Sokadszor: idétlen állásinterjú-kérdések
Ez a cikk jött szembe velem ma. Ízlelgettem, olvasgattam, mert vannak benne érdekességek, sok-sok hasznos tanulság. És néhány pontatlan megfogalmazás, pl. idézet a cikkből: „Nem a tudást keressük elsősorban, hanem az attitűdöt” – nyilván nem arra gondolt, hogy szorgalmas hülyéket keresnek, mert az még egy ekkora cégnek is a halálát okozhatja… A hülye állásinterjú-kérdések megválaszolásáról már sokszor írtam tanácsokat itt a blogon álláskeresőknek, de mindez nem sokat ér, ha az interjúztatók, ilyen magas szintű HR-vezetők sem értik, miért is nem tud mit kezdeni az álláskereső egyik-másik kérdésükkel. Nem, nem azért, mert felkészületlen és lusta. Egészen más okai vannak!
Ami fontos lenne – és most inkább a munkáltatókhoz szólnék ezzel a poszttal – hogy megértsük az álláskereső helyzetét a munkáltatói székből. A cikk felhozza, hogy a pályakezdő álomvilágban él, azt hiszi, hogy 2 éven belül vezető lesz. Persze, hiszen ezzel kábították az egyetemen, főiskolán olyan oktatók, akik sosem látták a versenyszférát a munkaerőpiacról (már bennünket, X generációsokat is ezzel hülyítettek, nem újdonság ez) És azt nem is tudja egy pályakezdő, hogy nemcsak vezetőként, de specialistaként is kereshet olyan jól, hogy elégedett legyen vele, érdemes lehet erre is gyúrni. Akiben pedig nincs vezetői ambíció, meg is van lőve rögtön, mert a specialista-opciót nem említi senki, és azt hiszi, mindenkitől vezetői ambíciót várnak, hiszen tele a net azzal, hogy az ambíciózus, dolgozni akaró jelölteket szeretik. Nyilván ezt fogja mondani az állásinterjún, mert meg akar felelni az elvárásoknak. Kedves Munkáltatók, az álláskereső pályakezdőknek meg lehet mutatni állásbörzén, nyílt napon stb. miért is jó specialistának lenni, és akkor nem jön majd azzal mindenki, hogy vezető akar lenni.
Szintén furcsa gondolat, hogy „A másik [hiba] a felkészültség hiánya, anélkül jön el egy interjúra, hogy átgondolná, miért is lenne ő jó nekünk” — Mert nem tudja, miért lenne jó nektek. Azt ti tudjátok, Kedves Munkáltatók. Ő jön, hozza a végzettségeit, nyelvtudását, ha van, akkor tapasztalatát, hajlandóságát, hogy nálad dolgozzon. De azt nem tudja megmondani kívülről, hogy te, mint munkáltató mindezt hogy tudod kiaknázni. Nem ismeri a céget, a pozícióról egy sablonos álláshirdetésből tájékozódott, amit talán az állásinterjú elején kiegészítettél még pár dologgal. Egy ilyen kérdésre leblokkol, zavarba jön, mert fogalma sincs, mit vártok most tőle. Adjon HR-es tippeket, mit kezdhetnétek a 3 különböző idegennyelv-ismeretével? Ő csak annyit tud, hogy ott van előtted a portékájával, ami a tudása, munkakedve, az önéletrajza alapján megfelel, készen áll arra, hogy jobban megismerjétek… Főleg pályakezdőnek gáz ezt a kérdést feltenni, mert jó eséllyel nem sok céget látott belülről, ha gyakornokként mégis, akkor sem „igazi” pozícióban dolgozott, csak besegített másoknak.
„A szerénység hiánya, mert egy nagyvállalatnál rengeteget kell tanulni, és ha valaki előadja, hogy ő mindent tud, az könnyen hiteltelenné válik.” — Ha meg azt mondja, hogy nem tud mindent, kiszórjátok a jelöltek közül… Egyszerűbb lenne szakmailag letesztelni, mit tud, és arról beszélni utána, mit kellene még tanulnia. El fogja fogadni, hogy van még mit tanulnia, hiszen tele van bizonytalansággal. De pályakezdőként tényleg úgy gondolja, hogy tárgyi tudás szintjén mindent tud, hiszen minden vizsgát teljesített, diplomamunkát megvédte, amit eddig elvártak tőle a suliban, azt tudja. Neki ez a „minden”. Ez nem a szerénység hiánya, hanem az élettapasztalat, munkatapasztalat hiánya – ezt meg ne rójuk fel huszonkét éveseknek. Ő még azt hiszi, minden flottul megy minden cégnél, hiszen megtanulta, hogy van folyamat, meg minőségbiztosítás, gőze sincs arról, hogy milyen problémákkal fog majd szembesülni. Tehát, megint fordítva ültök a lovon: ne azt kérdezzétek, mit tud úgy általában, mert akkor csak azt tudja mondani, hogy mindent, amit kell. Hanem azt kérdezzétek, hogy konkrétan ezt vagy azt tudod-e, vagy ha nem, az sem baj, de meg kell tanulnod. És akkor vissza is jutottunk oda, hogy meg kell tudni fogalmazni, mit kell tudnia a jelöltnek. Nézzétek csak meg az álláshirdetéseiteket! (ha már Telekom HR-vezető, pont egy telekomos pályakezdős-gyakornokos hirdetést hoztam):
Ebben is olyan semmitmondó általánosított „feladatok” vannak, mint szervezési feladatok ellátása. Mit kell szervezni? Rendezvényt vagy a vezető utazásait? Ha pedig az a válaszod, hogy „mindent”, akkor a jelölttől is fogadd el, hogy ő meg „mindent” tud. Meg ilyenolyan felsővezetői titkár munkájának segítése… Milyen felsővezető? Kicsit mást kell tudni egy IT igazgató mellett, mint egy számviteli igazgató vagy egy beszerzési igazgató mellett. Miközben fogalma sincs arról az álláskeresőnek – szerintem még annak sem, aki az álláshirdetést írta – hogy milyen tárgyi tudás kell ahhoz, hogy pl. egy számviteli vezetőnek megfelelő jelentéseket generáljon az asszisztensének az asszisztense, mert ugye ez az a pozíció. (Ami gyakornoknak tökjó lehetőség, csak épp erre mégis hogyan készüljön fel az álláshirdetés alapján?) És mégis mit jelent nálatok az „operatív irodavezetői tevékenység”? Főleg asszisztens asszisztensének pozíciójából…
Az éremnek mindig két oldala van. Ha elvársz valamit munkáltatóként, az lenne a minimum, hogy leírd, mit vársz el. Most ebből az interjúból egy vezetőtől megtudtuk. De nem ad interjút a sajtónak minden cég HR-vezetője, így marad a vakonrepülés a pályakezdőnek. Esetleg eljut hozzám, és a 20 éves munkatapasztalatommal talán ki tudom találni, mit is akar hallani az, aki az ilyen álláshirdetést írja. Ez alapján talán tudok segíteni egy olyan álláspályázati anyag megírásában, amivel talán eljut állásinterjúra. Aztán állásinterjún megkapja a kérdést, hogy miért is lenne ő jó nektek. És megy a kukába az ő lelkesedése és munkája, de még az én segítő munkám is.
Irbisz
mondta:@xhris_:
ezt jol megbeszeltük, tölem nyugodtan folytathatod roppant ertekes es fel sem becsülhetö gyakorlati haszonnal jaro nyelvmüvelö tevekenysegedet tovabb az angol nyelv erdekeben.
xhris2
mondta:@nagybalfasz: terjedhet, de csak hülyeség szinten. Az amerikai, a brit, és az ausztrál angol is zárt eléggé ahhoz, hogy ne engedjen külső behatásnak, ld. az itteni dialektusok is eléggé különbözőek, de azt nem tartom valószínűnek, hogy az anyaországokon kívül kitalált hibás kifejezések beépüljenek a hivatalos nyelvbe.
Névtelen
mondta:@xhris_:
„Én ezt értem, de nem a nyelvet második nyelvként beszélő fogja meghatározni az angol nyelvről, hogy hogy kéne használni.”
A többi nyelv esetében igazad lenne, de az angolnál nem, mert többen beszélik tanult nyelvként, mint anyanyelvként, és a mai globalizált világban gyorsan terjednek a nyelvi mémek.
xhris2
mondta:@Irbisz: Én ezt értem, de nem a nyelvet második nyelvként beszélő fogja meghatározni az angol nyelvről, hogy hogy kéne használni. Ez úgy gondolom, minden nyelvre igaz. Pl. hiába sulykolják az angolt az indiai gyerekek fejébe, és alakítanak ki saját dialektust, a „do the needful”-szerű retteneteket egy angol sose fogja átvenni, azaz sosem fog az eredeti angol nyelvbe beépülni.
A logikáról és a racionalitásról beszélni egy mondatban azzal az érvvel, ami a gazdasági súlyt teszi előrébb egy nyelv használatában, és nem az azt beszélők anyanyelvét, komolytalannak tartom. Ezek szerint az igazi magyar nyelv az a székely magyarok által beszélt, mert Románia nagyobb gazdasági hatalom? Mondjál még ilyeneket, biztos mások is szívesen szórakoznának ezen 🙂
Irbisz
mondta:@xhris_:
mivel az angolok (angol cegek) Europahoz kepest sehol nincsenek gazdasagi sulyt tekintve (a forbes 150 legnagyobb cege között 44 europai es csak 7 angol van), bizony igy lenne logikus es racionalis.
persze az nyilvanvalo hogy a vilagon sok minden nem logikusan müködik, de egyenszinten mar igen, az Egyesült Kiralysagon kivül dolgozo angolok mar nem hazai ertelemben hasznaljak a kifejezest – hanem ahogy a vilag (Europa) rajtuk kivüli resze :))
Ja, meg anagy LOL-ozas közeppet ajnalanam figyelmedbe h. a nyelvek gyorsan es sokat valtoznak, ennel nagyobb valtozasok is siman belefernek.
xhris2
mondta:@Irbisz: „Ha meg Europaban mas ertelemben terjedt el a kifejezes mint az eredeti angol, akkor logikusabb es egyszerübb lenne az angoloknak megvaltoztatni a hasznalatat.” LOL. Igen, ez pont így működik.
Irbisz
mondta:@xhris_:
Nem latom be miert hivnam maskent mint eddig, ha szerte Europaban ugy hasznaljak az emberek, ahogy eddig tudtam, es Angliaban meg eszem agaba sincs dolgozni. Ha meg Europaban mas ertelemben terjedt el a kifejezes mint az eredeti angol, akkor logikusabb es egyszerübb lenne az angoloknak megvaltoztatni a hasznalatat.
Az igazgatonk meg angol, de szoban csak a home office-t hasznalja (mindegy hogy jofejsegböl, vagy mert mar megszokta es egyszerübbnek talalja a hosszu nemzetközi tapasztalata utan), a „work from home” alakot csak irasban, hivatalos levelben.
xhris2
mondta:@Irbisz: nem az számít, hogy ki hol dolgozott, hanem hogy mi az anyanyelve. És akinek az angol az anyanyelve, nem pedig tanulta nyelviskolában, meg az irodában, az tudja, hogy mi a különbség a két kifejezések között, és az hogy valami elterjedt, még nem feltétlenül érv a további hibás használat mellett. Az angolok meg max. azért hívhatják home officenak, mert jó fejek, és alkalmazkodnak a helyi irodai nyelvhez, valószínű ha erre konkrétan rákérdezel náluk, akkor elárulják, hogy ők otthon ezt working from homenak hívják. Szóval ne higyj nekem, ha nem akarsz, csak kérdezd meg az angol kollégáidtól.
A „tankönyvi” kifejezés meg egy vicc, nem a tankönyvben élünk, hanem a valóságban, és ha bemész egy angol céghez dolgozni, ahol nem bevándorlók vannak, mint pl. Londonban, hanem brit származású angolok, ők nem a tankönyvből találják ki hogy hogy kéne mondaniuk dolgokat, és azért mondják így, hanem azért mert ebben nőttek fel, ez az anyanyelvük. Én se tankönyvből szedtem, elhiheted.
A gyakoribb használat szintén nevetséges érv, pl. tegyük fel, hogy a goulasch kifejezés elterjedtebb külföldön, ettől még a leves amit alatta értenek az helyesen gulyás, és te is zokon vennéd egy külfölditől, hogy megmagyarázza, hogy hogy kell írni. Alapvetően az angol nyelvet azoktól kéne megtanulni helyesen használni, akik ezt anyanyelvi szinten űzik, nem pedig a rigó utcai nagyokosoktól, meg azoktól, akik sosem éltek angol nyelvterületen.
CoolKoon
mondta:@Din Serpahis: Hmmm, akkor lehet, hogy csak pár hónappal azelőtt mentél el, hogy felfutott volna az az outsourcing dolog. Tudom, hogy azok a kollegáim, akik akkoriban Kassáról jöttek a céghez, mondták, hogy a pesti tré-szisztemsz vadonatúj, és még fel se futott rendesen.
Din Serpahis
mondta:@CoolKoon: 2012-ben jöttem el.
Irbisz
mondta:@xhris_:
elsöre is erthetö volt, de ez alighanem csak a hivatalos, tankönyvi jelentes, amit elöben altalanosan nem hasznalnak Europaban, legfeljebb Angliaban.
Bar angol kollegaim sem igy hivjak, söt meg az igazgatonk sem, aki 10+ evet lehuzott a McKinsey-nel is, dolgozott Texastol Svajcig a vilag minden tajan, tehat eleg profinak nevezhetö 🙂
De se a francia, se a svedek, se a nemetek, a kelet-europaiakat nem is emlitve, a home office alakot alkalmazzak, pedig eleg szerteagazo es profi karrierutak allnak mögöttük, a McKinsey, BCG, Accenture szintü tanacsadocegektöl a Toyota, Siemens, Airbus stb. komoly gyartocegeken at a legkülönfelebb nagy szolgaltatokig.
1 szo mint szaz, amit mondassz az biztos igaz angliara es a tankönyvekre, viszont mashol Europaban a Magyarorszagon is alkalmazott elnevezes a (sokkal) elterjedtebb.
xhris2
mondta:@Bambano: Na kezdődik az ellenállás… Leírom akkor kicsit egyértelműbben: otthoni iroda!=munkavégzés otthonról. Még közelebbről: iroda!=munkavégzés. Az iroda az office, a munkavégzés az working. Ha a lakásodat berendezed irodának, az home office. Ezt írtam is, de sebaj, leírom még egyszer. Az ide szánt IT eszközöket is ezért teszik a soho kategóriába. Viszont akár berendezted a lakásodat irodának, akár nem, ha otthon maradsz a laptoppal dolgozni, akkor nem azt mondod, hogy otthoni iroda, hanem hogy otthonról dolgozol. Ennek pedig working from home az angol megfelelője. Most már így érthető? 🙂
Bambano
mondta:@xhris_: „Ez a Home office kifejezés elég érdekesen terjedt el Magyarországon, mert mindenki azt hiszi, hogy ez az otthonról dolgozás angol megfelelője, közben pedig nem.” pedig de. majd nézd meg a soho kategóriát az it eszközökben, egyik sem sowfh kategóriás, mert az egy gall káromkodás.
CoolKoon
mondta:@xhris_: Nem egészen. Ez azokat a cégeket jelenti, akiknek a bejegyzett „székhelyén” csak egy postafiók/postaláda van, semmi más. Az alkalmi jellegű irodabérlés lényegében egy plusz szolgáltatás, alapból abból élnek, hogy a cég hivatalosan oda van bejegyezve, tehát alapvetően a hivatalos leveleket intézik csak (és ezért bérletet szednek természetesen).
xhris2
mondta:@CoolKoon: Na az megint más: en.wikipedia.org/wiki/Virtual_office
Ha jól értelmezem, ez állandó iroda helyett biztosít alkalmi jelleggel irodahelységeket. Pl. az irodaház ahol dolgozom, ott is van ilyen, alkalmi jelleggel tárgyalókat lehet bérelni kívánság szerint felszerelve.
CoolKoon
mondta:@xhris_: Nemcsak Mo-n amúgy, és én már a VO (virtual office) változatát is hallottam.
xhris2
mondta:@Irbisz: na igen, mondjuk a németek angoltudása sokmindent megmagyaráz 🙂
CoolKoon
mondta:@BircaHang Média szerkesztősége: „Így igaz, a kettő egész más dolog.” – Jaaa, hát akkor én is álnév alatt osztom az észt, nem névtelenül 😀
„Más dolog ugye, ha 5000 ember ad egyenként 10 ezret, vagy Soros ad 50 milliót? A második esetben a szervezet Soros álcivilje.” – Nem tudom, én mindig úgy voltam ezzel, hogy inkább a céljai és a tevékenysége alapján ítélem meg a civil szervezeteket, nem pedig az alapján, hogy ki fizeti őket. Az OSF tevékenységét pl. nem nagyon ismerem, de hallottam egyet s mást egyéb, 90-es évekbeli, Soros-pénzekből fizetett alapítványokról, amiből nekem az jött le, hogy a Soros György által adott pénzek jelentős részét elherdálták. A lényeg az, hogy (szemben a szcientológusokhoz, jehovistákhoz, hitgyülisekhez köthető civil szervezetekkel) nem utálom őket. A Greenpeace-t meg a hozzá tartozó szervezeteket viszont igen (még ha aljasságnak is tartom azt, amit az ostoba franciák csináltak a hajójukkal), mivel dogmatikus, fundamentalista képmutató barbárok (igen, főleg az atomerőművek elleni tüntetésekre gondolok, mert valahogy megbízható áramszolgáltatás mintha a mocskos pofájuknak is kéne). Valószínűleg őket is pénzeli valaki, de tökmindegy, mert amit csinálnak, az egyszerűen káros. Vagy ott vannak az ostoba állatvédők, akik mostanra az EU-nál kilobbizták azt is, hogy tilos a disznókat moslékkal etetni (bazmeg!), illetve ugye ők voltak azok, akik megpróbálták elérni (és majdnem sikerült a dögöknek), hogy a kurva csigazabálók monopolizálják a libamáj-piacot azzal, hogy Mo-ra ráerőltették volna, hogy betiltsa a libatömést. Na ezek a mocskok talán még a sötétzöldeknél is károsabbak. És nem azért, mert „ki fizeti”, hanem a rohadt, ellentmondást (és észérveket) nem tűrő, szektás buzgómócsing ideológiáik miatt.
A Soros Györgyöt pedig már csak azért se bántom, mert Mo-n egy VALÓDI egyetem alapítására adott NAGYON sok pénzt. Nem diplomagyárra, hanem egy valódi oktatási intézményre, ahol neves professzorok tanítanak, és az ott végzettek valahogy általában elég jó karriert futnak be. Az ilyen embert pedig becsülni kell, mert mindig a (minőségi!) oktatás (meg a kutatás-fejlesztés) az ország legnagyobb kincse.
CoolKoon
mondta:@Din Serpahis: Jó, hát természetesen cége válogatja. De végül is jól tetted, hogy otthagytad őket, ha egyszer világossá vált, mennyire belterjes a banda. Viszont hadd kérdezzem már meg: ez még azelőtt volt, hogy a Tré-Systems létrehozta volna Pesten az új outsourcing-központját?
Irbisz
mondta:@xhris_:
ez nemcsak nalunk terjedt igy el, az anyaceg nemet konszernközpontjaban is igy hasznaljak, pedig ott aztan hemzsegnek a legkülönfelebb orszagokbol jött külföldiek.
a szervezetvezetönk meg angol, aki svajtol hong-kongig dolgozott, ö is igy hasznalja, azaz legalabbis külföldön sem egyseges a fogalom hasznalata.
Buchhalter
mondta:@jobangel: kicsit bunkó a hozzá szólásod,hogy a HR-es nem tudja mennyi a bér adott pozira.A könyvelő kedves jobangel mindenhol bizalmi pozi,de gondolom ez neked magas lehet.Akár junior,akár senior vagy treasury.És a HR mindenképp tisztában van a bérekkel.Komolyabb cégeknél erre külön keret van.Sőt, már egy évre kikalkulálják ennek várható összegét.Én csak arra reagáltam,hogy a sok tesztelésnek semmi értelme.Aki mindegyiken átmegy és bemondasz neki egy tré összeget legjobb esetben is a próbaidő alatt lelép.Aki egy sima 30 perces beszélgetés alatt nem tudja felmérni a leendő munkaerőt az pofára esik.Budapesten,sőt Győr,Kecskemét egyes multik jó néhány ágazatban annyira lerabolták a munkaerőt,hogy megy a sírás-rívás.Sőt,már ezek a multik is ott tartanak,hogy könnyítettek az elvárásokon.A GE pár év alatt az újpesti központjába felvett 9000 embert.IT,programozok,könyvelők,pénzügyesek,mérnökök,HR,logisztikus,kommunikáció és ker diplomások,jogászok,tanárok sőt még egyéb szakosok vagy OKJ-s végzettségűek.A feltétel az angol volt.Aztán még bevillant ehhez a BP ott is jelenleg a Soroksári úton 1200 fő van.Ez szeptembertől újabb 200 fővel emelkedik ha találnak rá embert.Ott van még a Vodafon ,T-System mindkettőnél 1500 ember és ők is állandóan keresnek.A közepesebbekről nem is beszéltem pl Lufthansa,GrundFoss ott is pár százan vannak.A bérek mivel kevés a választék az igényekhez képest folyamatosan emelkednek .Kezdőknél Bruttó 280-320 2 éves tapasztalattal Bruttó 350-480 és IT ,programozó,mérnők akár Bruttó 500-580 és csak alkalmazott vagy.Plussz ha beváltál cafi és bonusz éves szinten.Ezért röhögöm ki a kisebb cégeket akik elvárják,hogy beszélj 1-2 nyelven tárgyalóképes szinten és tesztekkel szarakodnak veled órákon át.AZtán a bér meg jobb esetben bruttó 300-320 cafi alig a bonusz meg felejtős.És még betanítani se akarnak a cég specialitásaira.Ha meg belelátsz a könyvelésükbe nem túl rózsás dolgokat látsz.Aztán jön a nyúlcipő és az ilyenek sírnak a legjobban.Beszélhetnék még a vendéglátásról is de az nálunk egy külön téma.Már a meci is sír,hogy alig van ember.Az Internet korszakában villám gyorsan kiderül.hogy mely cégek garasoskodnak és szemétkednek a munkavállalóikkal.Ma az a cég nyer ahol modern munkakörülmények,csapatjátékos főnökök és ösztönző bérek vannak.
BircaHang Média szerkesztősége
mondta:@CoolKoon:
Ha más pénze is, nincs hatalma a pénzadónak a szervezetre, ha ő csak egy jelképes összeget ad.
Más dolog ugye, ha 5000 ember ad egyenként 10 ezret, vagy Soros ad 50 milliót? A második esetben a szervezet Soros álcivilje.
BircaHang Média szerkesztősége
mondta:@CoolKoon:
Így igaz, a kettő egész más dolog.
xhris2
mondta:@CoolKoon: @Irbisz: Ez a Home office kifejezés elég érdekesen terjedt el Magyarországon, mert mindenki azt hiszi, hogy ez az otthonról dolgozás angol megfelelője, közben pedig nem. A home az home, az office az office. A home office pedig a (brit) angol nyelvben a belügyminisztérium elnevezése. Az otthonról dolgozást pedig nemes egyszerűséggel working from homenak mondja az angol. Kéretik elterjeszteni 😉
(oké, lehet hogy van otthon beredezett iroda, amit így hívnak, de a mindennapi munkakörnyezetben, amikor valaki csomagot vár egy amazontól, és otthon marad, bekapcsolt laptoppal, az working from home és nem home office)
És mivel még csak kétszer írtam le, hogy working from home, ezért leírom még egyszer, ahogy a marketingesek is tanítják a reklámozást, hogy meglegyen a négy: working from home.
Din Serpahis
mondta:@CoolKoon: Nyilván. Akkoriban .net vonalon mozogtam, de érdekelt az ABAP, olvasgattam elég sok anyagot róla…Volt egy projekt, SAPhoz kellett interfacet fejleszteni, akkor láttam egy halvány esélyt rá, de aztán nem lett belőle semmi. A Trénél egyébként semmiféle belső mozgási lehetőség nem volt sem vertikálisan sem horizontálisan, ezért inkább otthagytam őket a fenébe és kimentem külföldre.
Koczy
mondta:Az előző hozzászólásomban írtam a cégek borzasztó, magukat felsőbbrendűnek gondoló hr-eseiről. Ma viszont volt egy nagyon pozitív élményem. Egy fejvadászcégtől kerestek meg a napokban egy multicégnél nyílt pozíció kapcsán. A hölgy már a telefonban is szimpatikus volt, meggyőzött, hogy menjek el el találkozóra, pedig nem áll szándékomban munkahelyet váltani. Kimondottan kellemes háromnegyed óra volt, nem jegyzetelgetett folyton és egy „szokásos hr-es kérdést” sem tett fel, viszont figyelt minden egyes szavamra (ez a visszautalásokból, kérdésekből kiderült) és valóban érdeklődőnek tűnt. Kifejtette, miért hívott be és miért volna előnyös számomra ez a pozíció. Végig egyenrangú félnek éreztem magam.
Most tapasztaltam ilyet először, jól esett…
CoolKoon
mondta:@BircaHang Média szerkesztősége: „nem írok sosem anoním módon” – miért, az anonim meg az álnév alatti írás nem ugyanaz?
CoolKoon
mondta:@BircaHang Média szerkesztősége: „Kisösszegű adakozásból élnek” – Jaaa, hogy az adófelajánlásokból? Miért, az nem más pénze talán?
Egyébként igazából az a szomorú, hogy még az se garancia semmire, hogyha egy nonprofit szervezetet nem töm ki senki pénzel. Ugyanis pénz nélkül is állhat csupa dogmatikus, mániákus megszállott hippikből…..
CoolKoon
mondta:@Din Serpahis: „próbálkoztam bekerülni ilyen ABAP teamekbe, de esélytelen volt.” – Hát, legalább egy minimális programozói háttér nélkül ilyesmit azért nem forszíroznék. Viszont az SAP nemcsak az ABAP-ról szól. Ott van az SAP basis, akik egyáltalán nem programoznak. Vagy ott vannak az egyes modulokat kezelők (olyanok, akik nem a programozásért felelnek, hanem pl. az adatok beviteléért, azért, hogy azok az adatok stimmeljenek stb.), az SAP implenetációjáért felelős „architect”-ek stb. Ha pedig a Tré-csoportnál nem jött össze, ott van egy csomó más cég, pl. talán az Accenture is foglalkozik SAP-vel, meg mindenféle kisebb cégek is. Persze most már mindegy, de akkor is……
BircaHang Média szerkesztősége
mondta:@CoolKoon:
Kisösszegű adakozásból élnek, meg önkéntes munkát alkalmaznak.
BircaHang Média szerkesztősége
mondta:@okoska77:
A kettő között nincs ellentmondás.
CoolKoon
mondta:@BircaHang Média szerkesztősége: „Nem, van ami a saját maga pénzéből működik.” – És civil szervezet? Azt mégis hogy?
okoska77
mondta:@BircaHang Média szerkesztősége: gondolom te a híres közíró, az anonimitás elleni harc éllovasa csak nem írsz álnéven! Ez olyan kétszínű lenne tőled. Különben sem ezt tanították neked a pázmányon…
Din Serpahis
mondta:@CoolKoon: Hát ez az. Régebben amikor még a nagy Tnél (Tré-nél..) dolgoztam, próbálkoztam bekerülni ilyen ABAP teamekbe, de esélytelen volt.
Mindegy, azóta átnyergeltem a banki rendszerekre, itt, Svájcban az se fizet rosszul 🙂
BircaHang Média szerkesztősége
mondta:@okoska77:
Hogy jutottál erre a következtetésre?
okoska77
mondta:@BircaHang Média szerkesztősége: ezek szerint BircaHang a valódi vezetekneved? Vigyázz ne hazudj mert tudod, elobb utorlek mint a santa embert 🙂
BircaHang Média szerkesztősége
mondta:@CoolKoon:
Közíróként számomra fontos, hogy enyém legyen a dicsőség, ezért nem írok sosem anoním módon.
BircaHang Média szerkesztősége
mondta:@CoolKoon:
Nem, van ami a saját maga pénzéből működik.
CoolKoon
mondta:@BircaHang Média szerkesztősége: Szóval szerinted az összes civil szervezet valójában álcivil? Mert mindegyiknek a tevékenységét más finanszírozza (nem ők maguk)…….
CoolKoon
mondta:@BircaHang Média szerkesztősége: Már miért lenne titkolózás az, ha nem a valódi nevedet használod az X-edik nevenincs fórumon/weboldalon/akárhol is?
BircaHang Média szerkesztősége
mondta:@CoolKoon:
Álcivil = aki magát civilnek hazudja, de valójában tevlkenységét más finanszírozza.
CoolKoon
mondta:@BircaHang Média szerkesztősége: „Igazi civil, nem eltartott álcivil.” – Mondjuk érdekelne, hogy szerinted mégis kik azok az „eltartott álcivilek”…..
BircaHang Média szerkesztősége
mondta:@CoolKoon:
Én nem szeretek titkolózni.
CoolKoon
mondta:@BircaHang Média szerkesztősége: „Az összes nyilvános profiomon (FB, Google, LinkEdin, stb.) mindig a legutóbbi munkahelyem szerepel aktuálisként.” – Már nem azért, de ezt úgy is meg lehet oldani, hogy (LinkedIn kivételével) SEHOL nem regisztrálsz a valódi neveddel. Akkor pedig olyan munkahelyet írsz be, amilyet akarsz……
CoolKoon
mondta:@Pan Modry: „Be sem irtam hogy hianyzik a jelenleti ivben hogy nincs ott, megkapta ugyanugy a fizetest, semmit nem szaroztunk TB papirokkal meg hasonlo. ” – Igen, a jelenlegi helyemen is ez volt még azelőtt, hogy náluk kezdtem volna dolgozni. Aztán a volt jugó államok közül valamelyikben ezzel rendszeresen (=folyamatosan) visszaéltek…..na azóta NINCS a cégnél ilyen „juttatás”. Gyanítom, hogy a volt kollegám egy ilyen helyen szintén pofátlanul visszaélne ezzel a lehetőséggel. Kíváncsi lennék, hogy akkor mit lépnél….
„En is multinal dolgoztam szinte mindig, nem en bloc a menedzserek prioritasa mas, hanem egyes menedzsereknek masok a prioritasaik.” – Jó, akkor mondom másképp: fönt, elég magasan valaki kitalálta, hogy márpedig ilyenek a prioritások, és ennek megfelelően annyira szarrágóak volt a kezdetektől fogva az ÖSSZES menedzser, hogy még az időnkénti paintball- meg gokart-zsúrokat is saját zsebből kellett kifizetnünk.
„Ha karos a cegnek, akkor azonnal kirugod (azaz kozos megegyezel), hogy mennyire az az irrelevans,” – Miért, nincsenek fokozatok? Olyan nincs, hogy valaki lóg meg minden, de azért a munkáját végzi legalább annyira rendesen, hogy a cégnél tartása ne legyen ráfizetéses?
„Ezek pletykan alapulo dolgok, amik vagy igazak vagy nem. Munkaadoi szempontbol irrelevans.” – Persze, az illető azóta elismétli mindig, ha valaki kérdezi, hogy én IGENIS TÉNYLEG megfertőztem őt, és ő emiatt TÉNYLEG 3 hétre ágynak dőlt (a náthától). Na most én ebből elsőkézből csak annyit tapasztaltam, hogy TÉNYLEG nem volt bent 3 hétig. És persze, hozta a papírokat ahogy kell (ugye az ilyesmihez csak „megfelelő” háziorvos kell), de mégis, ezzel igazából a többiekkel tolt ki. Ugyanis a munka természetesen nem lett kevesebb, sőt, inkább több.
„Jol is nezne ki ha azzal basznam az idomet hogy ilyenek utan kutatok menedzserkent” – Nem erről van szó, nálunk se „szaglásztak” utána meg ilyesmi, csak egyszerűen valahogy mindig ő volt az, akinek „elhúzódtak” a betegszabadságai (én még általánosban eltörtem a lábam, az még ráadásul egy picit spirális törés is volt, de még akkor is csak egy hónapig volt gipszben a lábam, úgyhogy pletyka vagy sem, kizártnak tartom, hogy az alkarja több mint két hónapig gyógyult). Természetesen arra mindig ügyelt, hogy nem vitte pofátlanul túlzásba (a keze pl. TÉNYLEG eltörött), de hozta a papírokat, úgyhogy igazából őt is kb. a próbaidő alatt kellett volna kiszórni)….
asturianu
mondta:Kozben arra is valaszolhatsz, ez a ket mondat szamodra ugyanazt jelenti?
„Elolvastam a leírásokat, megtanultam, kész. „
„Megmutatták hogyan kell használni, s kész.”
Mert, ha igen akkor elnezesedet kell kerjem.
Ebben az esetben tenyleg nem a rossz szandek vezerel, egyszeruen csak szellemi fogyatekos vagy es nem tudsz mondatokat ertelmezni. Az mondjuk latszik a lenti fotodon, hogy valami nem stimmel agyban (sem), de nem tudtam, hogy ennyire sulyos.
http://www.flickr.com/photos/bircamax/17385977803/
asturianu
mondta:@BircaHang Média szerkesztősége: Tedd meg, hogy leirod meg egyszer. Biztos a blogmotor a hibas, hogy nem jelent meg a lista.
Szoval 40 sap modul. Hajra!
BircaHang Média szerkesztősége
mondta:@asturianu:
Már válaszoltam.
asturianu
mondta:@BircaHang Média szerkesztősége: ha nem vagy, akkor ird le a 40 sap modult amit hasznalsz 🙂 kamugep.
BircaHang Média szerkesztősége
mondta:@asturianu:
Nem vagyok fideszes.
BircaHang Média szerkesztősége
mondta:@asturianu:
Ne becsüld le a rossz akaratot.
okoska77
mondta:@BircaHang Média szerkesztősége: A 40 sap modul amit hasznalsz. Ne terelj!
BircaHang Média szerkesztősége
mondta:@Bobby Newmark:
Mit értesz termelés alatt? Gyárat? Igen, sosem dolgoztam gyárban, ez tény.
asturianu
mondta:@BircaHang Média szerkesztősége: HAHAHAHAHA! Ezt bebuktad hulyegyerek! Tenyleg azt akarod mondani, Bulgariaba majd utanadnyul valaki, mert beazonosit?
Amugy nem lenne eleg, ha valaki elkezdene keresni a 120 kg-nal dagadtabb magyarok Bulgariaban.
Egyebkent meg azt irtad 40 modult hasznalsz. Irj le belole 5-ot, hogy mit csinal! Az alapjan nem lehet majd azonositani a ceget! Vagy hogy kepzeled, leirod, hogy MM modul es valaki ravagja, hogy te a sofiai baromfifeldolgozoban dolgozol? Tudom, hogy fideszes vagy, de attol meg nem kell idiotanak is lenned.
Bobby Newmark
mondta:@BircaHang Média szerkesztősége: Igen, rá lehetne jönni, hogy fingod nincs az egészhez, és soha nem dolgoztál olyan helyen, ahol termelnek is valamit.
De ne erőlködj, ezt anélkül is tudjuk, hogy bevallanád.
BircaHang Média szerkesztősége
mondta:@asturianu:
Nem fogom megtenni, mert rá lehetne jönne, hol dolgozom. S volt már rossz tapasztalatom munkahelyem megadásával vitafórumon. Mivel a legtöbb adatom nyilvános, így titkolom mindenkori munkahelyemet. Az összes nyilvános profiomon (FB, Google, LinkEdin, stb.) mindig a legutóbbi munkahelyem szerepel aktuálisként.
asturianu
mondta:@BircaHang Média szerkesztősége: akkor hajra, ird le a 40 sap modult.
adok egy kis segitseget:
sapoverview.blogspot.com/2012/10/sap-modules-overview.html
BircaHang Média szerkesztősége
mondta:@asturianu:
Leírtam a tényeket. Nem az én bajom, hogy tényiszonyod van.
Nagyon-nagyon ritkán szoktam hazudni. Nincs rá szinte sose szükségem. Tudom, hogy ez neked furcsa, de ha az ember tisztességesen igyekszik élni, nemigen van szüksége hazudozásra.
asturianu
mondta:@Nemzeti Dohányos: Neeeem. Arra az uzlet a jo. Konyvelok, ugyintezok, titkarnok. A kedvenc helyem az volt, ahol a dolgozok 70%-a no volt, tele volt a hely jobbnal jobb csajokkal. Ugy azert egy elmeny bejarni dolgozni 🙂
asturianu
mondta:@BircaHang Média szerkesztősége: Gondolkodtam, de tovabbra is ugy gondolom, bebuktal a kamu dumaddal.
Ja es tovabbra is varom a 40 sap modult. Bizonyits kiskocsog!
Nemzeti Dohányos
mondta:@hateabusers: Látszik, hogy nem dolgoztál még 🙂 A hr arra való, hogy egy infós cégnél is legyenek nők.
BircaHang Média szerkesztősége
mondta:@Bobby Newmark:
Kénytelen vagyok dolgozni, mivel civil vagyok. Igazi civil, nem eltartott álcivil.
Bobby Newmark
mondta:@BircaHang Média szerkesztősége: Te tényleg azt gondolod, hogy beveszi neked bárki azt a szöveget, hogy te dolgozol is valahol, rendes, igazi munkát, és nem csak egy propagandadroid vagy fillérekért?
Hát ez aranyos.
BircaHang Média szerkesztősége
mondta:@asturianu:
Nincs ellentmondás a 2 állítás között, ballibám, csak picit gondolkozz.
asturianu
mondta:@BircaHang Média szerkesztősége: ki beszelt itt programozasrol dagi? Azt hitted, minden ami IT az programozas? Butus…
40 SAP modul? van egyatlan annyi? fel tudnad sorolni oket? Eleg, ha mindegyikhez irsz 1 mondatot magyarul, hogy mi az. Csak, hogy lassam erted-e.
„Elolvastam a leírásokat, megtanultam, kész. „
Nem ertem. Par oraja azt irtad : „Megmutatták hogyan kell használni, s kész.”
Mar nem azert, de most melyik kommented volt kamu? Jo lenne, ha legalabb 1 poszton belul ugyanazt hazudnad. A fonokod (OV) is var legalabb 1 napot mielott gyokeresen az ellenkezojet mondja annak, amit elotte.
BircaHang Média szerkesztősége
mondta:@asturianu:
Nem akarok programozni. Használok 40 darab SAP-modult és kész. Elolvastam a leírásokat, megtanultam, kész. Hol a gond? Milyen előnyt jelentett volna, ha ezt tudom előtte is? Semmilyet.
asturianu
mondta:A SAP egy komplex vallalatiranyitasi rendszer. Nincs olyan ember aki ertene minden modulhoz, soha nem is lesz.
Miert? Mert egy konyvelonek mondjuk miert kell ertenie a beszerzesi modulhoz? Vagy a raktarozasi modulhoz? HR Modulhoz? Vagy miert kene tudnia, hogyan kell frissiteni a rendszert?
Ez kb. olyan, mintha valaki azt hianyolna, hogy nincs olyan orvos aki egyszerre szivsebesz, agysebesz, psziciater, nover es korhazi karbantarto.
@Buchhalter: A fehervari IBM valoban sok embert felvett 120-160e forintos bruttokkal. Jol kitanittatott mindenkit, majd a tobbseg fogta es 1 even belul tovabbalt dupla fizuert.
Azota szerintem nincs olyan aki ne keresne 5-10* annyit, mint a kezdo fizetese.
@bda: a hozzaferes azert van lekorlatozva, hogy mondjuk a raktaros ne tudja atirni a fizeteseket.
Az lehet, hogy silany modon lett bevezetve a rendszer es emiatt nehezkes a hasznalata. Talan nem volt ra tobb penz, talan benazott a bevezeto ceg.
Vagy a te volt ceged is aldozatul esett valami „3 honap alatt teljes SAP bevezetes” probalkozasnak.
Es persze lehet, hogy egy egyedileg fejlesztett HR rendszer jobban hasznalhato lenne. De akkor is fel kell huzni mas rendszereket a tobbi folyamathoz.
Aztan meg ott a kerdes, az 1 SAP helyett felhuzott 5 rendszer hogy fog majd kommunikalni es hany ember kell hozza.
@BircaHang Média szerkesztősége: „Az állásinterjú egy irodalmi múfaj… Komolyan venni az egészet azonban nem szabad.”
A te szinteden semmikepp. Adminisztrator barki lehet. SAPGUI behiv, rendszerbe belep, menubol kivalasztja a megfelelo tranzakciot es mar tolti is fol a rendszert adatokkal.
Meg Vida Ildiko is megcsinalna akar tolmacs nelkul is. Rendes allasoknal viszont illik komolyan venni.
„Korábban még a SAP szót se ismertem, a jelenlegi munkahelyen meg az van. Megmutatták hogyan kell használni, s kész.” – mert betanitott majom szinten vagy.
Majd, ha a kovetkezo feladatodhoz el kell olvasnod mondjuk egy 500 oldalas dokumentaciot(angolul) akkor nyilatkozz a bonyolultsagrol.
@Din Serpahis:
„SAP konzulensnek lenni nagyon jó meló, mert kevesen értenek hozzá. Éppen ezért nem is nagyon szeretnek újakat beengedni ebbe a körbe.”
Ez 20 eve meg talan igy volt. De manapsag mar sok konzultans van es en nem tapasztalom, hogy barkit kirekesztenenek.
Irbisz
mondta:@Pan Modry:
Persze, ez pont igy van, ezert erdemes ebbe idöt invesztalni.
De sokan el sem jutnak ehhez a felismereshez (igy fejlödni sem fognak), masoknak meg a kepessegei elegtelenek, az meg azert fejlödhet csak keveset.
Irbisz
mondta:@jobangel:
A dolgozoi közerzetet (es igy elkötelezettseget) is növeli, ahol ilyen vezetöi a hozzaallas. Nalunk ilyen aprobb, max felnapos ügyintezes miatt szabit sem kell kivenni, az 1-2 napos home office is alapvetöen ez a kategoria. Ertelmes menedszerek ugyanis tudjak, hogy a feladatot kell elvegezni, nem az irodaba ülni a heti 40 orat.
Persze mivel a gyakori es eleg idötrablo utazasok miatt a heti terheles sem 40 ora, roppant nagy ostobasag lenne a maskepp nem megoldhato ügyek miatt feleslegesen pattogni. Az mar mas kerdes hogy ezt ertik, es ha ugy van, akkor ök is otthonrol dolgoznak.
Az erem masik oldala az, ez meg nem is csak a vezetötöl függ, hiaba halado es ertelmes valaki, ha a munkakör sajatossagai olyanok, hogy ez nem megoldhato, netan a cegkultura olyan h. ezt alkalmazhatja.
szekertabor
mondta:Annyira a szívemből szólsz, hogy az már fájdalmas. Munkavállalóként ezt érzem már 10 éve.
Pan Modry
mondta:@jobangel:
ez igy jo ahogy te csinalod, ez a fajta lazasag noveli a dolgozok produktivitasat.
Van olyan ember aki azert lesz fonok mert masokat akar utasitgatni, van aki meg azert mert magas PnL-t akar elerni es ezert minden racionalis dolgot megtesz, az elsofajtat kerulni kell mint a leprasokat.
jobangel
mondta:@Pan Modry: Nálunk meg lehet kivenni fél nap szabit, ha valakinek olyan ügye van, amiért kár egy egész napot feláldozni. Ha valakinek meg előbb kell elmennie, később jönnie valami miatt, csak szól a főnöknek, hogy tudják, hogy merre van, és kész. Vagy aki úgy gondolja, hogy hétre jár dolgozni, és 3-ig marad, mert neki úgy jó, azt is lehet. Részmunkaidősök is dolgoznak nálunk, mert nekik meg úgy jó… És ilyen lazaság mellett, mégis minden munka pontosan és jól el van végezve. Dolgoztam olyan helyen, ahol 5 perc késésért félórás hisztit csapott a főnök. A cég élt másfél évet..
FlybyWire
mondta:T-comnál szarabb cég nem nagyon van itthon (semmilyen tekintetben), mégis mit várhatnánk tőlük…?
Fairy4
mondta:@Din Serpahis: Ha jól sejtem, árulnak sok-sok pénzért tanfolyamot, ahol meg lehet tanulni.
SAP konzulensnek lenni nagyon jó meló, mert kevesen értenek hozzá. Éppen ezért nem is nagyon szeretnek újakat beengedni ebbe a körbe.
Pan Modry
mondta:@CoolKoon:
en tudod mit csinaltam ha vki beteg volt nem tobb mint 1 hetig a kozvetlen beoszottjaim kozul? Be sem irtam hogy hianyzik a jelenleti ivben hogy nincs ott, megkapta ugyanugy a fizetest, semmit nem szaroztunk TB papirokkal meg hasonlo.
Sot, ha semmi bajod nincs es havonta 1-2 napot nem jossz be es ez nem okoz fennakadast azt nem is veszem szabadsagnak.
Aminek nincs az uzletmenetre hatasa, az nem is letezik.
Pan Modry
mondta:@CoolKoon:
En is multinal dolgoztam szinte mindig, nem en bloc a menedzserek prioritasa mas, hanem egyes menedzsereknek masok a prioritasaik.
Kirugas: Ha karos a cegnek, akkor azonnal kirugod (azaz kozos megegyezel), hogy mennyire az az irrelevans, csak olyan embert erdemes tartani aki hasznot hoz, aki nem arra nincs szukseg. Pont!
Betegseg: Ezek pletykan alapulo dolgok, amik vagy igazak vagy nem. Munkaadoi szempontbol irrelevans. Ha valakire hoz papirokat hogy beteg volt, az beteg volt munkaadoi szempontbol. Jol is nezne ki ha azzal basznam az idomet hogy ilyenek utan kutatok menedzserkent. Ha esetleg nagyon kilog a lolab, akkor esetleg az egeszsegbiztositonal tehetsz bejelentest hogy TB csalasra gyanakszol, de amig egy dolgozo hoz tappenzes papirokat orvosi megerositessel addig azt el kell fogadni es a torvenyeknek megfeleloen ki kell fizetni.
CoolKoon
mondta:Ja és igen, a táppénz mindegy lehetne neked, hacsak nem mondanád meg az alkalmazottaknak, hogy kipótolod a táppénzüket a fizetésük szintjéig az első hónapban…..
CoolKoon
mondta:@Pan Modry: „A legtobb ceg/menedzser ugy csinalja ahogy te leirtad, en viszont ezen a budos eletbe nem szaroznek, egyebkent menedzserkent az eves budget-be betehetsz fluktuacios koltseget es abbol tudod ezt fizetni.” – Attól tartok, hogy menedzseréknél a multikban kissé mások a prioritások (meg hát ugye ha az illető menedzser ilyen „szarságokra” veri el a költségvetését, akkor nincs miből lenyúlnia)…..
„a probaidos kirugasnal es a nem probaidos kirugasnal az egyetlen kulonbseg hogy probaido alatt olcsobb vkit kirugni, de ez a koltsegkulonbseg marginalis a teljes uzletmenet szempontjabol” – Ez talán attól is függ, hogy az illető mennyire káros a cégnek.
„ha vki tappenzen van azt miert kuldenem el? Ha valaki beteg, akkor eleg baja a sajat betegsege miert tegyek ra plusz stresszt azzal hogy kirugom?” – Látom, nem érted. Szóval még egyszer: az illető (valószínűleg nem létező) náthával HÁROM HÉTIG volt betegállományban (honnan veszem, hogy nem létező? Mert ha tényleg beteg lett volna, akkor minek kellett volna teátrálisan kijelentenie több tanú hallatára, hogy megfertőztem őt?), egy törött karral (nem szilánkos/nyílt/komplikált törés, nem a csuklója, simán csak gipszbe rakták az alkarját) pedig KÉT HÓNAPIG volt otthon (utána is csak azért jött be, mert megjött a fizetési szalagja, és kiderült, hogy a táppénz egy hónap után már elég kevés). Ráadásul az illető (főleg az elején) még olyat is sokszor megengedett magának, hogy lement elszívni egy-egy spanglit. Aztán a második-harmadik elszívásától a munkaidő végéig már mást se csinált, csak kukán bámult bele a monitorba, lényegében használhatatlan volt. Már csak erre hivatkozva is ki lehetett volna belőle csikarni egy „közös megegyezést” rég. Hogy rossz példát mutatsz a többi dolgozó felé? Nem tudom, a „ne füvezz (meg ne szimulálj) a melóban” szerintem nem éppen rossz példa….
Pan Modry
mondta:@CoolKoon:
ha vki tappenzen van azt miert kuldenem el? Ha valaki beteg, akkor eleg baja a sajat betegsege miert tegyek ra plusz stresszt azzal hogy kirugom?
Ha meg kirugom akkor azt a kepet mutatom a dolgozok fele hogy a hosszan tarto betegseget kirugassal buntetem, minek tennek ilyet, rossz az uzletmenetnek.
Pan Modry
mondta:@CoolKoon:
a probaidos kirugasnal es a nem probaidos kirugasnal az egyetlen kulonbseg hogy probaido alatt olcsobb vkit kirugni, de ez a koltsegkulonbseg marginalis a teljes uzletmenet szempontjabol, sok idot, energiat erre pazarolni nem erdemes, a profit szempontjabol vannak ezeknel ezerszer lenyegesebb dolgok.
Pan Modry
mondta:@CoolKoon:
ismerem ezt a fajta menedzser szarragast hogy kirugasnal, elbocsatasnal nem akarnak fizetni. A legtobb ceg/menedzser ugy csinalja ahogy te leirtad, en viszont ezen a budos eletbe nem szaroznek, egyebkent menedzserkent az eves budget-be betehetsz fluktuacios koltseget es abbol tudod ezt fizetni. (persze ezt nem lehet evente az embereid 30%-val eljatszana, de evente 1-1 problemas esetben igy konnyen, gyorsan, jogi hercehurca nelkul megszabadulhatsz azoktol akik nem segitik az uzletmenetet.)
CoolKoon
mondta:@Pan Modry: „NEm biztos hogy kiszurom, az ilyenek elofordulasi gyakorisaga olyan alacsony hogy erre kulon filtert alkalmazni nem biztos hogy megeri, vagy maga a filter olyan lenne hogy udvariatlan lenne a tobbi, ilyen szempontbol nem problemas jelolttel szemben.” – Na és pont ezért kell a próbaidő. A fenti esetben viszont ki lehetett volna dobni még azelőtt, hogy a kéregetése is kiderült volna (mivel ugye szó szerint SEMMIT nem csinált egész nap, csak youtube-videókat nézett, szinte az első naptól fogva!). Volt viszont ott olyan eset is, aki három hetes betegállományba ment, miután kijelentette, hogy megfertőztem őt (igen, spanyolnáthával, maláriával meg TBC-vel bazmeg). Ez az illető viszont még mindig ott dolgozik. És nem küldik el, hiába maxolja ki a cég táppénztámogatását (egy hónapig 100%-ra kipótolja a fizetést a cég) lényegében minden évben.
„Bar egyes pozicioknal el lehet kerni egy korabbi fonoke/kollegaja elerhetoseget, es fel lehet tenni kerdeseket a dolgozoval kapcsolatban, ha szerencsed van, akkor elmondja a volt fonoke/kollegaja hogy a jelolttel volt ilyen problema.” – Ehhez igen nagy szerencse kell (vagy kapcsolatok) szerintem……
HaCS
mondta:@hateabusers:
A szakmai kvalitásaidat egy szakmai munkatárssal kell ellenőrizni, a HR-es nem azért van ott.
Alapvetően tekints úgy a HR-esre, mint egy félig munkaügyis félig pszichológus keverékre. A nagyvilágban egy jó HR-es ilyen. Csak Magyarországon az egészből itt is csak a lényeg marad ki. A pszichológia. Egy jó HR-es elbeszélget veled, és nem sértődsz meg a kérdésein, csak ha úgy akarja, vagy ha tényleg valamibe beletapintott. Szeme sem rebben, ha hazudsz, csak jegyzetel. Ha provokál, szándékosan teszi, és legtöbbször fel is tud bosszantani, ha úgy akarja. Tudja milyen emberi tulajdonságaidra kíváncsi, és képes is azokat kideríteni. Egy jó HR-es aranyat ér.
Egy rossz HR-es meg felolvas kérdéseket egy lapról, mert oda van írva. És fogalma nincs melyiket, miért, mikor, és milyen hangsúlyban kellene feltennie. Pszichológia nélkül ő csak egy munkaügyi asszisztens.
Mondanom sem kell sajnos a többség itthon nem az első kategóriát erősíti.
Pan Modry
mondta:@Irbisz:
ez nem elvaras, csak ha fejleszted ezt a skilled akkor konnyeden tul tudsz lepni az olyan problemakon amiket buta emberek krealnak neked.
CoolKoon
mondta:@Pan Modry: „A probaido szamomra irrelevans” – Azért nem annyira irreleváns, mert az extrémebb eseteket már akkor ki lehet szűrni.
„probaido utan ha vkit ki akarsz rugni felajanlsz neki 6 havi fizetest es alairja a kozos megegyezest” – Ugye a multikra ez nem érvényes, mert egyrészt a menedzserek csak csicskának vannak tartva (=fel se ajánlhatnak ilyet), másrészt pedig azok MINDENT elkövetnek csak hogy fizetni ne kelljen (tőlem is így szabadultak meg a mocskok). Viszont a történetben szereplő szélhámos legalább 1 év után magától lelépett (a szóbeszéd szerint azért, hogy kitartassa magát valami gazdag csajjal).
„Elegge gáz ha vki kereget, de adni neki sem kotelezo.” – Igen, nagyon gáz, főleg, hogy volt olyan kollegám, akitől 140 ezret kért kölcsön (és kapott is). Szerencsére aztán megadta, de volt egy másik kollegám, akitől szintén elég sokat kért kölcsön, és az illetőnek hetekig nyomta a rizsát arról, hogy épp miért nem tud fizetni (illetve amikor csak tehette, akkor kerülte őt). Persze felmerül a kérdés, hogy miért voltak ezek olyan hülyék, hogy adtak neki, de az illető szó szerint MINDENKINÉL bepróbálkozott (nálam is, csak én sóher vagyok, úgyhogy egyszer elhajtottam, és nem jött többet).
CoolKoon
mondta:@Eltévelyedés: Hogyhogy mit? Pénzt, „kölcsön”, természetesen. Az egyik kollegám meg volt annyira hülye, hogy kölcsönadott neki valami 140e Ft-ot. És attól tartok, hogy ezt nem lehet megtanulni. Ilyen fokú pofátlan szélhámossághoz születni kell.
Irbisz
mondta:@Pan Modry:
En ezzel egyet is ertek vele, közelitöleg alkalmazni is tudom tudatosan, de pont ezert irtam, hogy ezt nem lehet amolyan alapelvaraskent meghatarozni- sokan egyszerüen nem alkalmasak erre. Nem azert mert lustak, hanem mert az adottsagaik nem elegendöek.
hateabusers (törölt)
mondta:Még mindig nem értem ezt a HR nevű izét.
Egy, szakmádhoz semmit nem értő, sőt lehet még a munkádat sem ismerő ‘kollega’ a HR-es diplomájával, néz le rád felsőbbrendűként az állásinterjún.
És ő dönti el hogy alkalmas vagy-e a kívánt posztra.
Végzős műszaki diplomásként kérdem. Mi. Értelme. ?
Ismerősöm egy multinál volt és ott is így vannak vele a szakemberek, enyhén szólva nem szeretik őket.
gigabursch
mondta:Hiánypótló cikk. Remélem sok hr zseni olvassa.
Pan Modry
mondta:@Irbisz:
persze, javithato a soft skill is, de mivel annak javitasa tobb idobe (=penz) mint a hard skillek javitasa, ezert ha nincs mas mod, erdemesebb a hard skillek tekinteteben kompromisszumot kotni.
Pan Modry
mondta:@jobangel:
ez nem csak a HR-nel problema az ilyen menedzsment hozzaallas, sajnos sok emberre jellemzo a kognitiv lustasag mas teruleteken is, es nem igazan nyitottak az innovaciora, ev vegen meg elkezdik lebaszni az embereket hogy miert csokken a market share es a profit, nem ertik, pedig a konkurencia elleni „haboruba” ugy kuldik az embereiket hogy azoknak fabunkoik vannak, mig az ellenfelnek precizios raketai.
Pan Modry
mondta:@CoolKoon:
NEm biztos hogy kiszurom, az ilyenek elofordulasi gyakorisaga olyan alacsony hogy erre kulon filtert alkalmazni nem biztos hogy megeri, vagy maga a filter olyan lenne hogy udvariatlan lenne a tobbi, ilyen szempontbol nem problemas jelolttel szemben.
Bar egyes pozicioknal el lehet kerni egy korabbi fonoke/kollegaja elerhetoseget, es fel lehet tenni kerdeseket a dolgozoval kapcsolatban, ha szerencsed van, akkor elmondja a volt fonoke/kollegaja hogy a jelolttel volt ilyen problema.
jobangel
mondta:@BircaHang Média szerkesztősége: Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy semmi extra nincs a hajókapitányságban, csak áll, és tekergeti a kormányt… Egy jó HR-esnek ezerféle dolgot kell tennie, hogy jó legyen a cég is, írtam már erről többször, és néhány HR-es lelkesen írt nekem, hogy akkor döbbent rá, hogy ja, hát ilyeneket lehet? Mentek is lelkesen a menedzserekhez a majdnem 0 Ft-ba kerülő ötletekkel, el is lettek hajtva… Amíg ennyit vár a cég, a menedzsment a HR-től, és még szomorúbb, hogy a munkavállaló is, addig ennyit kap – vagy még ennyit sem, mert pl. azért, hogy a kolléga ne pattanjon meg fél év után, komolyan dolgozni kell. Nemcsak a HR-nek, hanem a menedzsmentnek is, és az bizony pénzbe, időbe kerül.
Pan Modry
mondta:@Irbisz:
Igazad van, ez tanulhato, de nem csak az allasinterjuk miatt, az eletben rengeteg helyzet van amit ezzel elonyodre fordithatsz.
Az okos embereket ervekkel kell meggyoznod, a butakat manipulacioval, es mindig figyelni kell arra amit a masik mond, egyreszt lehet hogy idonkent neki van igaza es abbol te is tanulsz, ha meg nincs, akkor kiismerheted a gondolkodasi semajat.
Irbisz
mondta:@Pan Modry:
„A kompetenciabeli hianyossagok ( ha nem tul nagyok) viszonylag gyorsan orvosolhatoak.
Ha vki szar soft skill-ekkel rendelkezik azt tul sok ido (=penz) javitani, ha egyaltalan lehetseges. „
lehetseges a javitasa kb. barmelyik soft skillnek, de egyreszt nem mindenkinel, masreszt tenyleg nem megy egyik naprol a masikra.
Irbisz
mondta:@Pan Modry:
„Ha sajat magad alarendeltkent kezeled egy interjun, vagy ha arra nem vagy kepes hogy ha kifogsz egy buta interjuztatot es nem jossz ra par perc alatt a gondolkodasi semajara es azt nem tudod a sajat elonyodre forditani, akkor bizony a hiba benned van. „
Ez teljesen irrealis elvaras, kb. olyan mint a nyitoposztban levö telekomos pozicioleiras.
Nem lehetetlen, tanulhato is, de aki ilyen kompetenciak birtokaban van, annak anelkül sincs mar gondja az allasokkal, különbözö felveteli eljarasokkal.
Ezt altalanosnak elvarni, es az egyen hibajanak felroni csak annyira jogos es ertelmes, mint azt, hogy nincs angol, arab es spanyol nyelvböl C1/C2-es nyelvizsgaja. az is megvan az emberek egy kis szazalekanak, az is amit te kb. minimumkövetelmenynek irtal elöbb …
Irbisz
mondta:@Pan Modry:
Cegtöl függ, van ahol komoly hatalma van. De annyira, hogy mesenek titulalnad ha hallanad.
BircaHang Média szerkesztősége
mondta:S mi annyira furcsa a SAP-ban? Korábban még a SAP szót se ismertem, a jelenlegi munkahelyen meg az van. Megmutatták hogyan kell használni, s kész. Mi ebben az extra nehézség?
BircaHang Média szerkesztősége
mondta:@jobangel:
Ki a jó HR-es?
Aki képes olyan jelöltet kiválasztani, aki:
– képes elvégezni a feladatot,
– be tud illeszkedni,
– nem akar elmenni fél év múlva.
Gyakorlatilag ez a lényeg. Minden más ökörködés.
BircaHang Média szerkesztősége
mondta:Az állásinterjú egy irodalmi múfaj, így is kell kezelni. Komolyan venni az egészet azonban nem szabad.
Eltévelyedés
mondta:@CoolKoon: Kéreget? Mit? Mire fel? Taníts, mit kéregethetnék, most telt le a próbaidőm:)
Pan Modry
mondta:@CoolKoon:
A probaido szamomra irrelevans, probaido utan ha vkit ki akarsz rugni felajanlsz neki 6 havi fizetest es alairja a kozos megegyezest. (Ha vki karos a cegnek akkor ez nem nagy ar hogy hamar megszabadulj tole mindenfele jogi hercehurca nelkul, ilyen ajanlatot nem szoktak visszautasitani)
Elegge gáz ha vki kereget, de adni neki sem kotelezo.
CoolKoon
mondta:@Pan Modry: Na de mégis hogy szűrsz ki olyan szélhámost, aki MINDENKITŐL kéreget a cégben (de természetesen csak a próbaidő letelte után), aztán egy év múlva stikában lelép? Állítom, hogy nincs az az állásinterjú, amelyik ilyen deviánsokat kiszűr. Sőt, ami azt illeti, a butákat SOKKAL könnyebb kiszűrni, mint az ilyen zűrös alakokat. Ráadásul a soft skills-ei ennek „rendben voltak”, hisz gyanítom, hogy évek óta más pénzéből él (amit valahogy ki kellett énekelnie az illetők zsebéből)…..
Pan Modry
mondta:@CoolKoon:
Hat akkor nem megfelelo soft skillekre koncentraltak, masreszrol a jo felveteli rendszer sem azt jelenti hogy hibamentes, hanem inkabb azt hogy nagy valoszinuseggel jo jelolt lesz felveve.
fuxosbömis (ex kacagányos)
mondta:Nagyon nem PC módon fogok fogalmazni. A HR minden cég legalja. Mint ügyvezető és interim manager megfordultam itt ott. A tapasztalatom alapján a következő ökölszabályt állítottam fel: Egy gazdálkozó szervezet profitja (hatékonysága) fordítottan arányos a HR befolyásának a nagyságával. Nem is bízom rájuk a kollégák kiválasztását. Összegyüjtik az önéletrajzokat, kinyomtatják és itt vége van a szerepüknek….ja igen….amikor megegyezek valakivel, akkor az instrukcióim alapján elkészítik a szerződést.
CoolKoon
mondta:@Pan Modry: „kompetenciabeli hianyossagok ( ha nem tul nagyok)” – HA nem túl nagyok. Agya viszont nem lesz olyannak, akinek már az állásinterjú alatt se volt (bármennyire is „megnyerő fellépése” volt, ami miatt meg is kapta a munkát)….
„Ha vki szar soft skill-ekkel rendelkezik azt tul sok ido (=penz) javitani, ha egyaltalan lehetseges.” – Na EZ viszont az állásinterjú alatt NEM jön át, bárki bármit is mond. Az egyik kollegám (akinek a betanítását végeztem, ergo naponta több órát voltam a társaságában) nekem is csak hetek (legalább 2-3 hét) múlva lett gyanús, hiába voltam vele együtt gyakran (akkor viszont már eléggé). Szóltam is a TL-nek, mégis megtartották. Na, az illető egy év után a LEGNAGYOBB csendben mondott fel, de úgy, hogy ilyen 10-15e Ft-os tartozásokat hagyott maga után (amit azóta se rendezett). Elvileg erre van a próbaidő ugye (és igen, őt is ki lehetett volna szűrni, mert már a próbaidő alatt se csinált abszolúte SEMMIT, és állítólag az interjú szakmai részét se teljesítette túl fényesen, és akkor még finoman fogalmaztam).
bda
mondta:@Din Serpahis:
Addig örülj amíg nem kell SAP-vel bajlódnod. Ehhez, hogy ezt működtetni lehessen kb. 8-10 szaki kell hozzá, mert egy emberként senki sem képes átlátni és kenni vágni, mindenki tud belőle egy kis szeletet és ott ki is fújt a dolog és úgy le van korlátozva a hozzáférés, hogy esélyed sincs, hogy többet tudj. Felülről a vízfej főnök aki egy főkönyvi kivonton képtelen eligazodni és inkább mindenféle excell baromságokat kell töltögetni neki, de ő a gazdasági vezető, eldönti, hogy milyen széles folyosón haladj és esélyed sincs jobbra menni. Én könyvelőként 1 évig bírtam, aztán feladtam, azt azért tudni kell, hogy ráerőszakolták a cégre, mert az SAP-t nem mezőgazdaságra találták ki, de hát használni kell mert ez a tuti. Azon túl, hogy belekerül egy valag pénzbe akár 100 milla is lehet egy cégre szabás és akkor mellette évi 20000 Euróba kerül a működtetése. Ha nincs normálisan cégre szabva akkor csak szenvedés az egész és mivel rohadtul nem felhasználó barát és rugalmatlan, egy adott cég méret alatt csak lassítja a folyamatokat. Nem vitatom van létjogosultsága, de a 600 LE traktorral és 16-os ekével sem állunk neki egy 1 ha táblát felszántani mert csak kínlódás lesz a vége. Nekem az a tapasztalatom, hogy ami munkát egy kolléga megcsinált SAP nélkül és még mellette más cégek könyvelését is, az SAP óta csak az SAP-s ügyfél van neki és még keze alá dolgozok másik 3 ember folyamatosan + német userek akikre adhoc jelleggel is szükség van. Ja és a magyar adójogszabályok lekövetésére elég korlátozottan alkalmas, persze jó pénzért mindent megcsinálnak, de amíg egy 150 ezer Ft-os szoftverrel fél nap alatt összekalapálsz akár 10 áfa bevallást, addig a nagy SAP-vel fél napig küzdesz, hogy egy elkészüljön. Szóval egy elég jelentős adókockázatot hordozz magában.
Én azt mondom, hogy egy jól felépített 6-7-es számlaosztályos könyvelés simán übereli az SAP-t legalábbis egy mezőgazdasági cégnél tutira.
Pan Modry
mondta:@CoolKoon:
A kompetenciabeli hianyossagok ( ha nem tul nagyok) viszonylag gyorsan orvosolhatoak.
Ha vki szar soft skill-ekkel rendelkezik azt tul sok ido (=penz) javitani, ha egyaltalan lehetseges.
CoolKoon
mondta:@jobangel: „A HR-szakma jó dolog, ha jól művelik. Menedzsmenttudomány, mérőszámokkal, számosítható tényezőkkel, nem hókuszpókusz.” – Lehet. Sajnálatos módon ami itt megy, azt inkább hasonlítanám kuruzsláshoz, mint komoly tudományhoz. Ráadásul az a legszomorúbb, hogy a(z általad is említett) belterjesség miatt ezek mintha még külföldről is csak az ezotériát szereznék be: kimazsolázzák azokat a videókat, amelyek a legagyamentebb ezoterikus marhaságokat tálalják komoly tudományként, és azokkal mossák az újonc HR-esek agyát (is).
„azt gondoltam, ha töredékét visszaadom annak, amit tőle tanultam, már nyer mindenki.” – Igen, ez mindenképp dícséretes dolog. Jó is lenne, ha szakítanának a „jól bevált” HR-es receptekkel, de sajnos túl sok állásinterjún voltam ahhoz, hogy bizakodó legyek e tekintetben….
CoolKoon
mondta:@xhris_: „ajánld fel magad, kis fizuemelésért cserébe, mielőtt amúgy is rádtolják azt ugyanazért a pénzért” – Ja. Aztán a szar helyen ebből az lesz, hogy amúgy is rád tolják, és fizetésemelést se adnak.
Amúgy abszolút igazat adok neked. Szerintem is a kompetencia MESSZE a legfontosabb egy állás betöltésénél (ugye az „attitűd” szerinti válogatás sose szokott bejönni, ráadásul a próbaidő alatt az úgyis kiderül). Amikor valamilyen munkára kell nekem valaki, én is pont ezt tartom a legfontosabbnak. A gondok viszont ott kezdődnek, hogy valami érthetetlen okból kifolyólag a legtöbb helyen NEM ezt tartják a legfontosabbnak, hanem inkább valami ezoterikus ostobaságokat. Pl. hogy az illető (az interjúztató menedzser meg a HR-es szerint!!!) mennyire fog „beleilleni a csapatba”, hogy „elfogadható” hozzáállása lesz-e (=mennyire hajlandó lemenni kutyába), mennyire „kommunikatív”, illetve hogy úgy általában mennyire szimpatikus ránézésre a pofája. Na, az ilyen helyek nem is szoktak ám a legjobban teljesítők között lenni…
Pan Modry
mondta:@xhris_:
A kompetenciarol (senior szinten) nekem az a velemenyem hogyha a jeloltbe van perspektiva es nincs olyan szakmai hianyossaga amit szerintem korulmenyektol fuggoen 0.5-1 ev alatt ne tudna megtanulni akkor valoszinu felveszem.
Junior szinten pedig hajlando vagyok akar a nullarol felepiteni vkit skiben latom mind a hard mind a soft skillek szintjen a perspektivat.
Ezzel szemben nem egyszer utasitottam vissza hardcore szakmailag jo jelolted azert mert vmilyen soft skilljet karosnak tartottam az uzlet szempontjabol.
Pan Modry
mondta:@bda:
Jol osszefoglaltad az uj munkatars kivalasztasanak az uzlet szempontjabol legirracionalisabb modjat.
bda
mondta:Szerintem ez a hr-s maszlag semmire sem jó. Vagy legyen valaki munkajogász és/vagy bérszámfejtő, mert ugye általában a hr-es mellett még ilyen is dolgozik külön egy nagyobb cégnél. Önéletrajzok alapján gazdasági/cégvezető/ügyvezető is el tudja dönteni, hogy megfelelő-e a jelölt, no meg az áment is az utóbbi fogja kimondani, hogy kell vagy nem kell az illető.
Bona Fides
mondta:„A másik [hiba] a felkészültség hiánya, anélkül jön el egy interjúra, hogy átgondolná, miért is lenne ő jó nekünk” — Mert nem tudja, miért lenne jó nektek. Azt ti tudjátok, Kedves Munkáltatók. Ő jön, hozza a végzettségeit, nyelvtudását, ha van, akkor tapasztalatát, hajlandóságát, hogy nálad dolgozzon. De azt nem tudja megmondani kívülről, hogy te, mint munkáltató mindezt, hogy tudod kiaknázni. Nem ismeri a céget, …
Jaj, de örülök, hogy végre valahára leírta ezt valaki!!!
Pisisre röhögöm magam a sok idióta műmájer HR-es által összekalapált, izzadságszagú hirdetésen, amelyben elvárná a retkes, büdös paraszt, hogy a pályázó leírja az „elképzeléseit”….
Ide figyelj tetű! Én jogász vagyok, mérnök vagyok, közgazdász vagyok, stb. A szaktudásomat ajánlom fel, te pedig megmondod, mi a faszt kell nálad csinálni, mert én nem ismerem ezt a kócerájt, ahova te minden nap bevonszolod a beledet. Aztán majd kiderül, hogy én hajlandó vagyok-e egyáltalán azt csinálni, ami neked kell, illetve neked az én szaktudásomra van-e szükséged. Mert engem nem azért szült ám az anyám, hogy nektek jó legyek.Világos?
Kb. ilyen stílusban kell az ilyen barmokat leszerelni.
jobangel
mondta:@CoolKoon: A 27 év még nem volt elég ahhoz, hogy az akkori személyzetisek nyugdíjba menjenek, mire az új generáció megérkezik. Megtanulták a régi, bodorított hajú hölgyektől a „szakma” csínyját-bínját+kaptak hatalmat. Itt tartunk vele. Ez a hölgy sem fiatal már annyira, és mégis ilyeneket ad elő, teljesen komolyan véve magát. Azért kíváncsi lennék, mit szól a belinkelt, szakmai igényességtől majd kicsattanó álláshirdetésre 😀
A HR-szakma jó dolog, ha jól művelik. Menedzsmenttudomány, mérőszámokkal, számosítható tényezőkkel, nem hókuszpókusz. Leginkább külföldi példákat láttam, ahol ment is, sőt pont egy külföldi toborzóval való együttműködés után kezdtem el a blogot írni, mert annyira átütően jól is lehet csinálni, hogy azt gondoltam, ha töredékét visszaadom annak, amit tőle tanultam, már nyer mindenki.
xhris2
mondta:Senki nem írta még le a kulcsszót, amiről az interjúnak valójában szólnia kellene: kompetencia. Mi kell a betöltendő munkakörhöz, és mivel rendelkezik a jelölt? Mondjuk valami 10-ed rangú vállalatiránytási rendszert használt, és SAP-ra keresünk valakit? Ki kell faggatni, mennyire mélyült el benne, mennyi idő alatt jött bele, ha a válaszok megfelelnek, akkor jó. Ennél nyilván vannak szebben kihegyezett célirános kérdések, akit érdekel, nézzen utána angol nyelvű szakirodalomban.
A másik dolog, amit érdemes kiemelni, az eredmények. Maradjunk az SAP-nál, lehet azt mondani (ha ez tényleg alátámasztható, és mondjuk a volt főnök mint referencia szintén megerősíti), hogy a pályázó a kezdeményezései és eredményoriántáltsága által x%-al csökkentette az adminisztratív kiadásokat a csapatában. Vagy növelte valamennyivel az eladásokat. Tudom, hogy ilyen példákat nehéz hozni a mindennapi robotmunkából, de ez az amire azt mondja a HR-es, a vezető, a taxisofőr, meg a portás is hogy „pont te kellesz ide, kisapám, holnap tudsz kezdeni?” Mert mi másért tartottak meg az előző munkahelyeden is, ha nem azért mert eredményeket tudtál elérni? Amit aztán nyilván a menedzserek, részvényesek látnak és aratnak le, de ez más kérdés.
És utolsó javaslatként, de ez már inkább karrierépítés téma, lehet közhelynek fog hangzani, de igenis érdemes mindennap feltenni magunknak azt a kérdést hogy „hogyan tudnám még jobban végezni a munkámat?” Ha már kimaxoltad magadnak ezt, és órákat unatkozol az irodában, akkor keress olyan feladatkört, amit átvehetnél a másiktól, és ha üresedés van, ajánld fel magad, kis fizuemelésért cserébe, mielőtt amúgy is rádtolják azt ugyanazért a pénzért.
DonTintoretto
mondta:Három éve történt (nem Magyarországon). Volt két interjúm két tök normális vezetővel, akik egyébként fejlesztőként kezdtek. Na meg egy a HR-es hölggyel.
Kérdés: miért pont őket választanám? Őszinte voltam. Azért mert olyan helyet keresek, ahol az IT nem csak kisegítő ágazat, hanem maga a business. Nézett rám, hogy ez nagyon tág. Igen, az, tényleg. De ennek sok más cég is megfelel. Igen, valóban. Ez nem túl jó…
Mégis mit hitt? Nem tudom.
Az állást végül megkaptam, és szeretek itt dolgozni, de lehetőségből van rengeteg. Számomra ez volt az összes ottani interjú leggázabb kérdése.
Pan Modry
mondta:@CoolKoon:
En szeretem, ez mindig megadja a jo alaphangot a kozos, hatekony munkanak, segiti az uj ember szocializaciojat, megismerik egymast, kotetlenul elbeszelgetnek, az sem zavar ha a vegen magas a szamla, nem nagy ar egy uj kollega sikeres, gordulekeny, stresszmentes kezdesehez.
CoolKoon
mondta:@Hermes Trismegistos: „El kell telnie pár évnek még, mire kiforrja magát a szakma. ” – Ugye a rendszerváltás óta majdnem 27 teljes év telt el. Ha eddig nem forrta ki magát a szakma, akkor miért gondolod, hogy ezután ki fogja?
CoolKoon
mondta:@Pan Modry: „en peldaul az utóso korben meg vacsorazni is elvisszuk a jeloltet egyutt a teljes csapattal” – Na erről életemben most hallok először. Ilyet még ismerőstől se hallottam (annak ellenére, hogy jó ötletnek tűnik) 😛
CoolKoon
mondta:@Pan Modry: Ami azt illeti, paradox módon épp elég helyen dolgoztam ahhoz, hogy a nagy (informatika-IT szolgáltatások vonalán mozgó) multikat ismerjem szinte mind vagy első kézből (személyes tapasztalat által), vagy rokonokon keresztül, esetleg egyéb ismerősökön keresztül (volt osztálytársak, volt kollegák, akik vagy ott dolgoznak, vagy ott dolgoztak). Ergo a nagy cégek esetén már az interjú előtt elég pontosan be tudom lőni, hogy mire számíthatok. Kisebb cégeknél (főleg egészen kis cégeknél) viszont az a gond, hogy hiába is próbálok meg utána nézni a cégnek, még az első interjú után se feltétlenül tudom megállapítani az adott cégről, hogy mennyire gázos (általában még olyan cégekről se, amelyeknek a termékeikkel tele vannak az üzletek pl.), ergo lutri az egész (sajnos voltam már úgy, hogy TÉNYLEG tök szimpatikus helyről 3 nap után azzal küldtek el, hogy „bocs, de mégse, szerintünk nem tudsz ehhez eleget”, pedig de; a mostani helyemről pedig az első benyomásaim eléggé vegyesek voltak, aztán most lesz egy éve, hogy ott dolgozok).
„Arckifejezessel negativ visszajelzest sztem szinte sohasem erdemes adni” – Mint írtam, nálam ez nem egészen tudatos (sőt, igazából NAGYON nem), és minden igyekezetem ellenére ez kiül az arcomra.
Pan Modry
mondta:@CoolKoon:
En nem vagyok hr-es, de en peldaul az utóso korben meg vacsorazni is elvisszuk a jeloltet egyutt a teljes csapattal (a jovobeli kollegaival), ha esetleg ok ugy dontenek hogy vmiert nem akarnak a jelolttel egy csapatban dolgozni, akkor nem vesszuk fel. (Ilyen meg nem nagyon volt)
CoolKoon
mondta:@FapadOS: Persze, meg szabadidejében fordítóprogramokat ír, és van saját bájtkód-interpretere is 🙂 Furamód az ilyen pozíciók leírásából viszont szinte mindig az derül ki, hogy az illető feladata valami céges alkalmazás karbantartása lenne, nem pedig valamilyen alacsony szintű fejlesztés….(erről most eszembe jutott az a bohózat, amikor a hivatali pozícióba urdul beszélő embert „keresnek”, hogy felvehessék a havert, aztán tényleg jelentkezik rá egy urdul beszélő ember Körmendi János szerepében)
Pan Modry
mondta:@CoolKoon:
Szerintem is kerulni kell a bullshites dolgokat, sot ha nem tetszik a ceg az elso interjuzasi korben nem kell eroltetni magad feltetlen.
De ha a munka bejonne csak kifogsz egy buta interjuztatot akkor cssk egyszeruen az o primitivseget a magad oldalara forditod es a problema megoldva.
Arckifejezessel negativ visszajelzest sztem szinte sohasem erdemes adni, egyreszt semmi hasznod sincs belole, masreszt attol jogy vki hulye nem kell vele szemben mindezt tudatositani. Egy vitat csak akkor erdemes megnyerni ha tenyleges hasznod van belole.
CoolKoon
mondta:@Buchhalter: Ó igen, nekem egy fehérvári (a Videoton területén levő, az egykori merevlemezgyártó részlegük helyén létrehozott telephelyű) hárombetűs kék amerikai multinál volt lényegében egész napos teszt. Veled ellentétben én nem tudtam olyan ügyesen fűzni a HR-eseket, meg is csináltam a teszteket, interjút stb. Aztán talán 1 héttel később benyögték (SAP basis level 2 pozícióra!), hogy akkor tudnak rá havi 120e bruttót fizetni (igen, a „Magyarmunkák” nevű munkaerő-kölcsönző cégük, nem a Manpower, hanem a másik :P). Erre közöltem, hogy annyiért gyorsétteremláncba is elmehetek dolgozni. Ők meg visszaírtak, hogy az lehet, de náluk sokkal jobb karrierlehetőségek vannak LOL
Az a vicc, hogy azóta se voltam egy olyan helyen se, ahol ilyen hosszú tesztelés lett volna (pedig volt olyan hely is, ahol még személyiségtesztet is kitöltettek velünk a szerencsétlenjeik).
FapadOS
mondta:@CoolKoon: „profi szintű .NET programozói tudás”
Lehet olyan valakit várnak aki profin tud CIL-ben programozni 🙂
CoolKoon
mondta:@Pan Modry: Hálistennek az utóbbi időben elég ritkák voltak az ilyen idegesítő sablonkérdések, úgyhogy ebben nem is kellett taktikáznom. Másfelől meg (talán csak tudat alatti beidegződés miatt, talán csak a rossz tapasztalatok miatt) eleve kerülöm az ilyen bullshit-ekkel telített álláshirdetéseket (sokszor már az állás neve is igen sokatmondó). Így pedig szerencsére inkább az eddigi munkahelyeimről meg minimális szakmai dolgokról szoktak beszéltetni (egy picit angolul is persze stb.).
Az, hogy nem tudom a kétbites HR-es gondolkodási sémáját az én javamra fordítani, egy szörnyű testi hibámnak köszönhető: villámgyorsan kiérzem azt, ha a másik fél buta, mint a föld, és ez abban a pillanatban kiül az arcomra. Ezért aztán a legtöbb ilyen interjú számomra bukta….
Pan Modry
mondta:@CoolKoon:
Igen, pont ez a lenyeg, ha gyenge, buta a targyalofeled ki kell ugy zokkenteni a sajat komfortzonajabol ugy, hogy ezt o ne erezze kellemetlennek. A mondado jo megvalasztasa nagyon barazsagos nonverbalis eszkozokkel kombinalva csodakra kepes, te iranyitod az egesz dolgot, ugy hogy erre a masik fel ra sem jon.
CoolKoon
mondta:@Pan Modry: Csak azt akartam ezzel mondani, hogy az illető gyakornokokról (meg ebből kifolyólag úgy általában a munkavállalókról) alkotott véleménye nem feltétlenül jön le mindjárt az első pillanatban. Ugye ezért is volt szerintem találó, amikor a „miért a mi cégünk” típusú kérdésekre rákontráztál. Ugyanis azokat, akik emiatt kiakadtak, sikeresen kizökkentetted a szerepükből.
Pan Modry
mondta:@CoolKoon:
Ha sajat magad alarendeltkent kezeled egy interjun, vagy ha arra nem vagy kepes hogy ha kifogsz egy buta interjuztatot es nem jossz ra par perc alatt a gondolkodasi semajara es azt nem tudod a sajat elonyodre forditani, akkor bizony a hiba benned van.
CoolKoon
mondta:@Din Serpahis: Úgy, hogy megpróbálsz olyan helyre bekerülni, ahol a munkádhoz szükséges SAP modul kezelését házon belül megtanítják neked. Máshogy sajnos tényleg nem nagyon.
Pan Modry
mondta:@Pan Modry:
Ugy ertem mit szamit?
Pan Modry
mondta:@CoolKoon:
Es ha ezt teszi akkor szerinted mit szamot?
CoolKoon
mondta:@Pan Modry: Hát, szerintem azért elég nehéz szétválasztani azt, hogy melyik ostobaság „saját” találmány, és melyik származik a menedzserektől 😛
CoolKoon
mondta:@Pan Modry: És mégis honnan veszed, hogy ezt bármelyik HR-es ribi a szemedbe is mondaná? Neeeem, ezt csak gondolják, amíg mosolyogva bólogatnak a szerencsétlen gyakornok dumájának a ritmusára.
Pan Modry
mondta:@CoolKoon:
Sot, legtobbszor az a fos amit te a hr-nek tulajdonitasz, az menedzsment utasitasra tortenik.
Pan Modry
mondta:@nagybalfasz:
Maga a modszertan nem altudomany, az mas kerdes hogy hogyan tudjak alkalmazni.
CoolKoon
mondta:@nagybalfasz: Enged? Sokszor a menedzsment is tevékenyen részt vesz az ilyen ezoterikus HR-es szarságok terjesztésében meg használatában!
CoolKoon
mondta:@gabriela: Ó igen, az ilyen helyekre azért visszaírnék, hogy „érdekes, de az angoltudásomat senki se tesztelte”. Másfelől viszont megmondanám az ÖSSZES ismerősömnek, hogy kerüljék az adott céget, mint egy leprást. Az ilyen cégek ugyanis ugyanezt a gátlástalanságot mindenki mással szemben is megengedik.
Pan Modry
mondta:@Hermes Trismegistos:
Szerinted a hr-nek van akarmilyen hatalma? Na ne rohogtess…
Névtelen
mondta:@Pan Modry:
Nem a HR-es dönt a bérezésben, de az áltudományos módszerek viszont HR-es találmányok, még ha a menedzsment is hülye, ha ilyeneket enged.
CoolKoon
mondta:@jobangel: Ó igen, a Micro$oft Office-tudás pont olyan, mint a profi szintű .NET programozói tudás (igen, egyesek ezt így simán leírják). Igaz, hogy a .NET még csak véletlenül se programnyelv, de az idióta újgazdag vállalkozó seggfeje (meg a hozzá hasonló értelmi szinten levő titkárnője) csak beleteszi a hirdetésbe. Aztán jobb esetben máshol még megemlítik, hogy „nekünk VB.NET kell ám!” (és ezzel tisztázzák is a kérdést), vagy nem. Utóbbi esetben meg csodálkoznak, hogy miért jelentkeznek az álláshirdetésre csupa ütődött barmok, akik égre-földre esküdöznek, hogy ők bizony profi .NET programozók (de valójában semmit nem tudnak).
A cikket illetően igazából ez az attitűd duma is olyan pofátlanul álságos porhintés, főleg a multiknál. Ahol én dolgoztam, lényegében MINDEN szinten „becsúszott” egy-két igencsak erős szociopata jegyeket hordozó informatikus is, pedig az NAGYON nem egy kis multi. És még ott is előadta egyszer az egyik főnök ugyanezt (persze csak meló után sör mellett, de akkor is). Azt hittem, hülyét kapok. A másik oldalon viszont mégse mondhatják azt, hogy „sajnálom gyerekek, de úgyis mindenkit pofára veszek fel”, mert ezzel lényegében beismernék, hogy mekkora hólyagok. Komoly dilemma……
Névtelen
mondta:@Pan Modry:
Hát nem tudom, én anno pályakezdőként nem nagyon válogathattam, örültem ha valahová behívtak… Ennek ellenére sikerült egy jó céghez elhelyezkednem. Pedig a végén már ingyen is elvállaltam volna bármit, ami szakmai.
Hermes Trismegistos
mondta:@Pan Modry: az lehet, de hamar talált egy tök jó állást, ahol jobban keres, mint ahol szivatták csökött HR-esek hülye kérdésekkel. ez sokat elmond a HR-es mai hazai módszertanról.
Hermes Trismegistos
mondta:@Buchhalter: ez egy parasztvakítás a menedzsment felé, és jól keresnek a tanácsadók, ha ki van szervezve a tevékenység.
Hermes Trismegistos
mondta:Életemben eddig kb. 2 olyan HR-essel találkoztam, akiben egyszerre van meg a kellő ész, tapasztalat, józan ész és emberi tényező, hogy el bírja viselni a hatalmat, ami egy HR beosztással jár. 10-ből 9,5 megbukna, ha saját magát felvételiztetné (mindkét szerepben). El kell telnie pár évnek még, mire kiforrja magát a szakma.
Pan Modry
mondta:@Buchhalter:
Azert azt te sem gondolod komolyan hogy a ber megallapitasa teren a hr-esnek akarmilyen dontesi jogkore is lenne?
Amire te jelentkeztel ahhoz vagy nem kivant akkora tudast amivel a berigenyednek kouos metszete lenne, vagy maga a menedzsment is fos, de egy ilyen dolgot a hr-re kenni nem kis naivitasra vall.
Buchhalter
mondta:Én meg azt utálom,hogy mindenféle tesztekkel szekálják az embert.Vicc,hogy ahová felvesznek csak egy kellemes beszélgetés van.Egyik helyen már előre közölték,hogy 3-4 óra is lesz a teszt.Monotonítás tűró teszt,szakmai teszt és nyelvi teszt írásban és szóban.Poénból elmentem.A HR-es csajszikból ügyesen kiszedtem ,hogy milyen bérre lehet számítani adott pozícióban és mível himeltek-hámoztak mondtam egy tök átlag bért a szakmámban.Kicsit felhúzták a szemüket.Apró jel volt,de ebből mindent értettem.A nyelvi szóbeli tesztet még megcsináltam,de az írásbeli tesz előtt udvariasan elköszöntem és közöltem,hogy nem érdekel a pozi.Vicces fejet vágtak.Ahol most dolgozom kicsivel többet kértem és szó nélkül megadták és mindössze egy órás beszélgetés volt az egyik leendő főnökömmel.A HR szerintem és tapasztalataim alapján egy felesleges lépcső.
Irbisz
mondta:Jo a poszt, persze kerdes az erintettekhez (HR-esek) mennyire jut el :), illetve mennyire fogadjak meg.
Viszont a palyakezdöknek is tartalmaz hasznos infot, hogy erdemes bizony a specialista, szakertö iranyokba is eelmozdulni, azzal is nagyon sok penzt lehet megkeresni- es lenyegesen stresszmentesebben mint vezetökent.
Külföldön specialis esetekben a plafon kb. a csillagos eg, de otthon is nagyon jol lehet ezzel keresni, es ha valtozik a helyzet, az ambicio, bizonyos tapasztalat birtokaban lehet egyböl közepvezetönek palyazni, esetleg a fejvadaszok keresik mar meg ezzel eleve a delikvenst.
Pan Modry
mondta:@Bambano:
Szerintem irrelevans hogy hova ulsz le, a hr-es koron meg akkor nem jutsz tovabb ha nem akarsz.
En sem akartam feltetlen tovabb jutni a hr-es koron mindig, ugy voltam vele hogy en profi vagyok, ezert ha a ceg is profi akkor professzionalis targyalas ugysuncs hatranyomra, ha meg a ceg nem profi es engem sem ugy kezel, akkor nem is akarok ott dolgozni.
Az interjun nem vagy alapbol alarendelt, teged interjuztat a ceg, te interjuztatod a ceget, egy ilyen esetben a megallapodasnak csak akkor van ertelme ha mindket fel elegedett.
Bambano
mondta:@Pan Modry: eddig akárhány interjún voltam, mindig leültem az ajtóval szemben. nem is kérdeztek ilyeneket, mondjuk nem is vettek fel soha hr-es interjú után sehova…
Pan Modry
mondta:@Bambano:
De rohadt konnyu ebbol a szerepbol kitorni, en siman visszakerdeztem hogy mivel behivtak interjura azert feltetelezem hogy voltak prekoncepcioik hogy en erre az allasra megfelelhetek, ha elmondja ezeket, akkor en szivesen megerositem vagy adott esetben cafolom oket, hogy megtudjak azt a dontest hozni ami szerintuk a legjobb.
Pan Modry
mondta:@asturianu:
Azert a sap hasznalata ugy nyolcvanas iq felett nem hiszem hogy problema lehet barkinek is.
Bambano
mondta:@Pan Modry: de ez nem töltelék kérdés, ez arra szolgál, hogy beletolja a pályázót az alsóbbrendű szerepkörbe. ha egy hr-es már az interjún se fogad el egyenrangú félnek, mikor fog?
Pan Modry
mondta:@Din Serpahis:
Ha elmesz egy junior pozicioba vmi consulting ceghez, pl accenture, akkor elkezdesz ezzel juniorkent foglalkozni es egy ido utan senior lehetsz.
Vagy ha it oldalrol kezdesz nem tanacsado cegnel, akkor is kikothetsz sap oldalon.
Nekem speciel sohasem volt almaim allasa ez a terulet.
Pan Modry
mondta:@Bambano:
Vannak toltelek kerdesek, ilyet kerdezni egyaltalan nem udvarias, viszont konnyu ra valaszolni.
Bambano
mondta:annyira de annyira szeretném egy jó nagy szívlapáttal helyrebillenteni az összes hr-est, aki ilyeneket mond, hogy „A másik a felkészültség hiánya, anélkül jön el egy interjúra, hogy átgondolná, miért is lenne ő jó nekünk.”
nem nekem kell megmondanom, hogy miért vagyok jó nekik. pláne akkor nem, ha keresleti piac van.
Din Serpahis
mondta:@asturianu: Én egyáltalán soha nem értettem, hogy ilyen SAP-s pozikra hogy a rákba lehet bekerülni, ugyanis SEHOL nem lehet megtanulni az éles munkahelyeken kívül, de oda meg eleve csak olyat vesznek fel, aki ért hozzá.
Az egyetlen SAP-s szaki aki ismerek, az úgy lett az, hogy a cégénél bevezették, aztán kitalálták, hogy ő lesz a key user, és elküldték valami többhónapos tanfolyamra.
Din Serpahis
mondta:Van ellenpélda is, amikor az első munkahelyemre bekerültem junior business analystnek, az interjú így zajlott:
Én: Jónapot kívánok.
Nagyfőnök: Jónapot. Hova járt gimnáziumba?
Én: Az xxx-be. (ez akkor a legjobb suli volt abban a városban)
Nagyfőnök: Ön tuti, hogy jó szakember, fel van véve.
XD
meggyes alfonz
mondta:Jó cikk.
A példának vett álláshirdetésben az a szép, hogy legyél utolsó éves egyetemista (épp akkor írod a szakdolidat is, de még lehet hátra néhány tantárgy), de dolgozz 40 órát heti 5 nap – és gyakornokként lehetőleg INGYEN!
De sokszor látni olyan hirdetéseket, hogy gyakornoki állásra (az újmagyarban ez a lehetőleg fizetés nélkül dolgozz) keresnek 2-3 év tapasztalattal embereket.
Máskor kérnek min. 2 idegen nyelvet, majd amikor megkérdezed a HR-en, hogy mégis kivel kellene ilyen nyelven beszélni, hisz mindenkinek kötelező a cégnél az angol, akkor csak hümmög. Vagy magyar cég kér felsőfokú angolt, majd kiderül, hogy nem dolgoznak sem külföldre, sem belföldön külföldi cégnek. Akkor pedig miért is kell a felsőfok? Csak hogy elfelejtse a jelentkező, amíg nem is fogja használni?
Pan Modry
mondta:@Koczy:
Azert az interjuztatok sem mind rosszak, en mindig visszakerdeztem interjun miutan ok kerdeztek hogy nekik miert erne meg engem alkalmazni hogy szerintuk meg nekem miert erne meg nekik dolgozni?
Volt aki kiakadt ezen a kerdesen (igy szurtem le hogy oda nem is akarok menni), de sokan teljesen normalisan valaszoltak, sot volt aki egyenesen azt mondta hogy aki igy kepes a sajat erdeket kepviselni, az kepes lesz majd kesobb a ceg erdeket is jol kepviselni.
Koczy
mondta:Nagyon jó cikk, végre valaki felnyitja a hr-esek szemét! Én pont ugyanezt éreztem pályakezdőként. Főleg az volt bennem, hogy én itt küzdök, mint disznó a jégen, próbálok mindenben megfelelni, miközben az interjúztatók nem tesznek azért semmit, hogy náluk akarjak dolgozni. Érezzem magam megtisztelve, hogy ŐK egyáltalán megnézik ki is vagyok, az, hogy nekem kicsit is jó emlékeim legyenek az interjúról, az nem számít.
Pedig én már dolgoztam gyakornokként több helyen (sőt úgy is, hogy egy teljes ember munkáját végeztem el, napi 8 órában suli mellett), szóval nem voltam azért annyira tapasztalatlan, mint amennyire néhány helyen hülyének akartak nézni.
Pan Modry
mondta:Teljesen egyetertek azzal amit leirtal, palyakezdokent kizart hogy egy olyan ceghez jelentkeztem volna ahol a HR igazgato ilyen arrogansan, sablonosan, mindenfele onkritika nelkul iteletet mond a palyakezdokrol.
Ja, a belinkelt allashirdetes meg egy nagy semmitmondo bullshit tomeg.
asturianu
mondta:@jobangel: igaz. Es ha mar Office: Az Outlook resze az Office csomagnak. Csak gondolom aki a hirdetest fogalmazta, nem volt tudataban ennek.
gabriela
mondta:Nagyon jó cikk! Még hozzátenném, hogy nekem nagy kedvencem, amikor elvárják a felsőfokú angol nyelvtudást (ami jelzem, megvan). De az állásinterjún nincs senki, aki ezt le tudná tesztelni. Majd két hét múlva közlik, hogy nem feleltem meg az állásra, mert nem beszélek angolul. …
jobangel
mondta:@asturianu: Hát igen 😀
Ez a hirdetés egy állatorvosi ló. Mert ugye az SAP melyik feladathoz is kell a felsoroltakból? És mégis hol tanulta volna meg a telekomra paraméterezett SAP-t használni, mikor az alkalmazottaknak is több hétig tanították bevezetéskor?
De a „Microsoft Office” is vicces… Melyik kiadás, milyen szintű csomag, pontosan melyik progik? A Word-Excel-Powerpoint elég, vagy kell Access, Project stb. is?
asturianu
mondta:En egy pontot szeretnek kiemelni a hirdetesbol:
„SAP alkalmazasok hasznalata” – Tehat a jo jelolt hasznal Netweaver-t, BO-t, portal-t, java-t, SAP ONE-t es minden mas SAP alkalmazast. Mar csak az a kerdes, egy ilyen jelolt miert menne el gyakornoknak a T-hez…
„illetve nyitottsag uj programok es szoftverek hasznalata irant” – Ha eddig csak Facebook-om volt de most regisztraltam Instagram-ra, az mar nyitottsag? telepitettem az app-ot is! 🙂