Címke: munkaidőalku

Részmunkaidő: tényleg jó megoldás?

A részmunkaidőre, mint kisgyerekes anyák által egyértelműen vágyott dologra hivatkoznak cikkek és munkaerőpiacot érintő szakemberek, politikusok, politikusnők, munkáltatók és lassan már a közvélekedés is. Kisgyerekes nőnek részmunkaidő kell, pont. Még akkor is, ha az esetleg mégsem jó az érintetteknek?

Kezdem úgy érezni, hogy ez az erőltetés egyre rosszabb irányba visz. Elfele a rugalmasságtól, bebetonozva a munkaidő-alapú hozzáállást a munkavégzéshez.
A napi gyakorlat többszörösen megmutatja, hogy jóval kevesebbszer jó megoldás a részmunkaidő a munkavállalónak, mint hinnénk. Nem teljesen elvetendő, de nem is válasz mindenre. Fontos lenne, hogy értsük: munkáltatók azért alkalmaznak munkavállalókat, hogy azok feladatokat oldjanak meg, és nem azért, hogy egy bizonyos időtartamban egy helyen tartsák őket…

A fizetési igényről másképp: tárgyalj róla!

Ez sajnos rendszeres „taktika”, és nagyon rossz taktika: az álláskeresők kétségbeesésükben olyan alacsony árat mondanak a munkájukra, amiről azt gondolják, hogy ennyiért már csak felveszi őket egy munkáltató. Ennek a kétségbeesésnek egy másik hozadéka, hogy szívesen látnák az álláshirdetésekben, hogy mennyit is ajánlanak, mert akkor nem kell alkudozni, azt „csak” el kell fogadni, és úgy könnyebb. Sajnos, a tézisem, miszerint a publikus bérajánlatok alacsony bérszínvonalat fixálnak, sok területen igazolódni látszik: a média által is csillagászatinak minősített kékgalléros (jellemzően supermarket-láncok dolgozói) fizetések alig haladják meg a létminimumot. Túlórával. Cafeteriával. Ők már nem tudnak többet kérni, ennyi az „árfolyamuk”, hiszen a kiskereskedelem nyilvánossá tette. Mondhatnánk, hogy ha az ajánlott pénzért nem jelentkezik senki, majd többet kínálnak. De most épp munkanélküliség lett megint, tehát biztosan nem lesz magasabb ajánlat.

Hogyan határozzuk meg a fizetési igényt?