Motiváció, elhivatottság, kátyúk, Licitvadászok

Motiváció, elhivatottság, kátyúk, Licitvadászok

white-shark-kayakthomas-p-peschak.jpgHa álláshirdetésben azt látom, hogy „elhivatott”, „belső motivációval rendelkező” kollégát keresnek, akkor kétféle érzés kerít hatalmába. Az egyik az öröm afölött, hogy törődnek azzal, mit érez a munkatárs a munkájával kapcsolatban. Ez – sajnos tapasztalataim okán – gyorsan el is múlik, és jön a másik érzés.

A félelem attól, hogy a hirdetők nem képesek motiválttá tenni a munkatársakat, azt várják, majd magától, magában talál motivációt, ők ezzel nem is kívánnak foglalkozni.

A munkáltató motiváljon!

Főleg olyan – jellemzően magánszemélyek tulajdonában lévő – kkv cégeknél, ahol nincs külön HR-es alkalmazásban, és külső szolgáltatásként sem fizetnek ilyenért, kifejezetten gyakori, hogy nincs idő és szándék azzal foglalkozni, hogyan érzi magát a munkavállaló. Ez viszont a cég és az egyén teljesítményén is látszani fog előbb-utóbb. Az ilyen kis cégek vezetői ilyenkor csakis a munkavállalót hibáztatják, nem tolta elég erővel a cég szekerét! Volt cégvezető, aki nekem panaszkodott: néhány plusz ezresért lelépett egy másik céghez!  Őt, mint vezetőjüket sem becsülik, pedig mi mindent megtett ezért, szakmailag is elismert, sőt, még szendvicset is hiába rendelt nekik a heti meetingre, meg se köszönték, csak befalták, egy darabot sem hagytak neki. Tiszteletet meg végképp nem kapnak tőle. „Ezek” ilyenek. Az egyik munkavállalója szerint a heti meetingen általános volt az üvöltözés, a nyilvános megszégyenítés, fenyegetőzés kirúgással, amikor pedig a folyton fenyegetett ember felmondott, még nagyobb tombolás következett. Soha nem éreztette velük a főnök, hogy fontos és hasznos a munkájuk. Mikor vége lett a szeánsznak, stresszoldásként elfogyasztották a kaját, és másfél órányi üvöltés végighallgatása után nem mertek bemenni a főnökhöz azzal, hogy „köszi, finom volt” vagy „helló, hoztunk neked is pár darabot, köszi”.

A vezetőnek próbáltam elmondani, hogy a munkavállaló motivációját meg kell teremtenie a munkáltatónak. Aki nem tud másképp motiválni, az félelemkeltéssel próbál jobb teljesítményre ösztönözni, de ez hosszútávon sosem működik.Külön szakértelmet kíván a motiváció megteremtése, nemcsak HR-es, de vezetői kompetenciák is szükségesek hozzá. Tervezés, stratégiai gondolkodás, nyitottság az építő jellegű kritikára, empátia, odafigyelés, problémamegoldó-képesség. Ezt nem lehet helyettesíteni egy tálca szendviccsel, de mindkét félnek azt mondtam: kezdetnek ez jó, lépjenek előre, és főleg kommunikáljanak.

A munkavállalói céltudatosság

A munkavállalói oldaltól is megkapom sokszor, micsoda egy álomvilágban élek, hát mit szeressen ő a munkáján?! Meg nem azért élünk, hogy dolgozzunk, hanem fordítva. Nyilván ebben a munkahelye is hibás, de ő maga is. Tett-e valamit azért, hogy olyan munkája legyen, amit szeretne, amiben értelmet lát? Mert kényszerből bármilyen munkát elvállal az ember pénzért, de miért ragad bele? Ha nem felel meg neki a jelenlegi helyzete, akkor miért nem változtat? Tanulni, fejlődni, majd váltani miért nem alternatíva a panaszkodásra? Kifogás persze mindig van. Nincs pénz, nincs idő, nincs lehetőség, nincs kedv. Pénzhiányra megoldás lehet a részletfizetés, a tanulmányi szerződés, alapítványi ösztöndíj, idő mindenre van, ha akarjuk, a lehetőség pedig nem jön szembe velünk, hanem keresni kell. Így lesz hiperes árupakolóból rendszermérnök, érettségizett kőműves segédmunkásból építészmérnök-hallgató.

Hiszem, hogy ha látszik valami értelme a küzdelemnek, mindenki küzdeni akar (Pl. itt). Ha a küzdelem hiánya túl nagy veszteséget okoz, vagy ha a küzdelem komoly pozitív eredményt hozhat, szintén küzdeni fog mindenki. Ez utóbbi szerint a munkakörülményeket kell olyanná alakítani, hogy érdemes legyen küzdeni a jólvégzett munka jól megérdemelt eredményéért, vagy akár az állás megtartásáért.

Félve arra gondolok néha, hogy aki folyton panaszkodik, az magát a panaszkodást szereti, együttérzésre vágyik, és ezért nem változtat a helyzetén (annyira azért nem rossz a helyzete, hogy változtasson). Szinte menthetetlenül motiválhatatlan az az ember, aki azért nem küzd, mert elhitte, hogy több neki nem juthat. Feladta, nem látja, mit érhet el küzdelemmel. Én ezért nem adok én terepet az üres siránkozásnak: hogy ne motiválhasson senkit feladásra. A pesszimizmus blokkolja a racionális gondolkodást, nem enged célt kijelölni, gátolja az előrelépést. Ráadásul a mesterségesen gerjesztett pesszimizmus mögött mindig valamiféle érdekek állnak, de ez már majdnem politika, tehát inkább hagyjuk…

A motiváció és az elhivatottság viszont két külön dolog: pl. orvosok, ápolók, pedagógusok nálunk nem könnyű munkakörülmények közt mégiscsak teljes hivatástudattal dolgoznak (a többség legalábbis). Őket elsősorban a saját indíttatásuk motiválja: segíteni a betegeken, elesetteken, tanítani az új generációt. Ha még rendesen meg is fizetnék, még jobb lenne, de őket nem csak ez hajtja.

Aki viszont „csak” megélni akar a munkájából, nem keresi az értelmét, az örömöt benne, annak egy munkáltató is „csak” egyetlen dolgot tud nyújtani: rendes fizetést. Feltéve, hogy az elvégzett munka értéke egy rendes fizetésnyi. A „csak megélni akarok” munkavállalói stratégia általában ezen bukik el: amit ő tud, azt még nagyon sokan tudják, így a „rendes” fizetés ritkán elérhető, így tényleg „csak megélni” fog, előrelépni nem. E stratégia másik problémája, hogy a munkáltatónak sem nyújt semmilyen pluszt: az ilyen munkavállaló nem érdekelt abban, hogy jobb legyen a cég, jobban működjön. Ha munkavállalóként lát is valami hibát a folyamatokban, lenne ötlete javítani, akkor sem szól illetékesnek, csak a saját világában hangoztatja, milyen jó ötlete van, mert „nem azért fizetik”, „nem az ő dolga”, „erre van a főnök, neki kell látnia”.  Hogy ő egy-két ilyen ötlettel előreléphetne, javíthatna a saját helyzetén is? Hogy megmutathatná a cég vezetőinek, hogy van benne ambíció, szándék a jobbításra? Erre is csak legyintés a válasz, vagy még rosszabb, hogy ő „ezeknek” nem fog segíteni. A cég meg szépen megy a süllyesztőbe, mert javítani a bennelévők nem akarnak rajta, így az egyébként tehetséges, de motiválatlan munkavállalók pedig munkanélkülivé válnak. Nagyanyám mondta volt, hogy nemakarásnak nyögés a vége.

A motiválatlanság „szép” példája az alábbi kép, amit Budapesten, a Budafoki úton fotóztam pár napja. Két kb. 30 cmkatyu1.jpg átmérőjű kátyú egymás mellett, amiből az egyiket sikerült betömni csak. Elfogyott az anyag? Lejárt a munkaidő? Másnap sem volt rá idő? Miért nem volt igénye arra, hogy mindkettőt befoltozza, ha kátyúzói munkát vállalt? Nyilván így is ugyanannyi fizetést kapott, de vajon ilyen hozzáállással, igényességgel fog valaha mást csinálni, több pénzt keresni, vagy még ezt az állást is elveszíti?

Ez a jelenség általános. Láttam irodát, ahol egy kinyomtatott, falra kiragasztott lapon szerepelt a főnök egyik elvárása:

Ha elküldtünk egy fontos e-mailt, és nem kaptunk rá választ, akkor fel kell hívni a címzettet!

Ez azért volt kitéve, mert voltak emberei, akiknek ez maguktól nem jutott eszébe…  Én meg azon gondolkodom, hogy mikor állást kerestek ezek az emberek, vajon a CV-be beírták, hogy elhivatott, agilis, proaktív, és hogy céljuk, hogy hasznos tagok legyenek a csapatban, előremozdítsák a cég sikereit? (Ezek template-dumák, ne használd őket soha!!!!) Vagy a munkáltató hibázott, mikor hagyta ennyire nemtörődömmé válni őket? Miért nem volt fontos nekik, hogy egyes céges ügyek jól menjenek? Mit kellett volna tennie a munkáltatónak ahhoz, hogy ne így álljanak hozzá a munkájukhoz?

Elhivatottság másképp

Allen-Haff-and-Clinton-Jones-on-Auction-Hunters_event_main.jpgVolt a Discovery Channelen egy sorozat, Licitvadászok (Auction Hunters) címmel. Ebben két fickó kifizetetlen, ismeretlen tartalmú raktárakra licitálva jutott mindenféle holmikhoz (és rengeteg szeméthez), amiket jó áron értékesítettek tovább, dollár ezreket keresve ezzel hetente. Nyilván ez egy forgatókönyvvel támogatott művalóság-show, a benne lévő történetek vagy is kisarkított esettanulmányok, de nem is ez fogott meg benne. Hanem a két pasas hozzáállása a munkájukhoz és saját magukhoz.
Egyszerű lomisok a mi fogalmaink szerint, nem is becsülné őket sokra a mi társadalmunk. Annak ellenére imádják a munkájukat, hogy látszólag semmi vonzó nincs benne. Sok és nehéz munkával lehet bizonytalan összeget keresni, sőt még veszíteni is lehet. A koszos lomok közt turkálni büdös raktárakban főiskolai diplomával. Cipekedni, takarítani, szemetet hordani, alkudozni 1-2 dollárokon. Innen olvasva nem álommeló, ugye? Erre ők boldogan csinálják, mert mást látnak benne. Izgalommal készülnek minden egyes raktárra, komoly szakmai felkészültséggel rendelkeznek antik holmik, fegyverek területén, profi sales-esek. Számukra a munka értelme: a sok érdekes tárgy, amit más sosem láthat, sosem vehet kézbe, az emberek ismeretsége, akik ezeket értékelik. Emellett megküzdenek minden egyes dollárért, de örömmel. Ha buknak, sem csüggednek, dolgoznak tovább, a következő lehetőségen.

HR-szempontból is furcsának tűnhetnek: Amikor kisegítőt kerestek, kit választottak? Egy olyan licitvadász lányt, akivel keményen megharcoltak egy liciten, és vesztettek vele szemben! Pénzt is, presztízst is. A csaj lelicitálta őket! De mivel látták munka közben, ismerték a munkához való hozzáállását, mikor bővülni akartak, neki tettek állásajánlatot. Félre tudták tenni a múltbeli sérelmet a sikerük érdekében. Nem érdekelte őket a saját egójuk, de a jövőjük, a közös cégük jövője igen. Racionálisan döntöttek, nem az érzelmeikre hallgatva.

Amit csinálnak, arra rendkívül büszkék, és bemutatkozásukban ki merik jelenteni, „mi vagyunk a legjobbak”. Valami ilyesmi a „belső motiváció” és az „elhivatottság”.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz Névtelen hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. okoska77
    mondta:

    En a magam reszerol imadom a munkamat. Szeretem amit csinalok, lehet hova fejlodni es anyagilag is megbecsulik.
    Dolgoztam egy cegnek par evvel ezelott, ahol talaltam jopar olyan feladatot, amit ha magamtol elvegzek, nagyban megkonnyithetem a velem egyutt dolgozok munkajat. Elegge motivalt voltam ezugyben, csinaltam is rendesen es az erintettektol is tobbszort kaptam pozitiv visszajelzest.
    Majd amikor kovetkezo evben az eves ertekeles volt a fonokomtol nem kaptam valami jo ertekelest. Amikor rakerdeztem, hogy de akkor ezekkel a dolgokkal amiket magamtol csinalok mi van, csak annyit valaszolt : ezeket nem kerte toled senki, ugyhogy ezek nem szamitanak.
    Masnaptol mar nem csinaltam semmi extra melot es 2 honapra ra le is leptem mashova.

  2. Névtelen
    mondta:

    @jobangel: Mi v. ki határozza meg, hogy ki dolgozik hatékonyan? Egy árufeltöltőnél mi a hatékonyság? 5 helyett 8 sort tölt fel? Egy orvosnál? 5 helyett 8 beteget fogad egy nap? Egy ápolónővérnél? Sorolhatnám a végtelenségig.

    Ha a cég jól megy, akkor sem emelnek fizetést, vagy pedig csak az inflációval arányosan, magyarán nem jutnak vele előrébb az emberek. Én értem, hogy gazdasági válság, meg iszonyat sokat kell adózni a full legális cégeknek, de a tulajdonosok arra miért nem jönnek rá, hogy egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb ember jobban teljesít a munkájában, ezáltal előrébb viszi a cég ügyét is? Win-win helyzet elméletben. Ehelyett inkább az megy, hogy milyen fostalicska a helyzet, örülj, hogy van munkahelyed, te csak egy droid vagy, akinek kuss a neve. Kivételt képezhetnek ez alól a multik, arról a területről abszolút nincsen tapasztalatom.

    Egyértelmű, hogy az állami vízfejet csökkenteni kellene (de ez szerintem nem fog bekövetkezni).

  3. jobangel
    mondta:

    @Philosoraptor: Ennek több oka lehet, nyilván csak találgatok. 1. Sokat dolgoznak, de nem hatékonyan. Pl. bennmarad túlórázni, és halálosan fáradtan este 8-ra megold valamit. Ahelyett, hogy másnap reggel kipihenten 10 perc alatt megcsinálná. Miért? Mert a túlórázást többre értékelik, mint az eredményt. 2. Nem hoz létre értékesíthető terméket. Pl. a sok bürokratikus kötelezettség miatt rengeteg adminisztrátort kell eltartani, akik nem termelnek, de szükségesek. Ugyanez ott is pazarlás, hogy ezek az emberek többnyireképesek lennének termelni is, adminisztráció helyett. Ezt pedig ki kell fizetnie a cégnek. 3. A cég érdekeit, a cég céljait sem nézik (lsd. még kátyúzóember a posztban). Ebből következőleg a cégek nem mennek jól, nincs miből többet fizetni. És biztos van még ezernyi oka, de nekem ezek tűnnek a legfontosabbnak.

  4. Névtelen
    mondta:

    @jobangel: Szó volt itt arról, hogy ki hogyan termeli ki a saját költségeit. Európai viszonylatban (ha lehet hinni a statisztikáknak) elég sokat dolgoznak a magyarok, a fizetésben még sincsen ennek látszatja. Természetesen ez bizonyos szektorokban jellemző (szoc. és közszféra, kereskedelem, vendéglátás (ott mondjuk talán a borravaló javít valamit, plusz őket általában zsebbe is fizetik, így nem lehet pontosan tudni, mennyit is keresnek valójában). Mi az akadálya annak, hogy az emberek többet keressenek? Azon kívül, hogy sokat adózik a munkáltató meg a munkavállaló is.

  5. Circus
    mondta:

    @jobangel: ezért is írtam, hogy csókos/nem csókos ez most mindegy (bár a főnök cimbije hasonló pénzért hetekig látványosan semmit nem csinálva csak neki kreált munkakörben azért zavaró tud lenni).

    Emeléssel kapcsolatban:
    az inflációkövetést szerintem nem kellene külön jelezni… de az meg ugye nem emelés, bár pl amerikai cégnél dolgozva ez nem tűnik nekik annyira egyértelműnek.
    Azt pedig értem, hogy nem akar többet adni, csak nekem valahol a kétoldalú szerződés egyoldalú módosulása esetén (dolgozz többet, még többet), ez szintén kicsit falsnak tűnik, hogy az nem annyira egyértelmű, főleg látványos eredmények esetén. Nyilván, mostanában nem kétoldalú szerződésnek tűnik a dolog, hanem nagyjából egyoldalú diktátumnak – ha nem tetszik, mehetsz, találunk 10 másikat helyetted.

  6. jobangel
    mondta:

    @Circus: Igen, elismerem a sarkítást 🙂 Azért történt így, mert teljesen általános probléma, hogy mindenki más helyzetével foglalkozik, abba öl energiát, a saját ügye meg közben elsikkad. Erre mostmeg csókosok? Ne már…

    Fizetésemelést meg azért kell kérni, mert senki nem fogja a te érdekeidet helyetted képviselni. Minek adnának többet, ha nem kéred? Tudják-e egyáltalán, hogy elégedetlen vagy? Akarnak-e tenni, hogy ne légy az? Ha nem, az is jelzésértékű.

  7. Circus
    mondta:

    @Circus: fizetésemelésről jut eszembe – pl inflációkövető bérrendezést is fizetésemelésnek hívják…

  8. Circus
    mondta:

    @jobangel: ugye, Te is elismered, hogy kisarkítottad az ellenkező oldalra a kérdésemet?

    Ne onnan nézzük, hogy más rovására nem kapok fizetésemelést, hanem onnan, hogy az általam (is) megtermelt nyereségből nem én részesedem, hanem felvesznek pár csókost (vagy nem csókost, ez most mindegy), akik nem termelik, hanem viszik a pénzt, azaz több embert kell eltartanunk, az esetleges azonos szintű bevétel sem jelent azonos eredményt? Innen ugye más a leányzó fekvése?

    Miért kell KÉRNEM a fizetésemelést? Ha az az elvárás, hogy jól dolgozzam és húzzak, mint a szódásló, és ha ennek megvan látványosan az eredménye, akkor miért nem egyértelmű, hogy mondjuk így (vagy prémiummal) köszönjék meg? Tudom, naiv vagyok…

  9. jobangel
    mondta:

    @Circus: De miért jó az neked, ha más rovására kapsz fizetésemelést? Miért nem elég az, hogy ha a saját küzdelmeid elismeréseként (mint leírod, vannak) kapod ezt meg? A „hogyan kérjünk fizetésemelést” témának szép nagy irodalma van, érdemes olvasgatni.

  10. Névtelen
    mondta:

    @Circus: Szerintem nem ez a probléma, hanem, hogy ennyit kell adózni mindkét félnek. A munkáltatónak szerintem oly’ mindegy, hogy az államnak v. a munkavállalónak adja azt a pénzt (egy olyan szituációban, ahol csökkennek a munkáltatói költségek, és ezt odalehet adni a munkavállalónak). A munkavállalónak nem mindegy, és persze végső soron a gazdaságnak sem.

  11. Circus
    mondta:

    @jobangel: feljebb írtam egy példát a másik oldalról.
    Mostanában láttam valahol egy összehasonlítást, hogy mekkora a különbség egy felsővezetői, illetve egyéb havi juttatások között, országokra lebontva. Nálunk az egyik legnagyobb a különbség.

    Alapjában az a baj, hogy ha a bevételt konkrétan megtermelők között vagy, akkor igen erősen piszkálja az ember csőrét, hogy van 6-8-10 ember, aki dísznek van, és csak a kiadási oldalon jelentkezik.
    Esetleg az ilyen biodíszletek ‘rovására’ lehetne a 20% fizetésemelést adni, pl. De nem, ez itt, Magyarországon nem így megy.

  12. Névtelen
    mondta:

    @jobangel: Nem 2 millió embernek kell eltartania a másik nyolcat meg az állami vízfejet, és akkor lehet, hogy nem kellene ennyit adóznia a munkavállalónak és a munkáltatónak egyaránt. És akkor még a 27% áfáról nem beszéltünk, meg a többi, már megszámolhatatlan adóról. Nem igazán értem, hogy aki épeszű, az mitől várja a gazdasági fellendülést. A szegényebbek hónapról hónapra élnek, komolyabb beruházásra kuporgatnak v. hitelt vesznek fel, középosztály gyakorlatilag nincsen, a gazdagok pedig beruháznak, befektetnek leginkább.

  13. jobangel
    mondta:

    @Philosoraptor: Azért csak úgy többet adni nem egyszerű, azt ki kell termelni. Pl. azt mondom az embereknek, hogy oké, 20% fizetésemelést adok, tessen 20%-al nagyobb forgalmat generálni a boltban (nyilván a 20-20% nem helyes arány, de példaként megteszi), mert abból tudom kitermelni. Láttam ilyet, jött a hőzöngés, hogy többet dolgozni? Főnök mondta, jó, akkor döntésétek el, ki legyen kirúgva, a többiek vállalják be a munkáját, lesz több pénz. Kirúgni? Többet dolgozni? Főnökember elővette a végső érvét, költségszámítás: édeseim, ennyibe kerültök. Ha fizuemelést akartok, az ennyi plusz nekem. Hogyan kellene kitermelni, és főleg kinek, ha nem nektek? Hallgatás volt a válasz, és nem lett se kirúgás, se fizetésemelés.
    A laza pártízezrekkel sem olyan könnyű dobálózni, ha az ember munkáltató (vagy annak HR-ese): Pl. vegyünk bruttó 155 ezer forintot, az nettó 101525 Ft egy gyerektelen munkavállalónál. Munkáltatói oldalon teljes költsége ennek így 199 175 Ft.
    Adjunk plusz nettó 30 ezret a munkavállalónak. Az bruttó 200 ezer, nettó 131000. Munkáltatói költség itt 257 ezer. Kitermeli-e emberünk a plusz 58 ezer forintot, csak mert kapott nettó 30-at?

  14. Névtelen
    mondta:

    @jobangel: Olyan dolgokat írsz, amiket én le se írtam… Nem azt írtam, hogy nem kell motiváció az embernek, bármerre is vesse az élet, hanem azt, hogy önmagában jópofizással nem fogsz senkit sem motiválni, hogy jobban végezze a munkáját. Amíg éhbért keresnek az emberek, addig bemennek a munkahelyre, letudják a melót, és kész. Más normális országban ez működik (hiszen a többség megél a fizetéséből), itt meg természetesen ezt is meglehet magyarázni, hogy miért is kell éhbért fizetni a munkavállalónak. Kíváncsi lennék, hogy mennyivel lenne jobb az emberek hangulata és a munkájuk minősége, ha többet keresnének. Nem milliókról lenne szó, csak mondjuk pár tízezer forintról. De ez egy olyan utópia, ami valószínűleg sohasem fog bekövetkezni.

  15. Circus
    mondta:

    @jobangel: részben igaz, amit írsz, részben viszont csak az ideális állapot.

    Vegyünk engem példának – kisebb multi magyar irodájában dolgozom, nagyrészt szellemi munka (hadd ne menjek bele mélyebben). Szeretem a ‘szakmát’, azért is jöttem ide viszonylag kevesebb pénzért, hogy a szakmán belül új dolgokat tanuljak.

    Tavaly nagyon (nagyon-nagyon) jól ment a cégnek, ennek következtében is nekiálltunk terjeszkedni, részben a régióban (közép-eu), részben itt az országban. Felvettünk egy csomó új embert, akik a részfeladatokkal kiegészítve teljessé tették a cége.
    Illetve tették volna.
    Bizonyos piaci történések miatt a tavalyi teljesítmény töredékét tudjuk megcsinálni, így jelen pillanatban van egy marék felesleges emberünk (a felvett szakértőink), akit elméletileg nekünk kellene innen eltartani – más országokban nehezen indul be az üzlet.
    Azon túl, hogy a vezetőség felvette a többmilliós jutalmakat az eredmények miatt, azon túl, hogy az eltertott szakértők egy része ‘haver’, más része nagyhangú világpolgár (nem írnék szélhámozót), mi napi szinten el vagyunk lehetetlenítve azzal, hogy a normál munka mellett folyamatos izélgetés van a több eredmény elérésére, úgy, hogy a tavalyra nekünk beígért prémiumot nem kapjuk meg (csak ígérgetést), mert az idei eredméynek elmaradtak…
    Mondd már el, hogy hogyan legyek motivált azért, hogy idén szintén kidolozzam a belem, ha akkor és abból nem adtak, amiből bőven jutott volna?

    Igen, van egy szint, ami felett nem lehet az embereket motiválni, de az elég nagy demotiváció, hogy bármit csinálsz, nem elég (pedig pontosan tudod, hogy dehogynem, csak folyik ki mindenhová a pénz)?
    Ha éjjel-nappal dolgozol (hozzátartozik), de a rugalmas/kötetlen munkaidőt csak nyújtani lehet, teljesen természetes, hogy hétvégén is hajtasz, ha kell, de nincs honorálva?

    Elég motiváció lenne, ha a fizetésed nemcsak épp elég a megélhetésre, hanem félre is tudsz tenni, tervezni is tudsz mellette.

    Tisztességes hozzáállás kellene munkaadói részről IS, ennyi.

  16. jobangel
    mondta:

    @Philosoraptor: Nem hülye ideológia a motiváció, hanem teljesen valós probléma az emberek – már gyerekkortól való – motiválhatatlansága. Ezért lett külön tudományág, hogy mit kell tenni a fizetésen kívül ahhoz, hogy jól és lelkesen, ne ímmel-ámmal vagy muszájból dolgozzon a munkavállaló.

    Az általad írt két dolog sem igaz: pénzzel motiválni önmagában nem lehet. Pl. a jutalékos munkáknál látszik, hogy ha eléri azt a szintet, ami neki elég, akkor még extra pénzekért sem hajlandó tovább dolgozni, hátradől és kész. Másik vonalon, ha vki nem akar bizonyos dolgokat megtenni (pl. jól dolgozni), akkor hiába ígérsz több pénzt, nem fog akarni továbbra sem – tipikus példa a műszaki emberek dokumentációs hajlandósága. Hiába a munkája része, nem és nem csinálja meg jól. Sőt, néha sehogy sem. Veszel fel mellé asszisztenst? Király, őt hogyan motiválod, hogy a felettese által zsigerből leszólt melót lelkesen csinálja? Persze létezik ezekre stratégia, de ahhoz az egész céget ismerni kell.

    „Nem, engem nem boldogít az, hogy a cég terjeszkedik, ahol dolgozom, mert ettől én még éhbért keresek.” Tévedés. Ez az a gondolat, ami önmagában arra predesztinál, hogy sose keress többet, mint éhbért. Előrelépéssel, több fizetéssel lehetne motiválni, de egy 30 fős kkv-ban akkor van előrelépés, ha a cégnek jól megy, tud bővülni, mert nem kell neki 10 igazgató, csak ha már százfőssé válik. Ahhoz meg a munkavállalónak jól kell dolgozni akkor, amikor még csak 30 fős a cég és ő maga keveset keres. Ezért kell vizsgálni a jelöltek motivációját, főleg kkv-knál: ha ezt nem érti meg, akkor hiába a jó pénz, nem akar majd többet. Multinál el lehet lavírozni egy ideig így, de az ilyen embereket szokták leépíteni, ágazatukat kiszervezni, mint rosszul működő, költséget termelő üzletágat.

  17. Névtelen
    mondta:

    Ez egy érdekes téma. Úgy látom, hogy manapság az a tendencia kezd kibontakozni a sok munkanélküli és az egyre kevesebb meló miatt, hogy a munkavállalónak kell hálásnak lenni, hogy dolgozhat, holott ő a fizetésért dolgozik, a munkáltató pedig fizetést ad a munkájáért, szerintem ebbe fölösleges bármiféle hülye ideológiát belekeverni. Nem, engem nem boldogít az, hogy a cég terjeszkedik, ahol dolgozom, mert ettől én még éhbért keresek. Sajnálom, de ez az igazság. Azt nem tagadom, hogy a magyarországi rendszer úgy el van b@szva, ahogy csak lehet, iszonyat sokat adózok én is, meg a munkáltatóm is. De ez már túlmutat ezen a bejegyzésen.

    Mivel lehet motiválni a dolgozót? Pénzzel és/vagy előrelépési lehetőséggel.

  18. Circus
    mondta:

    Nekem egy kicsit ördögi körnek, avagy mi volt előbb, tyúk, vagy a tojás problémának tűnik ez a dolog – nyilván, minimális motivációért (pénz, stb) egyre kevesebbet akarnak az emberek dolgozni. Egyre kevesebb munkáért pedig egyre kevesebbet akarnak fizetni…

    Már máshol írtam, a szabványosítás megöli a szakértelmet, mert a szakértelem számokkal nem mérhető. Ha nem számít, hogy én mennyire érted, amit csinálsz, csak és kizárólag a, hogy mennyiért csinálod, az nem túl motiváló a szakembereknek.

  19. jobangel
    mondta:

    @Eltévelyedés: A műsort szerettem, de nem csinálnám semennyiért, amit ők 🙂

  20. Eltévelyedés
    mondta:

    ÚÚ ez a licitvadászos műsor tök jó! Imádnám csinálni, de csakis hobbiként! És persze kell hozzá egy szép nagy raktár, hogy a sok vackot tárolni tudjam:)
    Persze kérdés, mennyire scripted ez a reality, mert ugye ami a tévében van, az 99%, hogy kamu.

    Amúgy meg a cikk lényegéhez: Fontos a motiváció, de azért sokkal motiváltabb lennék, ha azért kapnám a pénzt, hogy fehér homokos tengerparton koktélt szürcsölök, a hotel medencéjében röplabdáztatok, pár turistát elviszek raftingolni meg szafarizni.
    Csak kötöttem egy alkut, hogy az ugyan jó egy darabig, de tudom, hogy szerencsétlenek annyira kevés pénzt visznek haza, amiből épphogy megélnek. Az iroda a tripla monitorommal sokkal kevésbé menő, viszont fizet rendesen. Nyilván, főkönyvelőként meg mégtöbbet keresnék, arra viszont már nem vagyok hajlandó, mert azt tényleg gyűlölném. A mostani meg egész jó, most is itt kommentelek:)