HR-es állást keres
Ahogy nézegetem a statisztikáimat, és az évek során egyre több álláskeresőt ismerek meg, egyre könnyebben azonosítok olyan álláskereső csoportokat, akiknek igazán problémás az álláskeresés. A HR-esek, azon belül is a toborzók egy ilyen csoport… hozzám fordulnak álláskeresési tanácsokért, ami egyfelől megtisztelő, és köszönöm a bizalmukat ezúton is, másfelől valami nagyon szomorú dolgot mutat a magyar munkaerőpiacról és a munkáltatók toborzási döntéseiről, amit bizony ők is alakítottak, és alakíthattak volna másképp sok év alatt. De amit ők tanultak, tolerancia, emberi hozzáállás, és sok-sok józan racionalitás közgazdasági szabályszerűségek mentén, az nem segít nekik az álláskeresésben, és nem kellett a legtöbb munkáltatójuknál.
Azt gondolnánk, hogy a toborzók „ismerik a dörgést”, ők simán találnak másik munkát, hiszen tudják, hogy mik az elvárások (nem tudják); tudják, hogyan kell beszélni álláskeresőként egy toborzóval (ezt sem tudják).
Ez nem az ő szakmaiságuk kritikája, sokkal inkább a cégeké, akik alkalmazták őket.
Tipikus állásinterjú-hibák 2020-ban
A munkaerőhiány nem múlt el nyom nélkül az interjúztatók lelkében sem. Már másképp kell állásinterjúzni, mint munkaerőhiányban, de úgy már sohasem kell, ahogyan az előző válságban kellett.
Egy kis „történelmi” áttekintéssel kezdeném, mert hasznos, ha megértjük, miféle satuban vannak most a munkáltatók. Ha ezeket álláskeresőként látjuk, értjük, sikeresebbek lehetünk az állásinterjúkon.
-
Állásinterjú a hirtelenjött kapitalizmusban
A rendszerváltás körül sokan veszítettél el a munkájukat, elindult a privatizáció, sok magáncég próbált megfelelő embert találni. Százszámra jöttek a CV-k egy álláshirdetésre, és 5-6 embert meg is hallgattak belőlük, de munkáltatói oldalon azt keresték, ki miért nem lesz jó. A legkisebb kockázat akkor volt egy új kollégában, ha minél inkább meg tudott felelni mindenféle elvárásoknak, még akkor is, ha azok irreálisak vagy törvénytelenek voltak (túlóra vállalása kifizetés nélkül, „hozzál számlát üzemanyagról” stb.) A nagy megfelelési kényszerben és valós kiválasztási tapasztalatok híján kétes színházi fellépéssé alakult az állásinterjúzás, mindenki azt mondta, amit kell. A sok egyforma válasz után felvették azt, aki a legszimpatikusabb, legközelebb lakik, legszebb, legtöbb törvénytelenséget hajlandó elviselni stb. A diszkrimináció jó terepet kapott így, hiszen ha szakmai alapon nem lehetett dönteni a zsarnok tanár rettegett vizsgájává silányított állásinterjúkon, akkor maradt ez. Az álláskereső csak túlélni akart, valahol végre egy állást találni, az ő célja a megfelelés volt.
Bukott vezető lejjebbadná – ne állást keress, hanem feladatot!
Természetesen a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve, mint mindig ilyenkor 🙂
Az alábbi történet erőteljesen kapcsolódik előző posztomhoz – az ott az elmélet, ez itt a gyakorlati alkalmazására egy példa.
Egy múltban ambíciózus, történetünk idején épp nagy szakmai kudarc után lévő álláskereső kért segítséget. Magát bukott vezetőként definiálta, aki már kétségbeesetten, mindegy milyen, de azért „ne dobozpakolós állás legyen” alapon keresett állást. Alkotó, szervező, rendszerező, elemző alkat volt. Vezetői múlttal belátta, itt az ideje „lejjebbadni”, és még ehhez az álláskeresési stratégiához is segítséget kért, mert úgy érezte, ez neki sem lelkileg, sem szakmailag nem menne.
„Nem tudom eladni magam” 1. rész.- Az álláskeresés, mint eladási tevékenység
Az álláskeresők leggyakoribb félelme ez. Az eladás olyasmi, ami rengeteg kudarccal, elutasítással jár, ettől érthetően fél mindenki, mert a mi kis poroszos oktatásunk mentén nőtt fel, ahol megtanították rettegni a kudarcoktól. Mégis, az álláskeresés az bizony eladás, aminek vannak technikái, és ezek tanulhatók. Álláskeresésben szerencsére nem kell kiemelkedő eladási tudás, az alapok ismerete már sikerre visz.
Munkaerőhiány: most akkor tényleg könnyű lett állást találni?
Természetesen nem lett könnyű. Csak másképp lett nehéz, és más pozícióból tudunk tárgyalni munkavállalóként. Partnerré váltunk a kiszolgáltatott lét helyett.
Ez jónak tűnik, de értenünk kell, hogy a munkáltatók szempontjai is megváltoztak. Harsogja a HR-szakma, hogy most aztán koncentrálni kell a munkaerő-megtartásra, ha valaki leszerződött a munkahelyre, jobb lenne, ha nem menne el valami apróság miatt, így aztán a munkavállalói jólléti intézkedések erősödnek.
A toborzás is megváltozott. Olyan embereket kell felvenni, akiket érdemes megtartani… Nem mintha nagy válogatási lehetőség lenne sok esetben, de azt tudjuk régóta, hogy a rossz katona rosszabb, mint a semmilyen.
Az üzleti életben ez azt jelenti, hogy ha egy cég abból választhat, hogy
Ezért nem kapsz visszajelzést az állásjelentkezésedre
Végeláthatatlan vita folyik a fórumokon a jelöltek és a HR-es kollégák között arról, hogy mennyire alávaló gazemberek a HR-esek, mert nem jeleztek vissza, pedig én beküldtem az önéletrajzom vagy ott voltam interjún és megígérték! Mennyire rossz benyomást tesznek a cégről és magukról és különben is hogy van képük nem visszaszólni Nekem? Csak 10 perc, mit nem tudnak megtenni ezen? Sorolhatnám a vádakat és az okos javaslatokat egyaránt.
Mit mondok egy álláskeresőnek, ha nem sikerült az állást megkapnia?
A legtöbb esetben a CV javítással már eljutunk addig, hogy behívják állásinterjúra, lelkesen fel is készül rá – mert amellett, hogy a felkészülést is nagyon komolyan vetetem, elég lelkesítő is tudok lenni… 🙂 Tehát, lelkesen elindul, és elvárja magától, hogy azonnal sikerre jusson. Sajnos az álláskereső sikere csak 95%-ban múlik rajta, a maradék 5%-ot az irányíthatatlan, kiszámíthatatlan események, körülmények adják.
Önéletrajz a múltadból
Időnként csodálkozunk, hogy már megint hogyan talált ránk egy-egy most alakult közvetítő cég, vagy éppen egy sosem hallott cégecske. Ők általában azt mondják, valamelyik állásportálon találták a CV-t, ami onnantól fura, ha tudod, hogy az adott állásportálra nem töltöttél fel CV-t, a többi helyen is inaktív már, olyan régen kerestél állást. Miután ez most megtörtént velem, rájöttem, hogy a múlt kísért, és ezt valahogy érdemes a hasznunkra fordítani. Bosszantó és kínos volt magyarázni, hogy az a szakterület, amire azt a CV-t írtam 10 éve, már nem érdekel igazán engem, és ne kérdezzen bele abba a projektbe, ami őt nagyon érdekli, mert már csak homályos emlék számomra, és kifejezetten nem akarok olyan állást, amibe az a tudás kellene. Tanulsága az esetnek, hogy egy most bárhová elküldött, feltöltött önéletrajzod még évekig keringhet toborzói körökben, felbukkan portálon keresgélő munkáltatók kulcsszavaira, esetleg egy-egy továbbálló toborzó viszi magával pendrive-on a cég adatbázisát (bármennyire is törvénytelen ez, naivak nem vagyunk…), vagy egy céges HR-es tesz bele valamilyen külön adatbázisba cégénél, mint különösen érdekes, speciális szaktudású, fontos előző munkáltatójú stb. ember.
19 hónap az átlagos álláskeresési idő – Miért?
A 2016-os statisztikai adatok szerint az átlagos munkanélküliség hossza 19 hónap. (további statisztikai adatok itt és ha frissen váltál munkanélkülivé „elsősegély-cikk” a legfontosabb hivatalos intéznivalókkal itt) Toborzók, fejvadászok 6-9 hónapot mondanak, de ők speciális iparágakat látnak, magasabb végzettségű álláskeresőket, a KSH meg a teljes munkaerőpiacról szól (és néha összevissza beszél, de ebben nem nagyon téved)
Amikor valaki sok év munka után elveszti az állását, nagyon sok hibát el tud követni az álláskeresés elején, ezért hosszú álláskeresés lesz belőle, egyre nagyobb kétségbeeséssel. Ezért már az elején érdemes tudni, milyen hibákba csúszik bele a többség. Nem állítom, hogy csak ezek miatt találnak lassabban állást az emberek, de ezeket elkerülve talán gyorsabban megjön a siker.
Te is úgy érzed, hogy nagy rád a felajánlott kabát?
Az utóbbi időben hárman is érkeztek hozzám ilyen „problémával”. Aggódtak, hogy a nekik felajánlott pozíciót túl nagy felelősséggel járónak, túl sok tudásanyagot kérőnek érzik. Az idézőjel a problémára nem véletlenül került. Ez nem probléma ugyanis, hanem lehetőség.
Bárki kérdez ilyenkor, azonnal azzal kezdem, hogy meg kell próbálni. Ha nem jön be, alacsonyabb pozícióra onnan is lehet váltani. De ez itt egy lehetőség, nem érdemli meg, hogy futni hagyjuk.