Címke: önéletrajzírás

Pályaújrakezdő, a láthatatlan álláskereső

Webes keresőkben a témában a saját cikkeimet találom, ill. amiket tőlem átvettek portálok. Szóval, mintha ez a fogalom alig létezne, pedig pl. a Jól-Lét Alapítvány az anyák újra munkába állása kapcsán is sokat foglalkozott a témával – ebben is részt vettem, de valahogy még mindig használják ezt a karrierfogalmat, pedig jól azonosítható csoport – hatalmas kapacitástartalékkal, ami munkaerőhiány, szakemberhiány idején érdekes kellene, hogy legyen. De leginkább azoknak érdekes, akik ebbe a halmazba tartoznak.

Ők már annyi mindenen átmentek és át kell még menniük, hogy én is őket tartom a legnehezebb álláskeresői halmaznak. Ismeretlen terepen kell megharcolniuk, adaptálni a meglévő, de másra+máshol+másképp megszerzett tudásukat, és kitartóan menni a cél felé, ami ki tudja, milyen messze van, és milyen kerülőkkel juthat oda, mennyi idő alatt – pedig gyorsan kellene.

A pályaújrakezdésnek van pár speciális esete, ezen belül a legnagyobb létszámban a GYES/GYED visszatérők vannak. De egy távolra költözés után, egy külföldről visszatérés esetén, kapcsolatrendszer nélkül, egy hosszú betegség miatti kihagyás után újra ambíciókat és célokat szolgálva állást találni, vagy egy komolyabb egzisztenciális/karrierbeli megcsúszás után visszakapaszkodni mind a pályaújrakezdés kérdésköre.

A toborzó, aki nem tud olvasni

Az első nehézség,

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Luca-naptár Jobangel módra – május

Az önéletrajzírás az álláskeresés alapja. Ha nincs jól megírva, a legjobb szakembernek is nehéz lesz állást találnia. A szerepe annyira nem csökken, hogy hiába a Linkedin Jobs, még ott is adnak lehetőséget a csatolmányba tett CV-re. A Europass kudarca, az állásportálok, Canva előredefiniált formátumait alig használja valaki, mert a szép külcsín hiába, ha a tartalom standard, mindenkinél egyforma. Az egyedi önéletrajzok egyediségét az álláskereső célja, preferenciái alapján megfogalmazott tartalom adja, amit kifejezetten annak a cégnek, arra az állásra ír meg, ahová jelentkezik. Röviden, testreszabás. Ennek gyakorlati lépéseit írtam meg egy májusi napon.

Önéletrajz egy döntéshozónak címezve – testreszabás a gyakorlatban

 

A Luca-naptár egy olyan időjárás-előrejelző népi megfigyelés, amit december 13. napjától (Luca névnap) december 24-ig, azaz karácsony első napjáig kell figyelemmel kísérnünk. Minden egyes nap feljegyzik, hogy aznap milyen időjárás volt (pl. száraz, esős, enyhe, fagyos stb.). Eszerint minden hónap időjárása olyan lesz, mint az annak megfelelő nap időjárása a tizenkét megfigyelt napból.

Ennek mintájára egy-két éves áttekintéssel készültem cikkecskéimmel, mától minden nap újraközlök egy posztomat az adott hónapból, ami utólag ránézve valamiért fontosabb, mint a többi. Leginkább az olvasói visszajelzések mentén, és kicsit a nekem fontosabb üzenetek kiemelésének eszköze is ez.

Éés, bekapcsoltam a Linkedin Creator módját, azaz a cikkeim a jövőben a Linkedin cikkek között is elérhetők lesznek… Itt 🙂

 

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Egyetértesz? Vitatkoznál? Hozzáfűznél valamit? Várom szeretettel a kommented!

Ha neked is személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, pályaorientációban, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból, vagy nézd meg hogyan tudok segíteni egy vezetői portfólióval eligazodni az álláskeresés útvesztőiben!  További információkért látogasd meg Facebook-oldalam, vagy kövess a Linkedinen!

# # #

 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Amikor közszférás önéletrajzot javítok…

A közszféra, kormányzati szféra „ad” egy olyan készséget az embereknek, ami sok kárt okoz az önéletrajzukban: a hivataloskodó, terjengős, fölöslegesen szabatos fogalmazást, és az ebből eredő sikertelenséget. A probléma abból ered, hogy a történelem során az egyszerű megfogalmazás nem mutatott tekintélyt (vissza is utalnék kis gumicicámra, a tekintélyelvű oktatás által okozott károkra). Hosszan, értelmesnek tűnően kell beszélni, és akkor okosnak, tekintélyesnek látszunk – a régi gondolkodásmód szerint. Tanult ember nem fogalmazhat egyszerűen – legalábbis a „régi iskola” szerint.

A képpel ellentétben, a körülményes megfogalmazás nem hoz eredményt az önéletrajzoknál…

Közben a világ felgyorsult, senkinek sincs már ideje szövegeket olvasgatni, értelmezgetni, átfutja, „szkenneli”, ami megragad, abból dolgozik. Tehát, minél terjengősebb, szabatosabb, annál biztosabb, hogy sikertelen lesz az önéletrajz. A siker titka az áttekinthetőség, a strukturáltság, a megértés segítése. Nem önéletrajz, de remek példa a KockaPont oldalán a leírás arról, kik is ők. Egyszerűen, érthetően van fogalmazva, mert arra számítanak, hogy autisták is olvasni fogják. Mégis, így hatékony. Így kell ezt az önéletrajzokban is. Prezentációimban gyakran mutogatom az alábbi – fiktív! – példát, ami jól mutatja, mi is a baj a közszférából versenyszférába tartók önéletrajzaival:

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

HR-es állást keres

Ahogy nézegetem a statisztikáimat, és az évek során egyre több álláskeresőt ismerek meg, egyre könnyebben azonosítok olyan álláskereső csoportokat, akiknek igazán problémás az álláskeresés. A HR-esek, azon belül is a toborzók egy ilyen csoport… hozzám fordulnak álláskeresési tanácsokért, ami egyfelől megtisztelő, és köszönöm a bizalmukat ezúton is, másfelől valami nagyon szomorú dolgot mutat a magyar munkaerőpiacról és a munkáltatók toborzási döntéseiről, amit bizony ők is alakítottak, és alakíthattak volna másképp sok év alatt. De amit ők tanultak, tolerancia, emberi hozzáállás, és sok-sok józan racionalitás közgazdasági szabályszerűségek mentén, az nem segít nekik az álláskeresésben, és nem kellett a legtöbb munkáltatójuknál.

Azt gondolnánk, hogy a toborzók „ismerik a dörgést”, ők simán találnak másik munkát, hiszen tudják, hogy mik az elvárások (nem tudják); tudják, hogyan kell beszélni álláskeresőként egy toborzóval (ezt sem tudják).

Ez nem az ő szakmaiságuk kritikája, sokkal inkább a cégeké, akik alkalmazták őket.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Álláskeresési segítség ingyen az Incorpora jóvoltából

 

Hivatalossá vált az Incorpora – Jobangel együttműködés. Ennek köszönhetően ingyenesen tudunk segíteni álláskeresőknek álláshoz jutni, munkáltatóknak munkavállalókat találni.

Miért jó ez az álláskeresőknek és a munkáltatóknak?

A programnak ennyi a lényege számodra: minél gyorsabban jó állásba jutni. Értsd: megfelelő fizetéssel (semmilyen fekete-szürke feltétel nem merülhet fel!), neked megfelelő munkahelyre kerülhetsz. Hogyan lehet bekerülni a programba?

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Hogyan igazodj ki a többféle karriertanács között?

Mottó: „Ha ketten mást csinálnak, az lehet ugyanaz” /Mérő László: Mindenki másképp egyforma/

Miért van az, hogy teljesen ellentétes megközelítések is tudnak eredményt hozni az álláskeresésben? Ráadásul az eredmények is hasonlóan jók.

Az „egyik ezt mondja, másik azt, most akkor mi az igazság?”. Majd levonják az álláskeresők a szomorú következtetést, hogy szerencse kérdése az egész álláskeresés, nincs itt semmi szakmaiság a kiválasztásban.

Pedig van, viszont a munkaerő beszerzésének van egy sajátossága: nem számosíthatók az elvárások úgy, mint pl. a gyártási alapanyagoké, tekintve, hogy nem meghatározott tulajdonságú valamit veszünk feldolgozásra.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

…és megérkeztek a visszajelzések a HR-esektől! Örülhetünk?

Erre vágyott sok-sok álláskereső, most megérkezett. Jelöltélmény okán küldik szorgalmasan a HR-esek a visszajelzéseket, időnként tényleg sokat dolgoznak azon, hogy a jelölt megkapja a visszajelzést. Alapvetően kétfelé oszthatók a sikertelen jelentkezések: amikor már a beküldött álláspályázatra mondanak nemet, és amikor volt pár interjúkör.

A legtöbb visszajelzés persze semmitmondó, miszerint:

„Ezúton értesítjük, hogy a kiválasztási folyamat során nem Önre esett a választásunk.

Kérjük, figyelje további álláslehetőségeinket és ha Önnek megfelelő ajánlattal találkozik, küldje el pályázatát újra.

Ez egyébként egy ismert állásportál sablondumája, még csak nem is az ott hirdető cégek írják.

Sokan – még álláskeresők is – hiszik, hogy akkor ez pozitív változás.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Milyen önéletrajzzal pályázz a munkahelyeden egy másik állásra?

Amikor azt mondjuk, hogy önéletrajzírás, nagy százalékban (talán 100-ban?) másik cégnél megpályázandó állásra gondolunk. Pedig előfordulhat, hogy cégen belül szeretnénk pályázni, előrelépni, vagy épp csak megúszni a leépítést, és továbbra is a cégnél maradni. Az önéletrajzunk sajnos vagy szerencsére járja az online és az offline teret is (GDPR ide vagy oda). Már csak ezért is jó, ha informatív, és az van benne, amit szeretnénk tudatni a szakmai életünkről a világgal.

Most mégis arra az önéletrajzra koncentrálnék, ami annál cégnél van, ahol most dolgozol. Mióta is vagy ott?

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Milyen egy jó önéletrajz 2019-ben?

A trend az önéletrajzokat sem kerüli el, egyre több csilli-villi sablon jelenik meg, sőt az álláskereső portálok is gyártanak ilyet a regisztrációkor megadott adatokból akár… A toborzási módszerek is kezdenek átalakulni, összességében elmondhatjuk, hogy a 20 másodperces szabályhű, de rég írtam ezt a cikket – maradt, de ha ezen a szűrőn átment az önéletrajz, utána több ideje marad a címzettnek elolvasni. Mert már nem 200 db CV jön egy álláshirdetésre, az is győzelem, a 10 db jön, néha 2 db-nak is örülnek…

Közben az álláskeresők is tudatosabbak lettek, szerencsére egyre inkább tudjuk, mit szeretnénk, mit szeretünk a munkánkban, és mit nem akarunk (bár a „mit nem” a múltban is hosszú lista volt…)

A CV külcsínét az ízlés és a vele megpályázott pozíció is meghatározza, a tartalom viszont még rendezettebb, strukturáltabb formát kíván, mint eddig. A kronológiai önéletrajz, ami időrendi sorrendben visszafelé sorolja fel a munkahelyeket és az ott végzett feladatokat, már a múlté.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Beleírjam-e az önéletrajzba, hogy kisgyerekes anya vagyok?

Elvileg az önéletrajz egy szakmai bemutatkozás, így, hogy  van-e gyereke, és milyen idős, max. gyerekekkel kapcsolatos munkában lenne releváns egy jelentkezőnél. Sokan mégis rutinszerűen beírják, mert „igenis kihat a munkára, és ezért a munkáltatónak tudnia kell”. Ezt még álláskereső, GYED/GYES-ről visszatérők is vallják – szerintem tévesen. Én a szakmai kiválasztást támogatom, eszerint a legracionálisabb döntés nem beírni, de a legjobb válasz a címbeli kérdésre mégis az, hogy „attól függ”

A céljaidtól és a lehetőségeidtől függ, jó lesz-e, ha beírod. Mert lehet szűrő is, részedről is. Gondolhatod úgy, hogy ahol nem tolerálják a családcentrikus hozzáállást, ott nem akarsz dolgozni, az ilyen cégeket meg pont azzal tudod kiszűrni, ha tájékoztatod őket a családodról.

Aki közölni szeretné ezt magáról, az gondolja át, miért tenné, és az álláspályázat többi elemét is igazítsa ehhez az okhoz és célhoz – pl. a munkatapasztalatok közé is be lehet írni, hogy a munkája egy részét otthonról végezte. Sok cég az utazási hajlandóságot is feszegeti már az álláshirdetésben is, erre is reagálni kell – az önéletrajz „egyéb” fejezete jó lehet erre. A leggyakoribb okok:

Tetszett? Oszd meg másokkal is!