Címke: facebookos_álláskeresés

És te hol vagy? – Hogyan mutasd meg a szakmai oldalad a közösségi médiában?

Az álláskeresés, mint „szakma” a közvélekedés szerint a HR-hez kapcsolódik. Pedig nem… Marketing, értékesítés, márkaépítés leginkább. Láthatóvá válás, tárgyalástechnika, következetes jelenlét kell a gyors sikerhez. Akkor is az álláskeresésed kell előkészíteni, ha épp nem keresel állást. Mert amikor keresel, már majdnem késő, de legalábbis időveszteség akkor összerakni az álláskeresős pakkot, és kissé mindig ad-hoc marad, szemben egy évek alatt épített profillal. Leginkább az online térben kell most jelen lenni, amióta pandémia van. A címbeli kérdést viszont kb. a jobangeli kezdetek óta teszem fel az álláskeresőknek.

Kezdődött az önéletrajzokkal: az egyszeri álláskereső telerakta a volt munkahelyeinek céglogoival, szépen kronológiai sorrendben visszafelé, ahogy kell. Leírta a volt munkahelyeit: cégnév, mit csinált a cég, mettől meddig dolgozott ott, végül azt, mi volt a pozíciója, majd leírta, mik voltak a feladatai. Jónak tűnik? Hát nem az… Mert mi is a „termék” egy álláskeresésben, amit el kell adni? Miért gondolja, hogy a céglogo kell az önéletrajzára? Miközben lehet, hogy saját magáról nem is tett rá fényképet.

Leginkább azért ilyen sok CV, mert az első sablonok így néztek ki, azokat faragjuk publikálásuk óta. Amit HR-esek raktak össze kapitalista külföldiában, majd betört a rendszerváltáskor Magyarországra, és amikor már volt net, publikálták a magyar HR-esek, segítségül. Az a céges nézet jelent meg a CV-kben, amiről ők azt gondolták, hogy látni akarják: uniformizált, rövid, tömör, általánosított – azaz semmitmondó. A Europass CV volt a hab a tortán – sikeresen kiirtott minden egyéni gondolatot a CV-ből, és irreleváns adatokkal teli CV-standardot alkotott. Mostanra kitölteni is kínlódás a portálon keresztül, így szerencsésen eltűnik lassan. Helyette majd a CV builder oldalak rombolják tovább az álláskeresők lehetőségeit 🙁

Manapság mindenféle netes platformon mutathatjuk meg leginkább magunkat szakmailag, ha akarjuk és merjük, és győzzük idővel, munkával.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Álláshirdetések a Facebookon

fb-android.jpgA munkaerőhiány egyik káros hatása: most aztán állást hirdet boldog és boldogtalan, okos és tudatlan… Nem is gondolva, hogy ehhez is érteni kell legalább egy kicsit. Amíg az állásportálok legalább jelzik, ha egy hirdetés nem megfelelő, a Facebook nem jelzi, cserébe ingyenes, tehát mindenki bátran hirdet, néha elképesztő módon. Miért is rossz ez? Mert elterjed a nézet, hogy így kell állást hirdetni, ezt is szabad egy munkáltatónak. Diszkriminálva, eszetlen feltételeket támasztva, lenézően, igénytelenül, nem értve azt, akinek hirdet.

Kritikával tele a padlás, így először némi javaslattal állnék elő. Tehát, mi kell az álláskeresőnek egy álláshirdetésben:

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

A 3 legsunyibb átverés, ami álláskeresőt érhet

Alapszabály, hogy sose fizess azért, hogy munkád legyen! Az ilyen „ajánlat” mindig lehúzás. Törvény szerint sem kérhetnek pénzt az álláskeresőtől munkaközvetítésért, tehát az olyan ígéret, ami úgy hangzik, hogy fizess egy összeget, és biztosan lesz munkád, mind átverés!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!