Van máááásik! – A karriertervezés gyakorlati lépései
Az álláskeresés annak megy jól és gyorsan, aki tudja annak lépéseit, és azt is tudja, hogy ezeket a lépéseket bármikor szükséges lehet megtenni. Ha emellett van megfelelő karrierterve, tisztában van az álláskeresési feladataival, az sokat segít. Majd amikor tényleg eljön az álláskeresés ideje, nekiáll, és csinálja. Elvesztetted az állásod? Van máááásik!
—————-
A karriertervezés megint olyasmi, amit nem tanítanak iskolában, ill. csak HR-es szakokon felsőoktatásban, akkor is csak céges nézetből. A gyakorlatban többé-kevésbé sikeres karrierprogramok formájában ölt testet egy-egy nagyobbacska, igényesebb cégnél ez a tudásanyag.
Munkavállalói, álláskeresői, vezető-specialista-generalista, junior-medior-senior nézetekből alig létezik ilyen tudatos formában. Aki tanult is karriertervezést, képtelen adaptálni a céges nézetet a saját, egyéni, munkavállalói nézetére. Amikor álláskereső HR-es talál meg, akkor is felfedezhető ez a jelenség. Ott a tudás, de gyakorlatban, saját magára sosem használta. Sőt, felsorolni sem tudja ennek gyakorlati kellékeit magára nézve – pedig ez a szakmája! Arra tanították, hogy a cégeket szolgálja a tudásával, és a motivációs levelében is azt írta, hogy „egy sikeres csapatban szeretném kamatoztatni a tudásom”.
Amikor „baj van”, azaz állást kell keresni, akkor már inkább álláskeresési stratégia részeként jelenik meg a karrierépítés, és kb. kimerül az utált „hol látod magad X év múlva” kérdésre adott válaszban. Pedig valójában ez is olyan eleme kellene, hogy legyen a szakmai életünknek, mint a folyamatos tanulás. Fura módon ez alig szól a munkahelyünkről, szakmai irányainkról, sokkal inkább saját magunk preferenciáiról, igényeiről – sokaknál mégis háttérbe szorul. Törődj magaddal! – ja, ezt is csak egy kozmetikai cég merte szlogenként kiadni, pedig elég fontos gondolat.
Milyen a tökéletes karrierútvonal?
Már az elején meggyilkolom a poént: olyan senkinek nincs… De akkor mire ez a cím és cikk? Mert fontos, hogy minél több döntéshozó tudja, miért nincs ilyen – vagy miért nagyon ritka. És hogy miért nem baj, ha nem ilyen a nála állást kereső karrierje.
Munkáltató és munkavállalói oldalról is nézve, valahogy mindenki azt szeretné, ha az önéletrajz egy folyamatosan felfelé lépkedő, folyamatosan fejlődő, következetesen építkező embert láttatna. Ilyen szinte nincs is, ha mégis van, ahhoz a szakmai kiválóság, az extrém tudatosság (robotlét?) mellett elég komoly szerencse is kell. Igen, szerencse.
Pl. Az X generációsok a rendszerváltáskor, ha szerencséjük volt, akkor bejutottak egy multiba, és ott menetelgettek jóideig, majd jött a 2008-as válság, és a leépítések. Akkor a karriertervek mentek a fiókba, és
Nem pályát választanak most a fiatalok, hanem karriert!
Mint sokminden az álláskeresés és munka témájában, a karriertervezés is egy bizonytalan téma lett. A „karrier” szótól sokakat kiráz a hideg. A „karrierista” az valami pejoratív, önzést és gátlástalanságot magába foglaló jelentést kapott, ezzel együtt a „karrier” is negatív képzeteket kelt. Pedig nem kéne.
A karriertervezés alapjai
A témával rengeteg könyvet teleírtak már, de ezeket csak az veszi meg, aki akar ezzel foglalkozni. Aki nem, annak e könyvek nem mondják el, miért fontos a karriertervezés bárkinek. Nekik megpróbálom röviden összefoglalni. Mert a karriertervezés fontos a közértesnek, a fodrásznak, adminisztrátornak is, nemcsak a topmenedzsereknek.
A világ folyamatosan fejlődik, ez a munkaerőpiaci igényeket is alakítja. Pl. Megjelennek új eszközök, amiket tudni kell használni, mert része lesz a napi munkavégzésnek. Aki nem fejlődik, lemarad, és nehéz helyzetbe kerül. Nem az a kérdés, kell-e fejlődni, törekedni az előbbrelépésre, hanem az, hogy merre induljunk. Ez viszont egyéni képességek, adottságok mentén alakul ki, néha a véletlen is segít. Nézzünk pár szempontot:
Az ambíciótól a karriertervezésig
Az álláskeresés sikerességét a pozitív gondolkodás hiánya mellett szerintem az ambíció hiánya is nehezíti. Vesszőparipám, hogy ezt a most 30-40-50 éves felnőttek annak az iskolarendszernek „köszönhetik”, amiben felnőttek, de ezen már hiába keseregnénk. A megoldás az, hogy saját elhatározásból változtatunk. Hiszem, hogy felnőtt embereknek van annyi belátása, hogy a beléjüknevelt (beléjükvert) hozzáállást képesek saját akaratukból megváltoztatni.
Az ambíció, karrier, szakmai előmenetel sokaknál szitokszó, valamiféle yuppie-hülyeség, kamu. Hát persze, mert nem engedték soha, hogy igazi törekvéseik legyenek, így ezek lenézése, degradálása kényelmesebb, mint elfogadni őket, ill. tenni azért, hogy legyen ilyen nekik is. Ezerszer hallom, hogy „eddig volt egy jó állásom, ilyet akarok, több, más nem is kell”. És mivel olyan már nincs – mert közben a világ változott – ezzel a hozzáállással teljes sikertelenségre, lecsúszásra ítéli magát az álláskereső. Egyénenként általában lelkére tudok beszélni a kiábrándult, befásult embereknek, később boldogan írnak vissza, hogy van állásuk, belekezdtek mellette egy szaktanfolyamba, azaz a helyzet nem reménytelen. De ezt a hozzáállást tömegesen is meg kell tanítani, mert rengeteg ember sorsa múlik rajta.