Tanulás a felhőből – a jövő tanulási stratégiái

Tanulás a felhőből – a jövő tanulási stratégiái

Most egy újabb előadásomat mesélem el (előző a Z generációról itt), amit szintén egy gimnáziumi meghívásra követtem el, múlt héten. Az volt a feladat, hogy valami innovatív dolgot mutassak be gimnazistáknak, ami a hivatalos munkám mentén fontos, és hivatalos „sapkámban” jelentem meg – Zoom előtt, mert a biztonság a legfontosabb.
Lazán kapcsolódik ez az álláskereséshez, de a karrierhez kicsit jobban, ezért kap itt is helyet. Tanulás nélkül ezek sem fognak menni. Összemosódik ilyenkor minden, ami vagyok: IT értékesítő, IT tanulás/tanítás felelőse, + jobangel. Lehet tudni rólam, hogy nálam nincsenek éles határok ebben, így jár az, aki meggyőződésből dolgozik a munkahelyén is, társadalmi munkában is 😊 Fontos nekem: az oktatás-tanulás, az ebből épülő karrierek, másik oldalon a technológiák lenyűgöznek, imádom látni a technológia gyors fejlődését. Így már nem is olyan nehéz. A fenét nem, ha gyerekek a célközönség, akkor a felelősség megsokszorozódik.

Ráadásul, ha már az oktatás-tanulás szakmai támogatása a munkám, nem választhatok más témát – de mivel ifjoncokról van szó, fontos nekik megmutatni, hogy a technológia az emberek segítésére, szolgálatára van, és nem fordítva… Az előadás egyik célja tehát megvolt.
Mivel naponta látom azt is, hogy a társadalmunk nagyrésze meg van arról győződve, hogy az iskola fölösleges tudással terheli az embereket (v.ö. „ma sem használtam a kovalens kötést”), akkor már az is látszik számomra: külön kell beszélni minden átadott tudásanyagnál a „mire jó ez?” kérdéskörről. (Ezt a gondolatot a kísérő tanárok az előadásom után külön megköszönték emailben…) Íme a második cél, el kell mondani, hogy a tudás hasznos, még akkor is, ha nem látszik annak elsőre.

Megpróbáltam megmutatni, hogyan adjuk át a tudást hatékonyan, hogyan tanuljunk hatékonyan, hogyan ne felejtsünk el dolgokat, és hogy mit ad ehhez a technológia, amivel cégünk dolgozik. Messziről indultam, sokkoló, több mint 100 éves, de mai is érvényes kutatási eredményt mutattam (Ebbinghaus Forgetting Curve, 1885 – ez volt a tanuláspszichológia egyik kiinduló anyaga) a frontális oktatás és a felejtés arányáról. 2015-ben a szakemberek hasonló eredményekre jutottak, sokkal fejlettebb kutatási módszertanok használatával is. Tehát a technológia fejlődik, az emberi agy határai viszont azonosak maradnak. Ennek a matekjába nem mentem bele, de a vetített diám sokkoló volt így is. Heti 40 órás tanulással a következő időszakban ennyit veszítünk a megtanultakból:

Nyilván ez szakmai munkában megengedhetetlen. Kifizetnek pár millió forintot egy ember képzésére, és egy hónap múlva már csak halvány nyoma marad a tanultaknak? Az emberi agy pedig így működik: felejt, szelektál. Ezen lehet valamennyit enyhíteni, megfelelő módszerekkel. Mi pedig szoftveresen támogatjuk ezt. A pandémia is rásegített arra, hogy ne lehessen 5 napos tantermi kurzusokat tartani, és újra kellett gondolni az oktatást, alapjaiban. A szoftverfejlesztők és oktatók mellett a tanulás pszichológiájára szakosodott szakemberek, oktatáskutatók tudását is be kellett vetnünk a jövő tanulási módszereinek kialakításába. Az IT-sok, a “kockák”, egy szoftver számára is humán entitásként lettek kezelve. Igen, felhő, online felület, virtuális laborkönyezet, virtuális gépek, de mindezt az emberekért fejlesztettük. Fejlesztéskor figyelembe kellett venni, hogy akár felnőtt, akár gyerek a tanuló, hogyan is él, gondolkodik, tanul manapság.

Folyton mozog, azaz mobil – a rendszernek mobilról is működnie kell. – Ez sima fejlesztési munka, IT multicégnek nem kihívás: erőforrások, sávszélesség, processzorteljesítmény, GUI stb.

Folyton jönnek az ingerek, és folyton reagál is rájuk, mert kimaradni hátrány, azaz nem tud elmélyülni. Ez a felnőttek munkakörnyezetében is így van. Ezek miatt nincs is ideje igazán semmire, pattog a rövidtávú feladatok között, és emiatt mentálisan állandóan fáradt (multitasking nem létezik: az valójában gyors váltás a feladatok között, és minden váltás extra erőfeszítés az agynak).  – Megoldásunk: 20 perces modulok, reakciót, interakciót kívánó tananyag kell ehhez. 

Tetézi a gondokat, hogy lelkiállapotát meghatározza a pandémia, az aggódás, amit ez okoz. Nem tud/mer hosszútávú célokat kialakítani azért sem, mert annyira gyorsan fejlődik a technológia, hogy úgy érzi, nincs mire alapoznia. Amit ma megtanul, holnap elavul. – Sikerélményt is kell adnunk a tanulónak, online, azonnal!
Az oktatási rendszer és módszer, amit fejlesztettünk, és amit bemutattam, erre alapoz, mindezt figyelembe veszi. Jönnek a szakmai finomságok, amit gimnazistáknak úgy kellett elmesélni, hogy ne aludjanak el rajta – frontális előadásban, 90 percben, miután elmeséltem nekik, hogy a frontális előadások mennyire nem hatékonyak… well 😊

Tanulóbarát tanulási folyamat

A tanulóbarát tanulási folyamat alapjai mégiscsak érdekesek: rövid idejű ismeretátadás, utána valamikor begyakorlás, ami segíti a megértést, felfedezünk új dolgokat – AHA! élmény. Amikor úgy érzi, megértette, visszatér a tananyaghoz, újraolvassa, mostmár más szemmel. Megvan a tudás! Oké, és hogyan marad meg? A napi életben tényleg nem kerülnek elő szakmai mélységek, és jön a felejtés. Vagy csak a szakmai mélységekben úszkálunk specialistaként, és horizontális tudás szintjén ez azt jelenti, hogy nagyon sokat fogunk tudni a semmiről (a specialisták csapdája…).
Ha építünk az alapokra, azaz hozzátanulunk, hozzáolvasunk, továbbfejlődünk, akkor az alapok megmaradnak, mert folyamatosan használjuk. A folyamatos használat másik módja a tudásátadás – cégen belül ez kifejezetten fontos, enélkül nincs innováció. Ha valamit éppen most ért, tud, érdemes gyorsan elkezdeni tanítani másoknak. Igen, erre akár egy gyerek, tinédzser is képes és hajlandó.

Kép forrása: Facebook

Felnőttek között a tanulás-tudásmegtartás révén előkerülhet a coaching, mentoring, motivációs modellek kidolgozása is. A karrierprogramok előszobája, de ezen az ajtón most nem nyitok be, nincs idő. Aki tanárnak, vezetőnek áll, ezeket a készségeket meg kell tanulnia (emberekkel bánni ugye…), különben nem lesz sikeres.

Technológiai támogatás

A legtöbb innovatív területen a tananyagok online elérhetők (menőbben: „felhőben vannak”), így folyamatosan tudnak frissülni, kiegészülni, és mindig a legfrissebb anyag jut el a tanulóhoz. 20-40 perces darabokra vágva, appokba pakolva, hogy a mobil, pörgős, ingergazdag világban is kezelhető legyen. A számonkérés sem olyan rémes, ha a feldobott kérdésekre adott válaszainkat egy szoftver fogja értékelni, és ha nem jó, újra meg újra előveszi a kérdést a tanulás folyamán, amíg jól nem válaszolunk. Ezzel eléri, hogy a kérdésre csakis a jó választ tudja hozzákötni az agyunk (így működött régen a szókártyás nyelvtanulás: a szóhoz azzal a módszerrel csakis a jelentését tudtad hozzákötni, így hosszútávon megmarad). A lexikális ismeret átádása után irány a virtuális labor, és be is gyakorolhatjuk. Mindezek után jönnek az újabb kvízek, vizsgafelkészítő, és magabiztosan mehetünk vizsgázni. Kis kitérővel megmutatom más cég munkáját: a soft skilleket is lehet fejleszteni. Pl. a HR-es szegény virtuális Barryt naponta kirúgja egy VR-trainingben, hogy empátiát, kommunikációt, konfliktuskezelést tanuljon. Az ifjoncok jogosan kifogásolták: miért épp a kirúgásra tanítjuk a HR-est? Igazat adok nekik.

Hol az ember?

A szoftveres tanulástámogatás, az online folyamat „hibája”, hogy nincs benne ember a tanulón kívül… Erre lehet online szemináriumokat, coacing alkalmakat rászervezni, vagy oktatóhoz legalább online elérhetőséget biztosítani. Így önálló vagy, de nem hagytak egyedül. Erre egy felnőttnek is szüksége van, mert a kiégés-szindróma egyik előidézője az egyedülhagyottság érzése. Tudjuk, dolgozunk azon, hogy minél több ember legyen a folyamatban.

A számonkérés réme

A számonkérés a legtöbb esetben a munkahelyi környezetben feleletválasztós tesztek, általában külső vizsgaközpontokban, biztosítva ezzel a függetlenséget. Ez is tud már online menni, érdekes élmény, amikor egy indiai adminisztrátor figyel a kamerán keresztül a saját nappalidban… De a számonkérés maga kevésbé stresszes így: a kvízek már annyiszor kidobálták elénk a nehezebb kérdéseket is, hogy magabiztosak lehetünk. Vállalati környezetben plecsniket gyűjteni kifejezetten menő, lehet kipakolni a Linkedinre, így a vizsgázás nem is annyira számonkéréssé válik, mint amennyire büszkeséggé, ha sikerül. Egészen más így. A vizsga nem szorongást hoz, hanem valódi izgalmas kaland.

Tanulás a jövőben

A jelenlévő tanárok számára is megnyugtatással szolgált, hogy pont egy technokratától  azt hallják, hogy a technológia „csak” felületet ad, a humán faktor talán fontosabbá is válik, mint eddig. Az már “kockásabb”, hogy pont szoftver segítségével hozunk embert a folyamatba. Ezért hoztam be olyan fogalmakat, a guided learning, blended learning (nem is tudom ezeket magyarul…) mellé, hogy kollaborációs tanulás, vitafórum, információforrások elemzése. És persze a már említett coaching, mentoring, motiváció is a tanárok hivatása (lesz).

A fogadtatás

Mindig nagy kihívás a gyerekeket rávenni arra, hogy kérdezzenek, visszajelzést adjanak. Kamerás előadásoknál duplán nehézkes, de a hangulat oldására sok mindent be lehet vetni így is – bár személyesen nyilván könnyebb. Pl. az előadásom alatt a háttérben grasszáló macskáim sokat segítenek ebben 😊 Az online világ nagy előnye ez is: egyre kevésbé vagyunk formálisak, felismerjük az ilyenek által, hogy a főnök is ember, a tanár is ember, a beosztott is ember, a diák is ember… Pl. van macskája, a könyvespolcán meg plüssállat üldögél… Lsd. még tanulási folyamat, AHA! élmény fentebb…

A kérdések, amiket kaptam, olyasmikről szóltak, amiknek nagyon örültem.

A lexikális tudás és a készségfejlesztés online lehetőségeiről kérdeztek. Sőt, mivel a fiataloknak a technológia léte már természetes, a humán faktorokra, mentális jóllétre kérdeztek rá! Hogyan biztosítjuk, hogy jusson egy munkavállalónak elég énidő? Ezt a szót használta a 15 éves fiatalember, bizony! A  home office legnagyobb csapdáját feszegették: így nem lehet a munkát/tanulást befejezni, csak abbahagyni. Hogyan tud a technológia abban segíteni, hogy akár korlátok állításával is, de „rákényszerítse” az embert arra, hogy adjon saját magának is időt, ne csak fejlődésének? Elképzelhető, hogy pl. egy tanító platform csak megadott időben, ideig lesz elérhető naponta, hogy ne legyen túlhajszolt a tanuló? Vagy x óra használat után egyszerűen letilt és regenerációs idő után folytathatjuk újra? Hm, most az az egyik marketing-érv az online világra, hogy minden 7×24-ben elérhető – erre ez nekik nem kell. Szoftveresen simán megvalósítható, de vajon elfogadják-e majd az emberek? Vagy elég, ha csak figyelmeztetve „elzavar” aludni egy szoftver, sok óra monitor előtti tevékenység után? Ezt már az ő feladatuk is lesz kitalálni, kikísérletezni, megvalósítani. És erre már várniuk/várnunk sem kell: ismerek több tinit, akinek már saját fejlesztésű, működő appját lehet letölteni a Google Playből, és igen, fizetős verzióban is. Az életkori határok is elhalványodnak lassan, ami újabb jó hír – főleg a fiataloknak, akik így már nem lesznek “túl fiatalok” egy jó állásban később.

###

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Érdekel, mire jó a te tudásod? Milyen karriert lehet építhetsz, hogyan használhatod a tanultakat? Válogass tematikus szolgáltatásaimból! További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!

###

 

Oszd meg!

Írj te is!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Mások mondták:

  1. Balfredo Alfredo
    mondta:

    Így is körül lehet írni a helyzetet. De lehet megfordítva is: ami szükséges meg kényszer, az lehet jó?
    (Itt nyilván nem arról van szó, hogy ne vennénk tudomásul: társadalomban élünk és ez bizonyos korlátokkal és kényszerekkel jár. E tudomásul vétel nem jelentheti azt, hogy örömködünk a szükségszerű kényszerek miatt. Mindenképpen korlátozásként, a személyes szabadság megrövidítéseként éljük meg. Ilyen értelemben mindenképpen rossz.)

    1. callis
      mondta:

      Van gyereked? vagy kutyád-macskád-akárki? Hol ér véget a “jó” és kezdődik a kényszer abban, hogy ő van? Részemről utáltam pelenkázni, ami nyilván kényszer egy baba mellett, de nem engedtem volna át másnak, hogy a gyerekemet gondozza, mert az nekem (sem) lett volna jó. Ha a munkád a hivatásod is, akkor abban is elválaszthatatlanul ott a kényszer is meg a jó is. Megkerülöd a kényszert, vele megy a jó. Sztem Jobangel pont azon dolgozik, hogy ez minél többekre igaz legyen – a kényszerek ne értelmetlenek legyenek, és ott legyen kinek-kinek, ami neki jó.

      1. Balfredo Alfredo
        mondta:

        Hogy jön ide a gyerek meg a kutya?
        “Megkerülöd a kényszert, vele megy a jó.” Miért is? Napi 8 órában elvégzem azt, ami a munkaköri feladatom. Talán érdekesnek is találom és szívesen is csinálom. De ettől az még kényszer marad, mert nem tudok munka nélkül megélni!
        Természetesen szívesen fogadom útmutatásodat a munka nélküli megélhetés témájában

  2. Balfredo Alfredo
    mondta:

    @Jobangel: A dolog ott kezdődik, hogy egyáltalán mi is a tanulás? Egy olyan helyzet, amikor az egyik résztvevő (tanító/tanár/professzor/oktató illetve újabban számítógép) ‘átadja’ a tudást, míg a másik fél (tanuló/diák/hallgató/tanfolyami résztvevő) ‘befogadja’ azt. Ez ez egyszerű körülírás számos kérdést vet fel!
    Hogyan kell átadni a tudást? Mivel mérhető a tudás átadásának jósága? Azzal, hogy a másik fél ‘megtanulta’ az anyagot? Mivel mérjük, hogy jól megtanulta, egyáltalán mit jelent az, hogy ‘elsajátította’ a tananyagot a fogadó fél? És ha nem tanulta meg, az csak a tudás átadása milyenségének róható fel?
    Lehet-e gépi tanulással elsajátítani a sikeres értékesítés technikáját? És az objektumorientált programozást? Egy drón megtervezését? A Laplace transzformációt? Vagy mindent, sőt mindent is lehet?

    1. jobangel
      mondta:

      A tudásátadásban van az innováció. “gép” adja át, gyakoroltatja be. Utána jön az ember, aki nem sétáló tankönyv mostantól, hanem coach, mentor, motivátor.

      1. Balfredo Alfredo
        mondta:

        Be tudod mutatni, hogyan gyakoroltatja be egy gép a sikeres értékesítés technikáját? Azért kérdezem éppen ezt, mivel ez a szakterületed, tehát bizonyára teljesen naprakész vagy a témában.
        (De ha az objektumorientált programozásról van hasonló, gépi tanulást ismertető összefoglalód, természetesen azt is szívesen elolvasom)

        1. jobangel
          mondta:

          Az objektum-orientált programozásra itt vannak kezdő anyagok: https://learn.oracle.com/ols/learning-path/java-explorer/40805/79726 Ez a része ingyenes, bárkinek regisztráció után, szóval hajrá!

          Aztán persze ennek az advanced verzióiban már laborgyakorlat, kvízek, Pearson VUE vizsgafelkészítők is vannak. Az már a gyakoroltatásról szól kőkeményen.

  3. Herr Farkas
    mondta:

    A baj alapvetően az az iskolákkal (legalábbis nálunk, a magyar oktatási rendszerből kiindulva) hogy alapvetően a felejtésnek tanít. Értelmetlen dátumok tömkelegét, neveket, eseményeket nyomnak le a diákok torkán, nem próbálják az érdeklődésüket felkelteni (persze tisztelet a kivételeknek!) és a hangsúly inkább áttolódik az értelmetlen magolásra a teszt/ röpi/érettségi erejéig, hogy aztán utána abban a pillanatban el is felejtsék az egészet.

    A hangsúlynak szerintem tényleg azon kéne lennie, hogy “először tapasztalják meg, utána értsék meg”, hogy a leadott anyag ne egy absztrakt elvont dolog legyen.

    *így zárójelben megjegyezném hogy töri/biosz mellett igazán lehetnének olyan tananyagok is mint pl gazdálkodás /gazdasági ismeretek / mi a thm, mi a kamatláb, stb*

    1. jobangel
      mondta:

      Ennél rosszabb a helyzet, merthogy már tanítják középiskolásoknak azt a fajta pénzügyi ismeretet, amit te említesz (családi pénzügyek, hitel, kamat stb.)

      Természetesen propagandával fűszerezett könyvből, egy nagyon beteg családmodellt lefedve. A kétgyerekes család egy tragikus Mézga család, ahol anyu az áldozat, apu a pocakját meresztő “eltartó”, a két gyerek meg hülye… Namost ebben ilyen családi példák vannak, hogy mi legyen, ha anyu kétszeres fizetésre kap állásajánlatot. Erről anyu csak ne döntsön, apus ráuszítja a két kölköt anyura, hogy ki fog akkor gondoskodni róluk, ha többet dolgozik? Családi munkamegosztás ugye liberális genderhiszti… Namost, azt meg sem tudjuk a könyvből, hogy anyu mit akar, de a család eldönti, hogy anyunak nem lesz karrierje, visszamondja az álláslehetőséget. Mindezt “A multinacionális cégek és a globalizáció” fejezetcímmel, “csábító ajánlat”-nak aposztrofálva. Anyu csak ne csábulgasson ugye…

      Kicsivel később spórol a család, apunak a téli gumit meg kell venni az autóra, anyunak buszbérletre nem futja, így a család eldönti, hogy majd biciklivel jár.

      Apus délután szokott szunyókálni, anyu plusz munkát vállal (idősgondozást), ezzel egészíti ki a család bevételeit.

      Komolyan, itt a könyv, el lehet olvasni.

      https://penziranytu.hu/sites/default/files/tananyag/tankonyv/Iranytu_a_Penzugyekhez_2019.pdf

      Tényleg akarjuk, hogy EZT tanulják a gyerekek?

      1. HellsAngel
        mondta:

        Ebben a tankonyvi “csaladmodellben” az az igazan szornyu, hogy a magyarok jelentos reszenek ez is csak alom. Egy kis ket szobas kertes haz egy “nagyvaroshoz kozeli telepulesen”, lakashitel nelkul (!), a papa nagy ember, “csoportvezeto”, keres 250 nettot, osszesen 400 ezer forintbol elnek negyen. Neha meg orokolnek is, ilyenkor tobb millio forintot latnak egyben, es elottuk a szep jovo, hogy a gyerek esetleg elvegez egy muszaki egyetemet es majd egy “nagyvarosban” fog dolgozni es csaladot alapitani. Ha abbol indulunk ki, hogy a 2019-es median jovedelem olyan 300 brutto, akkor szerintem nem tulzas, hogy a magyar csaladok fele max almodhat errol. Ennek megfeleloen apuka nem pial, nincs idegbetegre hajtva a biorobot munkatol, anyukat is csak enyhe nyomas es abuzus eri, rendszeresen beszelnek egymassal a csaladtagok (es nem uvoltozve).

        Nekem az volt a benyomasom, hogy ez csak kiszinezese annak a nyomornak, amiben az olvasokozonseget jelento gyerekek felnonek. Videken a remenytelenseg es a tehetetlenseg duhe es agresszioja mindent de mindent megmergez, itt tenyleg jaj a migransoknak, a noknek, a gyengeknek, a libernyakoknak. Ezze valik az ember, ha nem szabad.

    2. Francois Pignon
      mondta:

      Hali.
      Úgy emlékszem rá, hogy sajnos bizony bőven voltak ilyesmik, mint kamatláb meg minden egyéb matek, amire a mai napig nagyon rossz szájízzel gondolok vissza. Ezek a hót elvont számítgatások is csak arra voltak jók, hogy legyen mivel kínozni a gyereket.

      Itt a UK-ban létezik olyasmi (biztos már otthon is), hogy ún. funkcionális matematika, funkcionális angol. Tehát funkcionális = hogy ne elvont baromságokként lógjon az egész a levegőben.

      Ráadásul a Level2 számít annak a szintnek (GCSE), ami otthon kb. a kisérettségi, tehát 16-17 évesen teszik le, viszont itt még abban sincsenek olyan dolgok, amilyenekkel engem annak idején már felsőben, tehát 10 éves kortól kínoztak.

      A másik meg, az alap „funkcionális” matematikánál manapság annyit kell megtanulnod, hogy hogyan vedd rá a temérdek eszközt (táblázatkezelő stb.), hogy a várt eredményt kiadják. Az elvont pü./gazdasági számítgatás (komplex táblázatok összerakása függvényekkel, képletekkel stb.) úgyis szakemberre van bízva. Ez pont ugyanaz a „két lábon járó lexikon” téma, mint mondjuk irodalomból az életrajzok biflázása. Semmi szükséged nincs rá, hogy lexikon legyél, mert ma már egy iroda van a zsebedben a teló+net révén. Csak azt kell megtanulni jól használni.

      1. Balfredo Alfredo
        mondta:

        Ok, hogy szakemberekre vannak bízva bizonyos dolgok, de hol és hogyan képzik a szakembereket?