Az embernek kél káromkodni kedve…
A József Attila-i idézet ellenére nem irodalmárkodni fogok, a káromkodást viszont ezzel letudtam, innentől már csak a sorok között… Két tanulságos eset jött most össze, ami a közvetítők (a.k.a. „fejvadászok”) iránti bizalmat rendíti meg, de álláskeresői és toborzó/közvetítői nézetből is van mit tanulni belőle.
Fejvadász kulisszatitkok: vajon mit mond el rólad a leendő munkáltatódnak?
Ezt a posztot évek óta tervezem, alig vártam, hogy lejárjon az a határidő, amikor ezt már meg szabad írnom, érdekek sérülése nélkül. Egy jópár éves adatlapot mutatok most, amit egy fejvadász arra használt, hogy a CV kísérőjeként kiajánlja az álláskereső jelöltet az ügyfelének. Tekintve, hogy ez konkrétan rólam íródott, személyiségi jogokat nem sértek vele, és mivel az adott cégek már nem is léteznek akkori formájukban, fejvadászunk is mást csinál már régen, meg is engedte, hogy írjak róla, üzleti titoknak sem tekinthető többé. A formot elmondása szerint akkor állította össze, amikor az ügyfele megrendelte tőle a keresést, ahogy ők mondják, „amikor felvették a pozíciót”. Nálunk ezután általában egy idétlen álláshirdetés jön ki az önállóan dolgozni tudó csapatjátékosok keresésére, itt láthatólag az ügyfél/ügyfelek is tudta/tudták, mit akar(nak). Vagy megmondta nekik, mit akarhatnak.
Kincskereső közvetítők
Mint már egyszer saját történetemen keresztül bemutattam, a toborzók, közvetítők érdemi segítséget tudnak nyújtani az álláskeresőknek az álláskeresés folyamatában. Az álláskeresők oldaláról egy toborzó, közvetítő cégről legtöbb esetben csak annyi látszik, hogy kapott egy keresési megbízást, felad egy sablonos álláshirdetést, vár egy kicsit, majd interjúztat néhány jelöltet a beérkezett jelentkezőkből. Akik megfeleltek, következő körben már a megbízó cégnél interjúznak, onnantól a közvetítő látszólag nem csinál semmit. A valóság ennél jóval összetettebb.