Címke: állásinterjú

Felkészülés állásinterjúra

Ismerős recepciós mesélte:

Sokcéges irodaház recepciójára megérkezik egy úriember talpig nyakkendőben, köszön szépen, elmeséli, hogy állásinterjúra jött XY-hoz.

– Melyik cég?
– Azt nem tudom, nekem csak a nevet mondták.
– Mivel foglalkozik a cég?
– Azt nem mondták.
Ismerősöm nem adja fel:
– Milyen állásra jelentkezett?
– Értékesítő.
– Értem. Milyen termékről van szó?
– Azt nem tudom.

Itt feladta.

————————————–

Online kér segítséget egy álláskereső, ilyenkor angyalkodva ingyen „elsősegélyt” nyújtok. Hívták második körös állásinterjúra, ez már izgalmas, nagy a tét, mire számítson? Az első körben HR-es kérdéseket kapott. Oké, és kivel fogsz találkozni most, a második körben? Juj, azt nem kérdezte meg… Hááát, akkor tippelünk…

—————————————

Hogy a felkészülés szükségessége mennyire egyértelműnek tűnik, és mennyire nem az mégsem, az sok ilyen történetből látszik. Ha az állásinterjút tárgyalásként akarjuk kezelni, akkor tudnunk kell: információ nélkül nincs tárgyalás. Tehát fel kell készülni. Információval, mondanivalóval, stratégiával.

Tárgyalási stratégiák állásinterjún

Mottó: nem elég profinak lenni, annak is kell látszani.

Az álláskeresés kommunikációjának alapjai az önéletrajz, a Linkedin profil, a szakmai portfolio, motivációs levél. Amikor új álláskereső érkezik hozzám, ezekből a CV-t mindenképpen átbeszéljük, mert fontos, hogy struktúrákban lássa a saját szakmai lényét. Utána tud mit kezdeni egyáltalán az álláshirdetésekkel.

Aztán jön az állásinterjú, amikor a szépen szerkesztett, rendberakott írásos szakmai bemutatkozó szóban simán szét tud esni. Mert az interjúztató más irányba vinné a beszélgetést, mert egy bizonyos momentumra kíváncsi, és nem helyezi az összefüggésekbe ezt, mint mi tettük az írásos anyagokban. Ezért van az, hogy amikor az írásos anyagok már működnek (hívnak állásinterjúra), akkor még az állásinterjúkon jópár állást elbukik sok jelölt. Persze arra is mindig lehet számítani, hogy ha ő nem csinál rosszul semmit, a másik fél még mindig lehet balfék,

Állásinterjú végén: „köszönjük, hogy eljött, hamarosan jelentkezünk”

Így búcsúzik az interjúztató, aki egyáltalán nem biztos, hogy HR-es. Majd soha többé nem hallasz felőlük.

Ez egy nagyon rossz trend, legalább állásinterjú után fontos lenne, hogy visszajelzést kapjanak az álláskeresők. Hiba, ha nem történik meg, de álláskeresőként ezzel nincs dolgunk. Illetve van, az a dolgunk, hogy elejét vegyük a vissza nem jelzésnek.

Hogyan?

Az állásinterjú ugye egy üzleti tárgyalás. Tudjuk mit akarunk a másiktól, megegyezünk dolgokban, információt gyűjtünk, a tárgyalás végén vagy később döntést fogunk hozni. A munkáltató is, az álláskereső is. Megírtunk jól egy önéletrajzot, ezzel eljutottunk az állásinterjúra. Ők már az önéletrajz alapján pár előzetes várakozást megfogalmaztak – ha csalódást okozunk, nem lesz állás… Szuperjó önéletrajzok írói legyenek szuperjók az állásinterjún is.

A másik oldala is igaz ennek, megkívánjuk az állást a hirdetés és a cég honlapja, esetleg hírneve alapján, megírjuk szépen az önéletrajzot, elmegyünk állásinterjúra, és egy balfácán fogad bennünket…

A fizetési igényről másképp: tárgyalj róla!

Ez sajnos rendszeres „taktika”, és nagyon rossz taktika: az álláskeresők kétségbeesésükben olyan alacsony árat mondanak a munkájukra, amiről azt gondolják, hogy ennyiért már csak felveszi őket egy munkáltató. Ennek a kétségbeesésnek egy másik hozadéka, hogy szívesen látnák az álláshirdetésekben, hogy mennyit is ajánlanak, mert akkor nem kell alkudozni, azt „csak” el kell fogadni, és úgy könnyebb. Sajnos, a tézisem, miszerint a publikus bérajánlatok alacsony bérszínvonalat fixálnak, sok területen igazolódni látszik: a média által is csillagászatinak minősített kékgalléros (jellemzően supermarket-láncok dolgozói) fizetések alig haladják meg a létminimumot. Túlórával. Cafeteriával. Ők már nem tudnak többet kérni, ennyi az „árfolyamuk”, hiszen a kiskereskedelem nyilvánossá tette. Mondhatnánk, hogy ha az ajánlott pénzért nem jelentkezik senki, majd többet kínálnak. De most épp munkanélküliség lett megint, tehát biztosan nem lesz magasabb ajánlat.

Hogyan határozzuk meg a fizetési igényt?

Tipikus állásinterjú-hibák 2020-ban

A munkaerőhiány nem múlt el nyom nélkül az interjúztatók lelkében sem. Már másképp kell állásinterjúzni, mint munkaerőhiányban, de úgy már sohasem kell, ahogyan az előző válságban kellett.

Egy kis „történelmi” áttekintéssel kezdeném, mert hasznos, ha megértjük, miféle satuban vannak most a munkáltatók. Ha ezeket álláskeresőként látjuk, értjük, sikeresebbek lehetünk az állásinterjúkon.

  1. Állásinterjú a hirtelenjött kapitalizmusban

A rendszerváltás körül sokan veszítettél el a munkájukat, elindult a privatizáció, sok magáncég próbált megfelelő embert találni. Százszámra jöttek a CV-k egy álláshirdetésre, és 5-6 embert meg is hallgattak belőlük, de munkáltatói oldalon azt keresték, ki miért nem lesz jó. A legkisebb kockázat akkor volt egy új kollégában, ha minél inkább meg tudott felelni mindenféle elvárásoknak, még akkor is, ha azok irreálisak vagy törvénytelenek voltak (túlóra vállalása kifizetés nélkül, „hozzál számlát üzemanyagról” stb.) A nagy megfelelési kényszerben és valós kiválasztási tapasztalatok híján kétes színházi fellépéssé alakult az állásinterjúzás, mindenki azt mondta, amit kell. A sok egyforma válasz után felvették azt, aki a legszimpatikusabb, legközelebb lakik, legszebb, legtöbb törvénytelenséget hajlandó elviselni stb. A diszkrimináció jó terepet kapott így, hiszen ha szakmai alapon nem lehetett dönteni a zsarnok tanár rettegett vizsgájává silányított állásinterjúkon, akkor maradt ez. Az álláskereső csak túlélni akart, valahol végre egy állást találni, az ő célja a megfelelés volt.

Már megint egy trend az álláskeresésben – az érzelmi intelligencia „mérése”

Mostanság már örülnek cégek, ha „elég jó” embert találnak, aki majd szakmailag oda fejlődik, ahová az állásban kell. De mellé nyílt egy – szerintem – kellemetlen irány a kiválasztásban, ha már szakmailag nem tökéletes, és fejlesztendő az az ember, akkor legalább a személyisége illeszkedjen. Elsőre ez jónak is tűnik, de csak elsőre. Amikor a személyiség, EQ, és egyéb mérhetetlen dolgok alapján hoznak ítéletet az álláskeresőkről az okozhat bajt. Néha még az intuícióikra is hivatkoznak. Ha mindez beelőzi a szakmaiságot, az több kárt csinál, mint hasznot.

Osztom Mérő László véleményét, hogy – idézem – „Az érzelmek egyáltalán nem függenek a tudatos, logikus gondolkodástól, hanem annak nélkülözhetetlen segédeszközei. A szív és az agy indokait lehetetlen szétválasztani”.  Egy egész könyvet írt az érzelmek logikájáról, érdemes olvasgatni, annak érdekében, hogy ne szorítsuk háttérbe a józan eszünket a lélek kultusza okán. És főleg ne higgyük, hogy tisztán racionális döntést képesek vagyunk hozni, mert az szembemegy a másik véglettel.

Üzenem a maximalistáknak: 60%

A maximalizmus tud jó dolog lenni, mert a munkájukra igényes emberekkel elvileg jó dolgozni. De az igényesség és a maximalista, perfekcionista hozzáállás között bőven van különbség. Sokan, leginkább irodai állásokra pályázva rossz tulajdonságukként mondják a maximalizmust, mert azt gondolják, hogy ez nem annyira ciki, és még így is jó lesz a munkáltatónak. Joker rossztulajdonság, amiben hátha látszik a jó. Nem látszik. Irodai munkáknál ez kifejezetten nem jó. Van neked igazi rossz tulajdonságod is, amit fel is vállalhatsz: mivel mindenkinek vannak rossz tulajdonságai, nem ciki, ha neked is vannak.

A maximalizmus a munkatársakban általában idegesítő és lassítja a munkát. Vö. szépen csicsázott exceltábla, ilyenolyan színekkel, keretekkel, amibe ha beszúrsz egy oszlopot, már szétesik, vagy egy sima tábla kell, ami használható arra, hogy számadatokat láss összefüggéseiben? Kaptál már ilyen csini exceltáblát? Akkor érted. Küldtél már ilyet? Akkor többet ne küldj.

A valóban ilyen embereket sok esetben az álláskeresésben is akadályozza a maximalizmus, nemcsak a napi munkáját keseríti meg magának.

Van más állásajánlata is folyamatban?

Erre mit is kellene válaszolni manapság, hogy taktikailag is jó legyen, korrekt is legyen, jó állás is legyen belőle?

A régi „iskola” szerint erre azt kellett volna válaszolni, hogy neeem, dehogyis, csakis Önökhöz szeretnék jönni dolgozni, mert meg kell(ett volna) mutatni, hogy neked ez az állás kell, és hű, milyen elkötelezett vagy, életed és véred a cégért, amiről most hallottál először, az álláshirdetés szerint pedig „piacvezető”.

Ez persze munkanélküliség idején is hiteltelen és életszerűtlen válasz lett volna, de volt, aki ezt akarta hallani, és hallotta is, és lőn rossz állás hosszú időre… Akkor azt az állást fogadtuk el, amire hajlandók voltak felvenni, csak legyen bevételünk, ehhez igazítottuk a taktikát.

Most viszont, munkaerőhiány idején azt az állást fogadjuk el, ahol úgy látjuk, megtaláljuk a számításunkat.

Bukott vezető lejjebbadná – ne állást keress, hanem feladatot!

Természetesen a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve, mint mindig ilyenkor 🙂

Az alábbi történet erőteljesen kapcsolódik előző posztomhoz – az ott az elmélet, ez itt a gyakorlati alkalmazására egy példa.

Egy múltban ambíciózus, történetünk idején épp nagy szakmai kudarc után lévő álláskereső kért segítséget. Magát bukott vezetőként definiálta, aki már kétségbeesetten, mindegy milyen, de azért „ne dobozpakolós állás legyen” alapon keresett állást. Alkotó, szervező, rendszerező, elemző alkat volt. Vezetői múlttal belátta, itt az ideje „lejjebbadni”, és még ehhez az álláskeresési stratégiához is segítséget kért, mert úgy érezte, ez neki sem lelkileg, sem szakmailag nem menne.

Béralku az állásinterjún – nem csapda, hanem üzleti tárgyalás!

Rendkívüli posztom, erős felindulásból elkövetve. Pedig még aludtam is rá egy éjszakát, de csak tombolok!

Sokszor kikéri magának mindenféle cikkíró, hogy „hasznavehetetlennek” minősítem itt a jobb kockában az álláskeresés témakörében írt cikkecskéket, és milyen érdekes, a jó cikkek írói sosem kérik ki maguknak 🙂  Azt gondoltam régebben, talán tisztul a „piac”, előbb-utóbb eltűnnek a szakmaiatlan, értelmezhetetlen cikkek. Erre most szembejött egy velem, neves karrieroldalon megjelentetve, HR-szakmai fórumon szörnyülködtek a HR-esek azon, hogy valaki ezt a bizonyos cikkecskét leírta. Persze az író kilétét jótékony homály fedi… szóval, ő itt A Cikk. Amivel az a baj, hogy ha így tárgyal egy álláskereső, az neki sem jó, és az interjúztatónak sem. Azaz olyan cikket tudott írni valaki, amiben semmi sincs, amivel bárkinek jót tenne.

Már a címtől ideglelést kap jóérzésű HR-es és álláskereső egyaránt, miféle csapda?