Ó, te OTE… Mit érdemes tudni a B2B értékesítés jutalékairól?
Folytatva a nemzetközi környezetben létező jövedelmi lehetőségek tárgyalását a jutalékos rendszer mögötti gondolatvilágról mesélgetek most. Akinek ez már annyira „rétegzene”, hogy inkább nem is olvasná, annak szórakoztatóbb perceket tudok ígérni szintén mai posztommal, ahol a multis környezet folyamataiban vergődésről mesélek.
OTE a vállalat szemében
Kis magyar cégecskék kedvenc kifogása egy rendes jutalékszabályzat kidolgozása ellen, hogy „meg kell látnunk”, „nem tudjuk még”, „tervezni kellene vele”. Na, pont erre való az OTE. Az értékesítési tevékenység költségének pontos tervezésére. Vannak erre már helyes kis online kalkulátorok is, a linkelt példány faék egyszerűségű, mégis hasznos, érdemes velük játszani, konkrét számok ismeretében. A nagyvállalatok értik, hogy a tervezhetőség érték, a kis magyar cégek még nem mindig. A 0 Ft+jutalékra szerződést trükkös kkv-ként jobban szeretik, de hát arra már kevés a palimadár, az Y generáció tömeges munkába állásával az utolsó lúzer is újragondolja, vállal-e ilyet. És arra jut, hogy nem.
OTE a munkavállaló szemében
Az OTE az az összeg, amit egy adott időszakban – többnyire éves időszakban – maximum elérhetsz 100%-os teljesítéssel. Máris felmerül a kérdés, hogy mi ez az időszak (USA anyavállalat cégeinél az üzleti év nem egyenlő a naptári évvel, és leginkább negyedévekben gondolkodnak ráadásul. Ha a terméked téli szezonhoz kötődik, a nyári negyedéved nem lesz túl sikeres…) Kérdés az is, hogy mi van túlteljesítéskor, ha a túlteljesítés értelmezhető egyáltalán. Illetve mi van, ha nem hozod a célszámod időben, egészben stb.
Jutalékos fizetés vagy átverés?
A munkák egy jó részénél az értékesítési teljesítmény pontosan mérhető és ösztönözhető, jutalmazható, eredetileg erre lett kitalálva a jutalék. Ami persze az idők során és a kis magyar valóságunkban úgy torzult, hogy kevés munkavállaló érzi úgy, hogy jól jár vele – és minden munkáltató jóljár, aki arra alkalmazza, hogy az értékesítés kockázatait (anyagi és reputációs) áttolja egy másik emberre. A legtorzabb verziója, a „0 Ft+jutalék, jó lesz, nálunk még senki sem járt rosszul”. Amellett, hogy ez nem is jogszerű, nyilvánvalóan simán csak nem is jó, tehát erre érdemes gondolkodás nélkül nemet mondani. Az ilyen munkáltatók jórésze persze ezt úgy interpretálja, hogy a munkavállalók félnek a teljesítményméréstől. Ebben van is némi igazság, de azért nem ez az egyetlen ok, amiért nehéz jutalékos modellre ember találni.
Béralku tippek jutalékos munkákhoz
A jutalékos munkáktól való idegenkedés leginkább annak bizonytalanságából ered. Nem lesz havi fix? Mennyit fogok keresni, elég lesz-e? Mennyit kell dolgozni? Ezeket tudni kell, mielőtt egy jutalékos munkába belevágsz. Kérdezni kell, tárgyalni kell, és ha nem látsz tisztán, nem szabad elvállalni az adott munkát.Tapasztalatom szerint az elégedetlen jutalékos munkások ott hibáztak – akár évekkel ezelőtt – hogy nem látták tisztán a játékszabályokat, mielőtt belevágtak a munkába.