Költői kérdések, főleg munkáltatókhoz
Van egy csomó olyan probléma, amibe az álláskeresők segítése kapcsán belefutok, de sem a rendszert nem értem, sem pedig azt nem látom, hogyan lehetne megváltoztatni ezeket a gyakorlatokatTehát, itt van néhány felvetés, kérdés, amik önmagában megérnének némi átgondolást a munkáltatók részéről. Pláne, mikor megy a sírás, hogy jaj, mekkora munkaerőhiány van. A toborzás-kiválasztás során bizony teret kell adni a racionalitásnak, máris több jelöltből válogathatunk. Sajnos profilomba nem vág a megoldások elindítása, így azon felül, hogy az ezekkel a problémákkal együttélőket álláskeresésben segítem, mást nem tudok tenni.
Egy tisztességtelen állásinterjú-kérdés: mikor akar gyereket?
A második álláskereső suli is jól sikerült, ezúton küldöm köszönetem a Jól-Lét Alapítványnak és a résztvevőknek.
A jólsikerültség alatt azt is értem, hogy őszintén el merték mondani a résztvevők az álláskeresési problémáikat – és nők lévén – ez többnyire a címbeli kérdés körül forgott. Nőként magam is sokszor belefutottam ebbe az állásinterjú-kérdésbe, egyre inkább abban a bizonyos korban benne járó, önérzetes nőként pedig többnyire olyan választ adtam, hogy sosem lett belőle állás. Nem tanácsolom bárkinek, hogy véget vessen a beszélgetésnek a kérdés hallatán azonnal, mert akkor nem lesz állás belőle. Nemzetközi szinten is arról cikkeznek erről a kérdésről, hogy ha lehet, ne konfrontálódj, és mindenhol a téma szakmai mederbe terelését tartják a jó megoldásnak. Van pár taktika, amivel talán még visszafordítható az interjúztató igénye az intim döntéseinkben kutakodásra. Íme: