Mi valós indok a „túlképzettség” fogalma mögött?
A CV lebutítása, hogy ne látsszon, hogy túlképzett emberünk, rendszeres probléma, régen ilyen feladatokkal kerestek meg álláskeresők, és vívódtam is az etikai megfontolások között rendesen. Értettem, hogy emberünknek most egy fizető munka kell, toporzékolt bennem az ellenérzés: ez az ember több GDP-t is termelhetne, ha odaengednék egy neki való munkához. Végül a kompromisszum az lett, hogy segítettem a „valamilyen állás” megtalálásában, ő meg megígérte, hogy emellett keresi azt, ami neki való, és ehhez is kapott cselekvési tervet. Ez persze többször ment nonprofit alapon, mint nem, hiszen itt már a megélhetésükért küzdöttek emberek.
Nem lehet „szépen” lebutítani egy CV-t, mert ki fog lógni a lóláb (néha még az egész ló is). Sok HR-essel beszélgetve (vitatkozva) látszik, hogy valójában nem is a túlképzettség a baj, hanem az előítéletek. Azaz, hiába veszem ki a diplomát a CV-ből, az nem lesz igazi megoldás.
Állás két állás között
Nem ékeskedem idegen tollakkal, így a poszt ihletőjének ezúton köszönöm a témát (továbbiakban ő Laci). Most leginkább gondolatkísérletek, fejtegetések következnek, mert ha ideálisként leírnám, hogy így kell, akkor megkapnám, hogy de naiv vagyok, hát ezt itt lehetetlen. Tehát, nem azt írom, hogy így kell, hanem azt, hogy jó lenne, ha így lenne.
Laci, a sokáig állást kereső vezető végül talált, ha nem is vezetői, de nekivaló, jó pozíciót. Támogattam a keresésében, nem is tudom, mennyi időn át, az álláskeresése összesen 9 hónapot vett igénybe. A probléma, amit felvetett, hogy sok helyre egyértelműen a korábbi magas pozíciói miatt nem hívták be, HR-esen szólva „túlképzett”. Majd erre is kitérek egy következő posztban, mert nemrég meg egy HR-es közösségben sikerült erről konfliktusig menő vitáig jutni… De most nézzük az eredeti témát:
Állás két állás között
A vállalatok, munkáltatók bevezették már az interim pozíció fogalmát, ami egy helyettesítő, határozott idejű többnyire vezetői pozíció, amíg az eredeti vezető vissza nem tér egy hosszabb távollétéből. A beugró. Ilyen még közszférában is van, csak nem interimnek hívják, hanem átmeneti kinevezésnek.
Túlképzett, túlkoros vagyok, sosem lesz már állásom?
A probléma napi szintű: munkavállalók rendszeresen panaszkodnak, hogy 40 éves kor felett már nehéz állást találni, 50 felett szinte lehetetlen. Egyénileg szoktam tudni ezt cáfolni, segítséget nyújtani, de rendszerszinten a munkáltatókat kellene meggyőzni.
Az alábbi írás a Linkedinen jelent meg, egy ismerősöm billentyűzetéből. Szólás T. Miklós a Vilma – Virtual Marketing vállalkozás vezetője a seniorok munkaerőpiaci boldogulását különösen a szívén viseli, emellett munkáltatói márka (employer branding) téma szakértője.
Amit leírt, folyton érzem, amikor 45-50 fölötti, életkori diszkriminációra panaszkodó álláskeresőkkel találkozom.
Túlképzett vagyok. Tagadjam le a diplomámat?
A túlképzettség miatti elutasítástól való félelem elő szokta hozni ezt az „opciót”. Nem ez az egyetlen megoldás a túlképzettségre, de néha ezt kell tenni. Fontos, hogy ezt mindig ideiglenes megoldásnak tekintsd!
Alapvető, hogy az önéletrajzot úgy írjuk meg, hogy a céljainkat szolgálja, és ha most hirtelen kell egy állás, akár fizikai munka is, csak fizessenek a munkánkért, akkor a diploma oda sok lesz.
Az álláskeresőkben ez mindig rossz érzést kelt, „nem azért tanultam”, „büszke vagyok a diplomámra”, „nem akarom hazugsággal indítani a kapcsolatot”, „nem akarom letagadni”.
Ha sorra vesszük ezeket a mondásokat, akkor látjuk, mi a baj velük. Álláskeresési tanácsadó szemmel „csak” annyi, hogy nem mozdítja ki rossz helyzetéből az álláskeresőt, márpedig, ha felmerült, hogy ez egy megoldás, akkor ott már hirtelen kell állás.