HR Festen jártam
2018 október 18-án tartották a HR Fest-et, ami a HR szakma egyik legnagyobb találkozója Magyarországon.
Ahogy bolyongtam a termek és emberek között, szóba elegyedtem sokakkal, beszélgettünk a szakma jövőjéről, a technikai megoldásokról, és igen, a szexista robotról is 🙂
Arról is szó esett, még az előadásokban is, hogy a munkavállalói élmény, a megtartás milyen fontos, és hogy mindent meg kell adni a munkavállalónak. És eszembe jutott, hogy pár éve egy hasonló rendezvényen nem győztem szörnyülködni, hogy az emberekről, mint munkaerőről, úgy beszéltek, hogy „a cég legfontosabb erőforrása”. Igen, értem én, hogy erőforrás, de azért elsősorban ember, nem? – akadékoskodtam már akkor is, persze jól le is hurrogtak, hogy „de a cég érdeke”. Már akkor is próbálkoztam, hogy az érdek közös cégnek és munkavállalónak. Röhejt fakasztottam, bár üzleti kommunikációban nem illik nyíltan röhögni a másik félen, éreztem, hogy legszívesebben ezt tették volna.
Most, alig pár évvel később már úgy beszélnek a munkavállalói élményről, mintha mindig is így lett volna. Egyfelől örülök, hogy megérkezett a fordulat, másfelől kissé álszentnek érzem ezt.
De mindegy, örüljünk, hogy végre fontos a munkavállaló.
És mi van az álláskeresővel?
Ők is fontosak lennének, de már nem nagyon keresnek emberek állást, mert van nekik. Valamilyen.
Tehát, mégiscsak el lehet őket hozni egy másik cégtől, ha ajánlunk neki jó dolgokat. Csakhogy az álláskereső ma is annyit lát a HR-ből, hogy ők azok, akik nem válaszolnak a beadott álláspályázatra, kutakodnak a Facebook-oldalunkon. Hogy ez erős leegyszerűsítés? Hát igen, az. De mit is teszünk, hogy többet mutassunk a HR-szakmából az álláskeresők felé? Szerencsére elég sok HR-es elég sokat tesz, de érdemes lenne ezt még inkább kiterjeszteni. És persze álláskeresői, munkavállalói oldalról is kell egy kis bizalom: ha ők végre megérkeznek hozzánk, ne elutasítást kapjanak. Beszéljen végre egymással a két oldal, HR és álláskereső/munkavállaló. Mert akkor kiderül, hogy ez nem is két ellentétes oldal, csak a szerepek különböznek kicsit.
Ahogy néztem az előadásokat, hallgattam a szakma nagyjait, végig arra gondoltam: de jó lenne, ha ezt látná az álláskereső, a munkavállaló a HR-ből! Hogy stratégiák vannak, hogy komolyan veszik, hogy fejlesztésekre költenek, csakhogy jó legyen a munkavállalónak. Hogy már arra is lehet költeni, hogy hogyan legyünk kutyabarát munkahely, erre lehet tanácsadókat is felfogadni.
És de jó lenne, ha ezeket a napi gyakorlatban tényleg így tudnánk működtetni mindazt, amit itt elméletben tudunk. Tudják ők, hogy nem szép dolog nem válaszolni az álláspályázatra, de ugye a kapacitások. Vissza is térünk a mai magyar rögvalóságba, ami fájdalmasan távol van mindattól, amit itt beszéltünk, láttunk, hallottunk, éreztünk.
A következő hetekben lesz néhány írásom, ami arról szól majd, hogyan is gondolja a jövőt a szakma… Csak azt kell kitalálnunk (igen, együtt, mindannyiunknak, munkavállalóknak, álláskeresőknek, HR-eseknek, munkáltatóknak), hogyan is valósuljon meg úgy, hogy mindenkinek jó legyen.