúrára és átszervezni a munkát, bízni a munkavállalóban vagy a következő világjárványnál végleg lehúzni a rolót. Feltételezve, hogy nem komplett idióták, valószínűleg az előbbit választják majd.

  27. Zabalint
    mondta:

    @kiskutyauto:
    „de ezt is határok közt, mert ha nagy és kiemelt team-ben dolgozik az ember, bizonyos szerverekhez nem fér „kintről”, korona ide vagy oda”

    Őőő, hát dolgoztam nagy multinál, és nem volt különbség a távoli bejelentkezéssel elérhető erőforrások és a bentről elérhetőek között. És talán a hazai leányvállalat úgy 5%-at kitevő részt leszámítva, akik az egyetlenek voltak, akiknek az open office irodájába nem tudtunk bemenni a kártyánkkal, ezért kínai nagy falnak neveztük, nem is lehetett ilyesmi a cégnél, tálan náluk lehetett ilyesmi, de ez csak feltételezés. De fura is lenne, ha kintről nem értünk volna el valamit, hiszen nem helyhez voltak ezek kötve, ugyanazon erőforrásokhoz fértek hozzá Kínából, Hong-Kongból, New Yorkból, Londonból. Nem földrajzi hely, hanem jogosultság kérdése, hogy ki mikor mihez fér hozzá.

    Nyilvan van olyan, amit mondasz, de mekkora részét teszik ki az irodai munkáknak?

    Nyilván a gyárat nem vihetik haza a dolgozók. De kíváncsi lennék hány százalék dolgozik gyárban és hány százalék irodában, mert ma már nem evidens, hogy előbbi a több. A home office meg utóbbiban sem terjedt el elég széles körben, a koronavírus egyetlen pozitív hozadéka, hogy ebben most robbanás lehet.

  28. bz249
    mondta:

    @kiskutyauto: „És egyébként ez az érem másik oldala, hogy otthon nehéz fókuszáltan kitartóan dolgozni, mert jön a kedvenc sorozatom, most éhes vagyok, most átjött a barátnőm, most mittudoménmi… és folyamatosan megszaggatjuk, így amit 8 órában ledolgozunk melóhelyen, otthon 12 óra alatt sem biztos hogy el tudjuk végezni, ráadásul ugyebár hibátlanul, pontosan, hatékonyan, sikeresen… Annyira kulturálatlan nép vagyunk, hogy mégegyszer 20 évre vagyunk attól a szinttől, amit meg tud csinálni egy svájci vagy dán a homeoffice-ában..”

    A rendes iroda-office munkakorben sem dolgozol latastol mikulasig fokuszaltan… hanem kimesz kavezol/cigizel, hugyozni vagy, trecselsz a szomszed asztalnal levovel, facsezol/szexvideot nezel, stb stb.
    Egyebkent azert nem, ha igy csinalnad, akkor kiegne az agyad.
    Csak ugye a normal munkaban ezt beletudjak a normal mukodes reszenek. Ezzel szemben, ha mindezt home-officeban csinalod, akkor az bunos hatekonytalansag.

  29. midnight coder
    mondta:

    @kiskutyauto: „Annyira kulturálatlan nép vagyunk, hogy mégegyszer 20 évre vagyunk attól a szinttől, amit meg tud csinálni egy svájci vagy dán a homeoffice-ában… „

    Ez nem igazán az itteni nép kultúráján múlik, hanem a céges kultúrán. Egy hazai pinecebétében senki nem fog hatékonyan dolgozni homeoffice, mert a főnök és az emberei között a kapcsolat a korbács és a fizetés, amúgy pedig kölcsönösen gyűlölik egymást. Egy normális multinál ahol valóban vezetők állnak a cég élén picit más a helyzet idehaza is. Nincs korbács, feladatok vannak amiket el kell végezni, és csapat akinek el kell végezni, és ez mindannyiunk közös érdeke.

  30. midnight coder
    mondta:

    @kiskutyauto: A hentes valóban nem tud homeoffice dolgozni, a virágkötő, körmös, fodrász most nemigen dolgozik, a lovász ilyen szempontból nemigen játszik, mert az ki tud menni úgy a tanyára a házából autóval vagy biciklivel vagy kismotorral, hogy közben senkivel nem találkozik, így „picit” kisebb az esélye a fertőződésre mint a városi polgárnak aki tömegközlekedéssel utazik órákat a munkahelyére.

    Igazán nagy cégek adatbázisaihoz pedig a melóhelyeden sincs hozzáférésed, csak a kiherélt verzióhoz, vagy egy-két remote desktopon át, és ott is csak bizonyos táblákoz és csak read-only. És ilyen cégeknél eleve van céges laptop, amin céges oprendszer van az ottani beállításokkal és korlátozásokkal kimondottan homeoffice célra, vagy eleve a céges laptopot viszed haza.

  31. MAXVAL bircaman közíró
    mondta:

    @efi:

    Milyen jelentősége van ennek? Hát az, hogy a liberális parancsuralmi háló veszít. A dolgozó megszokja, s ebből nagyobb ereje támad az osztályharcban.

  32. kiskutyauto
    mondta:

    A magyar munkahelyek 75-80 %-a olyan, hogy lehetetlen otthoni iroda módban csinálni. Vagy az esztergagépet, meg az Audi gyártósort vigye haza a proli? Azaz pardon, a technikus… Csak az egyszerű kizárólag számítógép orientált irodai munkát lehet, mint pl könyvelés, programozás (de ezt is határok közt, mert ha nagy és kiemelt team-ben dolgozik az ember, bizonyos szerverekhez nem fér „kintről”, korona ide vagy oda), regényírás, az asszisztens ill titkárnői feladatokat sem lehet teljesen ellátni, hiszen egy titkárnő folyamatosan nyomtat papír alapú leveleket faxokat küldöget ugyebár és telefonálgat… Ennek egy részét meg lehet oldani otthon, és a többivel mi van? Tehát hiába okoskodnak hogy homeoffice így meg úgy, mert most nagyon menőn hangzik, NEM MEGOLDÁS, még fejlett országban sem… egy hentes hogy dolgozzon homeoffice-ben vagy egy virágkötő, körmös, fodrász, lovász és hadd ne soroljam, mert szinte végtelen… Miért nincs homeoffice kultúra és miért nem lehet 20 éve, mai napig sem, jó otthon végezhető bedolgozó munkát találni, amiből jól meg lehet élni? Mert nagyon kevés munkakör alkalmas rá, és az sem mind van kialakítva az országban erre… sőt többnyire nincs.. mert a magyar mentalitás az hogy te csak ne lógjál otthon, hanem takarodjál be melóhelyre és melózz b@zdmeg…
    És egyébként ez az érem másik oldala, hogy otthon nehéz fókuszáltan kitartóan dolgozni, mert jön a kedvenc sorozatom, most éhes vagyok, most átjött a barátnőm, most mittudoménmi… és folyamatosan megszaggatjuk, így amit 8 órában ledolgozunk melóhelyen, otthon 12 óra alatt sem biztos hogy el tudjuk végezni, ráadásul ugyebár hibátlanul, pontosan, hatékonyan, sikeresen… Annyira kulturálatlan nép vagyunk, hogy mégegyszer 20 évre vagyunk attól a szinttől, amit meg tud csinálni egy svájci vagy dán a homeoffice-ában…

  33. @MAXVAL bircaman közíró:
    Mit?!
    Nem engem kell ellenőriznie, hanem a feladat elvégzését jó minőségben, határidőre. Amit nem tud ellenőrizni, hogy közben nem nyitom-e meg a facebookot, hogy hogyan vagyok felöltözve, vagy hogy mikor álltam neki. De ennek milyen jelentősége van? Semmi!

  34. MAXVAL bircaman közíró
    mondta:

    Mert a főnök nehezebben tud ellenőrizni.