Részmunkaidő: tényleg jó megoldás?

Részmunkaidő: tényleg jó megoldás?

A részmunkaidőre, mint kisgyerekes anyák által egyértelműen vágyott dologra hivatkoznak cikkek és munkaerőpiacot érintő szakemberek, politikusok, politikusnők, munkáltatók és lassan már a közvélekedés is. Kisgyerekes nőnek részmunkaidő kell, pont. Még akkor is, ha az esetleg mégsem jó az érintetteknek?

Kezdem úgy érezni, hogy ez az erőltetés egyre rosszabb irányba visz. Elfele a rugalmasságtól, bebetonozva a munkaidő-alapú hozzáállást a munkavégzéshez.
A napi gyakorlat többszörösen megmutatja, hogy jóval kevesebbszer jó megoldás a részmunkaidő a munkavállalónak, mint hinnénk. Nem teljesen elvetendő, de nem is válasz mindenre. Fontos lenne, hogy értsük: munkáltatók azért alkalmaznak munkavállalókat, hogy azok feladatokat oldjanak meg, és nem azért, hogy egy bizonyos időtartamban egy helyen tartsák őket…

Fájdalmas módon ezt pont a munkáltatók fogadják el legkevésbé. Pedig ki kell keveredni a munkaidő, mint meghatározó elv adta ésszerűtlen korlátok közül, mert rohamosan avul el, és jelennek meg másfajta munkavégzési formák. Az ésszerű kereteket megtartva újra kellene gondolni a munkaidőhöz kötött munkavégzést ott, ahol ennek értelme van. Egészen másképp lenne érdemes kezelni a munka mérését feladatalapú munkáknál, helyhez kötött munkáknál (turizmus, vendéglátás, biztonsági őr stb.), rendelkezésre állást is kívánó munkáknál (ügyelet, nyitvatartás), teljesítményfókuszú munkáknál (értékesítés pl.), határidős munkáknál (projektek, adminisztráció) előállított mennyiségre mért kétkezi munkáknál (gyártósor).

Ezekről egyesével lehetne hosszan értekezni, ráadásul még átfedések is vannak, a lista sem teljes, de most a részmunkaidőhöz kanyarodom vissza. Írják nekem munkaerőpiacra visszatérni vágyó nők, hogy ők csak 4-6 órában tudnának munkát vállalni, mert a gyerek(eik) mellett csak így lehetséges. És felszisszenek, mert tudom, hogy ez így valószínűleg nem lesz jó. Több faktor miatt sem. Átbeszéljük, majd kikötünk annál, ami neki mégiscsak jó lenne.

1. Munkaidő, törzsidő, napi munkaidő

Munkáltatók és munkavállalók jó része munkaidőben gondolkodik: reggel 8-ra bemegy, ott van 17:30-ig, mert le kell ülni az ebédidőt is, és ez a „munka”, ha időigény szempontjából nézzük. Csakhát a cégek számára önmagában nem sok értéket hordoz a legtöbb munkafajtánál a leült napi 8 óra… Így aztán a munkavállalónak sem. Nem tud alkotni, nem tud kiteljesedni, nem tud megélni a tudásából, készségeiből, nem tud fejlődni. Sőt, a munkaerőpiacon aktív munkavállalói réteg nagy részének ez nem kényelmes, és nem tudja vállalni.

2. Részmunkaidő – részmunkabér – ebből nem lesz anyagi biztonság!

A részmunkaidőre kínált munkabérek nem feltétlenül egyenesen arányosak a teljesmunkaidős bérekkel. Ha 8 órás munka 1000 fabatka, akkor a 4 órás lehet 700 fabatka is, meg 400 is. 700, ha feladatalapokon gondolkodunk, és nem időben…
A részmunkaidős munkavállaló szempontjából, aki megélni akar a fizetéséből, és egzisztenciát, anyagi biztonságot teremteni – főleg, hogy többnyire nőkről beszélünk, akiknek amúgy is fontos helyreállítani az épp megroppant anyagi függetlenségüket, ez duplán baj: egyszerűen nem racionális anyagi szempontból a részmunkaidő, mert hiába teszi bele a teljes tudását, anyagilag alig jár jól… És persze a munkavállalásnak költségei is vannak: be kell járni, munkahelyi környezetben kell étkezni, szép ruhákat kell venni. Ez mind tovább rontja a profitot. Ezzel a faktorral pedig valamit csinálni kell. Időarányosan sem éri meg, ezt később még kifejtem.

3. Miért is kevesebb?

Az, hogy arányosan kevesebb a részmunkaidős fizetés, egy nagyon rossz munkáltatói hozzáállásból ered, miszerint a munkáltató, aki részmunkaidőt kínál, „beárazza ezt a szívességet”. Ne a rendes fizetésnek örülj, hanem örülj a szívességnek, hogy nagy kegyesen megengedjük, hogy bevidd a gyereked oviba, és csak fél 10-re érj be a munkahelyedre. Jó kis employer branding… Ehelyett azt kellene kitalálni, hogy a részmunkaidős kollégák (nem feltétlenül kisgyerekes nők) hogyan növelik a cég versenyképességét a szaktudásukkal. Stratégia, célok, egyéb vezetésszakmai “úri huncutságok” kellenek. És ahol ez már ki van találva, ott rájöttek, hogy egy szakembert – aki egyébként akár anyuka – remote-ban rendes fizetésért alkalmazni sokkal jobb, mint nem csinálni meg egy projektet, mert nincs rá szakember… Mert az fogja megcsinálni a projektet, akiknek van rá elég szakembere. És nem elég sírni, hogy nem talál szakembert, hanem meg kell találni, hol van az a szakember és mi kell ahhoz, hogy nála dolgozzon. Pl. rugalmas munkaidő, és nem 4 órás… pl. home office, akár 8 órásban, és lehet, hogy csak ma este kilenckor fogja elküldeni a holnap délre kellő riportot, de nem mindegy, ha holnapra kell? Legyen mindegy.

4. Napi távollét: részmunkaidő vs. teljes munkaidő

Munkavállalói oldalról a legnagyobb csapdája a részmunkaidőnek, hogy a félállás nem feleannyi időbeli elfoglaltságot jelent, mint a teljes állás… Otthonról oda is kell jutni a munkahelyre, előtte el kell vinni a gyerek(ek)et bölcsibe/oviba, majd érte/értük is kell menni nap végén – ami a bölcsis/ovis munkaidő vége, nem a kisgyerekes munkavállaló munkaidejének vége… Az erre fordított idő nem feleződik. Így kijöhet, hogy egy napi 4-6 órás állás ugyanúgy elviszi a nap érdemi részét… 4 óra munkaidő mellett simán lehet távol lenni 6,5 órát, 6 óra munkaidő mellett pedig 8,5 órát. Agglomerációs utazással, nagyvárosi tömegközlekedéssel szinte biztosan. A megnyerni kívánt időt nem nyertük meg, cserébe a részmunkaidős munkabérrel sokkal rosszabbul jártunk. Újra látszik: nem racionális ezt választani.

5. Tanulság: rugalmasság kell, nem(csak) részmunkaidő

Amikor a CV-online-on 2018. februárjában megírtam a munkaidő-alkuról szóló cikkecskémet, az álláskeresők imádták, a munkáltatók átkoztak. Mert mi az, hogy ő beleszámol 8 órányi munkaerőkapacitást a cégébe, erre a jelölt jól benyögi az állásinterjún, hogy ő meg 4-6 óra, sőt remote, pedig már „beleszeretett” a CV-jébe… És hogy ettől a munkáltatók szenvednek.

Ezt kisebb-nagyobb indulattal meg is írták nekem, akivel lehetett, azokkal el is beszélgettem erről, kedélyesen. A többiek csak néhány kérdést kaptak tőlem válaszul nemkedves soraikra:

Biztos-e benne, hogy …
… a cégében elvégzendő munkákat, feladatokat órában kell mérni?
… az a hatékony munkáltatói hozzáállás, hogy valakit „felvesz” 8 órába, majd megpróbálja kitölteni a 8 óráját, mi több, még el is számoltatja óra-percre, hogy mit csinált a 8 órájában?
… időt akar venni egy munkavállalótól, nem pedig szakértelmet, értő tevékenységet?
… az a jó a cégének, ha emberek szorgalmasan leülik a 8 órákat, vagy esetleg az is elég, ha jól és határidőre megoldják azokat a feladatokat, amik előreviszik a céget?

——-

Ha ezeket átgondoljuk, és észrevesszük így 2021 júniusában, hogy majd’ másfél éve remote-ban dolgozik a fél világ, akkor újra felmerül a kérdés: tutira munkaidőben kell gondolkodnunk?

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Egyetértesz? Vitatkoznál? Hozzáfűznél valamit? Várom szeretettel a kommented!

Ha neked is személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, pályaorientációban, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból, nézd meg hogyan tudok segíteni eligazodni az álláskeresés útvesztőiben!  További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!

###

Írj te is!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. L. Cz.
    mondta:

    El lehet szakadni a “részmunkaidő” kifejezéstől, de a tartalmától nem – legalábbis akkor, ha a magyar szokás szerinti kisgyerekes anyukáról beszélünk. Rendben van, nem mondjuk azt, hogy tessék szíves lenni minden munkanapon délelőtt 9-től délután 1-ig megjelenni a munkahelyen, hanem csak teljesítményt kell hozni a nap bármely szakában.
    De ha párba állítjuk a kisgyerekes anyukát az ugyanannyi idős, ugyanolyan végzettségű egyedülálló férfivel, akkor bizony munkateljesítmény terén alul fog maradni. Nem azért, mert butább, nem azért, mert ügyetlenebb, hanem azért, mert neki rengeteg olyan feladata van, ami az egyedülálló férfinek általában nincs. Persze, hogy nem marad annyi ideje és energiája a munkájára.
    Úgyhogy szerintem a részmunkaidő, mint fogalom megmaradhat, de ha ennyire zavarja a szakértőket a megnevezés, legyen 4 órás munkaidő helyett 50%-os munkateljesítmény. A lényeg az lenne, hogy olyan bérek legyenek, ami mellett anya 50%-os teljesítménnyel is értékelhető jövedelmet tud felmutatni, nem arról van szó, hogy teljes állásban sem tud egyedül megélni, azért marad apa mellett még húsz évig, mert egyikük sem tudná fizetni egyedül a lakáshitelt.
    Ráadásul az, amit leírtál, csak a nők kis részére vonatkozik: azokra, akiknek megvan a belépőjük az irodai munkák világába. Rajtuk kívül még sok-sok nő van, akiknek ez nem adatott meg és ebben nem ők a hibásak. Nekik marad a gyári meló, holott lehetnének mondjuk ügyes varrónők vagy kerámiaformázók, csak éppen nincs tizensok milliójuk egy önálló vállalkozás beindításához, diplomát meg sosem akartak szerezni, mert nem vonzotta őket, így marad a gyártósor. Na, nekik nincs részmunkaidő és egyéb. Ők szerveznek, logisztikáznak, nagypapát-nagymamát-szomszédot mozgósítanak ahhoz, hogy a gyerek egyáltalán eljusson óvodába vagy iskolába. Mert ha nagy ritkán van is céges bölcsi vagy ovi, abból valahogy mindig pont a fizikai állomány marad ki, ugyanis tele van az irodista anyukák és apukák gyerekeivel.

    1. Balfredo Alfredo
      mondta:

      A probléma egyik oldala az alacsony bér. Ahol normális bérek vannak, ott a munkavállaló nem szorul részmunkaidőre, hanem a munkabéréből fizet egy bébiszittert, aki vigyáz a gyerekre míg ő távol van.
      A másik az 50% teljesítmény meghatározása és mérése. Az addig rendben van, hogy a kézi zabhegyező készüléket összeszerelő betanított munkavállaló esetében elég jól meg lehet határozni, hogy egy műszak alatt hány darabot rakjon össze.
      Mit csináljunk az egyéb munkakörökkel? Egy jó vezető bizonyára tetszőleges beosztottjának tetszőleges típusú feladatához tud mérhető teljesítményjellemzőket rendelni és ezek ésszerűen elvárt szintjét meghatározni. A gyakorlatban nem hogy jó vezetők nincsenek, de egyáltalán vezetők is alig vannak.

    2. jobangel
      mondta:

      Az 50%-os munkateljesítménynek is elég pejoratív üzenete van… Tényleg jó lenne valamit kitalálni erre, de ugye még egy probléma marad a munkaidősdivel: hogy a nyugdíjat is ledolgozott évekre számolják. Egy teljes paradigmaváltás kellene, erre nagyon átgondolatlanul, csak ötlet szintjén a freelancer-világ megerősítését látom a munkaviszonyokkal szemben. De egy freelancer a munkáltatónak rengeteg lelki és jogi kockázattal jár – legalábbis így látják. Mert pl. nem lehet neki főnökként parancsolni – leszállítandó van a szerződésben, azt hozza, és ha ezt nem munkaidőben, főnök árgus szemeivel a háta mögött hozza, sérül a főni lelke. Meg mi van a táppénzzel, munkabalesettel stb. Újra kell gondolni mindent, törvényileg is.

      1. L. Cz.
        mondta:

        Lehet, hogy pejoratív üzenete van, találjunk ki helyette mást! Legyen mondnuk félpozíció. Ja, nem, az sem jó, mert másnak meg egész van. Viszont az egésznek a gyökere változatlan: vannak olyan kisgyerekes anyukák, akik nem képesek egy egész ember teljesítményét hozni a munkahelyükön – nem az ügyetlenségük, lustaságuk vagy más hiányosságaik miatt, hanem azért, mert annyi energiát igényel tőlük a családanyaság. Szeretnének ők dolgozni, de az nem fog menni, hogy annyit teljesítsenek, mint akinek nem kell egyik kézzel tisztába tenni Krisztikét, közben a másikkal kivenni a kakaót Karcsika kezéből, hogy ne borítsa végig magán, mellette pedig kiabálni Petikének, hogy ugyan legyen már oly’ kedves felébredni végre, mert elkésik az iskolából.
        A freelancer-világ meg nagyon divatos manapság, de sokszor pont a családanyák azok, akik egy kicsit sem vágynak rá, hogy szabadúszóként tevékenykedjenek. Van egy részük, akiknek ez bejön, de a többségüknek a munkaviszony sokkal jobban megfelel, mert kiszámíthatóbb, hogy mikor van munka és mennyi a fizetés. Persze kényelmes dolog otthonról, online módon freelancerkedni (már ha olyan végzettsége van az ember lányának), belefér mellette a gyereknevelés is, csak sajnos ezzel nagyon hamar világméretű piacra kerül az anyuka, ahol mondjuk Chandraguptha az ellenfél Mumbaiból, aki ötödannyiért csinálja meg ugyanazt. És akkor nincs megrendelés, nincs munka, nincs fizetés. Alkalmazottként a kényelmetlenségekért cserébe több biztonságot kap és sok anyukának ez a fontos. A sárga csekkek akkor is jönnek, ha épp nem megy úgy az üzlet, pelenkából se kell kevesebb és az a piszok kölök meg csak nő, mint a gomba, megint új ruha kell rá.
        Úgyhogy szerintem nem elvetendő ötlet az sem, amit ma részmunkaidőnek hívunk, legyen akármi is a neve. Igen, más a nyugdíjszámítás alapja, de én ettől függetlenül, teljes munkaidős munka mellett sem merem az állami nyugdíjra bízni magamat. Igaz, egy részmunkaidős állásból nagy nyugdíjcélú megtakarítás nem lesz, viszont arra elég, hogy abban a pár évben, amíg a gyerekek tényleg kicsik, anya tudjon valamit dolgozni, ne essen ki teljesen, ne álljon ott három gyerek után 40 évesen 5-6 év munkatapasztalattal (az is több, mint 10 éve volt, mielőtt az első született), gyakorlatilag pályakezdőként, anyagilag teljesen kiszolgáltatva. Aztán mikor már akkorák a gyerekek, hogy lehet mellettük teljes erőbedobással dolgozni, majd visszaáll teljes munkaidőbe.

      2. Balfredo Alfredo
        mondta:

        “… sérül a főni lelke.”
        Miért használsz eufemizmusokat? Nyugodtan nevezheted kápónak is! Aki csak mikromenedzselni tud, mint a példabeli illetó, nem érdemli meg a főnök nevet sem.

    3. Francois Pignon
      mondta:

      Sok mindent ír mindenki, nem ellentmondani akarok nektek meg kedves blogírónknak, inkább egy másik szempont innen Angliából: hiába magasabb az életszínvonal meg az alapbér (illetve a segílyke – mindjárt írom lentebb), ugyanott van az ember, ahol a cinkotai kántor az iccével, hiszen a gyerekfelügyelet/óvoda költsége is magasabb.

      Itt a részmunkaidő nem olyan ördögtől való dolog, mint a 21. században is konok 8×3 világban élő Kelet-Európában. És nem csak nők dolgoznak így (horribile dictu, nálam épp a főnöknő dolgozik teljes munkaidőben, míg a férje részmunkaidős, egy gyereket neveltek föl így). Az egyetlen konstans baj a részmunkaidősökkel: mi, a teljes munkaidőben lévők sz0punk miattuk, mert a munkaetika nem erősségük, pl. szemrebbenés nélkül beteget jelentenek, némelyik mondhatni hobbiból jár be dolgozni és abban sincs köszönet. Mikor a beosztást látod, nem érted, hogy ha papíron ennyien dolgoznak itt, akkor mégis hogy lehet, hogy sosincs elég ember.

      Ez egyrészt nyilván a munkahelyi számonkérés hiányából fakad, másrészt abból, hogy úgy vannak vele ezek a „részmunkaidősök”, hogy Állam bácsi kiegészíti a hiányzó munkaórákat (ugyanis a segély nagysága a ledolgozott órák számától függ, konkrétan meg is mondják, hogy „nem éri meg teljes munkaidőben dolgozni” [sic]). Mondani se kell, mind „egyedülálló anya”, akinek általában több pulyája van, persze mind másik apától, és persze alkalmi vagy tartós „partnerrel” élnek együtt és annak a szeszélyeitől is függ, hogy épp mennyire van munkakedvük az adott hónapban. (Jelzem, még nagyon is polkorrekt voltam.)

      Szóval a részmunkaidő sajnos nagyon kontraproduktív is lehet a morál szempontjából. A cikk maga remek, régi vesszőparipám, hogy a 8×3 már rég elavult (nehéz olyan munkakört mondani, ahol nem), de itt a kérdés tényleg visszautal az előző bejegyzésre (teljesítményértékelés): világos elvárások és következetes számonkérés kell/kellene. Na meg persze legelőször is normális munkaerő-menedzsment kéne felsőbb szinteken, nem pedig munkaóraköltség-menedzsment. Vagy legalább kétirányú kommunikáció a dolgozók és a felsővezetés között, hogy ne csak a vállalati filozófiában tépjék a szájukat mindenhol, hogy ők mennyire emberközpontúak… (Már csak ha meglátom valahol, hogy „employee wellbeing”, idegrángást kapok. :))

  2. Belavoltam
    mondta:

    Ez az ido alapu elszamolas valoban bele van egve a munkaltatok fejebe. Nalunk pl. bunti van, ha a havi munkaido kereted nem eri el a napi 8 orabol szamitott osszeget. Home office-ban (HO) meg elvarjak, hogy leird, mit csinaltal aznap es azt hany oraban.

    Valahol ertem, hogy HO eseten ez a ceg kapaszkodoja, hogy ellenorizhesse, mit csinalt a dolgozo, egyaltalan csinalt-e valamit, de ez igy akkor sem tul ertelmes. En is azt preferalom, ha a hany orat toltottel bent az irodaban helyett a mit vegeztel ma lenne az ertekeles alapja.

    Bar ebben meg az a veszely is benne van, hogy ha az elvaras mondjuk napi 8 valami elkeszitese a napi 8 oras munkaido alatt, de en azt 5 ora alatt megcsinalom, akkor nem mehetek haza 5 ora mulva, hanem meg a nyakamba kapok 4 valami elkesziteset. Aztan hamar eljutunk oda, mint a viccben a viharlampaval.

    Az elozo cikkhez kapcsolodoan ketlem, hogy valahol is az lenne a TER alapja, hogy hany orat ultem ma gep elott. Ha valahol bonuszt osztogatnak, ott mar tudja a munkaltato, hogy a megvalositott eredmenyt kell nezni.

    1. jobangel
      mondta:

      No igen, minden összefügg mindennel. A TÉR alapja, hogy előre meg kell mondani, mi a cél. Innentől a munkáltató nem tud mit kezdeni a munkaórás világgal. És azt hiszi, nem maxolta ki a munkavállalójában rejlő lehetőségeket, mi több pazarolta a munkaórákat. Pedig pl. olyat is lehet kitalálni, hogy üres óráiban tanuljon, mert előfizettünk neki egy learning portálra. Szerintem az sem ördögtől való, ha épp a cégnél van vmi rekreációs lehetőség, amivel üres óráit töltheti, arra gondolva, hogy otthon is vannak feladatai. Tehát miért ne pihenjen kicsit a munkahelyén, ha ideje engedi. Sok helyen van masszázs, csocsóasztal, darts, Xbox, mert az jó. De 20 éve, amikor egy svéd multiban dolgoztam, ezek még nem léteztek, viszont volt újságolvasó szoba, többféle újságelőfizetése volt a cégnek. És nem volt ciki bemenni Nők Lapját olvasni akár.
      Részmunkaidőben nyilván erre kicsi az esély, de pont ezért inkább nem a munkaidőt venném alapul a munkavégzésben.