Állásinterjú a leendő vezetőddel – Mottó: a vezető is ember.
A pár hónapja írt beosztottképzőm nagyobbat ment, mint hittem, még mindig jönnek a kérdések a vezetőjüket kiismerni akaró beosztottaktól…
– a vezetők sötét oldalairól (erre nem kaptok választ, mert nem célom ártani senkinek, és nem a kiismerésben, hanem a megismerésben hiszek), és arról, hogy
– egy szakmai állásinterjún, viszonylag rövid idő alatt hogyan lehet az egyes típusokat felismerni/meggyőzni.
Ez utóbbit már érdemes körüljárni, mert segíthet a hosszútávú jó állások megtalálásában. Nem áltatlak, nem ígérem, hogy egy-két kérdésből azonosítani tudod majd, mi az ő vezetői stílusa, és pikk-pakk rá is tudsz hangolódni, így ezt ne is várd el magadtól. Ha van tárgyalási rutinod, arra támaszkodhatsz, de egy állásinterjú akkor is speciális tárgyalástípus, ahol másfajta szerepek és érdekek(!) vannak, mint egy üzleti tárgyaláson.
A felismeréshez jó eszköz a megfelelő kérdések elhelyezése, de ehhez van egy nulladik lépés, amit mindenképp tarts szem előtt: a vezető is ember!
Állásinterjú szakmai vezetővel
Hogy egy HR-essel hogyan kell állásinterjúzni, arról sok-sok cikk szól, jobb-rosszabb példakérdésekkel, példaválaszokkal. De akkor mi történik, ha a leendő főnököddel állásinterjúzol? Jól választottál magadnak főnököt? Jól elbeszélgettetek a szakmáról, iparágról? Vagy: Vizsgáztatott? Hibákat keresett, azt kereste, mit nem tudsz? Hogyan érezted magad vele? Egyáltalán, találkoztál vele? Mert időnként még az is előfordul, hogy rejtegetik előled a leendő vezetődet. Vajon miért?
Szakember állásinterjún
Állásinterjún hallottuk már a hol látja magát 5 év múlva kérdést, amire épeszű választ
Elb@szcsiztad? Üdv a klubban!
Az elkövetett hibáinkra igaz, hogy a mostani elvárások szerint tanulni kell belőlük. Állásinterjún, munka közben ez hatványozottan jön elő, és persze jó sok mellélövés is van ezügyben. Ezért most kicsit a hibákról elmélkednék.
Úgy érzem, szükség van erre, mert
- Egyes cégek átestek ama bizonyos lónak a másik oldalára, és már bukta-partit tartanak, ahol valósággal ünneplik a hibáikat, hogy jajdejó, hogy megtörtént, lehet belőle tanulni. Arról nem akarnak tudni, hogy jobb lett volna, ha nem történik meg. (itt most nem viccelek!)
- Mindenki tudja, hogy a hibákból tanulni kell, csak azt nem, hogy hogyan… magánvéleményem, hogy tanulni először inkább könyvekből kell, utána a tapasztaltabbaktól és akkor kevesebb lesz a hiba.
- Úgy szocializálódtunk az oktatási rendszerünkben, hogy hibázni tilos, 3 éves korától 24 éves koráig azt kereste mindenki az oktatási rendszerben, hogy hol hibázott a tanonc, hol nem elég jó, és ezért következetesen, mindig büntetés járt. Vagy a megalázó „még kapsz egy utolsó esélyt„, kegynek, megbocsátásnak tálalva, megúszásra szocializálva a „hibást”. A legkiválóbbak sem úszták meg, nekik folyamatosan jól kellett teljesíteni, a legkisebb hiba vagy teljesítménycsökkenés is azonnali, arányaiban is nagyobb büntetéssel járt egy kiválóságnak – csakhogy ne érje meg kiválónak lenni. A leginkább bevált stratégia ezek elkerülésére mások hibáztatása, hazudozás, mismásolás volt – megúszni kellett a hibát, nem kezelni. Akiknek sikerült, azok érvényesültek igazán nem is olyan régen még. Ezek után most többen számonkérik az önismeretet, mint hiányosságát annak, aki nem meri vállalni a hibáját. Nem-e esetleg-e lehetséges-e, hogy pont olyan igazságtalan ez velük szemben, mint az oktatási rendszer volt?
Számonkérés az állásinterjún
Az állásinterjúkon egy kemény és a pályázók szerint rosszindulatú kérdés az, amikor a kudarcairól, elrontott szakmai ügyeiről kérdezősködnek.
A mérgező munkahelyek és az „érdekmatek”
Az állásinterjú jelentősége az álláskereső szempontjából az is, hogy felmérje: _neki_ jó lesz-e az az adott pozíció, munkahely. Nagyon rövid idő alatt, formális viselkedéssel, szóhasználattal, úgy, hogy a szakmai jövője múlik rajta. Természetesen nem lehetetlen jól csinálni, de kell hozzá tudatosság, rutin, merészség – néha akár pofátlanság 🙂
Amikor valaki benne van egy állásban, és nem esik jól neki benne lenni, egyből jön, hogy a főnök alkalmatlan, rossz ember (pszichopata, nárcisztikus stb.), a munkahely konfliktusos, stresszes, kizsákmányoló, szorongást okoz, „mérgező” –nőimagazinosan semmitérő mondások ezek így. Laikusan könnyűnek tűnik ezt megoldani, ne legyünk ilyenek és kész. De néha még az ilyen cégek vezetői sem tudnak ellene tenni… Mert szinte nincs is eszköztáruk megoldani mindezt: multiban érdekek és célok globálisan definiáltak, és a szervezet felépítése, a teljesítménymérés is. Vagy, mert kis cégben a tulajdonosok, vezetők érdeke és a cég érdeke nem egyértelműen megfeleltethető egymásnak. Hogy miért nem hagyják ott? Mert pl. mégiscsak próbálnak változtatni, elhivatottságból is küzdenek… nem minden rossz munkahelyet vezet rossz vezető.
Állásinterjún többnyire szimpatikus, kedves, intelligens emberekkel találkozunk. Nehéz észrevenni a rejtett frusztrációjukat, mert ők már alkalmazkodtak valahogy a nyomasztó környezethez. Csak azt érzed, hogy valami nem stimmel… Tőlem szokatlan módon azt tanácsolom, hogy ha megmagyarázhatatlan rossz érzésed van a leendő vezetőddel beszélgetve, ne keress észérveket, hanem engedj a megérzésednek. Hagyd ki a „lehetőséget”. Ami első pillanatban rossz érzéssel tölt el, az később sem fog megjavulni.
A mérgező munkahelyekkel a vezetéselméleti szakirodalom sokat foglalkozik, szakcikkek sorolják a jellemzőket:
ArrayA pszichopata, a nárcisztikus meg a többiek…
Úgy dobálózunk e szavakkal, jellemezzük az embereket, mintha értenénk hozzá, mit is jelentenek ezek. Én sem értek hozzá úgy, ahogy lélektanban jártas szakmabelieknek kell, de a káros voltát e dobálózásoknak remekül tudom azonosítani álláskeresőkben, karrierépítőkben, karrierben megrekedtekben.
Pszichopata! Nárcisztikus!
Ezekkel jellemzik rossz exvezetőiket, exkollégáikat álláskeresők időnként. Értem a csalódottságukat, fájdalmukat, de valószínűleg más miatt nem illettek a csapatba. Vagy a csapat nem illett hozzájuk. De ez nem jelenti azt, hogy bárkivel is baj lenne. Ide sodorták a körülmények a kapcsolatukat, esetleg már a közös munka elkezdése sem volt jó döntés. A sikertelenségért másokat okolni kényelmes, és teljesen nem is söpörném le ezt az asztalról, mert bizony tény: mások működése hatással van a mi sikerünkre – vagy sikertelenségünkre. Józan ésszel nézve a „minden fejben dől el”, lózung szintén tévedés, mert ugyan mindig te döntesz, de hogy miről kell dönteni, azt nem te döntöd el…Array
Miért akarja elhagyni a jelenlegi munkahelyét?
Kínos állásinterjúkérdésként említik az álláskereső ügyfeleim ezt, amire külön felkészítést kérnek tőlem. Már a címbeli módon feltett kérdés is manipulatív, lelkiismeretfurdalást ébresztene, de ne hagyd magad.
Itt szabad igazán őszintének lenni – és diplomatikusnak is kell lenni egyben. A kérdésre úgy kell tekinteni, hogy a célja az, hogy megtudják, mivel tudnak téged ott tartani, milyen elvárásaid vannak egy cégnél, mit nem kapsz meg, ami miatt akár váltani is hajlandó vagy. Nem kell mentegetőzni, magyarázkodni, manapság már nem udvariatlan dolog állást váltani. A félelem a régi világ beidegződéséből ered, hogy aki felmond a munkahelyén, az nem akar dolgozni, és hát mit képzel…. Ez kb. 50 éve nem releváns – mégis sokakban ott a gátlás, és akkor erről állásinterjún beszélni fesztelenül, ahol a karrierünk újabb lépése dől el… értem, hogy nem tűnik könnyűnek. Mégis, itt az ideje letenni ezeket a félelmeket.
Szabad elmondani, ha rosszul érzed magad a cégnél, ha valami nem felel meg, hiszen, ha minden jó lenne, nem váltanál. De semmiképp se legyen sárdobálás, átkozódás!Array
Karrierváltók, figyelem! – Elrettentő példák karrierváltó álláskeresőktől
Egy régi tévéműsor jutott eszembe: tehetségkutató, sztárjelöltek meghallgatását vezetik neves előadók. Az egyikük feszegeti a motivációt, a tehetséges jelöltke közli, hogy ő is olyan sok pénzt akar keresni, mint az őt vizsgáztató sztár. Sztárunk kiakadt, de mégiscsak tévéműsor, tehát visszafojtja dühét és őszinte: oké, azt lehet, de tudod-e, hogy hogy megy ez? Tehetség kell, de azért önmagában nem fizetnek. Először van a meló, utána jön a pénz. Szóval, dolgozni akarsz-e sok pénzért? Jelöltke nézett bambán, nem is lett sztár sosem.
Na, hát így lesz ez a karrierváltással, szakirányváltással is, ha készületlen vagy. A tehetséged valószínűleg megvan. Nem tűnik nehéznek átülni az asztal másik oldalára, salesből beszerzőnek, toborzóból HR-esnek, adminisztrátorból manuális tesztelőnek stb., egyesek azt hiszik, kisujjból megoldják. Az önbizalom fontos, de ez így konkrétan mégis az újonnan választott szakirány lenézése. A Dunning-Kruger hatás élőbeni ábrázolása: amikor annyira nem tudsz, hogy azt sem tudod, mit nem tudsz. Ilyenkor még a tehetség sem látszik ki a tudatlanság mögül.
Legalább annyi felkészülési munkát tegyél bele egy karrier- vagy szakirányváltásba, hogy értsd, hová pályázol. Legalább a tankönyvet, de legalább a tankönyv tartalomjegyzékét olvasd már át annak a szakterületnek, amire jelentkezel, esetleg a wikipedia cikkét! Főleg, ha bruttó milliós fizetési igényt adsz meg, legalább szókincsed legyen már a szakmához, legalább magyarul, ha már angolul nincs :)Array
Felkészülés állásinterjúra
Ismerős recepciós mesélte:
Sokcéges irodaház recepciójára megérkezik egy úriember talpig nyakkendőben, köszön szépen, elmeséli, hogy állásinterjúra jött XY-hoz.
– Melyik cég?
– Azt nem tudom, nekem csak a nevet mondták.
– Mivel foglalkozik a cég?
– Azt nem mondták.
Ismerősöm nem adja fel:
– Milyen állásra jelentkezett?
– Értékesítő.
– Értem. Milyen termékről van szó?
– Azt nem tudom.
Itt feladta.
————————————–
Online kér segítséget egy álláskereső, ilyenkor angyalkodva ingyen „elsősegélyt” nyújtok. Hívták második körös állásinterjúra, ez már izgalmas, nagy a tét, mire számítson? Az első körben HR-es kérdéseket kapott. Oké, és kivel fogsz találkozni most, a második körben? Juj, azt nem kérdezte meg… Hááát, akkor tippelünk…
—————————————
Hogy a felkészülés szükségessége mennyire egyértelműnek tűnik, és mennyire nem az mégsem, az sok ilyen történetből látszik. Ha az állásinterjút tárgyalásként akarjuk kezelni, akkor tudnunk kell: információ nélkül nincs tárgyalás. Tehát fel kell készülni. Információval, mondanivalóval, stratégiával.
ArrayTárgyalási stratégiák állásinterjún
Mottó: nem elég profinak lenni, annak is kell látszani.
Az álláskeresés kommunikációjának alapjai az önéletrajz, a Linkedin profil, a szakmai portfolio, motivációs levél. Amikor új álláskereső érkezik hozzám, ezekből a CV-t mindenképpen átbeszéljük, mert fontos, hogy struktúrákban lássa a saját szakmai lényét. Utána tud mit kezdeni egyáltalán az álláshirdetésekkel.
Aztán jön az állásinterjú, amikor a szépen szerkesztett, rendberakott írásos szakmai bemutatkozó szóban simán szét tud esni. Mert az interjúztató más irányba vinné a beszélgetést, mert egy bizonyos momentumra kíváncsi, és nem helyezi az összefüggésekbe ezt, mint mi tettük az írásos anyagokban. Ezért van az, hogy amikor az írásos anyagok már működnek (hívnak állásinterjúra), akkor még az állásinterjúkon jópár állást elbukik sok jelölt. Persze arra is mindig lehet számítani, hogy ha ő nem csinál rosszul semmit, a másik fél még mindig lehet balfék,
Állásinterjú végén: „köszönjük, hogy eljött, hamarosan jelentkezünk”
Így búcsúzik az interjúztató, aki egyáltalán nem biztos, hogy HR-es. Majd soha többé nem hallasz felőlük.
Ez egy nagyon rossz trend, legalább állásinterjú után fontos lenne, hogy visszajelzést kapjanak az álláskeresők. Hiba, ha nem történik meg, de álláskeresőként ezzel nincs dolgunk. Illetve van, az a dolgunk, hogy elejét vegyük a vissza nem jelzésnek.
Hogyan?
Az állásinterjú ugye egy üzleti tárgyalás. Tudjuk mit akarunk a másiktól, megegyezünk dolgokban, információt gyűjtünk, a tárgyalás végén vagy később döntést fogunk hozni. A munkáltató is, az álláskereső is. Megírtunk jól egy önéletrajzot, ezzel eljutottunk az állásinterjúra. Ők már az önéletrajz alapján pár előzetes várakozást megfogalmaztak – ha csalódást okozunk, nem lesz állás… Szuperjó önéletrajzok írói legyenek szuperjók az állásinterjún is.
A másik oldala is igaz ennek, megkívánjuk az állást a hirdetés és a cég honlapja, esetleg hírneve alapján, megírjuk szépen az önéletrajzot, elmegyünk állásinterjúra, és egy balfácán fogad bennünket…
Array