Címke: állásváltás

Nem szívesen mondok fel, de… lélek és álláskeresés

Amikor bejelentkezett hozzám, akkor még csak azt akarta tőlem megtudni, hogy mennyi esélye van másik állást találni. Mert már aktuális lenne váltani, de…

… mentegeti a döntését a találkozónk alkalmával is – pedig nekem pont nem kell. Én pontosan értem az álláskeresések motivációit. Úgyhogy magának dédelgeti a bizonytalanságát: hogy sok év után arra készül, hogy otthagyja, cserbenhagyja a szeretett kollégákat, a helyes kis irodát, a megszokott főnököt. De hát biztos megértik majd… Mintha azt várná tőlem, hogy lebeszéljem az álláskeresésről.

Lelkiismeretfurdalás? Ugyanmár…

Hallgatom egy darabig, majd leállítom. Állást keresni nem bűn.

Kitörés egy rossz állásból

Folytatva a már megkezdett témát, a rossz állásból való „kitörést” járom körbe egy kicsit.

Miért is kitörésről beszélek? Mert tényleg (lelki)erőből kell csinálni, gyorsan, hatékonyan, és bizony lesznek károk is, fájdalmak is, mint minden törésben. És mert racionális választás ugyan, de külső kényszer hatására.

Milyen a rossz állás?

Miután régóta motivál egy kedves kommentelőm, hogy írjak majd a sikerről 😉 , most akkor kezdjük a sikertelenséggel. Értékrendtől függően sok mindentől lehet rossz egy állás. Az általános definíció mégis az, hogy akkor rossz, ha nem érzed jól magad benne, és magyaráznod kell magadnak, miért vagy benne mégis.

HR-es állást keres

Ahogy nézegetem a statisztikáimat, és az évek során egyre több álláskeresőt ismerek meg, egyre könnyebben azonosítok olyan álláskereső csoportokat, akiknek igazán problémás az álláskeresés. A HR-esek, azon belül is a toborzók egy ilyen csoport… hozzám fordulnak álláskeresési tanácsokért, ami egyfelől megtisztelő, és köszönöm a bizalmukat ezúton is, másfelől valami nagyon szomorú dolgot mutat a magyar munkaerőpiacról és a munkáltatók toborzási döntéseiről, amit bizony ők is alakítottak, és alakíthattak volna másképp sok év alatt. De amit ők tanultak, tolerancia, emberi hozzáállás, és sok-sok józan racionalitás közgazdasági szabályszerűségek mentén, az nem segít nekik az álláskeresésben, és nem kellett a legtöbb munkáltatójuknál.

Azt gondolnánk, hogy a toborzók „ismerik a dörgést”, ők simán találnak másik munkát, hiszen tudják, hogy mik az elvárások (nem tudják); tudják, hogyan kell beszélni álláskeresőként egy toborzóval (ezt sem tudják).

Ez nem az ő szakmaiságuk kritikája, sokkal inkább a cégeké, akik alkalmazták őket.

Menni vagy maradni? Hogyan kezeld a versenytárs cég állásajánlatát?

Nemrég egy ismerős komoly dilemmával keresett meg, a története sokféle tanulsággal szolgálhat munkavállalóknak és munkáltatóknak egyaránt.

Kiindulási pont:

Dolgozik egy komoly cégnél, komoly pozícióban. Nem a cég stratégiai irányának része a pozíciója, a munka sem olyan, mint amit ígértek neki, amikor felvették. Próbálja feltalálni magát cégen belül, keres olyan feladatokat, amik érdekelik, hasznos is a cégnek a munkája így is. Elismeréseket is kap, szakmailag is, emberileg is jól van a cégben, és jól vannak a többiek vele. Beszélt erről a bizonytalanságáról többször a főnökével, de nem kapott semmilyen érdemi választ. Emiatt megjelent egy enyhe szorongás:

Téged is megtévesztett a munkáltatói márka?

Avagy: az employer branding (munkáltatói márka) eladja a céget az álláskeresőnek, de nem tartja meg a munkavállalót. Nem elég jó cégnek látszani, annak is kell lenni.

A munkahelyek jórészét már az álláskeresők is erőteljesen leinformálják, ismerőst kérdeznek, Glassdooron, Linkedinen utánajárnak, állásinterjún nekik fontos dolgokra rákérdeznek. És mégis, előfordul, hogy megérkezik, és egy hét után már menekülne. Csalódott, szorong, magát hibáztatja, hogy rosszul döntött.

Hogy történhetett ez? A referenciaellenőrzés megvolt, jól kérdezett, jó válaszokat kapott, körültekintő volt.

———

A referenciaellenőrzések közös problémája akár a munkavállaló, akár a munkáltató teszi, hogy nem objektívek. Az emberek, akik mesélnek a cégről, lehet, hogy másmilyen preferenciákkal rendelkeznek, lehet, hogy más részlegen dolgoznak, más a vezetőjük, más a feladatuk, nekik ez egy jó cég. Ráadásul az ilyen ismerőseid nem feltétlenül a legközelebbi barátaid, akikkel naponta találkozol, így nem is ismeritek egymást annyira, hogy tudja rólad: neked ez valóban tetszeni fog. Az állásinterjún pedig manapság inkább eladni akarják az állást a jelöltnek, semmint válogatni a rengeteg jelöltből. Azaz, az aggodalmaidat elhessegetik, megnyugtatnak, vonzóvá teszik a helyet, azt mondják, amit hallani akarsz. Meg még employer branding is van, azt hiszed, valami nagyon menő helyre kerülsz, hű de rugalmasak, jófejek.

Aztán kiderül, hogy annyira azért nem, pl. blokkolóórán nézegetik a napi pár perces késéseidet, mert nem érted el a korábbi villamost, vagy késett a vonatod. Home office is, van csak két hétre előre be kell jelenteni, és kegyet gyakorol a vezető, ha épp méltóztatik engedélyezni.

Az is lehet, hogy teljes jószándéka mellett vezet meg: ha már ott dolgozik jópár éve, fel sem tűnik neki a túlszabályozottság, az, hogy elmaradnak fejlesztések, az, hogy az új kollégák betanítása esetleges. Számára ez már megszokott, neki ez a normális. Esetleg pont egy olyan vezetővel beszélsz, aki maga alakította így a szabályokat, ő teljes meggyőződéssel gondolhatja, hogy jót alkotott, és esetleg tényleg nem látja, hogy bajok vannak.

Vagy, hallottál ugyan pár furcsaságot az állásinterjún, de nem tulajdonítottál neki nagy jelentőséget, mert úgy érezted, ez téged nem érint, esetleg te ezt simán megoldhatónak láttad. Már csak azért is elbagatellizáltad ezeket, mert nagyon váltani akartál, nagyon jónak tűnt az ajánlat, praktikus is lenne a cég, mert könnyű megközelíteni, jó a közlekedés stb. Meggyőzted magad racionális érvekkel, de közben elnyomtad azt az enyhe rossz érzést, mert „nem tudtad hová tenni”. Most furcsa lenne pont nekem a megérzések, intuíciók mellett érvelni, de az biztos, hogy az a rossz érzés, ami benned motoszkál a hellyel kapcsolatban, valahonnan jön. Érdemes kicsit elgondolkodni, újra racionálisan végigvenni, mik történtek, milyen válaszokat kaptál, mikor kezdődött a rossz érzésed velük kapcsolatban. És akkor rájössz, hogy nem valami megfoghatatlan intuíció, csak egy hátrasorolt racionális érv megnyilvánulása.

Az igazán komoly problémákról nyilván senki sem beszél, mert annak súlyos következményei lehetnek: vádaskodások, vagy épp üzleti titkok nem kerülhetnek ki honlapokra, közbeszédbe, de ha ki is kerül, egyáltalán nem biztos, hogy igazak. A legsúlyosabb problémákat majd csak belülről látod meg – még az is lehet,hogy csak hosszú idő elteltével. Nem lehet beleírni az álláshirdetésbe, hogy válságot kell kezelni, hogy bajok vannak, de állásinterjún már akár lehet is erről beszélni.

Sőt, mindig érdemes megkérdezni, hogy ebben a pozícióban mi kell ennél a cégnél a sikerhez, miért üresedett meg a pozíció, az előd mennyire volt sikeres.

És a végére jön a mérleg: nem lesz olyan tökéletes hely, ahol minden tökéletes. Valami nem lesz jó, kérdés, hogy a kompromisszum megéri-e? Ha igen, akkor vágj bele bátran, de tudd, hogy amiben kompromisszumot kötöttél, azt valamilyen módon ellensúlyoznod kell.

De olyan is van, amikor a munkáltatói márka szerint igaz, amit hirdetnek, mégsem ilyen lovat akartál. Most, hogy belülről láttad, annyira nem is buli a kutyás munkahely, mert elvonja a figyelmet a kutya, az élő zöldfal is leginkább áporodott-poshadt szagot áraszt, bár tényleg jól néz ki… A rugalmas munkaidő alatt sem azt értetted, hogy napi 24 órában dolgozol, és néha kiruccansz magánéletet élni. Vagy épp minden van, amit ígértek, csak elfelejtették mondani, hogy a vezetőd egy elviselhetetlen zsarnok, és bár a kutyád behozhatod, egy percet se késs soha, és főleg ne legyenek önálló gondolataid. Ezek olyan tanulságok, amiket nem biztos, hogy tapasztalat nélkül le tudtál volna vonni, szóval ha így jártál, nincs más hátra, mint új állást keresni.

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Ha neked is személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból! További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!

# # #

Így teszi tönkre az életed a konyhapszichológia!

Bakancslista, komfortzóna, kiégés, önmegvalósítás, karrierváltás, 30 éves korodra ezt már el kell érned, óvakodj a negatív emberektől. Mindenféle ál-lelkizős portál tárgyalja ezeket (mondanám, hogy női magazinok, de többnyire férfi áldozatokkal találkozom), néha bele sem gondolva, milyen károkat okoznak ezzel azoknak, akik célcsoportjukká válnak. Legyinthetnél, hogy „ugyanmár, aki így hoz döntést, az megérdemli”, de ne legyints. Akik így hoznak döntést, azok azért, mert kellően sérülékenyek és befolyásolhatók, pont a nagy konyhapszichologizálásnak (is) köszönhetően. Mert tudjuk, hogy haladni kell a trendekkel, csak azt nem, hogy nemet mondani is szabad. Sőt, ha felismerjük, hogy épp manipulálnak, akkor ellen is állhatunk.

Nem tudod rászánni magad az állásváltásra?

stressed-woman-work.jpgA megszokás nagy úr, ezt tudjuk. De mint „úr”, nem a mi érdekeinket képviseli. Olyan kényelmes, megszokott, rutinos, rendezett kis életünk van általa, hogy nem akarjuk lecserélni, változtatni rajta, mert nem tudjuk, hogy milyen lesz másképp. Tipikusan adminisztrációs, koordinációs, ügyintézői területen dolgozók problémájaként látom ezt. Furcsa módon inkább nőknél. Ők mondják ilyenkor: Másik munkahely? Az túl nagy változás. Új kollégákat, új főnököt megszokni, miközben a mostaninak már ismerem a rezdüléseit? Ugyan nem igazán jó már itt, de legalább tudom, mire számíthatok, hangzik az „érv”, és itt közbe is szólok.

Miért nem sikerült az állásváltás?

risk.jpgAz állásváltás alapvetően két okra vezethető vissza: az egyik, amikor évek alatt annyit változott a cég, a gazdasági környezet és a feladatok, hogy az már nem felel meg. A másik, amikor sosem volt jó az állás, mert már az elején melléválasztott vagy épp nem tehette meg, hogy válasszon, és benne ragadt.

A rosszul választott állások esetén azt szoktam először kideríteni az állásváltóval, hogy mi az, ami miatt biztosan rossz helyen van. A kevés fizetés egy racionális ok, azon túllépve mi van még?

5 ok, amiért az emberek nem mernek munkahelyet váltani

slippery-road-sign.pngAmikor megkérdezem egy régóta szenvedő, magát végre elhatározó embertől, hogy mire várt eddig a rossz munkahelyén, általában mindenféle tanulságos választ kapok. Az egyik fő motiváció a maradásra az ismeretlentől való félelem. De ennél azért összetettebbek a problémák, ami miatt emberek beleragadnak olyan körülményekbe, amikből ki kellene szabadulni, ami miatt nem mernek továbblépni.

 1. „Máshol sem jobb”

Dehogynem. Már attól jobb, hogy egy új helyen…

Ezeket nem akarja hallani egy álláskereső

annoyed-man.jpgAhogy írtam régebben, a munkáltató-munkavállaló viszonyban fordult a kocka, mégis sokan vannak, akik küzdenek az álláskereséssel, mert pályaújrakezdők, karrierváltók, vagy bármely más váltásban vannak (iparág, pozíció szintje), amihez nem kapják meg a kellő támogatást. Néha egy sima állásváltásnál sem. Néha ezeket a kifogásokat egy-két környi állásinterjú után kapja meg az álláskereső, néha csak az önéletrajzát látva mormog ilyesmit a kiválasztó. A kérdés az összes szituációban ugyanaz: Miért nem bízzuk rá az álláskeresőre, hogy maga döntse el, mi való neki, mi jó neki?