Téged is nyomasztanak az elvárások az álláskeresésben?

Téged is nyomasztanak az elvárások az álláskeresésben?

Lelkizzünk egy kicsit, mert mostanában sok „lelkis” téma jön velem szembe, és közös bennük, hogy az álláskeresők maguk rontják a saját helyzetüket azzal, ahogyan az elvárásokat – leginkább a sajátjaikat – kezelik. Nem hibáztatom őket, valahogy kialakult ez a „csomag”, de talán le kéne tenni. Igyekszem az álláskeresés szakmai vonalaira szorítkozni, de a gyakorlati munka része a hozzáállás változtatása is sokszor.

Többségük jó/jeles bizonyítvánnyal, neves egyetemi diplomával, egy-két kiemelkedő szakmai teljesítménnyel, valami jó neves céggel a CV-jébe, és/vagy hobbijában, szabadidejében is valami komoly eredménnyel a háta mögött vergődik állásból-állásba. A neves céges karrier valahogy megszakadt, pl. leépítették, és ez az igazi törés.

Utána már csak tekintélyelvű főnököket fogott ki, kirúgták többször, csöbörből-vödörbe, egyre lejjebb keveredik a karrierálmaihoz képest, és idegesíti, hogy nem közelebb kerül, hanem távolabb attól, amit kijelölt célként. Volt egy nagy pillanata a karrierjében, de utána olyan soha többé, és ettől szenved. Aztán már a CV sem mutat jól a sok rövid munkahellyel, és a jeles bizonyítvány is „gyanús” lesz sokak szemében, hátha nem a tanulmányi eredményeire utal, hanem valami másra…

Az önismereti és egyéb szinte szektás minőségű „önsegítő” könyvek íróinak nagy százaléka operál azzal, hogy célt kell kitűzni, aztán menni, menni, kitartani és jön a kánaán. Ezt a mondást tudják feltupírozni sokszáz oldalnyi értéktelen dumává, de sajnos működik nekik, eladják az irományaikat. Önsegítő könyvek ezek kétség kívül, az írójuk jól önsegítette magát, de mást biztosan nem. Azzal persze ezek a szakmaiatlan „guruk” nem foglalkoznak, hogy a cél hogyan legyen reális, pláne elégedettséget hozó. És itt visszajutottunk az elvárásokhoz, amiket maguknak támasztanak a kudarcos álláskeresőim. Ha ez még párosul egy káros kitartással is, a katasztrófa borítékolható. (Nem tudom, hogy jelent-e valamit, de eddig 100%-ban nőknél láttam ezt. Lehet, hogy férfiakban is megvan, csak ők nem lelkiznek nálam, így nem tudhatom, jellemzi-e őket.)

Feltűnő, hogy a céljuk olyasmi, ami nem való nekik. Pl. nem egy multis alkat, de ő multiban akar dolgozni, ez lenne a pályája csúcsa maga szerint. Aztán valahogy csak kiásatom vele, hogy miért is gondolja ezt, és kiderül, hogy az unokatesója a család sztárja, és az édesanyja vív egy testvérharcot azon, hogy kinek a gyereke viszi többre, tehát így lett elvárás a jónevű multi. Ez csak egy fiktív példa, de kb. ilyen esetekre kell gondolni. Vagy az orvosdinasztia gyereke nem lehet más, mint orvos, még akkor is, ha ő totál mást álmodott magának, és inkább lenne gépészmérnök, vagy szoftverfejlesztő, mert ő bizony nem szereti az embereket annyira, amennyire orvosként kellene. Vagy éppen pokolba az egész szakmai karrierrel, ő nem ezt akarja, ő egy helyes kis kávézót akar vezetni, és egyébként harmonikus családra vágyik, nem másra.

Azért lesznek jobhoppernek tűnő, gyakran váltó emberek, mert a saját elvárásuk is az, hogy tökéletesnek kell lenni, és ha a főnök nem elégedett, az benne szorongást kelt, szorongva pedig már ténylegesen is hibázni fog. A karriergyilkos hozzáállás tehát kívül-belül megvalósult. Ebből kihozni valakit már pszichológus dolga lenne, de én nem vagyok az, csak jelezni tudom, merre keresgéljen. Ehhez van két egyszerű szempont, a többi majd ebből jön:

1. Szakmailag legalább jó helyen van?

Olyasmit talált-e az eddigi szakmai munkáiban, amit szeretett csinálni? Ha igen, karrierügyileg készen vagyunk, innentől az álláskeresési stratégiát kell újragondolni: pozíciókeresés helyett feladatkereséssé, és abban a feladatban, amit élvez, jól is fog teljesíteni, jönnek az eredmények, a siker. Nem fontos, milyen cég, kicsi vagy nagy, multi vagy magyar cég, a feladat legyen a lényeg! Lehet, hogy nem multinál, így legfeljebb anyu elbukja a harcát a nagybácsival szemben, de ez az álláskereső lánykánknak ne legyen probléma, ő a saját életét építgesse inkább (ahhoz kellhet pszichológus, hogy erre képes is legyen)

A feladatkereső álláskereséshez kompetencia-alapú CV kell, amiben a munkahelyek helyett az eddig elvégzett feladatok lesznek az érvek mellette. Ez is csak akkor működik, ha tisztázta az elvárásai forrását, és ha azok nem tőle jöttek, akkor újragondolja az elvárásait. Az én javaslatom, hogy azt várja el magától, hogy jólérezze magát végre a munkájában, ehhez pedig kézenfekvő, hogy olyasmit csináljon, amit szeret.

2. Megvannak az alapok a valós céljai eléréséhez?

Ennek sok összetevője van, támogatná-e a környezete ebben, van-e hozzá szakmai alapja, vagy még azt is meg kell tanulni, van-e lehetősége megtanulni, és amíg tanulja, addig mit csináljon, hogy legyen jövedelme is? Ha itt nem stimmel valami, ezeket össze kell szedni, megnézni, mit hogyan lehet elérni, és ezen dolgozni. Veszélye, hogy talán nem lesz kellően szilárd az a cél, ami egy 10-20 éve más által beégetett cél helyett frissen tudatosult, innentől megint jöhet a pszichológus szakember.

———-

A pszichológus szakemberhez fordulást, mint javaslatot nem szabad félreérteni: itt nem lelki betegségekről van szó, hanem arról a múltról, ami ilyen lelki hozzáállást eredményezett. Ezeket rendbetenni, elengedni nem lehet varázsütésre, de közben a karrierben is haladni kéne, azaz egyértelműen lesznek akadályok. Azért nem coach-t javaslok ilyenkor, mert ők a jövőre koncentrálnak, ami fontos, de a múltnak közben a helyén kell lennie.

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Ha neked is személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból vagy ingyenes online önéletrajz-konzultációért írj nekem! További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!

# # #

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Írj te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. Josef Lewis
    mondta:

    Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

    Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

    Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

    E-mail: progresiveloan@yahoo.com
    Call / WhatsApp: +16626183756
    Webhely: progresivefunding.wordpress.com

  2. Zabalint
    mondta:

    Na, és persze mindez mit eredményez? Hogy míg nálunk az lesz vezető, aki eléri, hogy őt nevezzék ki, hiszen nincs olyan, hogy visszautasítas, a legtöbbnek meg lehetősége sem lesz soha. Addig a németeknél meg az lesz vezető, aki érez rá affinitást, ezért elfogadja az ajánlatot, mert egyébként nem ezen fog múlni, hogy meg tud-e élni.

  3. Zabalint
    mondta:

    @jobangel:
    A probléma a következő:
    A feleségem csaladjában van egy programozó hölgy, aki Németországban dolgozik sok-sok éve. Egyszer felajánlották neki, hogy legyen vezető, ő meg végiggondolta, és úgy látta, az nem neki való, ezért visszautasította. Nos, mint kiderült, vezetőként úgy 10-20%-al kapott volna többet, mint korábban, tehát alapjaiban nem változott volna semmi.

    Ehhez képest Budapesten az IT szektorban egy átlag fejlesztő keres mondjuk 600-700 bruttót, a legkisebb szintű vezető, meg 1,5 milliótól kezdődik. Ok, a a fejlesztők közül a legeslegegjobbak elérhetik a 1,5 milliót bruttót(mondjuk a fejlesztők 1%-a), csak az ugyanolyan szintű tapasztalattal bíró vezető meg ennek keresi a többszörösét.

    Szóval ez a gond, az arányok. Emellett hozzáteszem, hogy itthon gyakran a vezető megkapja a felelősséget, de a hatáskört nem…

  4. babona
    mondta:

    @jobangel: Specialistaként sokkal nehezebb jól keresni. Most ugyan fordulni látszik a kocka, de még nem tudatosult a cégekben, hogy meg is kell fizetni a tudást. Azért is „hiányzik” annyi „informatikus”, mert a cégek azt hiszik van olyan, hogy informatikus. Nincs „fémmegmunkáló szakmunkás” sem, ugye…. Rengeteg teljesíthetetlen (jelzem felesleges) követelmény (pl majd a 80 fős KKV számlázóprogramját az egy szem Rendszergazdi fogja megfaragni…, meg megycsinálja a webes felületet, szabadidejében… havi 180 nettóér… És a windows aktiválásokat is „elintézi” igen volt ilyen kérés) stb.

  5. jobangel
    mondta:

    @blöff: Az egyik kedvenc szlogenem, hogy „törődj magaddal”. Mert különben folyton csak bosszankodsz. Ha egy jól fizetett specialista vagy, miért tartasz tőle, hogy más többet keres? Ha az a cél, hogy a világ legjobban kereső embere legyél, akkor az nem munkaviszonyban fog összejönni. Ha kényelmes egzisztenciát akarsz teremteni, azt vezetőként, specialistaként is elérheted.

  6. jobangel
    mondta:

    @IT Knight: Nyilván. De ez most hogy jön ide? 🙂 Ez csak arra volt példa, hogy specialitaként is lehet jól keresni.

  7. Balfredo Alfredo
    mondta:

    @HellsAngel: „Ha ezek ellen az emberek ellen jatszol, olyanna valsz, mint ok”
    Ezt a szituációt nagyon szépen leírja Moldova György Cirkusz című novellája.

    Ettől persze az itt fórumozók továbbra sem fognak munkát találni :-(((

  8. IT Knight
    mondta:

    @jobangel: ha a java architechnek 3 misit ad a piac, te meg nem tudsz annyit adni, akkor a te projekted/vállalkozásod nem életképes. Pá-pá.

  9. babona
    mondta:

    Hát ez egy elvileg munkatalálást segítő, plusz HR és marketing blog. A karrierkonyvek meg a ‘hogy gazdagodjunk meg masokon’ olyan egyeb tema. A legtöbb ember (95%) nem munkát vagy ‘karriert’ vagy ‘pénzt’ keres, hanem egyszerűen élni szeretne, olyan kényelmesen ahogy csak lehet; a kényelem jelzem nem csak fizikai, hanem akár szellemi kényelem is lehet (művészeti alkotás, vallás, tudományos munkába temetkezés, programírás, családi élet stb.) Sajnos a megélhetéshez keményen, napi 8-16 órában dolgozni kell: pénzért. Nagy luxus, ha ma Magyaroszágon azzal kereshetsz pénzt, amit legszívesebben csinálnál. Ebben aligha segít bármilyen blog puszta elovasása, de a gőz kimegy ha beleírsz. Talán. Még az is lehet hogy hasznos választ kapsz. Csak jó legyen a kérdés. 42?

  10. HellsAngel
    mondta:

    @blöff: Lehet vallani, hogy az elet sivar rabszolgak, harem, arannyal stukkozott magenrepulog es harom sajat piramis nelkul. Ez egy filozofiailag teljes vilagnezet, Nagy Sandortol kezdve Trumpon at egyszeru gazszerelokig sok ember elerte mar ezt. Ha ezt vallod, a posztban irtak rad nyilvan nem igazak. Neked nincs mas dolgod, mint hogy mindezt elerjed vagy belepusztulj. Csak el kell olvasnod az emlitett menedzserkonyveket, becsuknod a szemed es tovig nyomnod a gazpedalt. Mindenkinek kell egy jatek az eleteben, mit er az elet szenvedelyek nelkul. (Jean Luc Picard nyoman.)

    Az nem igaz, hogy mindenki ezt jatssza, van, aki Marcus Aurelius, masok egy kolostorban imadkoznak, vagy hosszu es erdekes konyveket irnak, amiket senki nem olvas.

    Abba ne remenykedj, hogy a fiatalok globalis zen osszefogasa elsopri ezeket az embereket. Ha ezek ellen az emberek ellen jatszol, olyanna valsz, mint ok, es aki zen, az nyilvan ezt szeretne a vilagon a legeslegjobban elkerulni, vagyis a capaknak ebbol baja soha nem lesz.

  11. Balfredo Alfredo
    mondta:

    @blöff: Tetszik vagy sem, megélni az esetek többségében úgy lehet, hogy az ember értéket állít elő, azaz munkát végez és ezért cserébe valamilen díjazást, azaz fizetést kap. A kivételek, mint hatalmas vagyon öröklése miatt magánzóként megélés vagy a társadalomból lakatlan szigetre illetve remete életformába kivonulás egyedi esetek, amik azért vannak, hogy erősítsék e szabályt.
    Az, hogy mennyi a fizetés illetve mennyi a megélhetés költsége, az a civilizáltnak nevezett világban országonként változik, de úgy általában a belépő színtű jövedelmek a megélhetési költségekhez képest alacsonyak. Egyes országokban a nem belépő szintűek is azok. Így tetszik, nem tetszik, a karrier, a siker, az előrelépés, a befutottnak levés mércéje alapvetően a pénz, amihez vezető beosztás tartozik. Kivételek itt is vannak, elvégre pld. egy popénekes lehet sikeres anélkül, hogy főnök lenne. Az ilyen kivételek viszont e blog olvasóközönségét alígha érdeklik.
    Szóval, a karrier egyet jelent a vezetővé válással.

    „Remélem egyszer felnő egy generáció, aki ténylegesen lázad…”
    Bizonyos jelek utalnak ilyesmire. A fiatalabbak (talán a „Z” jelű generáció) a hírek szerint abban gondolkodik, hogy a normál megélhetéshez szükséges pénzt egy sima, napi 8 órás, vezetői kötelmektől és felelősségtől mentes munkakörben dolgozva keresse meg. Ennek egyik jele itthon, hogy a rendszerváltásnak nevezett időszak környékén vállalkozóvá lett emberek nem tudják kinek továbbadni a vállakozásuk irányítását, mert a fiatalabbb generációt nem érdekli ilyesmi. És ez még csak a kezdet.

  12. Zabalint
    mondta:

    @jobangel:
    Ritka, hogy az architect munkaköre ne tartalmazná azt is, amit egy vezető fejlesztőé. Szoftverfejlesztésben az a specialista, aki senior szintnél tovább fejleszti magát egy speciális részterületen.

  13. blöff
    mondta:

    @jobangel: tartok tőle, hogy amelyik cégnél megadják a 3 misit, ott a vezetők még többet kapnak. Az a baj, vagy nem baj, de az esetek 99 %-ban igaz az, hogy a magasabb pozíció a több pénz és a több kiváltság.
    Egész egyszerűen ezért jelenti a karrier szinte mindenki számára a ranglétrán való előrejutást. Ez természetes.
    Nem is lesz ez másképp. A többi: bullshit. Azokat a kollégákat áltatják vele, akik nincsenek bent a pikszisben és nem akarnak nekik vezetői pozíciót ajánlani, mert vagy nincs elég, vagy az a haveroknak kell.
    De a valóság sajnos az, hogy karrier csak kevesek számára adatik meg.
    Remélem egyszer felnő egy generáció, aki ténylegesen lázad (nemcsak úgy, hogy fogyaszt) és kollektíven szarik az egészre és nem kér ebből, amit ma munka világának és karriernek nevezünk.

  14. jobangel
    mondta:

    @blöff: No, azért egy javas architect simán bemondott nemrég egy ismerősömnél havi 3 milliós bérigényt. És jó eséllyel valahol fog is ennyit kapni, pedig nem vezető… Specialistaként lehet annyit keresni, mint vezetőként, csak máshoz kell nagyon érteni.

  15. blöff
    mondta:

    @Balfredo Alfredo: persze ezt szokták mondani és alapból igaz is lehetne, csak ugye a társadalmi respektje is kizárólag a vezetői pozícióknak van, arra mondják, hogy vitte valamire.
    De ténylegesen a kiváltság és a javadalmazási előnye a vezetőknek van, tehát addig nincs miről beszélni, hogy szép a specialista pozíció, ha feleannyi anyagi és egyéb kiváltságra jogosult, mint egy vezető.
    Tehát a karrier sajnos egyet jelent a vezetői célokkal.

  16. Bphmt
    mondta:

    Hasonló választás előtt álltam az évben. Expertként dolgoztam 10+ évig egy „ISP” cégnél. Előre lépni csak akkor tudtam volna ha vezető pozit pályázok, vagy ott vagy máshol hasonló cégeknél. A helyzet azonban a mostani net szolgáltatóknál és mobilcégeknél lehangoló, minden ismerős csak panaszkodik. Így el kellett döntenem hogy vezető pozit keresek valamelyik ilyen cégnél ha anyagilag előrébb szeretnék jutni, vagy kilépek a komfortzónámból és a meglévő tudásom egy másik szektorban hasznosítom. Szerencsém volt egy nagyon jó cégnél, nagyon komoly juttatásért maradhatok tovább expert:) és nem kell emberekkel foglalkoznom:) Viccet félretéve a vezetői pozi tényleg nem mindenkinek való, például azért mert hiányzik belőle az empátia. Ennek ellenére nagyon sok vezető szerintem komoly pszichopata , nagyon komoly hatalomvággyal, a normális emberek meg nem merik megpályázni a vezetői állásokat mert azt gondolják ez a mérce.Pedig tévednek mindkét oldalon.De ez is elmúlik majd….Hogy a cikkhez is írjak valamit, találkoztam olyan banki álláshirdetéssel aki IT biztonsági embert keresett CISSP vizsgával 1-3 év szakmai múlttal. A lényeget idemásolom az ISC oldaláról hátha a banki HR-esek is olvassák, a vizsga feltétele:” minimum of five years cumulative paid work experience in two or more of the eight domains”

  17. Zabalint
    mondta:

    @jobangel:
    Ezzel is leszűkíted, mert beosztottból is sokkal több generalista kell, mint specialista, ráadásul a specialista karrierre sem mindenki alkalmas.

  18. jobangel
    mondta:

    @Zabalint: Igen, ez valóban komoly probléma. A karrier az csak vezetői pozíció lehet a fejekben, ezért feszegetem a „vezető vagy specialista” dilemmát olyan sokszor. Mert ha csak a vezetői pozíció lenne a karrier, akkor a nem vezető személyiségű embereknek meg is pecsételődött a sorsa. De eredeti jelentésében a „career” szakmai előmenetelt jelent, ami bőven lehet egy specialista út is, akiket ráadásul néha jobban fizetnek, mint a vezetőket, és kevésbé jellemző, hogy egy összetett hiba miatt őket távolítanák el, amíg az kézenfekvő, hogy a vezetőt menesztik, ha volt köze a hibához, ha nem.

  19. Balfredo Alfredo
    mondta:

    @Zabalint: Minél magasabb vezetői szintről beszélünk, annál kevesebb ember van ezen a szinten. A különféle előléptetések, nyugdíjazások, újonnan létrehozott pozíciók valamelyest enyhítenek a helyzeten. Ezzel együtt ez az egész nem egy fenntartható növekedés, így sokan lesznek, akik bizonyos szinten megrekedve nem tudnak több feljebb lépni. Ha tetszik, az ő karrierjük megtörik. Pont azért, mert a karrier szokásos értelmezése nem az örömmel végzett munkát jelenti, hanem a minél magasabb beosztásba kerülést, így a dolgot törésként élik meg.
    A jelenséget a Murphy és Parkinson törvények sokat elemezték már.

  20. Balfredo Alfredo
    mondta:

    @Zabalint: Ez valószínűleg nem azért van, mert mindenki szeret más embereket irányítani/fejleszteni/ugráltatni/minősíteni/felvételiztetni, hanem azért, mert egy átlagosan elvárható életszinvonalhoz vezetői szintű bérek és juttatások kellenek.
    Beosztottként létminimumot vagy rossz esetben csak minimálbért tudsz elérni 🙁

  21. Zabalint
    mondta:

    Holott ugye nyilvánvaló, hogy ha mindenki hierarchikus karriert akar építeni, akkor a többség karrierje megtörik.

  22. Zabalint
    mondta:

    A legnagyobb probléma, hogy mind a munkavállalók, mind a munkáltatók fejében a legtöbb esetben a karrier egyet jelent a vezetői karrierrel.

  23. Bambano
    mondta:

    @jobangel: ezt írtad: „A neves céges karrier valahogy megszakadt, pl. leépítették, és ez az igazi törés.”

    ezért is szakad meg. tehát amiről írtam, arról szól a poszt kiinduló tézise. és nem csak isp-kre jellemző ez, hanem mindenféle cégre, az isp csak példa.

  24. jobangel
    mondta:

    @Bambano: Szerencsére egy ember többféle pozícióban is jó lehet tudása, tapasztalata alapján, így nem feltétlenül kell élete végéig a csökkenő számú internetszolgáltatóknál munkáért kutatnia. Szóval de, van hová, de ez most megint nem az, amiről a poszt szól 🙂

  25. Bambano
    mondta:

    az elmúlt időszakban is, és a jövőben is a magyar munkaerőpiac a konszolidációról fog szólni.
    hogy a saját szakmámból hozzak példát: jelenleg nagyságrendileg 570 internet szolgáltató van az országban. ennyi biztosan nem fog megmaradni már középtávon se, nem még hosszútávon. fel fogják vásárolni egymást. mint pl. az upc-t a vodafone, vagy az invitel lakossági üzletágát a digi meg a többi (amely lakossági üzletághoz egyébként nemrég megvették a fibernetet).

    az ilyen felvásárlásoknak mindig az a következménye, hogy azok a munkakörök, amelyekért érdemes teperni, a felvásárolt cégben megszűnnek. műszaki főmufti elég egy. majd a vásárló ráhúzza a saját műszaki rendszerét a megvásároltra, a megvásároltnál meg a korábbi fejlesztések mennek a levesbe, a szakemberekkel együtt.

    tehát tömegével van, lesz olyan álláskereső, akinek a karrierje megtört, és abból nem is fog kimászni, mert nincs hova.

  26. jobangel
    mondta:

    @Berelhetoreklamfelulet: A poszt most kicsit másról szól… 🙂

  27. TarVez
    mondta:

    Remek cikk volt! Köszönet érte 🙂

  28. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    Nem nyomaszt, csak megnevettet, mikor 2-5 év tapasztalattal keresnek juniort XD