Munkavállalói juttatások, amik a munkáltatóknak is előnyösek

Munkavállalói juttatások, amik a munkáltatóknak is előnyösek

home_office.jpgAz, hogy a munkáltatók kreativitásán múlik a termelékenység, nem újdonság, de hogy egyes esetekben a munkavállaló egy-egy juttatás hatására hatékonyabb lesz, sokszor újdonság. És itt nem a motivációra, ösztönzőkre gondolok, hanem simán a munkaeszközökre, és a munkarendre, amivel sokat könnyíthetik a munkavállaló életét, és – itt jön a döbbenet – a munkavállaló ettől hatékonyabb lesz. Ezek multikörnyezetben nem korszakalkotó ötletek, nagyobb magyar cégeknél szintén bevett gyakorlat, de a kkv-s vezetői körökben erős ellenállásba ütköznek.

Klasszikus példa, hogy ha a munkavállalónak orvoshoz kell mennie, az néha félnapos sorbanállást jelent (mert mint tudjuk, hiába van időpontra foglalás…). Erre a munkavállaló vehet ki egész napos fizetett szabadságot, pedig azok száma igencsak korlátozott. Vagy:

Egy 3 órás sorbanálláskor már érdemes magával laptopot, tabletet vinni, mobilnetről dolgozni… Igen, ehhez az kell, hogy laptopja, mobiltelefonja, azon mobilnet legyen minden olyan emberünknek, akinek a munkája nélkülözhetetlen. És akkor még mindig azt látom, hogy egyes hirdetésekben a céges laptop juttatásként van említve. A takarítónőnek sem juttatás a porszívó, hanem munkaeszköz.

———–

A másik juttatás, amivel érdemes foglalkozni, a cafeteria keretei között nyújtott internetelőfizetés. Sok cég ezt azért nem ajánlja fel, mert internet úgyis van otthon a legtöbb kollégánál. Igen, de nem azért fizetett elő, hogy dolgozzon rajta keresztül, ha pedig dolgozik, illik valamilyen módon beszállni a költségekbe. Pl. havi fix összeg minden kollégának a cafeteria-keretben felajánlva máris azt eredményezi, hogy szívesebben néz rá otthon is a levelezésére, ha kell. És a cafeteriában az a jó, hogy ha erre mégsem tart igényt, akkor más elemet is választhat igénye szerint.

———–

Mobiltelefon, mobilnet: Szintén látom a juttatások között, hogy „mobiltelefon”, és nem értem… Ha a kolléga olyan fontos munkát végez, hogy jó, ha mindig elérhető, jó, ha mindig netközelben van, akkor ez munkaeszköz, nem juttatás. Ha valamilyen módon a privát életét is segíti (pl. cég által biztosított flottacsomagba családtagok bevonása), akkor esetleg nevezhetjük juttatásnak.

———–

Fenti három kellék magában hordozza a harmadik, munkavállalók által kedvelt „juttatást”, a home office lehetőségét. Hogy ez miért is hatékonyságnövelő? Mert pl. most itthon ülök, és várok egy futárt, aki majd hoz nekem egy hatvankilós csomagot, ma valamikor. Tekintve, hogy ez nem egy előre tervezett, de Murphy által szervezett itthonmaradás lett, esélyem sem volt felkészülni rá, átadni a sürgős ügyeket más kollégának pl. Így viszont a sürgős céges ügyeket simán meg tudom oldani, hiszen minden eszköz adott hozzá. Ha a kolléga megkap minden eszközt az otthoni munkához akkor a legtöbb esetben egyáltalán nem fontos, hogy fizikailag is a cégben üljön. A cégnek pedig mindez azért jó, mert akárhonnan is, de a munka határidőre el lesz végezve.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz jobangel hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. jobangel
    mondta:

    @Online Távmunkás: a ruhapénz még mindig bevett szokás közszférában. A megcímzett juttatásokat akkor nem szereti a munkavállaló, ha nem tud vele mit kezdeni (pl. gyerektelen iskolakezdési támogatással).

    A gombos példa nem sántít, okos sales mindig megkérdezi állásinterjún, hogy a teljesítményminimumot érti, de mi a maximum? Mi az, amit a cég kapacitásban már nem tudna kezelni? Na, ilyenkor néznek bambán az interjúztatók, mégpedig a szakmaiak (a HR-esek meg értik a kérdést). És mivel a „szakmai” vezetők mohók, azt mondják, nincs felső korlát. Ilyenkor okos sales menekül, és nem fogadja el az állást. Aki elfogadja, és jól teljesít, az fog pereskedni a jutalékáért a céggel.

    A szabadság tényleg pihenésre van, sőt a munkaidő vége is arra való, hogy hazamenjünk. Sajnos a mi munkáltatási kultúránkban ez ritka, de mindenképpen kívánatos lenne…

  2. Online Távmunkás
    mondta:

    @jobangel: A ruhapénz is már évekkel ezelőtt megszűnt a legtöbb helyen. Sok ember nem szereti, ha korlátozzák, hogy hol és mit vásárolhat…

    A gombos hasonlatod ott sántít, hogy előfordulhat olyan eset, amikor csak 10 gombot akar fizetni a munkáltató, így ha 25-öt csinálnál, akkor feleannyi időt se dolgozhatnál…

    @Din Serpahis: A szabadság a pihenésre van, igaza volt a főnöködnek…

  3. Din Serpahis
    mondta:

    Hát most erről az jutott eszembe, hogy amikor Ausztriában dolgoztam, és visszajöttem a szabadságról, megemlítettem a főnöknek, hogy szabi alatt megnéztem a leveleimet és nagyjából vágom mi a helyzet – erre le***tt, hogy a szabadság az nem arra van, többet ilyet ne csináljak 🙂

  4. _droid_
    mondta:

    @Eltévelyedés: jo, neked nem az.
    1. az enyemhez nem fer hozza tavolrol. nekem is kisebb fajta tortura, hogy hozzakapcsolodjak a ceges halozathoz tavolrol (tobbszintu azonositas). de ha hozzafer akkor mi van? futtatom rajta az openttd-t? vagy olvasom a blog.hu-t? na es. ha olyamit akarok futtatni, amit nem kene, pl masolt matlab-ban kiserletezgetnek, akkor inditok egy virtualboxot.
    2. en is mast vennek, pl max harmadannyi penzt koltenek ra, mint a ceg. de ha mar ott van, akkor nem zavar az i7, a 16g ram meg a 256g ssd.
    3. nincs telerakva a cuccaimmal. amikor megvalok a cegtol, az minimum 2 honap, remelem lesz szabad 10 percem, amikor kimasolom a /home/$USER/private mappat egy usb-s hdd-re.
    4. az sajnalatos, nekem nincsenek.

    telefonban nem vagyok valogatos, de nalunk nem egy konkret tipust, hanem egy listat adnak, aztan bokjel ra valamelyikre. ha nekik mindegy, akkor en rabokok a 150ezresre, de valo igaz, ha magamnak vennek, akkor jo lenne a 40ezres is.

    en sem szamolom ezt juttataskent, amikor berrol egyeztetunk, ahogy mar irtam is, de ha magamnak kellene ugyanezt fizetnem, az havi 30+ lenne, ha meg ehelyett a nekem megfelelo helyettesitest, akkor is egy tizes. ha ezert nem adok semmit cserebe, ahogy mar irtam is, akkor koszi.

  5. jobangel
    mondta:

    @Online Távmunkás: Nem egyszerűbb. Egészen más hatása van annak, hogy „beszállok az internetköltségedbe”, mint annak, hogy „jól megfizetlek, de kötelező netre előfizetned”. Hasonló a hivatalokban adott „ruhapénz” aminek fejében elvárhatnak bizonyos öltözködési stílust.

  6. Online Távmunkás
    mondta:

    @jobangel: Szóval egyszerűbb készpénzt adni helyette.

  7. BircaHang Média szerkesztősége
    mondta:

    Nem, nem.

    Nem akarok munkát végezni otthon, útközben, máshol, CSAK munkahelyen, munkaidőben. Ezért NEM AKAROK se céges mobilt, se céges laptopot, se céges nyakörvet.

  8. Bambano
    mondta:

    ez a „ha ég a ház, el tudjanak érni” szöveg azért gázos, mert azoknál a munkaadóknál, akiknél egy mobiltelefon lényeges spórolási tétel, mindig ég a ház. tehát ha megadod nekik a lehetőséget, hogy egyszer felhívjanak munkaidőn túl, akkor attól kezdve egyre sűrűsödő gyakorisággal fognak hívogatni, mígnem teljesen odalesz a magánéleted.

    régebben volt nekem is céges autó, notebook (az istenért, hagyjuk már ezt a laptopozást, ma senkinek nincs laptopja, az másik kategória!), telefon. általában nem olyan cuccokat kaptam, amit szerettem volna. már egy jó ideje nincs semmi ilyesmim és jól van ez így.

  9. Eltévelyedés
    mondta:

    @_droid_: A céges laptop egyáltalán nem juttatás. A magánhasználatot lehetőleg minimumra szorítom a céges laptoppal, mert
    1. IT hozzáfér távolról is
    2. Magamnak sok szempont miatt másfélét vennék
    3. Ha megválok a cégtől, akkor jön a probléma, hogy gyorsan le kéne menteni a cuccaimat
    4. Céges laptopon vannak olyan programok, amik eléggé lelassítják a gépet – rontják a felhasználói élményemet.

    Egy laptop manapság azért nem akkora csúcsberuházás, hogy akárcsak gondoljak is a közös használatúra. Köszi, veszek magamnak.

    A telefon határeset, nyilván minden magánhívást cégesen intézek, ki szeret 2 telefont cipelni. De mi van, ha nem telefonszámlát fizetnek, hanem adnak valamilyen telefont, ami legritkább esetben az, amit magadtól választanál?
    Amúgy amelyik cég a kb havi 4000 forintos magán költésemet juttatásként számolja, az annyira szarrágó, hogy nem dolgoznék neki. (lásd még, Indiában jártam és a cég a dolgozók asztali telefonhívásait monitorozta, és a saját hívásokat kifizettette. Namost kb 10 fillér per perc volt a hívásdíj, tehát az adminja többe került… Amelyik cég ilyenre képes, attól sok jót ne várj)

  10. vgaborka
    mondta:

    @enpera:
    Ha ezt meg tudod oldani, akkor szerencséd van. Mondjuk én nem tartom az ördögtől valónak, hogy a munkahelyemen tudják a privát telefonszámomat és ha ég a ház, akkor el tudjanak érni, ez az előző hsz-ben említett, akkor kérjek, ha ők is kérhetnek.
    De pl sok munkahelyen meg kell (illik) adni, egy veszély esetén értesítendő személy számát is (mondjuk irodai munka során viszonylag kevés ilyen veszély van), én ezt se tartom rossznak. A lényeg, hogy tudják megfelelően kezelni a dolgokat.

  11. enpera
    mondta:

    @jobangel: eleve a magántelefonszámomat senki sem tudja a cégnél

  12. vgaborka
    mondta:

    A home officenak van még egy másik olyan eshetősége is, amikor akár kifejezettem elvárt is lehet: előfordulhat, hogy az egyén enyhén beteg, de még képes (mondjuk úgy, hogy 99%-os állapotban van) dolgozni (kisebb megfázás, esetleg egy jobb fajta gyomorrontás-nem röhög, volt ilyen kollégám), ilyenkor jobb ha otthon marad és otthonról tolja az ipart, mintha bejön és végigfertőz mindenkit. De pl. simán lehet, hogy mondjuk jönnek valamit szerelni/leolvasni a lakásba, ez mondjuk nettó fél óra munka, de a szaki majd valamikor 12-18 óra között fog érkezni.
    A másik, amit írt valaki a „lecsúsztatás” (később, korábban jönni, lelépni napközben 1-2 órára), szerintem ez ha csak nem ég a ház, akkor mennie kell, mert ha azon az 1-2 órán múlik egy határidő, akkor ott valami nagyon el van b..va. Ill. valakitől csak akkor kérhetek bármit, ha amikor ő is kér, akkor megkapja azt (természetesen korlátok között).
    Voltam olyan külföldi cégnél, ahol volt a cégnek kondibérlete (mondjuk x db), amit bárki elvihetett, itthon ilyennel még nem találkoztam. Anno a koliban pl volt kolis színházbérlet is, amit bárki elvihetett.

  13. valakivalaholvalamerre
    mondta:

    @_droid_: a Te esetedben én is inkább tartanék saját mobilt + laptopot, ha nem lenne elvárás, hogy munkaidőn kívül is elérhető legyek és nem is fizetik ki. Szerintem, ha kifizetnék normál elszámolással a túlmunkát jóval többre jönne ki, mint az eszközök ára. 🙂 Ráadásul olyan mobil díjcsomagunk van, ahol nincs percdíj, tehát nincs többletköltsége a magán hívásoknak. Az internetemet meg én fizetem…
    Na de én vállaltam, nem nagyon reklamálhatok 🙂
    Ebből is látszik, hogy nagy a szórás a juttatásokban is.

  14. _droid_
    mondta:

    @valakivalaholvalamerre: hat de nekem van. ha nem adnanak telefont, akkor vennek egyet a jelenlegi 10 eves keszulek helyett, amit most gyakorlatilag csak netbank tokenkent hasznalok. fizetnem a telefonszamlat, ami akkor is parezer havonta, ha nem hivok senkit. ha nem hasznalnam a ceges gepet otthon, akkor vennem kene egyet. mit adok ezert cserebe?
    leveleket nem kapom meg, ha nem vagyok ceges halozaton. munkaidon kivul nem ism elvaras, hogy olvassam, hiszen nem tartjak szamon, ki viszi haza a gepet. munkaidon kivul nem hivnak fel telefonon. ha ugyelni kell, ami amugy evente 1-2 alkalommal elofordul es onkentesen lehet vallalni, azt kifizetik. ha ugyeletben csinalni is kell valamit, pl felhivnak es felveszed, az rogton atvalt hetvegi tuloraba, szinten kifizetik.

  15. Koczy
    mondta:

    Az előző munkahelyemen volt laptopom, telefonom, home office, minden ilyesmi. Ez azzal járt, hogy sokszor (mivel néha kellett ügyféllel is kapcsolatot tartani) a kedves ügyfél úgy gondolta, hogy szombaton este 8 órakor ő elmondja nekem a dolgait, mert hétfőn nem ér rá. Meg amire nem volt időm napközben a nyolc óra alatt (mert elég „ide-oda futkozósban” voltam), miután hazaértem, kajáltam beraktam a mosógépet, elmosogattam stb. állhattam neki befejezni. Eléggé összecsúsztak az otthoni „pihenős” dolgok, főleg úgy, hogy sokszor hétvégén is dolgoztam a rendezvények miatt, hazaértem, jól van akkor gyorsan lejegyzetelünk róla egy-két dolgot, hogy hétfőn ne kelljen már és a végén azon kaptam magam, hogy végigdolgoztam azt a napot is…

    A mostani munkahelyemen meg olyan iratokkal, aktákkal, programmal dolgozunk, amit ha akarnék sem vihetnék haza, mert nem szabad kivinni őket az iroda területéről. Mellékállásban meg vállalkozóként vagyok ott nyilván saját cuccokat használok.

    Néha egyébként sokkal jobb érzés, hogy nem kell „magammal cipelnem minden nap a munkát”, mint az előző helyen.

  16. jobangel
    mondta:

    @neo_01: És miért az elvégzett munka időtartamához igazítanád a béreket? Teljes őrültség. Az elvégzett munka hasznához illendő igazítani. Pl.: tudok egy darab gombot varrni egy kabátra másfél óráig is, ha időre fizetnek, vagy tudok 5 kabátra összesen 25 gombot varrni másfél óra alatt, ha a teljesítményre/haszonra fizetnek. Ez utóbbi persze lehet, hogy többe kerül a munkáltatónak, de a haszna is nagyobb belőle, tehát abszolút értékben mindenki jobban jár. A gombot varró munkavállaló is…

  17. neo_01
    mondta:

    Home office, távmunka, stb.
    Milyen jó hogy az embernek nem kell bemenni a munkahelyére és az otthonában kényelmesen tud dolgozni. A fenéket!
    Abban a pillanatban amit a bérezést hozzáigazítják a ténylegesen elvégzett munka időtartamához, egyből megérzi a jó munkásember hogy jobb bent ülni 8 órát az irodában.

  18. onlajnok
    mondta:

    @jobangel: na hát ezt mondom én is :D, ne kábítsanak azzal, hogy ezek juttatások, mert egyrészt a munkához is kell, másrészt olyan megkötésekkel használhatom csak magáncélra, ami mellett semmi értelme.

    Ok a sportkártyát csak azért kevertem ide, mert az is hasonló szintű parasztvakítás. Értem a mögöttes szándékot és azt is, hogy ez jófejség, mert tényleg az, csak szintén a felhasználás nehézségei és korlátai miatt gyakorlatilag értelmetlen.

  19. jobangel
    mondta:

    @onlajnok: Na de az nem juttatás, ha a céges gépen netezhet valaki. Attól senki nem lesz se szegényebb, se gazdagabb. A sportbérlet érdekes, ha nem cafeteria-elem, és csak úgy adják, akkor juttatás, ami akár jófejség is lehetne. Az már a cég ügyetlensége, hogy nem tudja, hogy a munkavállaló ennek nem örül, így ő hiába költ rá.

  20. jobangel
    mondta:

    @Quas!: Jóég. És ezt emberek elfogadják állásinterjún?

  21. onlajnok
    mondta:

    @jobangel: Dehogy vennék, de akkor félreértettem. Én úgy értelmeztem a leírtakat, hogy ezeket a céges eszközöket magán felhasználásra is engedélyezik egyfajta juttatásként.

    És a sportbérlet nálunk nem cafetéria elem, azt kapjuk mindenképpen, nem tudok mást választani helyette.

  22. Quas!
    mondta:

    Nálunk flottás telefon van. Mindenki magának köti meg a szerződést, a számlát is a saját fizetéséből egyenlíti ki, a készüléket is magának kell megvennie a dolgozónak. Ennek ellenére időnként piszkálják azzal az embert, hogy céges telefonod van miért nem veszed fel munkaidőn kívül???

  23. jobangel
    mondta:

    @onlajnok: miért vennél magadnak céges munkára laptopot? Ha szeretnék, hogy dolgozzak, adjanak eszközt. A sportbérlet más téma, az cafeteria-elem, ha neked egyébként jobban megfelel más, akkor azt a mást kell választani.

  24. valakivalaholvalamerre
    mondta:

    @_droid_: Ha azért kapod őket, mert aktívan használod, akkor szerintem nincs. Használom munkaidőn kívül, ha rá kell néznem valamire, hívogatnak munkaidőn kívül segítséget kérve a felhasználók, stb. Gyakorlatilag ügyeletben vagyok szabadidőmben… Ennek a kompenzálásaként használhatom saját célra is az eszközöket. Ez közel sem fedezi a munkaidőn kívül végzett munkát, amit egyébként nem fizetnek ki.

  25. enpera
    mondta:

    @onlajnok: teljesen igazad van

  26. onlajnok
    mondta:

    @szamaritánus: Igazság szerint én is, csak néha-néha megnézik mi van rajta, aztán ha valami tiltólistás, akkor jön az ejnyebejnye, aminek egy idő után anyagi vonzatai is vannak. Itt kicsit nagyobb a szigorúság, amit értek is, így nem használom magáncélra a gépem, aztán ennyi.

  27. szamaritánus
    mondta:

    @onlajnok: én akármit telepíthetek a céges gépre. 😀

  28. onlajnok
    mondta:

    Ezek olyan szintű kábítások, mint a sportkártya, mint bérek kívüli juttatás. A céges gépet még ha használhatom is magáncélra, nem telepíthetek rá akármit, ráadásul elég drága dolog, amiért anyagi felelősséggel tartozom, szóval csak a „baj” van vele. Céges telefon szerencsére nincs, bár ennek talán még lenne értelem, ha nem 5 perceket beszélnék havonta, amiből 4-ben engem hívnak :D.

    Egyszerűen fizessenek meg tisztességesen, amiből tudok saját laptopot, telefont, sportbérletet venni, ha úgy gondolom, hogy szükségem van rá.

  29. _droid_
    mondta:

    hat azert a ceges laptopnak es telefonnak van nemi juttatas erteke is. ha berrol egyeztetunk, akkor nyilvan 0 sullyal szamitom az ilyesmit, de ha mar adjak es magancelu hasznalata kifejezetten megengedett, akkor hasznalom. 0 telefonszamla, 0 telefonreszlet, 0 szamitogepvasarlas/bovites – ez azert havonta egy tizes legalabb. (munkaidon kivul nem hivogatnak, de belul se nagyon)

  30. jobangel
    mondta:

    @M_R: 4 év fősuli minimum. Ha OKJ-s is, akkor is két év, de az inkább az adminisztrációs feladatokra jó. A kiválasztás közelébe OkJ-val nem engedik.

  31. jobangel
    mondta:

    @Online Távmunkás: normál adózású lett a kedvezményes helyett.

  32. midnight coder
    mondta:

    Nálunk nincs céges telefon/laptop, így saját zsebből veszem ezeket a dolgokat – ami azt jelenti, hogy úgy 300 ezer mínusz. Home office csak szükség esetén van, de ha valami miatt itthon kell maradni, akkor adnak rá lehetőséget. Külföldi multi.

  33. enpera
    mondta:

    @pneumónia: te lehet balkáni vagy, de én magyar.

  34. @pneumónia:

    „Gyerek ez itt a büdös Balkán, ostoba pár éve jogot végzett csajok döntenek emberi sorsokról, „

    Még ha legalább jogot (vagy bármi hasonlót) végeztek volna.. OKJ-s fél éves valami büfé-ruhatár…

  35. …volt már „szerencsém” olyan magyar céghez is, ahol a fizetést úgy kezelték mint „költségtérítést” – a tulaj úgy gondolta, hogy ha munkaidőben céges ügyben pl. utazni kell, „arra van a fizetés”. Két hét után elváltunk egymástól 🙂

  36. Online Távmunkás
    mondta:

    Ha jól tudom, akkor a cafetériából már nagyjából 4 éve kikerült az internet…

  37. Phteven
    mondta:

    Az egyik korai munkahelyemen volt céges telóm. A főnököm szemrebbenés nélkül hívott este 9-10-kor, vagy szombat, vasárnap. Ha nem vettem fel, akkor lebaszott, hogy céges ügyben keresett, és hogy ez nem való, mert nagy pénzek forognak kockán. Nem akartam mondai neki, hogy ez az én fizetésemet kurvára nem befolyásolja. Épp elég pénzt talicskáztak ki külföldre, hogy az általam termelt veszteség miatt könnyezni kezdjek.

    A következő munkahelyeimen köszönettel visszautasítottam a mobilt, mondván korlátlan csomagom van, nem gond rajta intézni a céges hívásokat, és nem kell legalább másik telefont is cipelnem. Így e a probléma kipiálódott. 🙂

  38. atoszp
    mondta:

    @Rókica25: Egyetértek, nálunk is rossz szemmel néznek rád ha mondjuk akár már 10 perccel is hamarabb szeretnél elmenni valamilyen elintézni való miatt. És egyből jön a kérdés mikor dolgozom le azt az időt?

  39. pneumónia
    mondta:

    Gyerek ez itt a büdös Balkán, ostoba pár éve jogot végzett csajok döntenek emberi sorsokról, minél magasabb beosztásúval beszélget ötletel az ember, annál inkább rájön hogy ez 1 hülye semmihez sem ért :)))
    Kelet Magyarországon meg te viszel mobilnetet, meg notit…

  40. jó téma aktuális is azonban a cégek 90% olyan gyökér hr-eseket alkalmaz, hogy ez nem működik… jó példát 1-2-őt tudok… ill. kivételt…

  41. Rókica25
    mondta:

    Ugyan! nem a home officet, de legtöbb helyen még a 6 órás részmunkaidőt is a sátántól valónak tartják! Mert biztos csak lógni akar a munkavállaló.
    Meg ahol a főnök nem tudja ellenőrizni a munkát (hülye hozzá), az azt akarja ellenőrizni, hogy Mancika 9-18ig bent legyen az irodában és kész.
    Nyilván egy gyári szalagmunkás nem is lesz képes soha otthonról dolgozni, ez inkább a szellemi munkakörök (szűk)rétegére vonatkozik.
    Sok helyen meg olyan rugalmatlanok, hogy nem engedik meg azt se, ha 30 perccel előbb el kell menned pl orvoshoz és mondod, hogy majd ledolgozod azt a 30 percet. Nem és nem! Nem enged el a főnök, akkor sem, ha az üres monitort bámulod, mert aznapra kész a munka! És a miértre a válasz: Mert itt ez a rend és kész!

  42. jobangel
    mondta:

    @Irbisz: Igen, van olyan vállalati réteg Magyarországon, ahol még ezekről kell győzködni döntéshozókat. Hogy a laptop nem ajándék, és egyáltalán nem jó, ha a munkavállalót arra kárhoztatjuk, hogy csak az irodából tudjon munkát végezni. Tipikusan együttjár ez a HR-részleg teljes hiányával, ill. annak a tudásnak a hiányával, hogy hogyan lehet vezetni a XXI. században mindenféle munkavállalói csoportokat, kinél mi lesz hatékony. Kor, nem, szakterület, mind különböző bánásmódot kíván. A posztbeli apróságok persze bármely irodai munkára értelmezhetők, de még ez sem triviális…

  43. Irbisz
    mondta:

    Ezek olyan egyszerü dolgok, hogy döbbenetesen alacsony szintü munkaadoi kulturat jelent, hogy ezeket nem alkalmazzak …
    A felnapos szabadsag is jo dolog, vagy a sok munkakörben ki nem fizetett tulorak kiadasa olyan alkalmakra, amit emlitettel: orvos, valamilyen mester,-csomagvaras, ügyintezes stb.

    Oke, a nemet viszonyok nem mervadoak, es ott is elteröek a lehetösegek, de itt peldaul ilyen felnapos elinteznivalo eseten csak szol az ember, hogy holnap csak delbe jövök, indoklas, de ottthon elerhetö vagyok, es ezzel ennyi.
    Az ilyen plusz idö meg felbecsülhetetlen ertekü, föleg hogy nem pitizni kell erte zsarnokhajlamu, szocialista beallitottsagi fönökökkel.