Bébi, bárhol élsz, ott te csak egy nő vagy!
Mottó: „Jár nekünk a boldogság” (Köszönöm, Oláh Ibolya)
Ezerféleképp szétszedték már tegnap a Novák Katalin főszereplésével készült (ki)oktatófilmet, miszerint a nőknek elég kevesebbet keresni a munkájukkal, és mivel erősek vagyunk, tessünk szépen még más terheit is felvállalni. De legalább a mosógépet, porszívót, bevásárlótáskát kezelgessük, amíg egy férfi teher nélkül gyalogol felfelé a lépcsőn! A kép szerint mosolygjunk is ehhez, bárgyún, elhízva, szedettvedett, toprongy ruhában, félretaposott cipővel, loncsos hajjal… kevesebb fizetésből csak erre futja úgyis, több munka és tehervállalás mellett magunk rendbentartására nem baj, ha nem jut idő, de hát ez a sorsunk, ebben kell kiteljesedni, sőt boldognak lenni. Szerintem nem.
Abba szándékosan nem megyek bele, hogy családanya és/vagy hivatástudattól fűtött szakember legyen-e egy nő, mert azt gondolom, ez legyen mindenkinek a saját, valóban szabadon választott döntése. Úgy döntsön, ahogy neki jó!
A válság hősei? A válságmenedzser
Válságok idején megtörténik, hogy megjelenik egy új vezető a rosszul működő cégben, azzal a mondással, hogy majd „rendet tesz”. Aztán még rosszabb lesz minden, elbocsátások, mindenféle érthetetlen lépések, pletykák, találgatások terepe lesz a cég, majd a „régi motorosok” távoznak, egyre nagyobb bizonytalanságba taszítva a még ottmaradtakat.
Az új emberek egyre gyengébben képzettek, lehet sejteni: olcsón vállaltak valami olyan feladatot, ahol csak végrehajtani kell, a gondolkodást majd az új vezető csinálja. Sokan élnek meg ilyenfajta „válságkezelést”, és általában a beosztott szempontjából tényleg ennyi látszik. És néha tényleg csak ennyi: egy szerencselovag értelmezhetetlen intézkedései, amiknek a vezényszavai a költségcsökkentés, meg a Pareto-elv (erről lesz külön posztot, hogy az egyébként jó elv nevében milyen rossz döntéseket képesek cégek meghozni).
Női kvóta a cégeknél – hogyan nyerhet vele mindenki?
Az előző kvótás posztom kommentfolyamában fel is merült a kérdés, hogy ha a nőknek munkát adunk, „ki megy akkor szülni?” A nőkkel szembeni méltatlan munkaerőpiaci hozzáállás pont ebből a nézetből ered. Leginkább ezt ellensúlyozandó kell a női kvóta (is), bármennyire is nem szeretem.
Valamiért sosem kérdés, hogy ha egy férfi munkát vállal, „ki lesz akkor apa?” Az általános közvélekedésben az is kérdés, hogy egy nőnek lehet-e egyszerre munkája és gyereke… Alapvető nézet szerint nem lehet, és akkor vannak a kivételek. Pedig ez így nem vezet semmi jóra.
Más országok tapasztalata alapján az anyagi biztonságban lévő nők több gyereket vállalnak. Az anyagi biztonsághoz meg pont munkát kell adni a nőknek (sőt még meg kell oldani egy pár más dolgot is, pl. tartásdíj-behajtást, családon belüli erőszak elleni védelmet, de ez nem e blog tárgya). Emellett fontos lenne még jövőkép is: ha egy nő tudja, hogy képes lesz boldogulni a következő 20-30 évben gyerekkel, gyerekekkel akár, akkor bátrabban vág bele a gyerekvállalásba.
Ezzel szemben a nők állástalálásának akadályozására minden életkorukban van egy sztereoptikus mondás Magyarországon a munkáltatók többségének fejében. (kép forrása: Femtopia)