Munkavállalói ROI – 4 – befejező rész

Munkavállalói ROI – 4 – befejező rész

*ROI jelentése: befektetés(arányos) megtérülés

Az előző részek folytatása. (Előzmények: első rész és második rész, harmadik rész)

Ez a befejező rész. Csak egy dolgot nem szabad elfelejteni: Soha ne add fel! Mint a fa ezen a képen… Elméletileg nincs esélye. Gyakorlatilag sok éve él és virul. („I will survive”)

——————————

Munkavállalói ROI

Kis magyar munkavállalói szenvedéstörténet •

„Álom a munkaadóról, aki messzire ellát a sámli fölött”

 

 

fa1.jpg

Kép forrása: Dailymail Online

Befektetési oldalon ez van: annyi önéletrajzot, próbamunkát írtam, hogy abból fel lehetett volna nevelni öt gyereket és el lehetett volna végezni öt egyetemet, írni lehetett volna öt könyvet, de legalább anyagi biztonságra lehetett volna szert tenni egy kicsivel is korrektebb, emberibb világban. Dolgoztam hajnalonként, karácsonykor, szilveszterkor, mindig kész voltam mindent bevállalni, legjobb barátaimmal sem találkoztam soha két hónapnál gyakrabban. A számokat nem is merem nézni, mert a mérleg még elborzasztóbb lenne.

Írtam kereskedelmi és megvalósíthatósági terveket, fordítói próbamunkát, kommunikációs szakmai teszteket, millió önéletrajzot és motivációs levelet, írtam pályázatokat, rendszeresen kapartam ki másoknak a gesztenyét, akik sokra vitték és amikor fent voltak, már derogált nekik emlékezni rám, vagy arra, amit tettem értük.

Egyik történetem, hogy egy jogász szeretett volna elnyerni egy ösztöndíjat, de elég kacifántos előétele volt, nagyon át kellett gondolni a pályázati stratégiát. Angolul pályáztunk, mindent együtt írtunk, nélkülem nem írta volna meg. A pályázat elkészült, ezzel zöld utat kapott, nyert vele 25.000 dollárt és az alapítvány new york-i központjában, ahol évente több száz pályázati anyagot kapnak, azt mondták neki, hogy az övé az egyik legjobb. A jogász végül igen sokra vitte. Néhány év múlva összefutottunk az utcán, ő akkor már karrierje magasán, én lerongyolódva, hányódva az tízezredik vacak állásban. Párás szemmel örültem a sikerének. Mondtam neki, hogy én is szeretnék pályázni ösztöndíjért ugyanannál az alapítványnál, mert szeretnék emberi jogi szóvivő lenni. A jogász tűnődve azt válaszolta — És mondd kérlek, tudsz te ennyire angolul? Szelektív memória, te édes.

Azt szoktam mondani, hogy aki ma Budapesten azt mondja, hogy nincs meg neki az önéletrajzom, az hazudik. 

A rosszul fizető inkorrekt állások sora mellett persze soha nem tudtam félretenni, mert az albérlet felemésztett mindent, adósságaim lettek, amiket soha nem tudtam kifizetni, hiába nyomorogtam és vállaltam mindent, hiába értem el kereskedelmi sikert is, lassan olyan lettem mint egy jobb sorsra hivatott, elnyűtt kabát, amikor az ember anyaga megy tönkre és már helyrehozni nem lehet, vagy alig. 

Feldarált, hogy olyan ajánlatok jöttek, ahol nagyon apró cégeknek kellett volna megbízásra munka, mindig abból a fajtából, ahol munka sok, a pénz kevés. Ha sikerült nagyobbat dobni, az eredményt a munkaadónak sikerült elvarázsolnia, a haszon mindig másnál kötött ki, rám véletlenül sem esett a jólét egyetlen sugara sem, bár megdolgoztam érte. Véletlenül sohasem lettem a haszonélvező. Sőt, kéjjel rúgtak ki, vagy kéjjel tették tönkre munkám eredményét. Például, amikor egy jó interjúsorozatot készítettem egy online lapba neves emberekkel, a tulajdonos ugyan ma is nagyon szeret és elválásunk óta több helyre megpróbált beajánlani, félig jó szívvel, mert sokra tart, de félig nem, mert nem bocsátotta meg, hogy nem maradtam vele, így aztán, amikor a nagyon kevés fizetés miatt, amit nyújtani tudott, elmentem tőle, akkor a legértékesebb interjúsorozatom, ahogy ez lenni szokott, véletlenül örökre letörlődött a szerverről és kikerült a lapból. … sokféleképpen próbáltak beetetni, vagy kihasználni a rászorultságomat. Mindig kész voltam dolgozni, de nem úgy táncoltam, ahogy mások fütyültek. Tartósan nem néztem el senkinek, ha megpróbált hülyének nézni. Kellemetlen egy alak vagyok. 

Mérleg: húszéves munka után ott tartok úgy, hogy bár mindenhol igyekeztem, dolgoztam, eredményeket értem el, ahány lehetőséget dobott az ég, annyifélét, és gyakorlatilag, ha a dolgok nem változnak, akkor az utca vár rám – nem azért, mert nem dolgoztam, vagy mert nem értem el eredményeket, hanem mit tudom én, bocsánat az arroganciáért, de talán túl jó voltam, túl irigylésre méltó, túl szuverén, nem elég szervilis, nem tudtam lefeküdni senkinek, túl elérhetetlen voltam, nálam kisebbek érezték bennem a többletet és ez zavarta őket, és végül, mert ezt dobta az élet: túl hajtós vagyok, mindent túlcsinálok és túl sok vagyok, végül … már tényleg nem illek be sehová. Ismerős az érzés, hogy a kollégák azért utálnak veled dolgozni, mert te tényleg dolgozni akarsz és tényleg eredményeket akarsz elérni? Felforgatsz mindent kényelmes kis életükben, te ügybuzgó kis hülye. Mindenki másnak minden jó úgy, ahogy van. Ha rossz, akkor is.

Itt vagyok fáradtan. Nincstelenül. Elkeseredetten. Húsz évet abba tettem bele, hogy legyen egy rendes állásom. Nem túlzás: ez ennyi, húsz év. Nem éltem magánéletet, mert úgy voltam vele, hogy legalább ez az egy legyen rendben és még a legjobb barátaimmal sem találkoztam többször mint kéthavonta egyszer, nem írtam, csak annyit, amennyit nem írni már nem bírtam volna, tehát azért nonstop munka mellett csomó mindent létrehoztam még, mert betege lettem volna, ha nem és komolyan, várom, hogy rám omoljon a világ. Mert ahol teljesen-teljesen megfeleltem volna, ott nem értették, mitől vagyok olyan komoly, hallgatag, humortalan és keserű. Hát vajon mitől, ti lángeszek.

Elment a kedvem az emberektől, és ezzel egy értékes, használható, profitábilis kompetenciám vált átmenetileg használhatatlanná, mert ennyi küzdelem után most tényleg csak undorral tudok az emberekre nézni. Most a lelki fáradtságnak ezen a pontján úgy érzem, hogy itt nem számít sem az érték, sem a tehetség, sem munka, sem a szorgalom, csak az számít, hogy kézre állj, légy használható, ismerős eszköz, hangya légy, ne óriás. 

A mérlegem azzal zárul, hogy momentán nemhogy motivációm nincs többé, életkedvem sincs arra, hogy itt bármit bárkiért bárkivel bármiért csináljak. Dolgozom, de erőmet már csak abból tudom meríteni, ha az egyetemes értékekre gondolok, mert gyomrom felfordul attól, amit látok. Többnyire.

Miért volt olyan lehetetlen, hogy találjak EGY rendes állást? Persze, világos, nem biztos, hogy ennyi hányattatás után ezt tárgyilagosan tudom nézni, de tudom azért, hogy  nemcsak a piszkos ügyek léteznek pitiáner közreműködőkkel. De egy biztos: momentán utálom az embereket. A következő két évben legszívesebben nem látnék egyet sem. … új élet csak akkor tudna kezdődni, ha kiheverhetném ezt a sok bajt, ha jönne már végre némi napfény, lenne, aki úgy áll mellém, hogy kis időre megtart támogató szeretetében mint a jóisten, azaz végre megpihenhetnék.  … mondjuk nem értem, hogy fordulhat elő, hogy segítségre szorulok én, aki tudok dolgozni, de így van. Nagy szükség lenne arra is, hogy kicsit elfelejtsem mindezt és utána pihenten tudjak ránézni minderre, mi miért volt.

Talpra lehet-e ebből állni? 

Szeretnék új lapot nyitni. Szeretném, ha semmi sem emlékeztetne ezekre az emberekre, helyzetekre és tapasztalatokra. Muszáj előre néznem, hiszen nekem misszióm van. 

Szeretnék találni egy rendes állást.

… tudom, csak a baj van velem.

VÉGE

——————————

Mit mondhatnék én minderre? Hogy ne adja fel, hogy pályázzon szorgalmasan, hogy engedje el a sérelmeit, ne dédelgesse őket. Teszi mindezt, erőn felül, de egyelőre nincs eredmény. Remélünk és dolgozunk tovább a sikerért.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz Bambano hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. Laptop7712
    mondta:

    @Don Tejbegríz a féllábú matrac:
    Most elég komolyan el kellett kezdenem röhögni. Az ilyen cég, soha nem lehet sikeres egy ponton túl, legyen az bárhol a világban, teljesen mindegy, hogy mit gyárt. Az emberek azért vannak ott, mivel kis hazánkban az elmúlt 25 évben a szarrágást preferálta, vállalkozói szinten is, és melós szinten is.
    Egy ilyen cég simán kiürülne másnapra Angliában, mivel a munkaerőpiac szabad, és nem kényszerből melóznak az emberek, mint itthon.
    Nem hiszem azt, hogy egy ilyen cég sikeresen tudna exportálni a termékeit a világpiacra. Csak cégest játszanak, de nem cég, dolgozhatnak ott akár 10.000 -en is, a szar az szar marad, és lepik is rendesen a legyek.

  2. Don Tejbegríz a féllábú matrac
    mondta:

    @jobangel:
    Ettől függetlenül ha az a pökhendi dilettáns tényleg teljesen alkalmatlan lenne, akkor most 600 ember állást kereshetne karácsonykor.
    Sokan nem képesek sajnos belátni, hogy vannak alkalmazott típusú emberek és vannak vállalkozó típusúak. A kettő teljesen máshogyan gondolkodik. Ezért van az, hogy a megmondó emberek, akik jobban tudnák a főnök dolgát sosem fognak céget alapítani…

  3. jobangel
    mondta:

    @Don Tejbegríz a féllábú matrac: Call center, gyártósoros cégeknél simán nem jellemzi a cég szervezeti fejlettségét a foglalkoztatottak száma. Ebből lesz a magas fluktuáció és a tehetetlen cég. Létszámban növekedni könnyű, ésszel, kezelhetően növekedni már nem.

  4. Don Tejbegríz a féllábú matrac
    mondta:

    @Rókica25:

    „pökhendi dilettáns” a 600 fős kkv-t meg gondolom a legyek hordták össze 🙂

  5. Rókica25
    mondta:

    @Bambano: :-DDDDDDD

  6. Rókica25
    mondta:

    @jobangel: Ott a pont nálad! Dehát ha ez van, akkor ez van…:-)

  7. okoska77
    mondta:

    Lehet, pont ez a vilagfajdalom, amit ebben az irasban ereztem vetul ki a leveliro teljes eletere? Lehet, hogy ez az attitud erzodik az interjukon es minden kommunikacion?

    Az informatikus temahoz pedig csak annyit, nem mindegy milyen informatikus. Ez kb. olyan, mintha azt mondana valaki keves a sofor az orszagban. Milyen sofor? Szemelyauto? mert az tuti van par. Vagy nemzetkozi jogsis veszelyes aru szallito kamionsofor? Jah igen, ok mar kulfoldon elnek.

  8. jobangel
    mondta:

    @Rókica25: Azért az alkalmatlanság egyik kritériuma, hogy egy specifikus munkára, mint pl. HR-generalista valaki tud olyan általános kiírást csinálni, amire bejön 640 CV. Amiből megfelelne 500. Ne szórakozzunk már. Talán nem 15 éves hirdetés-template-ből kellene dolgozni.

  9. Bambano
    mondta:

    @Rókica25: mert ha felvenne egy jó hr-est, az első körben őt cserélné le 😛

  10. Rókica25
    mondta:

    @Rókica25: 600-800 FŐS

  11. Rókica25
    mondta:

    @Bambano: Béna a hr, vagy (amint látom kvvknál), sajnos egyre több helyen nincs is. Még kiszervezett hr sem. Ahogy pr és marketing sincs, mert költséghiányra hivatkozva megszűntették :600-800 kkv-król beszélek. Sőt jog sincs és payroll sem, mondjuk utóbbi legalább ki van szervezve.
    1 bnőm nemrég egyik ilyen 600 fős kkv-hoz (kereskedelem) ment el dolgozni beszerzőnek. Hatalmas a fluktuáció, rossz a munkaköri légkör, béna a kiválasztás, állandó a mobbing, az igazgató (akié a cég), egy pökhendi, dilettáns, aki nemrég egy meetingen kijelentette a dolgozóknak, hogy itt a „beosztottak neve kuss!” És a fluktuáció, eredmények romlása ellenére sem vesz fel egy hr-st…

  12. Bambano
    mondta:

    @Rókica25: egy régi ismerősöm cége keres embert, egyre kétségbeesettebben. már nem csak portálokon, hanem szakmai levelezőlistákon is, a legkisebben is. már szinte könyörögnek, az igényeket leszállították odáig, hogy két keze meg két lába legyen, oszt slussz.

    na ide beadtam, az ismerősnek küldve. vagy ennyire béna a hr, hogy lassan két hónap alatt sem bír lépni, hiába kellene a cégnek az ember, vagy egyáltalán nem igazak azok a hírek, hogy it-sből hiány van.

  13. Rókica25
    mondta:

    @Bambano: Hr generalistának jelentkeztem, behívtak interjúra, a hr csoportvezető interjúztatott. Rákérdeztem és elárulta: jelentkezők száma 640 fő. Ebből megfelelt a kiírásnak 500 fő. De csak 20 főt hívnak be első körre nagyjából randomszerűen, fotó, ránézés alapján válogattak, hisz az 500 közül szinte mindegy volt ki kerül be, hisz mind az 500an ránézésre jók. Lesz még egy kör januárban a legjobb 3-mmal. A többi kuka. Sajnos nincs kapacitásuk 500 ember behívására.
    Az elvárások: min. 5 év hr gen. tapasztalat multinál, angol tárgyalóképes ismerete, a többi a szokásos: szorgalmas, terhelhető, proaktív…:-)
    Szerencsés voltam, hogy egyáltalán behívtak. Igaz, ma szerencsés napom van, találtam 500Ft-ot az utcán. :-))))

  14. pippa2011
    mondta:

    @ROI: Megnyugodtam, hogy nem érezted bántásnak a kommentjeimet. JobAngelnek is szerettem volna kicsit segíteni, és a te helyzetedet is átérzem. A szorgalmad, tudásod és tapasztalatod nagy dolgokra predesztinálhat.

  15. Bambano
    mondta:

    @Online Távmunkás: mostanában elküldtem pár jelentkezést. nulla reakció.
    szerintem it-s se kell.

  16. @pippa2011: Köszönöm szépen a tippeket és a linkeket. Sok észrevételed nagyon jól betalált. Egy-két éve van annak is, hogy rádöbbentem, mennyire elszegényítettem a személyes kapcsolataimat és próbáltam visszaépíteni párat. Feltűnt nekem, hogy van, volt bizonyos vakság bennem arról, kik az „igazi” barátok, és ezzel néha nélkülöztem azt, hogy igaz és jó tükröt tartsanak nekem. Az is igaz, hogy valójában annyira hajhásztam az eredményt és sikert, hogy átmenetileg sikeresen kikapcsoltam magamból minden emberi érzést. Hát igen, ezzel meló van. De minthogy megalomán és maximalista vagyok, ez az információ nekem pont elég is ahhoz, hogy továbblépjek ennyivel. (Csak imádkozom csöndben, hogy meghívjak magam mellé és legyen eszem megtartani olyan hű és jó szövetségeseket mint JobAngel és Te, Pippa. Akkor lassanként mégiscsak minden helyére kerül, tudom. 🙂

    Nem vagyok a pszichomókusok ellen, csak amikor néha elnéztem hozzájuk, olyan szinten amortizáltam néhányukat egy óra alatt is, hogy aggódni kellett mentális egészségükért. 🙂

    Úgy érzem, hogy a legtöbb segítséget a barátian mondott igaz kijelentések nyújtják. Az arányérzékemet kell helyre rakni, ezt pár okos ember, aki mellém tud állni, három perc alatt végre tudja hajtani. Az igaz kijelentések – csontkovácsi munka, kicsit helyre kell rázni az alapokat. De ez már félig meg is történt, a cikkel megírásával is, és azzal is, amilyen kommentárok születtek rá. Szóval elértünk egymáshoz, ennél több nem is kell a boldoguláshoz/boldogsághoz.

  17. @HellsAngel: Értem, amit mondasz, de nem hiszem, hogy ez lenne a helyzet ezzel a cikkel is.
    Szerettem volna ránézni a nagy képre és ezzel kicsit jobban megérteni. Annak ugyanis van információértéke, ha valami kb. ötvenszer történt meg, az már ugye nem véletlen, valami oka csak van. Az lenne a furcsa, ha nem próbálnám értelmezni, megtalálni az ok-okozat összefüggést. Ez nem is olyan egyszerű, és persze hogy minden magyarázat mondvacsinált.

    Kérdezz meg egy orvost arról, mi az egészség. Lehet, hogy van egy definíciója erre, de meg fogja-e tudni mondani Neked, hogy Te mitől vagy egészséges?
    Valószínűleg egy mondvacsinált választ fogsz hallani akkor is…

    …szerintem viszont jó feltenni olyan kérdéseket, amelyekre nem létezik jó válasz. Ha másért nem, akkor azért, hogy erre rájöjj.

  18. @Rókica25: Ne add fel. Most mintha kapisgálnék valami megoldásfélét a helyzetünkre. Elmondom, hátha segít Neked is és a többieknek, hozzánk hasonlóknak.

    Most a legutolsó interjún nagyon pozitívan sikerült kezelni mindent, sokkal több időt, erőt szántam arra, hogy megértsem a partnert, mint a szereplésre. Kb. 70% figyelem és 30% szereplés. Ha világos, hogy a partner mit akar elérni és miben akar segítséget, akkor könnyű megmondani, mivel tudsz ehhez hozzájárulni Te.

    Most azt a stratégiát követem, hogy igyekszem minden ilyen helyzetbe tiszta lappal indulni, semmit sem képzelek, semmit sem várok. Előző nap már úgyis felkészültem. Nyugodtan figyelhetek.

    Leendő főnököm azonban nem készült, át sem nézte az önéletrajzomat, mert azt mondta, ilyesmire nem ad. És dacára annak, hogy az interjú jó része abból állt, hogy őt hallgattam, menet közben szabadkozni kezdett, hogy nem tud annyit mint én. De nem volt gond számára ezt elismerni, pedig SEMMIT sem tettem, amivel fényeztem volna magam.
    Nem tudom, mit csináltam jól, de amennyire látom, ez jó irány.

    Talán az első lépés a sikerhez, hogy a saját történettől meg kell szabadulni. Ez a tanácsom. Nekem az, hogy megírtam ezt a sok hányattatást, éppen ebben segített. Köszi mindenkinek, aki ebben segített.

  19. jobangel
    mondta:

    @Online Távmunkás: Látta a kommenteket, sőt előző posztokban válaszolgatott is a kommentelőknek. Biztos vagyok benne, hogy a kommentelők is sokat segítettek neki, főleg, hogy többféle nézőpont is felmerült. Abban én is egyetértek, hogy számára a saját vállalkozás lenne a legmegfelelőbb működési forma, és ha ezt szeretné, arra is vannak segítők, hogy hogyan kell vállalkozni, de nem tudom, rászánja-e magát a vállalkozásra.

  20. Online Távmunkás
    mondta:

    @Bambano: Az én tapasztalatom az, hogy az informatikus állásokra alig van 5-6 jelentkező még a diplomás átlagfizetés többszöröse mellett is, rendszeresen valamelyik másik cég próbál túllicitálni minket, pedig bőven a cikkekben megjelenő statisztikai összegek feletti a fizetés és gyakran még próbaidőn is kap 2-3 ajánlatot az új kolléga.
    Ezzel szemben a marketinges, HR, recepciós állásokra a hirdetés első hetében beérkezik 300-400 CV és a jelöltek egymás alá licitálnak, hogy ki vállalja el kevesebbért, végül a befutó jóval többet kap a kért összegnél, ami így is nevetségesen alacsony…

    @jobangel: Ha nem tudsz neki segíteni, akkor sokat ér megőrizni a bizalmát… Mutasd meg neki a kommenteket, akkor nem neked kell javasolnod.

  21. jobangel
    mondta:

    @pippa2011: nem tűnik kioktatásnak, ezt szoktuk csinálni. Levélíróm is járt másnál is, nemcsak nálam.

  22. pippa2011
    mondta:

    @jobangel: Kivédeni nem tudod, csak elgondolkodni lehet rajta: „velem ezt is meg lehet csinálni?!”. Mindegy, hogy mi volt az ok: konkurenciának tekintette, nem kedvelte vagy nem is tartotta jónak, egyszerűen lábtörlőnek nézte.
    A segítő munkát végzőknek mindig nehéz meghúzni a határt és elengedni a pártfogoltat, mert nem tudnak többet tenni. Ha nem szeretnéd a pszichológussal megbántani, egy másik tanácsadó lenne jó, több szem többet lát alapon. Az orvosok is konzíliumot hívnak össze, ha megáll a tudomány, a pszichológus is ajánl egy másikat, ha például nem sikerül egy olyan bizalmi viszonyt kialakítani, ami alapvető lenne. Ez így korrekt.
    Bocsánat, ha kioktatásnak tűnik.

  23. jobangel
    mondta:

    @Bambano: Igen, felelős magatartás is lehetne, desajnos a pszichológus ma még mindig tabu. Lehet, h többet ártok azzal, ha ezt javaslom, és nem megy, de utána már bennem sem bízik, mert ezzel a lelkébe gázoltam.

  24. Bambano
    mondta:

    @jobangel: „de pszichológushoz zavarászni embereket csak azért, mert én nem ismerem fel a bajt, elég nagy hiba lenne” elküldeni szakemberhez valakit, mert te nem ismered fel a baját, hátha az felismeri? az miért baj? az inkább felelős magatartás.

  25. Bambano
    mondta:

    @Online Távmunkás: az én tapasztalatom az, hogy informatikust se keresnek. ahogy zuhan össze a helyi gazdaság, úgy csökken a munkalehetőségek száma.

  26. Online Távmunkás
    mondta:

    @jobangel: A beszélgetést okosan kell megoldani, nem munkaidőben egy órát ülni egy vezetői irodában, hanem együtt kell ebédelni, elvegyülni a beosztottak között kávézás közben, céges sörözésre vinni a csapatot, stb.

  27. Online Távmunkás
    mondta:

    @jobangel: Vannak kifejezetten munkahelyi problémákra specializálódott pszichológusok, viszont a leírás alapján a levélíró gyakorlatilag senkivel se tudja a problémáit megbeszélni, hiszen a munkahelyen nem tud beilleszkedni és a magánélete leépült…

    @Hujber Tünde: Alapvető, hogy a vezetőnek ismernie kell a beosztottait, ezért jelez komoly problémát, ha évente egyszer, csak a kötelező teljesítményértékelésnél beszélgetnek.

  28. jobangel
    mondta:

    @HellsAngel: Igen, ez valóban hasonlít arra a bizonyos blogra, csak a hozzáállás más – szerencsére a kommentelőké is. Javaslatok jöttek, vélemények, többnyire arról, ami bennem is kialakult, hogy 1. ne hagyja kihasználni magát 2. neki a vállalkozás lenne tuti

    De mint írtam már máskor, nyavalygásra nem vagyok partner, ezért leszünk eredményesek az álláskeresőkkel. Ő nem is nyavalyog, hanem csinálja, ahogy kell. De basszus: kifaragja a pályázatát az adott állásra, átnézem, tökjó, beadja, majd felhívja az ottani ismerőse, hogy bíbí, én fúrtam meg személyesen… Ezt hogy védjem ki? És ő?

  29. HellsAngel
    mondta:

    Egy erdekes szinfolt ez a poszt, bar helyenkent az volt az erzesem, hogy a „munkahelyi terror” blogot olvasgatom, ami ugye egy masik vilag. Amit nem szeretek az ilyen tortenetekben, az a dolgok megmagyarazasa, az okok, amivel az iro a helyzetet ertelmezi. Hogy azert nem veszik fel a horgaszegyletbe, mert kopaszodik, vagy azert nem lett jazzenekes, mert a szulei vasutasok, stb. Sokkal kevesbe tunik veszedelmesnek a vilag, ha kitalal ra az ember egy magyarazatot, nem igaz?

    Azt, hogy mi az A pontbol B pontba valo eljutas titka, vagy hogy mi akadalyoz minket az A pontbol B pontba valo eljutasban, azt csak az tudja, aki sokszor megprobalta, es neha sikerult neki, neha meg nem. Akinek elsore osszejott, az ugyanugy nem tudja, mint az, akinek soha nem jott ossze, vagy aki nem probalta meg eleg sokszor, vagy akinek nem sikerult eleg sokszor, vagy akinek nem volt sikertelensege eleg sokszor, stb.

  30. jobangel
    mondta:

    @Hujber Tünde: Nem csak gembások vannak. Az, ha egy sales nem ügyfélnél van, hanem az irodában beszélget, az pénzbe kerül. A salesnek is kevesebb lesz a bónusza, ha cseverészik, ügyfelezés helyett. A CV-t este is be lehet küldeni, napközben lehet dolgozni. A főnök ideje is pénz, minél kisebb a cég, annál inkább. Szóval, jó dolog a beszélgetés, csak drága. Egy 50 fős cégnél emberenként 1 óra az 50 óra. Több mint egy hétnyi munka… Persze vannak cégek, ahol van éves teljesítményértékelő beszélgetés, de ott a CV nem nagyon kerül elő. És pont az a baj, hogy évekig nem derül ki a raktárosról, hogy mérnök, ha nincs rá valami trükk, hogy kiderítsük. Erre adtam ötleteket.

  31. pippa2011
    mondta:

    Egész végig az volt az érzésem, hogy nincsenek barátaid, szeretteid, akik fenékbe rúgtak volna és azt mondják: elééég! Ébredj fel, ezt nem lehet csinálni! Ennél többet érdemelsz! Töröld le a homlokodról a „Használjatok ki!” feliratot. Mert ezt üzened a világnak. Felejtsd el, hogy túl-túl ilyen és olyan vagyok: nem ez a baj! Nem csak a magánéletedet, de a személyiségedet, az EMBERT temetted el magadban. Vedd elő a Maslow-féle piramist és vizsgáld meg, mi hiányzik a szükségleteid közül. Pl. a valakihez, valakikhez tartozás biztosan. Egy robotnak tekinted magad. Ahol teljese-teljesen megfeleltél volna, na OTT kellett volna a munkára kicsit kevesebb és az emberi kapcsolatokra több energiát fordítani. Nem mellesleg így szerez az ember olyan ismerősöket, akik később tényleg segítenek, ha állás kell. Jó szívvel csak azt ajánlja bárki, akit kedvel is. Ez teljesen természetes.
    Ha a barátod lennék, ezekkel szembesítenélek.
    Jelen helyzetben a pszichológus nagyobb segítség lenne egy állásnál is. Komolyan. Talpra lehet állni, de ezúttal segítséggel.(Csak akkor szerettek, ha jól teljesítettem, ez ismerős?)
    Munkát pedig egész máshol keresnék: neten, külföldit, amihez csak az angol kell, az íráskészséged és egy laptop. Csak egy példa:
    hu.pinterest.com/pin/294985844320739859/

    vagy:
    hu.pinterest.com/pin/294985844320739859/
    Sok szerencsét!

  32. Hujber Tünde
    mondta:

    @jobangel: Újra elolvastam ezt a korábbi cikkedet, és az a véleményem, hogy – főleg kis cégnél (akár 50 főig) – nem aktualizált CV-t kell bekérni, hanem egyszerűen csak _beszélgetni_ kell az emberekkel, kint járni a gembán, és nem csak szökőévente egyszer. Az én vidis főnököm egész nap az üzemben járt-kelt (minőségügyi igazgató volt), és ott így szinte saját kezűleg tudta a sori dolgozók közül kiválogatni a meósnak valókat, a meósok közül meg nem egy lett csoportvezető vagy művezető. A személyes kapcsolat a titok. Megjegyzem, én is sima sori dolgozóból (igaz, csak 2 hétig nyomtam ezt az ipart 🙂 lettem meós aztán meg az említett igazgató asszisztense, mert tudtam angolul (ami akkor még ritkább volt), meg a számítógéphez is értettem (az is ritkább volt még akkor).

  33. jobangel
    mondta:

    @Online Távmunkás: Igen, az már nem álláskeresési tanácsadás témakör, hogy ha valaki hagyja magát kihasználni, és ki kell deríteni, miért teszi. Ez túlmutat azon, amiben én tudok segíteni, de pszichológushoz zavarászni embereket csak azért, mert én nem ismerem fel a bajt, elég nagy hiba lenne (ugyanakkor hiszem, hogy kb. minden embernek szüksége lenne pszichológusra, és ha rajtam múlna, nemcsak választott háziorvosa, hanem választott pszichológusa is lenne mindenkinek, évi egyszeri kötelező megjelenéssel).

    Néha úgy érzem, hogy ha az álláskereső megoldaná a magánéleti problémáját, amit nekem felületesen említett csak, azzal az álláskeresése is sikeressé válna. De persze ez megint nem az én kompetenciám, és mindezt általánosságban írom, kifejezetten nem az adott levélíróval kapcsolatban.

  34. jobangel
    mondta:

    @Online Távmunkás: Azt is tegyük hozzá, hogy a munkáltatók maguk is tehetnek róla, hogy kevés mérnök van, és a bölcsészek, pedagógusok állás nélkül maradnak. Mert pl. az IT szektorban megy a sírás, hogy nincs presales mérnök, nagyon nehéz találni. Ehhez képest a sales-eik mérnökök… Miért? Mérnök presales+sales, aki tud emberekkel bánni (akár bölcsész is), miért nem jó páros. Hát mert akkor dupla emberi erőforrást kíván egy üzleti tárgyalás, jön a válasz. Mondom, oké, és ha a sales-ed mérnök, aki maga konfigurál, ír technikai ajánlatot, technológiai ismertetőt, akkor az nem megy az üzlet rovására? Merthogy a sales akkor termel, ha ügyfélnél van, nem akkor, ha dokumentációkat gyárt. No, itt azért elgondolkodnak, majd megmagyarázzák, hogy „úgysincs annyi ügyféllehetőség”. Emellett az egyik legsikeresebb telekom-sales, akit láttam, egy angoltanárnő volt. Igaz, a műszaki részt is megtanulta, de nyilván nem mérnök szinten, így presales kellett neki, de akkoriban ez még nem is volt gond.

    És még sorolhatnám: Ablakgyártó cégnél a boltban ücsörgő eladó építészmérnök. A kertészetben gyümölcsfákat pakolászó, áruló emberke kertészmérnök. Banki ügyintéző minőségügyis mérnök, és örül, hogy van állása, még akkor is, ha teljesen más. Call centerekben is érdemes körülnézni, meg bizony a közértes pénztárakban is időnként… Amikor ezt a cikket megírtam, baromi sok levelet kaptam, hogy meglépték a cégnél a kutatást, és hű, kiket találtak…

    jobangel.blog.hu/2015/09/14/talald_meg_a_kincseket_a_cegedben

  35. Online Távmunkás
    mondta:

    @Rókica25: Sajnos az a helyzet, hogy nincs annyi diplomás állás az országban, amennyi diplomás munkavállalót képzünk. Ráadásul az eloszlás is rossz, 10-20 ezer informatikust és mérnököt keresnek, miközben a bölcsész és pedagógus diplomákkal jelentős az alulfoglalkoztatottság, érettségivel betölthető állásokban dolgoznak diplomások tízezrei (recepciós, asszisztens, ügyfélszolgálatos, stb.)

  36. Online Távmunkás
    mondta:

    Azt hiszem, hogy nem álláskeresési tanácsra van szüksége, hanem pszichológusra, akivel például ezeket végig tudja beszélni:
    „túl jó voltam, túl irigylésre méltó, túl szuverén, nem elég szervilis, nem tudtam lefeküdni senkinek, túl elérhetetlen voltam, nálam kisebbek érezték bennem a többletet és ez zavarta őket, és végül, mert ezt dobta az élet: túl hajtós vagyok, mindent túlcsinálok és túl sok vagyok, végül … már tényleg nem illek be sehová”

  37. Rókica25
    mondta:

    Hát Roi csajszi-kezet foghatunk. Én is pont így vagyok, mint Te. Sok embernek segítettem állásban, nyelvvizsgára felkészítésben (ingyen, Terézanyaként), amikor én szorultam rá segítségre, eltűntek, kellemetlen lettem számukra. Kb annyi idős is vagyok, mint Te, 20 év mviszonnyal komoly, felelősségteljes állásokkal, diploma, nyelvtudás, doktori cím…Mégis az elmúlt 3 évem méltatlan munkáról szólt, mert nem volt más és senkim sincs, és sajnos vmiből élni kell.
    Másról sem álmodom, mint egy normális 100%ban bejelentett állásról, de úgy látszik jó CV ide vagy oda, nekem (nekünk) ilyen nem jut.
    Sok helyen észrevettem én is, hogy sok vagyok, képzettebb,mint a leendő főnököm, ezért nem vállaltak be, egy jóval egyszerűbb, gyengébb teljesítményű embert választottak ki.
    Ha azt hiszed egyedül vagyunk-tévedsz: sok diplomás, nyelveket beszélő barátom van, akiknek évek óta nincs esélyük semmire. Pályázati anyaguk jó, okosak, kedvesek, de az esélyt sem kapják meg.
    A jó állásokat nem hirdetik meg, hanem kézen-közön kelnek el. Az utóbbi időben csak olyan helyen voltam interjún, ami vmiért „kakis”: nem jelentenek be, próbamunkák sora, jutalékos, mlm, másokat lehúzós meló, vagy épp kint van a halál f.szán, megközelíthetetlen helyen. Persze meghirdetve nem így volt egyik állás sem.
    Viszont van olyan ismerősöm is, aki semmivel sem több, szebb, okosabb, mint mi-de jókor volt jó helyen, apuci rokonsága benyomta egy jó állásba és nem szakad bele.
    Kinek mi dobott a sors. Feladni nem lehet, minden egyes pályázatnál marad a remény, hogy majd a legközelebbi helyre én fogok kelleni.