Gondolatok a társadalmi elvárásokról és a karrierről, nők és férfiak lehetőségeiről
Most csak gondolkodom, konkrét tanács nélkül, talán kevésbé bújtatott tanulságokkal. Szabadság előtti utolsó munkanapomon ezek foglalkoztatnak.
Találkoztam 20 éves szakmai pályafutásom alatt egyetlen hölggyel, aki eltért a nők nálunk szokásos életpályamodelljétől, miszerint diploma, karrierbe belekezd, majd megtöri a családalapítás, utána kisgyerekes révén szenvedős álláskeresés, karrierálmok örökre a kukába. Ő másképp döntött. Diploma, karrierbe bele sem kezdett, folyamatos szakmai önképzés mellett családalapítás. Nagyobbacska gyerekek mellől karrierkezdés, majd egyre feljebb. Siker!
Hogyan nyomulj ismerősöknél egy állásért?
Na jó, ez így erős, nyomulni természetesen sehogy sem szabad, de az kétségtelen, hogy az álláskeresésben az ismerőseid tudnak a legtöbbet segíteni. Az álláskeresői beszámolók alapján viszont azt látom, hogy mégsem, mert mikor kétségbeesett álláskeresők hozzám kerülnek, akkorra már elvileg végigkérdezték az ismerősi kört, rokont, barátot, jelentkeztek sok-sok álláshirdetésre, és mégsem sikerült állást találni. Az álláshirdetésre jelentkezés sikerének egyik nagy titka a jó álláspályázati anyag, de vannak sikerkritériumai az ismerősökön keresztüli álláskeresésnek is.
Az egyik legjellemzőbb probléma, hogy az álláskereső nem ismeri fel, hogy az adott ismerős mit tud tenni érte, és mit kérhet egyáltalán.
A kiégés szindróma – Sorozatzáró
A kiégési fázisokat átnézve – ez, ahogy említettem, egy nagyon pesszimista-realista leírás – látszik, hogy a munkahelyi környezetnek, a kollégáknak, a főnöknek, a HR-esnek mekkora felelőssége van egy-egy ember életének alakításában. Bizony, vezetőnek lenni ilyen jellegű felelősséget is takar, HR-esnek lenni pedig elhivatottságot is követel. A kiégés fázisaiban különböző módon kell segíteni a kollégákat, és tudni kell, hogy a hatékony szakmai segítséggel is csak egy fázissal tudod feljebb vinni, utána más módszereket kell találni, ami abban a fázisban lesz hatékony. Ez persze folyamatos odafigyelést igényel, hogy lásd, mikor hol tart, mikor mire van szüksége.
De mint látszik, kollégának lenni is felelősség, lehet, hogy egy ártatlannak gondolt beszólással is elindítasz valakit a lejtőn, vagy éppen egy jó kérdéssel, őszinte érdeklődéssel megmented.
Az elesettek megsegítéséről
Lehet, hogy ez kicsit eltér az álláskeresői témától, lehet, hogy nem, hiszen az álláskeresők többsége is segítendőnek tekinthető. A tevékenységem révén az átlagosnál több nehéz élethelyzetű emberrel találkozom, és próbálok is segíteni. Így mindig feldühít, ha a témában olyan véleményeket hallok, ami nem a segítésre irányul, hanem a beszóló felsőbbrendűségének erősítésére. Ezzel segíteni nem lehet.
A segítők kudarcai
Érdekes témát vetett fel a minap egy általam rendszeresen olvasott blogger a segítségnyújtás természetéről. (http://nyomorszeleblog.hvg.hu/2012/10/20/329-mindig-kell-segiteni/ Minden tiszteletem az övé, hiszen az ő tevékenységének, hivatásának megítélése néhány esetben ellenségeskedést szül, köszönhetően a jelen politikai-társadalmi hangulatnak. Pedig a legelesettebbek segítése szerintem kötelessége annak, aki valamilyen tudásával képes segíteni. Tanulságos, hogy a segítő munkája során milyen tapasztalatokat gyűjtött, sokat tanultam tőle. Talán az én területem – még ha hobbiszinten űzöm is – is rejt annyi tanulságot, tapasztalatot, amennyivel segíthetek más segítőknek.
Az ilyen tevékenységben a legfőbb kérdés az, hogy hogyan legyünk a leghatékonyabbak a segítségnyújtásban. Én úgy gondolom, mindenkinek jár egy esély. Ha valaki engem keres meg álláskeresési problémáival, megpróbálok segíteni. A legtöbb esetben sikerrel, néhány esetben kudarccal végződik.