Azt hiszed, máshol jobb lesz? – Az állásváltás kockázatai
Gyakran már csak ezzel a kérdéssel próbálnák visszatartani az állásváltáson gondolkodókat, és amennyire arrogáns a felvetés így, annyira valósak az állásváltás kockázatai. Csak másképp. Jó szokásomhoz híven, ezeket is bele tudom taposni egy listába/struktúrába.
Az állásváltás mindig kockázatos, és ezt klasszikus üzleti kockázatkezelési módszerekkel alig lehet kezelni. Aki szeretné és megteheti, köthet munkanélküliség-biztosítást, remélhetőleg van anyagi tartaléka, de az anyagi tényező csak egy kockázat a sok közül.
Miért is váltasz?
A klasszikus mém szerint a rossz vezetődet hagyod ott, de ennél azért árnyaltabb a kép. A rossz vezető csak rossz cégkultúrában létezhet – tehát azt az egész halmazt hagyod ott. Az sem biztos, hogy rossz vezető, lehet, hogy csak nem tudsz vele bánni, így aztán ő sem veled. Ezesetben lehet, hogy a céggel nincs is baj, és más vezetővel jól lennél. A barom vezető egyértelműen otthagyandó, de azért kicsit szoktam feszegetni, hogy álláskeresőnk elvégezte-e a „beosztottképzőt”?
Kiégettnek diagnosztizálod magad, vagy eleged van úgy általában. A változás ténye önmagában azt jelentheti számodra, hogy jobb lesz.
Cégből cégbe – jól működő állásváltási irányok
Az állásváltás motivációja a legtöbb esetben hosszú évek munkahelyi stresszéből, feszültségéből alakul – szinte mindig menekülés valami elől. Sok veszélyt hordoz, ha eldöntöd, hogy állást váltasz, és ezt a „mindegy, csak ezt ne tovább” jegyében teszed. Annyit tudsz, hogy miben most vagy, azt biztosan nem akarod, de nem azonosítod, mit akarsz valójában. Jön egy Linkedin-üzenet, egy telefonhívás valami régi állásportálos regisztrációra hivatkozva stb. Aktívan nem keresel állást, de a „sors keze segít”, hogy most itt a lehetőség.
Amikor nyitottá válsz a váltásra, annak tudnak jelei lenni, de nem mindig tudod/mered mutatni ezeket. Még egy „only for recruiters” beállítású „open to work„-öt sem mersz a Linkedinen bekattintani, mert „mi lesz, ha meglátja a főnököm/HR-esünk„. Passzív álláskereső leszel – nem keresel, de ha megtalál egy állást, talán-esetleg-még az is lehet, hogy lépsz végre. Ilyenkor kell mégiscsak merni.
Én ezt nem merem!
Nagyon ritka, hogy nincs lehetőség állást keresni.
Miért akarja elhagyni a jelenlegi munkahelyét?
Kínos állásinterjúkérdésként említik az álláskereső ügyfeleim ezt, amire külön felkészítést kérnek tőlem. Már a címbeli módon feltett kérdés is manipulatív, lelkiismeretfurdalást ébresztene, de ne hagyd magad.
Itt szabad igazán őszintének lenni – és diplomatikusnak is kell lenni egyben. A kérdésre úgy kell tekinteni, hogy a célja az, hogy megtudják, mivel tudnak téged ott tartani, milyen elvárásaid vannak egy cégnél, mit nem kapsz meg, ami miatt akár váltani is hajlandó vagy. Nem kell mentegetőzni, magyarázkodni, manapság már nem udvariatlan dolog állást váltani. A félelem a régi világ beidegződéséből ered, hogy aki felmond a munkahelyén, az nem akar dolgozni, és hát mit képzel…. Ez kb. 50 éve nem releváns – mégis sokakban ott a gátlás, és akkor erről állásinterjún beszélni fesztelenül, ahol a karrierünk újabb lépése dől el… értem, hogy nem tűnik könnyűnek. Mégis, itt az ideje letenni ezeket a félelmeket.
Szabad elmondani, ha rosszul érzed magad a cégnél, ha valami nem felel meg, hiszen, ha minden jó lenne, nem váltanál. De semmiképp se legyen sárdobálás, átkozódás!
Az állásváltás kockázatai és a kockázatkezelés módjai
Akinek van egy valamilyen állása, nyilvánvalóan egy jobbra akar váltani. És ez sokszor nem sikerül, mellémegy, karrierek törnek derékba, vezetők buknak bele, specialisták égnek ki, generalisták lelki egészsége megy rá. Hogyan lehet ezt elkerülni?
Menekülsz, és nem nézed, hová
A helyzet, amiből menekülni kell, egyértelműen azonosítható. Azt már nagyjából tudod, mit nem akarsz. De, van-e arra időd, erőd, türelmed, hogy megtervezd a kiutat? Mivel csak nagyjából tudod, mi a bajod, a jó váltáshoz muszáj lenne átnézned, mi vitt téged ebbe a helyzetbe, mit tettél te hozzá a saját munkahelyi boldogtalanságodhoz. Ez nem áldozathibáztatás, hanem stratégiai gondolkodás. Ha mindig olyan helyen voltál, ahol bántottak, szorongtál, kihasználtak, erőn felül kellett teljesítened, az azt jelenti, hogy ezek a munkahelyek valamiért téged megtalálnak és kiválasztanak. Mert pl. az önéletrajzod és az állásinterjús fellépésed alapján is az látszik a munkáltató számára, hogy egy jól kihasználható, érzelmileg zsarolható, anyagilag sarokba szorítható ember vagy. Ezt te magadban lelkiismeretes, lojális, terhelhető, kitartó szavakkal ábrázolod. Rossz esetben be is írod az önéletrajzodba, és feltálalod magad kihasználásra… Ezért tiltakozom mindig az alázat, a stressztűrő, terhelhető kifejezések felbukkanásakor. Aki ilyeneket vár el a munkavállalójától, ahhoz nem megyünk dolgozni, ha jó akarunk magunknak.
A menekülés kockázata abban rejlik, hogy a menekülés nem stratégia. Amikor képletesen az életedért futsz, nem tervezed meg az útvonalat.
A láthatatlan ember – top vezetők és top szakértők állásváltási dilemmái
Nem új hír, hogy a fejvadászok szenvednek sok-sok szakterületen, hogy jelöltet találjanak. Azzal nincs bajuk, hogy ügyfelet találjanak, új kollégát kereső cég bőven akad a piacon. Jelöltekből van hiány. Jelöltet felkutatni pedig komoly munka, főleg ha a „top” kategóriában kell találni valakit.
Jelen posztom a fejvadászok legnagyobb kihívásáról, a láthatatlan emberekről szól.
A láthatatlan ember ismérvei
Ő az, aki 15-25 éve egy helyen van, gazdasági/jogi/technológiai/műszaki specialista, vagy szakmai vezetői (általában szakértők vezetője vagy vezetők vezetője) pozícióban. Akár gyakornoksága óta ugyanott dolgozik, azóta folyamatosan lépdel felfelé a ranglétrán.
Nem szívesen mondok fel, de… lélek és álláskeresés
Amikor bejelentkezett hozzám, akkor még csak azt akarta tőlem megtudni, hogy mennyi esélye van másik állást találni. Mert már aktuális lenne váltani, de…
… mentegeti a döntését a találkozónk alkalmával is – pedig nekem pont nem kell. Én pontosan értem az álláskeresések motivációit. Úgyhogy magának dédelgeti a bizonytalanságát: hogy sok év után arra készül, hogy otthagyja, cserbenhagyja a szeretett kollégákat, a helyes kis irodát, a megszokott főnököt. De hát biztos megértik majd… Mintha azt várná tőlem, hogy lebeszéljem az álláskeresésről.
Lelkiismeretfurdalás? Ugyanmár…
Hallgatom egy darabig, majd leállítom. Állást keresni nem bűn.
Kitörés egy rossz állásból
Folytatva a már megkezdett témát, a rossz állásból való „kitörést” járom körbe egy kicsit.
Miért is kitörésről beszélek? Mert tényleg (lelki)erőből kell csinálni, gyorsan, hatékonyan, és bizony lesznek károk is, fájdalmak is, mint minden törésben. És mert racionális választás ugyan, de külső kényszer hatására.
Milyen a rossz állás?
Miután régóta motivál egy kedves kommentelőm, hogy írjak majd a sikerről 😉 , most akkor kezdjük a sikertelenséggel. Értékrendtől függően sok mindentől lehet rossz egy állás. Az általános definíció mégis az, hogy akkor rossz, ha nem érzed jól magad benne, és magyaráznod kell magadnak, miért vagy benne mégis.
HR-es állást keres
Ahogy nézegetem a statisztikáimat, és az évek során egyre több álláskeresőt ismerek meg, egyre könnyebben azonosítok olyan álláskereső csoportokat, akiknek igazán problémás az álláskeresés. A HR-esek, azon belül is a toborzók egy ilyen csoport… hozzám fordulnak álláskeresési tanácsokért, ami egyfelől megtisztelő, és köszönöm a bizalmukat ezúton is, másfelől valami nagyon szomorú dolgot mutat a magyar munkaerőpiacról és a munkáltatók toborzási döntéseiről, amit bizony ők is alakítottak, és alakíthattak volna másképp sok év alatt. De amit ők tanultak, tolerancia, emberi hozzáállás, és sok-sok józan racionalitás közgazdasági szabályszerűségek mentén, az nem segít nekik az álláskeresésben, és nem kellett a legtöbb munkáltatójuknál.
Azt gondolnánk, hogy a toborzók „ismerik a dörgést”, ők simán találnak másik munkát, hiszen tudják, hogy mik az elvárások (nem tudják); tudják, hogyan kell beszélni álláskeresőként egy toborzóval (ezt sem tudják).
Ez nem az ő szakmaiságuk kritikája, sokkal inkább a cégeké, akik alkalmazták őket.
Menni vagy maradni? Hogyan kezeld a versenytárs cég állásajánlatát?
Nemrég egy ismerős komoly dilemmával keresett meg, a története sokféle tanulsággal szolgálhat munkavállalóknak és munkáltatóknak egyaránt.
Kiindulási pont:
Dolgozik egy komoly cégnél, komoly pozícióban. Nem a cég stratégiai irányának része a pozíciója, a munka sem olyan, mint amit ígértek neki, amikor felvették. Próbálja feltalálni magát cégen belül, keres olyan feladatokat, amik érdekelik, hasznos is a cégnek a munkája így is. Elismeréseket is kap, szakmailag is, emberileg is jól van a cégben, és jól vannak a többiek vele. Beszélt erről a bizonytalanságáról többször a főnökével, de nem kapott semmilyen érdemi választ. Emiatt megjelent egy enyhe szorongás:
Téged is megtévesztett a munkáltatói márka?
Avagy: az employer branding (munkáltatói márka) eladja a céget az álláskeresőnek, de nem tartja meg a munkavállalót. Nem elég jó cégnek látszani, annak is kell lenni.
A munkahelyek jórészét már az álláskeresők is erőteljesen leinformálják, ismerőst kérdeznek, Glassdooron, Linkedinen utánajárnak, állásinterjún nekik fontos dolgokra rákérdeznek. És mégis, előfordul, hogy megérkezik, és egy hét után már menekülne. Csalódott, szorong, magát hibáztatja, hogy rosszul döntött.
Hogy történhetett ez? A referenciaellenőrzés megvolt, jól kérdezett, jó válaszokat kapott, körültekintő volt.
———
A referenciaellenőrzések közös problémája akár a munkavállaló, akár a munkáltató teszi, hogy nem objektívek.