Kolléga, maga új állást keres?
Megint felröppent egy hír egy (lehetséges) munkáltatói módszerről, ami fura érzéseket hozott elő belőlem. Miközben a technológiai fejlődés alapvetően nagyon jó dolog, társadalmilag-gazdaságilag hasznos, boldogabb világot hozhat(na), most bemutattak egy olyan szoftveres megoldást (valójában már 2017-ben is cikkeztek róla), ami mesterséges intelligencia segítségével mondja meg a munkáltatónak, ha a munkavállalója állást készül váltani. (cikkek róla pl. itt, itt és itt)
A megoldást a sajtóanyagokban „predictive attrition program” néven emlegetik, azaz a lemorzsolódást hivatott előre megjósolni.(„ predict employee flight risk and prescribe actions for managers to engage employees”) A technológiáknak továbbra is nagy rajongója vagyok, a kommunikált miértekkel és hogyanokkal van bajom. Már megint arra használnák az MI-t, ami miatt az emberekben ellenállást fog szülni. Főleg a munkavállaló viselkedésének megfigyelése lett kiemelve ezen megoldás kapcsán, mint afféle loyalty test eszköz, ami kellően rosszemlékű ahhoz, hogy ne szeressék.
Munkaerőhiány: Már a HR-szakma nagyjai szerint sincs remény?
Olvastam ezt a cikket még tavaly 🙂 és elég pesszimistának érzem a HR-szakma legnagyobbjainak többségét. Hiszem, hogy megoldás is van, és hogy az ilyen szintű vezetők ezeket a megoldásokat látják, tudják, sőt a cikkben is említenek nagyon jó példákat. Mentoring, szervezett beilleszkedési segítség az új kollégáknak, anyagi támogatás nemcsak a fizetéssel, de a munkavállaló költségeinek figyelembevételével is. Innovatív céges környezet, mint vonzerő. Ezek nagyszerű dolgok. Legyünk tehát bizakodók. De…
HR Festen jártam
2018 október 18-án tartották a HR Fest-et, ami a HR szakma egyik legnagyobb találkozója Magyarországon.
Ahogy bolyongtam a termek és emberek között, szóba elegyedtem sokakkal, beszélgettünk a szakma jövőjéről, a technikai megoldásokról, és igen, a szexista robotról is 🙂
Arról is szó esett, még az előadásokban is, hogy a munkavállalói élmény, a megtartás milyen fontos, és hogy mindent meg kell adni a munkavállalónak. És eszembe jutott, hogy pár éve egy hasonló rendezvényen nem győztem szörnyülködni, hogy az emberekről, mint munkaerőről, úgy beszéltek, hogy „a cég legfontosabb erőforrása”. Igen, értem én, hogy erőforrás, de azért elsősorban ember, nem? – akadékoskodtam már akkor is, persze jól le is hurrogtak, hogy „de a cég érdeke”. Már akkor is próbálkoztam, hogy az érdek közös cégnek és munkavállalónak. Röhejt fakasztottam, bár üzleti kommunikációban nem illik nyíltan röhögni a másik félen, éreztem, hogy legszívesebben ezt tették volna.
Most, alig pár évvel később már úgy beszélnek a munkavállalói élményről, mintha mindig is így lett volna. Egyfelől örülök, hogy megérkezett a fordulat, másfelől kissé álszentnek érzem ezt.
De mindegy, örüljünk, hogy végre fontos a munkavállaló.
És mi van az álláskeresővel?
Ők is fontosak lennének, de már nem nagyon keresnek emberek állást, mert van nekik. Valamilyen.
Tehát, mégiscsak el lehet őket hozni egy másik cégtől, ha ajánlunk neki jó dolgokat. Csakhogy az álláskereső ma is annyit lát a HR-ből, hogy ők azok, akik nem válaszolnak a beadott álláspályázatra, kutakodnak a Facebook-oldalunkon. Hogy ez erős leegyszerűsítés? Hát igen, az. De mit is teszünk, hogy többet mutassunk a HR-szakmából az álláskeresők felé? Szerencsére elég sok HR-es elég sokat tesz, de érdemes lenne ezt még inkább kiterjeszteni. És persze álláskeresői, munkavállalói oldalról is kell egy kis bizalom: ha ők végre megérkeznek hozzánk, ne elutasítást kapjanak. Beszéljen végre egymással a két oldal, HR és álláskereső/munkavállaló. Mert akkor kiderül, hogy ez nem is két ellentétes oldal, csak a szerepek különböznek kicsit.
Ahogy néztem az előadásokat, hallgattam a szakma nagyjait, végig arra gondoltam: de jó lenne, ha ezt látná az álláskereső, a munkavállaló a HR-ből! Hogy stratégiák vannak, hogy komolyan veszik, hogy fejlesztésekre költenek, csakhogy jó legyen a munkavállalónak. Hogy már arra is lehet költeni, hogy hogyan legyünk kutyabarát munkahely, erre lehet tanácsadókat is felfogadni.
És de jó lenne, ha ezeket a napi gyakorlatban tényleg így tudnánk működtetni mindazt, amit itt elméletben tudunk. Tudják ők, hogy nem szép dolog nem válaszolni az álláspályázatra, de ugye a kapacitások. Vissza is térünk a mai magyar rögvalóságba, ami fájdalmasan távol van mindattól, amit itt beszéltünk, láttunk, hallottunk, éreztünk.
A következő hetekben lesz néhány írásom, ami arról szól majd, hogyan is gondolja a jövőt a szakma… Csak azt kell kitalálnunk (igen, együtt, mindannyiunknak, munkavállalóknak, álláskeresőknek, HR-eseknek, munkáltatóknak), hogyan is valósuljon meg úgy, hogy mindenkinek jó legyen.
Ki kicsoda a HR-ben – 2018
A HR területei
Az elhelyezkedés során nagyon lényeges lépés és egyben az első lépésnek kell lennie a pályaorientációnak. Ezt életünk során akár többször meg kell csinálni, hiszen a piaci változások megkövetelik. Ahhoz, hogy meg tudjuk határozni, milyen pozícióban szeretnénk elhelyezkedni, milyen hirdetésre is érdemes nekünk jelentkezni, érdemes tisztában lenni azzal, ki, mit csinál a HR területeken. Természetesen az álláshirdetésekben a főbb feladatok fel vannak sorolva, de sokszor keveredik, vagy több pozíció kerül összevonásra. Olyat is egyre többször látni, hogy szinte minden fel van sorolva, hogy ennek oka mi, azt nem firtatnám most.
Ezért nem kapsz visszajelzést az állásjelentkezésedre
Végeláthatatlan vita folyik a fórumokon a jelöltek és a HR-es kollégák között arról, hogy mennyire alávaló gazemberek a HR-esek, mert nem jeleztek vissza, pedig én beküldtem az önéletrajzom vagy ott voltam interjún és megígérték! Mennyire rossz benyomást tesznek a cégről és magukról és különben is hogy van képük nem visszaszólni Nekem? Csak 10 perc, mit nem tudnak megtenni ezen? Sorolhatnám a vádakat és az okos javaslatokat egyaránt.
A kiégés szindróma – Sorozatzáró
A kiégési fázisokat átnézve – ez, ahogy említettem, egy nagyon pesszimista-realista leírás – látszik, hogy a munkahelyi környezetnek, a kollégáknak, a főnöknek, a HR-esnek mekkora felelőssége van egy-egy ember életének alakításában. Bizony, vezetőnek lenni ilyen jellegű felelősséget is takar, HR-esnek lenni pedig elhivatottságot is követel. A kiégés fázisaiban különböző módon kell segíteni a kollégákat, és tudni kell, hogy a hatékony szakmai segítséggel is csak egy fázissal tudod feljebb vinni, utána más módszereket kell találni, ami abban a fázisban lesz hatékony. Ez persze folyamatos odafigyelést igényel, hogy lásd, mikor hol tart, mikor mire van szüksége.
De mint látszik, kollégának lenni is felelősség, lehet, hogy egy ártatlannak gondolt beszólással is elindítasz valakit a lejtőn, vagy éppen egy jó kérdéssel, őszinte érdeklődéssel megmented.
Találd meg a kincseket a cégedben!
Ha HR-es vagy, íme pár ötlet, ami nem is költséges, hatékony is, láttam is működni. Ha nem vagy HR-es, akkor mutasd meg ezt a posztot a céged HR-esének, vezetőjének 🙂 Ha cégvezető vagy, kezdd el ezeket, vagy utasítsd erre a HR-esed. Jól fogsz járni, hidd el!
Így tartsd meg a jobhopper alkalmazottad!
Folytatva a jobhopperes témakört, amit múlt héten elkezdtem, kicsit HR-oldalról közelítem meg a jobhopperek világát.
Többféle okból lehet valaki jobhopper, ennek tudatában kell az egyes embereket kezelni, megtartani a cégnél. Igazi Human Resources Management, azaz HR munka ez. Még akkor is, ha épp nem egy HR-es vezetőnek, hanem egy szakmai vezetőnek kell ezt a feladatot megoldani.
A múltkori – szerintem egyszerű HR-megoldásokat taglaló – cikkem sikerén felbuzdulva, erre a nehezebbnek tűnő feladatra is próbálok HR-megoldásokat mutatni – amiket nemcsak HR-esnek kell végrehajtani, hanem szakmai vezetőknek is. Az alábbi tippek minden kollégának jót tesznek, de jobhoppernek, akinek esélyt adtál, különösen.
Jobhoppert nem veszek fel! Rosszul teszed…
A jobhopperekre meglehetősen káros és misztikus lényekként tekintenek, a kiválasztók rettegnek tőlük. Ők azok, akik ugrálnak, állásból állásba, sosem állapodnak meg sehol. Sokan jutnak el hozzám álláskeresők is, olyan félelemmel, hogy „jaj, jobhoppernek fognak nézni, ha most váltani akarnék, de…” és sorolja az indokokat, miért akar váltani, és ezek racionálisnak is tűnnek. Mégis fél a jobhopper bélyegtől.
Egy általam nagyon nem kedvelt marketing irányzat képviselője egy időben gerjesztette a parát a kkv vezetőknél, jaj, az „állásvadász” veszélyes. Ügyfelei, kisvállalkozások többnyire – mert erre specializálódott – megvették. Aki sokat fizetett ezért a „jobhopperek felismerésének titkos tudományáért”, elhitte, mert nem lett volna jó belátni, hogy kidobott pénz volt a „titkos tudás”.
Nem veszed fel a tehetséges álláskeresőt, mert veszélyes lenne rád? Gondold át ezt még egyszer!
Előző heti cikkemben azzal foglalkoztam, hogy mit tegyen az, aki úgy gondolja, azért nem kap meg egy állást, mert a döntéshozó a saját pozícióját félti tőle. Ennek folytatásaként a szorongó, székét féltő főnökhöz is lenne pár szavam. Még mindig fenntartom, hogy aki azért nem vesz fel egy bizonyos jelentkezőt, mert az a valaki jobb nála, annak sok mindent kell tisztáznia magával…