Menni vagy maradni? Hogyan kezeld a versenytárs cég állásajánlatát?
Nemrég egy ismerős komoly dilemmával keresett meg, a története sokféle tanulsággal szolgálhat munkavállalóknak és munkáltatóknak egyaránt.
Kiindulási pont:
Dolgozik egy komoly cégnél, komoly pozícióban. Nem a cég stratégiai irányának része a pozíciója, a munka sem olyan, mint amit ígértek neki, amikor felvették. Próbálja feltalálni magát cégen belül, keres olyan feladatokat, amik érdekelik, hasznos is a cégnek a munkája így is. Elismeréseket is kap, szakmailag is, emberileg is jól van a cégben, és jól vannak a többiek vele. Beszélt erről a bizonytalanságáról többször a főnökével, de nem kapott semmilyen érdemi választ. Emiatt megjelent egy enyhe szorongás:
Kolléga, maga új állást keres?
Megint felröppent egy hír egy (lehetséges) munkáltatói módszerről, ami fura érzéseket hozott elő belőlem. Miközben a technológiai fejlődés alapvetően nagyon jó dolog, társadalmilag-gazdaságilag hasznos, boldogabb világot hozhat(na), most bemutattak egy olyan szoftveres megoldást (valójában már 2017-ben is cikkeztek róla), ami mesterséges intelligencia segítségével mondja meg a munkáltatónak, ha a munkavállalója állást készül váltani. (cikkek róla pl. itt, itt és itt)
A megoldást a sajtóanyagokban „predictive attrition program” néven emlegetik, azaz a lemorzsolódást hivatott előre megjósolni.(„ predict employee flight risk and prescribe actions for managers to engage employees”) A technológiáknak továbbra is nagy rajongója vagyok, a kommunikált miértekkel és hogyanokkal van bajom. Már megint arra használnák az MI-t, ami miatt az emberekben ellenállást fog szülni. Főleg a munkavállaló viselkedésének megfigyelése lett kiemelve ezen megoldás kapcsán, mint afféle loyalty test eszköz, ami kellően rosszemlékű ahhoz, hogy ne szeressék.
Munkaerőhiány: Már a HR-szakma nagyjai szerint sincs remény?
Olvastam ezt a cikket még tavaly 🙂 és elég pesszimistának érzem a HR-szakma legnagyobbjainak többségét. Hiszem, hogy megoldás is van, és hogy az ilyen szintű vezetők ezeket a megoldásokat látják, tudják, sőt a cikkben is említenek nagyon jó példákat. Mentoring, szervezett beilleszkedési segítség az új kollégáknak, anyagi támogatás nemcsak a fizetéssel, de a munkavállaló költségeinek figyelembevételével is. Innovatív céges környezet, mint vonzerő. Ezek nagyszerű dolgok. Legyünk tehát bizakodók. De…
Munkavállalói élmény: a legfontosabb munkaerőhiány idején
Nézegetem a HRFest programját, mert érdekelnek a legfrissebb trendek. Hogyan reagál a HR-szakma a munkaerőhiányra? Megkönnyebbülés látni, hogy a régebbi toborzásmágia helyett, amikor különféle tesztek és felmérések – néha közékeveredve áltudományos butaságok – adták a fő témát, mára az lett a fontos, hogy a nálunk dolgozókat megtartsuk a cégnél. Munkavállalói élmény, XXI. századi munkáltatói attitűd. Azaz, érezze jól magát a munkavállaló. Ez már igazi szakmai kihívás! De nem újdonság ez, pár éve még szájtátós prezentációkon járt körbe a neten, milyen a Google irodája, ma már egyre több cég próbál valami ilyet kialakítani.
A csillivilli iroda viszont nem lesz elég, még akkor sem, ha már az álláshirdetésbe beírjuk, hogy van csocsóasztal. De a munkavállalói élmény nem itt kezdődik, hanem már a kiválasztásnál: beszédes, konkrét álláshirdetést kell írni. Az állásinterjún partnerként kezelni a jelöltet, tájékoztatni az őt érintő döntésekről, még akkor is, ha épp nem őt választották. Őszintének lenni, miért nem őt. Ha őt választották, akkor a munkaszerződés aláírása után segíteni a beilleszkedését.
Munkaerőhiány. Hogy is van ez?
Most minden erről szól: hogy munkaerőhiány van. És közben látom a sok munkanélkülit, akik ezt nagyon nem így látják – megértem őket. Mert a munkaerőhiány is relatív, sőt, néha a munkáltatók által tudattalanul, mégis mesterségesen gerjesztett dolog (ezzel persze nem cáfolom, hogy a probléma valós is lehet egyes helyzetekben).
Van, ahol tényleg nagy a munkaerőkereslet, és alig van kínálat. Mert a képzett, nyelveket beszélő fiatalok, középkorúak valóban elvándoroltak olyan országokba, ahol a jövőjüket biztosabbnak látták. Őket aztán kereshetik itthon égre-földre a munkáltatók. Egy-két esélyük maradt csak: „megfogni” a végzősöket egy jó ajánlattal, majd képezni az embert a saját igényeik szerint. Emellett körülnézhetnek az ötvenes éveikben járó, tapasztalt emberek között. Az nem lesz megoldás, hogy a munkáltatók azon sajnálkoznak, hogy az „öregek” tudása elavult, és nem naprakész a főiskolákról, egyetemekről kikerülő ifjoncok tudása… Fontos lenne lobbizni azért, hogy az oktatás más legyen, de a munkaerőpiacon ez majd hosszútávon segít. Addig marad a képzés – igen, az ötvenesek is szívesen tanulnak. És igen, az pénzbe kerül, pláne, hogy a már magas bérrel jól megfizetett embert kell jópénzért képezni. Igen, kockázatos, mert esetleg a kiképzett munkavállaló elmegy másik céghez, viszi a tudását. A klasszikus vicc szerint mégis érdemes átgondolni azt is kedves munkáltató, hogy akkor mit csinálsz, ha nem képzed a munkavállalódat, és nálad marad…
Van, ahol égre-földre keresik a munkavállalót, nem is baj, ha nem elég képzett, majd ők kiképzik. Jól hangzik. Milyen béreket is kínálnak ők? (tipikusan vendéglátás, kiskereskedelem) Igen, egy időben tele volt a sajtó azzal, hogy mennyit emelkedtek a bérek. Így már majdnem eléri a nettó értéke az utolsó számított létminimum kétszeresét, ami azért még nem a túlfizetettség státuszát hordozza (utoljára, amikor még volt rá hivatalos számítás talán 2 éve, nettó ~88 ezer forint volt a létminimum).
Jellemzően munkaerőhiányt kiáltanak, amikor azért nem találnak munkaerőt, mert irreális követelményeket támasztanak egy-egy álláshoz. Pl. volt OKJ-s idősgondozói végzettségű ügyfelem, akit nem vettek fel állami szociális otthonokban, mert nekik érettségizett ember kell…És munkaerőhiány van az ápolás területén. Mintha nem lenne mindegy, tudja-e mikor volt a mohácsi csata, ha egyébként két évig azt tanulta, hogyan kell beteg, idős embereket gondozni. Ugyanez irodista körökben, ahol gyakorlatilag betanított adminisztrációnak tekinthető munkára diplomást keresnek. Ezeknek a munkáltatóknak azért van problémájuk a munkaerőhiányból, mert kifejezetten megcsinálták maguknak a problémát. Értem, hogy pár éve még sorban álltak a szerencsétlenül járt diplomások azért, hogy akármilyen munkájuk legyen, legalább irodában. Elmúlt ez a világ.
És akkor jön a harmadik probléma: nem elég, hogy újakat alig találnak, de még a meglévők is lelépnek. A munkaerő megtartása kezdi külön szakmává kinőni magát a HR-en belül. Employer branding, employee retention, lojalitás növelése, fluktuáció elemzése, kilépési interjúk stb. De mindez mit sem ér, ha nincs mellé rendes juttatási csomag.
Ezekben az esetekben az látszik, hogy a megoldás abban van, ha a munkáltató fektet be pénzt, időt, energiát a munkavállaló képzésébe, bérezésébe, megtartásába, és a valós alapokra helyezi az elvárásait. Vannak még olyan megoldások, amik a munkáltatóknak fájó pontok lehetnek, ha ragaszkodnak a XIX. századi elveikhez a XXI. században. Például sok munkavállaló lojálisabb lenne, ha jól érezné magát a munkahelyén. A home office, a távmunka lehetősége, a részmunkaidő, a rugalmas szabadság, rendezett munkakörnyezet, kisebb stressz, kisebb nyomás, a bullying, mobbing ellenes fellépések mind-mind segíthetnek azon, hogy a munkavállaló ne nézzen más munkahely után.
———————-
Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg, hátha ezzel te is segítesz másoknak!
Ha személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben válogass tematikus szolgáltatásaimból vagy ingyenes online önéletrajz-konzultációért írj nekem!
———————-
Munkaerőhiány, dráguló munkaerő, és nehézkes álláskeresés ugyanazon a piacon – hogy is van ez?
Olvasom a mellékelt cikket a K&K magazinban. KKV-knek készült gazdasági magazin ez, és pl. most foglalkozik a munkaerőhiány kérdésével is. Irányított figyelem, vagy a sors keze, de facebookos jártamban-keltemben a múlt héten több munkáltatói posztba, kommentbe is belefutottam. Állították, hogy nem találnak munkaerőt, pedig „hűde” ajánlatuk van. Mint kiderült, az egyiküknek az ajánlatáról voltak téves gondolatai (nem volt jó), volt, aki csak a rendszert szidta egy kicsit, megint más a problémához jobban ragaszkodott, minthogy megoldást keresett volna. A végén még nem lesz igaza, és talál munkavállalót? Borzalmas lenne feladni az álláspontját, és boldogan vinni tovább a boltot… (hozzáteszem, álláskeresőknél is találkozom ezzel az attitűddel, ugye nekik szokott igazuk lenni, és nem állásuk.)
Szóval, a cikk. Ha csak ebből tájékozódunk, úgy látjuk, hogy a becsületes vállalkozások hiába küzdenek…