Mozgalom a kisgyerekes nők állástalálásáért – Mommy Works Hungary

Mozgalom a kisgyerekes nők állástalálásáért – Mommy Works Hungary

A kisgyerekes nők újbóli munkába állása elég régóta téma a közbeszédben, a politikában, a HR-es szaksajtóban, mégis meglehetősen nehéz még mindig egy GYES/GYED-ről visszatérő nő munkába állasa. Vagy a régi munkahelyén várják vissza furcsa körülmények között, vagy közben a munkahelye már nem is létezik, „nulláról” kezdheti az álláskeresést.

Létezik erre is egy jól szervezett közösség a Facebookon, a Mommy Works Hungary. De jóval több is ez, mint közösség. Szabados Jánossal, a Mommy Works Hungary mögött álló cég tulajdonosával beszélgetek.

Mi is a Mommy Works Hungary, honnan indult és hol tart ma?

Az anyukák számára egy munkavállalással kapcsolatos aktív önsegítő csoport

a Facebookon, ahol egymást segítik, kérdéseket tesznek fel egymásnak a munkavállalás és az anyai lét témakörében. Hogyan szervezik a napjaikat, a munkanapjaikat, az életüket, a gyerekekkel kapcsolatos „logisztikát”? Munkajogi és adózási kérdésekben kérnek segítséget. A tagok a saját tudásuk, tapasztalatuk, szakmai hátterük mentén válaszolnak.

A munkáltatók számára több, mint húszezer aktív tagot számláló potenciális munkavállalói bázis, ahol új kollégákat kereshetnek. Számukra nem csupán egy egyszerű hirdetési oldal vagyunk, hanem egy interaktív beszélgetést is támogató felület.

A munkáltatók nemcsak álláshirdetéseket adnak fel, de sok esetben visszajelzést is kérnek ezekről. Mennyire volt érthető, mennyire elvállalható egy-egy feladat, amire embert keresnek? Így egy-egy pozíció kapcsán nem sötétben tapogatódzva keresik, miért nem jelentkeznek, miért nem a megfelelő emberek jelentkeznek, hanem vissza tudnak kérdezni a munkavállalóktól: mi kell ahhoz, hogy jelentkezzenek, náluk vállaljanak munkát?

És tényleg, mi kell? Milyen egy jó „anyukás” állás a tapasztalatok alapján?

Részmunkaidős, rugalmas, és főleg „anyuka-tudatos”. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató azt tartja szem előtt, hogy az anyuka el fog menni a gyerekért úgy, hogy fél ötre ott legyen a bölcsiben, és beteg lesz a gyerek néha, ami miatt otthon kell majd maradnia, ezért home office lehetőség mindenképpen kell. Emellett lojális, jó munkát végző anyukák fognak a cég sikeréért dolgozni.

Több, mint 100 hirdetést menedzseltünk eddig az elmúlt 11 hónapban, a hirdetések 100%-a „íróasztalos” munka volt.

Ez tudatos volt, vagy így alakult?

Így alakult. Csak az ilyen munkák végezhetők home office lehetőséggel, és hiába több mint 50% a felsőfokú végzettségű anyuka nálunk, a generalista pozíciókat keresik a leginkább. Asszisztencia, adminisztráció, SSC, manuális tesztelő munka a népszerű, de segítettünk már pénzügyi vezetőket és HR vezető anyukákat is álláshoz.

Hatáskört, felelősséget felvállalni sokkal kevesebben mernek, mint ahányan végzettségük alapján megtehetnék, vezetői és szakértői állásokat ritkábban pályáznak meg a csoport tagjai – pedig a munkáltatók erre inkább nyitottak lennének.

Egy vezető stratégiai munkája kevésbé munkaidőhöz kötött, és a feladatok is könnyebben priorizálhatók, a határidők is kevésbé szorosak. De mégis, a felelősség nagyobb, ami – úgy tűnik – nem vonzó a dolgozó anyukák számára.

Lehetne ezen változtatni?

A rugalmas munkavállaló és a rugalmas munkáltató egymásra találása lenne az igazi.

A munkáltató megengedi, hogy maga ossza be az idejét a dolgozó anyuka, cserébe viszont az anyukák is kompromisszumot kötnek: ha este 11-kor tudja befejezni a munkát, mert délután a gyerekekkel foglalkozott, a határidő akkor is másnap délelőtt 10 óra, és azt tartani kell.

A szabadság és a felelősség együtt jár, és ha a munkáltató rugalmasságot biztosít, cserébe elvárja ugyanezt. És ez is hordoz stresszt, amit sokan még annak árán is elkerülnek, hogy kevesebb lesz a fizetésük. De van rengeteg előny is egy ilyen kapcsolatban: kevesebb utazással elvesztegetett idő, hatékonyabb munkavégzés, illetve jól tervezhető „családi idő”. Nem kell multitaskingban egyszerre családnak és munkahelynek megfelelni, ezek napon belül jól időzíthetők külön idősávokra.

Jól értem, itt az anyukáknak is kell egy kis szemléletváltást vállalniuk?

Igen, az elvárások mindkét oldalon csiszolásra szorulnak. A nálunk hirdető munkáltatók már hajlanak a rugalmasságra, de az anyukák oldaláról még több bátorság kell.

Tipikus hiba, hogy a munkahelyét nagyon közel akarja magához, pl. csak a saját kerületében dolgozna. Miközben kb. 70-80% home office esetében ez nem releváns. Ha pl. tervezhetően heti egy napon az irodában kell lenni, az egy kiszámítható életvitelt biztosít – még akkor is, ha aznap utazni kell a munkahelyre.

A munkáltatók egy része már elengedte az időalapú munkavégzést: elégedettek azzal, ha a kiadott feladatok jó minőségben, időre készen vannak. Munkaidő tekintetében a részmunkaidő alapelvárás a dolgozó nők részéről, miközben a feladatalapú megközelítéssel is hasonló időbeosztásban dolgozhatnának.

De több pénzért talán…

A fizetési elvárásokat nagyon nehéz reálisan megfogalmazni. Megbízható információk szinte nincsenek, szóbeszéd alapján lehet megbecsülni, vajon milyen munkáért milyen fizetési elvárás a reális részmunkaidőben. Sokszor kérdezik ezt a csoportban az anyukák egymástól.

A munkaidő-alapú gondolkodás is korlátja az állástalálásnak: a részmunkaidős állások viszonylag gyorsan elkelnek, nekem, mint hirdető platformnak, azért is küzdeni kell, hogy itt jelenjenek meg ezen munkáltatók ilyen keresései.

A Mommy Works Hungary, mint vállalkozás, hogyan épül fel?

Úgy működünk, mint bármely más cég: piaci alapokon. Mégis, van egy valós küldetésünk, a kisgyerekes anyukák segítése.

A fizető ügyfelünk a munkáltatók, a hirdetésekért kérünk pénzt, ez a profitorientált vonalunk. Ahogy minden cégnek, nekünk is költségeink vannak: honlap, grafikus, üzemeltetés, adminisztráció, pénzügy, és minden adó- és járulékteher, ami minden más vállalkozásnál is felmerül.

Mi az elképzelt jövő?

Vidéki terjeszkedés lenne jó ötlet. Két okból is, először, mert a home office vidéki elterjesztése fontos lenne, és mert a vidéki anyukáknak is fontos lenne ugyanannyi lehetőséget biztosítani. A számokból az látszik, hogy most Budapest-hangsúlyos a GYES/GYED visszatérés témaköre.

A hirdetések 90%-a Budapesti, 25 ezer tagú csoport, 24500 Magyarországról, ebből 12500 Budapesti, és a következő halmazban pedig 435 fő érdi anyuka van, majd Dunakeszi 388, Debrecen 372, és Szeged 284.

Most egy vidéki munkáltatói akciót hirdetünk: a 2021. december 31-ig feladott hirdetésekre 50% kedvezményt adunk a vidéki munkáltatóknak. További részletek itt.

Mi a jó anyuka-stratégia pályaújrakezdési szempontból?

Vegyük észre a munkaerőpiaci trendeket: idegennyelven beszélni tudni kell, rugalmasság, és képzelőerő.

Képzelőerő???

Képzelje el magát a napi munkában! Hogyan fog dolgozni minden nap? Készüljön fel az állásinterjúra, legyen jó álláspályázata, és készüljön fel a napi munkára is! Ne korlátozza a preferenciáit a teljesen pragmatikus érvrendszerre: ne legyen elég, hogy közel van a munkahely, és ne az legyen a fő szempont, hogy kevés a stressz…

Életkoruk, végzettségük és élettapasztalatuk alapján az anyukák közül sokan vállalhatnának nagyobb felelősséggel járó munkát, de ezt több ok miatt nem teszik.

Nem merik, mert az otthonlét alatt elvesztették a szakmai önbizalmukat. Azt gondolják, hogy egy felelősségteljesebb munkában több a stressz, de valójában az időbeosztás szabadsága is nagyobb – ami talán a legfontosabb az anyukák számára.

Vegyük észre: ha mindkét oldalon megmutatkozik a rugalmasság, az mindenki számára profitábilis lehet.

*****

A cikk megjelenését jómagam támogattam, így nincs (x). Nekem, mint Jobangelnek személyesen is fontos a jó lehetőségek bemutatása, a dolgozó nők boldogulása.

 További információk:

A Mommy Works honlapja munkáltatóknak

A Mommy Works Facebook-csoport

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg! Egyetértesz? Vitakoznál? Hozzáfűznél valamit? Várom szeretettel a kommented!

Ha te is bemutatnád, milyen jó célt szolgál a kezdeményezésed, vagy miért jó a te cégednél dolgozni, kérlek, tekintsd meg médiaajánlatom!

 Ha te is szeretnél egy olyan munkahelyet, ami neked jó, válogass tematikus szolgáltatásaimból, vezetőként nézd meg a vezetői portfólióban rejlő lehetőségeket!

 További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!

# # #

Írj te is!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. untermensch4
    mondta:

    Egyik korábbi munkahelyemen volt olyan betanított munka aminél szakaszosan összegyűlő dolgok végmegmunkálása/csomagolása volt a produkció. Egyszerűen el lehetett volna vonatkoztatni a műszakos munkarendtől ezeknél és 9-15h “kismama-műszakot” szervezni rá, de már a téma felvezetésénél megértési problémák merültek fel. Mármint a vezetés részéről, vhogy a munkafolyamatokban jártas üzemvezető még értette, felette már nem.

  2. L. Cz.
    mondta:

    Jó, hogy van ilyen kezdeményezés. Azzal, hogy a kisgyerekes anyukák kiesnek a munkaerőpiacról, minden szereplő veszít. Veszít az anyuka, mert várhatja a “segílykét”, ami éhenhalni is kevés. Veszít apa, mert a világ összes túlóráját és maszekját el kell vállalnia, hogy eltartsa a családot. Veszít az állam, mert anya nem munkabérből, hanem állami apanázsból él, költeni kell rá. Veszít a munkáltató, mert az esetlegesen szóba jöhető, csak épp a szokásostól eltérő igényű munkavállalót eleve kizárja, mert van gyereke.
    Ám bennem a régi mániámhoz kapcsolódóan felmerül egy kérdés: mikor lesz olyan kezdeményezés, ami a kékgalléros anyukáknak is ad hasonló megoldást? Tök jó, hogy a fehérgallérosoknak már van ilyen, nyomják a home office-t, legyen még sokáig ilyen – de mit kezdjen magával az, aki nem ugrotta meg az üvegplafont, viszont ennek ellenére volt bátorsága gyereket szülni?