Csalódott álláskeresők: miért nem engem vettek fel?
Ha jön az elutasító válasz az álláspályázatunkra, mindenféle indok nélkül, ez a kérdés biztos felmerül bennünk. Az álláskeresőket sokszor meg kell győznöm arról, hogy a legtöbb esetben szinte biztos, hogy semmi baj sem volt velük, bizony a kiválasztás valamilyen szinten szubjektív műfaj is, és szerencse is kell hozzá. Ezt a részét én sem szeretem, de a pszichológusok sokszor elmondták már: tisztán racionális döntés pedig nincs. Jó lenne, ha mindig meg tudnák indokolni a munkáltatók, miért nem vették fel az adott embert, de sok esetben véletlen, szerencse, vagy más hasonló kiszámíthatatlan tényező okozza. Az álláskeresők azért szeretnék tudni a választ a miértre – elmondásuk szerint – hogy okuljanak, tanuljanak belőle, de ez sajnos nem mindig működik, mégpedig az alábbi okok miatt:
Egy átlagos munkatárs-kiválasztás során a munkáltatónál van 1 db nyitott pozíció, a keresés végére marad 3-4 szóba jöhető jelölt, akik közül bárki megfelelő lenne szakmailag is, emberileg is. Ezt a 3-4 embert kiválasztani még könnyű, tisztán racionális alapon is (amúgy sem jelentkeznek már emberek százával egy-egy pozícióra). De a végén akkor is csak 1 embernek tudnak állást kínálni, a másik 3 csalódott lesz. Fontos tudni, hogy a végső döntést sosem a HR-es hozza meg, így őket hibáztatni nem visz előre.
Egy nemkívánatos tankönyv kitépett lapja, avagy szót kérnek a Gizikék
Írtam mostanság az álláskeresők által használt kifogásokról, amik olyan jól mennek sok álláskeresőnek, mintha tankönyv lenne rá. Persze nincs, de a közvélekedés nem véletlenül alakul úgy, ahogy… Pl. most itt egy ilyen képzeletbeli tankönyv kitépett lapja, rajta egy írás, ami sajnos mindenkinek árt.
HR-esnek, álláskeresőnek, munkavállalónak, munkáltatónak. A probléma, amit a cikk feszeget, fontos, érdemes is tárgyalni, de olyan hozzáállással, amivel nekilátott a cikkíró, nemcsak a gyereket öntötte ki a fürdővízzel, de még a fürdődézsát is utánahajította. (a hivatkozott írás a képre kattintva olvasható)
A szakma/szakmák vonalán is eléggé eltévedt, valamiért a HR-es és a munkáltató fogalmát is keveri, és a munkavállalói igényeket generációs kérdésként tálalja, és lehivatkozik „minden szakember” véleményeként egy városi legendát… (???)
Egy női portálon gizikézik egy kört, ami a nőkre nézve is megalázó (a cikkíró maga is nő), hiszen ha valamit le akar szólni, akkor arra használ egy női nevet kicsinyítőképzővel, és figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a HR-szakmában férfiak is vannak szép számmal, és igen jók is a szakmában. De még az is előfordulhat, hogy nincs is HR-es egyes cégeknél, és a neki nem tetsző döntések nem HR-esektől születtek. És igen, vannak balfácán HR-esek is, nők és férfiak vegyesen. Általánosítani nem illendő dolog.
És ne gyertek itt nekem a mundérral, mert nem vagyok HR-es, nekem azt nem kell védenem, de az álláskeresők sorsát a szívemen viselem. Az ilyen cikkek sokat ártanak az álláskeresőknek, akik boldogulása nekem fontos. Én csak egy álláskeresési tanácsadó vagyok, aki tudja, hogyan kell állást keresni, értem a HR-es nézőpontot, értem a cégek szervezeti és üzleti modelljeit (és szeretem, ha van olyanjuk), és hajlandó is vagyok ezekről cikkezni. Ez talán előrevisz.
Innentől leginkább a Cikkíróhoz szólok, afféle nyílt levél szerűségben. Szóval:
A kudarctűrés titka az álláskeresésben 2. – Hogyan légy aktív az álláskeresésben?
Mint előzőleg írtam, az aktív, tevékeny hozzáállás segít abban, hogy ne vessz el a sikertelenségben. Hogy érezd, hogy teszel valamit, aminek várhatóan lesz eredménye. De konkrétan mit is tehetünk egy jó állásért?
Azon túl, hogy elküldtük az elég jó álláspályázatunkat.
A kitartásról, mint kérdőjelesen jó tulajdonságról már értekeztem, de hozzátenném, kell tudás és bátorság ahhoz is, hogy ügyeket el tudjunk engedni, és felmérjük, miért érdemes küzdeni, miért nem.
A kudarctűrés titka az álláskeresésben
Az álláskeresés óhatatlanul együtt jár a kudarccal, és ezt azok, akik számára a kudarc minden esetben tragikus, nagyon megszenvedik. Miután így vagyunk szocializálva a poroszos oktatás által, elég sok szenvedéssel fog járni sokaknak minden kudarc.
A poszt további részében kudarc helyett a sikertelenség szót fogom használni, mert szerintem van különbség. Kudarc az én nézőpontomból az, amikor valamibe tesz egy kis energiát valaki (küld egy vagy akár sok sablon CV-t mindenfelé), majd nem jön ki belőle pozitív eredmény. Majd ezt szorozza százzal, azaz kiküld száz ugyanolyan CV-t, és még mindig semmi eredmény. Itt nem a tudatos tetten van a hangsúly, hanem a tippelgetésszerű próbálkozáson. Ez szinte biztosan nem vihet sikerre, így lesz belőle kudarc.
Az önfejlesztés zsákutcái
Harsogja sok cikk, női magazin, pszichológiainak álcázott tárgyú „önsegítő” könyv, hogy mennyire fontos az önfejlesztés, a spirituális témájú írások még inkább erősítik ezt. Guruk tartanak előadásokat, teltházasan, magas belépti díjért. Az emberek pedig fogékonyak rá, hiszen sokan érzik, hogy valami nem jó, de addig nem jutnak el, hogy körülöttük nem jók a dolgok, így aztán magán hiába változtat: ha a főnöke zsarnok volt, a munkahelye rossz, az is marad, a nagy önfejlesztésben mondjuk kicsit „jobban” kezeli, tovább tart a kiégés. Nem tűnik jó útnak, zsákutca ez így. De a változás szükséges, és mégis benne lesz a megoldás, csak nem úgy, ahogy a könyvek írták.
Addig olvasta az önismereti, pszichológiai könyveket, tanulmányokat, rosszabb esetben hallgatta a „motivációs előadókat”, amíg azok jól meggazdagodtak, neki meg még mindig rossz állása, zsarnok főnöke van.
Ez kész! Érthetetlen történetek álláskeresőktől
Sokszor érthetetlen döntéseket vagy nemdöntéseket hoznak cégek. Amikor ezeket a sztorikat hallom, élem, elgondolkodom: valószínűleg sok, szakmailag kiemelkedő HR-est ugyanúgy lebegtet a főnöke vagy a munkaerőt kereső szakmai vezető a döntéssel, mint ahogy ő lebegteti az álláskeresőket. Vagy éppen a protokoll, process annyira betartandó, hogy az üzleti érdek (miszerint bánjunk már emberként a leendő munkatárssal, mert megéri) el is törpül mellette. Sajnos, ez nem csak azon az 1 fő HR-esen múlik, akivel az álláskereső kapcsolatban van.
Már megint az a bizonyos hal, meg az ő feje jut eszembe… És pár kis történet, ami magáért beszél, és én is paff lettem tőle, pedig csak közvetve vagyok bennük érintett:
Ezért nem kapsz visszajelzést az állásjelentkezésedre
Végeláthatatlan vita folyik a fórumokon a jelöltek és a HR-es kollégák között arról, hogy mennyire alávaló gazemberek a HR-esek, mert nem jeleztek vissza, pedig én beküldtem az önéletrajzom vagy ott voltam interjún és megígérték! Mennyire rossz benyomást tesznek a cégről és magukról és különben is hogy van képük nem visszaszólni Nekem? Csak 10 perc, mit nem tudnak megtenni ezen? Sorolhatnám a vádakat és az okos javaslatokat egyaránt.
Az álláskeresésed láthatatlan ellensége
A héten többször is szembe jött velem egy probléma, amit megosztok most veletek. Egy úgy nevezett láthatatlan „ellenség”. Beszélünk róla, hogy hová adjuk be a jelentkezésünk, mit írjunk az önéletrajzba, stb. Nagyon fontos, amit nem győzök elmondani nektek, hogy olyan pályázatra add be a jelentkezésed, amelynek valóban megfelelsz. Ha pályakezdő vagy, akkor a jól ismert kifogás kezelési technikával tudod az esélyeidet megnövelni.
Így állj ellen a kudarcoknak!
A kudarctűrést kell leginkább megtanulni az álláskereséshez, hogy ne égj ki, ne fáradj bele, még akkor sem, ha sokáig tart. Ha már a hurrápozitív hozzáállást, a tanult (bebiflázott és erőltetett pozitivizmust lehordtam, úgy illik, hogy valami mást javasoljak helyette. A valódi kudarctűrés megtanulását. Amikor nem elnyomjuk a rossz érzést, és belül forrongva, sértetten élünk tovább, mérgezve a lelkünket, biztosítva az állandó frusztrációt, hanem amikor tényleg nem fáj a kudarc, mert a helyén tudjuk kezelni. Ha megtanulod kezelni a kudarcokat, nem fájdalmat, rossz érzést okoznak, hanem tanulságot adnak. Most kifejezetten az álláskeresési kudarcokról beszélek, az élet más területein ez nem biztos, hogy így működik.
Valódi hibák az új kollégák kiválasztásában
Általános vélekedés, hogy a sok panasz a HR-esekre gyakran csak a jelölt megbántottságának tudható be, mert nem őt választották. A sértődések mellett jócskán akadnak persze jogos panaszok. (Az, hogy papucsban volt az interjúztató, nem méltányolható panasz.) Mint minden szakterületen, így a toborzásban-kiválasztásban (és nem a HR-ben, mert az csak egy összefoglaló fogalom) is vannak olyanok, akik nem megfelelő színvonalon dolgoznak, és ezzel súlyos károkat okoznak az álláskeresőknek – áttételesen pedig az egész gazdaságnak, mert ügyetlen ténykedésük azt eredményezi, hogy értékes, nagy tudású emberek GDP-termelés helyett állástalanul vergődnek. A leggyakoribb hibák tipizálhatók, és ez a poszt most nemcsak HR-eseknek szól, de álláskeresőknek is ad egy-két érvet, mivel győzhető meg mégis a kiválasztó, ha ilyen jeleket látunk.