Tipikus állásinterjú-hibák 2020-ban
A munkaerőhiány nem múlt el nyom nélkül az interjúztatók lelkében sem. Már másképp kell állásinterjúzni, mint munkaerőhiányban, de úgy már sohasem kell, ahogyan az előző válságban kellett.
Egy kis „történelmi” áttekintéssel kezdeném, mert hasznos, ha megértjük, miféle satuban vannak most a munkáltatók. Ha ezeket álláskeresőként látjuk, értjük, sikeresebbek lehetünk az állásinterjúkon.
-
Állásinterjú a hirtelenjött kapitalizmusban
A rendszerváltás körül sokan veszítettél el a munkájukat, elindult a privatizáció, sok magáncég próbált megfelelő embert találni. Százszámra jöttek a CV-k egy álláshirdetésre, és 5-6 embert meg is hallgattak belőlük, de munkáltatói oldalon azt keresték, ki miért nem lesz jó. A legkisebb kockázat akkor volt egy új kollégában, ha minél inkább meg tudott felelni mindenféle elvárásoknak, még akkor is, ha azok irreálisak vagy törvénytelenek voltak (túlóra vállalása kifizetés nélkül, „hozzál számlát üzemanyagról” stb.) A nagy megfelelési kényszerben és valós kiválasztási tapasztalatok híján kétes színházi fellépéssé alakult az állásinterjúzás, mindenki azt mondta, amit kell. A sok egyforma válasz után felvették azt, aki a legszimpatikusabb, legközelebb lakik, legszebb, legtöbb törvénytelenséget hajlandó elviselni stb. A diszkrimináció jó terepet kapott így, hiszen ha szakmai alapon nem lehetett dönteni a zsarnok tanár rettegett vizsgájává silányított állásinterjúkon, akkor maradt ez. Az álláskereső csak túlélni akart, valahol végre egy állást találni, az ő célja a megfelelés volt.
Pár szó a sikertelen álláskeresőkhöz – kifogások helyett cselekedj!
Álláskeresés sikertelenségei, kudarcai a legerősebb embernél is lélekrombolók. De érdemes átvenni, hogy saját magukat milyen tévedésekkel sodorják még rosszabb helyzetbe a sikertelen álláskeresők. A kifogásépítés az, ami sajnos nagyon megy ilyenkor, és tudom, hogy azért, mert ha valaki tényleg mindent jól csinál, nehéz elfogadni, hogy mégsem jön a siker rögtön. Akkor elkezdik másban is keresni a hibát. Rosszabb helyzetben csak ez marad, a saját álláskeresői tevékenységét nem is elemzi, csakis másokban lehet a hiba. Ez már a kifogásépítés magasiskolája. Értem az elkeseredettséget, dühöt, kétségbeesést, de a kifogásépítés pont nem fog segíteni ezeken. Az aktív tevékenység meg igen. A kifogások közül van pár nagyon tipikus, és persze ezernyi egyedi. Vegyük a leggyakoribbakat:
Bukott vezető lejjebbadná – ne állást keress, hanem feladatot!
Természetesen a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve, mint mindig ilyenkor 🙂
Az alábbi történet erőteljesen kapcsolódik előző posztomhoz – az ott az elmélet, ez itt a gyakorlati alkalmazására egy példa.
Egy múltban ambíciózus, történetünk idején épp nagy szakmai kudarc után lévő álláskereső kért segítséget. Magát bukott vezetőként definiálta, aki már kétségbeesetten, mindegy milyen, de azért „ne dobozpakolós állás legyen” alapon keresett állást. Alkotó, szervező, rendszerező, elemző alkat volt. Vezetői múlttal belátta, itt az ideje „lejjebbadni”, és még ehhez az álláskeresési stratégiához is segítséget kért, mert úgy érezte, ez neki sem lelkileg, sem szakmailag nem menne.
Munkaerőhiány: most akkor tényleg könnyű lett állást találni?
Természetesen nem lett könnyű. Csak másképp lett nehéz, és más pozícióból tudunk tárgyalni munkavállalóként. Partnerré váltunk a kiszolgáltatott lét helyett.
Ez jónak tűnik, de értenünk kell, hogy a munkáltatók szempontjai is megváltoztak. Harsogja a HR-szakma, hogy most aztán koncentrálni kell a munkaerő-megtartásra, ha valaki leszerződött a munkahelyre, jobb lenne, ha nem menne el valami apróság miatt, így aztán a munkavállalói jólléti intézkedések erősödnek.
A toborzás is megváltozott. Olyan embereket kell felvenni, akiket érdemes megtartani… Nem mintha nagy válogatási lehetőség lenne sok esetben, de azt tudjuk régóta, hogy a rossz katona rosszabb, mint a semmilyen.
Az üzleti életben ez azt jelenti, hogy ha egy cég abból választhat, hogy
Mit mondok egy álláskeresőnek, ha nem sikerült az állást megkapnia?
A legtöbb esetben a CV javítással már eljutunk addig, hogy behívják állásinterjúra, lelkesen fel is készül rá – mert amellett, hogy a felkészülést is nagyon komolyan vetetem, elég lelkesítő is tudok lenni… 🙂 Tehát, lelkesen elindul, és elvárja magától, hogy azonnal sikerre jusson. Sajnos az álláskereső sikere csak 95%-ban múlik rajta, a maradék 5%-ot az irányíthatatlan, kiszámíthatatlan események, körülmények adják.
Intenzív álláskeresési program nőknek
Sokan kérdezik, hogy a nonprofit szektor jobb-e, mert el akarják hagyni a versenyszférát.
A versenyszféra helyett a közszféra, „természetesen” (de szomorú ezt leírni) nem vonzó, a hivatalok, az államigazgatás világa túl bürokratikus és nehézkes. De ugyanők a versenyszférában összeomlanak lassan az elvárásoktól, a nyomástól, stressztől. Tehát, végső lehetőségként felmerül bennük, hogy legyen a nonprofit szféra, hiszen ott a közvélekedés szerint nem kell profitot termelni. És itt most szeretnék egy félreértést eloszlatni a nonprofit szféráról.
Hogyan győzhetsz meg bárkit a profizmusodról?
Nem elég profinak lenni, annak is kell látszani!
Talán több mint 10 éve volt, mikor egy fórumon felháborodva olvastam egy HR-es kommentjét, mert az akkori nehéz munkaerőpiacon azt merte írni, hogy lehet, hogy jó a jelentkező, de milyen béna CV-t írt már, „totally unprofessional”. Erre a kifejezésre azóta sem tudok szép magyar jelzőt, annyira kifejező, a probléma viszont letette a Jobangel egyik alapkövét. Profi CV kell az álláshoz, pont. Meg még pár egyéb dolog is, olyan is, ami akkor, ebben a bizonyos csevejben még nem merülhetett fel, nem lévén Facebook, Linkedin stb. És bizony sokszor tapasztalom, hogy egyes álláskeresőkkel semmi probléma sincs, azon felül, hogy nem tudják a magas szintű szakmai kvalitásaikat tálalni. Vagy „túltálalják”, ami legalább olyan rossz. Tehát, a profinak látszódás alapvető kellékei (nemcsak) az álláskeresésben, hanem általában minden tárgyalásnál.
Beilleszkedési problémák tartós munkanélküliség után
Az álláskeresés és toborzás kapcsán sokszor kerül elő a személyiség, hozzáállás kérdése. Sajnos nemcsak a munkához való hozzáállást nézik egyes munkáltatók… Sok HR-est, kiválasztót tömörítő közösségben gyakran hangoztatom, hogy értem, amikor egy pozitív, nyitott, lelkes személyiséget keresnek, de egy évek óta állást kereső ember nem ilyen lesz. Anyagi helyzetében megroppant, ebből következően jó eséllyel családi helyzetében sem harmonikus ember lehet tökéletes munkavállaló, de az állásinterjún mégsem egy közlékeny, sziporkázó embert fog látni. Erre persze sokan csak úgy tudnak válaszolni, hogy „de akkor is legyen olyan”… És akkor még jönnek a kifogások, hogy nehezen fog beilleszkedni, „visszaszokni” a munkába.
Hogyan ne félj az állásinterjúktól?
Az állásinterjús stressz egy teljesen érhető és normális reakció, de mivel rontja az esélyeidet, valahogy le kell győzni. Van erre pár gyakorlati technika, ami szakterülettől függetlenül működik.
Felkészülés egy konkrét állásinterjúra
3 dologból mindenképpen fel kell készülni, és ez időigényes is, tehát amint megtudtad, hová mész interjúra, azonnal hozzá is láthatsz a feladatokhoz, amit ez ró rád. Nem is érdemes egyben nekiesni, a 3 részt lehet akár külön napokon is.
19 hónap az átlagos álláskeresési idő – Miért?
A 2016-os statisztikai adatok szerint az átlagos munkanélküliség hossza 19 hónap. (további statisztikai adatok itt és ha frissen váltál munkanélkülivé „elsősegély-cikk” a legfontosabb hivatalos intéznivalókkal itt) Toborzók, fejvadászok 6-9 hónapot mondanak, de ők speciális iparágakat látnak, magasabb végzettségű álláskeresőket, a KSH meg a teljes munkaerőpiacról szól (és néha összevissza beszél, de ebben nem nagyon téved)
Amikor valaki sok év munka után elveszti az állását, nagyon sok hibát el tud követni az álláskeresés elején, ezért hosszú álláskeresés lesz belőle, egyre nagyobb kétségbeeséssel. Ezért már az elején érdemes tudni, milyen hibákba csúszik bele a többség. Nem állítom, hogy csak ezek miatt találnak lassabban állást az emberek, de ezeket elkerülve talán gyorsabban megjön a siker.