Címke: munkáltatói_márka

Hozzád ezért mennek dolgozni!

2011-ben, a munkáltatók hazai „uralkodásának” idején, magas munkanélküliségben, kínálati munkaerőpiacon egy blogger megírta kis posztját, miszerint „Tőlem ezért nem kapsz munkát”. Leírta, hogy az ideális munkaerő az egyenlő a rabszolgával, hogy neki igénye, hogy úgy és akkor rúghasson már ki valakit, ahogy csak akar stb. Bár a gondolatai között voltak értékesek is (áfa-csökkentés, korrupció-ellenesség pl.) az egész iromány jól tükrözte az akkori munkavállalóhoz való hozzáállást. 2012-ben megjelent az új Munka Törvénykönyve, benne igen sok, munkavállalót hátrányosan érintő rendelkezéssel, követve a „kor szavát”. Politikai vizekre e blog keretei között nem eveznék, azonban jelezném:

Fordult a kocka!

valtozas_466.jpg

Ma a munkavállaló választ, eldöntheti, hová akar menni dolgozni, mert több lehetősége is van. Az employer branding tevékenység egyre fontosabb lett a munkáltatóknak, karácsony közeledtével a CSR és a PR is felpörög. Sokan az álláshirdetésben próbálkoznak megmosolyogtató előnyökkel, mint jófejség, ingyen kávé meg babzsákfotel. Ha ezek vannak, jó, de ettől még nem lesz vonzó a hely. Ebből is látszik, hogy a munkavállalók szempontjait még mindig nem kérdezik, valamiért megpróbálják úgy kezelni, hogy lám, már ilyet is adunk, örüljél már… Nem fognak örülni, mert nem ezek a valós igények. Igyekeztem összeszedni pár munkavállalói szempontot, de a lista természetesen közel sem teljes.

Bejelentett, korrekt munkaviszony: ma, ha egy álláshirdetésben azt olvassuk, hogy bejelentett munkaviszony, azt az álláshirdető előnynek gondolja. Drága Munkáltató! Az, hogy törvény szerint bejelented a munkavállalót, és adót, járulékokat fizetsz utána, nem kegy, hanem alapvető elvárás. A munkavállaló a feketemunka ajánlatra ma már faképnél hagy. Mi több, ellenőrizni tudja, hogy bejelentetted-e (az ellenőrzés módja lépésről lépésre itt)

A korrektség része a korrekt fizetés és az elvárások tisztázása. Nem jó azzal szembesülnie egy munkavállalónak, hogy évekig alul volt fizetve, és a piac ma már másfélszeres nettó fizetést kínál számára. Ne várd, hogy több pénzért ne váltson. Lehet, hogy szeret téged, meg a munkáját, de a 50%-os fizetésemelést is szereti. Nettóban. Ha az elvárás világos, és teljesíti a munkavállaló, akkor jár neki az elismerés is.

homeoffice2.jpgTávmunka: ez az egyik legfontosabb elvárása a mai munkavállalóknak, ha a munka jellege ezt megengedi. Értjük, állatorvos, takarítónő munkája nem, de az irodai munkák 80%-a biztosan elvégezhető otthonról. Ráadásul, ha távmunkában dolgozik mindenki, akkor kisebb irodai infrastruktúra kell, ami költségmegtakarítás, és az jó a cégnek is. Cserébe cafeteria-elemként adj internethozzájárulást a munkavállalódnak, mert úgy korrekt.

Rugalmas munkaidő: ez nem azt jelenti, hogy látástól-mikulásig, esetleg végkimerülésig, mint a régi világban. A munkavállaló fogalomtárában ez azt jelenti, hogy el tud menni a gyermeke óvodai anyák napi ünnepségére anélkül, hogy szabadságot venne ki, át tudja venni az új bankkártyáját a bankfiókban stb., sőt akkor sem tör ki őrjöngésben a főnökember, ha 5 percet késik, mert dugó volt, nem jött a busz, késett a vonat. És igen, otthon fog maradni, ha a gyermeke beteg, mert felelős szülő, ami nem zárja ki azt, hogy felelős munkavállaló is legyen. Ha otthonról is el tudja végezni a feladatait, akkor ez nem okozhat fennakadást. Eljutottunk a távmunkához újra. Ha a távmunka nem lehetséges, akkor viszont vedd tudomásul: fontosabb neki a gyereke, mint a te gyártósorod – lássuk be, ez így normális is – tehát, ha pótolnod kell egy kieső munkavállalót, akkor arra legyen terved. Mindig. Nem az a megoldás, hogy rátolod a többi dolgozóra a munkát.

Rugalmas szabadságkezelés: A tervezhetőség fontos a munkáltatónak, értjük. Döbbenet, de a munkavállalónak is. Ha túlmunka van, akkor arról tudjon előre! Dönthesse el, tudja-e vállalni. Ha átírjátok a műszakrendet valami miatt, arról is tudjon. Csendben jegyzem meg, nem tilos a munkavállaló számára előnyösen eltérni a Munka Törvénykönyvétől, akár a plusz fizetett szabadságnapok tekintetében is. Lehet, hogy jobban örül plusz 3 fizetett szabadságnapnak karácsony és újév között, mint a babzsákfotelnek.

Valós teljesítményértékelés: Ha a munkavállaló jól dolgozik, arról szeret visszajelzést kapni. A szóbeli elismeréstől kezdve a mindenféle jutalmakig széles a skála, amivel a megbecsülésedet kifejezheted munkáltatóként. Valahogy sosem látok ilyeneket az álláshirdetésekben, esetleg a ködös „alapbér+bónusz” próbálkozást lehet olvasni.

pijama.jpgIde tartozik az, hogy az elvégzett munkát kellene értékelni, nem a leült munkaidőt. A távmunka egyik nagy ellensége az a felfogás, hogy napi 8 órában az irodában kell lapátolni a biteket, a munkáltató által előírt testtartásban, dress code szerinti öltözékben, irodai környezetben, mert az az Igazi Munka. Ha esetleg az irodista otthon, pizsamában, Mickey-egeres zokniban, a kanapén ülve, ölében doromboló macskával írja meg ugyanazt a kódot, szerződéstervezetet, ajánlatot és küldi el az elvárt határidőn belül a megfelelő helyre, akkor mi is a baj a távmunkával? Körbeértünk, már megint a távmunkánál vagyunk.

Vannak kifejezetten „teljesítménybéres” munkák, pl. az üzletkötés (sales), vagy épp a futárkodás. Jól mérhető a teljesítmény mindenféle mérőszámokkal, a letöltött munkaidő viszont nem mutat semmit: mindegy mennyit ült a kereskedő az irodában, csak az számít, mekkora forgalommal, milyen haszonnal dolgozott.

# # #

A munkáltató-munkavállaló viszonya üzleti kapcsolattá alakult.

Érted már Drága Munkáltató? Ez nem azt jelenti, hogy a „jó világnak” vége, ez azt jelenti, hogy mostantól együttműködés kell. A tekintélyelvű hozzáállásodat lecserélheted partnerségre. A munkavállalód üzleti partnereddé vált, nem kizsákmányolható kapacitás többé, aki a megélhetéséért rettegve kifulladásig tolja a te szekeredet. Komoly részt akar abból, amit megtermelt Neked. Tehát, az álláshirdetéseidben, az állásinterjú-protokolljaidban ennek kell megjelennie, és persze a napi munka szintjén is. Ha nem, akkor nem mennek hozzád dolgozni, hiába vetted meg a babzsákfotelt.

# # #

Tetszett a poszt? Oszd meg, lájkold, kommenteld!

Ha személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból vagy ingyenes online önéletrajz-konzultációért írj nekem!

# # #

Tetszett? Oszd meg másokkal is!