Címke: álláskeresési_tapasztalatok

Csalódott álláskeresők: miért nem engem vettek fel?

Ha jön az elutasító válasz az álláshirdetésünkre, mindenféle indok nélkül, ez a kérdés biztos felmerül bennünk. Az álláskeresőket sokszor meg kell győznöm arról, hogy a legtöbb esetben szinte biztos, hogy semmi baj sem volt velük, bizony a kiválasztás valamilyen szinten szubjektív műfaj is, és szerencse is kell hozzá. Ezt a részét én sem szeretem, de a pszichológusok sokszor elmondták már: tisztán racionális döntés pedig nincs. Jó lenne, ha mindig meg tudnák indokolni a munkáltatók, miért nem vették fel az adott embert, de sok esetben véletlen, szerencse, vagy más hasonló kiszámíthatatlan tényező okozza. Az álláskeresők azért szeretnék tudni a választ a miértre – elmondásuk szerint – hogy okuljanak, tanuljanak belőle, de ez sajnos nem mindig működik, mégpedig az alábbi okok miatt:

Egy átlagos munkatárs-kiválasztás során a munkáltatónál van 1 db nyitott pozíció, a keresés végére marad 3-4 szóba jöhető jelölt, akik közül bárki megfelelő lenne szakmailag is, emberileg is. Ezt a 3-4 embert kiválasztani még könnyű, tisztán racionális alapon is (amúgy sem jelentkeznek már emberek százával egy-egy pozícióra). De a végén akkor is csak 1 embernek tudnak állást kínálni, a másik 3 csalódott lesz. Fontos tudni, hogy a végső döntést sosem a HR-es hozza meg, így őket hibáztatni nem visz előre.

A csalódás enyhítésére már meglehetősen szervezett reverse recruitment* működik a HR-es szakmán belül, de az a 3 ember jó eséllyel akkor sem kap pontos választ arra, miért nem őt választották.  

*Reverse recruitment konyhanyelven: adva van egy munkáltató, akinél több jó jelölt kerül a végén a nyitott pozíció közelébe, de mivel 1 főt szeretne felvenni, a másik 3-4 jelölt akármilyen jó is, nem kaphatja meg a pozíciót. Ezeket az embereket viszont ismerik annyira szakmailag, emberileg, hogy merjük ajánlani más HR-eseknek, toborzóknak, ha ehhez a jelöltek is hozzájárulnak. Ez már több mint a „megőrizzük adatbázisunkban”, és egyértelmű hozzájárulás kell, főleg GDPR miatt.

 A leggyakoribb indokok általában olyasmik, amiket nem, vagy nagyon nehezen tudott volna megváltoztatni, és leginkább az „élet hozta”. Pl. A másik jelölt …

  • …hamarabb tud kezdeni, és sürgős az új kolléga érkezése – ez még valamennyire racionális döntés, de azért kérdőjelesen…
  • …ugyanebben az iparágban mozgott, ettől várnak némi helyzeti előnyt a munkájában – egyáltalán nem biztos, hogy lesz is.
  • …ő volt a legszimpatikusabb – természetesen a többivel sem volt semmi komoly probléma
  • …tud valami mást is, mint a többi jelölt, (pl. beszél még egy idegennyelvet) ami nem volt ugyan az álláshirdetésben feltétel, de mégis jól jön a munkáltatónak
  • …a munkáltató személyesen ismerte a referenciaszemélyt, így benne volt a legnagyobb bizalma

De olyan is van, hogy a megnyílt pozíció hirtelen megszűnt, mert:

  • belülről sikerült feltölteni, ezzel megmentve valaki munkaviszonyát a leépítéstől, vagy valaki előrelépését biztosították vele
  • mégsem indul a feladat, így a pozíció eltűnik, mielőtt megnyílt volna

Láthatólag ezek kivédhetetlenek… Talán a felmondási időnkről tudunk tárgyalni, a szakmai múltunk megváltoztathatatlan, a döntéshozó személyes szimpátiája, kapcsolatrendszere is, a cég belső történései végképp rajtunk kívül álló okok… A többi jelölt kvalitásai is. Leginkább ezért szoktam mondani, hogy ne nagyon rágódjunk azon, ami nem sikerült, mert nem visz előre, de lélekölő. Ha kapunk valami kamuindokot, azzal meg megint nem vagyunk előbbre.

Lehet még egy-két kört futni az elutasítás után is akár (itt írtam róla, hogyan lehet ezt, és nem az indokot kell megkérdezni!), de mivel az sem hoz azonnal eredményt, újabb lehetőségeket kell nyitni.

 ——-

INGYENES ÁLLÁSKERESŐ TRÉNING NŐKNEK!
Regisztrálj most!

A képre kattinva elérhető a regisztrációs oldal!

 20190521-final-banner.png

 

 

Tartós munkanélküliségből szükségállásba?

jobsearchproblem.jpgÁlláskeresésben a gyakorlati megközelítést tartom – és tapasztalom – hatékonynak. Az álláskeresés a legtöbb álláskereső számára egy kisebb-nagyobb csapás, elbocsátás vagy rossz munkakörülmények miatt kialakult feladat. Nem feltétlenül vállalt feladat, sokszor kényszer. Erre jön rá a szinte szükségszerű lelki teher, az elutasítás, a sértődöttség, a csalódottság fájdalma.

Ezt lehet feloldani azzal, ha valóban feladatként kezeljük az álláskeresést, és „félretesszük” a lelkünket ilyenkor, szinte robotpilóta üzemmódban dolgozunk az új álláson. Erre olyan emberek is képesek, akik azt állítják magukról, hogy nem azok. Ahhoz, hogy az álláskeresés rutinná váljon, tárgyi tudásra van szükség, tudni kell, mire válaszoljon az álláshirdetésben leírtakból, milyen állást keressen egyáltalán. Ez nem érzelmi kérdés, simán tanulható, mint az egyszeregy. Az ehhez szükséges hozzáállás megszerzése – és fenntartása – sokkal nehezebb.