Az embernek kél káromkodni kedve…
A József Attila-i idézet ellenére nem irodalmárkodni fogok, a káromkodást viszont ezzel letudtam, innentől már csak a sorok között… Két tanulságos eset jött most össze, ami a közvetítők (a.k.a. „fejvadászok”) iránti bizalmat rendíti meg, de álláskeresői és toborzó/közvetítői nézetből is van mit tanulni belőle. Array
Példaképek kiszolgáltatott nőknek – és férfiaknak is
Szeretném politikamentesre írni ezt a posztot, bár minden politika valahol, mégis… most a nőkről lesz szó. Tanuló, dolgozó, esetleg karrierben bolyongó, de mindenképpen létező(!) nőkről. És férfiaktól, akikre szintén hatással van mindez. Politikáról nem!
Igyekszem sokféle módon segíteni a nehéz sorsú nők karrierjét, és itt nem csupán az anyagilag rászorultakra gondolok. Rengeteg olyan női élethelyzet van, amikor kiszolgáltatottá válhat egy nő a társadalom által rápakolt női szerepek miatt. Igen, gender, mint társadalmi nem, ami szerint nálunk pl. a nő dolga a gyerek, meg a háztartás, a férfi dolga meg nem összeroskadni abban, hogy mindezt fenntartsa, sőt örüljön a családfenntartó plecsninek. A nők szisztematikus háttérbe szorítása bizony a férfiaknak is terhet és kiszolgáltatottságot jelent.
Hamis biztonság
Amikor azt mondom, hogy nem a rászorultságon múlik, akkor eszembe jutnak azok a nők, akiknek valóban jól kereső, tökéletes egzisztenciát biztosító férjük van,
Array
Bébi, bárhol élsz, ott te csak egy nő vagy!
Mottó: „Jár nekünk a boldogság” (Köszönöm, Oláh Ibolya)
Ezerféleképp szétszedték már tegnap a Novák Katalin főszereplésével készült (ki)oktatófilmet, miszerint a nőknek elég kevesebbet keresni a munkájukkal, és mivel erősek vagyunk, tessünk szépen még más terheit is felvállalni. De legalább a mosógépet, porszívót, bevásárlótáskát kezelgessük, amíg egy férfi teher nélkül gyalogol felfelé a lépcsőn! A kép szerint mosolygjunk is ehhez, bárgyún, elhízva, szedettvedett, toprongy ruhában, félretaposott cipővel, loncsos hajjal… kevesebb fizetésből csak erre futja úgyis, több munka és tehervállalás mellett magunk rendbentartására nem baj, ha nem jut idő, de hát ez a sorsunk, ebben kell kiteljesedni, sőt boldognak lenni. Szerintem nem.
Abba szándékosan nem megyek bele, hogy családanya és/vagy hivatástudattól fűtött szakember legyen-e egy nő, mert azt gondolom, ez legyen mindenkinek a saját, valóban szabadon választott döntése. Úgy döntsön, ahogy neki jó! Array
A Nők Lapja botrány karrierszempontból (is): Mikor kell kirúgni valakit?
Hangos a net a Nők Lapja botrányától. Röviden összefoglalva, egyik rovatukban lelki támogatást, tanácsadást lehet kérni tőlük levélben, amit megjelentetnek, és válaszol rá egy… szakértőt akartam írni, de pont az a lényege a botránynak, hogy nem szakértő válaszolt, és nem szakértői választ adott.
Két bántalmazott nő is azt a választ kapta az újságírónőtől, ami szakmailag elfogadhatatlan: áldozathibáztatás, kioktatás, és hogy legyenek kedvesek a bántalmazójukkal. Először csak az egyik ügy pattant ki, majd kiderült: volt már korábban hasonló „szakértése”… Amiket még utána védett is kicsit, megmagyarázva, miért is jó az a válasza, amire még laikusok is azt mondták: felfoghatatlanul káros és szakmaiatlan. A felháborodott kommentek hatására a főnöke, a lap főszerkesztőnője írt egy gyenge „bocsika” levelet, az olvasók pedig azóta is a botcsinálta tanácsadó kirúgását követelik. (Magánvéleményem szerint teljesen jogosan).
Mi valós indok a „túlképzettség” fogalma mögött?
A CV lebutítása, hogy ne látsszon, hogy túlképzett emberünk, rendszeres probléma, régen ilyen feladatokkal kerestek meg álláskeresők, és vívódtam is az etikai megfontolások között rendesen. Értettem, hogy emberünknek most egy fizető munka kell, toporzékolt bennem az ellenérzés: ez az ember több GDP-t is termelhetne, ha odaengednék egy neki való munkához. Végül a kompromisszum az lett, hogy segítettem a „valamilyen állás” megtalálásában, ő meg megígérte, hogy emellett keresi azt, ami neki való, és ehhez is kapott cselekvési tervet. Ez persze többször ment nonprofit alapon, mint nem, hiszen itt már a megélhetésükért küzdöttek emberek.
Nem lehet „szépen” lebutítani egy CV-t, mert ki fog lógni a lóláb (néha még az egész ló is). Sok HR-essel beszélgetve (vitatkozva) látszik, hogy valójában nem is a túlképzettség a baj, hanem az előítéletek. Azaz, hiába veszem ki a diplomát a CV-ből, az nem lesz igazi megoldás.
Egy nemkívánatos tankönyv kitépett lapja, avagy szót kérnek a Gizikék
Írtam mostanság az álláskeresők által használt kifogásokról, amik olyan jól mennek sok álláskeresőnek, mintha tankönyv lenne rá. Persze nincs, de a közvélekedés nem véletlenül alakul úgy, ahogy… Pl. most itt egy ilyen képzeletbeli tankönyv kitépett lapja, rajta egy írás, ami sajnos mindenkinek árt.
HR-esnek, álláskeresőnek, munkavállalónak, munkáltatónak. A probléma, amit a cikk feszeget, fontos, érdemes is tárgyalni, de olyan hozzáállással, amivel nekilátott a cikkíró, nemcsak a gyereket öntötte ki a fürdővízzel, de még a fürdődézsát is utánahajította. (a hivatkozott írás a képre kattintva olvasható)
A szakma/szakmák vonalán is eléggé eltévedt, valamiért a HR-es és a munkáltató fogalmát is keveri, és a munkavállalói igényeket generációs kérdésként tálalja, és lehivatkozik „minden szakember” véleményeként egy városi legendát… (???)
Egy női portálon gizikézik egy kört, ami a nőkre nézve is megalázó (a cikkíró maga is nő), hiszen ha valamit le akar szólni, akkor arra használ egy női nevet kicsinyítőképzővel, és figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a HR-szakmában férfiak is vannak szép számmal, és igen jók is a szakmában. De még az is előfordulhat, hogy nincs is HR-es egyes cégeknél, és a neki nem tetsző döntések nem HR-esektől születtek. És igen, vannak balfácán HR-esek is, nők és férfiak vegyesen. Általánosítani nem illendő dolog.
És ne gyertek itt nekem a mundérral, mert nem vagyok HR-es, nekem azt nem kell védenem, de az álláskeresők sorsát a szívemen viselem. Az ilyen cikkek sokat ártanak az álláskeresőknek, akik boldogulása nekem fontos. Én csak egy álláskeresési tanácsadó vagyok, aki tudja, hogyan kell állást keresni, értem a HR-es nézőpontot, értem a cégek szervezeti és üzleti modelljeit (és szeretem, ha van olyanjuk), és hajlandó is vagyok ezekről cikkezni. Ez talán előrevisz.
Innentől leginkább a Cikkíróhoz szólok, afféle nyíltlevélszerűségben. Szóval:
Béralku az állásinterjún – nem csapda, hanem üzleti tárgyalás!
Rendkívüli posztom, erős felindulásból elkövetve. Pedig még aludtam is rá egy éjszakát, de csak tombolok!
Sokszor kikéri magának mindenféle cikkíró, hogy „hasznavehetetlennek” minősítem itt a jobb kockában az álláskeresés témakörében írt cikkecskéket, és milyen érdekes, a jó cikkek írói sosem kérik ki maguknak 🙂 Azt gondoltam régebben, talán tisztul a „piac”, előbb-utóbb eltűnnek a szakmaiatlan, értelmezhetetlen cikkek. Erre most szembejött egy velem, neves karrieroldalon megjelentetve, HR-szakmai fórumon szörnyülködtek a HR-esek azon, hogy valaki ezt a bizonyos cikkecskét leírta. Persze az író kilétét jótékony homály fedi… szóval, ő itt A Cikk. Amivel az a baj, hogy ha így tárgyal egy álláskereső, az neki sem jó, és az interjúztatónak sem. Azaz olyan cikket tudott írni valaki, amiben semmi sincs, amivel bárkinek jót tenne.
Már a címtől ideglelést kap jóérzésű HR-es és álláskereső egyaránt, miféle csapda?
Ez kész! Érthetetlen történetek álláskeresőktől
Sokszor érthetetlen döntéseket vagy nemdöntéseket hoznak cégek. Amikor ezeket a sztorikat hallom, élem, elgondolkodom: valószínűleg sok, szakmailag kiemelkedő HR-est ugyanúgy lebegtet a főnöke vagy a munkaerőt kereső szakmai vezető a döntéssel, mint ahogy ő lebegteti az álláskeresőket. Vagy éppen a protokoll, process annyira betartandó, hogy az üzleti érdek (miszerint bánjunk már emberként a leendő munkatárssal, mert megéri) el is törpül mellette. Sajnos, ez nem csak azon az 1 fő HR-esen múlik, akivel az álláskereső kapcsolatban van.
Már megint az a bizonyos hal, meg az ő feje jut eszembe… És pár kis történet, ami magáért beszél, és én is paff lettem tőle, pedig csak közvetve vagyok bennük érintett:
Szösszenetek a Nemzetközi Nőnap végefelé
Sok kedves kolléga ad ilyenkor virágot a hölgyeknek, nőknek, mert ez a nap a Nemzetközi Nőnap, jó alkalom ez a figyelmességre. Szerencsére a legtöbb munkahelyen nőnap előtt és után is jó ott dolgozni, nemcsak 1 napon. Köszönet az ezt megteremtő embereknek, nőknek és férfiaknak egyaránt.
Szerencsére én is ilyen kellemes helyen dolgozom, magam okán efféle panaszra nincs is okom. Hanem…
A te csapatod elég okos a toleranciához?
Nemrég olvastam egy bejegyzést (ezt) és nagyon megragadott belőle egy mondat (az egész cikk jó, de ez a gondolat különösen), miszerint:
“Márpedig ha a te csapatodból ki lehet lógni, akkor nem elég nyitott a csapat.”
Eszembe is jutott rögtön, hányszor utasítottak el már jelöltjeimet azzal, hogy „nem tudna beilleszkedni a csapatba”. Legutóbb egy vak jogásznőt, azzal, hogy ők még nem dolgoztak látássérülttel, nincs benne tapasztalatuk (egy db ingyenes monitorolvasó szoftvert, és 1 db fejhallgatót kell biztosítani számára – ezeket akár ő is viszi, a beszerzéssel sem kell foglalkozni). Így persze nem is lesz tapasztalatuk ebben, és az ő hiányosságuk, tudatlanságuk miatt nincs állása annak, aki semmmiben sem hibázott, szakmailag megfelelő, csak kicsit másmilyen, mint az átlag. A cég, a csapat azzal „érvel”, hogy „bocs, hülyék vagyunk a te kezelésedhez”. És még el is mondják a vak álláskeresőmnek mindezt… Nem mellesleg, neki komoly tapasztalata van abban, hogyan dolgozzon ép látásúak között, az pont elég lenne az együttműködéshez. Hallássérült álláskeresőm is járt hasonlóan. Mert „hűdefura, hogy szájról olvas, ójaj, hogy fogunk mi ehhez alkalmazkodni?”