Katasztrófaturizmus
Olvastam ma egy lakossági pénzügyekkel foglalkozó cikket, benne pedig egy okosnak tűnő ember veretesen ostoba gondolatát arról, hogy minden háztartásban akadna néhány ezres öngondoskodásra, csak spórolni kell. Hát persze, ő biztosan így látja, ezért haragudni sem tudok rá. De szívesen elküldeném egy Békés megyei faluba személyre szabott tanácsokat adni, ahol ha egy családban 1 dolgozó akad, már örülünk, annyira kevés a munkahely. Eszembe juttatott viszont egy régi élményemet, amikor szintén hasonló – tájékozatlanságból eredő – szociális érzéketlenséget tapasztaltam.
Gimnazista gyakornok voltam egy önkormányzat iktatóirodájában, ahová a lakossági levelek is érkeztek. Igen, segélykérők is. A középkorú, selyemblúzos nő munkaköre szerint felbontotta ezeket is, iktatta, de emellett néha felolvasta, és kommentálta. Pl. egy poros füzetlapra írt pár sort, amiben a levélíró segélyt kér, mert konkrétan nincs mit ennie. A nő kommentje hozzá: „se illetékbélyeg, se semmi? De bunkó…!” Ekkor határoztam el, hogy én ilyen sohasem leszek. Illedelmes gyakornokként csak magamban dohogtam: Illetékbélyeg, mi? Mikor kenyérre sem futja?
Trendek másképp 2.
Folytatva az előző „antitrend” cikkemet, most azoknak adnék tanácsot, akik teljesen offline módon, vagy nemcsak online keresnek állást. Gyakorlati példákkal tarkított posztom most leginkább nekik próbál segíteni. Tekintve, hogy én is csak „kirándulgatok” e világba, valószínűleg sokminden kimarad, ezért bátran kommenteljen, akinek vannak még ötletei.
Leszögezném: a helyzetük semmivel sem reménytelenebb, mint az online, profilépítős, közösségi álláskeresést alkalmazóknak. Az esélyeik bizonyos szempontból akár jobbak is, lévén mára már egyre kevesebben keresnek így állást. A kapcsolatrendszerek szorosabbak, ez is lehet előny.
Milyen lehetőségeik vannak tehát?
HR portal cikk a Europassról
Nemrég – más szakértők mellett – megkérdeztek a HRportal.hu szerkesztői, mi a véleményem az önéletrajz-írás trendjeiről. A cikk itt olvasható. Terjedelmi korlátok miatt a szerkesztők csak a főbb gondolatokat tudták megjeleníteni, így a kimaradt mondanivalónak ebben a posztban találtam helyet.
Kiderül az önéletrajzodból, mihez értesz?
Mai mottónk: Le az általánosságokkal!
Az önéletrajzok egyik legtipikusabb hibája, hogy nem tartalmaznak konkrétumokat. Leggyakrabban abban a fejezetben nem, ahol a munkatapasztalatokról kellene megemlékezni.
Képzeld el a helyzetet, amikor egy titkárságvezetői pozícióra 150 önéletrajz érkezik, és minden jelölt beleírja, hogy eddig „általános titkársági feladatokat” végzett. Honnan fogja tudni nyomorú kiválasztó, hogy mégis mihez értenek? Alant pár ilyen jellegű baki, ill. helyette pár hasznos, beszédes leírás, amelyeket mintaként használhatsz. Ilyen mélységben kell tudni leírni az önéletrajzodban, milyen munkatapasztalataid vannak.
A kézzel írott önéletrajz
Ugyan nem vagyok nagy barátja ennek a formának, mégis nagyon sokan ezzel a keresőkifejezéssel találnak erre a blogra (20%), ami azt jelzi, sokan találkoznak ilyen igénnyel. Csináltam hát egy mintát, hátha segít, illetve összeszedtem pár speciális, kézzel írt önéletrajzra vonatkozó tudnivalót az alábbiakban.
Alapvetően még mindig azt tanácsolom, hogy ha teheted, hagyd az ilyen állást. De lehet, hogy nem teheted meg, hogy válogatsz a lehetőségek közül, ezt is megértem. Sőt, én magam is szenvedtem ilyen CV-k írásával, ezért van benne némi tapasztalatom. „Halmozottan hátrányos helyzetűnek” is minősülök a témában borzalmasan ronda kézírással, gyorsírói múlttal, rehabilitált kézzel, balkezesekre jellemző össze nem kötött betűkkel, optimistákra jellemző, felfelé haladó sorokkal, kalandorokra jellemző sűrű írással 🙂 Na ennyit a grafológiáról, ez még viccnek is rossz…
A másik, ami miatt utálom, hogy relatíve drága. Postázni, borítékot venni, papírt venni. Egy ilyen álláspályázat több mint 100 forintba kerül, 10 pályázat több mint 1000 Ft, mennyi is a munkanélküli segély??? Abból nem túl könnyű ezreseket költeni ilyesmikre. Valószínűleg a kézzel írt önéletrajzok kérői ezt sem gondolják végig. Az empátia teljes hiánya.
A munkáltatói szempont is érdekes, a kézzel írt CV-t jóval nehezebb elolvasni, fénymásolni, papíralapon kell tárolgatni, ebből a szempontból is költségesebb. Ha pedig tényleg íráselemzésnek akarja alávetni, akkor sokkal jobb nem megkapni az általa kínált állást, mint vele dolgozni.
Na, kidühöngtem magam, nézzük, mit érdemes tudni a kézzel írt CV-kről.
A kinézete
Amit eddig az önéletrajzokról írtam régebbi posztokban, az mind igaz a kézzel írt verzióra is. Legyen testreszabott, legyen rendezett, szépen megformázott.